Az a bizonyos nyolc betű 1.fejezet

Sziasztok. Új sorozatba kezdünk barátnőmmel Anne-chan nal. A fő idol banda még mindig a GOT7, de több más bandából is feltűnnek karakterek. Fő páros a Markson páros. Mark, Jinyoung és Jaebum szerepét én (Rin Rin) írom, míg Jackson, Yugyeom és Key szerepét pedig Anne-chan. Iskolai életről szól, és terveink szerint több fejezetes lesz.

Plusz Figyelmeztetés: A leírt személyiségüktől függetlenül minden idolt aki szerepel a történetben, imádunk, és nem tervezünk a leírtakkal senkit sem megbántani.

Ezen kívül R18

Reméljük tetszeni fog nektek, véleményeiteket kíváncsian várjuk. Jó olvasást hozzá. :) 

Jackson

Reggel 7:30. Bent vagyok a suliban.. de, hogy miért vagyok pont ÉN reggel ilyen kibaszott korán bent a suliban?

- Hol a fenében van már? – dobogtam a lábammal magamban beszélve és a telefonomon nézve az órát.

- Szia. – lépett elém Key széles mosollyal arcán. - Csodálom, hogy ilyen korán bent vagy. – nyújtózott egy csókért, de szája elé tettem kezem.

- Késtél!

- Bocs, de tényleg nem gondoltam, hogy felkelsz a kedvemért ilyen korán.

- Nem is a kedvedért csináltam. – löktem el magam a szekrénytől és fölé magasodtam.

- Akkor?

- Beszéljünk.. egy csendesebb helyen. – fogtam kézen és magammal húztam. A suliban már megszokták ezt a viselkedést. Tisztában vannak vele, hogy meleg vagyok, de félnek belém kötni, elvégre én vagyok a suli rossza.

- Áruld már el mi bajod! – rántja el a kezét Key miután az egész sulin végigrángatva a tetőre hoztam.

- Semmi. Teljesen jól vagyok. – mosolygok vállamat vonogatva.

- Már megint ez az idegölő mosoly. Tudod, hogy utálom ha így nézel.

- Tudom, azért csinálom.

- Mi van??

- Key.. Szakítsunk. – emelem meg állát vigyorogva.

- Komolyan. Mit akarsz.

- Nem viccelek. Szakítani akarok.

- Mi?? De hát.. miért?

- Csak. – nevetek.

- Na ne szórakozz! – lök el magától. – Egész eddig mindig az elvárásaidnak megfelelően viselkedtem és alkalmazkodtam! Azt hiszed, hagyom magam ennyivel lerázni? Mi az oka?

- Nem egyértelmű? Rád untam. – lépek hátrébb. Valójában nagyon jól szórakozom. Imádom kidobni a megunt játékaimat! Ő persze nem tud mit szólni. – Ezzel pedig be is fejeztem. – intek és elmegyek mellette.

- Ezt nagyon meg fogod bánni! Hé! Jackson! Hallasz?? Te szemét!!

Nevetve engedem el fülem mellett a kisasszony hisztiét és lemegyek az emeletről.

- Asszem ellógom az első órát. – ásítok zsebembe kutakodva cigimért. Ahogy kiveszem a cigit a zsebemből valaki meglök és kiesik a doboz a kezemből.

- Bocs! – fordul egy pillanatra felém, de elég sietős a dolga.

- Hé! Te!

Erre visszafordul, de arca láttán egy pillanatra lesokkolok.

- Tényleg bocs! – siet el.

 A srác arca, kinézete egyszerűen csendre bírt. Pont az esetem, sőt! Mosolyogva dörzsölöm meg ajkam hüvelyk ujjammal.

- Kell nekem!

Mark

Reggel sikerült időben felkelnem, de persze így is késésben vagyok, mert anya úgy gondolta, hogy ha már első napom van az új suliban, akkor ő felhív, és addig faggat, hogy minden rendben van e, míg késésbe nem kerülök. Rohanva sikerült nagy nehezen elérnem a buszt, de még így is késésben vagyok. Azt mondta az új ofőm, hogy fél nyolcra legyek bent, hogy rendesen el tudjon igazítani, és elmagyarázni mindent. Most pedig már háromnegyed nyolc is elmúlt. Nem törődöm senkivel, csak kicsapom az iskola ajtaját és már rohannék is a legfelső emeletre a tanáriba. Mert ugye miért is a földszinten lenne, ahova könnyedén el tudnék jutni. Talán három méterig sem jutok, mire akadályba ütközöm. Na jó, tudom az én hibám, hogy nem figyelek magam elé, de most akkor is sietek, és utálok bárhonnan is elkésni. Gyorsan csak visszafordulok a fiú felé, akibe belementem és elnézést kérek, és már rohannék is tovább, de nem hagyja. Most már teljes testtel fordulok felé, és kérek tőle újra bocsánatot. Ahogy látom, hogy nem válaszol, fordulok is vissza a lépcsők felé és folytatom a rohanást.

- Végre megjöttél. - néz rám rosszallóan a tanár.

- Elnézést a késésért. - hajlok meg mélyen sajnálkozva.

- Rendben, rendben. Elvégre még nem csöngettek be. - vezet ki a tanáriból és indulunk el a lépcsők felé. Minek kellet így felrohanom, ha rögtön mehetek le újra. Na mindegy. Csendben követem és közben próbálok figyelni a magyarázatára. Nem mond valami sok fontos dolgot, csak az alapvetőeket, amik szerintem minden iskolában vannak. A második emeleten van az én osztályom. Mire beérünk a terembe, épp csöngetnek. Mindenki érdeklődve figyel, és ahogy meglátják a tanárt is mögöttem, elkezdenek leülni a helyükre. A tanár gyorsan bemutat engem a többieknek, majd arra kér, hogy én mondjak pár mondatot magamról.

- Marknak hívnak, L.A.-ben éltem eddig… Hobbin… talán… szeretek gördeszkázni és kosarazni…- kicsit elgondolkodom, hogy még mit kellene mondanom magamról, azonban egy kopogás félbeszakít. Egy szőke srác jön be. Ha jól rémlik belé futottam bele. Bár nem vagyok benne biztos.

Jackson

- Csá osztály. – intek besétálva a terembe. Asszem félbeszakítottam valamit.. sebaj.

- Jackson, már megint maga! – szól idegesen a tanár. – Minek jár egyáltalán iskolába?

- Mert nincs jobb dolgom? – kérdezem leginkább saját magamtól és ásítva sétálok a helyemre. Ekkor figyelek fel az új srácra. Az a szépfiú, akibe nemrég belebotlottam. Szóval osztály társak leszünk, hmm. Mosolyogva támasztom arcom öklömnek és figyelem a srácot. Azt hiszem lemaradtam a bemutatkozásáról, mert a tanár megkéri, hogy üljön le egy üres helyre. Gyorsan körbe nézek, hogy hol van hely és természetesen a terem tőlem legtávolabb eső pontjában van, így az előttem ülő srácot egy gyors és könnyed mozdulattal kilökve a helyéről elzavarom. Ő nem ellenkezik, nem akar belém kötni. Az új srác csak kérdőn nézve követi az eseményeket, majd mikor látja, hogy az ő helyét elfoglalják sóhajtva ül le az előttem lévő szabaddá vált helyre. Elégedett mosollyal nézem a srác hátát.  Az óra után sem hagyom békén a srácot, követtem őt. Ő egy ideig csendben tűri, de mikor szekrényében keresgél és én ott állok mellette és csak nézem őt mosolyogva, megelégeli.

- Mit akarsz? - néz rám becsapva szekrénye ajtaját.

- Csak barátkozom. Talán baj?

- Figyelj, ha a reggel történtek miatt csinálod.. már bocsánatot kértem!

- Mi? Ja, nem, nem.

- Akkor meg mit akarsz?

- Kezdetnek mondjuk a neved. - mosolyodok el csábítóan mire csak szemét forgatva faképnél hagy.

- Héj, várj már! - futok utána. Ezt a makacs srácot! - Ugyan már! Osztály társak vagyunk, legalább a nevedet elárulhatnád!

- Ha időben beértél volna tudnád!

- Ha nem löktél volna fel, talán időben beérek.

- Ne próbáld rám kenni te lógós! - erre elkapom csuklóját és a falnak nyomom. A folyosó ezen része most teljesen üres, micsoda szerencse!

- Ne már! Csak a nevedet akarom tudni, ennyi! Elvégre nem mondhatom mindig azt, hogy "Héj, te!". - sóhajtva néz körbe. Nem úgy tűnik mint aki megijedt volna, sőt, épp ellenkezőleg. Idegesítően nyugodt.

- Mi lenne, ha leszállnál rólam?

- Elárulod a nevedet?

- Mi van, ha azt mondom nem?

- Akkor megbüntetlek. - hajolok olyan közel az arcához, hogy csak centik választanak el az ajkától. Ahogy beszél éreztem leheletét ajkaimon.

- Ha elárulom a nevem, békén hagysz?

- Talán.

- Ezzel nem győztél meg. - támasztja mellkasomnak kezét, hogy ne tudjak közelebb hajolni. - Na és te? Téged Jacksonnak hívnak ugye?

- Igen. Ez így nem fair! Te már tudod a nevem! Most te jössz.

- Mark vagyok. - lök el magától és lelép. A falnak támaszkodva nézek utána. Nem bírtam nem nevetni. Ez a srác.. Akarom! Kell nekem! És meg is szerzem! Ezt már eldöntöttem.

Mark

Kicsit lefagyva állok a tanár mellet és nézem, hogy mit művel ez a srác. Miután leül én is elindulnék az egyetlen szabad helyre, ami nem sokáig lesz szabad. Ez a szöszi srác odazavar egy gyereket. Hirtelen megtorpanok, de végül mivel nincs több szabad hely leülök a szöszi srác elé. Rohadt bunkónak tűnik, a legrosszabb fajtából. És van egy olyan rossz érzésem, hogy kiszemelt magának. De amíg nem jön rá a titkomra, addig leszarom, mivel próbál meg csesztetni, nem fog meghatni vele. Habár azzal, hogy vége az órának és bárhová megyek követ, egy új molesztálási módszert ismerek meg. És kezd nagyon idegesítő lenni. Próbálok nem tudomást venni róla. Nem szólok be neki. Nem akarok már az első napomon feltűnést kelteni. És ahogy eddig észrevettem, senki nem mer neki még csak visszaszólni sem. Pedig nem is olyan nagydarab. De vajon miért pont engem szemelt ki magának. Nem csináltam semmit, amivel megsérthettem, vagy bánthattam volna. Legalább is nem emlékszem rá. Vagy még is lett volna valami? De mi? Ha jól rémlik reggel neki mentem valakinek. Aha. Ha jól rémlik ő volt az. De ha jól emlékszem azért már bocsánatot kértem. Igen. Ráadásul kétszer is. Mikor viszont már nagyon megunom, hogy konkrétan sehová sem jutok el nélküle, bevágom a szekrényem ajtaját és úgy fordulok kérdőn felé, és vetem fel az ötletet, hogy miért is követ engem. Szerencsére senki sincs a folyosón, így nem félek attól, hogy feltűnést fogok kelteni. Mondjuk, annak sem örülök, hogy már az első nap szerzek magamnak egy ellenséget. Mikor viszont közli, hogy csak haverkodni akar, és a nevemre kíváncsi, kicsit földet fogok. Azonban nem áll szándékomban semennyire sem közel kerülni hozzá így a nevemet sem vagyok hajlandó elárulni neki. A visszaszólásomért cserébe viszont nekinyom a szekrényeknek. Azt értem, hogy ijesztőnek akar tűnni, de kerültem már bajba nagyobb emberek által is. Cseppet sem ijedek meg tőle. Azon viszont meglepődök, hogy annyira közel hajol hozzám, hogy már szinte érzem leheletét, és incselkedik is velem. Az ki van zárva, hogy már is rájött a titkomra. Hiszen honnan tudná. Ennek így nem lesz jó vége. Muszáj lesz távol tartanom magam tőle. Várjunk csak, hogy is hívták. Basszus, hogy sose jegyzem meg a lényegtelen dolgokat. Valamilyen Jak.. Jak.. Mi is volt? Ó, meg van. Jackson.

- Na és te? Téged Jacksonnak hívnak ugye?

- Igen. Ez így nem fair! Te már tudod a nevem! Most te jössz?- ne hidd, hogy holnap még emlékezni fogok rá.  A helyedben örülnék, hogy most eszembe jutott.

- Mark vagyok. - adom meg végül magam, mert érzem, hogy nem enged, amíg nem kapja meg, amit akar. Gyorsan ellököm magamtól és már megyek is, faképnél hagyva. Már felértem a legfelső, negyedik emeletre ahol a kövi kémia óránk lesz, mire eszembe jut, hogy hála annak az idiótának lent hagytam a szekrényemben a cuccaimat. Időm viszont már nincs lefutni értük. És összefutni sem szeretnék újra azzal a szöszivel. Nincs mit tenni. Csak reménykedem benne, hogy nem lesz belőle olyan nagy baj. Benyitva a terembe már szinte mindenki itt van, és kicsit félve nézek körül. Itt páros padok vannak, gondolom a kísérletezés miatt. Megszeppenve állok az ajtóban és nézek körbe a teremben, hogy hova ülhetnék le. Rögtön kiszúrok egy üres padot és már indulok is el felé.

- Hey. Mark ugye. - jön oda hozzám egy fiú.

- Igen. – bólintok egy aprót és már fordulnék is meg, hogy elinduljak újra a kinézet pad felé.

- Várj egy kicsit. – fogja meg alsókarom és állít meg. – Én a helyedben nem ülnék oda.

- Miért? – fordulok vissza értetlenül.

- Az ott Jackson helye. Jobban jársz, ha nem ülsz mellé. – kicsit értetlenül nézek rá. Egy, mert kell néhány másodperc, míg leesik, kiről beszél, kettő, mert nem értem miért akar velem kedves lenni. – Gyere, ülj inkább mellém. – mosolyog rám és már húz is a padjához. – Amúgy én Jinyoung vagyok. – mutatkozik be mosolyogva és nyújtja felém a kezét. Kicsit vonakodva fogadom csak el kézfogását.

- Mark. – mutatkozom be én is.

- Igen, tudom. – neveti el magát. – Amúgy nincs cuccod? Még nem sikerült beszerezni az összes könyvet? Mert ha gondolod, szívesen elkísérlek. Van a közelben egy könyvesbolt. – mosolyog rám, de még mindig nem tudom hová tenni ezt a hirtelen nagy kedvességet felém. Még csak nem is ismer. Mondjuk, nem tűnik rossz embernek. Inkább csak naivnak.

- Nem kell köszönöm. – utasítom vissza egy apró mosollyal, amitől csak még jobban örülni kezd. – Minden könyvet sikerült már megszereznem, csak a szekrényemben hagytam és nem volt már időm visszamenni értük. – magyarázom el neki a helyzetet.

- Akkor, ha szeretnéd, használhatod ma az enyémeket. – ajánlja fel mosolyogva, amit én el is fogadok, de többre már nincs időnk, mert a csöngővel együtt lép be a tanár a terembe.

Jackson

Lazán sétálok az emeletre. Kémia óra lesz.. vagyis már van. Szokás szerint egy kis késésben vagyok, de ha ilyen rövidek a szünetek.. Normális esetben a kémia órát inkább ellógnám, de így, hogy tudom, Mark bent ül, megyek és szívatom kicsit. Mosolyogva nyitok be a terembe. A tanár szokásos felháborodását már elengedem a fülem mellett és az osztályt vizslatom. Akire ránézek egyből elkapja tekintetét vagy félve emeli arca elé könyvét. Mikor végre megtalálom Markot vidám mosolyom egyből lehervad. Oh, igen, a kémia órán kettes padok vannak a kísérletezések miatt és persze, hogy Mark az osztály legidegesítőbb tagja mellett talált helyet. Az a srác.. bár a nevét nem tudom, ahogy az osztály 90%-nak sem, de egyet tudok, hogy én utálom őt! Mindenkihez annyira kedves és mindenki szereti. Velem is mindig próbált kedves lenni, de nekem ez cseppet se tetszett. Most pedig kivetette a hálóját Markra is. Rosszkedvűen ültem le a helyemre és néztem Markot meg a srácot.

- Nos, így, hogy van egy új osztálytárs páratlanul vagyunk. Jackson, csatlakozzon egy csoporthoz be harmadiknak. - szólt a tanár. Mark tekintete elárulta, hogy nem akarja, hogy oda menjek. Sóhajtva dőltem hátra a székembe.

- Nem kell. Megoldom egyedül. - válaszolok hideg hangon. Órák után gonosz voltam és Markot a szekrénye mellett vártam.

- Mit akarsz már megint? - sóhajt, kinyitva szekrénye ajtaját.

- Mire gondolsz?

- Elég feltűnően ólálkodsz a szekrényem körül.

- Csak mert itt van az enyém is. - nyitom ki a szekrénye mellett lévő szekrényt ami az enyém. Bár, valójában nemrég cseréltem el az enyémet egy csajjal akié ez a szekrény volt. Nem igazán mert ellenkezni. Persze ezt Marknak nem kell tudnia. - Sikerült beilleszkedned? - nézek rá de választ nem kapok. - Úgy látom jól kijössz a többiekkel. - megint csak csönd. - Nem vagy valami beszédes, mi? - csapom be szekrényem ajtaját.

- Akkor beszélek amikor kedvem van.

- Szóval most nincs kedved?

- Kedvem van, csak veled nincs.

- Milyen hideg! - nevetek. - Pedig nem is csináltam veled semmi rosszat.

- Eleget hallok felőled anélkül is..

- Oh, szóval érdeklődsz felőlem másoktól? - megyek utána mikor megindul.

- Nem egészen.

- Akkor csak a hírnevem teszi!

- Ha egy iskola kerülő, bajkeverőt híresnek lehet mondani.

- Csak nem megijedtél? - előzöm be megállva vele szembe. - Ne félj, nem harapok.. - csípem meg állát. - .. Hmm.. talán csak egy kicsit! - erre eltol és megy tovább a terem felé. - Szóval nincs kedved beszélgetni? - követem.

- Nincs!

- De mégis azt teszed!

- Csak mert zaklatsz!

- Szóval ez már zaklatásnak minő - tettem volna fel a kérdést de az orromra csapja az ajtót. Milyen modortalan! De arra már rájöttem hogy ez így nem fog működni. Más módszerekhez kell ezután nyúlnom..

Mark

Az óra elején köszön a tanár és ahogy észrevesz tart egy gyors bemutatkozást. Nagyon úgy tűnik, hogy ezt minden tanár elfogja játszani mikor először megyek az órájára. Utána elmondja, hogy ma kísérletezni fogunk és, hogy mire lesz hozzá szükségünk. Jinyoungal elhozunk mindent a tábla melletti üveges szekrényből amire szükségünk lesz, és már kezdenénk is el a kísérletet mikor a szöszi srác nemes egyszerűséggel beront a terembe. De nem foglalkozom vele. Ő dolga, hogy mit csinál. Visszafordulok pad társamhoz, hogy folytassuk amit elkezdtünk. De mielőtt komolyabban nekikezdhetnénk, a tanár felszólítja, Jacksont, hogy üljön oda valamelyik csapathoz. Hírtelen megfordul a fejemben, hogy hozzánk fog ideülni csak, hogy bosszanthasson. De szerencsére úgy néz ki már is megunt, mert inkább egyedül dolgozik. Ennek mondjuk, csak örülök. Kísérlet, közben rengeteged hülyéskedünk Jinyoungal. Sokkal jobb fej mint ahogy eleinte, gondoltam. Persze figyelünk, hogy ne okozzunk semmi galibát kísérletezés közben, de még így is nagyon jól érezzük magunkat. Nem is emlékszem, hogy nevettem e valaha ennyit egy kémia órán, vagy bármilyen órán. Óra végére egész jól összebarátkozunk. A terembe is együtt, megyünk vissza. Nem számítottam rá, hogy már az első napon összebarátkozom valakivel, de örülök neki, hogy még is így alakult. Valahogy teljesen magával ránt Jinyoung mosolya és jókedve. És fogalmam sincs, hogy hogyan, de már meg is beszéltük, hogy suli után, ha a könyvtárba nem is, de elmegyünk a közeli plázába, hogy kicsit jobban megismerjem a környéket. Kicsit azért még szokatlan, hogy ennyire kedves és nyílt velem már rögtön így az elején, valahogy még is jól esik, és én is viszonozom a kedvességét. Ő az első ember, aki ennyire hamar kihozta belőlem azt a fajta nyíltságot, ahogy eddig csak a tényleg közeli barátaim ismertek. Anyáméknak valóban igazuk volt. Tényleg jó, hogy átjöttem egy új helyre ahol senki sem ismeri a titkom. Erre pedig vigyáznom kell. Nem engedhetem, hogy itt is kiderüljön, és az legyen mint a régi sulimban. Az óráknak már vége így megbeszéljük hogy míg Jinyoung elintéz valamit az egyik alattunk lévő osztályban én addig összeszedem a cuccaim és majd a teremben találkozunk. Míg megkeresem a szekrényem, mert azért egy nap alatt még nem jegyzem meg hogy a több százból pontosan melyik is az enyém, azon gondolkodom, hogy vajon van e nálam elég pénz, hogy benézek egy deszkás boltba és vegyek magamnak egy új deszkás cipőt. Mert, hogy a régit otthon hagytam. Még jó, hogy a deszkámat magammal hoztam, habár az is csak az utolsó pillanatokban jutott az eszembe. Mire megtalálom a szekrényem, ki is megy a fejemből amin az előbb gondolkodtam. Az a magát nagynak tartó idióta már megint a szekrényem mellet szobrozik. Pedig már azt hittem, hogy ráunt a csesztetésemre, és nyugodt szível felejtettem volna el újra a srácot. A cuccaimra azonban szükségem van így kedvetlenül lépek a szekrényemhez és nyitom ki. De nem bírom ki, hogy ne szóljak neki, mikor nem hagyja abba a bámulásom. Mikor közli, hogy itt van mellettem a szekrénye akkor egy pillanatra elgondolkodom. Ha jól rémlik akkor ma egy csajt láttam itt pakolni a cuccait. Bár nem vagyok benne biztos. Az is lehet, hogy az valamelyik másik szekrény volt. Na mindegy. Rántok egy aprót vállaimon. Mondjuk ha belegondolok már az meglepő, hogy a szöszi használ szekrényt. Mikor azonban becsapja szekrényét kicsit meglepődök és úgy nézek felé.

- Nem vagy valami beszédes, mi? - , erre csak lekezelőn válaszolok neki. Úgy néz ki eddig magyarázott valamit nekem, de nem figyeltem rá így fogalmam sincs, hogy mi volt az. Gondolom sikerült ezzel a lelkébe tipornom szegénynek, de nem igazán érdekel. Sőt már inkább kezd az agyamra menni. Bármilyen lekezelőn válaszolok neki, nem veszi a lapot hogy rohadtul irritál a feje és nem akarok vele beszélgetni. Már épp azon vagyok, hogy nem csak burkoltan próbálom ezt vele közölni, mert úgy néz ki neki nem elég ha a szemébe mondom, hogy nem akarok vele beszélni, és közlöm vele kicsit sem szépen, hogy kopjon le a franca, mikor beérek a terembe. Hirtelen ötlettől vezérelve inkább úgy döntök, hogy ha a szavak nem használnak nála, akkor majd a tettek, és mielőtt követhetne a terembe, bevágom előtte az ajtót. Szerencsémre nem követ. Nem akarok még holnap is emlékezni sem a fejére sem a nevére. Míg várom, hogy Jinyoung is végezzen a dolgával előveszem a telefonom és kapcsolok egy kis zenét bedugva füleseimet. Néhány perc után viszont ledőlök a padra és becsukom szemeimet, hogy úgy pihenjek kicsit míg Jinypung ideér.

Jackson

Nos, arra már rájöttem, hogy Mark esetében a jó pofizás nem válik be, sőt kifejezetten idegesíti. Ez esetben viszont mást kell kitalálnom. Ha durva lennék vele nem hiszem, hogy megijedne így az is kiesett, ha pedig átnéznék rajta annak csak örülne. Szóval hogyan tovább? Gondolkodás közben még kimentem elszívni egy cigit meg felmentem a tetőre is, de semmi ötletem nem volt, így úgy döntöttem haza megyek szóval elmentem az osztály terembe a cuccaimért ahol bele botlottam az eddig emlegetett szamárba, Markba, aki most az üres teremben a padjára dőlve aludt.

- Atyám! Hogy tudsz ilyen nyugodtan aludni egy ilyen helyen? Ez veszélyes ám! - motyogom a fejére dobva sapkám de nem ébred fel. Kicsit oldalra fordítja arcát, így ahogy leguggolok látom rendesen. - Mennyivel szebb arcod van ha nem ráncolod a homlokod.. - bököm meg arcát. - Vagy csak rám szoktál olyan rondán nézni? - nagyot sóhajtva túrok hajába mire legnagyobb meglepetésemre megébred, és kissé meglepetten néz rám. Erre gyorsan felállok, és ott hagyom. Kissé idegesen megyek végig a folyosón. Nem szabadott volna így látnia! Velem szembe jön a folyosón, talán a suliban az egyetlen olyan tag akit el tudok viselni, ez pedig Yugyeom. Mosolyogva int, de én csak elkapom a karját mikor mellém ér és magammal rángatom.

- És már megint a tetőn! - sóhajt. - Mi történt? Csak nem kidobtak?

- Engem nem szoktak kidobni! ÉN vagyok az aki kidob másokat!

- Na és Key, kidobtad már?

- Még reggel. - túrok hajamba idegesen.

- Akkor ezért vagy ilyen? Hisztizett?

- Jah, de nem ez az oka.

- Akkor? - elmondtam Yugyeom-nak mi történt ma mire először kinevet.

- Ne nevess! Kinyírlak! - mordulok rá.

- De ez annyira nem vall rád Jackson! Valaki aki nem teszi szét azonnal a lábait neked? Tényleg képes voltál ilyet választani? Na ez új! - kacag.

- Fogd be! Idegesítő vagy!

- Már hozzá szokhattál volna. - veszi ki a cigit a számból mikor rá akarok gyújtani és elrakja. - Nincs cigi! Nem egészséges!

- Majd pont megmondod! - nevetek elővéve még egyet.

- Akkor halj meg korán. Mit bánom én!

- Inkább adj tanácsot ahelyett hogy anyáskodsz. - gyújtok rá.

- Az én tanácsom.. Add fel! – mosolyog édesen.

- Életedben nem adtál még rosszabb tanácsot!

- Pedig jobban tennéd. Ha így folytatod csak még jobban utálni fog.

- De nem akarom feladni. - szólok komolyan.

- Miért? - csodálkozik. - Nem mindegy hogy ő vagy valaki más? Előbb-utóbb úgyis váltasz!

- De ő most más. Elhatároztam hogy megszerzem és meg is szerzem.

- Jackson.. Csak nem szerelmes vagy? - csapja össze kezeit.

- Hagyjál már! Én meg a szerelem! Jó vicc!

- Pedig azt hittem.. De tényleg.. - miért? Miért szenvedek ennyire valakiért akivel csak most találkoztam? Ez nem vall rám. Utálom ezt az érzést és dühös vagyok! Miért nem lehettem én akivel végig neveti az órát? Ez annyira dühítő!

- Francba!

- Hmm.. Talán mégiscsak szerelmes vagy.. - bámul rám gyanakvóan.

- Fejezd be vagy ledoblak a földszintre!!

Mark

Úgy néz ki pihenés, közben sikerült beszunyálnom. Az lehet, hogy már egy hete itt vagyok Seoulban de az idő eltolódás, még mindig kicsit kikészít. Arra kelek, hogy valaki beletúr a hajamba. Jól esik az érintése így egy aprót nyöszörögve nyitom ki a szemem, hogy lássam ki az. Először azt hiszem, hogy Jinyoung az de nagyot tévedtem. Jackson guggol előttem édesen mosolyogva. Ahogy észreveszi, hogy felkeltem már pattan is fel, és szinte szalad ki a teremből.

- Hát ez meg…- nézek utána értetlenül. Mi a halál akart ez lenni?

- Hey Mark. Bocs, hogy ennyi ideig tartott. – jön be a terembe Jinyoung rögtön elnézést kérve.

- Nem vész. Szunyáltam addig egy kicsit. – állok fel a hátamra dobva a táskám.

- Akkor jó. – könnyebbül meg mosolyogva és veszi fel ő is táskáját, míg odaérek mellé. Ahogy felnéz rám, megdöbbenve és talán egy kicsit félve bámul engem.

- Az a sapka … - mutat félve a fejemre.

- Milyen sapka? – nyúlok a fejemhez, mert nem értem miről beszél. Most veszem csak észre, hogy valóban van egy sapka a fejemen. Leveszem, és úgy próbálom meg kideríteni, hogy vajon kié és, hogy került rám, de fogalmam sincs róla. Nagy fém betűkkel a „WANG” szó van ráírva.

- Az Jacksoné. – mutat félve a sapkára, amit a kezemben tartok.

- Kié? – nézek rá értetlenül. Most kivételesen, nem azért mert nem tudom, hogy kiről van szó.

- Jacksoné ez a sapka. Ő hordja folyton ezt. Ő az, akire óva intettelek kémia előtt. – magyarázza el, kiről van szó.

- Tudom ki ő. Megjegyeztette velem magát. – húzom el a számat. Pedig úgy el akartam felejteni az egész létezését. Sokkal könnyebb lett volna. A sapkát is csak tuti azért hagyta itt, hogy holnap össze keljen vele futnom.

- Ezt, hogy érted? – néz rám értetlenül.

- Nem lényeg. – mosolygok rá újra bevágva a sapkát a táskámba a lehető leg nemtörődömömben.

- Mark, óvatosabban. – sikít fel, ahogy meglátja, mit teszek a sapkával.

- Miért?

- Ha csak egy karcolás lesz a sapkán Jackson teljesen ki lesz akadva. – hadarja el gyorsan és már nyúlna a táskámért, hogy nem sérült e meg a sapka.

- Ő baja, hogy itt hagyta és nem vigyázott rá jobban, ha ennyire fontos neki. – veszem újra hátamra a táskát mielőtt Jinyoung elérné.

- Te ezt nem érted, még nem ismered rendesen Jacksont. Egyszer mikor leverte róla véletlen a sapkáját egy fiú, senki nem tudja, hogy mit csinált vele pontosan, de még azon a héten átiratkozott egy másik iskolába. – magyarázza nagy hévvel, de még így sem túlságosan tud meghatni a dolog, hogy konkrétan begyűrtem a szöszi sapkáját a telezsúfolt táskámba.

- Mikor bejöttem a suliba nekimentem és kivertem… asszem a cigijét a kezéből, vagy az a telefonja volt? Valamilyen kocka alakú cuccot. Passzolom, annyira nem figyeltem oda. gondolkodom el kicsit, hogy vajon mit ejtett le, de hamar feladom, annyira nem izgat a dolog.

- Jézusom Mark. – lép közvetlenül elém és fogja meg mindkét karom. – Minden rendben? – néz rajtam félve végig. – Ugye nem csinált veled semmit? – állapodik meg arcomon tekintete.

- Asszem. – gondolkodom el, hogy vajon minek számít az, hogy nekinyomott a szekrényeknek, de inkább semmisnek veszem. – Nem hinném. – rázom meg fejem.

- Akkor jó. – nyugszik meg és enged el.

- Indulunk? – vetem fel gyors téma váltás ként. Semmi kedvem arról a srácról beszélgetni.

- Amúgy nem félsz? – néz rám kérdőm miután már felültünk a buszra.

- Mitől? – nézek rá értetlenül. Nem értem, hogy jön ez most ide hírtelen.

- Jacksontól?

- Miért félnék? – kérdezek vissza értetlenül.

- Még azok után sem, amiket meséltem róla?

- Nem mondhatnám. – rázom meg kicsit a fejem elgondolkodva.

- Azta. Nagyon bátor vagy. – mosolyodik el csodálva nézve engem. – Én még csak a közelébe sem merek menni miután … - hagyja félbe a mondatott és rázkódik meg gyengén ahogy felidézi magába. Erre azonban kíváncsi lettem. Mitől olyan félelmetes az a szöszi?

- Mi után? – kérdezek végül rá.

- Eleinte vele is csak kedves akartam lenni. – halkítja le a hangját és hajol közelebb hozzám, hogy senki ne hallja mit mond. – De nem lett volna szabad. Egyik nap pedig hibát követtem el, aminek aztán csúnyán megittam a levét. Elrángatott a torna szertárba és majdnem … majdnem … - nem bírja folytatni elfordul és hátradől az ülésen.

- Megvert? – kérdezek rá. De csak a bólogat, hogy nem.

- Rosszabb. – nyögi ki végül. Hirtelen nem esik le, hogy mire gondol, de ahogy összeteszem a dolgokat a padlón koppan az állam.

- Várjunk csak… ez azt jelenti… Jackson meleg? - lepődök meg, mire Jinyoung csak igenlően bólogat. Most már értem azt a néhány megmozdulást amit felém tett. És ha igaz amit hallottam, akkor azért szállt rám, mert nekimentem. Hát ez remek. Pont egy meleg srácnak kell rám szállnia. És pont egy tapló személyiségűnek. Muszáj leszek valahogy lekoptatni magamról. Nem engedhetem, hogy kiderüljön, miért jöttem át ide. De ha ez így folytatódig, nem fogom tudni sokáig titokban tartani. Ó, hogy rohadna meg Jackson.

Jackson

Ahogy hazaértem fáradtan pakolom le a cuccaim. Pityeg a telefonom. Ma csak 5-en kerestek? - Jin, DongHae, SunMin.. Ren.. Egyikükhöz sincs ma kedvem. Talán Jun.. vagy Ren? Asszem ők ketten még hármasban is csinálják. Vagy az Jin és Ren? - gondolkodtam el, de vállamat vonogatva nézegettem tovább az üzeneteket. Az utolsó üzenetet Key írta. Meg se nézem csak egyből törölöm. Ezen kívül még van 12 nem fogadott hívásom, az is mind ő. Sóhajtva teszem le a telefonom de ebben a pillanatban megcsörren.

- Yugyeom. Te biztos tudod! Kik voltak akik hármasban is vállalták velem? Ren és..

- "Ren és Jun. Nekik bejött a dolog."

- Tényleg! Köszi.

- "Csak nem ők lesznek a ma esti játszó társaid?"

- Nem. Ma fáradt vagyok. Aludni akarok. Holnap csak ebéd szünetbe érek be úgy keress.

- "Oké."- leteszem és ledobva a telót elmegyek zuhanyozni de ahogy elsétálok a nappaliban lévő nagy álló tükör előtt látom, hogy valami nem stimmel és visszasétálva belenézek a tükörbe. Ekkor esik le.. A sapkám! Hol a sapkám?? Azonnal visszahívom Yugyeom-t.

- "Mi van már?" - veszi fel idegesen.

- Kérlek mond hogy nálad van a sapkám!

-"Itt nincs. Miért? "

- Nem találom.. Sehol sem találom!! - akadok ki kiborítva a táskám. Aztán beugrik. Visszamegyek a suliba. Bassza meg, életembe nem töltöttem annyi időt a suliban mint csak ma! Az osztály terembe megyek. Tudom hogy itt hagytam. Mark biztos nem vitte volna magával, miért is tette volna? Megnézem a padok között a padokban is, a tanári fiókban is de nem találom. - Csak nem a sapkádat keresed? - hallom Key hangját mögülem.

- Nem.

- Hazudsz. Imádod azt a sapkát mindig rajtad van, de most nem. Pedig még nálam is jobban szeretted.

- Nálad mindent jobban szeretek.

- Na persze. Mi van, ha azt mondom nálam van?

- Egyszerű! Vissza adod, ha csak nem akarod hogy kivágjalak az ablakon. - megyek felé.

- Úgy sem mered! - vigyorog kihívóan mire a falnak nyomom.

- Add vissza! - ebben a pillanatban hallom, hogy nyílik az ajtó és Key mosolyogva átkarol és lehúzva keményen megcsókol. Amint sikerül szabadulnom rögtön oldalra nézek. Mark áll az ajtóban döbbenten. Az egész szitu olyan volt mintha én kezdeményeztem volna Key-vel szemben.

- Mark ez.. - besétál a terembe és kivéve a matek könyvét a padból elmegy. Bassza meg.. Ez nem igaz!