2016. november 25., péntek

Az a bizonyos nyolc betű 6.fejezet



Mark

Beérve a szobámba lepakolok és bármennyire nincs kedvem de előveszem a könyveim és leülök megcsinálni a házit. Bár semmi kedvem, se lelki erőm nincs most hozzá, muszáj vagyok. Nem akarom még ezzel is kihúzni a gyufát a tanároknál. Elég egyértelműen kiderült ma, hogy nem csak a diákok de a tanárok is pikkelnek rám. Tényleg nem sok minden változott azzal, hogy átjöttem ide. Ha bár ha megpróbálok kicsit pozitívan nézni a dolgot akkor itt legalább nem kell állandóan széttennem a lábam. Ha jobban bele gondolok ez már nagydolog. Jacksonon és Jaebumon kívül pedig nem nagyon hiszem, hogy lenne valaki aki ilyennel zaklatna, ha bár nem tudom. A múltban is voltak olyanok akiről messze nem néztem volna ki.
Jacksonban számomra meglepő mód kezdek olyan szinten megbízni, hogy ő tényleg nem szeretne tőlem ilyesmit. Habár azt tényleg nem értem, hogy miért. Nagyon sok olyan dolgot tesz amit egyszerűen nem értek. Fogalmam sincs, hogy valójában mit is szeretne. És bár nem szeretnék tőle félni, ha ideges lesz, akkor akaratlanul is félek tőle. A múltkori után rá kellet jönnöm, hogy nem ok nélkül fél tőle mindenki. Viszont ezek ellenére sem érzem azt, hogy különösebben volna tőle félnivalóm. És azok a gesztusok amiket felém tesz csak még jobban összezavarnak. Mindig aggódik értem és segít. De nem értem, hogy miért. Én nem csináltam érte semmi hasonlót. Oké egyszer kiálltam érte az igazgatónál de az teljesen jogos megmozdulás volt a részemről. Ő viszont minden ok nélkül kedves velem. Ááá teljesen összezavar. Nagyon durván félre ismertem.
A másik személy akit nagyon félre ismertem Jaebum. Ha csak rágondolok ideges leszek. Fogalmam sincs, hogy mi lesz ha vissza jön két hét múlva. Szerencsém lesz ha Jackson annyira megijesztette, hogy nem jön a közelembe. De nem vagyok abban sem olyan biztos, hogy ennyivel feladta a dolgokat. És most még itt van ez a zaklatóm is. Tényleg, a padot is valahogy ki kell majd fizetnem. Előveszem a táskámból a csekket és újra megnézem rajta az összeget. Anyáéknak nem szólhatok. Akkor el kellene nekik mondanom mindent. Azt meg semmi féle képpen nem szeretném. Dolgozni nem dolgozom. Azt mondták, hogy koncentráljak a sulira és, hogy minden rendben legyen, ezért fizetnek mindent, pluszban még zsebpénz is küldenek minden hónapban. Ha rászánom a zsebpénzem több mint háromnegyedét akkor ki tudom fizetni és anyáéknak sem kell szólnom. Max egy hónapig nem megyek sehova és még kevesebbet eszem. Akkor szerintem ki fogom tudni fizetni. Majd beszélek a tanárral, hogy hagy fizessek jövő héten és akkor minden rendben lesz.
Gyorsan befejezem a házit lefürdök és megyek is aludni. Bőven elég volt már ebből a napból.  Hétfő reggel félve megyek be a terembe. De szerencsére ezúttal rendben van a padom. Megkönnyebbülve ülök le. Nem hiszem, hogy ki tudnék fizetni még egy padot.

Jackson

Nagyon idegesen megyek a hétvége után suliba. Időre bemegyek és megnézem Mark padját és szekrényét. Semelyikkel semmi gond nincs így órára nem megyek be. Yugyeom megmozgatta az "embereit" hátha megtalálják a pados incidens tettesét, de még semmit nem tudunk róla, ami furcsa, hisz Yugyeom emberei nem kispályások amilyen gyorsan dolgoznak. Most viszont semmi hírük nem volt így én is bevetem magam, de szinte semmire nem jutok.. Emiatt csak még idegesebb leszek. Nem tudom ki volt a tettes de csak találjam meg! Nagyon megemlegeti!!

Mark

Egész nap félve és kicsit óvakodva megyek mindenhova. De nem elég, hogy arra oda kell figyelnem, hogy most mi a következő csesztetése a zaklatómnak, de még Jinyoungékat is el szeretném kerülni. Semmi féle képpen nem szeretném belevinni semmi rosszba őket. Jacksonra legalább nem kell figyelnem, ugyan is egész nem szinte össze sem futok vele. Max látom a folyosón egyszer kétszer elhaladni. Már lassan vége a napnak és nagyon úgy tűnik, hogy ma semmi nem történik. Már csak egy biosz és vége. Gyorsan felsprintelek a harmadikra és már ülök is le a helyemre kicsit lihegve. Épp, hogy sikerült beérnem az órára. Még szerencse, hogy itt felnyitható padok vannak ahol saját padom van, így a cuccaimért nem kellet elmennem a szekrényemhez. Akkor tuti, hogy elkéstem volna.
- Vegyétek elő a könyveteket és nyissátok ki az immunrendszernél. - szólal meg a tanár ahogy leülünk. - Hát Ön is volt szíves befáradni. - néz a tanár az ajtó felé ahogy Jackson kivágja azt. De a következő pillanatban már mindenki felém fordul. Ordítva ugrom fel a székemről ahogy felnyitom az asztalomat, hogy kivegyem a könyvemet. De nem csak a könyvem van a padomban. Egy nagy varangyos béka van teljesen szétcincálva az egész padomat beterítve, a padom belsejébe pedig az van belevésve, hogy " Pusztulj rohadt buzi! Te is ezt érdemled!"
- Mi a probléma? - néz rám meglepetten a tanár mire szinte azonnal lecsapom az asztalom tetejét.
- Semmi. Elnézést. - hajtom le a fejem.
- Akkor kérlek türtőztesd magad az ehhez hasonló megnyilvánulásoktól. - szól rám.
- Igen elnézést. - ülök le. Óra végéig meg sem szólalok, és amennyire tudom meghúzom magam. Szinte már remegek mire végre kicsengetnek. Meg sem várom, hogy a tanár elköszönjön már állok is fel és megyek ki a teremből. Nem bírok még egy percig itt lenni.
- Mark. - hallom meg Jackson hangját a hátam mögül mikor már az ajtóban állok. Szinte remegve fordulok vissza. A padomnál áll ami ki van nyitva. - Tűnés. - néz körbe idegesen mire mindenki gyors tempóban sprintel ki a teremből. Én viszont megmozdulni sem bírok. Mérgesen csapja le a padom tetejét és túrt hajába fel-alá járkálva mikor már üres a terem.
- Ugye ezt nem akarod annyiban hagyni?
- Még is mit tehetnék? Tűrök amíg bírok, és igyekszem senkit sem belekeverni. - nézek rá idegesen. - Még is mit akarsz mit tegyek? Szóljak valamelyik tanárnak? Azzal csak még jobban magamra haragítom. Az a legjobb ha csak tűrök. Mást nem tudok tenni. - borulok térdre szinte már sírva, összetörten. Idegesen sóhajt majd mellém sétál és hátamra simítja kezét majd átölel. - Oké, nyugodj meg.. kitalálok valamit.
- Jackson nem akarlak még jobban belekeverni. Nem akarom, hogy miattam bajod essen. - nézek rá még minidig sírva.
- Tudhatnád, hogy én mindig bajt keverek. - néz rám. – Amúgy sem tarthatsz távol a dologtól. - enged el és felegyenesedik. - Ha engeded, ha nem, így is-úgyis bele fogok avatkozni. Nem hagyom, hogy egyedül csináld végig.
- Jackson én tényleg nem akarom, hogy bajod essen. - állok fel én is és nézek rá. - De köszönöm. - hagyom abba a sírást és nézek rá egy apró mosollyal. - Nagyon jól esik, hogy segíteni szeretnél. - ölelem magamhoz gyengéden. Nem tudom, hogy mi ütött belém, de nagyon jól esik Jackson kedvesség. Sikerült megnyugtatnia. Viszont hamar észreveszem magam és elengedem egy lépéssel hátrébb lépve. - Ne haragudj. - hajtom le a fejem elszégyellve magam.
- Nem.. én egyáltalán nem haragszom. - néz el. Mintha zavarba jött volna. – Örülök, hogy sikerült valamennyire megnyugodnod.
- Igen köszönöm. - mosolygok rá hálásan. Sikerült Jacksonnak hála szinte teljesen megnyugodom. Így van annyi bennem, hogy keressek egy szatyrot és a padomhoz lépve felnyitva azt elkezdjem kitakarítani. Kicsit lefagyok ahogy kinyitom és újra elém tárul a látvány, de a hányingerem visszanyelem ás úgy kezdem el kidobálni belőle a belsőségeket.
- Asszem kell vennem új könyveket. - dobom ki a béka belsőséggel elázott biosz cuccaimat. Közben Jackson mellém lép és elkezd segíteni. Nagyon feszültnek tűnik bár nem tudom miért.
- Ha szólsz a tanároknak meg fogják kérdezni mi történt a régiekkel. Hagyd inkább rám ezt. Neked adom az én könyveim. Úgysem szoktam használni őket.
- Köszönöm. - nézek rá hálásan. - De nem szívesen veszem el a te könyveidet. - utasítanám vissza. Nagyot sóhajt.
- Mindig ezt csinálod! - veszi elő a könyveit padjából és kezembe nyomja. - Hagyhatnád egy kicsit, hogy segítsenek neked a barátaid. - kicsit megszeppenek ahogy a barátjának hív, és kicsit tétovázva de elveszem a könyveit.
- Köszönöm. - hajtom le a fejem. - Ha... Ha bármi van akkor szólj és segítek. Már mint ha gondod lenne abból hogy nálam van a könyved. - nézek fel rá. Elmosolyodik és fejemre teszi a kezét.
- Emiatt ne aggódj!
- Rendben. Köszönöm. Valahogy majd meghálálom. - mosolyodom el én is, majd elteszem a táskámba a könyveket és befejezem a takarítást. Elköszönök Jacksontól és már megyek is haza. Nagyon meglepett, hogy a barátjának, hívott. Már csak az idegen számomra, hogy valaki a barátjának hív. Eddig soha senki nem tett önzetlenül értem semmit. Most pedig itt van BamBam Jinyoung és úgy néz ki, hogy Jackson is. Folyamatosan segíteni próbál. Nem tudom, hogy miért csinálja. És nagyon félek tőle, hogy megint csak át leszek verve, de valahogy még is bízni akarok benne. Hisz tényleg annyi mindent tett már értem. És képes megnyugtatni. Mint ma is. Fogalmam sincs, hogy hogyan de néhány szavával és érintéssel teljesen sikerült megnyugodnom. Fogalmam sincs, hogy mi ütött belém. Mikor hazaérek és a táskám kipakolása közben a kezembe akad Jackson munka füzete, aprót nevetve lapozok bele. Tényleg nem használja valami sokat. Ha van is beleírva az csak valami firkálás.
Reggel félve megyek suliba, hiába sikerült tegnap Jacksonnak megnyugtatni. Félek, hogy ezek után még mi vár. Szerencsémre azonban egész nap nem történik semmi. Sőt még másnap sem. De még ennek ellenére is amennyire csak lehet meghúzom magam és igyekszem mindenkit elkerülni. Főleg Jinyoungékat. Miután már a harmadik nap is eltelt úgy, hogy nem történt semmi, kicsit megkönnyebbülve pakolom össze a cuccaim és indulok haza.
- Mark. - hallom meg Jinyoung hangát mire megállok már az iskola bejáratánál és fordulok vissza felé.
- Bocsi Jinyoung de sietek. - nézek rá sajnálkozva és már fordulnék is meg újra de vállamra teszi a kezét ezzel megállítva.
- Beszélnünk kell. - néz rám ellenvetést nem tűrően.
- De hát én... - hebegek tiltakozva.
- BamBam már az udvaron vár. - közli majd karomnál fogva kezd el húzni. Mikor kiérünk megállít magukkal szemben és rögtön a lényegre tér. - Még is mi van veled? Minden rendben van?
- Persze mi lenne? - vágom rá rögtön mosolyt erőltetve magamra.
- Mark ne játszd meg magad. Tudjuk, hogy valami nem stimmel. Ráadásul feltűnően kerülsz is minket.
- Ez nem igaz.
- Mikor ebédeltünk utoljára közösen? - szól közbe BamBam is.
- Hát... - töprengek el egy kicsit ugyan is nem tegnap volt.
- Mark, mi a barátaid vagyunk. Megbízhatsz bennünk. Pontosan jól tudjuk, hogy van valami baj. Ráadásul ott volt a pados incidens, és az is egyértelmű, hogy bioszon sem ok nélkül ugrottál fel kiabálva. - fájdalmasan hallgatom amiket mond, és fogalmam sincs, hogy mit feleljek, mit mondhatnék amivel nem keverem bele őket.
- Mark, bennünk megbízhatsz, mi csak segíteni akarunk, hisz a barátaid vagyunk. - simít végig kezemen BamBam, mire már nem bírom és kitörik belőlem minden.
- Pont ez az.
- Ezt meg még is, hogy érted? - néznek rám értetlenül.
- A barátaim vagytok. Talán az elsők. És pont ezért nem akarom, hogy miattam belekeveredjetek ebbe ez egészbe. Nem akarom, hogy bajotok essen. - vallom be őszintén mire szinte egyszerre borulnak a nyakamba szorosan magukhoz ölelve.
- Ugyan Mark hiszen azért vagyunk egymásnak, hogy segítsünk ha baj van.
- Pontosan. Ráadásul ha így viselkedsz csak még jobban aggódunk. És nem mellesleg olyan unalmas nélküled hyung. - enged el BamBam nevetve. Imádom BamBam at ahogy egy mondattal képes a mély letargiából jó kedvet varázsolni, így csak nevetve válaszolok neki.
- Mostantól nem foglak titeket kerülni ne haragudjatok.
- Helyes. - húzza ki magát és bólint egyet.
- Szóval ha jól értettem akkor én unalmasnak számítok. - néz rá mérgesen Jinyoung.
- Ugyan hyung nem így értettem. - mentegetőzik rögtön de a végén csak mind a hárman elnevetjük magunkat.
- Köszönöm. - nézek rájuk miután kicsit alább hagyott a nevetés mire mind a ketten mosolyogva néznek vissza rám.
Másnap reggel sokkal boldogabban megyek suliban mint az elmúlt napokban. Egyrészt mer már rég törtét bármi is. Másrészt mert nagyon jól esett tegnap az amit Jinyoungék mondtak. Valóban vannak most már igazi barátaim. Ez pedig elmondhatatlanul boldoggá tesz. Azonban rögtön elszáll a boldogságom ahogy elérek a szekrényemhez és kinyitom. Kívülről semmi baja sincs, viszont ahogy kinyitom vagy egy marék rajzszög hullik ki belőle. A szekrényem falán pedig egy újabb üzenet van. " Rohadj meg mocskos buzi. " Megmozdulni sem bírok hirtelen. Pedig már ezt hittem, hogy vége van. Ahogy viszont meghallok a hátam mögött egy pusmogást bevágom a szekrényem ajtaját és gyorsan felkapkodom a szögeket a földről. Szinte rohanva megyek a mosdóba, menetközben kidobva a szögeket egy kukában. Muszáj vagyok kicsit rendbe szednem magam. A csapnak támaszkodva mosom meg az arcom és végül egy jó bő öt perc múlva sikerül is annyira megnyugodnom, hogy vissza tudjak menni a szekrényemhez. Óvatosan nyitom ki ezúttal. Kiszedem a maradék rajzszeget is majd a könyveimet magamhoz véve egy hatalmas sóhajtással zárom be újra a szekrényem és megyek vissza a terembe, közben a maradék szeget is kidobva. Legalább ezúttal sem feltűnő helyre karcolták a fenyegetést. Ha kívül lenne tuti ezt is ki kellene fizetnem, amit fogalmam sincs, hogy csinálnék. Mondjuk ezt még eltüntetni sem tudnám úgy, hogy ne kérdezősködjön a tanár.
A nap többi részét, ígéretemhez híven Jinyoungékkal töltöttem. Bár a szekrényes incidenst még nem mondtam el nekik. Ebéd szünetben pedig közösen megyünk enni miután visszaszaladtam a szekrényemhez a táskámért amiben a mai ebédemet hoztam. Persze csak óvatosan nyitottam ki a szekrényem, de minden ugyan olyan volt mint ahogy hagytam.
- Mit alkottál ma magadnak? - néz rám kíváncsian Jinyoung miután leültünk mindhárman egy üres asztalhoz.
- Egy kis curryt csináltam. Ha szeretnétek kóstoljátok meg nyugodtan. - mosolygok rájuk és nyúlok bele a táskámba, hogy kivegyem, de felkiáltva rántom ki a kezem és dobom el a táskámat.
- Kurva élet. – kiáltok fel újra és szorítok rá kezemre.
- Úr Isten Mark te vérzel. - ordít fel Jinyoung is felugorva a helyéről. Fogalmam sincs, hogy mi volt a táskámban de vagy öt hat mély vágás van a kezemen és nem egyből szinte folyik a vér.

Jackson

Egy ideje úgy tűnik Mark körül kezdenek rendeződni a dolgok, így kissé megnyugodva csak a távolból figyelek rá. Most inkább próbálok egy kis távolságot tartani, így, hogy fogalma sincs a szándékaimról.. Valahogy muszáj visszafognom magam ez pedig csak így működhet... Persze a tudta nélkül tovább nyomozok ezután a fura zaklatója után Yugyeom és a kémei segítségével. Ma együtt ebédelek vele és a két úgymond legjobb emberével, hogy tudjunk beszélni néhány dologról. Én ugyan azt javasoltam, hogy menjünk a tetőre, de Yugyeom tájékoztatott róla, hogy ha elvonulunk sokkal nagyobb feltűnést keltünk, így mi is az ebédlőben ebédelünk a legnagyobb forgalomban. Még Mark és a barátai is látótávolságon belül vannak. Én egyedül várok Yugyeom-ékre, addig pedig morgolódva hallgatom Markék jóízű nevetgélését. Nem bírom azt a thai srácot! Nagyon nem!
- Ne morogj már. Mindenkire a szívbajt hozod! - ül le velem szembe Yugyeom.
- Bizony Jacks! Olyan kis helyes arcod van, ne csúfítsd el a rossz jellemed miatt! - ül le mellém Sun Hi és megcsípi az arcom mire morgolódva tolom el a kezét.
- Olyan kis imádnivaló vagy Jacks! - nevet Bo Ra összecsapva kezeit. - De azért Yugyeom közelébe sem érsz! - karol bele a srácba.
- Fogadjunk, hogy ezt csak azért mondod mert tudod, hogy meleg vagyok! - pörköltem meg az orrát mire meg akart harapni de nem jött össze, így nevetve mutatok rá.
- Inkább azért mondja mert borzasztó a személyiséged alap járat. - dől a vállamra Sun Hi. - Kár azért a helyes arcodért.
- Mintha az utóbbi időben túl bátrak lennétek ti ketten. - néztem rájuk csúnyán mire Bo Ra csak rám nyújtja a nyelvét, Sun Hi a nyakamba búj.
- Elég volt, ti hárman! Nem ezért vagyunk most itt. - hajol közelebb Yugyeom. - Lányok. - szól mire mindkét lány elővesz egy-egy lapot és elém tolja.
- Ennyit tudtam meg.
- Szinte semmire nem mentem. - sóhajt Bo Ra bólogatva Sun Hi előző kijelentésére. Elkezdem átolvasni az információs lapokat, de tényleg elég szegényesek.
- Ez így nem jó... - sóhajtok hátradőlve, de azonnal felegyenesedek és fel is pattanok ahogy hallom, hogy Mark felkiált. - Mi.. Mi a... - sokkolok le. Hisz vérzik!! Oda rohanok és elkapom csuklóját.
- Jackson..
- Mi történt???
- A táskám.. - meg se várom hogy befejezze csak felkapom az elhajított táskáját és belenézek, de így semmit se látok. Megfogom Mark csuklóját és kivonszolom az ebédlőből át egy üres terembe. Őt leültetem, a táskája tartalmát pedig a padra öntöm. Tele van borotva pengékkel..
- Szóval ez vágta szét a kezem.. - egy cetli is kihullik a táskából és rajta egy megszokott üzenet: "Halj már meg átkozott buzi! Nyeld le mindet és pusztulj!" Ránézek majd idegesen hajamba túrva kezdek el járkálni.
- Már megint! - fújtatok majd kis csend után ránézek és elé sétálva óvatosan felemelem sebes kezét. - Jól vagy?
- Persze. Csak néhány karcolás. - próbálja meg kihúzni a kezét de csak fájdalmasan felszisszen mire még jobban elkezd vérezni a keze és már néhány csepp a földre is esik.
- Francokat vagy jól! Ezek.. nagyon mélyek! El kell látni őket!
- Talán tényleg nem ártana. - neveti el magát zavartan. - Azt hiszem jobb ha elmegyek a gyengélkedőre. - áll fel és nyúl a táskájáért majd belesöpri a pengékkel együtt a cuccait és vállára veszi. - Ezeket majd otthon kidobom. - szorosan mögé állok.
- Ne hidd, hogy ezek után hagyom hogy egyedül menj! Ez már komolyan veszélyes! Elkísérlek.
- Nem szükséges. - fordul felém magára erőltetve egy mosolyt. - Mivel ez ma már a második volt így csak leengedtem a védelmem, és nem figyeltem oda. Most már amúgy sem hiszem, hogy lenne valami és figyelni is fogok.
- A második??!?
- Nem már mint... - kezd el dadogni ahogy észreveszi, hogy elszólta magát. - Nem történt semmi komoly. Csak néhány rajzszeg volt a szekrényemben meg a szokásos üzenet. De semmi komoly.
- Mark! Ez igenis komoly! Már az elejétől kezdve komoly! - fogom meg karját. - Nem hagylak egyedül! Nincs vita!
- Köszönöm, de... - kezdene el mondani valamit de inkább még sem teszi. - Azt hiszem, jobb ha minél előbb letapasztjuk a vágásokat, mert még a végén mindent össze vérezek. - nevet fel kicsit kínosan és indul el kifelé.
- Igen. - követem őt szorosan és nagyon nézelődöm.
- Lazíts kicsit Jackson. - fordul felém, egy mosollyal. Csak morogva követtem őt. Jobb félni mint megijedni.
Elmentünk a gyengélkedőre. Előveszem az elsősegély dobozt és kipakolok mindent belőle ami kell. Kezébe nyomom a fertőtlenítőt, a kupakot is le csavartam neki és ameddig ő elkezdi lefertőtleníteni én vágok kötszert.
- Kurva életbe!! – kiált fel kezét szorítva teljes erejéből, a fertőtlenítős üveg pedig a földön landol.  Ijedten fordulok felé.
- Mi történt?? - látszik rajta, hogy nagyon szenved.
- Mi a szar volt ez?? – szűri ki fogai között egész testében remegve a fájdalomtól.
Felemelem az eldobott fertőtlenítős dobozt és bele szagolok. Fura volt a szaga. Picit ujjamra öntöttem és megnyaltam
- Ez.. citromlé?? – akadok ki. – Mi a szarért???
- Ez rohadtul mar!!! – szorongatja kezét összegörnyedve. Ijedten állok mellé.
- Mutasd a kezed. – guggolok le elé.
- Nagyon fáj! – szorítja még mindig teljesen megfeszülve a kezét.
- Mark, mutasd! – tolom arrébb mellkasát mivel nagyon előre görnyed. Keze nagyon piros. – Gyere, kelj fel. – állítom fel és a csaphoz vezetve kezére engedem a hideg vizet és elkezdem kimosni sebeit. Kicsit mintha jobb lenne neki, de még mindig nagyon szenved. Jó alaposan kimosom a sebeit majd visszaültetem a székbe. Sokkos állapotban van. Felállok és újra az elsősegély dobozba nyúlok. Ezúttal leellenőrizem a fertőtlenítős tubust és mikor teljesen biztos vagyok benne hogy az aminek lennie kell, felé fordulok és kezére öntöm a fertőtlenítőt. Felszisszen és megpróbálja elhúzni a kezét de nem engedem. Elkezdem fújni a sebeket,  hogy kicsit enyhüljön a fájdalom. Ezután bekötözöm kezét óvatosan és még egy ideig fogom, hogy melegítsem neki.
- Köszönöm. – szól halkan és felvéve a táskáját elindul.
- Várj! – kapom el csuklóját. – Hová mész? Hisz még szédelegsz!
- Haza. – fordul felém. – Pihenni akarok. – indul el újra.
- Ilyen állapotba haza se találnál! – fogom még mindig csuklóját. – Amúgy is, szerinted hagyom, hogy ezek után egyedül menj haza?
- Csak pihenni akarok.
- Akkor veled megyek!
Nem szól semmit csak újra elindul én pedig követtem őt. Egész úton nem szól semmit csak megy és mikor haza is ér akkor sem zár ki hanem nyitva hagyja maga mögött az ajtót, így én bemegyek utána és én zárom kulcsra az ajtót. Ő lepakolja a cuccait és a szobája felé megy. Én mielőtt követném még alaposan körül nézek  és behúzom a függönyöket, majd utána megyek. Ő már az ágyában fekszik. Leülök mellé de meg sem moccan. Pár perc múlva hallom, hogy egyenletesen kezdi venni a levegőt. Elaludt. Kissé megnyugodva sóhajtok fel. Egy ideig nézem az arcát. Szegénynek nehéz napja volt.. nem tudom mi folyik itt, de ez így tényleg nem mehet tovább. Ahogy arcát nézem és végig gondolom a  napot összeszorul  a szívem.
- Bár ne kéne ennyit szenvedned. – sóhajtok hajába túrva. – Bárcsak jobban meg tudnálak védeni téged.. – simogatom haját. Nagyot nyelve hajolok közelebb, de észbe kapok és felpattanva kimegyek a szobából.
Ameddig Mark alszik én csinálok kaját, hogy mikor felébred azonnal tudjon enni.. ha egyáltalán felkel. Egy ideig elfoglalom magam, de aztán én is eléggé elfáradok és Mark mellet kötök ki. Furcsa mód nagyon nyugodtan aluszom mellette…

Mark

Nagyon kikészülök. Semmi másra nem tudok gondolni, csak arra, hogy otthon akarok lenni végre az ágyamban, és semmivel sem foglalkozni csak aludni. Teljesen kimerülten szinte vonszolva megyek haza, nem foglalkozva senkivel. Nem bírok most senkivel sem. Még Jacksonnal sem. Pedig pontosan tudom, hogy itt van mögöttem, és bárhova megyek jön utánam. Mikor hazaérek sem foglalkozom vele. Nincs erőm elküldeni. És valahogy abban sem vagyok biztos, hogy valóban el akarom. Nyitva hagyom magam mögött az ajtót, csináljon amit szeretne. Ledobálom a cuccaim és rögtön befekszem az ágyba. Percekig csak próbálok megnyugodni és minden elfelejteni, az egész napot, mindent. De nem megy. Érzem, hogy nem sokára ki fog belőlem minden törni. De ahogy meghallom, és érzem, hogy besüpped mellettem az ágy, rögtön tudom, hogy Jackson az. Nem nézek fel rá, meg sem szólalok, csak egyszerűen végig fut rajtam a nyugalom. Nem tudom, hogy ezt, hogy képes kiváltani belőlem, de biztonságban érzem magam. Már nem vagyok annyira feszült mint alig egy perccel ez előtt. És érzem, hogy álmosodni is elkezdek. Néhány perc múlva pedig már alszom is. Nagyon mélyen alszom, és teljesen kipihenten kelek. Eszméletlen nyugodt vagyok. Már ép nyújtóznék egy nagyot de ahogy felülnék ledermedek. Ijedten kapom oldalra a fejem. Jackson fekszik mellettem átkarolva a derekam és hozzám simulva. Majdnem felkiáltok ijedségemben, és döbbenetemben, de ahogy kicsit megmozdul szám elé kapom a kezem. Ahogy újra meg nyugszik, és egyenletesen kezdi venni a levegőt óvatosan lefejtem magamról a kezeit és kimászom mellőle rögtön a fürdő felé véve az irányt. Na jó Mark nyugodj meg egy kicsit. Megmosom az arcom de még így is majd kiugrik a szívem a helyére. Az nem lehet, hogy történ valami. Hisz tegnap csak haza kísért, aztán pedig én rögtön aludtam is. Egy kopogás térít magamhoz mire rögtön az ajtó felé kapom a fejem.
- Igen? – szólalok meg mire nyílik az ajtó és Jackson jön be. – Bocsi, felkeltettelek?
- Á én mindenre felkelek. – ásítja.
- Akkor jó. Mármint nem jó. – dadogom hirtelen. Fogalmam sincs, hogy mit kéne mondanom, vagy csinálnom. – Izé csinálok reggelit. Gondolom tegnap nem tudtál miattam enni. – kezdek el kicsit kapkodni és megyek a konyhába, de kapkodásomban beverem a kezem. – Au. – szisszenek nagyobbat rögtön leguggolva és magamhoz szorítva a kezem.
- Héy, héy. Óvatosan. – rohan ide hozzám aggódva.
- Bocsi, rendben vagyok, csak kicsit hírtelen ért. – állok fel, de még mindig eszméletlenül fáj. Nagyon óvatosan engedem csak el a kezem és megyek a hűtőhöz, hogy megnézem mit tudok csinálni. – Hát ez meg? – lepődök meg ahogy nagyon óvatosan kiveszek egy fazekat.
- Tegnap nem volt sok dolgom. – túr a hajába zavartan. – Remélem nem baj.
- Nem, mármint köszönöm. És bocsánat. Sok gondod okozok neked mostanában.
- Ez egyáltalán nem a te hibád.
- Attól még rosszul érzem magam, hogy ennyire rád akaszkodom. Nekem adtad a könyveid, hazakísértél és még főztél is nekem.
- Ezt mind azért tettem mert akartam. – szól komolyan. – Úgy, hogy ne érezd magad rosszul miatta. – Fogja meg a kezem.
- Egyszer meghálálom. – nézek rá hálásan. Mire elmosolyodik de mintha kicsit feszült lenne. Erre rögtön feleszmélek, hogy még minidig kezét fogom és alig tíz centire állok hozzá.
- Ne haragudj. – kapom el kezemet és lépek el tőle. – Rögtön szedek neked. – mire csendben leül az asztalhoz. – Kávét vagy teát kérsz?
- Kávét, jó erőset. – válaszol de nem fordulok felé csak folytatom a reggeli készítését. Megcsinálom a reggeliét, meg a kávéját magamnak pedig egy teát. Majd leteszem elé és én is leülök vele szembe belekortyolva a forró teába. Jól esik most ez a meleg. Míg Jackson eszik egyikünk sem szól semmit. Mikor aztán befejezte elveszem tányérját és beteszem a mosogatóba. Nem mosom el most rögtön, nem hiszem, hogy olyan könnyen el tudnám most mosni ilyen kézzel, és nem szeretném, hogy aggódjon értem, vagy csak plusz terhet jelentsek neki. Így csak vissza leülök elé.
- Jól laktál? Kérsz még valamit? – nézek rá kíváncsian.
- Nem köszönöm tele vagyok. Terveztél valamit a hétvégére? – vált témát.
- Szerintem átmegyek kicsit BamBamhez. – gondolkodom el egy kicsit.
- Francokat mész. – nevet keservesen. – Azt hiszed el foglak engedni ilyen állapotban? Most amúgy sem biztonságos.
- Jackson. Egy most már rendben vagyok. Oké fáj a kezem de az nem számít. Kettő, köszönöm, hogy hazakísértél és vigyáztál rám de most már rendben leszek.
- Szerintem arra már rájöttél, hogy velem nem tudsz veszekedni. Akárhányszor nem vagyok melletted mindig történik valami baj.
- Oké, hogy makacs vagy de én is. - nézek rá komolyan. - Nem kell rám vigyázni. Az csak véletlen, hogy akkor sérültem meg mikor te nem voltál ott. És amúgy is már megbeszéltem BamBamékkel, hogy átmegyek ma hozzájuk. És biztos, hogy aggódnak is. Tegnap óta nem beszéltem velük.
- Át mehetsz hozzájuk de akkor arra számíts, hogy akkor megyek én is. Azt meg szerintem nem akarod te sem.
- Jackson most komolyan azt tervezed, hogy egész hétvégén itt maradsz mellettem és figyelsz rám?
- Pontosan. - bólint komolyan. Hírtelen nem tudok erre mit mondani. Csak bambán nézek rá. Ezt most ő sem gondolhatja komolyan.
- Ezt ugye nem gondoltad komolyan?
- Dehogy nem.
- Biztos van jobb elfoglaltságod annál, hogy az én unalmas fejemet nézd egész hétvégen. - akadok ki kicsit.
- Ezek szerint még sem. - áll fel az asztaltól és neki áll mosogatni. Csak lefagyva nézem, hogy mit csinál. Most komolyan itt akar maradni egész hétvégén?
- Hagyjad, majd megcsinálom később. - teszem vállára kezem.
- Nem is tudsz mosogatni, hogy akarod megcsinálni?- fordul felém.
- Majd valahogy megoldom. - nem gondolhatja komolyan, hogy addig ezt akarja csinálni amíg rendbe nem jön a kezem? – Jackson hálás vagyok, hogy segíteni akarsz de egyedül is meg tudom oldani. Nem kell velem foglalkoznod. Ha már arról nem tudlak meggyőzni, hogy nyugodtan itt hagyhatsz akkor legalább ne csináld ezt. Ülj le pihenni, vagy foglald el magad valamivel.
- Hogy lehetsz ennyire makacs. – sóhajt idegesen.
- És ezt pont te mondod?
- Nekem szabad. – már ép szólnék vissza valamit, de ahogy belenézek a szemében inkább csak sóhajtok egyet.
- Legyen. Csinálj amit szeretnél. – fordítok neki hátat és megyek ki a konyhából, mire elégedetten fordul vissza a mosogatóhoz. Előveszem a telefonom és a nappaliban leülve rögtön hívom is BamBamat, hogy elmondjam neki, még sem tudok ma át menni.
- Hallo? – szól bele rögtön a telefonba.
- Szia BamBam. Ne haragudj de ma még sem tudok menni.
- Hogy, hogy? Történ valami baj hyung?
- Nem igazán fogalmaznék így. – sandítok hátra a konyha felé.
- Biztos. Az ebédlőben elég komolynak tűntek a sebeid.
- Igen persze. Semmi vész. Le lett kezelve rendesen.
- Biztos minden rendben van? – kérdezi meg újra aggódva.
- Igen persze.
- Oke. Vigyáz magadra. – teszi le a telefont. Én is csak ledobom magam mellé a kanapéra majd sóhajtva dőlök le kicsit becsukva a szemem.

Jackson

Kihallom a konyhából Markék beszélgetését, amitől csak még elégedettebb leszek. Tudom, nem szép dolog, de akkor is.
Miután elmosogatok kimegyek a kanapén fekvő Markhoz. Szeme le van hunyva. Oda sétálok hozzá, de észre se veszi, hogy itt vagyok. Ahogy az arcát látom.. valahogy.. nagyon nehéz uralkodnom magamon.. nem is tudok. Oda sétálok hozzá és arcához hajolok. Elgondolkodom, de ahogy érzem a leheletét arcomon tényleg teljesen elvesztem az eszem. Közelebb hajolok, hogy megcsókoljam, de a csengő kizökkent.
- Hyung! Mi vagyunk, nyiss ajtót! – hallom az idegesítő Thai prücsök hangját. Morogva egyenesedek fel és megyek ajtót nyitni. Ahogy a thai prücsök meglát teljesen lesápad és bebújik barátja háta mögé.
- M-Mark? – kérdezi Jinyoung. Sóhajtva állok arrébb az ajtóból és beengedem őket. BamBam kissé összehúzva magát próbál elsurranni mellettem, de én rámorgok mire szinte visítva fut be a házba.
- Mi az? – ül fel Mark szemét dörzsölve és néz felénk.
- Itt vannak a haverjaid.
- Hyung!! – borul nyakába BamBam mire nagyon csúnyán nézek rá.
- Hát ti meg mit kerestek itt? – kérdezi csodálkozva.
- Olyan furcsa volt a hangod a telefonba. Aggódtunk! – siránkozik a thai prücsök.
- Ugyan, nincs semmi baj. – túr hajába és öleli magához. Erre csak még idegesebb leszek, de tartom magam.
- Biztos minden rendben? Elég csúnyának tűnt tegnap a kezed. – guggol le Jinyoung is.
- Persze, látod? Még be is lett kötve. – forgatja meg kezét mosolyogva, mire BamBam óvatosan megfogja Mark csuklóját és maga elé húzva alaposan megnézni majd kézfejére nyom egy csókot.
- Oké! Most, hogy ezt megbeszéltétek mehetnétek is! – csapom össze tenyerem és felállítva BamBam-at az ajtó felé tolom. – Marknak pihenésre van szüksége.
- Mark, mégis mit keres itt Jackson? – súgja oda Jinyoung Markna. Gondolom úgy tervezte, hogy ne halljam, de ez nem jött össze.
- Tegnap haza kísért és bármit mondok ragaszkodik hozzá, hogy mellettem maradjon.
- Ez természetes! – állok közelebb hozzájuk. – Ha csak így tudhatom őt biztonságba..
- Mondtam, hogy egyedül is megvagyok!
- Mindketten tudjuk, hogy ez nem igaz!
- Bármit mondok ezt mondja. – fordul Jinyoung felé.
- Ha olyan makacs vagy. – vonok vállat. – Jobb mintha egyedül lennél itthon.
- De most már nincs egyedül. – fordul felém Jinyoung. – Amúgy is úgy volt, hogy BamBam-nél alszunk, de akkor alszunk helyette nálad.
- Jó! – tapsikol boldogan a thai prücsök mint valami kisgyerek.
- Nem szükséges, én már itt vagyok. Így sokan lennénk és elég ha én itt maradok vele. 
- Maradjatok nyugodtam ameddig szeretnétek. – mosolyog Jinyoung-ékra.
- Bezzeg nekem nem ezt mondtad.. – morgom magamban kissé sértődötten.
- Neked is megengedtem végül, hogy maradj ameddig szeretnél tudtommal. Bár nem mintha sok beleszólásom lett volna.
- Viszont nem is ajánlottad ilyen kedvesen, hogy maradjak. – sóhajtok és a konyha felé veszem az irányt. – Megyek és csinálok valami kaját ennyi emberre..  remélem nem eszetek sokat!
- Majd én megoldom hisz te is vendég vagy. – szalad utánam Mark. – Amúgy ettetek már? Kértek valamit?
- Én hotpot-ot kérek! – teszi fel kezét a thai prücsök.
- Rizst kapsz. – indulok el a konyhába morogva.
- Nem tudok hirtelen hotpot-ot csinálni, de van még egy kevés curry. Vagy van még egy kis kimchi leves ha azt kérsz.
- Jó! Kimchi levest kérek!
- Nem kapsz! – morogtam rá. – Nem neked főztem.
- Ne legyél ilyen bunkó. Mindenki ehet mindenből.
- Legyen! – sóhajtottam idegesen. – De akkor megyek és feljavítom kicsit. – mosolygok sötéten kezemet ropogtatva mire BamBam teljesen lesápad.
- Jó lesz a curry!! – javítja ki magát ijedten.
- Ahogy akarod. – vonok vállat elégedett mosollyal és a konyha fele veszem az irányt. Talán még ma be is jutok oda.
- Jackson miért vagy ilyen bunkó BamBam-al? – lép mellém, háttal megtámaszkodva a konyha pultnak Mark.
- Mert.. nem szimpatikus. – ügyködöm tovább az étel felmelegítésén rá se nézve.
- Jackson, egyáltalán miért vagy velem ilyen kedves? Hisz nem tettem semmit ami miatt kiérdemelném ezt.
- Mert… Mi ez a kínvallatás? – sóhajtok felé fordulva.
- Csak nem értem miért viselkedsz velem így, míg mindenki mással ellenszenves vagy.
- Én sem tudom. – sóhajtok. – Csak.. bírlak és kész. Nem mindegy? – fordultam ismét az étel felé.
- Értem. – szomorodik el kicsit.
- Mark. – hagyom abba megint amit csinálok. – A barátomnak tartalak. Ennyi. Ne gondold túl. - mekkora.. kamus vagyok. A csillagokat lehazudom neki!
- Rendben.. köszönöm. – mosolyog rám halványan. – Viszont nem kell ilyeneket tenned. Tényleg el tudok boldogulni egyedül. Ne érezd kötelességednek, hogy velem foglalkozz.
- Már meg mondtam, hogy azért csinálom mert akarom. Ne hidd, hogy kényszerből teszem amit teszek. Csak aggódom te hülye! – borzolom össze haját, mire kicsit zavartan néz el.
- Köszönöm. – lép el rögtön vissza menve Jinyoung-ékhoz.
Ezután én befejezem a kaját. Eszünk. Ők beszélgetnek, én csak bosszankodva hallgatom. Nem hiszem, hogy így ki fogom bírni ezt a hétvégét, de aztán csoda történik! A kis thai prücskünket felhívja az anyucija, hogy tolja haza a képét, Jinyoung pedig megy vele, így ismét ketten maradunk, ami azt jelenti,  hogy nem kell tovább jó pofiznom.. na nem mintha eddig azt tettem volna. De legalább eltűnt a konkurencia.
Mark kikíséri őket én pedig akaratom ellenére is hallom miről beszélgetnek..
- Mark, biztos minden rendben lesz ha kettesben maradtok Jacksonnal?
-  Tudom mire gondolsz Jinyoung de nem kell aggódnod. Tegnap is itt aludt és nem történ semmi. Ha szeretett volna tőlem valamit akkor már rég rám támadt volna. – neveti el magát.
- Te tudod Mark, de attól még nem bízom benne. – néz Mark mögé rosszallóan.
- Ne félj. Eskü ha van valami rögtön hívlak. – öleli meg majd egy puszival elköszönnek.
Nem örülök se annak amit hallok se annak amit látok, de nincs mit tenni. Ehhez hozzá kell szoknom.. legalább nem a thai prücsökkel ezúttal.
Miután a két srác lelépett mi ismét kettesben maradunk.
- Kezd sötétedni.. – jegyzem meg behúzva a függönyöket.
- Igen. Ledőlök kicsit, fáradt vagyok. – indul el a szoba felé. Egy kicsit még lébecolok a házban majd úgy döntök, hogy rohadjak meg én bemegyek hozzá! Lassan nyitom is a szoba ajtót és láttam, hogy alszik. Belépek a szobába és az ágyhoz sétálok. Ekkor jövök rá, hogy inkább a kanapét kellet volna választanom. Nagyot nyelek, ahogy Markot hátán fekve találom, kezeit a feje mellet pihentetve, mintha csak azt mondaná „Vesd rám magad!”
Erre csak még jobban megfeszülök és érzem, hogy nem fogom tudni visszafogni magam. A testem megadta magát a vágyakozásnak és szinte tudatomon kívül térdelek Mark fölé, csuklóit az ágynak szorítva. Ő mélyen alszik, meg se érezi. Én viszont ahogy a védtelen srácot nézem, így kiszolgáltatva magam alatt, nem tudom tovább visszafogni magam. Többé nem érdekel mi lesz a következménye tetteimnek. Hozzá hajolok és először csak lágy csókot nyomok ajkaira. Erre nem kapok reakciót egy pici nyöszörgésen kívül ami még jobban felhevít. Erre pólója alá simítom kezem. A bőre forró. Nem tudom, hogy kezem érintésétől vagy csak a nagy melegtől a lakásban. Erre picit felnyög de még mindig alszik. Nekem nehezemre esik rendesen lélegezni.. teljesen elveszítem az eszem tőle!! Újra ajkaira nyomom sajátomat és utat engedek nyelvemnek, hogy övével játszadozzon. Ettől kicsit nehezebben veszi a levegőt de még mindig nem ébred fel. Én viszont hezitálás nélkül simítom ágyékára kezem és kezdem el neki simogatni, mire ő nagyot nyög.
- Jacks.. – hal el édes hangja mire tátva marad a szám és rávetem magam. Ajkára tapadok és erősen bele is harapok, mire érezem, hogy elkezd mocorogni, majd az zökkent ki, hogy érzem a hirtelen ellenállást, ahogy Mark mellkasomnak támasztja kezét. Kicsit eltávolodom, hogy lássam az arcát.
- Mit csinálsz.. Jackson? – néz rám értetlenül, ledöbbenve és kissé ijedten.
Én csak felette térdelve nehézkesen veszem a levegőt és kicsit rámarkolok férfiasságára, mire hangosabban nyög fel. Ismét hozzá hajolok és megcsókolom, közben kezem lassan kényezteti odalent. Érzem, hogy már én is kemény vagyok, de még nem teszek semmit. Látni akarom az arcát..
- Jacks….on! – nyöszörgi elfordítva fejét. Teljesen ki van vörösödve és nem is nagyon tiltakozik, talán nincs is ereje hozzá. Szabad kezemmel felsimítok pólója alatt mellbimbói után kutatva és elégedetten mosolygok mikor meg is találtam azokat. Mark kézfejébe harapva próbálja visszafojtani nyögését, szabad kezével próbál eltolni, nem túl sok sikerrel. Hozzá hajolva harapok ajkába. Fel akarom falni! Egyik kezem mellbimbójával játszadozik, a másik próbál minél nagyobb örömet okozni neki, így nadrágjába nyúlva folytatom amit elkezdtem. Érzem, hogy kezd nedvesedni, amitől csak még jobban felizgulok.
Mivel nem túl nagy erőfeszítéssel tiltakozik így csak még jobban felbátorodom. Mélyebbre nyúlok nacijába és erősebben csókolom. De ez még mindig nem elég! Látni akarom a testét! Feltoltam pólóját, hogy szemügyre vehessem kockás hasát, fehér bőrét és a jelenleg ágaskodó rózsaszín mellbimbókat. Miközben egyre vadabb módon kényeztetem, nekiállok felfedezni teste többi részét is és gyenge pontok után kutakodva harapdálom nyakát, állkapcsát majd lejjebb csusszanva megnyalogatom a szeretetre vágyó mellbimbókat is. Ő nyögdécselve próbálja eltolni a fejem, de nincs elég ereje hozzá. Kicsit megharapom mellbimbóját mire egy oktávval feljebb lévő nyögés szakad fel torkából.
- Ne.. Ne! - nyöszörög mocorogva és érzem, hogy közel mára a vége. Feljebb nyújtózva túrok bele szabad kezemmel hajába és kicsit hátra feszítve fejét gyengéden megharapom torkát de mielőtt felnyöghetne ismét száját célzom meg és egész alsó ajkát bekapva kezdem el falni. Kicsit gyorsabban kezdem el lent simogatni mire csak még jobban elkezd nyögdécselni majd teste megfeszül és ő egy utolsó nagy nyögéssel élvez el kezeim között. Érzem ahogy a forró nedvesség végig csorog ujjaim között a teste pedig elerjed. Nagyot sóhajtva engedi el eddig szorongatott pólómat és hullik vissza az ágyra. Nagyon jó volt. Annak ellenére, hogy én még mindig nagyon fel vagyok izgulva és semmi féle kényeztetésben nem részesültem csodásan érzem magam. Ő viszont kezd magához térni a gyönyör miatt okozott kábaságból.
- Miért? - néz rám enyhén még mindig lihegve értetlenül és kicsit ködös szemekkel. Nem tudtam mit feleljek. Annyira.. El van homályosodva minden..
- É.. Én.. csak... - egyenesedtem fel lassan. - Én.. Ne haragudj, csak..
- Jackson miért csináltad? - ül fel ő is velem szemben. - Miért most? Hisz barátok vagyunk. Vagy nem?
- De igen, én csak.. Mostanában sok a stressz és felgyülemlett bennem is meg benned is és.. hát.. ez lett a vége. Sajnálom, én.. nem tudom miért csináltam csak.. - idegesen túrtam a hajamba. Francba.. ezt jól megcsináltam! Hogy fogok ebből kimászni? Erre nem mond hírtelen semmit csak értetlenül néz rám.
- Jackson én bíztam benned, bízok, bízni akarok benned de nem értem, őszintén be vallva én már semmit nem értek. - akad ki egy kicsit és áll fel kiindulva a szobából.
- Mark várj! Kérlek várj! - állok fel és kapom el a csuklóját. - Ez tényleg.. csak egy hiba volt, tudom. Kérlek bocsáss meg, csak túlságosan felgyülemlett a stressz, te pedig.. Nem szabadott volna, tudom.. én csak.. - idegesen kezdek el toporogni és nem tudom mit mondhatnék még.
- Rendben van. Már mint nincs rendben. De megértem. Túlságosan rád nehezedtem és túl sok bajt okoztam mostanában. Nem haragszom csak... csak hagy egy kicsit. Túl hirtelen, és túl sok
-.. Oké.. - sóhajtok és kimegyek. Elvégre ez az ő szobája. Talán.. el kéne mennem...

Mark

Fogalmam sincs, hogy mit tegyek vagy gondoljak. Jackson kimegy a szobámból én meg itt állok teljesen lefagyva. Nagy nehezen összeszedem magam végül annyira, hogy visszamenjek az ágyamig és leülök rá fejemet támasztva tenyereimben, a térdemen könyökölve. Nem tagadom, hogy kicsit kiakadtam. De nem is teljesen azon, hogy Jackson rám mászott. Hisz én is fiúból vagyok. Értem, hogy mit érzet, és miért csinálta, és ha úgy vesszük akkor az egész miattam volt, hisz tényleg nagyon ránehezedtem mostanában. Sokkal inkább saját magam miatt vagyok kiakadva és összezavarodva.
Jackson a barátom. Ő maga is azt mondta, hogy ez csak egy hiba volt. És én is tudom, hogy barátok között ez nincs rendben. Akkor miért nem voltam képes eltolni magamtól. Érthető és el is fogadható, hogy Jackson miért csinálta, de nekem mi volt az okom? Miért csak tetettem, hogy el akarom lökni magamtól és hagytam, hogy csak kényeztessen? Álmomban is ő volt aki kényeztet, és meglepődtem, hogy mikor felkeltem akkor valóban hevesen csókol. De ez sem ok arra amit tettem. Egyáltalán miért álmodtam ilyesmit. Miért pont Jacksonnal. Ráadásul az álmomban olyan boldog voltam, hogy szorosan magához ölel és úgy csókol meg. És ahogy felébredtem a meglepettség mellet valahogy, megkönnyebbülést éreztem, hogy ő az és még talán egy kis boldogságot is. ÁÁÁ. Na jó Mark szed össze magad. Ezt csak bebeszéled magadnak. Egyszerűen csak meglepet a dolog és kész. És annyira meglepődtél, hogy nem toltad el magadtól.
Végül csak feladtam az egészet és visszafeküdtem aludni, de nem nagyon ment. Egy folytában kattogott az agyam. Szinte egész vasárnap is ezen agyaltam de semmire nem jutottam. Annyi kérdés merült fel bennem, de egyiket sem mertem feltenni Jacksonnak. Végül valóban maradt egész hétvégén és hétfőn együtt mentünk suliba. De az incidens után egy szót sem szóltunk egymáshoz. A suliban is én csak némán a terem felé vettem az irány míg Jackson gondolom a tetőre ment. Ahogy Jinyoung is megjött rögtön a szekrényekhez rángattam és elmeséltem neki mi történt.
- Figyelj Mark. Én mondtam, hogy nem szabad benne megbízni. Senki nem tud az egyik napról a másikra megváltozni.
- De hát ha úgy vesszük akkor félúton megállt. Ráadásul ő maga mondta, hogy hiba volt az egész. – kelek rögtön védelmére csak tudnám miért. – Engem csak inkább az zavar, hogy fogalmam sincs, hogy mit gondoljak.
- Mark, nyugodj le egy kicsit. Egyszerűen csak össze vagy egy kicsit zavarodva mert mostanában kedvesen viselkedik veled. – teszi vállamra a kezét.
- Rendben. – bólintok egy aprót. Bár még mindig össze vagyok zavarodva. De igaza lehet. Jobb ha inkább nem gondolok rá. Sőt az lenne a legjobb ha inkább el is felejtenénk. – Köszönöm. – mosolygok rá hálásan. – Menj csak vissza, én még elmegyek mosdóba. – intek neki és fordulok a lépcsők felé. Muszáj megmosnom kicsit az arcom.

Jackson

- Akkora.. egy idióta vagyok! - szóltam mire Yugyeom csak kacagott.
- Hát nem mondom, jól elbaltáztad!
- Áá!! Hova tettem az eszem? Komolyan, mi ütött belém?
- Azt csak te tudhatod. - sóhajt. - Elsietted.
- Tudom, de.. nem tudtam leállni.. Ő annyira.... - sóhajtva kutakodom a táskámba és előveszem a cigim.
- És most mit akarsz tenni?
- Nem tudom.. Elszúrtam, de nagyon. Ő ugyan azt mondta, hogy nincs baj.. de hogy ne lenne? Fenébe! - gyűröm össze az üres cigis dobozom és elhajítom.
- Nehéz ügy.
- Inkább segíts!
- Nem tudok. Egy ilyen helyzetből kimászni. Csupán annyit tehetek hogy imádkozom érted.
- Mert az pont a te stílusod. - sóhajtok.
- Inkább keresd meg Markot és teszteld le mi a helyzet. - rúgja meg oldalam mire morogva de felállok. Előre félek.. Kissé félve megyek lefelé és reménykedem, hogy nem találom meg egykönnyen de pont szembe jön velem a lépcsőn. Bezzeg ha keresem sosincs meg.
- Szia.. - állok meg előtte és köszönök halkan.
- Szia. - néz fel rám. Látszik, hogy még mindig kicsit össze van zavarodva. Nem igazán tudom, hogy mit mondjak neki.. Az egész helyzet annyira zavaros..
- Ugye ma még nem történt semmi baj? Felbukkant a zaklatód? - kérdezem kissé aggódva. Legalább beszélgetünk valamiről.
- Rendben vagyok köszönöm. - hajtja le fejét. Látszik rajta, hogy zavarban van. -  Figyelj. - vakarjak meg tarkóját és néz újra fel rám. - Ami a múltkorit illeti. Csak felejtsük el. Te magad is mondtad, hogy csak egy hiba volt. Ráadásul ha megnézzük akkor az én hibám volt. Ne haragudj. Igyekszem majd ezentúl jobban odafigyelni. És ha zavar valami vagy stresszes vagy akkor szólj nyugodtan. Hisz barátok vagyunk. Én is szeretnék neked segíteni ha gond van. - mosolyodik el kicsit félénken a végére.
- Még hogy a te hibád.. Ez egyáltalán nem a te hibád!.. De benne vagyok.. és köszönöm. - mosolyodom el. Bevallom, megkönnyebbültem, hogy mérges, de elfelejthetné azt a butaságot, hogy mindig magát hibáztassa mindenért..
- Én köszönöm, hogy pénteken hazakísértél, eléggé szétestem. Jól esett nagyon. - mosolyog rám.
Elmosolyodok majd bólintok. Ezután szétválunk. Én visszamegyek a tetőre, ő pedig elmegy órára. Örülök, hogy tudunk normálisan viselkedni.. de kíváncsi vagyok egyszer leesik e neki mi is a helyzet kettőnk között.

Mark

Ebéd szünetig össze sem futok Jacksonnal aminek azért örülök. Mert hát attól még, hogy én mondtam, hogy felejtsük el az nem olyan könnyű. Mondjuk az is igaz, hogy ha pontosak akarunk lenni akkor nem is kifejezetten a szombat este jár a fejemben folyamatosan, hanem úgy magában Jackson, ami csak még jobban összezavar.
- Mehetünk Mark? - jön ida hozzám Jinyoung.
- Persze. - állok fel rögtön mosolyogva. - Menj csak nyugodtan előre BamBammel az ebédlőbe. Én még elmegyek a szekrényemhez. - intek neki és már megyek is. Mióta a szekrényemből kiestek a rajzszegek mindig egyedül, jövök el a cuccaimért. Ha esetleg megint a szekrényemmel csinálna valamit a zaklatóm, azt nem szeretném, hogy bárki más is lássa. Habár azt a mai napig nem értem, hogy még is, hogyan nyitotta ki úgy a szekrényem, hogy a záron egy karcolás sincs. Azt nem hinném, hogy elfelejtettem bezárni. Hisz annyira nem lehetek feledékeny. Morfondírozok miközben óvatosan nyitom ki a szekrényem. Rögtön meglátom a fenyegető írást az ajtó belső felén, de megkönnyebbülten fújom ki a levegőt ahogy semmi sem esik ki belőle. A karcolást fogalmam sincs, hogy hogyan kéne eltüntetnem így minden bizonnyal azzal még jó ideig fogok találkozni. Táskámba alaposan belenézve óvatosan nyúlok csak bele és veszem ki az ebédemet majd egyszerűen csak visszadobva a szekrényembe, azt bezárva indulok el én is az ebédlő felé. Azonban az aulába érve a dobozt kiejtve a kezemből fagyok le. Érzem, hogy valami landol a fejemen de a következő másodpercben már folyik is végig az egész arcomon. Semmit sem látok ahogy reflex szerűen szorítom össze szemeim, hogy ne fólyon bele, bármi is ez. De érzem, hogy még a nadrágomon is végig folyik. Ahogy már érzem, hogy abbamarad már nyúlnék is szememhez, hogy letöröljem, hogy végig tudjak nézni magamon de megdermedek a mozdulatban ahogy apró tárgyak verődnek a fejemhez. Különösebben nem fájnak, még is megdermedek az ijedségtől. Mikor ennek is vége csak remegve állok ott lefagyva mire sikerül annyira összeszednem magam, hogy elkezdjem letörölni a szemem, viszont fájdalmasan kapom el fejemtől a kezem. Valami nagyon megszúrta az ujjamat. Fogalmam sincs mit tegyek. Megmozdulni sem merek. Még azt sem tudom, hogy mivel lettem leöntve, vagy mi az ami megszúrt. Hírtelen meghallok egy ismerős hangot mellettem, de mivel a fülemet is beteríti az amivel le lettem öntve, így nem tudom megmondani, hogy ki az.
- Mark! Jól vagy? Basszus.. Mi a franc ez? - törölgeti az a valaki az arcom aki az előbb megszólított. Már épp nyitnám a szám de belefolyik az a trutyi. nagyon rossz, leírhatatlan íze van. Nem látok, hallok rendesen és beszélni sem tudok hírtelen. Érzem, hogy kezd úrrá lenni rajtam a pánik. Épp, hogy csak megrázom a fejem, ezzel jelezve, hogy fogalmam sincs. - Bo Ra! Adj egy rongyot! - hallom a segítőm hangját. Fél másodperccel később már érzem, hogy óvatosan törölgetik az arcom.
- Ezek.. rajzszögek? Jesszus! Ez már tényleg durva! Meg is sérülhettél volna! - ahogy eljut a tudatomig, hogy mit mondott teljesen lesokkolok, de valahol meg is nyugszom. Legalább már tudom, hogy mi van rajtam. Legalább is félik. Miután már kicsit megnyugodtam és a segítőimnek hála a szememet is valamennyire ki tudom már nyitni óvatosan én is elkezdem kezemmel letörölgetni az arcom legalább annyira, hogy beszélni tudjak, és rendesen lássak. Annak azonban már nem örülök, hogy rá kell jönnöm, hogy festék az amivel leöntöttek. A ruháimat egyből dobhatom is ki. Pedig nagyon szeretem ezt a pólómat és a gatyát is. Miután elég tisztának érzem magam annyira, hogy már egyedül is tudjak boldogulni, nézek rá segítőimre. Yugyeom az két lánnyal. Kicsit csalódott vagyok ahogy meglátom, mert valahol mélyen reménykedtem benne, hogy Jackson az. Na jó ezt gyorsan felejtsd el.
- Köszönöm. - nézek rájuk hálásan. - Azt hiszem innentől egyedül is boldogulok.
- Biztos rendben leszel? - kérdezi komolyan. - Nem nézel ki túl jól..
- Persze csak... Nem számítottam rá és megijedtem. De a tesi zuhanyzóban rendbe szedem magam. - mosolygok rájuk..
- Rendben. De ha bármire szükséged van szólj!
- Nem köszönöm. Vagy is. - gondolkodom el egy pillanatra. - Ebédelni készültök? Mert ha igen akkor szólnátok légyszi Jinyoungéknak, hogy ne várjanak rám. Bocsánat, hogy erre kérlek, de nem szívesen mennék most be így az ebédlőbe.
- Persze, bízd csak ránk. - mosolyodik el.
- Te csak menj és mosakodj meg. - szól az egyik lány is kedvesen, a másik helyeslően bólogat. – Köszönöm. - nézek rájuk hálásan és veszem fel a földről a dobozomat majd már megyek is a zuhanyzók felé, közben magamhoz véve a tesi ruháim. Nem foglalkozom fele, hogy mindenki engem bámul csak sietek ahogy tudok. Becsukom magam mögött az ajtót és reménykedem benne, hogy nem pont most van kedve valakinek lezuhanyozni mert persze, hogy kulcsra ezeket nem lehet zárni. Leteszem a cuccaim a csap mellet lévő kis padra majd belenézek a tükörbe. Sokkal rosszabbul festek mint ahogy azt gondoltam. Mindenem tiszta festék. Még az arcomat is teljesen megfogta maga a festék élénk rózsaszín színe. Nagyon sóhajtva kezdem el kiszedegetni azt a töménytelen mennyiségű festékbe ragadt szögetek a fejemről és úgy mindenemről. Csak tudnám, hogy miért mindig rózsaszínre gondolnak ha melegekről van szó.

Jackson

Yugyeom őrült tempóban tart felém és kapja el vállam. Ma mindenki olyan züllött, mi van itt?
- Mi a baj? - nézek komolyan a srácra.
- Mark. Megint a zaklatója.
- Mi történt? - kérdezem ijedten.
- Festékes csíny.. rajzszögekkel..
- Rajzszögekkel??
- Nincs baja! Ott voltam amikor történt. Az öltözőben van. Menj utána, mi a lányokkal kihasználjuk a helyzetet és utána kérdezünk az esetnek, hátha a szem tanúk látták a tettest.
- Oké, jövök egyel! - futok el. Sietek ahogy tudok. Kopogás nélkül nyitok be az öltözőbe mire a félmeztelen Mark áll előttem. Asszem.. elvörösödtem.. Még nem láthattam ennyire tisztán a testét...
- Jackson. - néz rám kicsit lefagyva és meglepetten, de ahogy leesik neki, hogy félmeztelen és már a nadrágját is elkezdte levenni gyorsan maga elé kapja a pólóját. - Francba. - szisszen fel ahogy kicsit eltolja magától a pólót amitől csak még festékesebb lett a mellkasa.
- Mit csinálsz? - kapom ki a kezéből a csupa festékes pólót. - Irány a zuhany! Nyugi, nem nézek oda csak vetkőzz és menj! - fordulok el. - Van valami váltó ruhád vagy kell?
- Ott a tesi cuccom. - bök fejével a kis szekrény felé majd kicsit megszeppenve indul el a zuhanyzókhoz. Persze nem bírom megállni, hogy lopva rálessek. Amíg ő zuhanyozik, én megpróbálom kiszedni a festéket a ruháiból nem túl sok sikerrel.
- Sajnálom, de ettől el kell búcsúznod. - sóhajtok a ruhákat mutatva de amint meglátom őt elkapom a tekintetem. Csak egy szál törcsi van a derekára tekerve. Gyakorlatilag meztelen!! Isten, miért teszed ezt velem??
- Sejtettem. - lép mellém és vizsgálja meg a ruhákat. - Pedig nagyon szerettem őket. Na mindegy. - sóhajt egy nagyon majd lemondóan elveszi a tesi ruháit és elindul, hogy felvegye de a tükör előtt lefagy. - A hajam. - akad ki a tükörképétől. - Befogta a festék. - ejti le a ruháit és túr bele idegesen tincseibe. Oda megyek hozzá és látom, hogy tényleg. Nem is kicsit!
- Basszus! Mi ez a pink festék? Jesszus! - túrok hajába.
- Tuti kinyírom aki ezt csinálta. - akad ki teljesen. - Most egy hónapig sehogy sem tudok fodrászhoz menni, hogy rendbe szedjék. - piszkálja továbbra is tükör előtt állva még mindig egy szál törölközőben.
- Nem olyan vészes ez.. csak.. pink.. Khöm...
- Ja persze. - veszi fel a földről újra a ruháit és megy el már tényleg átöltözni. Miután végzett és jön ki én követem.
- Elkísérlek. Nyugi, nem akaszkodom rád.
- Ahogy szeretnéd. - törődik bele de a terem előtt megáll. - Órára is bejössz?
- Jah.. Most úgysincs jobb dolgom. - sóhajtok és követem őt a terembe. Erre azonban csak kuncogva nyit be.
- Csak nem jó kisfiúsat játszol?
- Most miért ne? Legalább játszom. - vigyorgok rá. - Te viszont egyszer lehetnél a rossz kisfiú. Megnézném!
- Ha rossz kisfiú lennék akkor a földig aláználak. - kuncogja el magát. - Bár nem vagyok benne biztosa, hogy már nem tettem e meg. - gondolkodik el egy kicsit. - Vagy mire gondoltál, miben legyek rossz? - fordul felém hátra miközben leülünk a helyünkre.
- Hmm.. nem is tudom. De megaláznod még bizony nem sikerült! - nevetek megbökve a hátát. - Viszont szívesen megnézném a vad, szófogadatlan oldalad.
- Szóval a vad szófogadatlan oldalam? - húzza fel egyik szemöldökét. - Biztos vagy te benne, hogy az jó ötlet lenne? A végén még megbánnád. - mosolyodik el ravaszul.
- Vállalom a kockázatot. - dőlök előre felhúzva fél szemöldököm.
- Szerintem nem tudod, mit vállalsz. - dől előre ő is, így alig pár centi van csak köztünk, de erre már válaszolni nem tudok mert belép a tanár mire rögtön előrefordul és kihúzza magát. Egész órán csak a szorgalmasan jegyzetelő Mark hátát nézem. Alig várom, hogy kicsengessenek és mikor végre megtörténik felállok és megvárom Markot, hogy elkísérjem. A nap hátralévő részét a közelében töltöm és csak a suli előtt köszönök el tőle.. bár nem akarok. Bárcsak hosszabb lenne egy nap!!

Mark

Nagyon kiborít, hogy megfogta a hajamat az a rohadt festék. Rózsaszín lett. A vörös hajam rózsaszín lett. Kis híján síró görcsöt kapok ahogy a tükörképemet nézem. Teljesen szétvet az ideg. Eddig ez a szívatás az ami a legjobban kikészít. Jó mondjuk még mindig fáj kicsit a kezem a múltkori miatt, de akkor is. Rózsaszín. Ráadásul ugye ebben a hónapban örülök, ha valamennyi kajára lesz pénzem a pad miatt. Így tuti még csak fodrászhoz sem tudok menni. De az is biztos, hogy ha hazaértem az lesz az első, hogy jövő hónap első napjára foglalok egy időpontot.
Mire nagy nehezen sikerül magam egy nagyon kicsit túltennem a hajam látványán felöltözöm és Jacksonnal a nyomomban visszamegyek a terembe. Amin azonban meglepődök, hogy ő is beül órára. És valamiért e miatt még boldog is vagyok. Csak tudnám mi ütött belém. Aztán meg el is kezdek vele kicsit incselkedni és húzni az agyát. Ezt nagyon gyorsan abba kéne hagynom, de egyszerűen nem bírom. Közelebb hajolok hozzá és úgy nézek mélyen a szemébe és figyelem, hogy mit reagál. De hál istenek ebben a pillanatban lép be a tanár így időben le tudom magam állítani és elfordulok tőle. Még is mi az isten ütött belém. Nagyon nem szabadna így viselkednem. Szerencsére a nap többi részében sikerül magam visszafogni és inkább Jinyoungékra figyelek. Habár nehezemre esik ugyan is Jackson bárhová megyek követ. Ezzel kapcsolatban van egy kis dezsavu érzésem. Mintha már csinálta volna ezt korábban. Még mikor Jinyounékkal elmegyek enni is mellénk ül le. Az addig oké, hogy a barátom és, hogy félt, habár nem értem, hogy pontosan miért, viszont amit végképp nem értek, hogy attól még mert itt van velünk negyediknek mért csak rá tudok koncentrálni. Egész nap őt figyelem. Pedig Jinyoung most is valamit nagy beleéléssel mesél. Nagyon össze kéne szednem magam. Nap végén mikor elköszönünk egyszerűen nem bírom magamban eldönteni, hogy most örüljek annak, hogy Jackson nem döntött úgy, hogy akkor ő ma is hazakísér, vagy legyek miatta csalódott, hogy akkor ma már nem látom többet. Néhány hete még tuti, hogy hálálkodtam volna amiatt, hogy ma már nem bosszant a jelenlétével, most még is valamiért csalódottságot érzek. De még is miért?

Jackson

Nagyon jó volt, hogy egész nap Markkal lehetek de sajnálom mikor elköszönünk. Viszont nekem itt még nem ér véget a nap ugyan is el kell mennem a plázába, ahol ezúttal nem magamnak nézek sapkát. Most ráfér szegény Markra valami jó is. Alig vártam, hogy eljöjjön a másnap és ajándékkal a táskámba, időbe bemegyek suliba. A szekrénynél pedig ott van Mark. Mikor meglátom önkénytelenül is elmosolyodom és gyorsítok lépteimen.
- Reggelt' - dőlök mosolyogva szekrényemnek
- Jó reggelt. - mosolyog rám ő is. - Mi ez e jó kedv?
- Hmm.. - nézek el vállat vonva. - Hoztam neked valamit. - nyúlok táskámba és elővéve egy papír zacskót kezébe nyomom. Alig várom, hogy lássam a reakciót. Nem bírok nem vigyorogni. Csak meglepetten veszi el a zacskót és kicsit értetlenül néz rám majd ahogy látja, hogy csak kíváncsin figyelem végül kinyitja.
- De hát. - veszi ki a sapkát meglepetten. - Miért vettél nekem sapkát. - néz rám értetlenül, de a szája szélén látom, hogy mosolyog.
- Hát.. A hajad amúgy is tönkre ment és ezt a sapkát nézted a plázában is.. Na meg.. Amúgy is rád fért egy kis jókedv már. És mint az kiderült baromi jól is áll neked.
- Köszönöm. - pirul el egy kicsit zavartan. - Nem kellet volna de köszönöm. - mosolyodik el, majd fésüli ujjaival hátra haját és veszi fel a sapkát, úgy ahogy én a múltkor megigazítottam neki. - Na milyen?
- Tudtam. Ez a sapka neked lett kitalálva! - mosolyodom el megigazítva sapiját.
- Köszönöm. - pirul el újra egy kicsit és néz mélyen a szemembe.
- Szívesen. - mosolyodom el. Ezután becsengetnek így mennünk kell órára szóval a terem felé vesszük az irányt.
- Most is bejössz órára? - fordul felém ledöbbenve. - Talán beteg vagy. - teszi homlokomra kezét.
- Vagy csak túl egészséges! - vigyorgok. - Legalább én meg merem mutatni milyen ha jó kisfiú vagyok. Na indíts, útban vagy! - tolom beljebb de gyorsan elkaptam kezem mikor rájövök, hogy derekánál toltam be.
- Szóval most azt állítod nem merek rossz kisfiú lenni. - szól utánam és vágódik le a helyére felém fordulva.
- Pontosan. - ülök le padjára kacér mosollyal.
- Ó csak nehogy megbánd. - mosolyodik el sejtelmesen majd nemes egyszerűséggel lelök padjáról. - Akkor hát jó kisfiúcska ideje lenne lecsücsülni a helyedre mert bármelyik pillanatban bejöhet a tanár. - néz rám tettet aggódással közben grimaszolva. Rányújtom a nyelvem majd levágódom a helyemre, de miután bejön a tanár sem hagyom békén, hanem hátát bökdösöm meg papíron üzengetek neki. Kíváncsi vagyok mikor jön el a pillanat mikor már nem bírja ki nevetés nélkül. Mikor a tanár a tábla felé fordul végül hátrafordul de csak éppen annyira, hogy egy összehajtott lapot tegyen a padomra amire egy emberkét rajzolt, gondolom én vagyok az, de nyakig begombolt öltönyben, lenyalt hajjal, iskolatáskával a kezemben, mintha minta diák akarnék lenni. Mikor kihajtom azt áll benne, hogy "Hamar meguntad a mintadiákságot jófiúcska, csak nem rosszalkodni támadt kedved óra altat?" Erre elvigyorodom és szám elé teszem kezem, hogy ne lássák. "Mindig rosszalkodni támad kedvem" Írom neki vissza. "Most te jössz! Mutasd milyen a rossza Mark!" "Csak nem játszótársra vágyik Wang Puppy?" csúsztatja vissza a lapot. Erre csak még jobban nevetek. Soha senkinek nem engedném, hogy így szólítson de ő kivétel. "Csak ha te vagy a játszótársam" Válaszolok egy kacsintós fej kíséretében.
- Jackson ha már egyszer volt szíves és befáradt órára, ne zavarja azt. - szól rám a tanár mire látom Markon, hogy maga elé kapja a kezét és egész válla reng a nevetéstől. Majd újra elém csúsztat egy lapot. "Le lett szidva Wang Puppy :( Vigasztaljam meg a lelkecskéd :'( " felnézek mire már a padra dőlve próbálja meg visszafojtani a nevetését. A kis szemét! Azért elvigyorodtam. "Rám férne a vigasz!" Persze ez volt az utolsó szóváltásunk mivel a tanár ezután kiküldött az óráról engem. De kint a folyosón jóízűt nevettem. Megvártam, hogy kicsöngessenek a teremnél és, hogy Mark kijöjjön.
- Nagyon a lelkecskédbe tiportak? - néz rám kiérve szomorúan ajkait csücsörítve, de látszik rajta, hogy alig bírja visszafojtani a nevetését. Szájára teszem kezem.
- Be lehet fogni, te kamu jó gyerek! - nevettem. Viszont azonnal el is kapom kezem szájától ahogy megérzem, hogy végignyal tenyeremen.
- Te akartad, hogy rossz legyek. - hajol kicsit közelebb önelégülten mosolyogva majd rögtön indul is el. Követem, sőt szorosan a nyomába vagyok. Éppen jót nevetgélve beszélgetünk és tartunk az ebédlő felé mikor valami nagyon furcsa dolog történik.
- Vigyázat!! - kiabál egy srác és meglepett lélegzet vételek sikolyok közepette száguld egy gurulós tálca tartó egyenesen Mark felé. Gyorsan reagálok és lököm el Markot így engem ér a csapódás és a földre is kerülöm. Asszem egy pillanat kell, hogy magamhoz térjek és addigra vagy tízen hajolnak felettem, köztük egy tanár, Yugyeom és Mark.
- Úr Isten Jackson jól vagy. Mondj valamit. - guggol le mellém Mark kétségbe esve szólongatva és gyengéden mellkasomat rázva.
- Én.. jól.. asszem.. - próbálok meg lassan felülni de kurvára szédülök és vízhangosan hallom a gangokat. Alig bírom kivenni Mark mit is mond.
- Jobb ha inkább nem erőlködik, komolyan beverte a fejét. - guggol le a tanár is. - Nagy a valószínűsége, hogy agyrázkódást kapott. - segít végül felkelni és visz be a gyengélkedőre és fektet le az ágyra. Mark és Yugyeom velünk együtt jönnek. - Pihenjen le. Ha már jobban érzi magát akkor menjen haza, de ha továbbra is szédül akkor minden féle képpen menjen kórházba. - tesz le néhány gyógyszert és egy pohár vizet az ágy melletti kis asztalra, majd magunkra hagy.
- Azt hiszem jobb ha én is megyek. - hallom meg Mark hangját is. - Kérlek vigyáz rá.
- Bízd csak rám. - próbálja meg megnyugtatni Yugyeom. Szótlanul kapom el Mark kezét és megszorítom. - Talán jobb lenne ha te vigyáznál rá. Itt legalább nem lehet bajotok. - hallom ismét Yugyeom hangját. - Ha nem gond. Nekem amúgy is el kell intéznem valamit. - persze mind ketten tudjuk, hogy ez mit jelent. Csak Mark nem tudja de jobb is így. Végül csak bólint és az ágyam mellet áll szótlanul lehajtott fejjel. Még azután sem mozdul, hogy Yugyeom kiment. Sokáig csend van de mikor kezek magamhoz térni felülök és fejemet fogom.
- Tessék. - szólal végül meg és remegő kezekkel nyújtja felém a pohár vizet egy fájdalom csillapítóval. Megfogom a kezét, hogy ne remegjen.
- Nyugalom. Nincs baj. - mosolyodok el kissé gyengén és elvéve a gyógyszert meg a vizet beveszem.
- Már, hogy ne lenne baj, hisz megsérültél. - néz fel idegesen. - És csak azért mert velem lógtál, miattam. - feszül meg teljes testében. - Sajnálom, ha én nem lennék akkor... akkor... - csuklik el a hangja de nem sírja el magát. - Sajnálom, Ezentúl jobban figyelek majd ígérem. - hajlok meg kicsit és szinte kiszalad a gyengélkedőből.
- Mark! Mark! - pattanok fel de visszaesek az ágyra. Francba a gyengeséggel. Feszülten nézek utána és sóhajtok. Hagytam elmenni! Nem igazán érdekel a rosszullét, nem megyek se kórházba se haza. Markot keresem.. csak ez elég nehéz volt úgy, hogy a tanárok ne lássanak és küldjenek haza. Yugyeom sincs meg, sőt a lányokat se látom. Viszont nagy keresgélésembe olyan személybe ütközöm bele akibe nem akartam és örültem, hogy az utóbbi hetekbe nem láttam.
- Key.. - sóhajtok.
- Ennyire ne örülj! - grimaszol. - Már azt hittem, hogy itt hagytad a sulit vagy valami. Hetek óta nem hallok felőled.
- Miért? Akartál?
- Ezt nem mondtam.
- Valld be, hogy aggódtál! - sóhajt. - Ismerlek Jackson. A világon én ismerlek a legjobban.
- Ez elég szomorú, nem gondolod?
- De, tényleg az a jelenlegi kapcsolatunkra tekintve.
-... Jól vagy? - erre hangosan felnevetett.
- Tudtam, hogy megkérdezed! Kegyetlen vagy.. - torzul el arca, mintha a sírás kerülgetné.
- Key, te is tudtad.. Mindketten tudtuk, hogy ez nem fog működni.
- Nem! .. Ez nem igaz.. - vágott szavamba. - Én.. szerettelek.. vagyis.. még mindig.. - erre semmit nem szólok. Pár percig csendben állunk egymás mellet majd megjön Minho. Szótlanul fogja meg Key karját és rángatja magával, bár Key próbál ellenkezni de nem sikerül. Minho gyilkos tekintettel néz rám mielőtt eltűnne Keyvel együtt. Nagyot sóhajtva indulok el az ellenkező irányba...

Mark

Én ezt nem hiszem el. Én nem akartam, hogy bárki is megsérüljön miattam. Erre Jackson ki sem bír kelni az ágyból. És mind ezt miért? Mert én nem bírtam elviselni, hogy egyedül vagyok és elkezdtem vele lógni. Szinte sírva rohanok ki a gyengélkedőből. Én ezt nem akarom. Még a szemébe sem bírok nézni, annyira szégyellem magam. Hogy lehetek ennyire undorító?
Egyszerűen csak fogom magam és haza rohanok. Nem érdekel most senki és semmi. Csak egyedül akarok lenni. Mindenkitől távol, ahol senkinek sem eshet baja miattam. Egész reggelig az ágyamon ülök összegörnyedve. Reggel az ébresztő hangjára szedem csak össze magam annyira, hogy kikeljek az ágyból. A tükör elé állva viszont újra rám tör a sírógörcs ahogy meglátom, hogy még mindig fejemen van a sapka amit Jacksontól kaptam. Remegő kezekkel veszem le magamról és nyelem vissza a könnyeim összeszoruló szívvel. Jackson ezt azért vette nekem, mert figyel rám és segíteni szeretett volna. Erre miattam kis híján korházba került. Nincs jogom ezt hordani. Óvatosan remegő kezekkel teszem le a szekrényemre, hogy semmi baja se legyen majd felveszek egy bő fekete kapucnis pulcsit majd indulok. Szívem szerin nem mennék sehová. De tudom, ha nem megyek azzal, csak aggódnának miattam. Azt pedig nem engedhetem. Így bármennyire is nehezemre esik bemegyek. De nem nézek senkire, és mindenkit igyekszem messziről elkerülni. Keresek valami csendes helyet és csak éppen óra kezdésre megyek be. Amint pedig vége az órának szinte meg sem várom a köszönést már állok is fel és megyek el a kis rejtekhelyemre amit az udvaron egy eldugott kis sarokban találtam meg magamnak. Egész nap ezt csinálom. Ha nincs velem senki akkor nem fog senki sem megsérülni miattam. Így mindenkit inkább elkerülök. Ha a folyosón véletlenül meglátom Jacksont gyorsan elkapom róla a tekintetem és az ellenkező irányban szinte futva megyek el. Nem foglalkozom vele, hogy észrevesz vagy, hogy utánam szól. Fájdalmasan összeszoruló szívvel igyekszem a legtávolabb elkerülni.

Jackson

Másnap egész nap Markot keresem mivel tegnap nem találtam meg és a telefonját se vette fel. Egyre feszültebb vagyok, hogy nem találom de a tanárok azt mondták bejár órára így bent van hiába nem látták a barátai. Úgy döntök kövi órára beülök és óra végén elkapom de nem volt rá szükség ugyanis ebéd szünetben ép, hogy elkapok a tekintetemmel egy kapucnis pulcsis srácot aki ő volt és elkapva a karját magammal rángatom.
- Jackson várj... Engedj el... kérlek. - próbálja meg kirángatni a kezét a szorításomból. Nem foglalkozom az ellenkezésével csak egy eldugottabb helyre viszem és megállva átölelem jó szorosan. - Jackson kérlek ne csináld. - csuklik el a hangja. Látszik rajta, hogy bármikor képes lenne elsírni magát. Erre csak szorosabban ölelem.
- Ha tudnád mennyire utállak amiért utálod magad! Nem a te hibád volt ami történt!! - kiabálok vele de el nem eresztem. - Annyira aggódtam érted, azt hittem meghalok! Hülye, ilyet soha többet ne csinálj!! Felfogtad??
- Hogy mondhatod mindezt azok utána ami történt. Jackson majdnem korházba kerültél. Csak azért mert mellettem voltál. - tol el magától, hogy a rám nézzen. - Hogy vagy képes még ezek után is aggódni értem?
- Még szép, hogy aggódom!! Mi lett volna akkor ha veled történik meg?? Te már így is sokat szenvedtél! - üvöltöm. – Örülök, hogy velem történt ez és nem veled, mert sze- erre megállok. Ez közel volt.
- Mert mi? - kérdez vissza idegesen. - Jackson ne mondj ilyeneket. Lehet, hogy te segíteni akarsz nekem, de ahhoz túl fontos lettél már nekem, hogy hagyjam, hogy miattam bajod essen. Értsd már meg kérlek, hogy messze nem érek annyit, hogy bárki akár csak egy karcolást kapjon miattam.
- Pedig én igenis örülök, hogy velem történt ez és ezután is meg foglak védeni és ha kell bekapom az ütéseket és örülni fogok neki, ha tetszik, ha nem! - kiabálom és még folytatnám de érezem, hogy szétmegy a fejem.. Még mindig fáj..
- Én nem értem. Miért vagy ennyire makacs? Miért nem hagysz csak magamra? Miért próbálsz meg velem ennyire kedves lenni? Miért segítesz nekem? Én ezt messze nem érdemlem meg.
- Ez nem igaz. - csendesedek el. - Megérdemled, csak olyan hülye vagy, hogy azt hiszed nem. Nem érdekel mit mondasz, úgyis úgy fogok tenni ahogy döntöttem!
- Kérlek Jackson csak, hagyd, hogy egyedül szenvedjek. - néz rám könyörögve és már szólnék is vissza, hogy felejtse el de belém fojtják a szót. Jinyoung jön ide hozzánk szorosan magához ölelve Markot.
- Mark, drágám. Mi csak segíteni szeretnénk neked, hisz a barátaid vagyunk. Megértem, hogy miért gondolod azt, hogy nem érsz ennyit, de hidd el, hogy ez nem így van. Az a múlt volt most pedig most van. Felejtsd el azt amit anno azok a vadbarmok mondtak neked. Nincs igazuk. Igen is sokat érsz. Főleg nekünk. - simogatja Mark hátát végig nyugtatás ként mire Mark ráborul Jinyoungra és hangosan felsír.
- Úgy sajnálom Jinyoung, és annyira köszönöm. - öleli szorosan vissza.
- Jól van, most már nincs semmi baj. Itt vagyunk. - túr bele Mark hajába
- Bezzeg rá hallgat.. - motyogom magamban elnézve de nem teszem szóvá, a lényeg, hogy megnyugodott valamennyire. Csendben figyelem az eseményeket.
- Bocsánat és neked is köszönöm. – hajol el egy kicsit Jinyoungtól és néz rám egy megbánó mosollyal.
- Csak természetes,  hogy ezt megtettem érte. - bólintok. - Most viszont.. inkább rád bízom. - sóhajtok. Nagyon nem akarom ezt mondani de tudom, hogy Markan most ez a legjobb. Még mielőtt elmennék Mark hajába túrok de aztán szó nélkül tovább állok.

Mark

Megnyugszom attól amiket Jinyoung mond, és újra úgy érzem, hogy ha csak egy nagyon kicsit, de újra van valamennyi önbizalmam. A nap maradék részét pedig végig Jinyoungal töltöm. Nagyon jól esik a közelsége és, hogy nem kell egyedül lennem. Viszont ahányszor meglátom a folyosón Jacksont összeszorul a szívem. Oda akarok hozzá menni. Beszélgetni szeretnék vele és a közelében lenni. De tudom, hogy most szerintem látni sem akar. Sok dolgot vágtam a fejéhez és minden bizonnyal haragszik rám amit meg is értek.
- Mark minden rendben. - zökkent ki a gondolataimból Jinyoung.
- Igen persze csak kicsit elbambultam. - mosolygok rá. Újra Jackson felé fordulok de már nincs ott. Csak tudnám, hogy miért akarok most ennyire vele lenni. Másnap nem bírom ki, hogy ne menjek oda hozzá. Amint meglátom a folyosón rögtön felé veszem az irányt.
- Szia Jackson. - állok meg előtte. Kicsit elmosolyodik, mintha boldog lenne.
- Szia. Jobban vagy?
- Igen köszönöm. - mosolyogok vissza rá de rögtön újra elkomolyodom. - Én.. bocsánatot szeretnék kérni. Nagyon sajnálom amiért a múltkor így kiakadtam. Ne haragudj. - hajtom le a fejem. Fejemre teszi a kezét.
- Nem haragszom. Vagy, is azért nem hogy kiakadtál, de azért igen amit magadról gondolsz. Na mindegy, ebbe most ne menjünk bele! – rázza meg fejét.
- Rendben, köszönöm. - mosolyodom el halványan. - Izé arra gondoltam... - nézek szemeibe félve. - Tudom, hogy csak most kértem bocsánatot, de ha esetleg lenne kedved akkor szombaton lemehetnénk kicsit kosarazni. Oda ahol a múltkor voltunk, csak most labdával. - vakarom meg a tarkóm de ahogy látom, hogy enyhén le van fagyva hírtelen rögtön kezeimet rázva kezdek el mentegetőzni. - Csak tegnap hazafelé menet eszembe jutott, és kedvem támadt hozzá, de nem muszáj, megértem ha nincs hozzá kedved.
- De van! - vágta rá. - Menjünk! Szeretnék menni! - mosolyodik el. - Csak meglepett, hogy elhívtál.. - néz el.
- Értem. - mosolyodom el boldogan, ahogy rá bólint. - Akkor szombaton a kosár pályánál. Hánykor találkozzunk? Gondolom nem vagy olyan korán kelő. Habár mint kiderült nem vagyok olyan jó ember ismerő úgy, hogy inkább te mondj egy időpontot. - mosolygok rá. Nagyon boldog vagyok, hogy tényleg elfogadta. Így szombaton is találkozhatok vele.
- Legyen 8! Minél több időnk van annál jobb.
- Rendben. Akkor nyolckor a kosár pályán. – bólintok rá rögtön de utána már köszönök is el tőle egy intéssel mert becsengetnek és nem szívesen kések. Mivel tegnap sem volt bent egy órán sem kb így kétlem, hogy ma bejönne, és tényleg nem is jön utánam. Kicsit rosszul esik, hogy utánam, hogy ő is jön órára, de nem tudom ezzel mit csinálni. Bár reménykedtem benne, hogy majd bejön órára és megint tudunk egy kicsit hülyéskedni mint a múltkor. Hiába próbálok órákon jó lenni és odafigyelni, hogy a tanárok ne annyira pikkeljenek rám, angol jön azt meg lássuk be, hogy bejárnom sem lenne kötelező.
Végül tényleg egyedül szenvedtem végig az angolt, de egész idő alatt azzal vigasztaltam magam, hogy holnap egész nap Jacksonnal leszek. Habár azt még mindig nem tudom, hogy ennek miért is örülök ennyire. Jó az igaz, hogy mikor a múltkor lementünk a pályára is nagyon jó éreztem magam, de attól még nem kéne ennyire várnom.
Lássuk csak, kosárlabda nálam, telefont és egyéb dolgokat eltettem, és a sapka is rajtam, pont úgy ahogy tegnap Jackson megigazította. Még egy gyors pillantás a tükörbe és ahogy elégedetten  bólintok egyet már indulok is. Fekete szűk tépet farmer van rajtam amin ha húsz lyukat mondok akkor szerintem még mindig keveset mondok. És egy egyszerűbb kicsit bővebb  fekete pólót. Lássuk csak ha jól rémlik akkor két megálló busszal és olyan kb tizenöt perc séta így bég bőven időben vagyok. Legalább is remélem.
Ahogy leszállok a buszról már indulok is el gyors léptekben, de egy jó tíz perc séta után kénytelen vagyok megtorpanni. Pedig úgy emlékeztem, hogy erre van. Gondolkozz kicsit Mark, hol fordulhattál rossz irányba. Szinte végig egyenesen jöttem. Talán kétszer ha be kellett kanyarodnom valamerre, de azok sem mostanában voltak. Idegesen nézek az órámra. Még három percem van odaérni. Ez remek. Futva indulok el visszafelé, de szerintem megint rossz irányba kanyarodtam. Pedig ha minden igaz most kéne a buszmegállóban lennem ahonnan leszálltam. Assss. Mi a fenét csináljak? Na jó szed össze magad. Gyorsan körbenézek és ahogy meglátok egy fiatal nőt odasietek hozzá és megkérdezem, hogy merre kell mennem. Szerencsére nem keveredtem túl messzire. Megmutatja az irányt és azt mondja olyan tíz percnyire van innen. Megköszönöm majd már futok is a mutatott irányba. Alig hat perc futás alatt pedig sikerül is a megbeszélt helyhez érnem. Amint meglátom Jacksont ahogy rögtön odasietek hozzá és lihegve támaszkodom meg a térdeimen.
- Ne haragudj. – fújom ki magam gyorsan és egyenesedem fel a szemébe nézve. – Azóta nem voltam itt és hát rosszul emlékeztem az útvonalra így kicsit eltévedtem. – vakarom meg tarkóm kínosan. Végül egy jó bő negyed órát késtem. Oké tudom nem olyan sok, de akkor is.
- Ugyan! - nevet. - De miért nem hívtál fel?
- Hát mert nem cseréltünk számot eddig. - nézek rá kicsit értetlenül.
- Jaj, tényleg! - kap észbe hirtelen és elővéve hív valakit mire meg csörren a telefonom, majd le is rakják. - Mentsd el! - kacsint rám.
- Várjunk... honnan? - döbbenek le elővéve a telefonom.
- Meg vannak a forrásaim.
- De hát... Te... nyomoztál utánam? Vagy mi? - nevetem el magam kínosan. Valahogy nagyon nem tudom hova tenni a helyzetet.
- Mint mondtam: Megvannak a forrásaim! - nevet. Erre csak még értetlenebbül nézek rá. Nem tudom, hogy mi az amit nem akar elmondani, de inkább úgy döntök nem faggatom ha nem akarja hát ne mondja.
- Hoztam labdát. Mivel nem beszéltük meg így nem tudtam melyikünk hozzon. - mosolyodom el témát váltva és indulok el a palánkok felé. Hirtelen kikapja a labdát a kezemből és kosárra dob, majd nevetve áll elém kihívó mosollyal.
- Ó Jackson. Megbánod még ezt. - mosolyodom el én és már indulok is el, hogy kicselezve elhalásszam tőle a labdát. Mikor pedig kosárra is dobok önelégülten fordulok felé. Nagyon jól elszórakozunk. Nagyon jól érzem magam, és bár kezdek kicsit fáradni a lassan egy órája tartó "meccs" közben, nem lehet levakarni rólam a mosolyt. Legalább is azt hittem.
- Jackson. Jézusom, de rég láttalak. - jön ide hozzánk szinte sikítozva egy srác és ugrik Jackson nyakába. Ki a franc ez, és miért ugrott csak ÍGY Jackson nyakába?
- Jungkook. - szól kissé meglepetten Jackson. - Mit keresel te itt?
- Az egyik barátomnál aludtam és most tartok haza, és megláttalak. Olyan régen találkoztunk, nem is kerestél mostanában. - biggyeszti le szomorúan az ajkait de az istenért sem akarna leszállni Jacksonról. Jackson miért nem szedi le magáról. És úgy egyáltalán ki akar ez lenni.
- Szia. Én Mark vagyok. - lépek melléjük egy baromi erőltettet vigyorral ami már inkább gúnyos mosolynak menne el és nyújtom felé a kezem. Mássz már le róla te...
- Mark, ő itt Jungkook, egy.. barátom..
- Értem. - bólintok egyet. Enged már el teljesen Jackson. Minek szorongatod még mindig a karját. Enged el. - Örülök, hogy megismerhetlek. - fordulok a kis idegesítő felé ugyan olyan mosollyal.
- Szintúgy. - bólogat ő is hevesen mosolyogva. De többet már nem is foglalkozik velem. Rögtön visszatér a mellette álló sráchoz akinek a karját szorongatja. - Amúgy Jacks... Miért nem kerestél mostanában. ÚÚÚÚgy hiányoztál. - kezd el nyavalyogni és Jacksonhoz dörgölődzik. Én esküszöm leütöm, ha nem hagyja abba most rögtön. És mi akar az lenni, hogy csak ÍGY le Jacksezi. Ő csak ne becézgesse. Azt csak én tehetem. Várjunk mi?
- Te sem erőltetted meg magad, hogy keress. Meg sok dolgom volt mostanában. - sóhajt de nem is foglalkozik azzal, hogy a srác a karján lóg.
- De hát hiába írtam neked olyan hónapja azóta sem válaszoltál. Már azt hittem el is felejtettél. - nyávog tovább, mire érzem, hogy kezd lassan tényleg elpattanni az agyam. Egy lépéssel közelebb is lépek hozzájuk és már nyúlnék is a srác felé, hogy lerángassam mire észbe kapok és a labdát pattintom csak le gyorsan. Bár ahogy érzem teljesen felesleges volt ez a mozdulat. Észre sem vették, hogy egyáltalán megmozdultam. Ez pedig csak még jobban felbosszant. Jackson felém fordul, majd vissza a sráchoz.
- Figyi, nekünk lassan mennünk kell.. igaz Mark?
- Ne, nem mehetek már is. hisz még csak most futottunk össze újra. - nyávog fel újra, de ezt már nem bírom tovább.
- Bocsi de így is késésben vagyunk. - lépek melléjük és konkrétan elhúzom onnan Jacksont. Ő csak ne fogdossa mikor velem van. Csak velem. Egyedül velem.
Mikor már kiértünk a látótávolságán kívülre megállok. Most jut el csak az agyamig, hogy miket gondoltam én egészen idáig. De miért?
- Izé, bocsi. Nem akartalak csak így elrángatni, Ne haragudj. - hajtom le a fejem. Nagyon szégyellem magam. Nem tudom mi üthetett belém. Hírtelen nagyon meglep mikor csak fejemre teszi kezét.
- Én bocsi. Tudom, Jungkook kicsit furcsa, de nem rossz srác.
- Nem mármint, biztos tényleg rég találkoztatok, én meg csak így elrángattalak, bocsánat. Nekem amúgy is lassan mennem kell, menj csak vissza. Még egyszer bocsánat. - nem tudom miért mondom ezt. Én nem ezt akarom mondani, de akkor miért. Egyszerűen csak ahogy azt, mondja, hogy nem rossz srác, valahogy felhúzom magam. Pedig én nem ezt akartam. Akkor még is miért? Csak intek neki és már háttal is fordulok.
- Mark várj! – kapja el karom. - Én.. haza kísérlek. Meg van az oka, hogy miért nem tartom a kapcsolatot vele.. amúgy is veled akarom eltölteni ezt a maradék időt, nem vele. - hatalmasat dobban a szívem ahogy karomra fog. Nem az nem lehet. Lassan fordulok felé és nézek rá mire még hevesebben kezd el dobogni a szívem, és amiket mond. Érzem, hogy kezdek elvörösödni ahogy a gyönyörű sötétbarna szemeit nézem. Én... Én... Én beleszerettem Jackson Wangba.