Csapdában 17.rész

Mark

Már lassan éjfél lesz és kezdek megpusztulni az unalomtól. Álmos nem vagyok hisz egészen idáig pihentem. Mást nagyon nem is tudok csinálni itt. Unalmamban végül inkább edzek egy kicsit. Nem valami komolyan, csak felülésezem meg hasonlók. Bár ezeket sem bírom valami sokáig csinálni, hisz még mindig fáj azért szinte mindenem, plusz erőm sincs valami sok. Miután már ezzel sem tudom magam lekötni, kihalászok a táskámból egy instant szendvicset és a matracra visszaülve elkezdem lassan megenni. Négy harapás után azonban még a rágásról is elfeledkezem mikor a lépcsőházból lépteket és suttogást hallok meg. Fél pillanat után összeszedem magam, lenyelem a falatot és szinte visszadobom a még megmaradt szendvicset a táskába, amit utána rögtön a vállamra veszek és átmegyek a fürdőbe. Mindezt olyan halkan amennyire csak tudom. Szerencsére a fürdőben befelé nyílik az ajtó, és mögötte épp, hogy csak annyi hely van, hogy elférjen valaki. Ebben a lakásban ez a legjobb hely arra, ha valaki el szeretne bújni. Hiába az lenne most a cél, hogy megtaláljanak, csak nem maradhatok ott a matracon tovább majszolva a szendvicsem, majd boldogan integetve nekik, hogy jöhettetek volna gyorsabban is. Hisz elméletileg én most azt hiszem, hogy Erik küldött utánam embereket.

- Biztos, hogy itt van?- lehet hallani már a bejárati ajtó elöl, a beszélgetést.

- Azt monda a főnök, hogy ezen a környéken kell lennie. És ez az egyetlen olyan ház, ami alkalmas lehet elbújni. Ha csak valaki be nem fogadta.- válaszol a másik. Közben a kilincsel babrálva.

- Maradjatok már fiúk. Ez lesz az.- nyitja ki közben az ajtót amennyire tudja.- Belülről van láncra zárva.

- Nem is olyan okos, mint amilyennek a főnök beállította. Hiába okoz ez a féle bezártság egy fajta biztonság érzetet, egyből lebuktatja az embert, hogy itt van.- neveti el magát az egyikük, miközben elkezdik kifeszíteni az ajtót. Úgy néz ki, hogy hárman vannak. És kösz a rámutatást, de az első szökésemnél erre rájöttem. Azonban most az volt a cél, hogy rám találjatok idióták. Bőven elég egyszer tanulnom a hibáimból. Ha ezt tökéletesen megcsináltam volna, és olyan hülyék vagyok, mint amilyenek egyelőre tűntök, akkor simán megúsznám. A zár mutatja, hogy tényleg itt bújtam el. A szobában hagyott pulcsi pedig, hogy sietve elbújtam. Minden ablakot zárva hagytam így az a lehetőség is kilőve, hogy kimásztam. Hiába vagyunk a másodikon, ahogy néztem megoldható lett volna a kimászás.

- Van valami az ajtó előtt. Nem tudom kifeszíteni.- azért még se vagyok olyan hülye. Mivel befelé nyílik az ajtó a foteltől nem lesz valami könnyű kinyitniuk. Túl kicsi ahhoz az előtér, hogy csak úgy simán arrébb tolják az ajtóval együtt a fotelt.

- Lehet annyira még se hülye mint mondtad.

- De nem is okos annyira, mint ahogy a főnök állítja. Menj arrébb.- azt nem hallom pontosan, hogy mit csinálnak, de néhány perc kínlódás után sikerül kinyitniuk az ajtót. Ez idő alatt normális esetben simán ki tudnék mászni az ablakon és már futnék is jó messzire innen.

- Nézzetek körül mindenhol.- adja ki az utasítást minden bizonnyal az, aki kinyitotta az ajtót.- Itt kell lennie valahol.

- Itt van a pulcsija, de más holmit nem találtam.

- Lehet, hogy már rég megszökött, míg mi az ajtóval szenvedtünk.

- Tényleg okosabb, mint hittük.

- Ne hülyéskedjetek már.- a szívem egyre inkább kezd a torkomban dobogni, ahogy a fürdőszoba felé közelednek a léptek.- Ha jobban megnézitek minden ablak zárva van.- nyitja ki a fürdőszoba ajtót. Kis hilyán nekem is ütközik. Épp, hogy van egy centi köztem és az ajtó között. Le kell kicsit nyugodnom, különben meghallja a szívverésem. Beljebb jön néhány lépésnyit és úgy néz körbe.- Itt még ablak sincs. Kizárt, hogy meglépett volna. Mindenhol jól megnéztétek?- fordul ki a fürdőből de a küszöbnél megáll és visszafordul. Még a levegőt is visszatartom ne, hogy meghaljon.

- Igen. Mindenhol megnéztük, de sehol sincs.- jön a fürdőszoba elé a másik is.

- Még a hűtött is megnéztem, de teljesen üres.- jön oda a harmadik is.

- Pedig itt kell lennie valahol.- fordul vissza újra a fürdőbe.- Minden szobába benéztetek. Nem volt egy kisebb rejtett szoba sem?- megy vissza a társaihoz. Ahogy kicsit távolabb érek, veszek csak egy nagyobb levegőt. De ezt is olyan halkan, ahogy csak bírom.

- Igen, mindenhova benéztünk. Minden ajtó nyitva volt.

- Szóval minden nyitva volt. Akkor még is hol…- hallgat el egy pillanatra.- Szóval minden ajtó nyitva volt.- fordul vissza újra a fürdőbe és lép egy lépéssel beljebb. A szívem újra a torkomban érzem.- Kivéve ez. Valóban cselesebb vagy, mint gondoltam.- jön rá. Erre még gyorsabban ver a szívem, és újra visszatartom a levegőt. Megmoccanni sem merek. Hallom, hogy óvatosan megfogja a kilincset, én pedig felkészülök, hogy ahogy behajtja az ajtó,t gyomorszájon vágjam. Ami pár másodperc múlva meg is valósul. Köhögve pár lépéssel hátratántorog, ezt pedig kihasználva utána lépek és egy jobb horoggal arcon vágom. A következő lépésemmel meg már fordulok is az ajtó felé és mennék ki. A meglepettségtől lefagyva álldogálókat erőteljesen ellököm, és már futok is ki a kijárat felé.

- Fogjátok el. Nem léphet meg.- szól ki a fürdőből a másik kettőnek, akik erre összeszedve magukat, utánam erednek. Azonban túl nagy az előnyöm, így simán el tudok menekülni. Bár ha jobban belegondolok, nem pont az lenne a cél, hogy elkapjanak? Ha bár ha most megállnék akkor túl feltűnő lennék.

- Mi tart ennyi ideig fiúk.- hallok meg egy hangot, mikor már épp a bejárati ajtón fordulnék ki. De túl későn kapcsolok ahhoz, hogy ne egyenesen a hang forrásának szaladjak neki.- Hoppá, hoppá. Mibe botlottam.- neveti el magát és fogja meg rögtön a karom, hogy ne tudjak menekülni.

- Engedj el.- próbálom magam teljes erőbedobással kirángatni a szorításából, de csak azt érem el vele, hogy a másik karomat is megfogja, hogy biztos ne szabaduljak.

- Bocsesz de nem.- mosolyog rám és indul le velem a lépcsőn, ahogy ideérnek a többiek is. A lépcsőn lefelé végig megpróbálok kiszabadulni, de mindhiába. A földszintre leérve erőteljesen rálépek a fogva tartóm lábára és a következő pillanatban pedig már teljes erőmből fejelnék is hátra. De nem jön össze, ugyanis maga mellé ránt, ezzel pedig még az egyensúlyomat is elvesztem egy kis időre.

- Ez fájt, nem volt szép tőled.- durcáskodik. De szinte rögtön indul is, ahogy észreveszi, hogy nem reagálok a durcázásra. A kocsihoz érve először engem nyom be a hátsó ülésre. Hirtelen eszembe jut, hogy míg ők beülnek, kimászhatnék a másik oldalon, de hamar megakadályoznak benne, ahogy az egyikük beül hátra a menekülésre szánt útvonalamon. Bemászok középre, ahogy a másik oldalamra is beülnek. Az aki rájött a rejtekhelyemre ül az anyós ülésre, aki pedig elkapott ül a vezető ülésbe.

- Mondtam, hogy maradj a kocsiban. Mi lett volna, ha kimászik az ablakon.- szólal meg az anyós ülésben ülő. Ő tűnik a rangidősnek négyük közül.

- Ugyan már Dong Sun – tehát Dong Sun-nak hívják. Ezt nem árt megjegyeznem.- Ahhoz már túl sok idő eltelt, hogy akkor kezdjen el kimászni az ablakon. Meg amúgy is, végül én kaptam el. És már úgy unatkoztam a kocsiban. Ha én nem vagyok, el se tudjátok kapni.- mormogja az utolsó mondatot az orra alatt.

- Hogy mit mondtál?

- De ha el is kaptátok volna azzal a szabadulós mozdulattal simán elszökik tőletek. De komolyan ügyes vagy. Ha az a kettő közül fogott volna valamelyik, még mindig üldöznénk.- fordul hátra felém.

- Most komolyan nem csak őt dicséred, de minket ócsárolsz közben.- fordul felé haragosan Dong Sun.

- Most miért? Csak az igazat mondom.- válaszol vissza neki halál nyugodtan. Sőt még az értetlent is megjátssza. Neki is tuti valamilyen nagyobb beosztása van. A beszélgetésből leszűrve, és abból, hogy még csak megszólalni sem mernek, akik a két oldalamon ülnek, jóval alacsonyabb beosztásban lehetnek.- Elég ügyesen elbújt ahhoz, hogy ennyi ideig ne találjátok, plusz el is szökött előletek. Szerintem, ha nem lenne ennyire lestrapálva az ablakon is simán ki tudott volna mászni.- folytatja az érvelést. Erre azonban mindhárman felém fordulnak és alaposan végigmérnek, szerintem most először. Abban azonban ki kell, hogy javítsam, hogy ha valóban abban a szituációban lennék, amit ti hisztek, jó pár mindent másképp csináltam volna, plusz, ha arról lenne szó, akkor még az ablakon is kimásztam volna.

- Azt beismerem, hogy tényleg ügyes, és kis hilyán valóban nem találtuk meg és otthagytuk.- fordul vissza előre.- De akkor sem annyira jó a srác mint Bon Hwa állítja.

- Azt majd meglátjuk, ha kicsit jobban felépül. Szerintem nem lesz ellenére egy barátságos küzdelem veled.- néz rám a tükörből mosolyogva.

- Bon Hwa?- szólalok meg most először értetlenül, ahogy rájövök, hogy tulajdonképpen én most tudtam meg, hogy őket nem Erik küldte értem.

- Nem csodálom, hogy így próbáltál menekülni. Nem mondtak neked semmit.- neveti el magát.

- Hiába mondunk volna bármit is, úgy sem hitt volna nekünk.

- Mit akartok pontosan tőlem.- kúszom kicsit előrébb az ülésben és fordulok a vezetőhöz mérgesen. Úgy tűnik, hogy még is csak ő a rangidős nem pedig Dong Sun.

- Emlékszel Bon Hwa-ra? Találkoztatok párszor Amerikában.- kezdi el a magyarázatot.

- Nagyjából.- bólintok kicsit bizonytalanul, mintha azóta most először hallanám a nevét.

- Remek.- mosolyodik el boldogan.- Nem rég megtudta, hogy itt vagy a környéken és, hogy elszöktél Erik-től. Segíteni szeretne neked. Azt mondta nekünk, hogy minden féle képpen keressünk meg és vigyünk el hozzá.- magyarázza el a dolgokat.

- Miért akar Bon Hwa pont nekem segíteni?- akadok ki értetlenül.

- Tudod…- kezdene bela az újabb magyarázatába, de Dong Sun közbevág.

- A többit majd a főnök személyesen elmondja.- zárja le a beszélgetést mire a szomszédja csak hümmög egyet durcásan. Az út többi részét csendben tesszük meg. Majdnem egy óráig tart, míg odaérünk. Próbáltam figyelni, hogy nagyjából merre is megyünk, de nem nagyon sikerült. Arra sem nagyon jöttem rá, hogy a város melyik felében vagyunk pontosan.

- Erre gyere.- jön oda mellém a sofőr, ahogy kiszállunk a kocsiból, és kezd el bevezetni az épületbe. Erik banda helyéhez képest, ez egy jóval magasabb és modernebb hely. Az épületbe érve rögtön a lifthez megyünk, ahol Dong Sun a legfelső emelt gombját nyoma meg, a tizediket. Mind az öten beszállunk a liftbe, így elég szűkösen vagyunk. A liftből kiszállva Dong Sun és a sofőr megy előttem a másik kettő meg mögöttem. Olyan ez a helyzet mintha valami veszélyes nem is tudom ki lennék, akire folyton oda kell figyelne. Habár ha jobban belegondolok, inkább valami elitnek számítok most. A folyosón végig menve mindenki engem bámul. Olyan érzésem van, mint mikor Erik-hez mentem vissza nem rég. Habár akkor nem mertem senkinek sem a szemébe nézni, most viszont erősnek kell tűnöm, így megpróbálom mindenkinek állni a tekintetét. Sőt még néhányuknak viszonzom is. Ahogy előre felé nézek, veszem csak észre, hogy a sofőr engem figyel. Ahogy találkozik a tekintetünk, kevesen múlik csak, hogy ne azonnal kapjam el róla. A szemem sarkában látom, hogy ezen csak elmosolyodik és újra előrefelé néz. Nem sokkal később megállunk egy két szárnyas ajtónál, amin Dong Sun rögtön be is kopog. Pár másodperc múlva petig már be is invitálnak. A sofőr pedig egy pillanat habozás nélkül nyit be.

- Megjöttünk főnök, és Mark-ot is magunkkal hoztuk.- húz rögtön maga elé.

- Ez csodálatos.- áll fel rögtön és indul el felénk mosolyogva. Bon Hwa-n és rajtun kívül úgy hatan lehetnek még a teremben. Mindenki szorosan engem figyel. Összeszorul a gyomrom, ahogy minden szem pár engem figyel.- Annyira örülök, hogy épségben itt vagy.- ér oda hozzám mosolyogva és fogja meg a vállaim. Valamivel magasabb nálam, de éppen csak pár centivel. Világosabb barna haj le van nőve, így kicsit látszik eredeti fekete haj színe is. Haja épp, hogy nem lóg bele a szemébe. Látszik rajta, hogy már késő van és nem sokat törődött azzal, hogy rendesen beállítsa. Sötét kék öltönyt visel hozzá illő nadrággal. Elegánsan van öltözve, még sem úgy, mint egy hozzá hasonló ember, aki az alvilág egyik nagykutyája.

- Miért is?- lépek egy lépést hátrébb, így kénytelen elengedni.- Mit akarsz tőlem pontosan?-  nézek rá értetlenül.

- Ugyan Mark, nem kell félj. Csak segíteni akarok.- kezdi el magyarázni és megy vissza az asztalához. Én is követem, de megállok nagyjából egy méterre az asztalától, míg ő leül a helyére.- Hallottam, hogy itt vagy és, hogy Erik rád talált. Ahhoz pedig, hogy az ember kitalálja miket művelt veled, elég csak rád nézni. Már ne sértődj meg, de rettenetesen festesz.- néz végig rajtam szomorúan.

- Köszönöm, de tisztában vagyok vele.- szólok vissza monotonon. Nem sértésnek szánom, de nincs szükségem arra, hogy a szememre hányja a tényeket. Erre viszont csak elmosolyodik.

- Hát persze. Még szerencse, hogy újra el tudtál szökni. Ha előbb tudtam volna, hogy itt vagy, már sokkal hamarabb felkerestelek volna.- kezdi el magyarázni.

- Megint azt akarod, hogy csatlakozzak, hozzád? És Erik szerinted még is mit fog szólni ehhez. Nem elég, hogy megszöktem, de ha arra is rájön, hogy nálad bujdostam. Abba belegondolni sem merek.- kezdek el egy kisebb pánik rohamot színlelni. De ahogy a korábbi szökésem emlékei rám törnek és, hogy miket kaptam érte, a gondolatra, hogy ez megismétlődhet, valódivá kezd válni a pánik rohamom.

- Nyugodj meg kicsit Mark.- áll fel újra és jön oda hozzám a vállamra téve a kezét. Ettől pedig kicsit kezdek megnyugodni- Elvégre azért szöktél el tőle, hogy ne keljen vele lenned. Nálam teljes biztonságban lennél. Még ha a fülébe is jut, hogy itt vagy, nem eshet semmi bántódásod.- próbál meg megnyugtatni és közben meggyőzni.- Gondolj csak bele. Ez itt az én terepem. Ő itt csak egy vendégnek számít.- óvatosan felnézek rá, hogy lássa valóban megfogott amit mondott, és hajlok az ajánlata felé. De azért rögtön erre rávágni, hogy benne vagyok túl gyanús lenne.- Most egyelőre pihenj le egy kicsit, és gondolkodj. Ráérsz később is választ adni. Hyun Shik kísérd kérlek az egyik pihenőbe.- fordul oda a sofőr felé. Legalább már az ő nevét is tudom.

- Gyere, menjünk.- lép oda mellém. Egy pillanatot habozok és Bon Hwa után nézek, de aztán csak bólintok és elindulok.

- Én ezt nem értem. Mi ennyire jó ebben a kölyökben, hogy megéri Erik ellen fordulni.- hallom meg Dong Sun hangját még mielőtt kiérnék a teremből.

- Nem sokára majd te magad is rájössz mekkora kincset rejtegetett magánál Erik.- válaszol neki Bon Hwa teljesen nyugodtan. Azt azonban, hogy mit mondtak ez után már nem hallottam, ugyan is bezárult mögöttem az ajtó.

- Ne is foglalkozz vele.- szólal meg Hyun Shik. Kicsit értetlenül fordulok felé.- Már mint Dong Sun-al, ő az akivel elhoztunk.- fejti ki mire is gondolt.

- Tudom kiről van szó.- válaszolom hidegen és veszem le róla a tekintetem.

- Wáow. Tényleg nem vagy semmi. Egyszer hallottad a nevét és már meg is jegyezted. Akkor azt is tudod, hogy engem hogy hívnak?- hajol kicsit elém séta közben úgy felpörögve, mint egy gyerek, aki valami nagyon izgit hallott. Próbálok nem tudomást venni a gyerekes viselkedéséről és csak egy aprót bólintani, hogy emlékszem a nevére. De ahogy látom, hogy még mindig engem néz kíváncsian, csak sóhajtok egy nagyot.

- Hyun Shik.- bököm ki végül a nevét.

- Tényleg emlékszel. Elképesztő.- egyenesedik fel, örülve magának, hogy megjegyeztem a nevét.- Visszatérve az előzőre. Ne is foglalkozz Dong Sun-nal.- fojtatja a korábbi gondolat menetét beszállva a liftbe, rögtön megnyomva a hatodik emelet gombját.- Csak nem hajlandó elfogadni, hogy egy nála jóval fiatalabb fiú ennyire ügyes legyen. Valószinüleg még őt is simán legyőznéd.- neveti el magát.- Már ha persze rendes formádban lennél. Elvégre bárhogy is nézzük egy éves kihagyás van mögötted, plusz szét is vagy verve rendesen.- folytatja ugyan úgy mosolyogva, a szinte földbe tiprásnak számító, gyengeségeim felsorolását, mintha csak arról beszélne, hogy milyen finomat evett az előbb. Kiráz a hideg ettől a fickótól. Azt eddig is sejtettem, hogy valami nem stimmel vele, de most már biztos vagyok benne. Jobb lesz vigyáznom vele.- Bár az is igaz, hogy ha én, akkor nem kaplak el, könnyű szerrel elszökhettél volna.- folytatja, ahogy kinyílik a lift ajtó. Most dicsérni akar vagy fikázni. Döntse már el. Ez után, míg elérünk, ahhoz a szobához ahol pihenhetek, csendben megyünk végig, viszont a mosolya egy pillanatra sem tűnik el. Hátborzongató ez a pasas.

- Pihenj nyugodtan. Itt senki sem fog bántani.- nyitja ki előttem az ajtót. Óvatosan ránézek, de csak ugyan úgy mosolyogva áll az ajtó mellett és várja, hogy bemenjek. Kicsit vonakodva, de végül bemegyek a szobába és pár lépés után megállok.- Akkor hát jó pihenést.- szol még nekem majd bezárja mögöttem az ajtót. Nem kell ahhoz nagyon füleljek, hogy meghalljam kulcsra zárja. Még egy kis ideig csak ott állók, majd egy nagy sóhaj után körülnézek a szobában. A fal mellett van egy viszonylag nagyobb kanapé, ha jól látom, akkor kihúzhatós. A szoba közepén egy asztal áll, rajta hamu tálca. A kanapéval szemben lévő falra fel van függesztve egy tv. Ezen kívül egy ablak és egy másik helységbe vezető ajtó. Amiatt gondolom nem aggódnak, hogy az ablakon mászom ki, hisz a hatodikon vagyunk. Az ajtót kinyitva egy kisebb fürdőszobába kerültem. Egy sarok zuhanyzó egy csap és egy mosdó van bepréselve ide. Ha szeretnék, sem tudnék innen kiszökni. A védelmemet azonban így sem engedhetem le. Mert bár kétlem, hogy kamerával figyelnék ezt a szobát, és nem is láttam kamerát, és úgy nagyon szerintem értelme sem lenne, nem merek lazítani. Megmosom az arcom a fürdőben és utána visszamegyek kicsit ledőlni a kanapéra. Bár álmos annyira nem vagyok, a félelem, és az állandó idegeskedés kimerít. Bekapcsolom a tv-t és viszonylag halkra veszem. Elfekszem a kanapén, de kihúzni nem húzom ki. Behunyom a szemem, és azon agyalok, hogy még is, hogy fogadjam el Bon Hwa ajánlatát. Minél előbb véget szeretnék ennek vetni, csak azt nem tudom, hogy, hogy csináljam.

Végül még is elalszom néhány órára. De nem annyira mélyen, hogy ne riadjak fel az ajtó nyitásának a hangjára. Mire bejönnek már sikerül felülnöm.

- Bon Hwa mondta, hogy most már biztos éhes vagy.- jön be Hyun Shik egy tálcával, amin egy tányér risz, kimchi és hal van, meg egy pohár víz.

- Igen köszönöm.- nyugszom meg egy kicsit, és kapcsolom ki a tv-t. Már délután kettő? Látom meg a tv sarkán az időt, még mielőtt kikapcsolnám. Úgy néz ki mégse csak pár órára aludtam el.

- Tessék, egyél csak.- teszi le az ölembe a tálcát, és ül le mellém. Igyekszem nem figyelni rá csak az ölemben lévő ételre. Bár elég nehézkesen meg így, hogy folyton engem bámul. Eszem néhány falatott de végül már nem bírom tovább.

- Segíthetek valamiben?- szólalok meg végül rá sem nézve.

- Tessék?- kérdez vissza értetlenül.

- Annyira bámulsz, mintha akarnál tőlem valamit. Tehát miben segíthetek?- kapok be még egy falatot még mindig az ölembe bámulva. Próbálok úgy viselkedni, mint régen a bandában, de nagyon nehezemre esik. Nem sokon múlik, hogy ne remegjen a hangom.

- Ó bocsi.- fordítja el végre rólam a tekintetét.- Csak annyira nehezemre esik elhinni mind azt, amit rólad állítanak. Elvégre olyan fiatal vagy, és olyan, hogy is mondjam, törékeny. Ha valaki rád nézne, senki nem hinné el, hogy te voltál anno, Erik egyik legjobb embere.- neveti el magát.

- Pedig tényleg ott voltam Erik mellet. Végig. Bizonyítékom is van jó pár, nem csak egy rossz állom volt.- ejtem le a tálcára az evőpálcikákat és szorítom meg a felsőkarom, ahogy az emlékek rám törnek. Akaratlanul is remegni kezdek.- Ez mind a valóság.- ismétlem el magamnak, hogy összeszedjem magam valamennyire. Nem roppanhatok össze pont most.

- Mark, nyugodj meg. Most nincs itt Erik. És már nem is bánthat. Nyugodj meg.- próbál meg nyugtatni, ami sikerül is. Eszembe juttatja, hogy hol is vagyok, amitől kicsit megnyugszom. De aztán eszembe jut, hogy miért is vagyok itt, és újra ideges leszek, de most más miatt.- Ed ezt meg, és utána gyere fel. A főnök szeretne veled beszélni.- mosolyog rám biztatóan.

- Rendben.- bólintok egy aprót mire fel áll és kimegy. És bár bezárja maga után az ajtót, nem kulcsra zárja. Ezzel az apró kitörésemmel, szerintem teljesen sikerült benne elhitetnem, hogy valóban elszöktem. Bár nem direkt csináltam, és még mindig, ha valóban rá gondolok, mozdulni sem merek, jókor jött ez az apró pánik roham, ha mondhatok ilyet magamnak.

Nem vagyok valami éhes, így néhány falat után leteszem a tálcát az asztalra. Elmegyek még a mosdóba, majd arcot mosok, hogy kicsit összeszedjem magam, és csak utána megyek ki a szobából. Nagyjából emlékszem, hogy merre mentünk így hamar megtalálom a liftet. A folyosón mindenki végig engem bámul. De igyekszem erősnek mutatni magam, és nem lesütni a szem, amikor összetalálkozik valakivel a tekintetem. A liftbe érve kicsit habozok mikor megnyomom a tizedik emelet gombját. A szívemet szinte a torkomban érzem, ahogy kiszállok a liftből és elsétálok a két szárnyú ajtóig. Na jó. Nyugi Mark. Szed össze magad. Sikerülni fog. Csak ne légy túl egyértelmű. Okey egy nagy levegő és kopogj be. Meg tudod csinálni.

- Igen?- hallatszik bentről, miután bekopogtam. Remegő kézzel nyitom ki az ajtót.- Ó Mark. De jó, hogy itt vagy. Már azon gondolkodtam, hogy leküldök valakit, hogy nézze meg, minden rendben van e.- neveti el magát- Sikerült pihenni?- áll fel és jön oda hozzám miután bezártam az ajtót, és pár lépéssel beljebb jöttem.

- Igen köszönöm.- bólintok egy aprót.

- Ez remek. Örülök neki.- mosolyog rám egy öt karátos mosollyal. Kicsit jobban megnézve jól néz ki. Legalább is jobban, mint az emlékeimben szerepelt. Főleg a mosolya. De most ne ezen gondolkodj. Vagy talán még is. Amit Erik apja mondott.- És, sikerült gondolkodnod az ajánlatomon?- ül vissza a székébe és néz rám kérdőn.

- Igen.- felelem egyértelműen, de nem megyek hozzá közelebb.

- És?- néz rám egyre kíváncsibban.

- Tényleg elrejtesz Erik elől?- nézek rá komolyan.

- Nem csak, hogy elrejtelek, de meg is védelek.- válaszolja higgadtan egy bólintással.

- Ezt vehetem ígéretnek is?

- Ó ez az ígéretben való hitnek az elve.- neveti el magát halkan.- Úgy néz ki Erik minden banda tagba belenevelte. Bár ebben a világban a legtöbb embernek nem sokat tesz, az ígéret.- áll fel újra a helyéről, még mindig mosolyogva, és áll meg előttem.- Igen. Veheted ígértnek.- hagyja abba a nevetést és válaszol teljesen komolyan.

- Tényleg bízhatok benned? Te komolyan veszed az ígéreteket?- erre csak újra elneveti magát. Látom, hogy a többiek kicsit kiakadva néznek rám, hogy milyen hangnemben beszélek Bon Hwa-val és, hogy milyen könnyedséggel tegezem le. De ha valóban úgy akarok viselkedni, mint régen, akkor nincs min csodálkozniuk. Ezért is értem el hamar ilyen fiatalon a többiek bizalmát. Mert nem féltem, eleinte, Eriktől, és bármikor megmondtam neki a véleményem, minden féle etikett és hasonlók odafigyelése nélkül. Mondhatni szemtelenül flegma voltam minden feljebbvalómmal. Mondjuk bajom is volt belőle párszor. De soha semmi komoly nem sült ki belőle.

- Valóban sokra tartod a bizalmat.- komolyodik meg újra, bár csak egy kicsit, de ahogy látja, hogy nem felelek rá, folytatja.- Igen, megbízhatsz bennem.- lesz teljesen komoly.- Cserében viszont én is bízni akarok benned.- erre a mondatra lefagyok egy pillanatra. Elönt a bűntudat, hogy miért is vagyok itt és, hogy mire készülök. Bon Hwa valóban segíteni akar nekem, én viszont becsapom őt.

- Rendben. Elfogadom az ajánlatod.- hajtom le a fejem végül elfogadva az ajánlatát.

- Ez remek.- lesz boldog és nyújtja felém a kezét.- Üdvözöllek a csapatban.- fogadom el óvatosan a kézfogását és nézek fel rá. Ha az előző mosolyára hittem az, hogy öt karátos, akkor nem tudom mit mondja erre a mosolyára. Egy pillanatra azon veszem észre magam, hogy őt bámulom, de hamar elkapom róla a tekintetemet. Ezt azonban ő is észrevette. De nem szól semmit, csak fogja magát és vissza leül a székébe.

- Egyenlőre menj vissza a szobába, és pihenj még egy kicsit. Szükséged van egy két napra, hogy rendesen felépülj. De ha bármi van, akkor rögtön szólni fogok.- mosolyodik el újra.

- Rendben. Köszönöm.- szólalok meg halkan és hajlok meg egy kicsit.

- Kísérd őt le Dong Sun, nem árt ha kicsit jobban megismeritek egymást.- szól oda az asztala mellett álldogálóra. Látszik rajta, hogy nem örül ennek, de végül csak beleegyezően bólint egyet.

- Igen.- hajol meg Bon Hwa felé és indul el rögtön a kijárat felé. Meg sem áll mellettem, vagy várja meg, hogy kövessem. Egyértelműen látszik, hogy nem bír engem.

Jackson

Jaebum tegnap azt mondta, hogy ő sem tudja pontosan a részleteket és, hogy majd holnap megbeszéljük a suliban, de nyugodjak meg, mert minden rendben lesz. Most pedig futok a suliba, hogy minnél előbb tudjak Jaebum-mal beszélni. Még van egy jó fél óra csengetésig, de nagyon remélem, hogy bent lesz, különben félő, hogy kinyírom. Így is, hiába mondta, hogy nyugodjak meg. Egyszerűen nem bírtam. Bár annak elmondhatatlanul örülök, hogy Mark meg lesz mentve, de nem fér a fejembe, hogy Youngjae ezt mind, hogy bírta elintézni egy nap alatt. Ahogy beérek a terembe, csalódottan nyugtázom, hogy még nincs itt Jaebum. Lepakolok az asztalomra és azon töröm a fejem, hogy írjak e rá, hogy siessen, de mire elővenném a telefonom már itt is van.

- Látom nem sikerült megnyugodnod.- jön oda hozzám ledobva a táskáját a padjára.

- Annak elmondhatatlanul örülök, hogy Mark biztonságban van.- vallom be őszintén.- De hogyan?- kérdezek rá rögtön kertelés nélkül.

- Menjünk ki, ott beszéljük meg.- int az ajtó felé mire csak beleegyezően bólintok és némán követni kezdem. Ahogy elérünk az eldugott kis cigiző helyünkre, várakozás nélkül kérdezek rá újra.

- Tehát, hogyan?- nézek kérdőn Jaebum-ra.

- Nem tudom.

- Hogyan?- akadok ki az azonnali válaszán.- Akkor még is…- kezdenék el rögtön reklamálni de belém fojtja a szót.

- Azt mondta, hogy egyelőre, nem mondhatja el, hogy hogyan, mert túl veszélyes lenne, de Mark biztonságos helyen van, ahol nem eshet baja. Azt mondta, hogy várjunk pár napot, max egy-két hetet, és újra szabad lesz.- magyarázza el.

- Azt akarja, hogy még heteteket várjunk a seggünkön ülve?- akadok ki már teljesen.

- Jobbat nem tehetünk.- válaszolja higgadtan.

- Ezt nem mondhatod komolyan.

- Jackson nyugodj le. Tudom, hogy nagyon aggódsz Mark miatt, de gondolj bele kicsit jobban. Jelenleg fogalmunk sincs, hogy hol van. És ez még csak a kisebb része. Olyan körökben van, amihez nekünk semmi közünk. Fogalmunk sincs semmiről. Nem, hogy tegyünk is valamit. Youngjae az egyetlen jelenleg, akiben megbízhatunk.- fogja meg a két vállam és próbál meg megnyugtatni.

- De. De akkor is…- próbálok meg ellent mondani neki, de nem tudok mit mondani. Be kell, hogy lássam, hogy igaza van. Mi nem tudunk jelenleg semmit sem tenni. Bíznunk kell Youngjae-ban.- Rendben.- hajtom le végül a fejem egyetértően.- Várok, míg Mark vagy Youngjae jelentkezik.

- Hidd el Jackson, így lesz a legjobb.- próbál meg vigasztalni de nem sok sikerrel.

- Igen.- helyeselek, és lehajtott fejjel indulok vissza a terembe.