Jackson
Mosolyt erőltetek az arcomra míg elfogadom Adam ajánlatát. Ahogy elfogadom rossz érzésem lesz ezzel kapcsolatban. De már kimondtam nem visszakozhatok. És amúgy is ha nem is jön össze legalább azt tudni fogom, hogy hol van Mark. Ami már több mint a semmi.
- Rendben. Akkor gyere.- mosolyog rám és mutat az autó felé. A mellette álldogáló nagyobb fiú rosszallóan néz végig rajtam. Szerintem fel ismert és azt is sejti, hogy mire készülök. Látom a szemében, hogy valamiért bizonytalanul vizslat engem. De nem szól semmit csak némán elindul a vezető oldalra.
- Rendben. Köszönöm.- felelem mosolyogva majd én is elindulok a kocsi felé. Adam automatikusan az anyós ülés felé veszi az irányt így én a hátsó üléshez megyek. Csendben beszállunk a kocsiba és elindulunk. Néhány percig csendben megyünk míg végül Adam az aki megtöri a csendet. Hátrafordul hozzàm hatalmas vigyorral és elkezd velem beszélgetni, bár nem beszélünk úgy igazán semmi lényegesről. Mégis minden szót kétszer átgondolok amit kimondok. Nem szeretném ha akár csak véletlenül is elszólnám magam. Közben látom, hogy a sofőr is gyakran hátra, hátra pillant a visszapillantóból és engem figyel. Ahányszor találkozik a tekintetünk összeszorul a gyomrom az idegességtől. Kabé fél óra múlva szólal meg először a sofőr.
- Megjöttünk.- néz rám megint a visszapillantóból mire a szívem kihagy egy ütemet de szinte azonnal kétszer gyorsabb ütemet is kezd el diktálni.
- Köszönöm.- erőltetek megint mosolyt az arcomra és ahogy ők is elkezdenek kiszállni én is kiszállok. Egy közepes kicsit lepukkantabb irodaszerű épülethez jöttünk. De így hirtelen nem tudom, hogy hol is vagyunk. Igyekeztem az úton észrevétlenül figyelni, hogy merre is jövünk de egy idő után elvesztettem a fonalat a sok kanyargások után.
- Gyere.- szól rám Adam ahogy ő már előre ment én meg még mindig a kocsi mellett állok és nézelődök.
- Igen bocsi.- szedem össze magam és indulok el utána. A kocsival az épület előtti udvaron parkoltunk. Így egy kisebb járdán megyünk be az épületbe. Amint belépünk a bejárati ajtón egy nagy hallba èrünk. A bejáradtól szembe van egy nagy lépcső ami a második emeletre vezet. A lépcső mellett van egy egy folyosó ami a lépcső két irányába vezet. Gondolom a földszinti irodákhoz. A fal mellett még van egy, egy kanapé és egy, egy asztal. Gondolom a várakozóknak. Adam már indulna is fel a második emeletre de az őt kísérő fiú megáll és felém fordul.
- Jobb lenne ha inkább itt maradnál és várnál.- mondja erélyesen, közben fejével az egyik kanapé felé int.
- De hát...- kezdene el rögtön fent akadni Adam de nem hagyja és szavába vág.
- Majd én szólok Erik-nek.- néz rá ellenvetést nem tűrően mire a kisebbik pufogva hagyja rá a dolgot és indul el újra a második emeletre. Az idősebb csak még egyszer felém fordul mire én csak bólintok egyet, majd már indulok is az egyik kanapé felé. Viszont míg Erik-re várok nem ülök le. Pár perc után viszont idegességemben elkezdek járkálni, és közben nem törődni azokkal a szemekkel akik engem figyelnek értetlenül. Úgy heten lehettek még rajtam kívül a helyiségben. Már vagy negyed óra is bőven eltelt mikor újra lépteket hallok a lépcső felől, így megállok és úgy figyelem, hogy ki jön le a lépcsőn. A szívem közben még az eddigieknél is gyorsabb tempót kezd el diktálni. Most kezd csak el bennem tudatosulni, hogy mekkora hülyeségre vállalkoztam. Ha netán valami nem úgy alakul ahogy az Erik-nek tetszik én tuti, hogy itt helyben meghalok. De, hogy minimum kórházba kerülök az is biztos. Idegesen figyelem ahogy megjelenik Erik alakja a lépcső tetején és szépen lassan, komótosan, mosolyogva jön le a lépcsőn. Jól van Jackson nyugodj meg egy kicsit. Valahogy csak megoldod. És ha szerencséd van még Mark-ot is ki tudod innen hozni. Mikor leér a lépcső aljára már teljes testtel felé fordulok és néhány lépéssel én is közelebb megyek hozzá. Bár még így is van bő öt méter közöttünk. Egy, két percig csak némán állunk és nézzük egymást. Látom a szemein hogy nem kicsit mér végig rajtam. Végül ő az aki megtöri a csendet.
- Nem értem mit lat benned.- motyogja kicsit hangosabban direkt úgy, hogy azt még pont meghalljam.- Hagyjatok magunkra.- szólal meg hangosabban, mire az eddig a hallban lévők, néhány másodperc múlva, kisebbeket morogva mennek el. Idegesen várom meg míg mindenki elmegy és csak utána szólalok meg.
- Hol van Mark?- kérdezek rá rögtön kertelés nélkül.
- Miért kéne pont neked felelnem. Habár azt be kell, hogy ismerjem, elég bátor vagy, hogy csak így ide mertél jönni.- kuncogója el magát. Kicsit megrémülök a szavait hallva de nem mutatom ki. Nem mutathatom ki. Erősnek kell maradnom.
- Azt kérdeztem, hol van Mark.- ismétlem meg magam erőteljesebben. Erre már ő is kicsit komolyabb lesz.
- A szobámban van ha ennyire tudni akarod.- veti oda nekem a választ. Pár másodperc csönd után viszont újra gúnyosan kezd el vigyorogni.- És most, hogy tudod. Mit akarsz kezdeni?- kuncogója is el magát gúnyosan.
- Elviszem.- vágom rá annyira magabiztosan amennyire csak bírom.
- Ostobább vagy mint gondoltam.- tűnik el egy pillanat alatt a mosoly az arcáról.-Egyedül is simán el tudok bánni veled.- kezd el lassan közelebb jönni felém. Hátra lépek egy lépést ijedtemben, de gyorsan összeszedem magam. Veszek egy mély levegőt, hogy teljes maga biztossággal szóljak vissza Erik-nek. De egy kiáltás belém rekeszti a levegőt.
- Neee...- kiáltja el magát valaki a lépcső tetejéről mire odakapom a fejem kicsit ijedten, de ahogy meglátom, hogy Mark áll ott, kihagy egy ütemet a szívem. Nagyon megörülök neki. Szinte már mosolyodnék is el, de ahogy elindul lefelé a lépcsőn a mosolyom rögtön az arcomra fagy. Most látom csak meg, hogy Mark, hogy is néz ki. Teljesen szét van esve. Mintha nem is önmaga lenne. A fájdalomtól melyet Mark szétzilált látványa okoz nyüszítek egy aprót. Ahogy pedig egyre közelebb ér veszem csak észre a komolyabb sérüléseket rajta. A nyaka konkrétan be van dagadva és az egész vörös. Nem is, inkább lilás, szinte több rajta a lila felület mint a vörös. Az agyamat abban a pillanatban önti el a düh ahogy megjelenik előttem az a kép, hogy, hogy szerezhette ezeket a sérüléseket. Elveszem Mark-rol a pillantásom és Erik-re vezetem, Mark-ot nézi, ahogy jön le a lépcsőn. Mikor Erik mellé ér szólal csak meg - Mit keresel it Mark?- néz rá mérgesen mire Mark lefagy egy pillanatra, a következő másodpercben viszont már félig Erik elé áll és letérdel elé. Így nekem félig háttal van. Erik meglepetten figyeli, hogy mit csinál Mark. Én is lefagyok.
- Kérlek ne bántsd.- szólal meg végül. Ahogy meghallom, hogy konkrétan értem könyörög még erősebben elkezd forrni az agyam a méregtől. Erik viszont csak elneveti magát ahogy meghallja Mark-ot.- Kérlek. Bármit megteszek csak ne bántsd.- könyörög tovább már a fejét is lehajtva.
Mark
Tizenegy is elmúlt mire felkelek. Ma is elég szarul. Érzem magam. Bár ma inkább a tegnapi sírás az ami kikészített. A testemben lévő fájdalmakat már mondhatnám, hogy megszoktam. De most a fejem is szét akar esni. Ahogy felülök az ágyon megszédülök és a homlokomhoz kapom a kezem. Néhány percig úgy ülök ott az ágyon. Mikor már kicsit jobban vagyok feltápászkodom és rögtön a fürdő felé veszem az irányt. Elkészítem magamnak a meleg vizes fürdőt és egy nyüszítés kíséretében belefekszem. A jó meleg vízben sikerül megint elaludnom. De nem bánom. Úgy sincs mit csinálnom. És legalább egy hajszálnyit jobban érzem magam. Bár azt nem mondom, hogy a tegnap történtek már nem viselnek meg. De legalább már tudom hogy Youngjae-nek biztosan nem eshet baja. Mikor kiszállok a kádból már rég hideg a víz, így kicsit reszketve veszem fel a már megszokott ruhákat. Mikor felöltöztem visszamegyek a fürdőbe és belenézek a tükörbe. Fájdalmasan szorul össze a szívem ahogy meglátom, hogy, hogy nézek ki. De egyszerűen képtelen vagyok levenni a tekintetem a tükörről. Viszont mikor meghallom hogy nyílik az ajtó és Erik jön be, felé kapom a fejem
- Mark, Cica. Hoztam ebédet.- szólal meg hangosabban ahogy bezárja maga mögött az ajtót.
- Igen.- szólalok meg halkabban és kicsit rekedtesen, a tegnapi sírás miatt, és jövök ki lassan a fürdőből. Ahogy meglát mosolyogva int egyet a fejével a kanapé felé - Ülj le Cica.- indul el ő is és teszi le a tálcát a kis ovális asztalra. Majd leül és rám néz várakozva. Én még mindig a fürdőszoba ajtajában állok és a padlót nézem. Erik még egy kis ideig csak figyel engem, hogy elindulok e felé, de ahogy látja, hogy nem mozdulok sóhajt egyet és szólal meg.
- Mark, Cica. Ne csináld ezt. Muszáj enned valamit.- mondja kicsit türelmetlenül. De ahogy látja, hogy még mindig nem mozdulok, kicsit erőteljesebben szól rám.
- Gyere ide.- erre már kicsit megrezzenek. Nagyon nem akarok odamenni. Enni pedig főleg nem akarok. De győz az Erik-kel szembeni félelmem. Így lassan elindulok én is a kanapé felé. De nem emelem fel a földről a tekintetem. Ahogy odaérek lassan leülök és magam elé húzom a tálcát. De enni így sem kezdek el.
- Mark egyél. Szerintem te sem akarod, hogy én etesselek meg.- szól rám erélyesebben. De még mindig nem akarok enni. Étvágyam sincs. Sőt, úgy érzem ha most akár csak egy falatot is lenyelek, az nem sokára ki is fog jönni belőlem. Még is remegő kézzel nyúlok a pálcikák után. Viszont mielőtt még megfoghatnám őket megszólal Erik telefonja amitől hirtelen össze rezzenek és megállok a mozdulatban. Erik kicsit morogva veszi elő a telefonját és veszi fel. Néhány mondat után viszont feláll és az ajtó felé veszi az irányt. Én pedig visszahúzom a kezem.
- Hogy kicsoda?- áll meg hirtelen és kérdez vissza meglepődve és fordul felém. Kicsit ijedten nézek rá.- Jöjjön ide nyugodtan. Úgy is akartam vele beszélni.- mosolyodig el, majd leteszi. Rossz érzésen van ezzel kapcsolatban, de nem kérdezek inkább semmit. Úgy érzem, jobban járok ha nem tudom, hogy miről is volt szó pontosan.
- Mark.- sóhajt egyet mire kizökkent a gondolataimból.- Ne hidd, hogy csak azért mert telefonálok megúszod, hogy egyél.- néz rám szigorúan.- Úgy látszik ha itt hagylak, nem fogsz enni. Maradok míg nem eszel.- jön vissza mellém és ül le. Összébb húzom magam és úgy meredek üres tekintettel az előttem lévő tányérra.
Még néhány percig csak mozdulatlanul nézem az ételt mire lassan remegő kezekkel újra az evőpálcikákért nyúlok. Annál is lassabban fogok meg velük egy kisebb darab gombát és emelem a szám elé. Néhány másodpercet várok mire be is kapom. A kezemet pedig az ölembe teszem vissza. Nagyon lassan megrágom majd lenyelem. Még úgy háromszor, négyszer megismétlem ezt, majd leteszem vissza az evőpálcikákat a tálcára. Erik erre csak sóhajt egyet és lemondóan néz rám.
- Mark, Cica. Ne csináld ezt. Még tegnap is többet ettél ennél. Legalább még egyszer ennyit tegyél.- szól rám. Nem válaszolok neki csak lehajtott fejjel nézek magam elé. Egy két percig még így ülünk csendben. Erik egész végig engem figyel de én nem nézek rá csak az ölemben pihenő kezeimet figyelem. Végül kopogtatás az ami megtöri a csendet. Erre Erik csak sóhajt egyet és úgy válaszol.
- Igen.- fordul az ajtó felé. Oren jön be és áll meg az ajtóban.
- Megjött.- közli Erik-kel kicsit idegesen de szinte végig engem figyel. Mintha nekem valami közöm lenne ehhez.
- Értem.- mosolyodik el majd felém fordul.- Mindjárt jövök.- simít végig az arcomon. Majd feláll és kimegy. Kicsit értetlenül nézek utána de nem szólok semmit. Viszont mikor Oren nem megy Erik után kicsit félve szólalok meg még is.
- Mi az? Történt valami?- kérdezek rá kicsit félve. Oren viszont nem válaszol rögtön. Elgondolkozva néz rám. Néhány perc múlva végül csak lemondóan sóhajt egyet.
- Tehát Erik nem mondta el.- motyog maga elé.
- Történt valami?- kérdezek rá újra már jóval idegesebben.
- Ezt most valószínüleg nem kéne elmondanom. De tartozom neked ennyivel.- folytatja még mindig kicsit gondolkozva rajta, hogy elmondja e nekem. Én viszont egyre csak idegesebb kezdek lenni.
- Mit?- kérdezek rá már türelmetlenül.
- Jackson van itt.- mondja el végül. Hirtelen viszont nem is fogom fel, hogy mit mond.
- Hogy mi?- kérdezek vissza dadogva és értetlenül.- Az... az nem lehet. Még is, hogyan?- állok fel és kezdek kiakadni. Az nem lehet, hogy tényleg itt van.
- Miközben a cuccaidért mentünk. Adam-mal összefutottunk vele. Ő pedig el szeretett volna jönni. Erik pedig beleegyezett.- meséli el. Hitetlen kedve hallgatom amit mond.
- Az nem lehet.- kezdem el felfogni, hogy mi is történik és összetenni fejben a dolgokat. Várjunk csak. Erik azt mondta, hogy úgy is találkozni akart vele. Ugye nem. Mond, hogy nem.- Hol vannak?- kérdezek rá kétségbe esetten.
- A hallban. De ugye nem...- mondja el a választ és már kérdezne is rá mit szándékozok csinálni. De még végig sem mondja én már ki is szaladok a szobából. Muszáj sietnem. Könyörgök mond, hogy nem eset semmi baja. Mikor elérek a földszintre vezető lépcsőhöz lefagyok ahogy meglátom Jackson-t. Tényleg eljött, egészen idáig, csak miattam. Már épp mosolyodnék el erre a tudatra, mikor Erik elindul Jackson felé. Abban a pillanatban rémülök újra halálra.
- Neee...- kiáltom el magam, mire mindketten felém kapják a fejüket. Ahogy Jackson meglát végigfut az arcán a boldogság, amitől akaratlanul is boldog leszek. Erik viszont először értetlenül néz rám, majd mérgesen. Végigfut rajtam a félem, de nem viszakozhatok vissza. Ha most visszamennék, ki tudja mit csinálna Jackson-nal. Erőt veszek magamon és úgy kezdek el lemenni, kicsit gyorsabb tempóban a lépcsőn. Ahogy leérek megállok Erik mellet.
- Mit keresel itt Mark?- kérdezi mérgesen. Lefagyok hirtelen a félelemtől. Most kezd csak bennem tudatosodni, hogy mit fogok ezért kapni, hogy kijöttem Erik szobájából. De gyorsan összeszedem magam és félig Erik elé lépek és letérdelek. Úgy kezdek el neki könyörögni.
- Kérlek ne bántsd.- kérlelem kétségbe esetten. Erre ő viszont csak elneveti magát.- Kérlek. Bármit megteszek, csak ne bántsd.- hajtom le a fejem és könyörgök úgy tovább. Erik még néhány másodpercig csak nevet tovább de végül elkomolyodik és úgy néz le rám.
- Így is mindent megteszel már nekem. Bár azt is mondtam, hogy ne gyere ki a szobámból. Most még is itt vagy.- néz rám értetlenül. Szavait hallva még jobban megrémülök és megpróbálom magam összébb húzni.- Ha jobban belegondolok enni is alig bírlak rávenni.- gondolkozik el egy kicsit. Nyelek egy nagyot és úgy emelem fel rá a tekintetem.
- Kérlek Erik. Bármit megteszek. Enni is rendesen fogok ígérem. Ha azt biztosabbnak érzed el sem mozdulok mellőled. Vagy ha akarsz ki is köthetsz. Csak kérlek, ne bántsd.- könyörgök egyre jobban kétségbe esve és mondom el az összes dolgot ami az eszembe jut és korábban már megtörténtek. Erik erre csak megint elneveti magát és letérdel hozzám.
- Ugyan Mark. Eddig sem kértem soha az engedélyed bármit is tettem veled.- fogja meg alulról az állam és emeli fel a fejem, hogy ránézzek.- A mostani szökésed után pedig el kell gondolkozzak rajta, hogy tényleg újra kikösselek e.- néz rám komolyan. Kétségbe esve nézek vissza rá egy nagyot nyelve. Közben kezd rajtam a pánik egyre inkább eluralkodni. Bármit mondok az nem működik. De, hogy is gondoltam, hogy működni fog. Hisz igaza van. Eddig is kérdezés vagy bármiféle belegyezés nélkül csinált mindent. Valamit viszont muszáj vagyok kitalálni. Ha nem teszem el sem merem képzelni mit csinál Jackson-nal. Főleg most, hogy miatta szegtem meg az ígéretem. Gyerünk. Csak van valami amivel rá tudom venni, hogy...
- Elvállalom.- jut eszembe valami és mondom is ki rögtön. Erik értetlenül néz rám majd lassan kezd neki is leesni, hogy miről beszélek és elengedi az állam.
- Hogyan?- áll fel.
- Elvállalom.- ismétlem el magam.- Azt a küldetést amit apud mondott. Elvállalom.- mondom ki teljesen, hogy mire gondolok. Hitetelen kedve néz rám.
- Mark.- szólal meg kicsit bizonytalanul.- Tudod mit beszélsz?
- Igen.- vágom rá rögtön lehajtott fejjel halkabban.- Pontosan jól tudom, hogy mivel jár az, hogy elvállalom ezt a küldetést. De kérlek.- emelem vissza rá a tekintetemet könyörögve.- Kérlek, könyörgök. Cserébe ne bántsd őt.- erre hírtelen nem szól semmit csak hitetlen kedve figyel engem. De ahogy látja, hogy komolyan gondolom elfordítja a fejét és egy kis időre elgondolkozik. Végül egy sóhajtással együtt fordul vissza felém.
- Legyen.- egyezik bele.- egy ujjal sem nyúlok hozzá.- fordul vissza a lépcső felé.
- Köszönöm.- hajtom le újra kicsit a fejem egy apró mosollyal. De rögtön le is fagy a mosolyom.
- De nehogy azt hidd, hogy most emiatt elfelejtem, hogy megszegted a szavad és engedély nélkül kijöttél a szobából. A végén még tényleg ki kell, hogy újra kösselek.- fordul vissza felém egy aprót sóhajtva.
- Igen.- felelem röviden még lejjebb hajtva a fejem. Az apró mosoly màr rég eltűnt az arcomról. Erik közben lassan elindul. Még várok pár másodpercet mire ráveszem magam, hogy én is felálljak és elinduljak.
- Várj.- szól utánam Jackson mire ledermedek. Ezt Erik is észreveszi így ő is megáll és visszajön mellem.
- Jobban jársz ha most csendben elmész.- néz rá fenyegetve Erik Jackson-ra. Közben átfogja a derekam és közelebb húz magához.
- Mark.- szólal meg újra jóval gyengédebben. Lehajtom a fejem és úgy szólalok meg én is.
- Kérlek ne haragudj rám.- kérek bocsánatot motyogva. Hisz én nem akartam őt ebbe az egészbe belekeverni. Nem akartam, hogy akárcsak egy kis baja is essen.
- Mark én nem...- szólal meg újra de nem fejezi be. Hallom, hogy elcsuklik a hangja. De még így is képtelen vagyok felnézni rá. Nem akarom azt a sajnálatot, vagy megvetést látni, amivel rám néz. Így is tudom, hogy mennyire szánalmas vagyok.
- Ne haragudj.- kérek elnézést újra. Erik erre csak morog egyet és úgy fordul meg újra a lépcső felé véve az irányt, közben engem is magával húzva.
- Ám legyen.- szólal meg ő is halkan.- Vigyétek ki.- szólal meg hangosabban mire hallom, hogy többen is bejönnek a hallba és Jackson felé mennek. Én erre lefagyok. Ezzel Erik-et is megállásra késztetve. De nem fordulok meg. Addig legalábbis nem míg nem hallom a bejárati ajtó záródását. A hallban újra elkezdenek gyülekezni az emberek. Nemsokára rá pedig azok is vissza jönnek akik minden bizonnyal Jackson-t vitték ki. A többiek hallkan összesúgva beszélgetnek és ránk néznek néha. De nem figyelek rájuk. Végig az ajtót nézem. Míg Erik nem sóhajt egyet amivel visszazökkent a valóságba. Már épp fordulnék vissza Erik felé mikor meglátom a tömegben Deon-t. Szomorúan figyel engem. Mikor összatalálkozik a tekintetünk ő rögtön lehajtja a fejét. Gondolom az egészet hallotta.
- Mark.- szól rám türelmetlenül Erik mire összerezzenve fordulok vissza felé.
- Igen.- felelem röviden szinte már motyogva és indulunk el újra.
- Az nem lehet.- kezdem el felfogni, hogy mi is történik és összetenni fejben a dolgokat. Várjunk csak. Erik azt mondta, hogy úgy is találkozni akart vele. Ugye nem. Mond, hogy nem.- Hol vannak?- kérdezek rá kétségbe esetten.
- A hallban. De ugye nem...- mondja el a választ és már kérdezne is rá mit szándékozok csinálni. De még végig sem mondja én már ki is szaladok a szobából. Muszáj sietnem. Könyörgök mond, hogy nem eset semmi baja. Mikor elérek a földszintre vezető lépcsőhöz lefagyok ahogy meglátom Jackson-t. Tényleg eljött, egészen idáig, csak miattam. Már épp mosolyodnék el erre a tudatra, mikor Erik elindul Jackson felé. Abban a pillanatban rémülök újra halálra.
- Neee...- kiáltom el magam, mire mindketten felém kapják a fejüket. Ahogy Jackson meglát végigfut az arcán a boldogság, amitől akaratlanul is boldog leszek. Erik viszont először értetlenül néz rám, majd mérgesen. Végigfut rajtam a félem, de nem viszakozhatok vissza. Ha most visszamennék, ki tudja mit csinálna Jackson-nal. Erőt veszek magamon és úgy kezdek el lemenni, kicsit gyorsabb tempóban a lépcsőn. Ahogy leérek megállok Erik mellet.
- Mit keresel itt Mark?- kérdezi mérgesen. Lefagyok hirtelen a félelemtől. Most kezd csak bennem tudatosodni, hogy mit fogok ezért kapni, hogy kijöttem Erik szobájából. De gyorsan összeszedem magam és félig Erik elé lépek és letérdelek. Úgy kezdek el neki könyörögni.
- Kérlek ne bántsd.- kérlelem kétségbe esetten. Erre ő viszont csak elneveti magát.- Kérlek. Bármit megteszek, csak ne bántsd.- hajtom le a fejem és könyörgök úgy tovább. Erik még néhány másodpercig csak nevet tovább de végül elkomolyodik és úgy néz le rám.
- Így is mindent megteszel már nekem. Bár azt is mondtam, hogy ne gyere ki a szobámból. Most még is itt vagy.- néz rám értetlenül. Szavait hallva még jobban megrémülök és megpróbálom magam összébb húzni.- Ha jobban belegondolok enni is alig bírlak rávenni.- gondolkozik el egy kicsit. Nyelek egy nagyot és úgy emelem fel rá a tekintetem.
- Kérlek Erik. Bármit megteszek. Enni is rendesen fogok ígérem. Ha azt biztosabbnak érzed el sem mozdulok mellőled. Vagy ha akarsz ki is köthetsz. Csak kérlek, ne bántsd.- könyörgök egyre jobban kétségbe esve és mondom el az összes dolgot ami az eszembe jut és korábban már megtörténtek. Erik erre csak megint elneveti magát és letérdel hozzám.
- Ugyan Mark. Eddig sem kértem soha az engedélyed bármit is tettem veled.- fogja meg alulról az állam és emeli fel a fejem, hogy ránézzek.- A mostani szökésed után pedig el kell gondolkozzak rajta, hogy tényleg újra kikösselek e.- néz rám komolyan. Kétségbe esve nézek vissza rá egy nagyot nyelve. Közben kezd rajtam a pánik egyre inkább eluralkodni. Bármit mondok az nem működik. De, hogy is gondoltam, hogy működni fog. Hisz igaza van. Eddig is kérdezés vagy bármiféle belegyezés nélkül csinált mindent. Valamit viszont muszáj vagyok kitalálni. Ha nem teszem el sem merem képzelni mit csinál Jackson-nal. Főleg most, hogy miatta szegtem meg az ígéretem. Gyerünk. Csak van valami amivel rá tudom venni, hogy...
- Elvállalom.- jut eszembe valami és mondom is ki rögtön. Erik értetlenül néz rám majd lassan kezd neki is leesni, hogy miről beszélek és elengedi az állam.
- Hogyan?- áll fel.
- Elvállalom.- ismétlem el magam.- Azt a küldetést amit apud mondott. Elvállalom.- mondom ki teljesen, hogy mire gondolok. Hitetelen kedve néz rám.
- Mark.- szólal meg kicsit bizonytalanul.- Tudod mit beszélsz?
- Igen.- vágom rá rögtön lehajtott fejjel halkabban.- Pontosan jól tudom, hogy mivel jár az, hogy elvállalom ezt a küldetést. De kérlek.- emelem vissza rá a tekintetemet könyörögve.- Kérlek, könyörgök. Cserébe ne bántsd őt.- erre hírtelen nem szól semmit csak hitetlen kedve figyel engem. De ahogy látja, hogy komolyan gondolom elfordítja a fejét és egy kis időre elgondolkozik. Végül egy sóhajtással együtt fordul vissza felém.
- Legyen.- egyezik bele.- egy ujjal sem nyúlok hozzá.- fordul vissza a lépcső felé.
- Köszönöm.- hajtom le újra kicsit a fejem egy apró mosollyal. De rögtön le is fagy a mosolyom.
- De nehogy azt hidd, hogy most emiatt elfelejtem, hogy megszegted a szavad és engedély nélkül kijöttél a szobából. A végén még tényleg ki kell, hogy újra kösselek.- fordul vissza felém egy aprót sóhajtva.
- Igen.- felelem röviden még lejjebb hajtva a fejem. Az apró mosoly màr rég eltűnt az arcomról. Erik közben lassan elindul. Még várok pár másodpercet mire ráveszem magam, hogy én is felálljak és elinduljak.
- Várj.- szól utánam Jackson mire ledermedek. Ezt Erik is észreveszi így ő is megáll és visszajön mellem.
- Jobban jársz ha most csendben elmész.- néz rá fenyegetve Erik Jackson-ra. Közben átfogja a derekam és közelebb húz magához.
- Mark.- szólal meg újra jóval gyengédebben. Lehajtom a fejem és úgy szólalok meg én is.
- Kérlek ne haragudj rám.- kérek bocsánatot motyogva. Hisz én nem akartam őt ebbe az egészbe belekeverni. Nem akartam, hogy akárcsak egy kis baja is essen.
- Mark én nem...- szólal meg újra de nem fejezi be. Hallom, hogy elcsuklik a hangja. De még így is képtelen vagyok felnézni rá. Nem akarom azt a sajnálatot, vagy megvetést látni, amivel rám néz. Így is tudom, hogy mennyire szánalmas vagyok.
- Ne haragudj.- kérek elnézést újra. Erik erre csak morog egyet és úgy fordul meg újra a lépcső felé véve az irányt, közben engem is magával húzva.
- Ám legyen.- szólal meg ő is halkan.- Vigyétek ki.- szólal meg hangosabban mire hallom, hogy többen is bejönnek a hallba és Jackson felé mennek. Én erre lefagyok. Ezzel Erik-et is megállásra késztetve. De nem fordulok meg. Addig legalábbis nem míg nem hallom a bejárati ajtó záródását. A hallban újra elkezdenek gyülekezni az emberek. Nemsokára rá pedig azok is vissza jönnek akik minden bizonnyal Jackson-t vitték ki. A többiek hallkan összesúgva beszélgetnek és ránk néznek néha. De nem figyelek rájuk. Végig az ajtót nézem. Míg Erik nem sóhajt egyet amivel visszazökkent a valóságba. Már épp fordulnék vissza Erik felé mikor meglátom a tömegben Deon-t. Szomorúan figyel engem. Mikor összatalálkozik a tekintetünk ő rögtön lehajtja a fejét. Gondolom az egészet hallotta.
- Mark.- szól rám türelmetlenül Erik mire összerezzenve fordulok vissza felé.
- Igen.- felelem röviden szinte már motyogva és indulunk el újra.
