Csapdában 12.rész

Jackson

Összetörten és kétségbeesetten nézek ki a fejemből a kanapén ülve. Már vagy tíz perce egyikünk sem szólalt meg. Óvatosan Jaebum felé emelem a tekintetemet. Meglepődök mikor látom, hogy tehetetlenül bámulja maga előtt a földet. Most először látom rajta Mark eltűnése óta a kétségbe esés jeleit. Eddig ő volt az, aki Jinyoung-ban és bennem tartotta a reményt. Rendben Jackson szed össze magad. Ha most összetörsz azzal nem segítesz megtalálni Mark-ot. Vissza fordulok magam elé és erősen elkezdem törni a fejem egy ötleten, hogy, hogy menthetnénk meg Mark-ot. De hiába gondolkodom egyszerűen nem jut az eszembe semmi. Ilyenkor nagyon tudom átkozni magam, hogy ennyire hülyének születtem. Már vagy negyed órája töröm a fejem de még mindig semmi. Oké nem teljesen semmi. Pár ötlet eszembe jutott de mindet szinte azonnal el is vetettem. Annyi eszem azért van, hogy tudjam melyik ötlet a használható és melyik az ami teljesen hülyeség. Ötletem nem lévén felveszem az asztalon lévő kis levelet és újra elolvasom. „Busanban volt az utolsó küldetése. Már nem bandatag többé.” Várjunk csak. Ugrik be valami hirtelen.

- Azt mondtad ugye, hogy Yuda Busanban van küldetésen?- nézek rá kérdőn. Meglepetten emeli fel a fejét és értetlenül néz rám.

- Igen.- bólint egyet.

- És Tao is jelenleg Busanban van. Ráadásul egy banda fontosabb embere lett.- fojtatom a kérdezgetést de látszik, hogy nem érti mit szeretnék ezzel.

- Igen. És?

- És ma beszéltél vele ugye?- folytatom de látom rajta, hogy egyre jobban nem érti.

- Igen. De miért?- kérdez már rá türelmetlenül.

- Felhívhatnánk Tao-t. Ő hátha találkozik vele. És ha még Yuda Busanban van akkor lehet, hogy ő könnyedén meg tudná keresni.- magyarázom el neki az ötletemet.

- De hát azt mondta, hogy ő nem találkozott vele még élőben. Ráadásul itt az áll, hogy már nem tag. Az is lehet, hogy már rég elment valahová.- cáfolja meg rögtön az ötletemet. De nem hagyom ennyiben. Egyrészt mert most először találtam ki valami használhatót. Másodszor mert így is jobb mint a semmi.

- Az lehet.- hagyom helyben. De ahogy látom a meglepődést az arcán, hogy csak így hagyom ahogy fikázza az ötletem már folytatom is.- De jelenleg ez az egyetlen ötletünk. Ha csak te nem tudsz egy ennél jobb és használhatóbb ötletet.- nézek rá kérdőn. Pár másodperc múlva viszont újra maga elé kezd el bámulni és lassan megrázza a fejét.

- Nincs.- szólal meg halkan.

- Egy próbát minden féle képpen megér.- győzködöm tovább. Néhány percig csak bámul maga elé és gondolom az ötleten gondolkodik. Végül csak sóhajt egy nagyot és lehajtja a fejét.

- Igaz. Egy próbát minden féle képpen megér.- látja be ő is, majd felnéz rám és kicsit megkönnyebbülve látom, hogy újra van egy kis remény a szemében.- Hívjuk fel Tao-t.

- Igen.- bólintok egyet. Bár én is tudom, hogy nem sok esélye van, hogy beváljon a tervem de még az a kevés is bíztat. De ha nem jön össze legalább megpróbáltuk. Így nem lesz az az érzésem, hogy amiatt nem tudtam Mark-nak segíteni mert még csak meg sem próbáltuk. Ha viszont ez nem jön be ki kell, hogy találjunk valami mást. Azt ugyanis nem hagyhatom, hogy bármi baja essen. Jaebum előveszi a telefonját és megkeresi Tao számát.

- Beszélsz vele te vagy beszéljek én?- nyújtja felém a telefont.

- Beszélj vele te. Téged úgy is jobban ismer.- rázom meg lassan a fejem.

- Rendben.- veszi vissza a telefont és már nyomja is a hívó gombot. Türelmetlenül figyelem ahogy Jaebum Tao-val beszél és igyekszem valami értelmeset kivenni belőle. De nem sokra jutok. Pár perccel később megköszöni és leteszi.

- Na?- fordulok felé türelmetlenül.

- Azt mondta, hogy utána néz, várjunk egy kicsit.- néz rám bizakodóan.

- Rendben.- nyugszom meg én is kicsit. Valahogy úgy érzem, hogy ez most sikerülni fog.

- Mit szólnál, ha addig ennénk?- áll fel és indul a konyha irányába.

- Hogy?- fordulok felé értett lenül.

- Úgy se tudunk semmit csinálni amíg várunk. És legalább addig is eltereli a figyelmünk és nem idegeskedünk annyira. Amúgy meg egész nap nem is ettünk egy falatott sem. És már négy is elmúlt.- tűnik el a konyhában. Igaza van. Nem tudunk addig úgy sem mit csinálni amíg várunk. De baromira nincs étvágyam. Enni viszont muszáj. Veszek egy nagy levegőt és bevonszolom magam Jaebum után a konyhába. Jaebum csinál mindkettőnknek egy, egy szendvicset. Még életemben nem ettem semmit ilyen lassan. De most képtelen vagyok gyorsabban enni. Miután mindketten befejeztük elpakolunk majd visszamegyünk a nappaliba és bekapcsoljuk a tv-t. Nem nagyon tudok arra koncentrálni, hogy mi is megy benne. Fél percenként az asztalon lévő telefonra nézek reménykedve, de csak nem akar megszólalni. Tíz perc szenvedés után viszont megszólal a telefon mire kihagy egy ütemet a szívem. Jaebum rögtön utána nyúl és felveszi. Némán figyelem és hallgatom, hogy miket mondanak de nem nagyon tudom kivenni, hogy Tao mit magyaráz. Így mikor Jaebum megköszöni a segítsége és leteszi máris kérdőn nézek rá.

- Na? Mit mondott?- türelmetlenkedek.

- Megtalálta. Viszont már nincs Busanban. Több mint három órája szált fel a buszra. Valószínűleg már vissza ért Seoulba.- mondja kicsit letörten.

- Értem.- hajtom le a fejem. Azt hittem, hogy talán most sikerülhet.

Mark

Reggel mikor felkelek mindenem fáj. Alig bírok mozogni. De legalább most a kezem nincs kikötve. A fájdalomtól nyöszörögve fordulok át a másik oldalamra ami jóval lassabban és nehézkesebben megy mint én azt gondoltam. Meglepődve látom, hogy Erik mellettem fekszik és alszik. Felnézek az órára, hogy mennyi az idő, hisz Erik hamar el szokott menni dolgozni. Hét múlt nem sokkal. Ilyen tájt szoktam iskolába indulni. De most nem kell iskolába mennem. Sóhajtok egy nagyobbat és visszadőlök az ágyra.

- Aludjunk még egy kicsit.- szólal meg hirtelen mellettem Erik, mire lefagyok. Átölel takaró alatt és közelebb húz magához. Fejem az álla alatt van és mellkasával nézek szembe. Becsukom a szemem és úgy próbálom meg magam a lehető legjobban összehúzni. Néhány perc múlva viszont megment az ébresztő hangja. Nyöszörögve és kedvtelenül enged el és nyúl a háta mögött lévő telefonhoz, hogy kinyomja. Majd felül és úgy néz vissza rám.

- Jó reggelt Cica.- mosolyodik el majd felém hajol és megcsókol. Fél perc múlva már teljesen felém mászik és úgy csókol tovább kicsit követelőzve.- Annyira hiányoztak a reggeli csókok. Hogy azzal indítsam a napot, hogy alattam fekszel és ölelve csókollak. Soha többet nem engedem, hogy elmenj mellőlem.- harap rá alsó ajkamra mire belenyöszörgök a csókba a fájdalomtól. Így is nehezemre esik, hogy ne nyüszítsek minden érintésére. Az összes porcikám zsibbad a fájdalomtól.- Legszívesebben nem is mennék ma sehova és egész nap csak veled foglalkoznék.- mosolyodik el. Még a gondolattól is fájdalmasan nyüszítek egy hangosabbat mire kuncogva csókol meg újra.- De sajnos, bármennyire is szeretném nem lehet.- szomorodik el és hajol kicsit távolabb.- Rengeteg dolgom van ma.- biggyeszti le az ajkait mire kicsit megnyugszom. De már mosolyodik is el és ad egy újabb rövid csókot majd lemászik rólam és bemegy a fürdőbe. Hallom, hogy megnyitja a zuhanyt és elindítja a zenét amit zuhanyzásnál szokott hallgatni. Visszabújok a takaró alá, hogy pihenjek még egy kicsit. Mert hiába magamtól keltem rettentő fárad vagyok. Nem vagyok álmos csak fárad. És minden porcikám is fáj. A nyakam pedig érzem, hogy talán még jobban lüktet mint tegnap. És van egy olyan érzésem, hogy még pár napig fog is. Főleg ha megtartja Erik azt a szokását, hogy szereti a nyakamat kínozni. Tegnap este sem egyszer harapdálta végig erősebben aminek a hatására fáj most szerintem ennyire. És rá is markolt párszor. Igaz, hogy nem szorított rá csak annyira, hogy érezzem. Kijön a fürdőből de nem szól semmi csak bemegy a gardróbba. Nem nézek fel rá. Sőt csak jobban belefúrom a fejem a párnába. Néhány perc múlva kikapcsolja a zenét és készen kijön a gardróbból. Kuncogva néz felém majd jön ide hozzám és ül le az ágyra.

- Pihenj csak.- mosolyodik el majd odahajol hozzám és megpuszilja a homlokom. Mivel a takarót egészen az orromig húztam. Bár ha nagyon meg akart volna csókolni nem hiszem, hogy ez megakadályozta volna. Elhajol tőlem majd feláll és kimegy a szobából. Sóhajtva húzom kicsit lejjebb a takarót. De éppen csak az államig. Összehúzom magam amennyire csak tudom és úgy próbálok meg kicsit pihenni. Igyekszem minden gondolatot kizárni és nem gondolni az ég világon semmire. De hiába próbálkozom nem tudok mindent kizárni. Eszembe jutnak a szüleim. Valószínűleg azt hiszik, hogy most a suliban vagyok és jól érzem magam, hogy minden rendben van. El sem tudom képzelni mennyire szomorúak lennének, ha megtudnák, hogy a fiúk hová jutott megint.

Nyöszörögve nyújtózkodóm egyet és igyekszem a fájdalmaimról nem tudomást venni. Az órára nézek. Nem sokkal múlt fél tizenkettő. Nem tudom, hogy mikor aludtam el. De sokkal jobban érzem magam. Annyira már nem vagyok fáradt. Bár még most is mindenem fáj. Az kicsit sem változott. Nagy nehezen felkelek az ágyról és bevonszolom magam a fürdőbe, hogy lezuhanyozhassak és felfrissítsem magam. Már amennyire ezt ebben a helyzetben lehet. Meg állok a tükör előtt egy pillanatra, de ahogy belenézek lesokkol a látvány. Borzalmasan festek. A fejem nyúzott a nyakam pedig be van dagadva. Ezen felül pedig piros az egész. Sőt szinte már lila. Pár helyen pedig még a harapás nyomokat is lehet látni. Azok már rendesen be is vannak lilulva. Sóhajtok egy hatalmasat majd elfordítom a tekintetem a tükörképemről. Nem akarom látni, hogy mennyire szörnyen nézek ki. A kádhoz megyek és teleengedem langyos vízzel majd beleülők. Kicsit becsukom a szemem és úgy próbálok meg pihenni. Hirtelen elálmosodom és el is nyom az álom. Bár szerintem tíz percnél nem aludhattam többet. Megmosakodom rendesen majd kimászom a már hideg vízből és egy törölközővel a derekamon megyek át a gardróbba. Most realizálom csak, hogy még nem lettek áthozva a régi lakásomból a cuccaim. Így azon az egy ruhán kívül ami jelenleg az ágy mellett a földön hever nincs másik ruhám. Bár tudom, hogy szinte bármelyik ruhát felvehetném Erik ruhái közül. De egyszerűen képtelen vagyok rá. Így visszaballagok az ágyhoz és felveszem a földről a melegítő nadrágot és a pólót. Na meg persze az alsót. Visszamegyek a fürdőbe és felöltözöm. Majd körbenézek a szobában, hogy mit is csináljak. Most látom csak meg, hogy már egy óra. Hát nem csak egy tíz percre aludtam el. Végül a tv mellett döntök. Nem mintha lenne más közül választásom. Leülök a kanapéra és onnan nézem a tévét. Nem nagyon tud lekötni ami benne van de jobb mintha csak a fejemből néznék ki, újra csak ostoroznám magam. Végül egy zene csatornára kapcsolok majd elfekszem a kanapén és úgy hallgatom. Bő fél óra múlva kopogtatnak az ajtón. Meglepetten fordulok az ajtó felé egy „igen” után. Oren az egy tálcával a kezében.

- Hoztam enni.- emelte kicsit meg a tálcát egy apró mosollyal.

- Köszönöm.- ülök fel én is mosolyogva és igyekszem vissza fojtani a fájdalommal járó sziszegéseimet. Spagetti van a tálcán megy egy pohár víz. Meg persze fájdalom csillapító és jég zselé.

- Egyél egy keveset. Tegnap sem ettél semmit.- néz rám szomorúan miután leteszi az asztalra a tálcát.

- Rendben.- mosolygok rá de nem hiszem, hogy fogok enni.

- Vedd be a gyógyszert és tedd a nyakadra a jég zselét. Nagyon bedagadt. Ez kicsit lejjebb viszi a duzzanatot.

- Rendben.- bólintok egyet majd kicsit lejjebb hajtom a fejem. Sóhajt egy nagyot és csak utána fojtatja.

- Kérlek Mark. Ne kínozd magad. Legalább egyél egy kicsit.- erre már nem válaszolok semmi konkrétat. Úgy is tudjuk mind a ketten, hogy hiába mondja, képtelen vagyok akár csak egy falatot is leerőszakolni a torkomon. Hümmögök egy aprót bólintással együtt de nem nézek fel.

- Rendben. De itt hagyom hátha még is ennél.- sóhajt egyet és úgy fordul meg de még nem indul el.- Ha van valami amiben tudok segíteni, vagy csak szeretnél valamit akkor szólj.- mondja majd már indul is. De még mielőtt kimenne az ajtón utána szólok.

- A cuccaim.- szólalok meg halkan mire megáll és visszafordul felém. Lassan felnézek rá és úgy fojtatom.- A cuccaim. El tudnátok hozni a régi lakásomból?- nézek rá kérdőn.

- Mark...-kezdené el de mielőtt még mondana bármit is közbeszólok.

- Erik-kel majd én megbeszélem. Össze is van már pakolva. Az ágyon van két táska. Annyi az összes.- kérlelem. Pár másodpercig nem szól semmit.

- Rendben. Holnap délután elmegyünk érte.- egyezik bele.

- Köszönöm.- mosolygok rá most jóval őszintébben. Csak bólint egyet majd kimegy. Visszadőlök a kanapéra és úgy nézek az asztalon lévő tálcára. Hiába nem ettem már vagy két napja még csak rá sem bírok nézni az ételre. Nagyon nincs étvágyam. Már attól rosszul leszek ha csak rá gondolok. A gyógyszerre és a jég zselére meg pláne nem akarok még csak gondolni sem. Valaki megint kopogtat mire meglepetten fordulok megint az ajtó felé egy „igen” után. Csak nem megint Erik apja az. Bár ő múltkor is kopogtatás nélkül jött be. Ahogy kinyílik az ajtó Oren jön be megint. Meglepetten nézek rá, hogy miért jött vissza. Bár ahogy az arcát elnézem kezdek kicsit félni. Sokkal nyugtalanabb mint pár perccel ezelőtt volt.

- Mi az?- nézek rá kérdőn.

- Jobb lenne ha kijönnél.- fordul felém kicsit félve. Kezdek én is egyre jobban megijedni.

- Hogy? De hát én nem...- kezdenék el tiltakozni, hogy nem mehetek ki a szobából de közbe szól.

- Erik mondta, hogy hozzalak ki.- néz rám már bocsánat kérően. Egyre jobban nem értem mi folyik itt és a pánik is kezd bennem nőni.

- Történt valami?- nézek rá félve.

- Csak kérlek, gyere.- hajtja le a fejét. Nem értem, hogy mi folyik itt de azt látom rajta, hogy nem szívesen csinálja ezt.

- Rendbe.- hajtom le én is a fejem és állok fel a kanapéról. Az ajtóhoz érve előre megy én viszont megállok egy pillanatra a küszöbnél. Remegő lábakkal lépek ki végül a szobából. Nem tehetek róla de bennem van még mindig az a félelem, hogy mit kaphatok azért ha engedély nélkül lépek ki a szobájából. Ezt Oren is észreveszi és ő is megáll egy pillanatra.

- Ne haragudj ránk, mi nem akartuk ezt.- mondja még mindig maga elé bámulva. Nem tudom, hogy miről lehet szó, de egyre rosszabbat érzek.

- Mi történt?- kérdezek rá újra de nem válaszol csak megint bocsánatot kér.

- Ne haragudj.- indul el újra. Ahogy a kis folyosón végig megyünk ami összeköti az irodát és a szobát egy szót sem szólunk. Aggódva próbálok meg valamit kivenni abból amit Oren mondott de nem sokra megyek. Eszembe jut bár dolog a reakciójából de csak reménykedni tudok benne, hogy nem azok lesznek azok. Ahogy az iroda ajtajához érünk Oren megáll mielőtt kinyitná.

- Kérlek ne haragudj ránk.- kér újra elnézést amitől már kezdek jócskán bepánikolni. Végül lenyomja a kilincset és lassan kinyitja az ajtót.

- Miért ilyen hirtelen.- hallatszik ki a még zárt ajtók mögül ahogy valaki szinte már veszekszik Erik-kel.

- Már mondtam. Valakinek hála elengedlek. Már nem tartozol többet a bandához.- válaszol teljesen nyugodtan Erik.

- Ezt meg még is, hogy érted. Még is kinek... Ugye nem... Mark.- nyílik ki teljesen az ajtó és lépek be rajta Oren mögött. De ahogy meglátom, hogy ki az aki Erik-kel veszekszik lefagyok. Képtelen vagyok akár csak egy lépést is tenni.

- Youngjae.- mondom ki a nevét.

- Mark. Te, hogy kerülsz ide.- néz rám kétségbe esve.

- Önszántából jött vissza.- szól közbe Erik.- Azt mondta mindent meg tesz ha téged elengedlek.- magyarázza el.

- Hogyan? De hát miért?- néz rám értetlenül.

- Kélek ne haragudj rám.- rogyok össze és érzem, hogy a könnyeim is elkezdenek folyni.- Én nem akartam... Én nem tudtam.- kezdek el sírni.

- Ezt, hogy érted.- értetlenkedik.

- Én nem akartam, hogy bárkinek is baja essen. Nem akartam, hogy szenvedj miattam. Kérlek ne haragudj. Én nem akartam.- nézek fel rá könyörögve.

- Hogyan? Még is ki mondta el neki?- ordítja el magát mérgesen és néz körbe a teremben. Egy két új tag kivételével csak régiek vannak bent. Mindenki lehajtott fejjel a földet nézik.

- Kérlek ne haragudj.- töröm meg a csendet és nézek fel rá. Nem szól semmit. Összeszorított öklökkel jön oda hozzám. Hirtelen azt hiszem, hogy be akar húzni egyet. Így becsukott szemmel várom, hogy megüssön. De nem üt meg. Vállamnál fogva húz fel a földről. Mikor már vele szemben állok végig néz rajtam és látom rajta, hogy megakad a szeme a nyakamon. Elkapom róla tekintettem és lehajtom a fejem azzal próbálva meg eltakarni a nyakam.

- Ezért még nagyon meglakolsz.- fordul Erik felé mérgesen.- Mi most elmegyünk.- néz vissza rám majd meg fogja csuklómat és úgy kezd el az ajtó felé húzni maga után. Nem bírok tiltakozni elenne. És legbelül nem is akarok. Hisz én is el akarok innen menni a lehető legmesszebbre. De tudom, hogy nem mehetek. Lehajtott fejjel hagyom, hogy Youngjae húzzon maga után. A többiek pedig még csak meg sem mozdulnak, hogy megállítsanak minket.

- Ha jól emlékszem azt mondtam, hogy nem hagyhatod el a szobát.- szól utánunk Erik. Ahogy meghallom megállok és egész testemben elkezdek remegni. Ezzel pedig Youngjae-t is megállásra késztetem. Meglepődve néz vissza rám és ő is kicsit lefagy ahogy meglátja, hogy a félelemtől remegve állok ott földbe gyökerezett lábakkal.

- Mark.- néz rám kétségbe esetten.

- Kérlek ne haragudj.- motyogom magam elé újra a sírás szélén állva.

- Látom tényleg hallgatsz rám Cica.- jön oda hozzánk mosolyogva Erik és karolja át a derekamat. Összerezzenek az érintésére. De nem húzódom el tőle. Nem merek elhúzódni tőle. Youngjae-ra nézek sajnálkozva. Látom rajta, hogy nem akarja elengedni a kezem és legszívesebben elhúzna magával. De ő is tudja, hogy ezt most ne teheti.

- Ezt még megkeserülöd Erik.- néz fel Erik-re haragosan.

- Azt majd még meglátjuk. Vigyétek ki.- szól a többieknek. Pár másodpercig viszont senki sem mozdul meg. Vég a két új tag az aki megfogja Youngjae-t és viszik ki. Ahogy elengedi a kezem és elhúzzák tőlem felnézek rá. Látom a szemében, hogy ennyivel nem adta fel. Ahogy bezárul az ajtó Erik elenged és visszamegy az asztalához. Én viszont újra a földre rogyok sírva.

- Mint látod betartottam az ígéretem és elengedtem Yuda-t.- fordul felém már a székéből.

- Igen.- szipogóm. Még egy kis ideig a földön térdelek míg sikerül összeszednem magam. Nagy nehezen felállok és ránézek Erik-re. De azonnal el is kapom a tekintetem róla. A földet kezdem el nézni és úgy szólalok meg.

- Akkor hát ha nem szeretnél mást, vissza megyek.- mondom. Érzem, hogy ezzel az utolsó szilánk is eltört bennem, hogy küzdjek Erik ellen.

- Menj csak.- néz rám mosolyogva.

- Igen.- bólintok egyet majd visszaindulok a szobába. A teremben közben senki sem néz rám. Mindenki elfordítja a tekintetét és összeszorított öklökkel állnak néhányan szemüket is összeszorítva. Kivéve Erik-et aki mosolyogva követ végig tekintetével míg el nem tűnök a folyóson és be nem zárul mögöttem az iroda rejtette ajtaja. A szobába érve bezárom magam mögött az ajtót és elmegyek az ágyig. Ott lerogyok a földre és a hátamat az ágynak vetve térdeimet felhúzva kezdek el sírni miközben a felsőkaromat szorítom amilyen erősen csak tudom. Nem törődöm semmilyen fájdalommal. Csak sírok. Az sem érdekel, hogy ezt kint meghallják e.

Fogalmam sincs, hogy mióta gubbaszthatok már az ágy mellett. A könnyeim már rég elapadtak. A hangom is már rég elment. Már csak magamban, némán sírok tovább. Mikor Erik bejön sem emelem fel a fejem. Hallom, hogy bezárul mögötte az ajtó és azt is tudom, hogy észrevett de nem mond semmit. Csendebe megy az asztalához, hogy lepakoljon majd a kanapéhoz megy, és leül rá. Az asztalra nézve sóhajt egy nagyot és csak utána szólal meg.

- Mark. Már tegnap sem ettél semmit. És eléggé jól ismerlek már, hogy tudjam vasárnap sem ettél rendesen. Enned viszont muszáj.- fordul felém. De ahogy látja, hogy nem mozdulok meg és válaszolni sem válaszolok sóhajt egyet.- Mark gyere ide és egyél. Kérlek had ne keljen kényszerítselek.- vált kicsit türelmetlenebb hangra. Néhány másodpercig még ott maradok ülve de végül felállok és szó nélkül lehajtott fejjel megyek oda és ülök le Erik mellé némán. Még csak sziszegni sem sziszegek. Nem foglalkozom semmilyen fájdalommal. Úgy viselkedem mint egy zombi.

- Egyél. Legalább egy kicsit.- néz rám kérlelve de én nem nézek fel rá. Némán enyhén remegő kezekkel nyúlok a tálca felé, hogy magam elé húzzam. Felveszem lassan a villát és veszek vele egy kis tésztát. Robot szerűen emelem a számhoz a villát és kapom be. Gondolkodás és minden egyéb nélkül rágom meg és nyelem le a falatott. Még kétszer háromszor megismétlem majd a villát vissza leteszem a tálcára. A tésztának a negyedét sem ettem meg de már most érzem, hogy képtelen vagyok akár csak egy falattal többet enni.

- Holnap én hozom majd neked az ebédet. Különben megint nem ennél semmit.- néz rám majd a szinte teli tányérra. Nem szólok semmit, még csak rá sem nézek csak bólintok egy aprót.- Beszéltem Oren-nel. Holnap délután Adam-mal elmennek a cuccaidért.- áll fel és megy be a gardróbba, hogy átöltözzön. Némán csak bólintok egy aprót. Néhány perc múlva már pizsamában jön ki és áll meg előttem. Pontosan tudom, hogy mit akar így némán felállok. Egy apró mosoly kíséretében derekamra fog és úgy húz magához közel majd számra csókol. Én mint egy zombi minden féle érzelem vagy megmozdulás nélkül tűröm. Nem szakad el tőlem csak éppen néha annyira, hogy levegőt vegyen. Lassan pedig elkezd velem az ágy felé sétálni. Zombiként követem és hagyom, hogy ledöntsön az ágyra.

Jackson

Reggel felkelni sincs kedvem. Egész este azon gondolkodtam, hogy kitaláljak egy új tervet Mark megtalálásával kapcsolatban. Arra ugyan is hamar rájöttem, hogy még mielőtt megmenthetnénk előbb meg kéne találnunk. Már rég elkezdődőt az első óra mikor nagy nehezen kimászom az ágyból. A készülődést sem fogom éppen a legrövidebbre és leggyorsabbra. Semmi kedvem iskolába menni. Az elmúlt pár napban is csak Mark miatt mentem be mindig a suliba. Végül a második óra végére értem be amiért persze leszidtak, de egy cseppet sem tudott ez most érdekelni. A harmadik órát végig aludtam a negyedik tesi órát pedig ellógtam. Így úgy döntöttem, hogy az utolsó óráról is eljövök. Haza viszont baromira nem volt kedvem menni. A városba lófrálni pedig még kevésbé. Így hát elindultam oda ahol az a személy lakott akire egész nap gondoltam. Hiába tudom, hogy feleslegesen megyek oda, nem lesz ott. De nem bírom ki, hogy ne nézem meg. Mikor felérek Mark ajtaja elé viszont lefagyok. Az ajtó résnyire nyitva van és zajok szűrödnek ki a lakásból. Remegő kézzel nyúlok a kilincs után. A lakásban nem láttok senkit Mark szobájából viszont hangokat hallok. Halkan, lopakodva de annál gyorsabban indulok el Mark szobája felé. Résnyire nyitva van az ajtó így óvatosan benézek, hogy lássam kik vannak bent. Adam-at szinte azonnal felismerem. Ő az ágyon ül és úgy beszél a magasabbhoz aki nekem háttal áll így még csak véletlenül sem ismerem fel. De az biztos, hogy nem Mark az. Elvesz az ágyról két nagyobb táskát majd Adam-haz fordul.

- Azt mondta, hogy ez a két táska az. Másra nincs szüksége.

- Rendben akkor menjünk.- mosolyog rá Adam majd feláll az ágyról és elindul kifelé. Ez így nem lesz jó. Gyorsan ki kell találnom valamit. Itt nem maradhatok az biztos. Végül a mellet döntök, hogy némán követem őket. Hátha elvezetnek Mark-hoz. Amilyen gyorsan csak tudok kimegyek a lakásból és feljebb megyek egy fél emelettel ott bújok meg míg Adam-mék ki nem jönnek Mark lakásából, hogy aztán követhessem őket. De mi van ha kocsival vannak. Akkor nem fogom tudni követi őket. A francba. Erre miért nem gondoltam előbb. Na nem baj. Majd kitalálok valamit ha tényleg kocsival vannak. Pár perc után már hallom is, hogy zárják Mark ajtaját és elindulnak lefelé a lépcsőn. Amilyen halkan csak tudok én is elindulok lefelé, tartva a tisztes távolságot. Mikor kiérünk a házból nem látok kocsit így kicsit megnyugodva megyek utánuk. Néhány sarok után viszont bemennek egy kis utcába ahol rögtön meglátom azt a kocsit amivel jöttek. Na jó Jackson most legyél okos. Találj ki valamit. De gyorsan. Csak most ne hagy cserben agyam. Hát jó ha más nincs akkor marad ez.

- Hol van Mark.- állok meg mögöttük és szólok nekik hangosabban. Na jó talán még sem ez volt a legjobb ötlet.

- Hogy?- fordul meg a magasabb. Most, hogy szemből látom ismerem csak fel, ő volt az egyik aki eljött Mark-ért.

- Ó Jackson.- fordul meg Adam is.- Hát te?- néz rám kérdőn. Na jó Jackson szed össze magad.

- Azt kérdeztem, hol van Mark.- kérdezem újra türelmetlenül.

- Mark Erik-kel van az irodában. Miért?- néz rám kicsit kíváncsian.

- Adam ne fecsegj.- szol rá a nagyobbik.

- Tehát ő Mark egyik barátja.- néz értetlenül a nagyobbikra.

- És hol van Erik. Beszélni szeretnék vele.- folytatom a kérdezgetést hátha ki tudok szedni valamit Adam-ből.

- Szerintem most ő is az irodában van. Bár nem tudom biztosan. Lehet, hogy elment valahová.- gondolkodik el egy kicsit. Válaszát hallgatva nem tudom eldönteni, hogy most tényleg ennyire naiv vagy csak megjátssza.- De ha szeretnéd felhívom, hogy rá ér e.- veszi elő a telefonját mire én csak bizonytalanul bólintok egyet. A magasabb pedig csak lemondóan sóhajt. Ezek szerint tényleg ennyire naiv. Telefonálás közben megpróbálok minden szóra figyelni hátha kiveszek valami fontosat belőle. De nem lettem okosabb semmivel. És csapdát sem tudtam belőle kivenni. Miután Adam elköszön és leteszi mosolyogva fordul vissza felém.

- Azt mondta, hogy szívesen találkozik veled. És, hogy most rá ér. Mi is úgy is arra megyünk elviszünk ha gondolod.- int fejével mosolyogva a kocsi felé. Pár másodpercig nem válaszolok csak a helyzetet latolgatom. Ha most elutasítanám az ajánlatot az nagyon gyanús lenne. De ha tényleg csapda akkor meg nem kéne mégsem bele mennem. Viszont ha ezt most elszalasztom akkor talán nem lesz legközelebb.

- Igen köszönöm, az jó lenne.- fogadom el mosolyogva az ajánlatot végül.

Csapdában 11.rész

Mark

Kómásan kelek. Látni is alig látok. Már emelném a kezem, hogy megdörzsöljem a szemem. De nem bírom felemelni. Rémülten nézek fejem fölé. Kezeim ki vannak kötve az ágy rácsához. Rémületem kétszeresére ugrik. Kapkodva nézek körül, hogy hol is vagyok. Ahogy végig mérem a szobát jutnak eszembe a tegnapi események. A rémületem pedig azzal együtt múlik el, hogy rá jövök hol is vagyok, és veszi át a pánik a helyét ahogy tudatosul bennem, hogy kinél is vagyok. Fejemet újra fejem fölé emelem és rántok párat a kezemen. De mind hiába. Meg sem lazul a kötés a csuklómon. Többre pedig most képtelen vagyok. Minden porcikám fáj. Így feladva engedem le kezeimet és fordítom vissza a plafon felé a tekintetemet. Most kezdem csak el igazán érezni a testemben lévő fájdalmat. A kezeim görcsölését és a már szinte lüktető fájdalmát. A torkom fájdalomtól való lüktetését, a minden egyes levegővételnél és nyelésnél lévő erősebb szúró fájdalmat. És az egész testemben lévő zsibbadást. És most veszem csak észre azt is, hogy még mindig meztelenül fekszem az ágyon. De legalább Erik betakart deréktől lefelé. Nagyot sóhajtva fordítom oldalra a fejem a tv feletti órára nézve. Fél tizenegy múlt nem sokkal. Már elkezdődött a harmadik óra a suliban. Jackson-nék már biztos olvastál a levelem. Remélem, hogy egyszer majd megbocsátanak nekem. Elkeseredetten becsukott szemmel hajtom vissza a fejem. Becsukot szemeim előtt pedig Jackson mosolygós arca jelenik meg mire én is fájdalmasan elmosolyodom. Néhány pillanat múlva viszont rémülten pattannak ki szemeim ahogy meghallom az ajtó nyitódását.

- Akkor legyen így.- hallom meg Erik hangját. Reflexszerűen kapom a hang irányába a fejem. Hátrafelé fordulva jön be az ajtón még mindig valakivel beszélve.- Ha megtudsz valami újat azonnal értesíts.- fejezi be mondandóját és csukja be az ajtót, és néz csak most felém.- Ó, felkeltél.- indul el felém mosolyogva.

- Igen.- felelem halkan egy bólintással. Ahogy ide ér mellém rátérdel az ágyra és kezével mellettem támaszkodva csókol meg rögtön mélyítve azon. A fájdalomtól kénytelen vagyok egy kisebbet belenyögni a csókba.

- Good morning.- szakad el tőlem és néz közvetlenül a szemembe mosolyogva.- Ki pihented magad?- hajol kicsit távolabb tőlem.

- Kérlek oldoz el Erik.- nézek rá esdeklően.

- Ugyan miért tenném.- ül fel teljesen.

- Ha azt mondod a szobádból sem mozdulok ki. Csak kérlek oldoz el.- könyörgök neki de ő csak hitetlenkedve néz rám.

- Szóval tényleg bármit megteszel amit mondok?- mosolyodik el végül és hajol közelebb. Megijedek kérdését hallva de csak bólintok egyet lassan.

- Igen.- mondom ki végül.

- Rendben.- mosolyodik el és hajol számhoz, hogy megcsókoljon.- De ne hidd azt, hogy ennyitől megbízom benned.- szakad el tőlem.

- Rendben.- felelem kicsit lehajtott fejjel.

- Rendben van.- mosolyodik el újra és csókol meg megint.- Eloldozom a kezed.- szakad el tőlem és a csuklómon lévő kötéshez hajol, hogy kikösse. Néhány perc múlva megkönnyebbülten sóhajtok fel ahogy érzem, hogy szabadok kezeim. Már emelném is, hogy kimozgassam belőlük a görcsöt. De mi előtt még fejem felől elvehetném ráfog egyik kezével csuklóimra és úgy szorít vissza az ágyhoz. Fájdalmasan sikítok fel egy kisebbet. Erik csak vigyorogva hajol vissza felém.

- Imádlak Cica.- mar ajkaimra. Halkan a fájdalomtól nyüszítve nyitom ki neki számat, de a fájdalomtól visszacsókolni most képtelen vagyok. Közben szabad kezét elkezdi mellkasomon végigsimítani. Teljes testemben megfeszülve tűrőm, hogy keze egyre lejjebb és lejjebb csúszik. Ugye nem akarja most fojtatni. Azt biztos nem bírnám ki. Ahogy keze még lejjebb csúszik és már alhasamat simogatja elkezdek remegni. Hatalmas vigyorral vezeti kezét combomra. Kénytelen vagyok egy aprót nyöszörögni mire kuncogva tér át fenekemhez és simít rajta végig a végén bele is markolva. Erre már egy erőteljesebb nyögés szakad fel belőlem. Bár még mindig inkább a fájdalomtól mint sem az élvezettől. Nyögésemet halva újra számhoz hajol és követelőzően ajkaimra mar.

- Ne haragudj Cica de sajnos ezt este kell fojtatnunk.- szakad el tőlem szomorúan.- De ígérem, hogy este bepótoljuk.- mosolyodik el.- Most viszont átöltözöm és mennem kell. De sietek vissza.- csókol meg röviden majd elengedi már véglegesen csuklóimat és feláll az ágyról. Hál Isten, hogy most nem csinált semmit. Bár abba bele sem merek gondolni, hogy mi lesz velem ha este vissza jön. De most inkább nem foglalkozom ezzel. Megkönnyebbülve, bár még mindig kicsit remegve kezdem el mozgatni kezeimet. Egy jó bő tíz perc után el is kezdem érezni őket. Bár a fájdalom még messze nem múlt el. Erőt veszek magamon és lassan felülök az ágyban. Nem bírom ki, hogy ne sziszegjek végig a fájdalomtól míg felülök. De  rögtön meg is bánom, hogy végigszenvedtem ezt a mozdulatot.

- Látom már ülni is bírsz.- jön ki a gardróbból.

- Igen.- hajtom le a fejem.

- Ez remek.- jön oda hozzám.- Így nem hinném, hogy lesz baj a ma estével.- simít végig hajamon és emeli fel a fejem állam alá nyúlva, hogy megcsókoljon.- Mentem Cica.- szakad el tőlem és már indul is.- Sietek vissza.- mosolyog rám az ajtóból és már megy is. Összetörten hajtom le újra fejemet.- Majdnem elfelejtettem.- jön vissza Erik mire szinte halálra rémülten kapom rá a tekintetem.- Meg nem próbáld kitenni a lábad a szobából. Világos?- vált komolyra.

- Igen.- felelem de már hajtom is le újra a fejem.

- Rendbe. Akkor én mentem.- mosolyodik el újra és már zárja is maga mögött az ajtót. Még jobban összetörve ülök az ágyon. Bár nem értem, hogy miért. Hisz én mondtam neki ha azt mondja ne menjek sehová akkor nem megyek. És nem is egyszer. És azt is nagyon jól tudtam, hogy mi vár rám ha vissza jövök. Még egy jó bő fél óráig csak ott ülök az ágyon és emésztem magam. Viszont mikor már úgy érzem, hogy szinte teljesen rendbe jött már a karom nagy nehezen felállok és a fürdő felé veszem az irányt. Mikor benyitok hirtelen ledermedek. Egy nagy sóhajtás után elindulok a kád felé. Nem csak a szoba lett szinte ugyan úgy berendezve mint L.A.-ben volt hanem még a fürdő is ugyan olyan. A kádhoz érve rögtön megnyitom a forró vizet és már bele is ülök.

Mikor megérkeztünk ehhez az épülethez rögtön tudtam, hogy Erik megint kialakított egy lakórészt az irodában. Ez anno L.A.-ben is így volt. Bár Erik-en kívül szerintem kb senki sem csinált ilyet. Viszont Erik-nek ez volt a legkényelmesebb. Az apjával sose volt jó viszonyban így nagyon ritka volt, ha a rendes házukban volt. Még látogatóba is csak nagyon ritkán ment haza. Max ha az üzlettel kapcsolatban volt valami közös ügyük. Ugyan is az apja is egy banda vezérnek volt mondható. Bár ez nála kicsit bonyolultabb. És ha jól tudom ő sokkal durvább ügyekben, üzletekben is benne volt mint Erik. Így ha találkoztak akkor is inkább egy másik helyet beszéltek meg. Így Erik elég hamar rá szokott, hogy az irodájában alszik. A végén pedig inkább kialakított egy erre alkalmas hátsó viszonylag rejtettebb szobát. Még én sem voltam soha a rendes házában. Bár az apjával már jó párszol találkoztam. Egyszer kifejezetten miattam jött el. Miután beléptem Erik bandájába hamar a legjobbak között lettem korom ellenére. És erre Erik apja is felfigyelt. Így egyszer eljött, hogy megpróbáljon beszervezni az ő bandájába. De nem jött össze neki. Bele sem mertem gondolni, hogy mit tesz velem Erik ha átpártolok az apjához. Főleg, hogy annyira rühelli őt. Az után még csak véletlenül sem engedte, hogy találkozzak vele.

Így kicsit sem lepődtem meg, hogy az irodája és a „lakása” együtt van. Csak az sokkolt, hogy ugyan úgy is néz ki. Így csak még jobban a régi időt idézi. Olyan mintha el sem mentem volna egy évre. De elmentem. És ezzel sokaknak szenvedést okoztam.

Még vagy fél óráig emésztem magam a kádban míg ki nem hűl annyira a víz, hogy elkezdek fázni. Így kimászom és magam köré tekerek egy töröközőt. Úgy megyek át a gardróbba, hogy ott változott e valami. De ott is minden ugyan olyan mint volt. Így rögtön kiszúrom azt a melegítőt amit ilyenkor szoktam felvenni így azonnal fel is öltözöm. Egy szürke bővebb melegítő alsót veszek és egy lazább rövid ujjú fekete pólót. Úgy megyek vissza a szobába és ülök le a kanapéra, hogy nincs mit csinálnom révén kicsit tv-zek.

- Mark bejövök.- kopogtatnak az ajtón és nyit be egy igen után. Oren az egy tálcával a kezében.

- Szia Oren.- köszönök neki egy kicsit erőltetett mosollyal.- Mi újság?- kérdezem meg a lehető leghétköznapibb módon amennyire csak tudom.

- Semmi különös.- mosolyodik el ő is, csak ő szomorúan.- Hoztam pár dolgot.- jön oda hozzám és teszi le a kis ovális asztalra a tálcát. Egy kis leves van rajta meg fájdalomcsillapító és jégzselé.

- Deon mindent elmondott mi?- nézek rá fájdalmasan.

- Igen.- bólint egy aprót.

- Értem.- mosolyodom el gyengéden.- Köszönöm.- nézek rá. A jég zselét bizonnyal a nyakamra hozta. Tegnap este ugyan is Erik kis híján megfojtott. Ha akkor Deon nem jön be nem tudom mi lett volna.

- A régiek közül már szinte mindenki tudja, hogy mi történt.- folytatja.- Mind annyian elképesztően hálásak vagyunk neked. És reméljük, hogy egyszer megbocsátasz nekünk. Bár szerintem nincs is jogunk ilyet kérni.- néz rám olyan bűnbánóan mint még sose láttam.

- Nem haragszom.- nézek rá őszintén mosolyogva.- Ha anno nem mentem volna el most ez az egész nem történt volna meg.

- Ne mondj ilyet Mark. A helyedben mindenki azt tette volna.- próbál meg vigasztalni. Mosolyogva bólintok rá egy kisebbet de nem mondok semmit.- Edd meg a levest és vedd be a fájdalom csillapítót.- mondja gyengéden.

- Rendben.- mosolygok rá. Majd bólint egyet és már megy is ki. Ahogy bezárul mögötte az ajtó sóhajtva temetem kezeimbe az arcom. Most legkevésbé sincs étvágyam így még csak hozzá sem nyúlok a leveshez. A fájdalomcsillapítóra és a jégzselére pedig még csak rá sem bírok nézni. Egyszerűen képtelen vagyok még mindig elfogadni, hogy újra ebben a szobában vagyok. Hogy Erik minden egyes rosszabb hangulata után fájdalomcsillapító nélkül alig élem túl a napot. Hogy minden percem rettegéssel telik. Én ezt nem akarom. Nem akarok itt lenni. De ha akarnék sem tudnék már innen elmenni. Akkor a körülöttem lévők sérülnének meg. Talán még jobban is mint én. Amit nem engedhetek meg. Így is elég sokat szenvedtek már miattam. Főleg Youngjae.

Jackson

Egész nap egyenlő vagyok egy zombival. Képtelen vagyok odafigyelni az órára vagy bármire is körülöttem. Minden percben úgy érzem, hogy menten elsírom magam. Még mindig képtelen vagyok elhinni, hogy Mark csak így fogta magát és vissza ment Erik-hez. Az nem lehet, hogy csak így önszántából válassza azt, hogy vissza megy. Valaminek tuti történnie kellett. De bármennyit agyalok rajta nem jut eszembe semmi elfogadható magyarázat a fenyegetésen kívül. De ha megfenyegették akkor miért nem szólt nekünk. Lehet, hogy tudtunk volna neki segíteni. Ennek így semmi értelme. Veszem elő újra a levelet és olvasom el az elmúlt fél órában már vagy huszadjára. De hiba olvasom el újra és újra nem tudok meg többet. Csak újabb síró görcs lesz úrrá rajtam. Az utolsó óra után szinte vonszolva magam indulok el haza. Nem köszönök el senkitől. Képtelen vagyok most bárkivel is értelmesen kommunikálni. Így egyedül és némán vonszolom magam az utcán. De nem egyenesen haza megyek. Teszek egy kisebb kitérőt Mark lakása fel. De hiába megyek arra nem találok senkit sem ott. Az ajtónak döntve a homlokomat verek rá kettőt ököllel idegességemben és érzem, hogy megint el fogom sírni magam. Tehetetlenül rogyok térdre még mindig az ajtónak támasztva homlokomat. Képtelen vagyok akár csak megmozdulni. Beletelik bő húsz percbe míg újra megmozdulok. De nem megyek sehová. Csak megfordulok és rendesen leülök a földre nyújtott lábakkal és a hátamat az ajtónak döntöm. Fejemet pedig hátra hajtom. Közben újra előtörnek bennem az emlékek. Az amikor először láttam Mark-ot, hogy mennyire nem volt eleinte szimpatikus. Bár már akkor is feltűnt a szépsége. Hogy mennyire megvetett eleinte. De ahogy egyszer beszélgettünk rögtön jóban lettünk. Az az elképesztően aranyos nevetése.

- Tehát tényleg itt vagy.- áll meg előttem Jaebum. Hirtelen megijeszt de azonnal meg is nyugszom ahogy meglátom, hogy csak ő az.

- Igen.- mondom lehajtott fejjel.

- Gyere menjünk.- int fejével és már fordul is meg, hogy induljon.

- Hogy? Hová?- nézek rá értetlenül.

- Mark-ot megkeresni.- fordul vissza. De ahogy kimondja már állok is fel.

- Miért nem ezzel kezdted.- lépek mögé mire csak nevetve indul el.- És hol keressük. Van valamilyen öleted vagy csak mindenfelé szétnézünk?

- Van ötletem. Legalábbis valami ahhoz félém.- mondja kicsit elgondolkodva.

- Micsoda?- kérdezem kicsit türelmetlenül. Nem kicsit lepet meg azzal, hogy van ötlete, hol keressük. Mondhatta volna már a suliban is. Jó mondjuk nem mintha nem én jöttem volna el szó nélkül vagy akár csak beszéltem is volna velük egész nap.

- Emlékszel a múltkori gyerekre ugye? Aki a buliban eljött Erik-ért.- néz rám kérdőn.

- Igen. Miért. Mi van vele.- értetlenkedek. Nem nagyon értem, hogy mit akar most vele.

- Az mondta Mark, hogy múltkor ő segített neki elszökni. Szerintem ha beszélnénk vele, lehet most is segítene nekünk.- magyarázza el ötletét.

- De ha Mark-ot sem találjuk, hogy akarjuk megkeresni őt. Hisz egy helyen vannak nem?- értetlenkedek még mindig.

- Nem teljesen.- fordul be az egyik sarkon egy kis utcába.

- Ezt meg, hogy érted.- követem de még mindig nem értem hová akar kilyukadni.

- Emlékszer Tao-ra?- áll meg az utca végén egy ajtónál.

- A kínai gyerek az előző sulinkból? Igen emlékszem de ő még is, hogy jön a képbe?- állok meg én is mellette. Egyre jobban kezdem nem érteni, hogy mit akar.

- Busan-ban a fő bandában elég szép ember lett már azóta.

- Igen és?- szólok közbe türelmetlenül miután pár másodpercig nem fojtatja.

- Nem rég beszéltem vele. Azt mondta, hogy kb egy hete megjelent egy új banda akik elég nagy vizet zavarnak és sok gondot okoznak nekik. A banda főnököt pedig Erik-nek hívják.- néz rám és áll meg a magyarázatban egy kicsit.- De még sose találkozott vele. Az egyik emberét küldte oda, hogy intézze el az ügyeket.- hagyja abba megint a magyarázatot és már nyúlna is a kilincs után, hogy benyisson de még előtte közbe szólok.

- És ez miért is fontos?- nézek rá kérdőn.

- Yuda-nak hívják aki intézi az ügyeket.

- Várjunk csak. Nem így hívták azt aki segített Mark-nak.- esik le, hogy mit is mond.

- De igen.- helyesel enyhe megvetéssel a szemében.- Azt mondta Tao ha ide jövünk és rá hivatkozzunk segítenek megkeresni Yuda-t.- int az ajtó felé a fejével.

- Értem.- teszem össze már teljesen a dolgokat.

- Remek.- mosolyodik el kicsit cinikusan és már nyomja is le a kilincset. Egy elhagyatott bárba megyünk be. Még nincs kint egyáltalán sötét de itt félhomály van. Pár emberen kívül pedig senki sincs bent. Így szinte azonnal kiszúrom, hogy ki ül a pultnál. Azonnal Jaebum mellé lépek és karját megfogva állítom meg és hajolok a füléhez, hogy úgy suttogva szóljak neki.

- Jobb ha most megyünk.- figyelmezettem.

- Hogyan.- áll meg és néz rám értetlenül.- Tehát...

- Ő ott egy bandatag.- intek fejemmel Adam felé.

- Hogyan.- kapja felé a fejét meglepetten.- Rendben.- egyezik bele ő is néhány másodperc múlva. Már fordulnék is meg, hogy elinduljunk kifelé mikor megállítanak.

- Héy.- állok meg és félve nézek a hang irányába. Adam kiabál mosolyogva és integet felénk.

- Basszus.- káromkodok az orromat alatt.

- Szia.- jön oda hozzánk.- Jackson ugye? Jól emlékszem?- mosolyog még mindig.

- Igen. Szia.- köszönök vissza neki és erőltetek mosolyt magamra én is.

- Te pedig...- hagyja félbe a mondatott és fordul Jaebum felé.

- JB. Szia.- mutatkozik be. Bár nem tudom honnan vette ezt a nevet hirtelen.

- Szia. Adam vagyok.- mutatkozik be ő is.- Hallottam Mark-tól, hogy ötös lett a múltkori feladat amit együtt csináltatok nála. Ügyesek vagytok.- fojtatja valami elképesztő barátságos módon.

- Hogy? Ja igen. Köszönöm.- teszem össze a dolgokat. Tehát azt mondta múltkor azért mentem át, hogy a házit csináljuk.

- De amúgy mit csináltok itt? Csak nem valami rosszban sántikáltok?- néz ránk gyanakodva.

- Nem, dehogy is.- nevetem el magam kicsit igyekezve leplezni ijedségemet.

- Csak az egyik barátunk kért meg rá, hogy jöjjünk el helyette.- magyarázza el a dogokat Jaebum. Ha nem éppen azon lennék, hogy ne bukjunk le tátott szájjal bámulnék Jaebum-ra, hogy milyen játszit könnyedséggel és nyugalommal találja ki a dolgokat és ment meg minket a helyzetből.

- Értem.- mosolyodik el rögtön.- Akkor nem is zavarlak benneteket.- köszön el mosolyogva.- Majd még találkozunk.- int még egy utolsót, majd már megy is az ajtó felé. Ahogy meghallom, hogy csukódik az ajtó megkönnyebbülve fújom ki a levegőt.

- Elképesztő vagy.- vigyorgok Jaebum-ra.

- Köszi.- vigyorog vissza majd már indul is a pult felé. A pulthoz érve leülünk egy, egy bárszékre. Egy perc múlva pedig már jön is oda hozzánk a csapos.

- Miben segíthetek.- néz ránk kicsit furcsállva.

- Tao küldött ide minket.- válaszol rögtön Jaebum.

- Értem. Egy kis türelmet kérnék.- megy be az egyik ajtón a pult mögött.- Tesék.- jön ki és nyújt felénk egy borítékot.

- Köszönjük.- veszi el Jaebum és áll is fel. Én is felállok és csendben követem. Mikor kiérünk a bárból megvárom, hogy kicsit távolabb menjünk és csak utána szólalok meg.

- Te tényleg elképesztő vagy.- nézek barátomra meglepetten.

- Köszi.- mosolyodik el.- Szerintem menjünk fel hozzád és nézzük meg mit gondolsz?- lóbálja meg a borítékot.

- Benne vagyok.- egyezem bele és már indulok is a lakásom felé. Kábé húsz perc alatt meg is érkezünk és ahogy bemegyünk leülünk a nappaliba és már veszem is el a borítékot, hogy kibonthassam.

- Na, mit ír?- néz rám kíváncsian Jaebum ahogy elolvastam mi van benne. De megszólalni sem tudok.- Mi van.- veszi ki kezemből türelmetlenül a levelet. De ahogy ő is elolvassa megdöbbenve néz fel rám. „Busanban volt az utolsó küldetése. Már nem bandatag többé.”

- Most mit csináljunk?- kérdezem kétségbeesve.

- Nem tudom.- feleli lehajtott fejjel

Mark

Délután kettő is elmúlt. A leveshez és fájdalom csillapítóhoz még mindig nem nyúltam. A tv-zést pedig már rég meguntam, semmi nem tudta lekötni a fegyelmem. Így hanyatt fekve próbálok meg kicsit pihenni a kanapén. Aludni nem tudok így csak szimplán behunyt szemekkel pihenek és igyekszem nem gondolni semmire. Nem akarom magam még jobban összetörni.

- Várjon oda nem mehet be.- pattannak ki a szemeim ahogy kintről kiabálást hallok.

- Ugyan miért ne mehetnék.- nyílik ki az ajtó.- Hisz még is csak a fiamról van szó.- odakapom a fejem és lefagyva figyelem ahogy Erik apja mosolyogva jön be a szobába.- Ne zavarjatok légyszi- zárja be maga mögött az ajtót.- Szia Mark. Rég láttalak.- fordul felém. A megdöbbenéstől lefagyva hirtelen megszólalni sem tudok. Ahogy sikerül összeszednem magam megpróbálok felülni de nem sikerül azonnal. A fájdalomtól sziszegve már ülve nézek rá Erik apjára és próbálok meg felállni, hogy úgy köszönjek neki.

- Hagyjad csak, nem kell felállni.- jön oda hozzám mosolyogva és húz az asztal másik oldalához egy széket, hogy arra üljön rá.

- Köszönöm.- szegem le a tekintetem.

- Ugyan.- neveti el magát.- Ahogy látom elég szépen elbánt veled a fiam. De azért remélem nincs komolyabb sérülésed. Kár lenne érted.- néz végig rajtam kérdőn.

- Nem, jól vagyok köszönöm.- bólintok egy aprót.

- Ezt jó hallani.- neveti el magát újra.- Mikor meghallottam, hogy újra Erik mellett vagy nagyon meglepődtem. Azt hittem végleg elszöktél. Nagyon kikészült az a szerencsétlen mikor sehol sem talált.- kuncogja el magát.

- Igen hallottam.- felelek szinte suttogva még mindig a földet nézve.

- De, hogy őszinte legyek nagyon meg is örültem annak, hogy vissza jöttél.- vált kicsit komolyra de a mosolya még mindig nem tűnt el.

- Hogy?- nézek fel rá értetlenül.

- Bár annak jobban örültem volna, ha hozzám jössz vissza és nem az idióta fiamhoz.- neveti el magát.- Amúgy az ajánlatom még mindig áll. Bármikor szívesen látok a bandában egy ekkora tehetséget.

- Én köszönöm, de nem tehetem.- hajtom le a fejem. Bele sem merek gondolni mi lenne velem ha igent mondanék. Így is félek mi lesz ha megtudja, hogy találkoztam az apjával és még beszéltem is vele.

- Értem.- neveti el magát.- Félsz mit kapnál a szerencsétlen fiamtól.- néz rám mindent tudóan de én képtelen vagyok akár csak felnézni rá.- Így is elég szépen kikaptál.- mér végig rajtam újra.

- Igen.- mondom szinte már suttogva egy aprót bólintva.

- Megértelek.- neveti el magát újra de szinte azonnal komolyra is vált.- De most kivételesen nem azért jöttem, hogy rá vegyelek csatlakoz inkább hozzám. És nem is az idióta fiamat jöttem meglátogatni.- mosolyodik el újra de még mindig komoly.

- Hogyan? Akkor miért jött?- nézek fel rá értetlenül.

- Hozzád jöttem. Szeretnélek megkérni valamire.- magyarázza el.

- Engem?- értetlenkedek.

- Igen. Te vagy erre a küldetésre a legmegfelelőbb. Sőt azt is mondhatnánk, hogy az egyetlen aki meg tudja csinálni.- kezdi el magyarázni.

- Egy küldetés?- lepődöm meg.- De hát én már nagyon régen nem csináltam egy küldetést sem. Már verekedni sem tudok rendesen. Több mint egy éve nem is próbáltam meg még csak megütni sem senkit.- magyarázkodom rögtön.- Amúgy is. A szobából sem tudok kimenni. Nem hinném, hogy...

- Erik miatt ne aggódj. Ő is szívesen venné ha elvállalnád.- próbál meg győzködni. Hirtelen nem tudom, hogy mit mondjak.

- Egyáltalán milyen küldetésről lenne szó?- nézek rá kíváncsian. És már nyitná is a száját, hogy válaszoljon mikor kicsapódik a szoba ajtaja.

- Te. Meg. Mégis. Mit. Keresek. Itt.- jön be ordítva Erik.

- Erik.- mondom ki nevét hirtelen ijedségemben és állok fel. De a fájdalomtól, ami az egész testembe belehasít a hirtelen mozdulattól, kénytelen vagyok pár másodpercre behunyni a szemem és felszisszenni. Mikor sikerült kicsit össze szednem magam kinyitom a szemem és úgy nézek Erik-re. A rémületem ebben a pillanatba nőt kétszeresére. Elképesztő harag látszik tekintetébe. Remegve próbálnék meg hátrébb lépni félelmemben, de első lépés után neki ütközök a kanapénak és kis híján vissza esek rá. Erik erre csak sóhajt egyet és úgy fordul apja felé.- Miért jöttél?- néz rá még mindig mérgesen de a hangerejét kicsit már lejjebb véve. Bár még így is jóval hangosabb a kelleténél.

- Ugyan, ne légy ennyire mérges. Hisz mondtam, hogy jövök.- néz fiára mosolyogva teljesen nyugodtan.

- Én meg mondtam, hogy majd én megkérdezem ne gyere ide.- vág vissza haragosan.

- Ugyan Erik.- neveti el magát.- Ismerlek annyira, hogy tudtam a nélkül, hogy megkérdeznéd rá vágod, hogy nemet mondott.- néz rá mindet tudóan.

- Én meg ismerem annyira Mark-ot, hogy tudjam nemet fog mondani.- néz rá dacosan.

- Ugyan, hisz már egy éve nem is láttátok egymást. Ez idő alatt bőven változhatott. És akár még el is vállalná.- győzködi még mindig mosolyogva fiát.

- Persze, mert ha eddig nem vállalta el a drogos ügyleteket akkor majd most fogja. Mikor próbál úgy mond megjavulni.- néz rá értetlenül és a harag is kezd elmúlni hangjából. De nem annyira, hogy félelmem akár csak egy kicsit is lejjebb hagyjon. Főleg mikor fel fogom mit is mondott.

- Ezt had kérdezzem meg tőle én.- mondja kicsit erélyesebben de még mindig kedvesen. Majd felém fordul mosolyogva de én még csak megszólalni sem tudok. Csak ott állok a félelemtől még mindig kicsit remegve.- Ülj le.- mosolyog rám.- Ez rád is vonatkozik.- fordul fia felé.- Had, magyarázzam el rendesen miről is lenne szó.- fordul vissza felém. Erik-re pillantok aki csak lemondóan sóhajt egy nagyot majd odasétál mellém és leül. Remegő lábakkal ülök én is vissza a kanapéra egy kisebb sziszegést elfojtva a fájdalomtól. Erik egyik kezét pedig rögtön combomra teszi és lassan elkezdi simogatni. Összerezzenek az érintésére. De még csak rá sem nézek Erik-re, még csak megszólalni sem merek. Így némán, kicsit remegve nézek Erik apjára, hogy folytassa. Ő viszont csak kuncog magában egyet ahogy Erik-re néz és csak utána fordul felém, hogy elkezdje a magyarázatot.

- Emlékszel Kim Bon Hwa-ra?- néz rám kérdőn. De hirtelen nem tudom, hogy kiről van szó.- L.A.-ben találkoztál vele. Egy koreai bandának volt az egyik embere és csak egy rövidebb időre jött Amerikába egy nagyobb üzlet miatt.- magyarázza el kiről is van szó.

- Igen.- bólintok lassan ahogy derengeni kezd valami.

- Na azóta bandafőnök lett belőle.- magyaráz tovább.- Neked az lenne a feladatos, hogy beszivárogj a bandába és megtud kikkel is kereskedik és elmond nekem.- mondja el a feladatomat.

- De ezt szinte bárki meg tudná tenni a bandából.- értetlenkedek.

- Nem teljesen, ugyan is Bon Hwa téged akar.- magyarázza el Erik mire meglepetten kapom felé a fejem.

- Hogyan?- értetlenkedek még mindig.

- Már Amerikában is próbált téged befűzni a bandába.- szólal meg újra Erik apja.

- Igen.- felelem röviden.

- Mikor nem rég megtudta, hogy itt vagy újra azt tervezi, hogy megkér csatlakoz hozzá. Ráadásul úgy tudja, hogy elszöktél. És még nem tudja, hogy visszajöttél. Múltkor mikor beszéltem vele kifejezetten megörült mikor meghallotta ezt.- fejti ki még mindig Erik apja.

- Viszont mivel droggal való kereskedőket kell felkutatnod és át adnod apámnak, elkerülhetetlen, hogy neked ne legyen kapcsolatod a drogos üzletekkel. Az is elképzelhető, hogy akár neked kell majd a drogot szállítani vagy akár még el is adni. Attól függ, hogy Bon Hwa mit fog rád bízni feladatként. Vagy rosszabb esetben akár neked kell példát mutatni azoknak akik nem fizetik be időben a tartozásaikat. A drogos üzletekben pedig jóval durvábbak szoktak lenni mint amit eddig te láttál nálunk. Itt egy két csont töréssel vagy orr beveréssel nem érik be. Neked pedig az a feladatod, hogy minél hamarabb, a lehető legjobban a bizalmába kell férkőznöd. Azt pedig ezek a feladatok elvállalásával fogod tudni megtenni.- magyarázza el részletesen Erik, hogy miről is van szó. Én viszont még csak megszólalni sem tudok. Nem akarom ezt elvállalni. Az rendben volt, hogy régebben verekedtem és néhány verekedésem komolyabbá sikerült. De soha nem okoztam egy orrtörésnél komolyabb sérülést. Na jó egyszer eltör valaki keze de azt sem konkrétan én okoztam. Csak mikor megrúgtam és elesett hülyén eset a kezére. De még az után is baromi szarul éreztem magam. Képtelen lennék komolyabban bántani valakit.

- Én...- nyögöm ki végül de többet nem bírok mondani.

- Nem foglak kényszeríteni, hogy vállald el. Ez rajtad múlik.- néz rám Erik. Felé fordulok és látom rajta, hogy tényleg komolyan gondolja és megérti ha nemet mondok és nem lesz rám emiatt mérges így kicsit megnyugszom.

- Viszont ha elvállalnád azzal szinte megmentenél.- fordul felém kérlelve Erik apja. Még néhány percig csak ott ülök némán magam elé bámulva.

- Mit szeretnél Cica.- szólal meg Erik gyengéden és simít végig combomon.

- Én sajnálom.- préselem ki magamból végül a rendes választ.- Sajnálom de képtelen vagyok ezt elvállalni.- hajtom le fejemet.

- Értem.- mosolyodik el szomorúan Erik apja.- Ha úgy döntesz még is elvállalnád szólj bátran bármikor.

- Igen.- bólintok egy aprót.

- Most pedig, hogy megkérdezted amit akartál és igazam lett akár mehetnél is.- néz fel Erik apjára türelmetlenül mire ő csak kuncog egyet és áll fel.

- Rendben van megyek.- indul el a kijárat felé de még mielőtt kinyitná az ajtót meg áll és visszafordul felénk.- És Mark, ne feled, hogy az én ajánlatom is még mindig él. Szívesen látlak bármikor a bandában. Még ha nem is a drog ügyletekkel foglalkozol.- néz rám mosolyogva mire én csak bólintok egyet félve.

- Megnyugtatlak, hogy az sose fog előfordulni.- mordul rá apjára.

- Nem tudhatod.- mosolyog rá fiára majd kimegy. Ahogy bezárul az ajtó remegve húzom kicsit összébb magam. Nem tudom, hogy Erik milyen állapotban van pontosan. De nagyon nem úgy tűnik, hogy jó kedvében van. És nem hinném, hogy az apjával való találkozás után bármi jóra is számíthatnék. Sóhajt egy nagyot mire óvatosan felnézek rá. De megbánom. Akaratosan néz rám még is kivehető az a harag a tekintetéből amit a mai nap okozott. Így az alap félelmem megerősödik és érzem, hogy remegésem is újra kezdődik. Az sosem számított, hogy éppen kire volt mérges vagy ki húzta fel, mindig én voltam az akin éjszaka levezette a feszültséget. Bár az csak rá tesz egy lapáttal ha én vagyok az akire mérges. Olyankor még csak esélyen sincs a menekülésre. Más nap pedig nagy a valószínűsége, hogy még ülni is nehezen fogok. Szabad kezével tarkómra fog és úgy húz magához közel, hogy akaratosan csókoljon meg. Egy aprót belenyöszörgök a csókba a fájdalomtól de ahogy megérzem nyelvét ajkaimon nyitom ki neki számat remegve. Meg sem próbálok tiltakozni vagy bármi féle ellenállást mutatni. Egyszerűen nem merek. Így csak reflexszerűen visszacsókolok neki és hagyom, hogy azt csináljon amit szeretne. A kezét amivel eddig combomat simogatta lassan felfelé kezdi vezetni. Ágyékomnál kicsit meg áll és párszor végig simít rajta majd gyengébben bele is markol mire belenyögök a csókba. Elégedetten elmosolyodik de nem szakad el tőlem. Ágyékomról tovább simítja kezét és alhasamat kezdi el simogatni rögtön benyúlva pólóm alá. De mielőtt folytatná elszakad tőlem és ledönt a kanapéra.

- Áá...- nyögök fel fájdalmasan a mozdulattól behunyt szemekkel. Kuncogva kezdi el már két kézzel simogatni hasamat. Egyik kezével pólómat feltűrve mellkasomat simogatja míg másikkal újra ágyékomra simít rá nadrágon keresztül. Hiába tudtam már mikor felébredtem, hogy mi lesz ha Erik ma hazajön most még rémisztőbb. Nem tudom, hogy fogom kibírni ha még rendesen felülni sem vagyok képes. Ráadásul nincs is valami jó kedvében.

- Annyira hiányoztál.- tör fel belőle.- Abban a pár órában míg elvoltam egész végig azon járt az eszem, hogy mikor érek már vissza és tudok veled foglalkozni.- markol rá erősebben ágyékomra mire felnyögök egy kisebbet.- A tegnap esti egy menet édes kevés volt.- kuncog egy kisebbet és hajol le hozzám, hogy megcsókoljon.

- Erik.- szólalok meg ahogy elszakad tőlem.

- Mi az Cica? Mit szeretnél?- néz rám kíváncsian.

- Kérlek, legalább.- csuklik el kicsit a hangom de összeszedem magam és a szemébe nézve fojtatom.- Legalább menjünk az ágyra.- kérem meg. Ha már tudom, hogy úgy sem menekülhetek az este előle, legalább olyan helyen szenvedjek ahol kevésbé lesz fájdalmas. Erre ő csak nevet egyet. Látszik rajta, hogy nem éppen erre számított.

- Rendben van Cica.- csókol meg újra majd feláll és pár lépéssel hátrébb megy, hogy én is fel tudjak állni.