Csapdában 11.rész

Mark

Kómásan kelek. Látni is alig látok. Már emelném a kezem, hogy megdörzsöljem a szemem. De nem bírom felemelni. Rémülten nézek fejem fölé. Kezeim ki vannak kötve az ágy rácsához. Rémületem kétszeresére ugrik. Kapkodva nézek körül, hogy hol is vagyok. Ahogy végig mérem a szobát jutnak eszembe a tegnapi események. A rémületem pedig azzal együtt múlik el, hogy rá jövök hol is vagyok, és veszi át a pánik a helyét ahogy tudatosul bennem, hogy kinél is vagyok. Fejemet újra fejem fölé emelem és rántok párat a kezemen. De mind hiába. Meg sem lazul a kötés a csuklómon. Többre pedig most képtelen vagyok. Minden porcikám fáj. Így feladva engedem le kezeimet és fordítom vissza a plafon felé a tekintetemet. Most kezdem csak el igazán érezni a testemben lévő fájdalmat. A kezeim görcsölését és a már szinte lüktető fájdalmát. A torkom fájdalomtól való lüktetését, a minden egyes levegővételnél és nyelésnél lévő erősebb szúró fájdalmat. És az egész testemben lévő zsibbadást. És most veszem csak észre azt is, hogy még mindig meztelenül fekszem az ágyon. De legalább Erik betakart deréktől lefelé. Nagyot sóhajtva fordítom oldalra a fejem a tv feletti órára nézve. Fél tizenegy múlt nem sokkal. Már elkezdődött a harmadik óra a suliban. Jackson-nék már biztos olvastál a levelem. Remélem, hogy egyszer majd megbocsátanak nekem. Elkeseredetten becsukott szemmel hajtom vissza a fejem. Becsukot szemeim előtt pedig Jackson mosolygós arca jelenik meg mire én is fájdalmasan elmosolyodom. Néhány pillanat múlva viszont rémülten pattannak ki szemeim ahogy meghallom az ajtó nyitódását.

- Akkor legyen így.- hallom meg Erik hangját. Reflexszerűen kapom a hang irányába a fejem. Hátrafelé fordulva jön be az ajtón még mindig valakivel beszélve.- Ha megtudsz valami újat azonnal értesíts.- fejezi be mondandóját és csukja be az ajtót, és néz csak most felém.- Ó, felkeltél.- indul el felém mosolyogva.

- Igen.- felelem halkan egy bólintással. Ahogy ide ér mellém rátérdel az ágyra és kezével mellettem támaszkodva csókol meg rögtön mélyítve azon. A fájdalomtól kénytelen vagyok egy kisebbet belenyögni a csókba.

- Good morning.- szakad el tőlem és néz közvetlenül a szemembe mosolyogva.- Ki pihented magad?- hajol kicsit távolabb tőlem.

- Kérlek oldoz el Erik.- nézek rá esdeklően.

- Ugyan miért tenném.- ül fel teljesen.

- Ha azt mondod a szobádból sem mozdulok ki. Csak kérlek oldoz el.- könyörgök neki de ő csak hitetlenkedve néz rám.

- Szóval tényleg bármit megteszel amit mondok?- mosolyodik el végül és hajol közelebb. Megijedek kérdését hallva de csak bólintok egyet lassan.

- Igen.- mondom ki végül.

- Rendben.- mosolyodik el és hajol számhoz, hogy megcsókoljon.- De ne hidd azt, hogy ennyitől megbízom benned.- szakad el tőlem.

- Rendben.- felelem kicsit lehajtott fejjel.

- Rendben van.- mosolyodik el újra és csókol meg megint.- Eloldozom a kezed.- szakad el tőlem és a csuklómon lévő kötéshez hajol, hogy kikösse. Néhány perc múlva megkönnyebbülten sóhajtok fel ahogy érzem, hogy szabadok kezeim. Már emelném is, hogy kimozgassam belőlük a görcsöt. De mi előtt még fejem felől elvehetném ráfog egyik kezével csuklóimra és úgy szorít vissza az ágyhoz. Fájdalmasan sikítok fel egy kisebbet. Erik csak vigyorogva hajol vissza felém.

- Imádlak Cica.- mar ajkaimra. Halkan a fájdalomtól nyüszítve nyitom ki neki számat, de a fájdalomtól visszacsókolni most képtelen vagyok. Közben szabad kezét elkezdi mellkasomon végigsimítani. Teljes testemben megfeszülve tűrőm, hogy keze egyre lejjebb és lejjebb csúszik. Ugye nem akarja most fojtatni. Azt biztos nem bírnám ki. Ahogy keze még lejjebb csúszik és már alhasamat simogatja elkezdek remegni. Hatalmas vigyorral vezeti kezét combomra. Kénytelen vagyok egy aprót nyöszörögni mire kuncogva tér át fenekemhez és simít rajta végig a végén bele is markolva. Erre már egy erőteljesebb nyögés szakad fel belőlem. Bár még mindig inkább a fájdalomtól mint sem az élvezettől. Nyögésemet halva újra számhoz hajol és követelőzően ajkaimra mar.

- Ne haragudj Cica de sajnos ezt este kell fojtatnunk.- szakad el tőlem szomorúan.- De ígérem, hogy este bepótoljuk.- mosolyodik el.- Most viszont átöltözöm és mennem kell. De sietek vissza.- csókol meg röviden majd elengedi már véglegesen csuklóimat és feláll az ágyról. Hál Isten, hogy most nem csinált semmit. Bár abba bele sem merek gondolni, hogy mi lesz velem ha este vissza jön. De most inkább nem foglalkozom ezzel. Megkönnyebbülve, bár még mindig kicsit remegve kezdem el mozgatni kezeimet. Egy jó bő tíz perc után el is kezdem érezni őket. Bár a fájdalom még messze nem múlt el. Erőt veszek magamon és lassan felülök az ágyban. Nem bírom ki, hogy ne sziszegjek végig a fájdalomtól míg felülök. De  rögtön meg is bánom, hogy végigszenvedtem ezt a mozdulatot.

- Látom már ülni is bírsz.- jön ki a gardróbból.

- Igen.- hajtom le a fejem.

- Ez remek.- jön oda hozzám.- Így nem hinném, hogy lesz baj a ma estével.- simít végig hajamon és emeli fel a fejem állam alá nyúlva, hogy megcsókoljon.- Mentem Cica.- szakad el tőlem és már indul is.- Sietek vissza.- mosolyog rám az ajtóból és már megy is. Összetörten hajtom le újra fejemet.- Majdnem elfelejtettem.- jön vissza Erik mire szinte halálra rémülten kapom rá a tekintetem.- Meg nem próbáld kitenni a lábad a szobából. Világos?- vált komolyra.

- Igen.- felelem de már hajtom is le újra a fejem.

- Rendbe. Akkor én mentem.- mosolyodik el újra és már zárja is maga mögött az ajtót. Még jobban összetörve ülök az ágyon. Bár nem értem, hogy miért. Hisz én mondtam neki ha azt mondja ne menjek sehová akkor nem megyek. És nem is egyszer. És azt is nagyon jól tudtam, hogy mi vár rám ha vissza jövök. Még egy jó bő fél óráig csak ott ülök az ágyon és emésztem magam. Viszont mikor már úgy érzem, hogy szinte teljesen rendbe jött már a karom nagy nehezen felállok és a fürdő felé veszem az irányt. Mikor benyitok hirtelen ledermedek. Egy nagy sóhajtás után elindulok a kád felé. Nem csak a szoba lett szinte ugyan úgy berendezve mint L.A.-ben volt hanem még a fürdő is ugyan olyan. A kádhoz érve rögtön megnyitom a forró vizet és már bele is ülök.

Mikor megérkeztünk ehhez az épülethez rögtön tudtam, hogy Erik megint kialakított egy lakórészt az irodában. Ez anno L.A.-ben is így volt. Bár Erik-en kívül szerintem kb senki sem csinált ilyet. Viszont Erik-nek ez volt a legkényelmesebb. Az apjával sose volt jó viszonyban így nagyon ritka volt, ha a rendes házukban volt. Még látogatóba is csak nagyon ritkán ment haza. Max ha az üzlettel kapcsolatban volt valami közös ügyük. Ugyan is az apja is egy banda vezérnek volt mondható. Bár ez nála kicsit bonyolultabb. És ha jól tudom ő sokkal durvább ügyekben, üzletekben is benne volt mint Erik. Így ha találkoztak akkor is inkább egy másik helyet beszéltek meg. Így Erik elég hamar rá szokott, hogy az irodájában alszik. A végén pedig inkább kialakított egy erre alkalmas hátsó viszonylag rejtettebb szobát. Még én sem voltam soha a rendes házában. Bár az apjával már jó párszol találkoztam. Egyszer kifejezetten miattam jött el. Miután beléptem Erik bandájába hamar a legjobbak között lettem korom ellenére. És erre Erik apja is felfigyelt. Így egyszer eljött, hogy megpróbáljon beszervezni az ő bandájába. De nem jött össze neki. Bele sem mertem gondolni, hogy mit tesz velem Erik ha átpártolok az apjához. Főleg, hogy annyira rühelli őt. Az után még csak véletlenül sem engedte, hogy találkozzak vele.

Így kicsit sem lepődtem meg, hogy az irodája és a „lakása” együtt van. Csak az sokkolt, hogy ugyan úgy is néz ki. Így csak még jobban a régi időt idézi. Olyan mintha el sem mentem volna egy évre. De elmentem. És ezzel sokaknak szenvedést okoztam.

Még vagy fél óráig emésztem magam a kádban míg ki nem hűl annyira a víz, hogy elkezdek fázni. Így kimászom és magam köré tekerek egy töröközőt. Úgy megyek át a gardróbba, hogy ott változott e valami. De ott is minden ugyan olyan mint volt. Így rögtön kiszúrom azt a melegítőt amit ilyenkor szoktam felvenni így azonnal fel is öltözöm. Egy szürke bővebb melegítő alsót veszek és egy lazább rövid ujjú fekete pólót. Úgy megyek vissza a szobába és ülök le a kanapéra, hogy nincs mit csinálnom révén kicsit tv-zek.

- Mark bejövök.- kopogtatnak az ajtón és nyit be egy igen után. Oren az egy tálcával a kezében.

- Szia Oren.- köszönök neki egy kicsit erőltetett mosollyal.- Mi újság?- kérdezem meg a lehető leghétköznapibb módon amennyire csak tudom.

- Semmi különös.- mosolyodik el ő is, csak ő szomorúan.- Hoztam pár dolgot.- jön oda hozzám és teszi le a kis ovális asztalra a tálcát. Egy kis leves van rajta meg fájdalomcsillapító és jégzselé.

- Deon mindent elmondott mi?- nézek rá fájdalmasan.

- Igen.- bólint egy aprót.

- Értem.- mosolyodom el gyengéden.- Köszönöm.- nézek rá. A jég zselét bizonnyal a nyakamra hozta. Tegnap este ugyan is Erik kis híján megfojtott. Ha akkor Deon nem jön be nem tudom mi lett volna.

- A régiek közül már szinte mindenki tudja, hogy mi történt.- folytatja.- Mind annyian elképesztően hálásak vagyunk neked. És reméljük, hogy egyszer megbocsátasz nekünk. Bár szerintem nincs is jogunk ilyet kérni.- néz rám olyan bűnbánóan mint még sose láttam.

- Nem haragszom.- nézek rá őszintén mosolyogva.- Ha anno nem mentem volna el most ez az egész nem történt volna meg.

- Ne mondj ilyet Mark. A helyedben mindenki azt tette volna.- próbál meg vigasztalni. Mosolyogva bólintok rá egy kisebbet de nem mondok semmit.- Edd meg a levest és vedd be a fájdalom csillapítót.- mondja gyengéden.

- Rendben.- mosolygok rá. Majd bólint egyet és már megy is ki. Ahogy bezárul mögötte az ajtó sóhajtva temetem kezeimbe az arcom. Most legkevésbé sincs étvágyam így még csak hozzá sem nyúlok a leveshez. A fájdalomcsillapítóra és a jégzselére pedig még csak rá sem bírok nézni. Egyszerűen képtelen vagyok még mindig elfogadni, hogy újra ebben a szobában vagyok. Hogy Erik minden egyes rosszabb hangulata után fájdalomcsillapító nélkül alig élem túl a napot. Hogy minden percem rettegéssel telik. Én ezt nem akarom. Nem akarok itt lenni. De ha akarnék sem tudnék már innen elmenni. Akkor a körülöttem lévők sérülnének meg. Talán még jobban is mint én. Amit nem engedhetek meg. Így is elég sokat szenvedtek már miattam. Főleg Youngjae.

Jackson

Egész nap egyenlő vagyok egy zombival. Képtelen vagyok odafigyelni az órára vagy bármire is körülöttem. Minden percben úgy érzem, hogy menten elsírom magam. Még mindig képtelen vagyok elhinni, hogy Mark csak így fogta magát és vissza ment Erik-hez. Az nem lehet, hogy csak így önszántából válassza azt, hogy vissza megy. Valaminek tuti történnie kellett. De bármennyit agyalok rajta nem jut eszembe semmi elfogadható magyarázat a fenyegetésen kívül. De ha megfenyegették akkor miért nem szólt nekünk. Lehet, hogy tudtunk volna neki segíteni. Ennek így semmi értelme. Veszem elő újra a levelet és olvasom el az elmúlt fél órában már vagy huszadjára. De hiba olvasom el újra és újra nem tudok meg többet. Csak újabb síró görcs lesz úrrá rajtam. Az utolsó óra után szinte vonszolva magam indulok el haza. Nem köszönök el senkitől. Képtelen vagyok most bárkivel is értelmesen kommunikálni. Így egyedül és némán vonszolom magam az utcán. De nem egyenesen haza megyek. Teszek egy kisebb kitérőt Mark lakása fel. De hiába megyek arra nem találok senkit sem ott. Az ajtónak döntve a homlokomat verek rá kettőt ököllel idegességemben és érzem, hogy megint el fogom sírni magam. Tehetetlenül rogyok térdre még mindig az ajtónak támasztva homlokomat. Képtelen vagyok akár csak megmozdulni. Beletelik bő húsz percbe míg újra megmozdulok. De nem megyek sehová. Csak megfordulok és rendesen leülök a földre nyújtott lábakkal és a hátamat az ajtónak döntöm. Fejemet pedig hátra hajtom. Közben újra előtörnek bennem az emlékek. Az amikor először láttam Mark-ot, hogy mennyire nem volt eleinte szimpatikus. Bár már akkor is feltűnt a szépsége. Hogy mennyire megvetett eleinte. De ahogy egyszer beszélgettünk rögtön jóban lettünk. Az az elképesztően aranyos nevetése.

- Tehát tényleg itt vagy.- áll meg előttem Jaebum. Hirtelen megijeszt de azonnal meg is nyugszom ahogy meglátom, hogy csak ő az.

- Igen.- mondom lehajtott fejjel.

- Gyere menjünk.- int fejével és már fordul is meg, hogy induljon.

- Hogy? Hová?- nézek rá értetlenül.

- Mark-ot megkeresni.- fordul vissza. De ahogy kimondja már állok is fel.

- Miért nem ezzel kezdted.- lépek mögé mire csak nevetve indul el.- És hol keressük. Van valamilyen öleted vagy csak mindenfelé szétnézünk?

- Van ötletem. Legalábbis valami ahhoz félém.- mondja kicsit elgondolkodva.

- Micsoda?- kérdezem kicsit türelmetlenül. Nem kicsit lepet meg azzal, hogy van ötlete, hol keressük. Mondhatta volna már a suliban is. Jó mondjuk nem mintha nem én jöttem volna el szó nélkül vagy akár csak beszéltem is volna velük egész nap.

- Emlékszel a múltkori gyerekre ugye? Aki a buliban eljött Erik-ért.- néz rám kérdőn.

- Igen. Miért. Mi van vele.- értetlenkedek. Nem nagyon értem, hogy mit akar most vele.

- Az mondta Mark, hogy múltkor ő segített neki elszökni. Szerintem ha beszélnénk vele, lehet most is segítene nekünk.- magyarázza el ötletét.

- De ha Mark-ot sem találjuk, hogy akarjuk megkeresni őt. Hisz egy helyen vannak nem?- értetlenkedek még mindig.

- Nem teljesen.- fordul be az egyik sarkon egy kis utcába.

- Ezt meg, hogy érted.- követem de még mindig nem értem hová akar kilyukadni.

- Emlékszer Tao-ra?- áll meg az utca végén egy ajtónál.

- A kínai gyerek az előző sulinkból? Igen emlékszem de ő még is, hogy jön a képbe?- állok meg én is mellette. Egyre jobban kezdem nem érteni, hogy mit akar.

- Busan-ban a fő bandában elég szép ember lett már azóta.

- Igen és?- szólok közbe türelmetlenül miután pár másodpercig nem fojtatja.

- Nem rég beszéltem vele. Azt mondta, hogy kb egy hete megjelent egy új banda akik elég nagy vizet zavarnak és sok gondot okoznak nekik. A banda főnököt pedig Erik-nek hívják.- néz rám és áll meg a magyarázatban egy kicsit.- De még sose találkozott vele. Az egyik emberét küldte oda, hogy intézze el az ügyeket.- hagyja abba megint a magyarázatot és már nyúlna is a kilincs után, hogy benyisson de még előtte közbe szólok.

- És ez miért is fontos?- nézek rá kérdőn.

- Yuda-nak hívják aki intézi az ügyeket.

- Várjunk csak. Nem így hívták azt aki segített Mark-nak.- esik le, hogy mit is mond.

- De igen.- helyesel enyhe megvetéssel a szemében.- Azt mondta Tao ha ide jövünk és rá hivatkozzunk segítenek megkeresni Yuda-t.- int az ajtó felé a fejével.

- Értem.- teszem össze már teljesen a dolgokat.

- Remek.- mosolyodik el kicsit cinikusan és már nyomja is le a kilincset. Egy elhagyatott bárba megyünk be. Még nincs kint egyáltalán sötét de itt félhomály van. Pár emberen kívül pedig senki sincs bent. Így szinte azonnal kiszúrom, hogy ki ül a pultnál. Azonnal Jaebum mellé lépek és karját megfogva állítom meg és hajolok a füléhez, hogy úgy suttogva szóljak neki.

- Jobb ha most megyünk.- figyelmezettem.

- Hogyan.- áll meg és néz rám értetlenül.- Tehát...

- Ő ott egy bandatag.- intek fejemmel Adam felé.

- Hogyan.- kapja felé a fejét meglepetten.- Rendben.- egyezik bele ő is néhány másodperc múlva. Már fordulnék is meg, hogy elinduljunk kifelé mikor megállítanak.

- Héy.- állok meg és félve nézek a hang irányába. Adam kiabál mosolyogva és integet felénk.

- Basszus.- káromkodok az orromat alatt.

- Szia.- jön oda hozzánk.- Jackson ugye? Jól emlékszem?- mosolyog még mindig.

- Igen. Szia.- köszönök vissza neki és erőltetek mosolyt magamra én is.

- Te pedig...- hagyja félbe a mondatott és fordul Jaebum felé.

- JB. Szia.- mutatkozik be. Bár nem tudom honnan vette ezt a nevet hirtelen.

- Szia. Adam vagyok.- mutatkozik be ő is.- Hallottam Mark-tól, hogy ötös lett a múltkori feladat amit együtt csináltatok nála. Ügyesek vagytok.- fojtatja valami elképesztő barátságos módon.

- Hogy? Ja igen. Köszönöm.- teszem össze a dolgokat. Tehát azt mondta múltkor azért mentem át, hogy a házit csináljuk.

- De amúgy mit csináltok itt? Csak nem valami rosszban sántikáltok?- néz ránk gyanakodva.

- Nem, dehogy is.- nevetem el magam kicsit igyekezve leplezni ijedségemet.

- Csak az egyik barátunk kért meg rá, hogy jöjjünk el helyette.- magyarázza el a dogokat Jaebum. Ha nem éppen azon lennék, hogy ne bukjunk le tátott szájjal bámulnék Jaebum-ra, hogy milyen játszit könnyedséggel és nyugalommal találja ki a dolgokat és ment meg minket a helyzetből.

- Értem.- mosolyodik el rögtön.- Akkor nem is zavarlak benneteket.- köszön el mosolyogva.- Majd még találkozunk.- int még egy utolsót, majd már megy is az ajtó felé. Ahogy meghallom, hogy csukódik az ajtó megkönnyebbülve fújom ki a levegőt.

- Elképesztő vagy.- vigyorgok Jaebum-ra.

- Köszi.- vigyorog vissza majd már indul is a pult felé. A pulthoz érve leülünk egy, egy bárszékre. Egy perc múlva pedig már jön is oda hozzánk a csapos.

- Miben segíthetek.- néz ránk kicsit furcsállva.

- Tao küldött ide minket.- válaszol rögtön Jaebum.

- Értem. Egy kis türelmet kérnék.- megy be az egyik ajtón a pult mögött.- Tesék.- jön ki és nyújt felénk egy borítékot.

- Köszönjük.- veszi el Jaebum és áll is fel. Én is felállok és csendben követem. Mikor kiérünk a bárból megvárom, hogy kicsit távolabb menjünk és csak utána szólalok meg.

- Te tényleg elképesztő vagy.- nézek barátomra meglepetten.

- Köszi.- mosolyodik el.- Szerintem menjünk fel hozzád és nézzük meg mit gondolsz?- lóbálja meg a borítékot.

- Benne vagyok.- egyezem bele és már indulok is a lakásom felé. Kábé húsz perc alatt meg is érkezünk és ahogy bemegyünk leülünk a nappaliba és már veszem is el a borítékot, hogy kibonthassam.

- Na, mit ír?- néz rám kíváncsian Jaebum ahogy elolvastam mi van benne. De megszólalni sem tudok.- Mi van.- veszi ki kezemből türelmetlenül a levelet. De ahogy ő is elolvassa megdöbbenve néz fel rám. „Busanban volt az utolsó küldetése. Már nem bandatag többé.”

- Most mit csináljunk?- kérdezem kétségbeesve.

- Nem tudom.- feleli lehajtott fejjel

Mark

Délután kettő is elmúlt. A leveshez és fájdalom csillapítóhoz még mindig nem nyúltam. A tv-zést pedig már rég meguntam, semmi nem tudta lekötni a fegyelmem. Így hanyatt fekve próbálok meg kicsit pihenni a kanapén. Aludni nem tudok így csak szimplán behunyt szemekkel pihenek és igyekszem nem gondolni semmire. Nem akarom magam még jobban összetörni.

- Várjon oda nem mehet be.- pattannak ki a szemeim ahogy kintről kiabálást hallok.

- Ugyan miért ne mehetnék.- nyílik ki az ajtó.- Hisz még is csak a fiamról van szó.- odakapom a fejem és lefagyva figyelem ahogy Erik apja mosolyogva jön be a szobába.- Ne zavarjatok légyszi- zárja be maga mögött az ajtót.- Szia Mark. Rég láttalak.- fordul felém. A megdöbbenéstől lefagyva hirtelen megszólalni sem tudok. Ahogy sikerül összeszednem magam megpróbálok felülni de nem sikerül azonnal. A fájdalomtól sziszegve már ülve nézek rá Erik apjára és próbálok meg felállni, hogy úgy köszönjek neki.

- Hagyjad csak, nem kell felállni.- jön oda hozzám mosolyogva és húz az asztal másik oldalához egy széket, hogy arra üljön rá.

- Köszönöm.- szegem le a tekintetem.

- Ugyan.- neveti el magát.- Ahogy látom elég szépen elbánt veled a fiam. De azért remélem nincs komolyabb sérülésed. Kár lenne érted.- néz végig rajtam kérdőn.

- Nem, jól vagyok köszönöm.- bólintok egy aprót.

- Ezt jó hallani.- neveti el magát újra.- Mikor meghallottam, hogy újra Erik mellett vagy nagyon meglepődtem. Azt hittem végleg elszöktél. Nagyon kikészült az a szerencsétlen mikor sehol sem talált.- kuncogja el magát.

- Igen hallottam.- felelek szinte suttogva még mindig a földet nézve.

- De, hogy őszinte legyek nagyon meg is örültem annak, hogy vissza jöttél.- vált kicsit komolyra de a mosolya még mindig nem tűnt el.

- Hogy?- nézek fel rá értetlenül.

- Bár annak jobban örültem volna, ha hozzám jössz vissza és nem az idióta fiamhoz.- neveti el magát.- Amúgy az ajánlatom még mindig áll. Bármikor szívesen látok a bandában egy ekkora tehetséget.

- Én köszönöm, de nem tehetem.- hajtom le a fejem. Bele sem merek gondolni mi lenne velem ha igent mondanék. Így is félek mi lesz ha megtudja, hogy találkoztam az apjával és még beszéltem is vele.

- Értem.- neveti el magát.- Félsz mit kapnál a szerencsétlen fiamtól.- néz rám mindent tudóan de én képtelen vagyok akár csak felnézni rá.- Így is elég szépen kikaptál.- mér végig rajtam újra.

- Igen.- mondom szinte már suttogva egy aprót bólintva.

- Megértelek.- neveti el magát újra de szinte azonnal komolyra is vált.- De most kivételesen nem azért jöttem, hogy rá vegyelek csatlakoz inkább hozzám. És nem is az idióta fiamat jöttem meglátogatni.- mosolyodik el újra de még mindig komoly.

- Hogyan? Akkor miért jött?- nézek fel rá értetlenül.

- Hozzád jöttem. Szeretnélek megkérni valamire.- magyarázza el.

- Engem?- értetlenkedek.

- Igen. Te vagy erre a küldetésre a legmegfelelőbb. Sőt azt is mondhatnánk, hogy az egyetlen aki meg tudja csinálni.- kezdi el magyarázni.

- Egy küldetés?- lepődöm meg.- De hát én már nagyon régen nem csináltam egy küldetést sem. Már verekedni sem tudok rendesen. Több mint egy éve nem is próbáltam meg még csak megütni sem senkit.- magyarázkodom rögtön.- Amúgy is. A szobából sem tudok kimenni. Nem hinném, hogy...

- Erik miatt ne aggódj. Ő is szívesen venné ha elvállalnád.- próbál meg győzködni. Hirtelen nem tudom, hogy mit mondjak.

- Egyáltalán milyen küldetésről lenne szó?- nézek rá kíváncsian. És már nyitná is a száját, hogy válaszoljon mikor kicsapódik a szoba ajtaja.

- Te. Meg. Mégis. Mit. Keresek. Itt.- jön be ordítva Erik.

- Erik.- mondom ki nevét hirtelen ijedségemben és állok fel. De a fájdalomtól, ami az egész testembe belehasít a hirtelen mozdulattól, kénytelen vagyok pár másodpercre behunyni a szemem és felszisszenni. Mikor sikerült kicsit össze szednem magam kinyitom a szemem és úgy nézek Erik-re. A rémületem ebben a pillanatba nőt kétszeresére. Elképesztő harag látszik tekintetébe. Remegve próbálnék meg hátrébb lépni félelmemben, de első lépés után neki ütközök a kanapénak és kis híján vissza esek rá. Erik erre csak sóhajt egyet és úgy fordul apja felé.- Miért jöttél?- néz rá még mindig mérgesen de a hangerejét kicsit már lejjebb véve. Bár még így is jóval hangosabb a kelleténél.

- Ugyan, ne légy ennyire mérges. Hisz mondtam, hogy jövök.- néz fiára mosolyogva teljesen nyugodtan.

- Én meg mondtam, hogy majd én megkérdezem ne gyere ide.- vág vissza haragosan.

- Ugyan Erik.- neveti el magát.- Ismerlek annyira, hogy tudtam a nélkül, hogy megkérdeznéd rá vágod, hogy nemet mondott.- néz rá mindet tudóan.

- Én meg ismerem annyira Mark-ot, hogy tudjam nemet fog mondani.- néz rá dacosan.

- Ugyan, hisz már egy éve nem is láttátok egymást. Ez idő alatt bőven változhatott. És akár még el is vállalná.- győzködi még mindig mosolyogva fiát.

- Persze, mert ha eddig nem vállalta el a drogos ügyleteket akkor majd most fogja. Mikor próbál úgy mond megjavulni.- néz rá értetlenül és a harag is kezd elmúlni hangjából. De nem annyira, hogy félelmem akár csak egy kicsit is lejjebb hagyjon. Főleg mikor fel fogom mit is mondott.

- Ezt had kérdezzem meg tőle én.- mondja kicsit erélyesebben de még mindig kedvesen. Majd felém fordul mosolyogva de én még csak megszólalni sem tudok. Csak ott állok a félelemtől még mindig kicsit remegve.- Ülj le.- mosolyog rám.- Ez rád is vonatkozik.- fordul fia felé.- Had, magyarázzam el rendesen miről is lenne szó.- fordul vissza felém. Erik-re pillantok aki csak lemondóan sóhajt egy nagyot majd odasétál mellém és leül. Remegő lábakkal ülök én is vissza a kanapéra egy kisebb sziszegést elfojtva a fájdalomtól. Erik egyik kezét pedig rögtön combomra teszi és lassan elkezdi simogatni. Összerezzenek az érintésére. De még csak rá sem nézek Erik-re, még csak megszólalni sem merek. Így némán, kicsit remegve nézek Erik apjára, hogy folytassa. Ő viszont csak kuncog magában egyet ahogy Erik-re néz és csak utána fordul felém, hogy elkezdje a magyarázatot.

- Emlékszel Kim Bon Hwa-ra?- néz rám kérdőn. De hirtelen nem tudom, hogy kiről van szó.- L.A.-ben találkoztál vele. Egy koreai bandának volt az egyik embere és csak egy rövidebb időre jött Amerikába egy nagyobb üzlet miatt.- magyarázza el kiről is van szó.

- Igen.- bólintok lassan ahogy derengeni kezd valami.

- Na azóta bandafőnök lett belőle.- magyaráz tovább.- Neked az lenne a feladatos, hogy beszivárogj a bandába és megtud kikkel is kereskedik és elmond nekem.- mondja el a feladatomat.

- De ezt szinte bárki meg tudná tenni a bandából.- értetlenkedek.

- Nem teljesen, ugyan is Bon Hwa téged akar.- magyarázza el Erik mire meglepetten kapom felé a fejem.

- Hogyan?- értetlenkedek még mindig.

- Már Amerikában is próbált téged befűzni a bandába.- szólal meg újra Erik apja.

- Igen.- felelem röviden.

- Mikor nem rég megtudta, hogy itt vagy újra azt tervezi, hogy megkér csatlakoz hozzá. Ráadásul úgy tudja, hogy elszöktél. És még nem tudja, hogy visszajöttél. Múltkor mikor beszéltem vele kifejezetten megörült mikor meghallotta ezt.- fejti ki még mindig Erik apja.

- Viszont mivel droggal való kereskedőket kell felkutatnod és át adnod apámnak, elkerülhetetlen, hogy neked ne legyen kapcsolatod a drogos üzletekkel. Az is elképzelhető, hogy akár neked kell majd a drogot szállítani vagy akár még el is adni. Attól függ, hogy Bon Hwa mit fog rád bízni feladatként. Vagy rosszabb esetben akár neked kell példát mutatni azoknak akik nem fizetik be időben a tartozásaikat. A drogos üzletekben pedig jóval durvábbak szoktak lenni mint amit eddig te láttál nálunk. Itt egy két csont töréssel vagy orr beveréssel nem érik be. Neked pedig az a feladatod, hogy minél hamarabb, a lehető legjobban a bizalmába kell férkőznöd. Azt pedig ezek a feladatok elvállalásával fogod tudni megtenni.- magyarázza el részletesen Erik, hogy miről is van szó. Én viszont még csak megszólalni sem tudok. Nem akarom ezt elvállalni. Az rendben volt, hogy régebben verekedtem és néhány verekedésem komolyabbá sikerült. De soha nem okoztam egy orrtörésnél komolyabb sérülést. Na jó egyszer eltör valaki keze de azt sem konkrétan én okoztam. Csak mikor megrúgtam és elesett hülyén eset a kezére. De még az után is baromi szarul éreztem magam. Képtelen lennék komolyabban bántani valakit.

- Én...- nyögöm ki végül de többet nem bírok mondani.

- Nem foglak kényszeríteni, hogy vállald el. Ez rajtad múlik.- néz rám Erik. Felé fordulok és látom rajta, hogy tényleg komolyan gondolja és megérti ha nemet mondok és nem lesz rám emiatt mérges így kicsit megnyugszom.

- Viszont ha elvállalnád azzal szinte megmentenél.- fordul felém kérlelve Erik apja. Még néhány percig csak ott ülök némán magam elé bámulva.

- Mit szeretnél Cica.- szólal meg Erik gyengéden és simít végig combomon.

- Én sajnálom.- préselem ki magamból végül a rendes választ.- Sajnálom de képtelen vagyok ezt elvállalni.- hajtom le fejemet.

- Értem.- mosolyodik el szomorúan Erik apja.- Ha úgy döntesz még is elvállalnád szólj bátran bármikor.

- Igen.- bólintok egy aprót.

- Most pedig, hogy megkérdezted amit akartál és igazam lett akár mehetnél is.- néz fel Erik apjára türelmetlenül mire ő csak kuncog egyet és áll fel.

- Rendben van megyek.- indul el a kijárat felé de még mielőtt kinyitná az ajtót meg áll és visszafordul felénk.- És Mark, ne feled, hogy az én ajánlatom is még mindig él. Szívesen látlak bármikor a bandában. Még ha nem is a drog ügyletekkel foglalkozol.- néz rám mosolyogva mire én csak bólintok egyet félve.

- Megnyugtatlak, hogy az sose fog előfordulni.- mordul rá apjára.

- Nem tudhatod.- mosolyog rá fiára majd kimegy. Ahogy bezárul az ajtó remegve húzom kicsit összébb magam. Nem tudom, hogy Erik milyen állapotban van pontosan. De nagyon nem úgy tűnik, hogy jó kedvében van. És nem hinném, hogy az apjával való találkozás után bármi jóra is számíthatnék. Sóhajt egy nagyot mire óvatosan felnézek rá. De megbánom. Akaratosan néz rám még is kivehető az a harag a tekintetéből amit a mai nap okozott. Így az alap félelmem megerősödik és érzem, hogy remegésem is újra kezdődik. Az sosem számított, hogy éppen kire volt mérges vagy ki húzta fel, mindig én voltam az akin éjszaka levezette a feszültséget. Bár az csak rá tesz egy lapáttal ha én vagyok az akire mérges. Olyankor még csak esélyen sincs a menekülésre. Más nap pedig nagy a valószínűsége, hogy még ülni is nehezen fogok. Szabad kezével tarkómra fog és úgy húz magához közel, hogy akaratosan csókoljon meg. Egy aprót belenyöszörgök a csókba a fájdalomtól de ahogy megérzem nyelvét ajkaimon nyitom ki neki számat remegve. Meg sem próbálok tiltakozni vagy bármi féle ellenállást mutatni. Egyszerűen nem merek. Így csak reflexszerűen visszacsókolok neki és hagyom, hogy azt csináljon amit szeretne. A kezét amivel eddig combomat simogatta lassan felfelé kezdi vezetni. Ágyékomnál kicsit meg áll és párszor végig simít rajta majd gyengébben bele is markol mire belenyögök a csókba. Elégedetten elmosolyodik de nem szakad el tőlem. Ágyékomról tovább simítja kezét és alhasamat kezdi el simogatni rögtön benyúlva pólóm alá. De mielőtt folytatná elszakad tőlem és ledönt a kanapéra.

- Áá...- nyögök fel fájdalmasan a mozdulattól behunyt szemekkel. Kuncogva kezdi el már két kézzel simogatni hasamat. Egyik kezével pólómat feltűrve mellkasomat simogatja míg másikkal újra ágyékomra simít rá nadrágon keresztül. Hiába tudtam már mikor felébredtem, hogy mi lesz ha Erik ma hazajön most még rémisztőbb. Nem tudom, hogy fogom kibírni ha még rendesen felülni sem vagyok képes. Ráadásul nincs is valami jó kedvében.

- Annyira hiányoztál.- tör fel belőle.- Abban a pár órában míg elvoltam egész végig azon járt az eszem, hogy mikor érek már vissza és tudok veled foglalkozni.- markol rá erősebben ágyékomra mire felnyögök egy kisebbet.- A tegnap esti egy menet édes kevés volt.- kuncog egy kisebbet és hajol le hozzám, hogy megcsókoljon.

- Erik.- szólalok meg ahogy elszakad tőlem.

- Mi az Cica? Mit szeretnél?- néz rám kíváncsian.

- Kérlek, legalább.- csuklik el kicsit a hangom de összeszedem magam és a szemébe nézve fojtatom.- Legalább menjünk az ágyra.- kérem meg. Ha már tudom, hogy úgy sem menekülhetek az este előle, legalább olyan helyen szenvedjek ahol kevésbé lesz fájdalmas. Erre ő csak nevet egyet. Látszik rajta, hogy nem éppen erre számított.

- Rendben van Cica.- csókol meg újra majd feláll és pár lépéssel hátrébb megy, hogy én is fel tudjak állni.