Patthelyzet 2. fejezet

 Csak sikerült egy kis időt szakítanom az írásra. :D Remélem megérte és tetszeni fog mindenkinek az alkotásom. ;D

 Sosem gondoltam, hogy egyszer visszasírom a régi életemet. Az életet, amit úgy utáltam monotonitása miatt és ami mindig olyan szürke volt, züllött és problémás. A kicsi lakást, ami még egy embernek is alig volt elég, vagy hogy minden hónapban úgy kell könyörögnöm a házi asszonynak, hogy adjon még egy kis haladékot a bérleti díjjal kapcsolatban. A kisboltot ahol a belemet is kidolgoztam a semmiért, és az elviselhetetlen főnökömet, akinek nem volt merszem visszaszólni mert kellet a pénz. Gyűlöltem mindet egytől egyig.. most mégis bármit megadnék hogy visszamehessek..

Ezek a gondolatok futottak végig agyamon ahogy az ismeretlen ház ismeretlen fürdőjének zuhanya alatt álltam és olyan elképesztően jól eső melegvízzel zuhanyoztam, mint még soha.

A hely ahová kerültem egy hatalmas apartman a városon kívül egy nyugodt és gyönyörű környéken. A közelben nincsenek szomszédok meg úgy semmi. Maga az apartman 3 emelet magas, rendelkezik három fürdővel, 5 hálóval és egy hatalmas nappalival. A konyháról meg az egyéb szobákról nem is beszélve. Bár a házban lift nem volt csak lépcső mégis egy modern 21.századi házról beszélünk melynek első emelete csupán a konyhát és az ebédlőt foglalja magába. A másodikon van egy nappali, 2 fürdő és egy az ő elnevezésük szerinti edző terem meg raktár.. A harmadik emeleten találhatóak a hálószobák és még egy fürdő. Ebben a hatalmas elegáns és gazdag házban pedig eddig 4, most, hogy itt vagyok 5 személy lakik. Na nem mintha én saját akaratomból lennék itt. Egész egyszerűen csak nem akarok meghalni.. de ahhoz hogy ez így legyen itt kell maradnom és szót fogadnom neki.. Hogy kis is az a "neki"? Nem más mint egy nálam 1 évvel fiatalabb férfi, aki a Jonghyun névre hallgat. Hogy ez e az igazi neve vagy sem nem tudom, de nem is érdekel. Ő is csak egy ismeretlen a másik hárommal együtt akivel össze lettem erőszakolva. De hálásnak kell lennem és szót fogadnom, hisz megmentett.. nem is egyszer.

 Nagyot sóhajtva zártam el a vizet és kiléptem a zuhany alól. Megtörölköztem és a fürdő előterébe készített ruhákat is felvettem, amik nem a sajátjaim voltak. Az igazat megvallva a ruháim 89%-át Key kivágta a szemétbe, mondván, hogy ezek az ócska ruhák nem valóak egy Lee-nek. Ezt a részét nem is nagyon értettem hisz én nem vagyok Lee.. vagyis az vagyok de nem az a Lee akik ők. Minden esetre jobbnak láttam nem belekötni a dologba. Amúgyis, ezek csak ruhák, nem? És nem is voltak rossz ruhák. Pl. most csak egy egyszerű csőfarmer volt rajtam egy fehér pulcsival. Kicsit féltem mikor kidobálták a ruháimat hogy mit fognak rám adni.. Igazából eközött a ruhák között és a régi ruháim között mindössze a márka volta különbség. Sosem volt még márkás ruhám, egész mostanáig.

- HBA? Az meg mi? -nézegettem a pulcsiba lévő címkét majd úgy döntöttem nem foglalkozom vele és felvettem.

Kissé vizes hajjal léptem ki a második emeleti fürdőből és egyből össze is ütköztem valakivel..

- Ah, bocsi! - kapott el a srác, hogy ne essek el. Taemin volt az. -  Jól vagy?

- Aha.. - fogtam az orrom. Jól megütötte a könyökével.. Ránéztem mire rájöttem, hogy engem vizslat. Végigmért és elmosolyodott.

 - Látom Key nem bírt magával. Nem tudom minek kell még a lakásban is márkás cuccokba járkálni. - piszkálta Taemin dzsekije címkéjét.

- Szóval nem csak engem kényszerít?

- Dehogy! Mindannyian a Key által választott cuccokban mászkálunk. Nagyon akaratos tud lenni és érzékeny a téma kapcsán szóval beszélni se lehet vele. Még Jonghyun is beadta a derekát.

Erre halkan nevettem ő pedig döbbenten nézett.

- Mi az?

- Semmi.. csak jó hallani, hogy nevetsz. - mosolyodott el, mire elnéztem.

Jonghyun azt mondta, hogy ha végeztem a zuhannyal menjek a nappaliba, szóval így is tettem. Taemin velem jött, így mindenki lent volt. Jonghyun intette hogy üljek le mire Minho bátorítóan elmosolyodott. Úgy ültem a kanapéra, mint valami kínvallatáson. Átbeszéltük a helyzetemet.. Semmi újról nem volt szó, csak az eddig is fenálló problémáról.

- Az lenne a legegyszerűbb, ha elköltözne valahova messzire. -  szólt közbe Key.

- Nem tud, nincs pénze.

- Nem csak erről van szó.. - motyogtam. Nagyon kellemetlenül éreztem magam.

- Akkor adunk neki, nem?

- Az, hogy elmegy és másút bérel egy lakást nem azt jelenti hogy fent is tudja tartani. - szólt közbe Taemin.

- Bár az már nem a mi problémánk. - sóhajtott Jonghyun. -  Viszont ez sajnos nem ilyen egyszerű.

- Követik miattunk. - jegyzi meg Minho mire Jonghyun bólint.

- A mi felelősségünk.

- Akkor se maradhat itt! A főnök ki fog akadni! - pánikolt Key.

- A főnökkel személyesen fogom megbeszélni ezt az ügyet. - áll fel Jonghyun. -  De előtte szavazásra bocsájtom a döntést. A srác maradjon vagy menjen? - nézett társaira.

- Maradjon! - állt fel Taemin. - Elvégre miattunk keveredett bele ebbe az egészbe. - mosolygott rám.

- Maradjon. - senkit nem zavar az itt létével és ahogy te is mondtad a mi felelősségünk. - bólintott rá Minho.

- Sajnálom, de én azt mondom menjen. - nézett rám Key. - Semmi bajom veled, de nincs keresni valód egy ilyen helyen!

- Jonghyun, tiéd a döntő szó végső esetben. -  néz fel rá Taemin.

-.. Nem akarom hogy itt maradjon.. de vállalnom kell a felelősséget érte. Erre csak csendben néztem rá.

- Akkor ezt eldöntöttük. - sóhajt Minho.

- Taemin, te mutasd meg a szobáját, Minho, rád bízom, hogy leverekedd ezt Key-vel. Én most megyek és beszélek a főnökkel. - indult el.

-Nem lenne jobb, ha én is mennék? - kérdeztem mire visszafordult felém. -  Elvégre az én hibám is.

- A főnök gondolkodás nélkül megölne. Végtére is egyel több vagy kevesebb emberi élet mit számít..

-.. a cél érdekében. - mondták egyszerre a végét mire nagyot nyeltem.

- Jobb, ha itt maradsz. - ment ki Jonghyun én pedig csak ott ültem és néztem a záródó ajtót.

Nem tudom ki a nagyfőnök itt de az az érzésem hogy nem is akarom megismerni..

Taemin megmutatta a szobám és segített felvinni a maradék cuccom. Elkezdtem bepakolni a cuccaim bár nem akarok nagyon berendezkedni, elvégre nem tervezem sokáig maradni.

A nap hátralévő része azzal telt h Minho elmondott néhány szabályt, Key pedig emésztette a gondolatot, hogy mostantól én is itt fogok élni. Taeminnel egész jól kijöttünk és Minhoval is így velük nem volt gond. Jonghyun megbékélt a dologgal, elvégre ő ajánlotta fel, csak Key volt ennyire ellenszenves.

Kissé azért ideges voltam, hogy Jonghyun hogyan jön vissza. Vajon pisztolyt szegez a fejemnek vagy ad egy lakáskulcsot. Reméltem az utóbbi..

 A srácok azt mondták h Jonghyun elég későn ér haza, szóval nyugodtan feküdjek le aludni, ők is ezt teszik. Csakhogy én így nem tudtam aludni.. Két óra forgolódás után feladtam és inkább felkeltem. Kimentem a szobából mivel most nem zártak be, elvégre saját magam döntöttem úgy, hogy maradok. Kimentem az emelet erkélyére. Kell egy kis friss levegő.. Ahogy kint voltam és a csillagokat néztem meg élveztem a hűs szelet elrepült az idő és arra eszméltem fel, hogy hajnalodik, mögöttem pedig nyílik az ajtó.

- Csak nem megint szökni készülsz? - állt mellém Jonghyun. Arca tele volt sérülésekkel.

- Mi..

- A büntetésem. Ne foglalkozz vele, ez nálunk nem újdonság.

- De.. ez szörnyű! Ez..

- Csak fogd be végre.. Nem kell aggódnod értem. Az az én feladatom, hogy aggódjak a többiekért.

-... Nem gondoltam volna hogy ennyire gondoskodó vagy.. De magadra veszed a felelősséget és a többiek terheit.. Aggódsz értük.. Ez igazán szép. - mosolygok rá, mire csak engem néz majd felnéz a felkelő napra.

- Maradhatsz.

Erre meglepetten fordultam ismét felé.

- De.. Azt mondtad megbün-

- Beleegyezett a főnök! - vágott közbe. - Maradhatsz. - dobott felém egy kulcscsomót. - Basszus de hideg van itt.. -  visszament a házba. Megnéztem a felém dobott kulcscsomót, amink három kulcs volt. Valószínű az egy a bejárati ajtóé, egy a szobámé.. de mi van a harmadikkal?

Ezek után valamivel nyugodtabban aludtam. Az igazat megvallva életembe nem aludtam még olyan kényelmes ágyon mint az amin most és az is szokatlan volt hogy nem kellet nyakig takaróznom hogy ne fagyjak meg.

Másnap én keltem a legkorábban. Legalábbis ezt hittem de Minho már lent volt a konyhába.

- Jó reggelt. - mosolygott rám.

- Neked is.. Olyan csendben voltál, azt hittem én keltem legkorábban.

- Igazából te keltél a legkésőbb.

- Mi?

- Jonghyun már reggel 6-kor elment itthonról egy ügy miatt. Taemint nem rég hívták és Keyt vitte magával. Én is csak azért maradtam, hogy te ne legyél egyedül.

- Hmm.. - ülök le az asztalhoz és ledőlök rá.

- Éhes vagy?

- Éhen halok.. - sóhajtok mire felnevet.

- Örülök, hogy kezdesz feloldódni.

- Nem látom értelmét a szégyenlősét játszani. - vonok vállat. -  Valljuk be őszintén, nem azért vagyok itt mert annyira akarok, csak az életemet féltem.

- Ez is igaz. - nevet. Valahogy azon kapom magam hogy nevetek vele. Vajon hogy az ördögbe lettem egy nap alatt ennyire nemtörődöm?

Azt vettem észre, hogy Minhoval elég jól kijöttünk egymással. Már az elején is ő volt az aki felé a legnagyobb "bizalommal" fordultam és mostanra egész jól kijöttünk. Persze még nem vagyok régóta itt, de mivel ő is és én is elég közvetlenek vagyunk nem volt nehéz "összebarátkozni".

Idő közben Taemin és Key is visszaértek így volt alkalmam velük is elbeszélgetni. Bár Key elég nyers személyiség nagyon akaratos és ragaszkodik mindenhez, amit ő állít vagy javasol.  Taemin első ránézésre naivnak tűnik de valójában olyan, mint egy ravasz róka. Viszont jó fej és kedves. Igazából jól kijövök mindannyiukkal Jonghyunt kivéve akit alig látni. Telnek a napok, amiket ott töltök és arra kell rájönnöm, hogy ő sosincs "itthon". Reggel megy, késő este, van, hogy hajnaltájt jön. A többiek azt mondják, hogy ez tőle normális, de én kicsit aggódom. Csak tudnám miért.. Ma van egy hete, hogy itt bujkálok. Eljutottunk addig hogy már mernek egyedül hagyni a házban.. vagy megbíznak annyira bennem.. vagy csak nem érdekli őket, ha megszököm. Akárhogy is, örülök. A feladatom nem sok, annyi h rendben tartom a házat és főzök rájuk. A telefont viszont nem vehetem fel és én sem hívhatok senkit.. nem mintha lenne kit.. Vannak ajtók amik zárva vannak és én nem mehetek be azokba a szobákba. Vannak olyan ajtók amik nyitva vannak ugyan, de nem mehetek be és ha bemegyek azt úgyis tudni fogják, én pedig kikapok.. Ilyen például Jonghyun dolgozója, vagy Key szobája. A hálókat senki nem zárja Jonghyunt kivéve és jelenleg engem.. de azt hiszem én se fogom már nagyon zárni, Jonghyunnak úgyis minden szobához van kulcsa. Ha már kulcsokról beszélünk! Megkérdeztem Minhot hogy mi a harmadik kulcs a kulcscsomómon de csak annyit mondott h mindenki három kulcsot kapott először. Taemin csak nevetett mikor rákérdeztem, Key csak sóhajtva és fejét ingatva hagyott faképnél. Jonghyunt nem volt alkalmam megkérdezni hisz sose látom. Így hát egyenlőre tanácstalan vagyok a kulcsos témában de ez annyira nem világrengetően fontos. Viszont ami zavar hogy egyáltalán nem tudok aludni.. napok óta egy szemhunyásnyit se aludtam és nem tudom miért.. első nap is csak a stressz okozta fáradság ütött ki és azóta se aludtam olyan jót. 

Miután kb. 3 órája forgolódtam feladtam. Ilyenkor általában átmegyek a ház elképesztően lehengerlő könyvtárába és olvasok, de most valahogy nincs hozzá kedvem, így inkább kimegyek az erkélyre egy kis friss levegőt szívni. Nem kell sokat várnom míg nyílik az ajtó.

- Már megint te? - sóhajt Jonghyun mellém állva.

- Már megint? Hisz egy hete nem is találkoztunk!

- Csak nem hiányoztam? - húzza félmosolyra száját.

- Álmodozz csak! - forgatom szemem. Erre halkan felnevet. Kicsit csendben néztük az eget. Én azzal szórakoztam, hogy beleleheltem a hideg levegőbe mire fehér füstfelhő keletkezett.

- Sok időt töltesz itt..

- Szeretem a csillagokat nézni. Itt a városon kívül pedig még a levegő is jobb ízű. ..... Hol voltál?

- Csak nem aggódtál?

-...

- Komolyan? - néz rám meglepetten.

- Ne érts félre! Csak olyan könnyedén bajba keveredsz és elgondolkodtam hogy élsz e még egyáltalán.. szóval..

Nagy meglepetésemre fejemre tette kezét és összeborzolta a hajam.

- Mi vagy te, valami nő?

Erre idegesen ütöttem el kezét.

- Ne fölényeskedj itt nekem! Idősebb és magasabb is vagyok! - morogtam.

- Mégis úgy viselkedsz, mint egy nő.

- Mit mondtál?!

- Úgyis túl sok itt a férfi. Kell egy kis nősség is ebbe a házba. - vigyorodik el és bemegy a házba.

-Hé! Megállj!

- Dehogy állok, fagyoskodj egyedül. - csukja be az ajtót.

- Grrrr! - morgok idegesen. Ekkor jut eszembe valami, amit már nagyon rég meg akartam kérdezni. - Jonghyun! - futok be a házba, de ott csak csend van és sötétség. Basszus, biztos lefeküdt. Feladva megyek én is szobámba. Másnap nem a megszokott csendre ébredtem hanem hangos kiabálásra és fel-alá rohangálásra.

- Hol a picsába van a Berettám?! - hallom Taemin ideges hangját. Még sosem hallottam ilyennek.

- Beretta? - nyelek idegesen.

- Key, hozd már azokat a rohadt fegyvereket! Minho már a kocsiban van, húzzatok bele, nem érünk rá! - trappol végig az ajtóm előtt Jonghyun. Felállok, hogy kimenjek de a kilincsre téve kezem, nyílik azt ajtó és Jonghyun komoly arca fogad.

- Mi történt? - kérdezem ijedten de csak megragadja csuklóm és magával rángat. - Várj! Jong.. mit-

Szó nélkül lök be egy szobába olyan erővel, hogy elesek és beverem hátam egy szekrénybe. Elém guggol és kezembe nyom valami hideg fémeset és nehezet. Tudom mi az, nem kell hogy lássam. Komolyan néz szemembe én pedig lassan rájövök, hogy ez most élet-halál kérdése.

- Így kell kibiztosítani. Itt a töltény helye, így kell betölteni. - mutogatja a Magnumon, amit kezembe adott mit hogyan kell. 6 golyód van. Ha lősz számold hánynál tartasz hogy fel legyél készülve, ha töltened kell. Csak akkor tudsz lőni ha ki van biztosítva a fegyver. Célozz pontosan és csak akkor húzd meg a ravaszt ha biztos vagy. Van kérdésed?

- Miért? - kérdezem remegő hanggal mire sóhajtva hajtja le fejét és kezembe nyomva ismét a fegyvert rázárja ujjaim.

- Mert nem akarsz meghalni.

Ezt hallva fogom fel igazán mi is folyik itt. Igaza van.. Megszorítom a pisztolyt de szinte egész testemben remegek.

- Nem akarok meghalni.. de azt nem tudom miért..

- Azt mondod szükséged van egy indokra?

- Igen, rohadtul szükségem van! - kiabáltam rettegve.

-Akkor.. - kapta el hirtelen tarkóm Jonghyun. Nagyon meglepett következő lépése. Értetlenül pislogtam őt nézve ahogy éppen csókol. Mi ez? Egyáltalán nem értem.. Egy hosszú és lágy csók után ereszt el. Nem tudok megszólalni sem. - Akkor.. legyek én az indokod. Ne halj meg Onew! - néz komolyan szemembe. Csak nagyot nyelek. - Maradj itt! - áll fel. - Ne mozdulj és maradj csendben! - csukja be az ajtót és rám is zárja majd hallom ahogy léptei egyre távolodnak. - Oké.. - suttogom magamnak rendesen megfogva a pisztolyt és a szekrénynek vetve hátam. Sokáig csend van én pedig most először nézek körbe a szobába. Sötét van ugyan de így is tudom, hogy az egyik olyan szobába vagyok ahova nem jöhetnék be. Egy fegyver raktár, mi? Tudtam, hogy van ilyen szobájuk de próbáltam elhitetni magammal hogy csak bebeszélem.

Szinte belefulladok a levegő vételbe ahogy meghallom hogy valaki bejön a házba. Próbálok csendben maradni, csak szakadozott szabálytalan légzésem és az ismeretlen lépteket hallom. Mivel nem beszél így feltételezem egyedül van de amúgyis csak egy embert hallok. Jonghyun már kibiztosította nekem a fegyvert így eddig nem tettem a ravaszra ujjam, de most kénytelen voltam. Ahogy hallottam, hogy fel alá mászkál az idegen és fütyörészik.. csak még jobban remegtem. Le kell higgadnom a francba is! Le kell nyugodnom!! Ahogy egyre közelebb hallottam a lépéseket egyre gyorsabban vettem a levegőt de nagyon próbáltam csendben maradni. Remegő kézzel céloztam az ajtó felé. Ha nyílik.. lőnöm kell!

- Hmm.. - hallok egy ismeretlen férfi hangot majd ahogy a kilincs mozog. -  Zárva van, mi?

Erre az ajtó durván dübörögve, recsegve, ropogva kezdte megadni magát ahogy a férfi elkezdte rugdosni. Miért nincs egy fegyverraktárnak fém ajtaja?? Az ajtó már alig tartotta magát. Élesítettem a fegyvert. Jól van Jinki nyugalom! Szedd össze magad! A francba, de én nem vagyok ilyen!! Ekkor eszembe jutott Jonghyun. Hogy is nevezett? Onew.. igen. Ez most nem én vagyok, hanem Onew. Ő.. meg tudja tenni! Ezt gondoltam.. de mikor betört az ajtó a ravaszt a hirtelen ijedség miatt húztam meg. Lehetett volna bárki, az biztos hogy meghal. Mégis mennyi esélye volt annak, hogy tüdőn lövöm? Az idegen férfi vérébe fulladozva esett össze és fulladásba halt meg. Gyorsan lélegezve szegeztem a fegyvert még mindig a levegőbe majd eldobtam és elkúsztam a holttesttől amennyire tudtam.

- M.. Megöltem.. - hebegtem szinte hang nélkül.

- Jinki! - futott hozzám Taemin.

- A fenébe, mi ez? - hallottam lentről Key dühös hangját.

- De jó hogy itt vagytok. - dadogtam sokkoltan. Jonghyun futott fel a lépcsőn és lesokkolt a látványtól. Megvizsgálta a testet.

- Halott.

- Jól vagy? Mi történt? - kérdezte aggódva Taemin. 

- Meg.. Meg..

- Nem egyértelmű? - kérdezte Jonghyun. Taemin, te és Key tüntessétek el a holttestet és a nyomokat, amik ide vezethetnek bárkit is. Minho, adjon jelentést a főnöknek.

- Igenis! - futott el Taemin.

- Jól vagy? - térdelt mellém Jonghyun. Szó nélkül bólintottam. -  Szép munka volt. - mosolygott rám, de látta, hogy nagyon nem vagyok jó passzban így átölelt. -  Nincs semmi baj. Meghalt így te élsz. Ennyi.

Bólintva hajtottam vállára a fejem. ...

Nem tudom sem azt hogy kerültem a szobámba, sem hogy, ki volt aki behozott, vagy hogy saját magam jöttem e.. Csak azt tudom, hogy valahogy a véres holttesttel rendelkező fegyveres szoba helyet most a sajátomban ültem az ágyon. A pisztolyt, aminek meghúztam ravaszát nem vették el, nálam hagyták és jelenleg is kezembe van. Tudták hogy meg fogom tenni és azt is hogy nem fogom magam megölni most ezzel a fegyverrel. Jonghyun tudta és tudja ennek az okát.

Kezemben forgattam a Magnumot. Minden egyes részlete ennek a fegyvernek az agyamba vésődött, az utolsó apró karcolásig ami a fegyver ravasza mellet van.. és ennek a pisztolynak a hangja.. ami jelezve hogy elsült megölt egy embert...

Nyílt az ajtó én pedig halálra rémültem. Minho állt az ajtóban.

- Ne haragudj. Kopogtam de nem válaszoltál.

- Bocsi.. - néztem a kezembe lévő pisztolyra ismét.

- Jonghyun első fegyvere.

- Hm? -  néztem fel rá, ő pedig leült mellém az ágyra.

- Az a pisztoly. Az Jonghyun legelső fegyvere. Nagyon boldog volt mikor megkapta. Akkor láttam életemben először, hogy egy 8 éves gyerek így örülne egy igazi lőfegyvernek, amivel ölni lehet. - nevetett, én viszont teljes sokkba voltam. - Először 2 hétre rá húzta meg a ravaszt de nem talált célt. Nagyon maga alatt volt. Ezután nem akarta használni a fegyvert, inkább továbbra is tőrbe csalta az ellenséget és késsel dolgozott.

- Akkor.. - nyeltem nagyot.

- Igen. Nálunk az a szabály, hogy akkor kapsz először saját fegyvert, ha öltél már embert.

Ezt hallva belém szorult a szó. Ez.. túl sok!

- És ti? Ti mikor...?

- Key 10 volt, Taemin 13. Én kaptam a legkésőbb, 15 évesen. Meg volt hozzá az erőm hogy öljek de nem vitt rá a lélek. Viszont hamar rájöttem milyen világban is élünk valójában. Ha ezt megérted, te is könnyebben fogod forgatni azt a fegyvert. - állt fel. - Menjünk. Lassan kész a vacsora.

Bólintva álltam fel, letéve a fegyvert az éjjeli szekrényre. Lementünk a konyhába. Már mindenki ott volt.

- Ah, Onew! - vidult fel Taemin.

- Onew? - csodálkoztam

- Hát Jonghyunk hív így és nekem megtetszett.

- Taemin, ez nem szép, ne adj kedved szerint-

- Semmi baj. Az Onew jó lesz. Tetszik. - mosolyodtam el. - Amúgy sem árt egy fedőnév.

- Ez igaz. - helyeselt Key. Igen.. Kell egy fedőnév. Amúgy sem akarom, hogy bárki is a saját nevemen szólítson. Nem tudom kit öltem meg de a társai keressék csak Onew-t ne engem!

- Jól van, hagyjátok a srácot. - sóhajt Jonghyun. - Onew, menj és zuhanyozz le, még úgyis kell egy kis idő a vacsorának.

- Csak mert Key olyan csiga lassú. - cukkolta Taemin.

- Ha nem tetszik be lehet állni a helyemre!

A többiek nevettek én pedig elmosolyodtam majd el mentem zuhanyozni. Bár nem voltam koszos mégis úgy éreztem. De akárhogy mostam a kezem, nem éreztem tisztábbnak tőle.. A fegyver fémes illata sem.. akart eltűnni...

A vacsora úgy telt mintha nem történt volna semmi. Ők már hozzá szoktak, számukra már természetes ha valaki meghal a szemük előtt.. vagy ha valakit megölnek. Ők ebben nőttek fel.. Ők mind öltek már embert.. de furcsa mód ennek a ténynek a felfogása olyan biztonságérzetet adott amilyet még anyám karjaiban éreztem utoljára talán. Tuti megőrültem..

Este szokás szerint nem tudtam aludni, viszont nem akartam kimenni a szobából. Csak forgolódtam az ágyba. De ahogy a jobb oldalamra fordultam és kinyitottam szemem az éjjeli szekrényen hagyott Magnumot láttam meg először. Idegesen ültem fel és vágtam a pisztolyt az éjjeli szekrény fiókjába majd rácsaptam a fiókajtót és visszazuhanva az ágyra fejemre húztam a takarót és hátat fordítottam az éjjeliszekrénynek.

Reggel arra keltem hogy valaki kopog.

- Gyere! - ültem fel nagyot ásítva.

- Jó reggelt! - lépett be Taemin a szobába.

- Taemin.. Hajnali fél hat van!

- Pontosan! Még nincsenek olyan sokan. Gyere! - fogta meg csuklóm kirángatva az ágyból.

- Sokan? Hol?

- Majd meglátod! Hozd a pisztolyod.

- A.. pisztolyom? - torpantam meg.

- Igen, szükséged lesz rá.

- M.. Miért? Én..

Hirtelen vállamra tette a kezét és rám mosolygott.

- Ne idegeskedj! .. Siess, öltözz fel, lent megvárlak. - futott ki a szobából én meg lerogytam az ágyra. Mit akarhat?

Meglepetésemre lőtérre mentünk. Persze meg is nyugodtam hogy erről van szó.

- Jonghyun kért meg hogy hozzalak el ma ide. Még az egyik küldetésem is átvette, hogy el tudjalak hozni. - célzott a mozdulatlan babára a pályán. - Én vagyok a csapat mester lövésze, így csak én jöhettem szóba. - húzta meg a ravaszt és pont a karton baba fejébe repült a golyó tökéletesen a homloka közepébe. - Most te jössz. - állt mögém. - Így tartsd a pisztolyt. Hunyd le a fél szemed, hogy jobban tudj célozni. Légy magabiztos! - tette karomra kezét mikor látta, hogy remegek. - Csak akkor húzd meg a ravaszt, ha teljesen biztos vagy magadban. Itt vagyok és segítek. Ez csak egy próba, nyugodj meg!

Nagy levegőt vettem majd kifújtam. Céloztam. Erősen szorongattam a pisztolyt hogy a remegés múljon.. de végül leeresztettem a fegyvert.

- Mi van, ha nem fog menni? - fordultam felé. -  Oké, most lelövök egy karton babát de mi van akkor, ha nem fogom tudni meghúzni a ravaszt mikor kell?

- Meghalsz. - szólt érzelemmentes arccal. Hirtelen elfogott a félelem. Fejemhez vágták a megdöbbentő igazságot, és bár tudtam, nem akartam hallani, nem akartam felfogni. Most viszont kénytelen voltam. - Ölsz vagy megölnek. A mi világunk, az alvilág erre az elvre alapszik. - lőtte fejbe a próbababámat félkézzel tartva a pisztolyt úgy, hogy még csak felé se fordult, rá se nézett. - Érted már?

Összeszorítottam szemeim és nagyot nyeltem. Rászorítottam a pisztolyra majd kinyitva szemem megemeltem a fegyvert és két kezemmel fogtam meg célozva. Amennyire pontosan csak tudtam céloztam és tétovázás nélkül lőttem. A golyó épp csak súrolta a baba fejét.

- Elsőre nem rossz, újra! - parancsolt rám Taemin mire ismét céloztam. .... Egész nap gyakoroltunk, míg végül odáig jutottunk, hogy mozdulatlan embert el tudnék találni úgy, hogy halálos legyen vagy súlyosan megsérüljön.

Mire visszaértünk a házhoz hulla voltam. Taemin azt mondta ma ő főz helyettem, így én tudok pihenni. Ez a jutalmam a mai jó teljesítményemért. Persze ha tudná, hogy régen íjjászkodtam rögtön nem lenne olyan büszke, de úgy döntöttem ezt megtartom magamnak, amúgy is, a kettő nem ugyan az.

Elmentem zuhanyozni és átöltöztem, de Taemin rám parancsolt, hogy a pihenő időm közbe tisztítsam meg a fegyverem. Azt se tudom, hogy kell. Elmagyarázta de..

A nappaliba a szőnyegre ülve lecseréltettem egy fehér rongyot és azon próbáltam szétszedni a pisztolyt, nem túl sok sikerrel.

- Vajon hány részre tudom szétszedni? Ezt szét tudom? - feszegettem a csövet magamba motyogva.

- Mit művelsz?? El fogod törni!! - kapta ki Jonghyun a kezemből a fegyvert. - Jesszus! Ha tudtam volna, hogy ennyi nem vigyázol rá nem hagytam volna nálad.

- Te itthon vagy?

- Ma csak egy melóm volt.

- Az is Taeminé nem?

- Elmondta? A kis pletykás. - sóhajtott leülve velem szemben. - Gondolom Taemin mondta, hogy tisztítsd meg a fegyvert. Nem mondta el hogyan kell? - De igen, de nem nagyon értettem.

Erre csak sóhajtott és elkezdte szétszedni a pisztolyt.

- Na figyelj! Először a tárat vedd ki. Kb. minden kis pisztolynak ez az alapja. Minden fegyvert máshogy lehet szétszedni, ne építs erre az egyre. Ha nem tudod hogy kell inkább szólj, ne tedd tönkre. Drága ám egy pisztoly, tudsz róla?

Jonghyun megmutatta hogyan kell kitisztítani egy Magnumot és adott néhány jó tanácsot a következő "órámra". Jól elbeszélgettünk közben, bár szinte végig a másikat szidalmaztuk. A vitát Minho szakította félbe. Mivel a pisztollyal már kész voltunk Jonghyun visszaadta a fegyvert és elment.

- Ti aztán jól kijöttök! - nevetett Minho rám mosolyogva.

- Viccelsz ugye? - morogtam. Szokás szerint jól felhúzott az az idióta.

Jó pár napot végig tanultam Taeminnel de volt egy szint amin leragadtam.. az pedig a mozdulatlan tárgyak. Élő, mozgó dolgot az istenért nem találtam volna el. Ezt onnan tudom, hogy kacsát mentünk lőni gyakorlás képp. Nem örültem de azt mondta ha nem kacsa akkor nyúl vagy szarvas és ha azok se akkor ember, így belementem.. De nem sikerült egyet se eltalálnom aminek valahol örülök is azért.. Viszont Taemin nagyon nem volt elégedett. 

- Sajnálom.. de a lövés.. nem megy nekem, nem nekem való. 

- Megöltél egy embert, hogy mondhatsz ilyet?? - akadt ki. 

- De az véletlen volt! 

- A végeredmény számít! Újra meg fogjuk próbálni! Újra és újra, amíg nem leszel profi! Nem menekülsz! - veregetett hátba és a kocsihoz ment. 

 Engem kitett otthon, de ő rögtön ment dolgozni. Ha jól tudom ma mindenki dolgozik így egyedül leszek. Ezt hittem, de Jonghyun otthon volt. 

- Hát te? - néztem rá. 

- Baj, hogy itt vagyok? - húzta fel szemöldökét. - Nem, csak meglepett. Úgy volt, hogy ma dolgozol. 

- Korán végeztem. - dőlt vissza a kanapér, majd rám nézett és megpaskolta maga mellet a helyet. - Nem kell félni, nem harapok. - vigyorgott, mire teljesen megdöbbentem. Ma nagyon nyitott felém.. a többiekkel szokott így viselkedni. Viszont nem hagyhattam ki a lehetőséget, ma kiderítem mi az a plusz kulcs a kulcscsomómon! 

 Leültem mellé, de csak csendben bámultam előre míg ő olvasott. 

- Bekapcsolhatod a TV-t, nem zavar ha megy. - szólt de nem nézett fel könyvéből. 

- Oké.. - kapcsoltam be a TV-t, de nem is figyeltem arra, ami megy benne. Sóhajtva dőltem hátra. Ez nekem nem megy.. sosem voltam jó az ilyesmiben.. 

- Igaz is. - tette le könyvét és előhúzott a kanapé támlájára dobott kabátjából egy kulcsot majd ölembe dobta. 

- Hát ez? - néztem a kulcsot. 

- A fegyvertáré. Mostmár arra is szükséged lesz. - vigyorgott. - Bár a kacsa lövészeten csúnyán leszerepeltél. - piszkálódott. 

- Nem olyan könnyű mozgó dologra lőni! - morogtam. 

- Tudom, de majd belejössz. Legközelebb én viszlek el. - mosolygott rám, mire meglepetten néztem. Nagyon szép volt a mosolya.. Észbe kapva néztem el. Nem hiszem el, hogy elkezdtem bámulni! Így is ciki a helyzet, arról nem is beszélve, hogy arról az akkor történt csókról azóta se beszéltünk és a többi.. Viszont tökéletes volt a pillanat, hogy feltegyem a kérdésem. Valahogy mégsem mertem.. bár nem értem miért, hisz tök normális lett volna. Továbbra is csendben ültünk és néztük a híreket a TV-ben. 

- Ez de dög unalom. - ásított. Ennyit a megfelelő pillanatomról.. Épp belemélyedtem a TV zajába és a tűzről ami fene tudja hol ütött ki, mikor az rázott föl, hogy Jonghuy a vállát az enyémnek döntötte. 

 Meglepetten néztem rá, de csak nézte a TV-t, így én is visszafordultam, de megfolytott a kíváncsiság! Felteszem azt a szánalmas kérdést most! 

- Jong- kezdtem is bele, de legnagyobb meglepetésemre a szót csókja folytotta belém. Meglepetten néztem őt.. de ő csak lehunyva szemét csókolt. Mi folyik itt? 

Vágyálom 3.rész

Mark

Tegnap mikor hazaértem rögtön felhívtam Jaebumot. És legnagyobb meglepetésemre alig egy perc múlva már az épület előtt is volt ahova megbeszéltük a találkozót. Szegénynek nagyon bűntudata volt, hogy nem tudott haza kíséri. Minden második mondatával vagy bocsánatot kért vagy megpróbált meggyőződni róla, hogy nem történt semmi, miközben hazajöttem. Miután nagy nehezen sikerült meggyőznöm, amiben amúgy kételkedem, hogy valóban így is lenne, hogy nem haragszom rá és nincs semmi baj, odaadtam neki a szatyrot és még után megbeszéltük, hogy másnap tart nekem egy egész napos városnézést. Úgy, hogy most itt várok a ház melletti kis parknál Jaebumra. Alig két perc múlva pedig meg is érkezik.

- Pontos ahogy várható volt. - köszönök neki.

- Te meg idő előtt itt vagy mint mindig. - vág vissza rögtön.

- Héj. Arról nem tehetek, hogy a beszélgetéseknél is mindig én vártam rád.

- Kikérem magamnak. Egyszer igen is én vártam rád. - háborodik fel megjátszottan. 

- Igen. Amikor az öcsémre rájött, hogy akkor most megviccel és eldugja a lap topom. - húzom el a számat. - Na és hová megyünk? - váltok témát és nézek rá kíváncsian.

- Arra gondoltam, hogy először körbejárjuk a környéken lévő fontosabb dolgokat, hogy ha bármi lenne akkor egyedül is megtaláld. Utána pedig a nevezetességeket. Illetve ha van valami amire kíváncsi vagy. - magyarázza el a mai tervét. 

- Benne vagyok. - egyezem bele és már indulunk is. 

Dél előtt szépen lassan végigjártunk minden fontosabb helyet és közben igyekeztem megjegyezni, hogy mit merre találok és, hogy hogyan találok el majd oda egyedül. Megnéztük az egyetemere vezető utat, a legközelebb lévő kisboltot meg a nagy bevásárló központot is, sőt még a kórházhoz vetető utat is megmutatta. Meg ha már a kórháznál jártunk akkor a legközelebbi gyógyszer tárat is megmutatta. Mikor úgy vélte, hogy minden fontosat már megmutatott, visszamentünk a szállás elé. Közben eszembe jutott valami ami életmentő az én esetemben és még nem mutatta meg.

- A kávézót ne hagyjuk ki. Az nálam életmentő. - nevetem el magam.

- Jogos, el is felejtettem. Pedig reggelente nekem is az a mentsváram. - neveti el magát. - Nem messze innen van egy jó hely. Ha gondolod akár be is ülhetnénk mert már lassan kettő van. És Akkor ehetnénk is. - veti fel az ötletet amibe én rögtön bele is megyek. Hisz már nem kicsit éheztem meg én is. 

Igaza volt. Alig öt perc séta után már bent is ültünk. Azt nem mondanám, hogy kávézóban, de egy kajáldának sem mondanám. Talán leginkább egy bisztróra hasonlítanám. Mindketten rendeltünk enni és persze az elmaradhatatlan kávét is. Nagyjából fél  óra múlva pedig a már üres tányérok felett beszélgetünk a megmaradt kevés kávénkat kortyolgatva. 

- Amúgy lehetne egy kérésem? - váltok kicsit komolyabbra a beszélgetésben.

- Persze. Ha tudok akkor segítek. - feleli mosolyogva.

- Tudom, hogy nem lenne szabad ilyet kérnem de... Nem találkozhatnék véletlenül Jacksonnal? - nézek rá kicsit félve.

- Miért? - néz rám furcsállóan.  - Már mint mikor arról volt szó, hogy személyesen ad oda Yugyeomnak a sütiket akkor teljesen ellene voltál, hogy találkozz velük személyesen. 

- Tudom. - hajtom le kicsi szégyellve e fejem. - Azonban a múltkori reptéri eset után nálam maradt néhány cucca. És ez fordítva is igaz. Ráadásul az volt a kedvenc pulcsim és hát szeretném  vissza kapni. De csak ha nem gond. - nézek fel rá rögtön mentegetőzve.

- Így már értem. - mosolyodik el. - Egyáltalán nem gond. Szívesen elviszlek hozzájuk. Sőt ha az neked jó akkor akár most is.

- Akkor tényleg nem gáz? 

- Persze. Gyere. - áll fel majd megy a kasszához, hogy fizessen és már megyünk is. A lakás felé véve az irányt.

- Remélem tényleg nem gond. Főleg, hogy még vissza is kellet ide jönnünk a cuccokért.

- Ugyan, dehogy gond. Amúgy is itt laknak alig egy köpésre. -  neveti el magát ahogy kinyitom az ajtót és belépünk a lakásba. 

- Csak egy perc és összeszedem. - lépek a szárító mellé és veszem le róla a pulóvert és kezdem el összehajtogatni, majd a sapkát is beleteszem a szatyorba és már indulunk is. A liftbe érve azonban nem a földszint gombját nyomja meg hanem csak a pár emelettel lejjebb lévő gombot. Pontosabban a három emelettel lejjebb lévő emelet gombját. Ahogy kiszállunk, a szinte rögtön szemben lévő ajtóhoz megyünk. A GOT3 kiírást látva jut eszembe, hogy itt van Jaebum "munka" lakása ahogy ő fogalmazott.

- Van itt még egy kis dolgod? - nézek rá kérdőn ahogy kinyitja az ajtót és belépek utána a lakásba.

- Majdnem. - neveti el magát bezárva mögöttünk az ajtót és cipőnket levéve megyünk beljebb a lakásban rögtön egy nappaliba érve ahonnan nyílik egy étkező mögötte meg egy konyha. A másik irányba meg egy kis folyosó amin négy ajtó van. Már épp kérdezném Jaebumtól, hogy miért jöttünk ide mikor az orromtól alig egy centire repül el egy párna. Még felfogni sem tudom rendesen mi történt mire egy ember követi a párnát aki visítva és közben nevetve a kanapékat átugrálva menekül az alig három másodperc múlva kiabálva fel nem tűnő alak elől.

- BamBam. Azonnal told ide a segget, hogy szétverjelek. Ezt nem úszod meg csak ennyivel. - áll meg a kanapénál amin az előbb említett az nem rég átugrott. A fiatalabb a kanapéval szemben lévő asztal másik oldalán áll önelégülten és nyújtja ki a nyelvét gúnyolódva.

- Azt lesheted Jacksi. - neveti el magát.

- Ó, hogy az a. Csak kerülj a kezem közé. - lesz mérges és kezd el ő is átmászni a kanapén mire a másik csak nevetve figyeli ahogy szerencsétlenkedik. Én pedig csak bambán állok és figyelem, hogy mi történik körülöttem. Hogy Jackson és BamBam, az a Jackson és az a BamBam, mit hülyéskedik. A gondolatomból és a döbbenetemből Jaebum enyhén ideges krákogása térít magamhoz, amire az előttünk lévők is felfigyelnek. Jacksont nem kicsit lepi meg a hirtelen megjelenése Jaebumnak így kicsit sem elegánsan vágódik le a földre a kanapé átmászása közben jelezvén, hogy ez nem éppen úgy alakult ahogy azt ő eltervezte. Jaebum erre csak fejét rázva sóhajt egyet lemondóan. 

- Szóval így értetted, hogy a munka lakásod. - teszem össze fejben a dolgokat és fordulok felé meglepetten. 

- Hoztál magaddal valakit Jaebum Hyung? - szólal meg hirtelen egy annyira ismerős hang és ugrik is elő rögtön a gazdája az eddig nekünk háttal lévő kanapéról rögtön felénk fordulva izgatottan csillogó szemekkel, ezzel enyhe szív rohamot okozva nekem. Még egy kisebbet fel is sikítok és egy nagyon kicsit hátrább is ugrom.

- Jaj, ne haragudj. Nem akartalak megijeszteni. - mentegetőzik rögtön letérdelve a kanapéra velem szemben közben a háttámláján támaszkodva.

- Nem... Már mint.... - kezdek el hebegni a döbbenettől. És most nem az előző ijedségemre gondolok. Hanem, hogy Yugyeom itt van tőlem alig egy méterre és hozzám beszél. - Nem haragszom. Nem történt semmi. - tiltakozom rögtön a kezemet is rázva. 

- Mark, ha már így mindenki itt van akkor hagy mutassam be neked a GOT3-t. - néz rám mosolyogva. - Jackson, BamBam, Yugyeom, ő itt Mark. A barátom akiről a múltkor meséltem. - fordul most feléjük. 

- Te vagy akkor aki azokat a mennyei muffinokat készítetted? - térdel le BamBam is Yugyeom mellé fellelkesülve. 

- Igen, azt hiszem... - motyogok halkan tarkómat vakarva zavaromban. 

- Ő volt azt. - helyesel Jaebum is, annyi különbséggel, hogy az ő válaszát hallják is. 

- Valami isteni volt. - áradozik rögtön BamBam.

- Ugye csinálsz majd legközelebb is olyanokat? - néz rám reménykedve Yugyeom is.

- Hát ha ízlett akkor szívesen. - mosolyodom el én is.

- De jó.

- Ez az. - örvendeznek rögtön. 

- És pontosan miért is vagy itt? Nem tudtam, hogy bárki csak így ki be járkálhat a lakásunkon. - támaszkodik Jackson a kanapé szélének összefont karokkal és keresztbe tett lábbal. 

- Én a helyedben sokkal kedvesebb lennék vele. Főleg a múltkori után. - néz rá szúrós szemekkel Jaebum mire csak durcásan elfordítja a fejét.

- Ne is foglalkozz vele. - szól közbe rögtön Yugyeom. - A múltkori fan meetingen azt hitte, hogy miatta vagy ott, de aztán kiderült, hogy nem. - hagyja abba kicsit a mesélést és neveti el magát. - A lényeg, hogy elvesztette a fogadást így most övé minden házi munka. - nevet tovább. Azonban a következő pillanatban már egy párna landol az arcában ami belé fojtja a nevetést. Ahogy pedig elveszi a párnát az arca elől egy gyilkos tekintetű Jacksont lát meg. Jaebum erre csak sóhajt még egy hatalmasat amitől nekem egy kisebb mosoly kúszik az arcomra.

- Ha befejeztétek egymás püfölését akkor elmondanám, hogy amúgy nem mellékesen Mark most miattad van itt Jackson. - ezt meghallva Jackson meglepetten fordul először Jaebum felé majd felém.

- Igazság szerint a cuccaidat hoztam vissza. - emelem fel kicsit a kezemben lévő szatyrot. Ezt meglátva rögtön elmosolyodik és boldogan ugrik elém, hogy elvegye a már ój rég várt cuccait. Kicsit meglepetten a hirtelen mozdulatra nyújtom át neki a szatyrot.

- Hogy kerültek Markhoz a cuccaid Hyung? - kérdezi meglepetten Yugyeom.

- A bűnös csak maradjon csöndben. - förmed  rá Jackson mire csak kicsit durcásan marad csöndben és fordul el tőle száját húzva. Meglepetten pislogok rájuk.

- Bűnös? - kérdezek rá értetlenül. - Nem hinném, hogy ez Yugyeom hibája lett volna. - gondolkodom el. Hiába gondolom át újra az egészet akkor sem látom be, hogy ez miért Yugyeom hibája lenne. Ezt pedig nekik is kifejtem. - Ha nem a saját neveddel a hátadon és mellkasodon és fejeden... - kezdem el sorolni, hogy hová is voltak ráírva a neve mire rájövök valamire. - Úr Isten. Neked van olyan holmid  amin nem virít hatalmas betűkkel a neved? - nézek rá ledöbbenve. 

- Szóval azért bukott le igazából mert kitáblázta saját magát? - lepődig meg Yugyeom.

-  És még napszemüveg sem volt rajta. - gondolkodom el kicsit. Ezt hallva azonban nem csak Yugyeom de még BamBam is hatalmas nevetésben tör ki. Jaebum pedig csak a fejét fogva rázza lemondóan újra. 

- Remek. Most hogy visszakaptam a cuccaimat és azt a részt is kitárgyaltuk, hogy mekkora szerencsétlen vagyok, akár mehetsz is. - fordul meg és már menne is el.

- Mi? - lepődök meg nem is kicsit. - De hát én... És mi van az én... Szeretném én is... - kezdenék el tiltakozni. Azonban úgy ledöbbenek hirtelen megnyilvánulásától, hogy néhány hebegésnél többre nem futja.

- Mi az még? - fordul vissza rosszkedvűen. 

- A cuccaim. Visszakaphatom a kedvenc pulcsimat legalább? - nézek rá reménykedve. Ezt hallva most viszont ő fagy le. 

- Basszus. Teljesen kiment a fejemből. Rögtön hozom.

Jackson

Most komolyan. Az nem elég, hogy elveszítettem a fogadást. De ráadásként olyanokkal szemben kellet elveszteni mint az a kettő. Végre kapunk egy egész hétvégét, hogy szabadok legyünk és azt csináljunk amit szeretnénk, erre már reggel tízkor zaklatnak engem és nem hagynak pihenni. Mert ugye egy rohadt szendvicset sem tudnak csinálni maguknak. És ha ez még nem is lenne elég reggeli után még a szennyest is rögtön a nyakamba varrták. Az ebéd készítéséről nem is beszélve. Lassan háromnegyed három van de már most jobban el vagyok fáradva mintha egy rendes napon lennék túl teli fotózással meg próbával. Ahogy megebédeltek még a tányérjaikat is az asztalnál hagyták. Azonban ahogy megláttam, hogy nem csak a tányérok de még extra dzsuva is van az asztalon. Főleg BamBam oldalán. Amolyan direkt elszórt módon. Na itt durrant el az agyam. Az első kezem ügyébe akadó tárgyat ami felemelhető és eldobható súlyú volt kiabálva vágom BamBam után egyből felé is indulva. Ahogy realizálja a helyzetet már menekül is előlem a kanapén átmászva. Nem sokkal később én is nekileselkedem annak a bizonyos kanapénak az átmászásával. Azonban egy krákogás megzavar benne és elég szépen lezakózóm a földre ahol nem is kicsit verem be a derekam. Így fájlaló testrészemet szorongatva álok fel, hogy most meg még is mit akarhat kedves menedzserünk, akinek elméletileg most valamilyen programja van. Azonban ahogy felállok meglátom összes bajom okozóját. Azt a vörös hajú srácot aki miatt elvesztettem a fogadást. Így miután nem is kicsit körbe ugrálták a többiek nem is kicsit csípősen szólok be neki. Erre bezzeg fogja magát Yugyeom és elkezd kotyogni és persze, hogy mindent elmond a fogadásról, hogy ha az még lehetséges akkor még jobban rossz színben tüntessen fel, plusz az amúgy is rossz kedvem növelje. Így szerintem senkinek sem meglepő, hogy válaszként egy párnát dobok az arcába amiből egy kisebb bunyó alakul ki. Azonban még rendesen bele sem kezdünk Jaebum az aki leállít minket egy olyan megszólalással amivel az eddig összes rosszkedvem elillan egy pillanatra. Tényleg jól hallottam és végre visszakapom a kedvenc cuccaim? Ugrom rögtön Mark elé és már  nyúlok is a cuccaimért. Azonban Yugyeom természetesen még ezt is el tudja rontani. Amit nagy meglepetésemben Mark az aki fokoz. Így az alig két percig tartó jókedvem el is illan. Így inkább mielőtt csak még rosszabb lenne a kedvem fogom magam és elindulok a szobámba. Azonban még a nappaliból sem jutok ki már is megállítanak. Hogy az a. Teljesen kiment a fejemből, hogy az ő cuccai meg nálam vannak. 

- Rögtön hozom. - szólok neki vissza és már megyek is a szobámba csak most már egy másik indok miatt. Szobámba érve leteszem az ágyamra a kapott szatyrot és a szekrényem előtt lévő ruha kupac között gyorsan megkeresem az ő pulcsiját. Ami lássuk be igen csak könnyű volt tekintve, hogy a sok fekete cucc között szinte rikít az élénk rózsaszín és színes pulóver. Gyorsan felkapom és már mennék is ki mikor eszembe jut, hogy a sapkája is  nálam van. Basszus, hogy is nézett ki? Fordulok a sapkáim felé és kezdem el keresni köztük azt amelyik nem tűnik olyan ismerősnek. Hú basszus minek van nekem ennyi sapkám? Túrok bele a hajamba mikor már egy bő perc után sem találom. Na jó. Gondolkozz Jackson még is hová tehetted. A sapkáim között nincs. A ruha kupacom között nincs akkor... Az asztalomon. Hát persze. Lépek az említett tárgyhoz és szinte azonnal meg is találom a keresett sapkát. Így már egy hatalmas mosoly kíséretében megyek ki a szobámból és lépek a többiek mellé alaposan végig mérve a kezemben tartott pulóvert.

- Most komolyan. Ki képes ilyet hordani. - húzom  nem is kicsit a számat.

- Attól még mert neked nem áll jól még nem zárja ki, hogy másnak sem áll jól. - javít ki rögtön Jaebum.

- Attól még valami förtelmesen néz ki. - nyújtom át enyhe fintorral az említett ruhadarabot gazdájának aki kicsit rossz kedvűen veszi át.

- Pedig ez a kedvenc  pulcsim. - hajtja le a fejét és dörmögi az orra alatt. 

- És biztosak vagyunk benne, hogy neked remekül is áll nem úgy mint egy olyan valakinek aki feketén kívül nem hajlandó felvenni semmi mást. - próbálja meg felvidítani Yugyeom amihez BamBam is rögtön csatlakozik én viszont csak száj húzva hallgatom őket.

- Mondjuk ahogy elnézlek kevés olyan dolog van ami neked nem állna jól. - néz végig rajta BamBam. Ezt a gondolatot meghalva pedig én is önkénytelenül végig nézek rajta. És bár ritkább az, hogy BamBammal egyetértünk valamiben mint, ahány hulló csillagot lát egy vak ember egész életében, de ebben most egyet kell, hogy értsek vele.

- Ez nem igaz. - vakarja meg zavartan a tarkóját rögtön tiltakozva.

- Pedig szerintem is BamBamnak van igaza. - szólal meg mindenki nagy meglepetésére Jaebum is.

- Hogy mi...? De hát... - kezd el újra  hebegni amitől fogalmam sincs, hogy miért de egy halvány mosoly kúszik az ajkamra.

- Akkor bizonyítsd be. - vetem fel az ötlete mire mindenki kíváncsian néz rám. Kivéve Markot aki csak meglepetten és mintha egy kis félelem is lenne a szemében. - Vedd fel azt a förtelmes pulóvert és akkor majd kiderül, hogy valóban minden jól áll e neked. - magyarázom el neki ötletemet mire csak elkezd hebegni és enyhén elvörösödik. Ettől pedig csak újra mosoly szökik az arcomra. Csak tudnám, hogy még is miért.

- De hát... Én... - hebeg közben Jaebumra nézve, hátha majd ő megmenti, de csak egy biztató mosolyt kap. Végül beletörődik és fejét lehajtva veszi fel a pulcsit. Mikor végzet és a fejét is felhajtja még levegőt is elfelejtek venni úgy meglep a látvány. Mark egyszerűen nem jól néz ki abban a förtelmesen ronda pulcsiban hanem rohadt jól. Baromi jól áll neki ez a szín, szín kavalkád. 

- Várjunk csak. - zökkent ki meglepettségemből Jaebum.  - Nem azt a pulcsit kaptad tőlem tavaly szülinapodra? 

- Hogyan? - néz meglepődve barátjára majd a pulcsi ujját kezdi el vizslatni. - De igen. - helyesel bólogatva egy mosollyal ahogy ő is összeteszi a dolgokat. 

- És ez a kedvenc pulcsid?

- Igen. Nagyon szeretem. -  feleli mosolyogva újra végig nézve a pulcsin. Azonban bár Mark nem látja de Jaebum ezt halva láthatóan boldogabb lett. Sőt... Mintha egyszerűen  ki akarna ugrani örömében a bőréből. Na jó. Az fix, hogy tényleg nem átlag ez a srác. Legalább is Jaebum szemében tuti nem. 

- Igazam lett. - kezd el örvendezni BamBam saját igazának. Száj húzva és kicsit fintorogva fordulok el tőlük újra de egyszerűen nem bírom ki, hogy ne nézzek újra végig Markon. Ahogy pedig újra arcához érek tekintetemmel, enyhén elpirulva mosolyog és próbálja meg elrejteni zavarát. Ettől pedig nekem is mosolyra görbül a szám. Csak tudnám, hogy még is miért. 

Leláncolva 1.rész

Sziasztok. Ez a történet már nagyon régóta ( nem csak 1-2 éve ) van a fejemben. Azonban csak nem rég találtam hozzá olyan karaktereket akikre azt kell mondanom, hogy ez nekik lett kitalálva. Így ezúttal egy VIXX-es történetet hozok. Eddig is ismertem a Vixx-et. Azonban mostanában keztem el kicsit jobban érdeklődni felőlük. És hát Leo és Ravi rögtön bele illet a történetbe. És időm is van végre leírni.

A történet fantasy lesz. A démonok legfőbb uráról szól és egy emberről aki szerencsétlen körülményeknek hála szolgává válik. A történet erősen fog tartalmazni R18-at és "enyhén" szadizmust.

Remélem, hogy ez is tetszeni fog. Jó olvasást hozzá. :)

Rin Rin

Leo

- Júj, Taekwoon. Olyan jól énekelsz. Meseszép hangod van. - pörög fel az osztály társam ének óra után és jön ide hozzám. Nem válaszolok neki, bár nem mintha nagyon hagyná. - Add nekem. - kezd el nyafogni mire csak értetlenül nézek rá. Ez ugyan is lehetetlen. - Tudom, hogy nem lehet, de ha lehetne akkor add nekem. - nyafog tovább és addig nem száll le rólam míg nem válaszolok.

- Okey. - egyezem be végül, csak, hogy leszálljon rólam.

- Tényleg, tényleg, tényleg? - kezd el ugrándozni.

- Ja. - nyögöm ki és ezzel sikerül is végre leráznom magamról.

Ez már hat éve volt és ennek az egy apró szócskának köszönhetek mindent.

Jung Taekwoon vagyok, és alig két hónap múlva töltöm a 18-at. Teljesen átlagos gimnazista életet élek, ha azt most nem számítjuk, hogy nem nagyon vannak barátaim. Nem vagyok az a nagyon barátkozós típus. Két nővéremmel és anyámmal élek együtt. Jó vagyok a sportokban, főként a fociban. Ezen kívül az ének az amiben kimagasló teljesítményt nyújtok. Nem is csoda, hogy idol szeretnék lenni a későbbiekben. Már táncra is járok. Ezen felül pedig elég makacs vagyok. Egyáltalán nem nyílok meg könnyen. Nagyon nem szeretek veszíteni, és soha nem hagyom, hogy valaki is le nyomjon bármilyen tekintetben. Nem hajtok csak úgy fejet senki előtt. És, hogy miért is volt olyan fontos az az egy kis szócska hat évvel ezelőttről amire már másnap nem emlékeztem? Hát ezért...

- Kicsim, az egyik régi barátod van itt. - kiabál fel anya.

- Megyek. - kiabálok, majd lesietek. Nagy meglepetésemre Ken áll az ajtóban. - ...
- Erre jártam és gondoltam benézek. Olyan régen találkoztunk. Gondoltam benézek, hogy mi van veled. - válaszol a fel nem tett kérdésemre. Nagyokat pislogok csak meglepettségemben. Nem szólok semmit csak beljebb lépek és teljesen kitárom neki az ajtót, hogy bejöhessen.
- Semmit sem változtál. - jön beljebb nevetve. - Ugyan olyan hallgatag vagy mint régebben. - erre sem mondok semmit csak hümmögök egyet és elindulok a szobám felé. Nem kell hozzá tíz másodperc sem, hogy megállapítsam, hogy Ken sem változott semmit az elmúlt évek alatt. Még fel sem írünk a szobámba már be nem áll a szája. Ahogy pedig beérünk a szobámba a nélkül, hogy megvárná, hogy hellyel kínáljam, csak fogja magát és leül az ágyam szélére. Így én kihúzom az asztalomnál lévő széket és Ken-nel szembe fordítva ülök le.
- Annyira örülök, hogy itthon vagy. Mikor erre felé jártam és eszembe jutott, hogy itt laksz rögtön kedvem támadt kicsit a nosztalgiázáshoz. - vigyorog mint a tejbe tök.
- Nem sok mindenre emlékszem így nem hiszem, hogy jó helyre jöttél nosztalgiázni. - felem neki.
- Váov. - csodálkozik el és hajol kicsit előrébb, mire én csak értetlenül nézek a megnyilvánulása miatt. - Sokkal mélyebb lett a hangod. - fejti ki megnyilvánulásának okát végül. - Emlékszem még mikor kicsik voltunk mennyire szép hangod volt. Tiéd volt a legszebb az osztályban. Már akkor úgy irigyeltem a hangod. - kezd el nagy hévvel mesélni. Olyan hévvel és beleéléssel beszél, hogy követni alig bírom, hogy mit mond. - Arra is emlékszem, hogy annó a hangod volt a mindened. Még külön tanárhoz is jártál ugye?
- Igen. - bólintok csak egyet halkan.
- És még minidig foglalkozol a hangoddal? Jársz tanárhoz vagy valami? - kezd el hirtelen faggatni és ha ez lehetséges még az eddigieknél is jobban  figyel. Mintha számítana bármit is a válaszom.
- Fogjuk rá. - bólintok egy aprót. Ezt meghallva pedig csak még lelkesebb lesz.
- Énekelj valamit. - kezd el kérlelni. De semmi kedvem most itt énekelni. - Na kérlek. Csak egy számot. Naaaa... -
- Okey. - adom meg magam végül egy sóhajtás mellet.
- Ez az. - egyenesedik fel  közben az összes figyelmét rám koncentrálva. Na jó. Nagy levegő és kezdj bele. Hisz most csak Ken-nek kell énekelned egy volt osztálytársadnak, nem pedig vad idegeneknek. Menni fog. Nagy levegő és mehet. Beszívok egy mély levegőt és amint megvan, hogy melyik számot fogom énekelni neki is kezdek. Eleinte becsukom a szemem és igyekszem minél jobban beleélni maga, és csak a végénél nyitom ki a szemem. Ken tátott szájjal ül az ágyamon és kivételesen meg sem bír hirtelen szólalni.
- Ez... Ez valami hihetetlen volt... - szedi össze végül magát.
- Köszönöm. - fordulok el kicsit a székemmel, hogy ne láthassa, hogy zavarba jöttem a bókjától. Nem vagyok hozzá szokva, hogy megdicsérnek és valahogy kétlem, hogy valaha hozzá fogok szokni.
- Úgy irigyellek. Én is ilyen hangot szeretnék. Az én hangommal még csak gyakornoknak sem vesznek fel egyik ügynökséghez sem. - szomorodik el. De a következő pillanatban már újra jó kedve van. - Arra emlékszel amikor egyik ének óra után azt mondtad, hogy ha lehetne akkor nekem adnád a hangodat? - kezd el érdeklődni mire én csak értetlenül fordulok vissza felé a székemmel.
- Nem. - válaszolok röviden egy kis gondolkodás után. Amúgy is kétlem, hogy ilyesmi megtörténne, hisz a hangom az egyetlen olyan dolog amire büszke vagyok. Ráadásul ő vezet majd el engem az álmomhoz, hogy egyszer majd idol lehessek. Soha senkinek nem adnám oda semmiért a hangomat. Ha pedig valóban történt ilyen az is csak azért lehetett, hogy végre békén hagyjon.
- Ne mááár... Hatodikosok voltunk és az év utolsó ének órája volt. Mivel év közben egyszer torokgyulladásod volt ezért négyesre álltál és annak fejében, hogy megkapd az ötöst énekelned kellet egy számot az osztály előtt. - meséli nagy beleéléssel és még a kezével is gesztikulálva. Így, hogy elmeséli rémlik, hogy tényleg volt egy ilyen nap, de maga a beszélgetés még minidig nem. Bár amin őszintén megmondva a legjobban meg vagyok lepődve, hogy ő ennyire részletesen emlékszik rá. Én már azt is elfelejtettem, hogy mennyire beteg voltam, és majdnem egy hónapot a kórházban töltöttem.
- Nem emlékszem. - rázom meg újra a fejem.
- Ne mááár... Óra után mentem oda hozzád beszélgetni. Megkérdeztem, hogy ha lehetne akkor nekem adnád e a hangod mire az mondtad idézlek "okay" - emeli fel jobb mutató ujját és próbál meg engem utánozni. Ha jól emlékszem akkor óra után tényleg oda jött hozzám. De arra már nem emlékszem pontosan, hogy miért. Ha jól rémlik akkor megint csak valamilyen hülyeséget akart amire csak simán rábólintottam csak, hogy végre lerázzam. Gondolom akkor ez volt az a hülyeség. - Így már emlékszel? - faggat tovább mire csak nagyot sóhajtok.
- Rémlik valami. - vallom be végül. Bár maga a beszélgetés nem rémlik, hogy miről szólt de Ken-t ismerve lehetett szó ilyen hülyeségről.
- De jó. - sikít szinte már fel és kezd el örömében ülve ugrálni az ágyamon, már amennyire ülve lehet ugrálni az ágyamon. - Soha nem fogod elhinni, hogy mire bukkantam rá alig pár hónapja. - vált hirtelen témát és hagyja abba az ugrándozást. Fogalmam sincs, hogy már megint mire gondol így csak némán ülök és várom, hogy folytassa. Ahogy ez neki is leesik vesz egy nagy levegőt és úgy mondja el egy szuszra.
- Megtaláltam a módját, hogy beválthasd a szavad. - néz rám fülről fülig érő szájjal. Néhány másodpercig csak bambán pislogok rá. Fogalmam sincs hirtelenjében miről beszél.
- Hogy? - kérdezek rá végül ahogy csak némán ül vigyorogva.
- Találtam módot arra, hogy nekem add a hangod. - magyarázza el. De azonnal még így sem reagálók. Kell néhány másodperc, hogy eljusson az agyamig, hogy mit is mondott.
- Ki van csukva. - bököm ki egyszerűen.
- Pedig nem. Tényleg lehetséges. Mikor múltkor Kínában voltam a...-
- Nem arra értettem. - szakítom gyorsan félbe mielőtt még belekezdene egy hosszú és unalmas mesébe amit semmi kedvem sincs végig hallgatni.
- Akkor...? - néz rám értetlenül és kicsit sértetten, hogy félbe szakítóttam egy bizonyára rendkívül érdekfeszítő történet mesélésében.
- Nem arra mondtam, hogy találtál rá módot. Már nem mintha az valaha is lehetséges lenne. Hanem, hogy szó sem lehet arról, hogy én valaha is bármilyen indokból neked adjam a hangom.
- De hát... De hát... - kezd el hebegni. - Megígérted nekem.  Azt mondtad, hogy ha találok rá módot akkor nekem adod. És az előbb ismerted be, hogy emlékszel is rá, hogy ezt mondtad. - kezd el hisztizni mint egy gyerek. Székem karfájára könyökölök és úgy hajtom tenyerembe homlokomat.
- Valószínűleg csak azért egyeztem bele ebbe az oltári nagy hülyeségbe, hogy végre leszállj rólam. - vallom be neki. Úgy érzem, ha nem mondom el neki most az igazságot akkor soha az életben nem fogom tudni lekoptatni magamról. Ken az a tipikus pióca féle ember. Akiket hozzá tenném, hogy a legnehezebben tudok elviselni. - Ha mást nem szeretnél akkor menj. Még sok dolgom van. - állok fel és indulok el az ajtó felé, hogy kinyissam neki.
- Azt már nem. - kiáltja el magát és pattan fel az ágyról. - Addig nem megyek sehova amíg be nem tartod az ígéreted.
- Bocs, hogy ki kell ábrándítsalak de ez lehetetlen. Most pedig... - indulok el újra az ajtó felé de újra megállít.
- Ám legyen így. Ha magadtól nem akarod betartani az ígéretedet akkor majd más betartatja veled. - vesz elő egy igen csak réginek tűnő könyvet és rövid lapozgatás után enyhe terpeszbe áll és krákog egyet. Felhúzott szemöldökkel figyelem, hogy még is mi az istent csinál mire elkezd egy számomra ismeretlen nyelven beszélni. Most komolyan azt hiszi, hogy meg tud idézni valamit. Még is hány éves ő. Egy jó fél percig hallgatom mire érzem, hogy vissza kell fognom magam, hogy ne nevessem el magam hangosan. Pedig ez az ami ritkábban fordul elő mint, hogy én szólítsak meg először valakit. Az pedig nagyon nem gyakori. El sem hiszem, hogy most komolyan elhiszi, hogy ezzel a nevetséges mondókával tényleg meg tud idézni valamit. Nagyobb idióta mint azt eddig hittem. Egy jó perces szövegelés után becsukja a szemét és arcához emeli a könyvet majd végig nyal a lapon. Muszáj vagyok egy kisebbet krákogni, hogy el rejtsem a nevetésem.
- Azt hittem az idézésekhez vér kell nem pedig nyál? - szólalok meg nagy nehezen ahogy sikerül magam össze szednem. Azonban ahogy ezt kimondom valaki kis híján szívrohamot okoz nekem.
- Így is van. Legalább is volt. Azonban az annyira elcsépelt és klisés, hogy már szinte rosszul voltam tőle. Ez így sokkal viccesebb. És a halandzsa szöveg is elég viccesre sikerült ha engem kérdetek. - neveti el magát egy hang a hátam mögül mire még az ereimben is megfagy a vér és teljesen lesokkolva fordulok meg. Egy velem egy magas férfi áll velem szemben nevetve. Hosszú fekete haja az égnek áll. Fehér hosszú ujjú, mélyen kivágott felsőt visel ami kivágásánál lazán össze van fűzve. Alkarjára egy-egy hosszú fekete bőr szíj van ráerősítve. Feszülős fekete bőrgatyában van hozzá illő fekete bakanccsal. Nyakában pedig mint egy nyakörv feszül egy vastagabb bőrszíj melyen középen egy leginkább valami féle virágra hasonlító jel van fémből. És hiába nem tudom megmondani, hogy pontosan mit is akar ábrázolni a fém dísz a nyakpántján, még is valahogy annyira ismerősnek tűnik. Biztos vagyok benne, hogy már láttam valahol. Csak azt nem tudom, hogy még is hol. Ahogy abba hagyja a nevetést és nyitja ki a szemét veszem csak észre, hogy egyik szeme haja feketével vetekszik mely mintha maga lenne a mélység. Másik szeme viszont olyan világos kék mintha a legragyogóbb napon néznél fel az égre.
- Hát nem sokkal viccesebb így? - néz rám mosolyogva. De ettől a mosolytól kicsit sem jövök zavarba. Sokkal inkább megijedek tőle. Van ebben a mosolyban valami rémisztő. És nem csak a mosolyában. Az egész tekintetében. Úgy maga az egész lénye azt sugallja, hogy jobban jársz ha minél messzebbről elkerülöd. De ha muszáj vagy is vele találkozni akkor is kerüld a legapróbb összetűzést is vele. Azonban én soha nem voltam az a valaki aki csak egy ilyen miatt rögtön visszavonulót fúj és hagyja, hogy a másik nyerjen.
- Te még is ki vagy és mi a poklot keresel a szobámban.
- Hogy én? Engem sok néven ismernek. Azonban a legjobban a Ravit szeretem. És elhiheted. Még csak véletlenül sem keresem a poklot. - neveti el magát. - Sőt... Jó végre kicsit elszabadulni onnan.
- Még is ki az Isten vagy te? - kérdezek rá újra most már kicsit idegesebben. Elvégre rendes választ nem kaptam eddig erre a kérdésemre.
- Hát az még csak véletlenül sem vagyok. -  neveti el magát újra. - Sőt így hirtelen azt sem tudom, hogy sértődjek meg erre a megszólalásra, vagy vegyem bóknak. - gondolkodik el kicsit majd egy egyszerű vállrándítással tovább is lép. - Kérlek szépen én nem vagyok más mint minden poklok, és alvilágok ura. - válaszol végre kérdésemre. Azonban ezt halva még a lélegzetem is elakad. 

Vágyálom 2.rész

És igen negyedjére írom újra ezt a fejezett és még így is vagy a fele hiányzik az első változatnak de lassan az is jön nemsokára. És igen nem is én lennék ha elsőre sikerülne leírnom és még el is mentenem ( vagy legalább másodjára XD )


Tegnap Jaebumal elmentünk mindent megvenni és még elkészíteni is segített. Habár ha jobban belegondolok többet hátráltatott mint segített. Így is alig tudtam pár szemet megmenteni előle, hogy ne egyen meg mindent. Legalább tudom, hogy finom lett. Négy szemet be is csomagoltam és a eltettem mára.  Tudom, hogy hárman vannak de több oka is van, hogy négyet csomagoltam el. Először is azért mert hiába evett meg Jaebum nem is keveset tegnap, de ízlett neki így neki is csomagoltam el egyet. Kettő pedig, hogy össz visz annyit hagyott (amúgy sokkal többet szerettem volna eltenni). 

Most pedig itt álok a fan meeting épületének egyik folyosóján kezemben egy papír zacskóval amiben a becsomagolt muffinok vannak és igyekszem a mérhetetlen mennyiségű izgulásomat visszatartani. 

- Ugye tényleg nem gáz, hogy általam készített sütit adok? - kérdezem meg újra, ugyan is tényleg nem szeretném, hogy félreértse. Az nagyon ciki helyzet lenne.

- Nyugi, biztos vagyok benne, hogy nem te fogsz egyedül kézzel készült sütit adni.

- Rendben. - fújom ki a levegőt kicsit megnyugodva.

- Habár abban biztos vagyok, hogy te leszel egyedül fiú a fan meetingen.

- Hogy mi? - állok meg ledöbbenve. - Én ezt nem csinálom. - jelentem ki megfordulva és már indulok is el visszafelé.
- Ugyan Mark. Ha már itt vagy akkor nem fordulhatsz vissza. - fogj meg a vállam és tart vissza. - Hisz már mióta vágysz arra, hogy találkozhass Yugyeommal.
- De hát én... - kezdenék el tiltakozni de nem hagyja.
- Innen már nincs visszaút. - feleli nevetve majd fogja és belök egy ajtón amit rögtön utánam be is zár. - Sok sikert. - Hallom még ahogy az ajtó túloldaláról szól nekem. Néhány másodperc múlva pedig már csak a rengetek fan sikítozása csapja meg a fülem. Kicsit félve forfdulok meg. A sejtésem beigazolódott. Jaebum tényleg képes volt csak így belökni a GOT3 fan meetingjére. Már éppen azon vagyok, hogy megforduljak és hazamenjek, de ahogy tudatosodik bennem, hogy BamBam tőlem alig pár méterrel hülyéskedik Jacksonnal úgy ahogy eddig csak a neten keresztül láttam, inkább csak fogom magam és leülök a leghátsó sorban és a mellettem lévő helyre leteszem a becsomagolt muffinokat. A terem másik végében van a színpad vele szemben lépcsőzetesen a székek. Azt hittem, hogy tömve lesz a terem de az utolsó három sorban senki sem ül. Mondjuk olyanok is vannak aki elől állnak és nem ülnek. Bár ha jól tudom akkor csak meghatározott számú rajongókat engednek a meetingre. Ráadásul ahogy kicsit körbe nézek, Jeabumnak igaza volt. Egy fiút sem látok rajtam kívül. Kicsit lejjebb csúszva a széken figyelem, hogy mi történik a színpadon. BamBam éppen most ugrik hátulról Jackson nyakába miközben valamin hülyülnek. Jackson pedig nevetve próbálja valahogy leszedni magáról. De hol van Yugyeom? Bár merre nézelődök sehol sem találom. Annak nem lenne értelem, hogy nem jött el, nem? Elvégre akkor nem hozott volna el Jaebum. De akkor vajon hol lehet?
- És már itt is vagyok újra hallhatóan. - hallom meg hirtelen a várva várt hangot és kapom rögtön felé a fejem. Tényleg itt van, alig pár méterre tőlem az az ember akire eddig felnéztem. Mint kiderült csak a mikrofonjával volt valami gubanc és azt ment el megcsinálni. De most már itt van és ő is csatlakozik Jacksonékhoz. Még egy jó húsz percig csak nézem őket és élvezem a beszélgetésüket meg az előadásukat.
- Na hogy tetszik? - szólal meg mögülem hirtelen egy hang mire kis híján szív rohamot kapok. Így kicsit ijedten fordulok a hang irányába. De ahogy meglátom barátom önelégült mosolyát megnyugszom. - Azért ennyire nem kell megijedni.
- Már mondtam, hogy nagyon ijedős vagyok. - magyarázom neki mentegetőzve.
- Tudom. De nem hittem volna, hogy ennyire.
- Pedig most még nem is sikítottam fel.
- Azt megnézném. - neveti el magát újra.
- Ne merészeld. - nézek rá szúrósan.
- Jó jó. - nevet tovább. - Amúgy eddig, hogy tetszik? - vált kicsit lazábbra ás vált témát.
- Nagyon tetszik. - váltok én is témát és kezdem el elmesélni, hogy mi is történt eddig. De hamar leesik, hogy hülyeséget csináltam. - De te ezeket mint tudod mi? - nevetem el magam kicsit zavartan és fordulok előre.
- Nagyjából. - neveti el magát. - De jó hallani, hogy nézőként milyennek hat az előadásuk.
- Értem. - nyugszom meg kicsit.
- Amúgy lassan kezdődik a dedikálás. Yugyeom lesz az utolsó.
- Kizárt dolog, hogy én oda menjek hozzá. - tiltakozom rögtön.
- Hát oda már nem rángathatlak el, de szerintem menj nyugodtan. Nem lesz belőle semmi baj.
- Így is elég ciki, hogy egyedül én vagyok itt fiú.
- Csak azért, mert csak negyven rajongó jöhetett el, és a lány rajongók gyorsabbak voltak a jegy vételnél. Amúgy pedig azt is kétlem, hogy bárki észrevett volna, úgy meglapulsz itt hátul.
- Ha észrevenné.... - kezdenék el magyarázkodni de valaki idejön hozzánk és Jaebumot félrehívja egy kicsit. Addig én újra a színpadra fordítom a figyelmem de Jaebum hangja alig egy perc múlva újra kizökkenti figyelmem. Csak kérdőn nézek rá, hogy mi történt.
- Ne haragudj de van egy kis gond így vissza kell mennem.
- Nem probléma. - mosolygok rá.
- Köszönöm. - mosolyog vissza majd hajamba túr és indul el.
- Sok sikert. - szólok még utána mire csak int egyet és már megy is tovább. Én pedig újra visszafordulok a színpad felé. Pár perc múlva pedig ahogy Jaebum is mondta elkezdődik a dedikálás. Először BamBaman, majd Jacksonon és végül Yugyeomen volt a sor. Amíg az egyikük aláírt addig a másik két tag szórakoztatta a fanokat. Mikor mind hárman végeztek elköszöntek és még utoljára előadták a legújabb számukat a Boom Boom Boom -ot. Ezután eltűntek a függönyök mögött és a fanok is szépen lassan elszivárogtak. Hallom, hogy néhányan észre vesznek, meglepődnek rajtam. Sőt van aki az ittlétemet is megkérdőjelezi. De igyekszem nem foglalkozni velük csak még jobban összehúzom magam és így várom meg Jaebumot. Vagy is várnám meg, ha nem kapnék olyan negyed óra várakozás után egy sms-t, hogy sajnos nem tud hazakísérni viszont ahogy visszaért rögtön felugrik hozzám. Magamhoz veszem a muffinokat, ugyan is nem tudtam magam rávenni, hogy én is beálljak a sorba és odaadjam, és már indulok is.

Jackson

A fan meeting teljesen jól megy addig amíg az első fél óra után Yugyeom hirtelen el nem némul, elromlik a mikrofonja és le kell mennie a színpadról, hogy megcsinálják. De még ezt is jól megoldjuk és BamBammal már hülyülünk is tovább. Legalább is ő adja a formáját én pedig próbálom levakarni a nyakamból. Azonban egy pillanatra lefagyok ahogy meglátom, hogy ki jön be az ajtón. Egy fiú, de nem is akárki. Ha jól látom ő az akivel összefutottam a reptéren. De ő még is mit keres itt? Várjunk csak, az a csomag... lehet csak a cuccaimat jött visszahozni? Követem tekintetemmel ahogy leül a leghátsó sorba.

- És már itt is vagyok újra hallhatóan. - hallom meg maknenk hangját újra és folytatjuk a sót az előre eltervezettek szerint.
- Te is észrevetted azt a fiút a hátsó sorban. – settenkedik mögém Yugyeom és súgja a fülembe.

- Igen. - bólintok újra a fiú felé sandítva, közben igyekezve folytatni a meetinget úgy, hogy senkinek ne tűnjön fel a kis magán beszélgetésünk.
- Engem se hagyjatok ki. - ugrik a nyakunkba BamBam is.
- Van egy fiú a hátsó sorban. - magyarázza el neki röviden a beszélgetésünk lényegét Yugyeom.
- És, hogy hozzám jött. - teszem hozzá.
- Mi? Hol? - lelkesedik fel rögtön.

- Ó de el van valaki szállva magától. – neveti el magát Yugyeom.

- Bocs, hogy ki kell ábrándítsalak, de nekem hozott cuccokat.

- Ablakot ne nyissunk neked?

- Srácok én még minidig nem látom. – nyafog BamBam.

- Leghátsó sor bal oldalt. – magyarázom el neki, de már fordulok is vissza Yugyeomhez. – Ha nem hiszed akarsz fogadni? És akkor legalább kapok is valamit azért mert igazam van.

- Benne vagyok, legalább kicsit letöröm azt a hatalmas egód. – neveti el magát. – Aki veszít az végez el egy hétig minden házimunkát otthon.

- Legyen. Én a helyedben már most gondolkodnék rajta, hogy hogyan szorítsak bele mindent az időbeosztásomba.  – nevetem el magam és hagyom ott őket, hogy végre ne csak látszatból foglalkozzam a fanokkal. Egész meeting alatt szinte le sem veszem a szemem arról a fiúról. Na jó, azért nem olyan feltűnően. De a szemem sarkából folyton őt figyeltem. És ennek hála le is fagyok egy pillanatra. Az ott... JB? Mit keres ő ott? És mióta tud ő így mosolyogni? Még életemben nem láttam ezt az arcát. Ez itt nekem nem stimmel. És nem csak azért mert általában csak szid engem. Még is ki ez a fiú? 
A következő jó negyed órában Jaebum el sem mozdul mellőle. Sőt végig röhögcsélnek meg beszélgetnek. JB pedig egy pillanatra sem veszi le erről a fiúról a szemét. Csak mikor valaki oda megy hozzá. Látszik rajta, hogy nagyon nincs ínyére, hogy ott hagyja. Muszáj valahogy kiderítenem, hogy még is mi folyik itt pontosan.
Nem sokkal azután, hogy Jaebum újra kikerült a látó teremből eljön a dedikálás ideje. Először BamBaman majd rajtam a sor. Egész idő alatt vártam, hogy a fiú is ide jön majd, de még csak fel sem állt egész idő alatt a helyéről. Ahogy fogyott a sor kezdet a reményem egyre inkább lankadni. Bár az is lehet csak meg akarja várni, hogy lemenjen a sor. Biztos nem lehet könnyű neki, hogy egyedüli fiú ként beálljon a sorba. Már csak hárman vannak. Megint a hátsó sor felé sandítok de még csak nem is tűnik úgy, hogy akár csak fel is akarna állni. Még két rajongó, de még minidig csak a helyén ül és közben Yugyeomékat figyeli. Az utolsó rajongónak írom alá az albumát, pacsizok vele és már megy is vissza a helyére, de ő még minidig csak a helyén ül. 
- Most pedig Yugyeom te következel az aláírás osztásban. Kérlek ülj ide. A fanokat pedig arra kérném, hogy akik Yugyeomtől szeretnének aláírást ők itt sorakozzanak. - szólal meg a konferáló hölgy mire kicsit vonakodva de felállok és átadom a helyem Yugyeomnek. A hátsó sor felé sandít majd önelégülten elmosolyodva ül le közben engem nézve.
- Azt hiszem készülhetsz a takarításra. - szól még ide nekem. Nem szólok semmit csak egy kisebb morgással megyek oda BamBamhez, hogy most mi ketten szórakoztassuk azokat a fanokat akik nem állnak sorba. Azonban egy jó tíz perc múlva újra jó kedvem kezd lenni. A vörös hajú srác még minidig ott ül a helyén. Ahogy ezt észreveszem újra teljes lelkesedéssel kezdem el BamBamet szívatni kicsit. Minden fan után aki már megkapta Yugyeomtől az aláírást és a kéz fogást a hátsó sor felé nézek, de bármennyire is fogy a sor ő a helyén marad. Végül Yugyeom sora is teljesen elfogy, de hozzá sem ment oda. Végül még befejezés ként elénekeljük a Boom Boom Boom-ot. Majd rendesen elköszönünk és már le is megyünk a színpadról. Ahogy leeszkábálnak rólunk minden féle mikrofonokat meg a többi vackokat egyből az öltöző felé vesszük az irányt. Még be sem záródik mögöttünk az öltöző ajtaja már nyílik is újra.
- Ügyesek voltatok. - jön be Jaebum. - A többit viszont majd otthon megbeszéljük. Siessetek. Tíz perc múlva indulunk. - tér rögtön a lényegre és már megy is ki. Úgy siet mintha történt volna valami. Csak nem ahhoz a fiúhoz siet. 
- Úgy néz ki Jaebum nyerte a fogadást. - neveti el magát mögöttem Yugyeom. 
- Igen. - morgom, majd gyorsan elkészülök és már megyek is ki a kocsihoz. Szerencsére nem kell sokat várnom, hogy a többiek is ideérjenek. Nagyjából tíz perc és már indulunk is. A visszafelé úton nem kis dugóba keveredünk aminek hála a nagyjából fél órás utat kicsivel több mint egy óra alatt tesszük meg.
Baromira kíváncsi vagyok, hogy vajon ki az a fiú és, hogy milyen kapcsolatban áll vele Jaebum, de végül úgy döntök jobb nem megkérdezni. Legalább is nem itt és nem most. Így az utat igyekszem végig aludni. Még ha nem is megy. De legalább pihenek.
Mikor végre megérkezünk rögtön a lift felé vesszük az irányt. Azonban Jaebum telefonja megállít minket benne. Mivel ő is eléggé el van fáradva ezért kelletlenül veszi elő a telefonját. Azonban ahogy meglátja, hogy ki hívja, rögtön felélénkül és már veszi is fel. 
- Szia, ne haragudj, hogy csak úgy ott hagytalak. . . . Sikerült rendben haza érned? . . .  Örülök . . .  Persze. Mondjad csak. . . . Szerintem ezt te is nyugodtan megteheted. . . . Ugyan már, de ahogy te gondolod. . . . Igen persze, egy perc és én is ott leszek. . . . Rendben, szia. - teszi le a telefont. - Menjetek előre, nekem még van egy kis dolgom, de pár perc múlva én is megyek. - int majd már megy is a bejárat felé. Mi addig beszállunk a liftbe és meg sem állunk a saját szobánkig. Azonban nem tudunk tíz percnél többet pihenni.
- Megjöttem. Gyertek az asztalhoz. - hasít bele a csendbe Jaebum hangja, mire nyögve nyelősen feltápászkodok az ágyról és a többiekkel együtt leülünk az asztalhoz. - Akkor hát vágjunk is bele, hogy mindenki minél előbb mehessen a dolgára. - kezd bele.
- Egyet értek. - bólintok beleegyezően, hisz már nagyon fáradt vagyok és aludni akarok.
- Ritka, hogy valamiben egyetértetek. - neveti el magát BamBam, de különösebben senki sem reagál most a beszólására. Nincs most annyi erőm meg kedvem, hogy vissza szóljak neki.
- Nagyon ügyesek voltatok. - folytatja Jaebum nem is törődve BamBam beszólásával. - Nagyon jól megoldottátok mikor Yugyeomnek elromlott a mikrofonja. Büszke vagyok rátok. Főleg rád Jackson. - fordul felém mire meglepetten emelem felé a fejem.
- Tényleg lehet veled ma valami. - jegyzem meg elgondolkodva. - Ezt a kitüntetett dicséretet meg miért kaptam?
- Mert egész idő alatt úgy viselkedtél mint ahogy egy rendes vezetőnek kell. Összeszedet voltál és nem okoztál semmi féle bajt. Büszke vagyok rád. Nem tudom, hogy mi történt de jó lenne ha ez ezentúl is így lenne.
- Hm.. - hümmögök csak egyet válasz ként és fordítom el újra a fejem. Valószínűleg ha nem rajta és főleg azon a fiún gondolkodtam volna, és a figyelmemet nem nekik, neki szentelem akkor egyáltalán nem így viselkedtem volna. De ezt neki nem kell tudnia.
- Na és most, hogy ezzel megvolnánk, rá is térhetnénk a komoly dolgokra. - szólal meg hirtelen BamBam, mire mindannyian meglepetten és kíváncsian nézünk rá. - Mi van a szatyorban? - böki ki végül mire gondol és mutat a Jaebum kezében szorongatott tárgyra, mire mindannyian a mutatott tárgy felé fordulunk. Álljon csak meg a menet. Hisz ez nem a...
- Már azt hittem, hogy tényleg van valami komoly dolog. - sóhajt egyet Jaebum. - Amúgy ez itt egy ajándék. - mutatja fel a szatyrot és teszi le az asztalra. Ajándék? Hisz ez nem az a szatyor ami annál a srácnál volt és amiben visszahozta a cuccaimat?
- Nem tudom, hogy észre vettétek e, de a mai fan  meetingen volt egy fiú is.
- Igen. - mondjuk szinte egyszerre és bólintunk.
- Na te hát. Ő egy nagyon jó barátom, és hát, a példaképének akarta ezt oda adni azonban hiába mondtam neki, hogy nyugodtan menjen oda hozzád  és adja oda neked személyesen ő nem akarta, hogy félre értsd így inkább velem küldte el. - magyarázza el. Szóval valóban azé a srácé. Mondjuk megértem, hogy miért nem akarta ideadni nekem személyesen de akkor is... várjunk... mit mondott az előbb Jaebum... - Úgy, hogy tessék. - tolja Yugyeom elé a szatyrot.
- Az enyém? - lepődik meg mire JB csak bólint egyet. - Azta... Ezek... - néz bele.
- Muffinok. - állapítja meg BamBam miközben Yugyeom kiveszi őket és leteszi az asztalra.
- És nem is akármilyenek. Valami elképesztően finomak. - dicséri őket mosolyogva.
- De miért pont négy? - fordul felé BamBam kérdőn.
- Hát gondolom mivel jó barátok Jaebummal ezért neki is csomagolt egyet. - találgat Yugyeom.
- Nem teljesen. - neveti el magát Jaebum.
- Akkor? - fordulok felé már én is kíváncsian.
- Háát... - vakarja meg a tarkóját kínosan. - Tegnap este mikor készítette én is ott voltam és.. hát.. hogy őszinte legyek annyira ízlett, hogy össz vissz csak ennyit tudott előlem megmenteni. - meséli el a végén elnevetve magát zavarában.
- Ennyire finom lenne? - vesz el egyet Yugyeom.
- Kóstold meg. Elvégre neked készült. - biztatja Jaebum mire bele is harap. Alig pár másodperc után pedig már szinte tömi magába.
- Ez nagyon finom. - tör ki belőle és tömi szájába a maradékot is.
- Én is. - vesz el BamBam is egyet és harap bele de szinte azonnal újra harap is egyet majd még egyet és még egyet míg nem az egészet elpusztítja kevesebb mint fél perc alatt. - Ez mennyei. - tör ki belőle.
- Ennyire nem lehet jó egy muffin. - veszek el én is egyet és harapok bele. Alig három másodperc múlva azonban én is szinte beletömöm a számba. - Ez tényleg nagyon jó. - tör ki belőlem is.
- Én megmondtam. - bólogat büszkén Jaebum mintha ez az ő érdeme lenne.
- Mond neki Hyung, hogy nagyon finom volt és, hogy bármikor szívesen fogadnánk egy ilyen ajándékot. - veszi el az utolsót Yugyeom és kezdi el már is pusztítani.
- Igen. - helyesel rögtön BamBam is. - Csináljon legközelebb is ilyet.
- Már mondtam neki ne aggódjatok, de biztos örülni fog, hogy ennyire ízlett nektek.
- Igen, mennyei volt.
- Nagyon finom volt. - helyesel Yugyeom is teli szájjal.
- Tényleg nagyon jó volt. - ismerem be én is.
- Átadom. - bólint egyet mosolyogva majd komolyodik el újra. - Azonban még van egy dolog amit meg kell beszélnünk mielőtt mehetnétek pihenni. 
- Mi az? - nézek rá kérdőn.
- A hétvégétek szabad. Kaptok két napot a pihenésre, azonban úgy készüljetek, hogy hétfőn már reggel fotózásra mentek délután pedig rádió szereplésetek lesz. Úgy, hogy hétvégén a lehető legjobban pihenjétek ki magatokat.
- Meglesz. - bólintok egyet és már állnék is fel azonban még nem fejezte be.
- És ami a legfontosabb, hogy most hétvégén, nem csak nektek lesz szabad napotok hanem nekem is. És már van is programom egész hétvégére. Úgy, hogy ne, hogy bármi féle bajt merjetek okozni. - mondja szinte fenyegetőzve közben végig engem nézve.
- Most ezt miért pont nekem mondod? - akadok ki.
- Mert leader létedre veled van állandóan csak baj. - jelenti ki mintha csak azt kérdeztem volna, hogy milyen színű az ég.
- Ez nem igaz. A múltkor is Yugyeom hibája volt az egész. - szállok rögtön védelmemre.
- Erről nem nyitok vitát. - jelenti ki. - A hétvégén igyekezz türtőztetni magad. - közli. - És ha ezt sikerült megértenetek akkor mindent megbeszéltünk. - hagy figyelmen kívül.
- Igen Hyung. - bólintanak egyszerre Yugyeomék mire Jaebum csak elmosolyodik.
- Akkor hát ha mindent megbeszéltünk akkor én megyek is. Hagylak titeket pihenni.
- Igen. - felelnek egyszerre majd Jaebum int még egy utolsót és már megy is. Amint bezárul mögötte az ajtó Yugyeom már pattan is fel a helyéről.
- Úgy néz ki még is én nyertem a fogadást. - nyújt nyelvet kárörvendve Yugyeom mire csak szúrósan nézek rá így csak fogja magát és visszavonulót fújva elslisszol a szobájába. - Én a helyedben elkezdenék gondolkodni, hogy, hogy fog majd minden beleférni az időmbe. - szól még be az ajtajából de nem várja meg, hogy mit reagálok csak bezárja azt. 
Most komolyan lehetne még ennél is szerencsétlenebb a hetem? Állok fel pufogva a helyemről és megyek be a szobámba és dőlök el az ágyamon. Azt legalább már tudom, hogy ki volt az akit a reptéren agyon dicsért nekem angolul. Csak azt nem tudom, hogy ha ekkora rajongója a GOT3-nek akkor még is miért nem tudta, hogy tudok angolul. Már mint, ez egy eléggé közismert dolog. Vagy csak Yugyeomért van oda ennyire. De hát akkor is. Ha csak Yugyeom miatt követi figyelemmel a GOT3-t ez egy olyan információ amit tudnia kéne. Ennyire nem figyelhet csak és kizárólag Yugyeomre. Ha bár az is lehet, hogy csak elfelejtette. Azon még nem is lennék annyira meglepve. Viszont ha ennyire rossz a memóriája akkor baromi kíváncsi lennék, hogy még is milyen egyetemre vették fel. Mondjuk az is baromira érdekelne, hogy egyáltalán milyen kapcsolatban van Jaebummal. Mert hiába mondta, az előbb Jaebum, hogy nagyon jó barátok, az fix, hogy itt valami több van. Legalább is Jaebum részéről tuti. Álljunk csak meg. Ülök fel hirtelen az ágyon. A legfontosabbról elfeledkeztem. Ha nem az én cuccaimat hozta vissza... akkor... Még is mikor kapom vissza a cuccaim? Akadok ki nem is kicsit.
- Most komolyan. Lehetne ennél szerencsétlenebb a hetem? - dőlök vissza az ágyamra.
- Jacksooon. - hallom meg kedves maknenk hangját az ajtómból ás kukucskál be. - Éhes vagyok és BamBam is. Én Kimpabot BamBam pedig rizses omlettet szeretne enni. - adja le az óhajaikat majd már megy is fülig érő mosollyal a száján. - És lehetőleg gyorsan mert már nagyon éhesek vagyunk. - kiált még vissza. És az előző kérdésemre a válasz.
- Igen. Lehet még ennél is rosszabb.