Csak sikerült egy kis időt szakítanom az írásra. :D Remélem megérte és tetszeni fog mindenkinek az alkotásom. ;D
Sosem gondoltam, hogy egyszer visszasírom a régi életemet. Az életet, amit úgy utáltam monotonitása miatt és ami mindig olyan szürke volt, züllött és problémás. A kicsi lakást, ami még egy embernek is alig volt elég, vagy hogy minden hónapban úgy kell könyörögnöm a házi asszonynak, hogy adjon még egy kis haladékot a bérleti díjjal kapcsolatban. A kisboltot ahol a belemet is kidolgoztam a semmiért, és az elviselhetetlen főnökömet, akinek nem volt merszem visszaszólni mert kellet a pénz. Gyűlöltem mindet egytől egyig.. most mégis bármit megadnék hogy visszamehessek..
Ezek a gondolatok futottak végig agyamon ahogy az ismeretlen ház ismeretlen fürdőjének zuhanya alatt álltam és olyan elképesztően jól eső melegvízzel zuhanyoztam, mint még soha.
A hely ahová kerültem egy hatalmas apartman a városon kívül egy nyugodt és gyönyörű környéken. A közelben nincsenek szomszédok meg úgy semmi. Maga az apartman 3 emelet magas, rendelkezik három fürdővel, 5 hálóval és egy hatalmas nappalival. A konyháról meg az egyéb szobákról nem is beszélve. Bár a házban lift nem volt csak lépcső mégis egy modern 21.századi házról beszélünk melynek első emelete csupán a konyhát és az ebédlőt foglalja magába. A másodikon van egy nappali, 2 fürdő és egy az ő elnevezésük szerinti edző terem meg raktár.. A harmadik emeleten találhatóak a hálószobák és még egy fürdő. Ebben a hatalmas elegáns és gazdag házban pedig eddig 4, most, hogy itt vagyok 5 személy lakik. Na nem mintha én saját akaratomból lennék itt. Egész egyszerűen csak nem akarok meghalni.. de ahhoz hogy ez így legyen itt kell maradnom és szót fogadnom neki.. Hogy kis is az a "neki"? Nem más mint egy nálam 1 évvel fiatalabb férfi, aki a Jonghyun névre hallgat. Hogy ez e az igazi neve vagy sem nem tudom, de nem is érdekel. Ő is csak egy ismeretlen a másik hárommal együtt akivel össze lettem erőszakolva. De hálásnak kell lennem és szót fogadnom, hisz megmentett.. nem is egyszer.
Nagyot sóhajtva zártam el a vizet és kiléptem a zuhany alól. Megtörölköztem és a fürdő előterébe készített ruhákat is felvettem, amik nem a sajátjaim voltak. Az igazat megvallva a ruháim 89%-át Key kivágta a szemétbe, mondván, hogy ezek az ócska ruhák nem valóak egy Lee-nek. Ezt a részét nem is nagyon értettem hisz én nem vagyok Lee.. vagyis az vagyok de nem az a Lee akik ők. Minden esetre jobbnak láttam nem belekötni a dologba. Amúgyis, ezek csak ruhák, nem? És nem is voltak rossz ruhák. Pl. most csak egy egyszerű csőfarmer volt rajtam egy fehér pulcsival. Kicsit féltem mikor kidobálták a ruháimat hogy mit fognak rám adni.. Igazából eközött a ruhák között és a régi ruháim között mindössze a márka volta különbség. Sosem volt még márkás ruhám, egész mostanáig.
- HBA? Az meg mi? -nézegettem a pulcsiba lévő címkét majd úgy döntöttem nem foglalkozom vele és felvettem.
Kissé vizes hajjal léptem ki a második emeleti fürdőből és egyből össze is ütköztem valakivel..
- Ah, bocsi! - kapott el a srác, hogy ne essek el. Taemin volt az. - Jól vagy?
- Aha.. - fogtam az orrom. Jól megütötte a könyökével.. Ránéztem mire rájöttem, hogy engem vizslat. Végigmért és elmosolyodott.
- Látom Key nem bírt magával. Nem tudom minek kell még a lakásban is márkás cuccokba járkálni. - piszkálta Taemin dzsekije címkéjét.
- Szóval nem csak engem kényszerít?
- Dehogy! Mindannyian a Key által választott cuccokban mászkálunk. Nagyon akaratos tud lenni és érzékeny a téma kapcsán szóval beszélni se lehet vele. Még Jonghyun is beadta a derekát.
Erre halkan nevettem ő pedig döbbenten nézett.
- Mi az?
- Semmi.. csak jó hallani, hogy nevetsz. - mosolyodott el, mire elnéztem.
Jonghyun azt mondta, hogy ha végeztem a zuhannyal menjek a nappaliba, szóval így is tettem. Taemin velem jött, így mindenki lent volt. Jonghyun intette hogy üljek le mire Minho bátorítóan elmosolyodott. Úgy ültem a kanapéra, mint valami kínvallatáson. Átbeszéltük a helyzetemet.. Semmi újról nem volt szó, csak az eddig is fenálló problémáról.
- Az lenne a legegyszerűbb, ha elköltözne valahova messzire. - szólt közbe Key.
- Nem tud, nincs pénze.
- Nem csak erről van szó.. - motyogtam. Nagyon kellemetlenül éreztem magam.
- Akkor adunk neki, nem?
- Az, hogy elmegy és másút bérel egy lakást nem azt jelenti hogy fent is tudja tartani. - szólt közbe Taemin.
- Bár az már nem a mi problémánk. - sóhajtott Jonghyun. - Viszont ez sajnos nem ilyen egyszerű.
- Követik miattunk. - jegyzi meg Minho mire Jonghyun bólint.
- A mi felelősségünk.
- Akkor se maradhat itt! A főnök ki fog akadni! - pánikolt Key.
- A főnökkel személyesen fogom megbeszélni ezt az ügyet. - áll fel Jonghyun. - De előtte szavazásra bocsájtom a döntést. A srác maradjon vagy menjen? - nézett társaira.
- Maradjon! - állt fel Taemin. - Elvégre miattunk keveredett bele ebbe az egészbe. - mosolygott rám.
- Maradjon. - senkit nem zavar az itt létével és ahogy te is mondtad a mi felelősségünk. - bólintott rá Minho.
- Sajnálom, de én azt mondom menjen. - nézett rám Key. - Semmi bajom veled, de nincs keresni valód egy ilyen helyen!
- Jonghyun, tiéd a döntő szó végső esetben. - néz fel rá Taemin.
-.. Nem akarom hogy itt maradjon.. de vállalnom kell a felelősséget érte. Erre csak csendben néztem rá.
- Akkor ezt eldöntöttük. - sóhajt Minho.
- Taemin, te mutasd meg a szobáját, Minho, rád bízom, hogy leverekedd ezt Key-vel. Én most megyek és beszélek a főnökkel. - indult el.
-Nem lenne jobb, ha én is mennék? - kérdeztem mire visszafordult felém. - Elvégre az én hibám is.
- A főnök gondolkodás nélkül megölne. Végtére is egyel több vagy kevesebb emberi élet mit számít..
-.. a cél érdekében. - mondták egyszerre a végét mire nagyot nyeltem.
- Jobb, ha itt maradsz. - ment ki Jonghyun én pedig csak ott ültem és néztem a záródó ajtót.
Nem tudom ki a nagyfőnök itt de az az érzésem hogy nem is akarom megismerni..
Taemin megmutatta a szobám és segített felvinni a maradék cuccom. Elkezdtem bepakolni a cuccaim bár nem akarok nagyon berendezkedni, elvégre nem tervezem sokáig maradni.
A nap hátralévő része azzal telt h Minho elmondott néhány szabályt, Key pedig emésztette a gondolatot, hogy mostantól én is itt fogok élni. Taeminnel egész jól kijöttünk és Minhoval is így velük nem volt gond. Jonghyun megbékélt a dologgal, elvégre ő ajánlotta fel, csak Key volt ennyire ellenszenves.
Kissé azért ideges voltam, hogy Jonghyun hogyan jön vissza. Vajon pisztolyt szegez a fejemnek vagy ad egy lakáskulcsot. Reméltem az utóbbi..
A srácok azt mondták h Jonghyun elég későn ér haza, szóval nyugodtan feküdjek le aludni, ők is ezt teszik. Csakhogy én így nem tudtam aludni.. Két óra forgolódás után feladtam és inkább felkeltem. Kimentem a szobából mivel most nem zártak be, elvégre saját magam döntöttem úgy, hogy maradok. Kimentem az emelet erkélyére. Kell egy kis friss levegő.. Ahogy kint voltam és a csillagokat néztem meg élveztem a hűs szelet elrepült az idő és arra eszméltem fel, hogy hajnalodik, mögöttem pedig nyílik az ajtó.
- Csak nem megint szökni készülsz? - állt mellém Jonghyun. Arca tele volt sérülésekkel.
- Mi..
- A büntetésem. Ne foglalkozz vele, ez nálunk nem újdonság.
- De.. ez szörnyű! Ez..
- Csak fogd be végre.. Nem kell aggódnod értem. Az az én feladatom, hogy aggódjak a többiekért.
-... Nem gondoltam volna hogy ennyire gondoskodó vagy.. De magadra veszed a felelősséget és a többiek terheit.. Aggódsz értük.. Ez igazán szép. - mosolygok rá, mire csak engem néz majd felnéz a felkelő napra.
- Maradhatsz.
Erre meglepetten fordultam ismét felé.
- De.. Azt mondtad megbün-
- Beleegyezett a főnök! - vágott közbe. - Maradhatsz. - dobott felém egy kulcscsomót. - Basszus de hideg van itt.. - visszament a házba. Megnéztem a felém dobott kulcscsomót, amink három kulcs volt. Valószínű az egy a bejárati ajtóé, egy a szobámé.. de mi van a harmadikkal?
Ezek után valamivel nyugodtabban aludtam. Az igazat megvallva életembe nem aludtam még olyan kényelmes ágyon mint az amin most és az is szokatlan volt hogy nem kellet nyakig takaróznom hogy ne fagyjak meg.
Másnap én keltem a legkorábban. Legalábbis ezt hittem de Minho már lent volt a konyhába.
- Jó reggelt. - mosolygott rám.
- Neked is.. Olyan csendben voltál, azt hittem én keltem legkorábban.
- Igazából te keltél a legkésőbb.
- Mi?
- Jonghyun már reggel 6-kor elment itthonról egy ügy miatt. Taemint nem rég hívták és Keyt vitte magával. Én is csak azért maradtam, hogy te ne legyél egyedül.
- Hmm.. - ülök le az asztalhoz és ledőlök rá.
- Éhes vagy?
- Éhen halok.. - sóhajtok mire felnevet.
- Örülök, hogy kezdesz feloldódni.
- Nem látom értelmét a szégyenlősét játszani. - vonok vállat. - Valljuk be őszintén, nem azért vagyok itt mert annyira akarok, csak az életemet féltem.
- Ez is igaz. - nevet. Valahogy azon kapom magam hogy nevetek vele. Vajon hogy az ördögbe lettem egy nap alatt ennyire nemtörődöm?
Azt vettem észre, hogy Minhoval elég jól kijöttünk egymással. Már az elején is ő volt az aki felé a legnagyobb "bizalommal" fordultam és mostanra egész jól kijöttünk. Persze még nem vagyok régóta itt, de mivel ő is és én is elég közvetlenek vagyunk nem volt nehéz "összebarátkozni".
Idő közben Taemin és Key is visszaértek így volt alkalmam velük is elbeszélgetni. Bár Key elég nyers személyiség nagyon akaratos és ragaszkodik mindenhez, amit ő állít vagy javasol. Taemin első ránézésre naivnak tűnik de valójában olyan, mint egy ravasz róka. Viszont jó fej és kedves. Igazából jól kijövök mindannyiukkal Jonghyunt kivéve akit alig látni. Telnek a napok, amiket ott töltök és arra kell rájönnöm, hogy ő sosincs "itthon". Reggel megy, késő este, van, hogy hajnaltájt jön. A többiek azt mondják, hogy ez tőle normális, de én kicsit aggódom. Csak tudnám miért.. Ma van egy hete, hogy itt bujkálok. Eljutottunk addig hogy már mernek egyedül hagyni a házban.. vagy megbíznak annyira bennem.. vagy csak nem érdekli őket, ha megszököm. Akárhogy is, örülök. A feladatom nem sok, annyi h rendben tartom a házat és főzök rájuk. A telefont viszont nem vehetem fel és én sem hívhatok senkit.. nem mintha lenne kit.. Vannak ajtók amik zárva vannak és én nem mehetek be azokba a szobákba. Vannak olyan ajtók amik nyitva vannak ugyan, de nem mehetek be és ha bemegyek azt úgyis tudni fogják, én pedig kikapok.. Ilyen például Jonghyun dolgozója, vagy Key szobája. A hálókat senki nem zárja Jonghyunt kivéve és jelenleg engem.. de azt hiszem én se fogom már nagyon zárni, Jonghyunnak úgyis minden szobához van kulcsa. Ha már kulcsokról beszélünk! Megkérdeztem Minhot hogy mi a harmadik kulcs a kulcscsomómon de csak annyit mondott h mindenki három kulcsot kapott először. Taemin csak nevetett mikor rákérdeztem, Key csak sóhajtva és fejét ingatva hagyott faképnél. Jonghyunt nem volt alkalmam megkérdezni hisz sose látom. Így hát egyenlőre tanácstalan vagyok a kulcsos témában de ez annyira nem világrengetően fontos. Viszont ami zavar hogy egyáltalán nem tudok aludni.. napok óta egy szemhunyásnyit se aludtam és nem tudom miért.. első nap is csak a stressz okozta fáradság ütött ki és azóta se aludtam olyan jót.
Miután kb. 3 órája forgolódtam feladtam. Ilyenkor általában átmegyek a ház elképesztően lehengerlő könyvtárába és olvasok, de most valahogy nincs hozzá kedvem, így inkább kimegyek az erkélyre egy kis friss levegőt szívni. Nem kell sokat várnom míg nyílik az ajtó.
- Már megint te? - sóhajt Jonghyun mellém állva.
- Már megint? Hisz egy hete nem is találkoztunk!
- Csak nem hiányoztam? - húzza félmosolyra száját.
- Álmodozz csak! - forgatom szemem. Erre halkan felnevet. Kicsit csendben néztük az eget. Én azzal szórakoztam, hogy beleleheltem a hideg levegőbe mire fehér füstfelhő keletkezett.
- Sok időt töltesz itt..
- Szeretem a csillagokat nézni. Itt a városon kívül pedig még a levegő is jobb ízű. ..... Hol voltál?
- Csak nem aggódtál?
-...
- Komolyan? - néz rám meglepetten.
- Ne érts félre! Csak olyan könnyedén bajba keveredsz és elgondolkodtam hogy élsz e még egyáltalán.. szóval..
Nagy meglepetésemre fejemre tette kezét és összeborzolta a hajam.
- Mi vagy te, valami nő?
Erre idegesen ütöttem el kezét.
- Ne fölényeskedj itt nekem! Idősebb és magasabb is vagyok! - morogtam.
- Mégis úgy viselkedsz, mint egy nő.
- Mit mondtál?!
- Úgyis túl sok itt a férfi. Kell egy kis nősség is ebbe a házba. - vigyorodik el és bemegy a házba.
-Hé! Megállj!
- Dehogy állok, fagyoskodj egyedül. - csukja be az ajtót.
- Grrrr! - morgok idegesen. Ekkor jut eszembe valami, amit már nagyon rég meg akartam kérdezni. - Jonghyun! - futok be a házba, de ott csak csend van és sötétség. Basszus, biztos lefeküdt. Feladva megyek én is szobámba. Másnap nem a megszokott csendre ébredtem hanem hangos kiabálásra és fel-alá rohangálásra.
- Hol a picsába van a Berettám?! - hallom Taemin ideges hangját. Még sosem hallottam ilyennek.
- Beretta? - nyelek idegesen.
- Key, hozd már azokat a rohadt fegyvereket! Minho már a kocsiban van, húzzatok bele, nem érünk rá! - trappol végig az ajtóm előtt Jonghyun. Felállok, hogy kimenjek de a kilincsre téve kezem, nyílik azt ajtó és Jonghyun komoly arca fogad.
- Mi történt? - kérdezem ijedten de csak megragadja csuklóm és magával rángat. - Várj! Jong.. mit-
Szó nélkül lök be egy szobába olyan erővel, hogy elesek és beverem hátam egy szekrénybe. Elém guggol és kezembe nyom valami hideg fémeset és nehezet. Tudom mi az, nem kell hogy lássam. Komolyan néz szemembe én pedig lassan rájövök, hogy ez most élet-halál kérdése.
- Így kell kibiztosítani. Itt a töltény helye, így kell betölteni. - mutogatja a Magnumon, amit kezembe adott mit hogyan kell. 6 golyód van. Ha lősz számold hánynál tartasz hogy fel legyél készülve, ha töltened kell. Csak akkor tudsz lőni ha ki van biztosítva a fegyver. Célozz pontosan és csak akkor húzd meg a ravaszt ha biztos vagy. Van kérdésed?
- Miért? - kérdezem remegő hanggal mire sóhajtva hajtja le fejét és kezembe nyomva ismét a fegyvert rázárja ujjaim.
- Mert nem akarsz meghalni.
Ezt hallva fogom fel igazán mi is folyik itt. Igaza van.. Megszorítom a pisztolyt de szinte egész testemben remegek.
- Nem akarok meghalni.. de azt nem tudom miért..
- Azt mondod szükséged van egy indokra?
- Igen, rohadtul szükségem van! - kiabáltam rettegve.
-Akkor.. - kapta el hirtelen tarkóm Jonghyun. Nagyon meglepett következő lépése. Értetlenül pislogtam őt nézve ahogy éppen csókol. Mi ez? Egyáltalán nem értem.. Egy hosszú és lágy csók után ereszt el. Nem tudok megszólalni sem. - Akkor.. legyek én az indokod. Ne halj meg Onew! - néz komolyan szemembe. Csak nagyot nyelek. - Maradj itt! - áll fel. - Ne mozdulj és maradj csendben! - csukja be az ajtót és rám is zárja majd hallom ahogy léptei egyre távolodnak. - Oké.. - suttogom magamnak rendesen megfogva a pisztolyt és a szekrénynek vetve hátam. Sokáig csend van én pedig most először nézek körbe a szobába. Sötét van ugyan de így is tudom, hogy az egyik olyan szobába vagyok ahova nem jöhetnék be. Egy fegyver raktár, mi? Tudtam, hogy van ilyen szobájuk de próbáltam elhitetni magammal hogy csak bebeszélem.
Szinte belefulladok a levegő vételbe ahogy meghallom hogy valaki bejön a házba. Próbálok csendben maradni, csak szakadozott szabálytalan légzésem és az ismeretlen lépteket hallom. Mivel nem beszél így feltételezem egyedül van de amúgyis csak egy embert hallok. Jonghyun már kibiztosította nekem a fegyvert így eddig nem tettem a ravaszra ujjam, de most kénytelen voltam. Ahogy hallottam, hogy fel alá mászkál az idegen és fütyörészik.. csak még jobban remegtem. Le kell higgadnom a francba is! Le kell nyugodnom!! Ahogy egyre közelebb hallottam a lépéseket egyre gyorsabban vettem a levegőt de nagyon próbáltam csendben maradni. Remegő kézzel céloztam az ajtó felé. Ha nyílik.. lőnöm kell!
- Hmm.. - hallok egy ismeretlen férfi hangot majd ahogy a kilincs mozog. - Zárva van, mi?
Erre az ajtó durván dübörögve, recsegve, ropogva kezdte megadni magát ahogy a férfi elkezdte rugdosni. Miért nincs egy fegyverraktárnak fém ajtaja?? Az ajtó már alig tartotta magát. Élesítettem a fegyvert. Jól van Jinki nyugalom! Szedd össze magad! A francba, de én nem vagyok ilyen!! Ekkor eszembe jutott Jonghyun. Hogy is nevezett? Onew.. igen. Ez most nem én vagyok, hanem Onew. Ő.. meg tudja tenni! Ezt gondoltam.. de mikor betört az ajtó a ravaszt a hirtelen ijedség miatt húztam meg. Lehetett volna bárki, az biztos hogy meghal. Mégis mennyi esélye volt annak, hogy tüdőn lövöm? Az idegen férfi vérébe fulladozva esett össze és fulladásba halt meg. Gyorsan lélegezve szegeztem a fegyvert még mindig a levegőbe majd eldobtam és elkúsztam a holttesttől amennyire tudtam.
- M.. Megöltem.. - hebegtem szinte hang nélkül.
- Jinki! - futott hozzám Taemin.
- A fenébe, mi ez? - hallottam lentről Key dühös hangját.
- De jó hogy itt vagytok. - dadogtam sokkoltan. Jonghyun futott fel a lépcsőn és lesokkolt a látványtól. Megvizsgálta a testet.
- Halott.
- Jól vagy? Mi történt? - kérdezte aggódva Taemin.
- Meg.. Meg..
- Nem egyértelmű? - kérdezte Jonghyun. Taemin, te és Key tüntessétek el a holttestet és a nyomokat, amik ide vezethetnek bárkit is. Minho, adjon jelentést a főnöknek.
- Igenis! - futott el Taemin.
- Jól vagy? - térdelt mellém Jonghyun. Szó nélkül bólintottam. - Szép munka volt. - mosolygott rám, de látta, hogy nagyon nem vagyok jó passzban így átölelt. - Nincs semmi baj. Meghalt így te élsz. Ennyi.
Bólintva hajtottam vállára a fejem. ...
Nem tudom sem azt hogy kerültem a szobámba, sem hogy, ki volt aki behozott, vagy hogy saját magam jöttem e.. Csak azt tudom, hogy valahogy a véres holttesttel rendelkező fegyveres szoba helyet most a sajátomban ültem az ágyon. A pisztolyt, aminek meghúztam ravaszát nem vették el, nálam hagyták és jelenleg is kezembe van. Tudták hogy meg fogom tenni és azt is hogy nem fogom magam megölni most ezzel a fegyverrel. Jonghyun tudta és tudja ennek az okát.
Kezemben forgattam a Magnumot. Minden egyes részlete ennek a fegyvernek az agyamba vésődött, az utolsó apró karcolásig ami a fegyver ravasza mellet van.. és ennek a pisztolynak a hangja.. ami jelezve hogy elsült megölt egy embert...
Nyílt az ajtó én pedig halálra rémültem. Minho állt az ajtóban.
- Ne haragudj. Kopogtam de nem válaszoltál.
- Bocsi.. - néztem a kezembe lévő pisztolyra ismét.
- Jonghyun első fegyvere.
- Hm? - néztem fel rá, ő pedig leült mellém az ágyra.
- Az a pisztoly. Az Jonghyun legelső fegyvere. Nagyon boldog volt mikor megkapta. Akkor láttam életemben először, hogy egy 8 éves gyerek így örülne egy igazi lőfegyvernek, amivel ölni lehet. - nevetett, én viszont teljes sokkba voltam. - Először 2 hétre rá húzta meg a ravaszt de nem talált célt. Nagyon maga alatt volt. Ezután nem akarta használni a fegyvert, inkább továbbra is tőrbe csalta az ellenséget és késsel dolgozott.
- Akkor.. - nyeltem nagyot.
- Igen. Nálunk az a szabály, hogy akkor kapsz először saját fegyvert, ha öltél már embert.
Ezt hallva belém szorult a szó. Ez.. túl sok!
- És ti? Ti mikor...?
- Key 10 volt, Taemin 13. Én kaptam a legkésőbb, 15 évesen. Meg volt hozzá az erőm hogy öljek de nem vitt rá a lélek. Viszont hamar rájöttem milyen világban is élünk valójában. Ha ezt megérted, te is könnyebben fogod forgatni azt a fegyvert. - állt fel. - Menjünk. Lassan kész a vacsora.
Bólintva álltam fel, letéve a fegyvert az éjjeli szekrényre. Lementünk a konyhába. Már mindenki ott volt.
- Ah, Onew! - vidult fel Taemin.
- Onew? - csodálkoztam
- Hát Jonghyunk hív így és nekem megtetszett.
- Taemin, ez nem szép, ne adj kedved szerint-
- Semmi baj. Az Onew jó lesz. Tetszik. - mosolyodtam el. - Amúgy sem árt egy fedőnév.
- Ez igaz. - helyeselt Key. Igen.. Kell egy fedőnév. Amúgy sem akarom, hogy bárki is a saját nevemen szólítson. Nem tudom kit öltem meg de a társai keressék csak Onew-t ne engem!
- Jól van, hagyjátok a srácot. - sóhajt Jonghyun. - Onew, menj és zuhanyozz le, még úgyis kell egy kis idő a vacsorának.
- Csak mert Key olyan csiga lassú. - cukkolta Taemin.
- Ha nem tetszik be lehet állni a helyemre!
A többiek nevettek én pedig elmosolyodtam majd el mentem zuhanyozni. Bár nem voltam koszos mégis úgy éreztem. De akárhogy mostam a kezem, nem éreztem tisztábbnak tőle.. A fegyver fémes illata sem.. akart eltűnni...
A vacsora úgy telt mintha nem történt volna semmi. Ők már hozzá szoktak, számukra már természetes ha valaki meghal a szemük előtt.. vagy ha valakit megölnek. Ők ebben nőttek fel.. Ők mind öltek már embert.. de furcsa mód ennek a ténynek a felfogása olyan biztonságérzetet adott amilyet még anyám karjaiban éreztem utoljára talán. Tuti megőrültem..
Este szokás szerint nem tudtam aludni, viszont nem akartam kimenni a szobából. Csak forgolódtam az ágyba. De ahogy a jobb oldalamra fordultam és kinyitottam szemem az éjjeli szekrényen hagyott Magnumot láttam meg először. Idegesen ültem fel és vágtam a pisztolyt az éjjeli szekrény fiókjába majd rácsaptam a fiókajtót és visszazuhanva az ágyra fejemre húztam a takarót és hátat fordítottam az éjjeliszekrénynek.
Reggel arra keltem hogy valaki kopog.
- Gyere! - ültem fel nagyot ásítva.
- Jó reggelt! - lépett be Taemin a szobába.
- Taemin.. Hajnali fél hat van!
- Pontosan! Még nincsenek olyan sokan. Gyere! - fogta meg csuklóm kirángatva az ágyból.
- Sokan? Hol?
- Majd meglátod! Hozd a pisztolyod.
- A.. pisztolyom? - torpantam meg.
- Igen, szükséged lesz rá.
- M.. Miért? Én..
Hirtelen vállamra tette a kezét és rám mosolygott.
- Ne idegeskedj! .. Siess, öltözz fel, lent megvárlak. - futott ki a szobából én meg lerogytam az ágyra. Mit akarhat?
Meglepetésemre lőtérre mentünk. Persze meg is nyugodtam hogy erről van szó.
- Jonghyun kért meg hogy hozzalak el ma ide. Még az egyik küldetésem is átvette, hogy el tudjalak hozni. - célzott a mozdulatlan babára a pályán. - Én vagyok a csapat mester lövésze, így csak én jöhettem szóba. - húzta meg a ravaszt és pont a karton baba fejébe repült a golyó tökéletesen a homloka közepébe. - Most te jössz. - állt mögém. - Így tartsd a pisztolyt. Hunyd le a fél szemed, hogy jobban tudj célozni. Légy magabiztos! - tette karomra kezét mikor látta, hogy remegek. - Csak akkor húzd meg a ravaszt, ha teljesen biztos vagy magadban. Itt vagyok és segítek. Ez csak egy próba, nyugodj meg!
Nagy levegőt vettem majd kifújtam. Céloztam. Erősen szorongattam a pisztolyt hogy a remegés múljon.. de végül leeresztettem a fegyvert.
- Mi van, ha nem fog menni? - fordultam felé. - Oké, most lelövök egy karton babát de mi van akkor, ha nem fogom tudni meghúzni a ravaszt mikor kell?
- Meghalsz. - szólt érzelemmentes arccal. Hirtelen elfogott a félelem. Fejemhez vágták a megdöbbentő igazságot, és bár tudtam, nem akartam hallani, nem akartam felfogni. Most viszont kénytelen voltam. - Ölsz vagy megölnek. A mi világunk, az alvilág erre az elvre alapszik. - lőtte fejbe a próbababámat félkézzel tartva a pisztolyt úgy, hogy még csak felé se fordult, rá se nézett. - Érted már?
Összeszorítottam szemeim és nagyot nyeltem. Rászorítottam a pisztolyra majd kinyitva szemem megemeltem a fegyvert és két kezemmel fogtam meg célozva. Amennyire pontosan csak tudtam céloztam és tétovázás nélkül lőttem. A golyó épp csak súrolta a baba fejét.
- Elsőre nem rossz, újra! - parancsolt rám Taemin mire ismét céloztam. .... Egész nap gyakoroltunk, míg végül odáig jutottunk, hogy mozdulatlan embert el tudnék találni úgy, hogy halálos legyen vagy súlyosan megsérüljön.
Mire visszaértünk a házhoz hulla voltam. Taemin azt mondta ma ő főz helyettem, így én tudok pihenni. Ez a jutalmam a mai jó teljesítményemért. Persze ha tudná, hogy régen íjjászkodtam rögtön nem lenne olyan büszke, de úgy döntöttem ezt megtartom magamnak, amúgy is, a kettő nem ugyan az.
Elmentem zuhanyozni és átöltöztem, de Taemin rám parancsolt, hogy a pihenő időm közbe tisztítsam meg a fegyverem. Azt se tudom, hogy kell. Elmagyarázta de..
A nappaliba a szőnyegre ülve lecseréltettem egy fehér rongyot és azon próbáltam szétszedni a pisztolyt, nem túl sok sikerrel.
- Vajon hány részre tudom szétszedni? Ezt szét tudom? - feszegettem a csövet magamba motyogva.
- Mit művelsz?? El fogod törni!! - kapta ki Jonghyun a kezemből a fegyvert. - Jesszus! Ha tudtam volna, hogy ennyi nem vigyázol rá nem hagytam volna nálad.
- Te itthon vagy?
- Ma csak egy melóm volt.
- Az is Taeminé nem?
- Elmondta? A kis pletykás. - sóhajtott leülve velem szemben. - Gondolom Taemin mondta, hogy tisztítsd meg a fegyvert. Nem mondta el hogyan kell? - De igen, de nem nagyon értettem.
Erre csak sóhajtott és elkezdte szétszedni a pisztolyt.
- Na figyelj! Először a tárat vedd ki. Kb. minden kis pisztolynak ez az alapja. Minden fegyvert máshogy lehet szétszedni, ne építs erre az egyre. Ha nem tudod hogy kell inkább szólj, ne tedd tönkre. Drága ám egy pisztoly, tudsz róla?
Jonghyun megmutatta hogyan kell kitisztítani egy Magnumot és adott néhány jó tanácsot a következő "órámra". Jól elbeszélgettünk közben, bár szinte végig a másikat szidalmaztuk. A vitát Minho szakította félbe. Mivel a pisztollyal már kész voltunk Jonghyun visszaadta a fegyvert és elment.
- Ti aztán jól kijöttök! - nevetett Minho rám mosolyogva.
- Viccelsz ugye? - morogtam. Szokás szerint jól felhúzott az az idióta.
Jó pár napot végig tanultam Taeminnel de volt egy szint amin leragadtam.. az pedig a mozdulatlan tárgyak. Élő, mozgó dolgot az istenért nem találtam volna el. Ezt onnan tudom, hogy kacsát mentünk lőni gyakorlás képp. Nem örültem de azt mondta ha nem kacsa akkor nyúl vagy szarvas és ha azok se akkor ember, így belementem.. De nem sikerült egyet se eltalálnom aminek valahol örülök is azért.. Viszont Taemin nagyon nem volt elégedett.
- Sajnálom.. de a lövés.. nem megy nekem, nem nekem való.
- Megöltél egy embert, hogy mondhatsz ilyet?? - akadt ki.
- De az véletlen volt!
- A végeredmény számít! Újra meg fogjuk próbálni! Újra és újra, amíg nem leszel profi! Nem menekülsz! - veregetett hátba és a kocsihoz ment.
Engem kitett otthon, de ő rögtön ment dolgozni. Ha jól tudom ma mindenki dolgozik így egyedül leszek. Ezt hittem, de Jonghyun otthon volt.
- Hát te? - néztem rá.
- Baj, hogy itt vagyok? - húzta fel szemöldökét. - Nem, csak meglepett. Úgy volt, hogy ma dolgozol.
- Korán végeztem. - dőlt vissza a kanapér, majd rám nézett és megpaskolta maga mellet a helyet. - Nem kell félni, nem harapok. - vigyorgott, mire teljesen megdöbbentem. Ma nagyon nyitott felém.. a többiekkel szokott így viselkedni. Viszont nem hagyhattam ki a lehetőséget, ma kiderítem mi az a plusz kulcs a kulcscsomómon!
Leültem mellé, de csak csendben bámultam előre míg ő olvasott.
- Bekapcsolhatod a TV-t, nem zavar ha megy. - szólt de nem nézett fel könyvéből.
- Oké.. - kapcsoltam be a TV-t, de nem is figyeltem arra, ami megy benne. Sóhajtva dőltem hátra. Ez nekem nem megy.. sosem voltam jó az ilyesmiben..
- Igaz is. - tette le könyvét és előhúzott a kanapé támlájára dobott kabátjából egy kulcsot majd ölembe dobta.
- Hát ez? - néztem a kulcsot.
- A fegyvertáré. Mostmár arra is szükséged lesz. - vigyorgott. - Bár a kacsa lövészeten csúnyán leszerepeltél. - piszkálódott.
- Nem olyan könnyű mozgó dologra lőni! - morogtam.
- Tudom, de majd belejössz. Legközelebb én viszlek el. - mosolygott rám, mire meglepetten néztem. Nagyon szép volt a mosolya.. Észbe kapva néztem el. Nem hiszem el, hogy elkezdtem bámulni! Így is ciki a helyzet, arról nem is beszélve, hogy arról az akkor történt csókról azóta se beszéltünk és a többi.. Viszont tökéletes volt a pillanat, hogy feltegyem a kérdésem. Valahogy mégsem mertem.. bár nem értem miért, hisz tök normális lett volna. Továbbra is csendben ültünk és néztük a híreket a TV-ben.
- Ez de dög unalom. - ásított. Ennyit a megfelelő pillanatomról.. Épp belemélyedtem a TV zajába és a tűzről ami fene tudja hol ütött ki, mikor az rázott föl, hogy Jonghuy a vállát az enyémnek döntötte.
Meglepetten néztem rá, de csak nézte a TV-t, így én is visszafordultam, de megfolytott a kíváncsiság! Felteszem azt a szánalmas kérdést most!
- Jong- kezdtem is bele, de legnagyobb meglepetésemre a szót csókja folytotta belém. Meglepetten néztem őt.. de ő csak lehunyva szemét csókolt. Mi folyik itt?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése