Csapdában 12.rész

Jackson

Összetörten és kétségbeesetten nézek ki a fejemből a kanapén ülve. Már vagy tíz perce egyikünk sem szólalt meg. Óvatosan Jaebum felé emelem a tekintetemet. Meglepődök mikor látom, hogy tehetetlenül bámulja maga előtt a földet. Most először látom rajta Mark eltűnése óta a kétségbe esés jeleit. Eddig ő volt az, aki Jinyoung-ban és bennem tartotta a reményt. Rendben Jackson szed össze magad. Ha most összetörsz azzal nem segítesz megtalálni Mark-ot. Vissza fordulok magam elé és erősen elkezdem törni a fejem egy ötleten, hogy, hogy menthetnénk meg Mark-ot. De hiába gondolkodom egyszerűen nem jut az eszembe semmi. Ilyenkor nagyon tudom átkozni magam, hogy ennyire hülyének születtem. Már vagy negyed órája töröm a fejem de még mindig semmi. Oké nem teljesen semmi. Pár ötlet eszembe jutott de mindet szinte azonnal el is vetettem. Annyi eszem azért van, hogy tudjam melyik ötlet a használható és melyik az ami teljesen hülyeség. Ötletem nem lévén felveszem az asztalon lévő kis levelet és újra elolvasom. „Busanban volt az utolsó küldetése. Már nem bandatag többé.” Várjunk csak. Ugrik be valami hirtelen.

- Azt mondtad ugye, hogy Yuda Busanban van küldetésen?- nézek rá kérdőn. Meglepetten emeli fel a fejét és értetlenül néz rám.

- Igen.- bólint egyet.

- És Tao is jelenleg Busanban van. Ráadásul egy banda fontosabb embere lett.- fojtatom a kérdezgetést de látszik, hogy nem érti mit szeretnék ezzel.

- Igen. És?

- És ma beszéltél vele ugye?- folytatom de látom rajta, hogy egyre jobban nem érti.

- Igen. De miért?- kérdez már rá türelmetlenül.

- Felhívhatnánk Tao-t. Ő hátha találkozik vele. És ha még Yuda Busanban van akkor lehet, hogy ő könnyedén meg tudná keresni.- magyarázom el neki az ötletemet.

- De hát azt mondta, hogy ő nem találkozott vele még élőben. Ráadásul itt az áll, hogy már nem tag. Az is lehet, hogy már rég elment valahová.- cáfolja meg rögtön az ötletemet. De nem hagyom ennyiben. Egyrészt mert most először találtam ki valami használhatót. Másodszor mert így is jobb mint a semmi.

- Az lehet.- hagyom helyben. De ahogy látom a meglepődést az arcán, hogy csak így hagyom ahogy fikázza az ötletem már folytatom is.- De jelenleg ez az egyetlen ötletünk. Ha csak te nem tudsz egy ennél jobb és használhatóbb ötletet.- nézek rá kérdőn. Pár másodperc múlva viszont újra maga elé kezd el bámulni és lassan megrázza a fejét.

- Nincs.- szólal meg halkan.

- Egy próbát minden féle képpen megér.- győzködöm tovább. Néhány percig csak bámul maga elé és gondolom az ötleten gondolkodik. Végül csak sóhajt egy nagyot és lehajtja a fejét.

- Igaz. Egy próbát minden féle képpen megér.- látja be ő is, majd felnéz rám és kicsit megkönnyebbülve látom, hogy újra van egy kis remény a szemében.- Hívjuk fel Tao-t.

- Igen.- bólintok egyet. Bár én is tudom, hogy nem sok esélye van, hogy beváljon a tervem de még az a kevés is bíztat. De ha nem jön össze legalább megpróbáltuk. Így nem lesz az az érzésem, hogy amiatt nem tudtam Mark-nak segíteni mert még csak meg sem próbáltuk. Ha viszont ez nem jön be ki kell, hogy találjunk valami mást. Azt ugyanis nem hagyhatom, hogy bármi baja essen. Jaebum előveszi a telefonját és megkeresi Tao számát.

- Beszélsz vele te vagy beszéljek én?- nyújtja felém a telefont.

- Beszélj vele te. Téged úgy is jobban ismer.- rázom meg lassan a fejem.

- Rendben.- veszi vissza a telefont és már nyomja is a hívó gombot. Türelmetlenül figyelem ahogy Jaebum Tao-val beszél és igyekszem valami értelmeset kivenni belőle. De nem sokra jutok. Pár perccel később megköszöni és leteszi.

- Na?- fordulok felé türelmetlenül.

- Azt mondta, hogy utána néz, várjunk egy kicsit.- néz rám bizakodóan.

- Rendben.- nyugszom meg én is kicsit. Valahogy úgy érzem, hogy ez most sikerülni fog.

- Mit szólnál, ha addig ennénk?- áll fel és indul a konyha irányába.

- Hogy?- fordulok felé értett lenül.

- Úgy se tudunk semmit csinálni amíg várunk. És legalább addig is eltereli a figyelmünk és nem idegeskedünk annyira. Amúgy meg egész nap nem is ettünk egy falatott sem. És már négy is elmúlt.- tűnik el a konyhában. Igaza van. Nem tudunk addig úgy sem mit csinálni amíg várunk. De baromira nincs étvágyam. Enni viszont muszáj. Veszek egy nagy levegőt és bevonszolom magam Jaebum után a konyhába. Jaebum csinál mindkettőnknek egy, egy szendvicset. Még életemben nem ettem semmit ilyen lassan. De most képtelen vagyok gyorsabban enni. Miután mindketten befejeztük elpakolunk majd visszamegyünk a nappaliba és bekapcsoljuk a tv-t. Nem nagyon tudok arra koncentrálni, hogy mi is megy benne. Fél percenként az asztalon lévő telefonra nézek reménykedve, de csak nem akar megszólalni. Tíz perc szenvedés után viszont megszólal a telefon mire kihagy egy ütemet a szívem. Jaebum rögtön utána nyúl és felveszi. Némán figyelem és hallgatom, hogy miket mondanak de nem nagyon tudom kivenni, hogy Tao mit magyaráz. Így mikor Jaebum megköszöni a segítsége és leteszi máris kérdőn nézek rá.

- Na? Mit mondott?- türelmetlenkedek.

- Megtalálta. Viszont már nincs Busanban. Több mint három órája szált fel a buszra. Valószínűleg már vissza ért Seoulba.- mondja kicsit letörten.

- Értem.- hajtom le a fejem. Azt hittem, hogy talán most sikerülhet.

Mark

Reggel mikor felkelek mindenem fáj. Alig bírok mozogni. De legalább most a kezem nincs kikötve. A fájdalomtól nyöszörögve fordulok át a másik oldalamra ami jóval lassabban és nehézkesebben megy mint én azt gondoltam. Meglepődve látom, hogy Erik mellettem fekszik és alszik. Felnézek az órára, hogy mennyi az idő, hisz Erik hamar el szokott menni dolgozni. Hét múlt nem sokkal. Ilyen tájt szoktam iskolába indulni. De most nem kell iskolába mennem. Sóhajtok egy nagyobbat és visszadőlök az ágyra.

- Aludjunk még egy kicsit.- szólal meg hirtelen mellettem Erik, mire lefagyok. Átölel takaró alatt és közelebb húz magához. Fejem az álla alatt van és mellkasával nézek szembe. Becsukom a szemem és úgy próbálom meg magam a lehető legjobban összehúzni. Néhány perc múlva viszont megment az ébresztő hangja. Nyöszörögve és kedvtelenül enged el és nyúl a háta mögött lévő telefonhoz, hogy kinyomja. Majd felül és úgy néz vissza rám.

- Jó reggelt Cica.- mosolyodik el majd felém hajol és megcsókol. Fél perc múlva már teljesen felém mászik és úgy csókol tovább kicsit követelőzve.- Annyira hiányoztak a reggeli csókok. Hogy azzal indítsam a napot, hogy alattam fekszel és ölelve csókollak. Soha többet nem engedem, hogy elmenj mellőlem.- harap rá alsó ajkamra mire belenyöszörgök a csókba a fájdalomtól. Így is nehezemre esik, hogy ne nyüszítsek minden érintésére. Az összes porcikám zsibbad a fájdalomtól.- Legszívesebben nem is mennék ma sehova és egész nap csak veled foglalkoznék.- mosolyodik el. Még a gondolattól is fájdalmasan nyüszítek egy hangosabbat mire kuncogva csókol meg újra.- De sajnos, bármennyire is szeretném nem lehet.- szomorodik el és hajol kicsit távolabb.- Rengeteg dolgom van ma.- biggyeszti le az ajkait mire kicsit megnyugszom. De már mosolyodik is el és ad egy újabb rövid csókot majd lemászik rólam és bemegy a fürdőbe. Hallom, hogy megnyitja a zuhanyt és elindítja a zenét amit zuhanyzásnál szokott hallgatni. Visszabújok a takaró alá, hogy pihenjek még egy kicsit. Mert hiába magamtól keltem rettentő fárad vagyok. Nem vagyok álmos csak fárad. És minden porcikám is fáj. A nyakam pedig érzem, hogy talán még jobban lüktet mint tegnap. És van egy olyan érzésem, hogy még pár napig fog is. Főleg ha megtartja Erik azt a szokását, hogy szereti a nyakamat kínozni. Tegnap este sem egyszer harapdálta végig erősebben aminek a hatására fáj most szerintem ennyire. És rá is markolt párszor. Igaz, hogy nem szorított rá csak annyira, hogy érezzem. Kijön a fürdőből de nem szól semmi csak bemegy a gardróbba. Nem nézek fel rá. Sőt csak jobban belefúrom a fejem a párnába. Néhány perc múlva kikapcsolja a zenét és készen kijön a gardróbból. Kuncogva néz felém majd jön ide hozzám és ül le az ágyra.

- Pihenj csak.- mosolyodik el majd odahajol hozzám és megpuszilja a homlokom. Mivel a takarót egészen az orromig húztam. Bár ha nagyon meg akart volna csókolni nem hiszem, hogy ez megakadályozta volna. Elhajol tőlem majd feláll és kimegy a szobából. Sóhajtva húzom kicsit lejjebb a takarót. De éppen csak az államig. Összehúzom magam amennyire csak tudom és úgy próbálok meg kicsit pihenni. Igyekszem minden gondolatot kizárni és nem gondolni az ég világon semmire. De hiába próbálkozom nem tudok mindent kizárni. Eszembe jutnak a szüleim. Valószínűleg azt hiszik, hogy most a suliban vagyok és jól érzem magam, hogy minden rendben van. El sem tudom képzelni mennyire szomorúak lennének, ha megtudnák, hogy a fiúk hová jutott megint.

Nyöszörögve nyújtózkodóm egyet és igyekszem a fájdalmaimról nem tudomást venni. Az órára nézek. Nem sokkal múlt fél tizenkettő. Nem tudom, hogy mikor aludtam el. De sokkal jobban érzem magam. Annyira már nem vagyok fáradt. Bár még most is mindenem fáj. Az kicsit sem változott. Nagy nehezen felkelek az ágyról és bevonszolom magam a fürdőbe, hogy lezuhanyozhassak és felfrissítsem magam. Már amennyire ezt ebben a helyzetben lehet. Meg állok a tükör előtt egy pillanatra, de ahogy belenézek lesokkol a látvány. Borzalmasan festek. A fejem nyúzott a nyakam pedig be van dagadva. Ezen felül pedig piros az egész. Sőt szinte már lila. Pár helyen pedig még a harapás nyomokat is lehet látni. Azok már rendesen be is vannak lilulva. Sóhajtok egy hatalmasat majd elfordítom a tekintetem a tükörképemről. Nem akarom látni, hogy mennyire szörnyen nézek ki. A kádhoz megyek és teleengedem langyos vízzel majd beleülők. Kicsit becsukom a szemem és úgy próbálok meg pihenni. Hirtelen elálmosodom és el is nyom az álom. Bár szerintem tíz percnél nem aludhattam többet. Megmosakodom rendesen majd kimászom a már hideg vízből és egy törölközővel a derekamon megyek át a gardróbba. Most realizálom csak, hogy még nem lettek áthozva a régi lakásomból a cuccaim. Így azon az egy ruhán kívül ami jelenleg az ágy mellett a földön hever nincs másik ruhám. Bár tudom, hogy szinte bármelyik ruhát felvehetném Erik ruhái közül. De egyszerűen képtelen vagyok rá. Így visszaballagok az ágyhoz és felveszem a földről a melegítő nadrágot és a pólót. Na meg persze az alsót. Visszamegyek a fürdőbe és felöltözöm. Majd körbenézek a szobában, hogy mit is csináljak. Most látom csak meg, hogy már egy óra. Hát nem csak egy tíz percre aludtam el. Végül a tv mellett döntök. Nem mintha lenne más közül választásom. Leülök a kanapéra és onnan nézem a tévét. Nem nagyon tud lekötni ami benne van de jobb mintha csak a fejemből néznék ki, újra csak ostoroznám magam. Végül egy zene csatornára kapcsolok majd elfekszem a kanapén és úgy hallgatom. Bő fél óra múlva kopogtatnak az ajtón. Meglepetten fordulok az ajtó felé egy „igen” után. Oren az egy tálcával a kezében.

- Hoztam enni.- emelte kicsit meg a tálcát egy apró mosollyal.

- Köszönöm.- ülök fel én is mosolyogva és igyekszem vissza fojtani a fájdalommal járó sziszegéseimet. Spagetti van a tálcán megy egy pohár víz. Meg persze fájdalom csillapító és jég zselé.

- Egyél egy keveset. Tegnap sem ettél semmit.- néz rám szomorúan miután leteszi az asztalra a tálcát.

- Rendben.- mosolygok rá de nem hiszem, hogy fogok enni.

- Vedd be a gyógyszert és tedd a nyakadra a jég zselét. Nagyon bedagadt. Ez kicsit lejjebb viszi a duzzanatot.

- Rendben.- bólintok egyet majd kicsit lejjebb hajtom a fejem. Sóhajt egy nagyot és csak utána fojtatja.

- Kérlek Mark. Ne kínozd magad. Legalább egyél egy kicsit.- erre már nem válaszolok semmi konkrétat. Úgy is tudjuk mind a ketten, hogy hiába mondja, képtelen vagyok akár csak egy falatot is leerőszakolni a torkomon. Hümmögök egy aprót bólintással együtt de nem nézek fel.

- Rendben. De itt hagyom hátha még is ennél.- sóhajt egyet és úgy fordul meg de még nem indul el.- Ha van valami amiben tudok segíteni, vagy csak szeretnél valamit akkor szólj.- mondja majd már indul is. De még mielőtt kimenne az ajtón utána szólok.

- A cuccaim.- szólalok meg halkan mire megáll és visszafordul felém. Lassan felnézek rá és úgy fojtatom.- A cuccaim. El tudnátok hozni a régi lakásomból?- nézek rá kérdőn.

- Mark...-kezdené el de mielőtt még mondana bármit is közbeszólok.

- Erik-kel majd én megbeszélem. Össze is van már pakolva. Az ágyon van két táska. Annyi az összes.- kérlelem. Pár másodpercig nem szól semmit.

- Rendben. Holnap délután elmegyünk érte.- egyezik bele.

- Köszönöm.- mosolygok rá most jóval őszintébben. Csak bólint egyet majd kimegy. Visszadőlök a kanapéra és úgy nézek az asztalon lévő tálcára. Hiába nem ettem már vagy két napja még csak rá sem bírok nézni az ételre. Nagyon nincs étvágyam. Már attól rosszul leszek ha csak rá gondolok. A gyógyszerre és a jég zselére meg pláne nem akarok még csak gondolni sem. Valaki megint kopogtat mire meglepetten fordulok megint az ajtó felé egy „igen” után. Csak nem megint Erik apja az. Bár ő múltkor is kopogtatás nélkül jött be. Ahogy kinyílik az ajtó Oren jön be megint. Meglepetten nézek rá, hogy miért jött vissza. Bár ahogy az arcát elnézem kezdek kicsit félni. Sokkal nyugtalanabb mint pár perccel ezelőtt volt.

- Mi az?- nézek rá kérdőn.

- Jobb lenne ha kijönnél.- fordul felém kicsit félve. Kezdek én is egyre jobban megijedni.

- Hogy? De hát én nem...- kezdenék el tiltakozni, hogy nem mehetek ki a szobából de közbe szól.

- Erik mondta, hogy hozzalak ki.- néz rám már bocsánat kérően. Egyre jobban nem értem mi folyik itt és a pánik is kezd bennem nőni.

- Történt valami?- nézek rá félve.

- Csak kérlek, gyere.- hajtja le a fejét. Nem értem, hogy mi folyik itt de azt látom rajta, hogy nem szívesen csinálja ezt.

- Rendbe.- hajtom le én is a fejem és állok fel a kanapéról. Az ajtóhoz érve előre megy én viszont megállok egy pillanatra a küszöbnél. Remegő lábakkal lépek ki végül a szobából. Nem tehetek róla de bennem van még mindig az a félelem, hogy mit kaphatok azért ha engedély nélkül lépek ki a szobájából. Ezt Oren is észreveszi és ő is megáll egy pillanatra.

- Ne haragudj ránk, mi nem akartuk ezt.- mondja még mindig maga elé bámulva. Nem tudom, hogy miről lehet szó, de egyre rosszabbat érzek.

- Mi történt?- kérdezek rá újra de nem válaszol csak megint bocsánatot kér.

- Ne haragudj.- indul el újra. Ahogy a kis folyosón végig megyünk ami összeköti az irodát és a szobát egy szót sem szólunk. Aggódva próbálok meg valamit kivenni abból amit Oren mondott de nem sokra megyek. Eszembe jut bár dolog a reakciójából de csak reménykedni tudok benne, hogy nem azok lesznek azok. Ahogy az iroda ajtajához érünk Oren megáll mielőtt kinyitná.

- Kérlek ne haragudj ránk.- kér újra elnézést amitől már kezdek jócskán bepánikolni. Végül lenyomja a kilincset és lassan kinyitja az ajtót.

- Miért ilyen hirtelen.- hallatszik ki a még zárt ajtók mögül ahogy valaki szinte már veszekszik Erik-kel.

- Már mondtam. Valakinek hála elengedlek. Már nem tartozol többet a bandához.- válaszol teljesen nyugodtan Erik.

- Ezt meg még is, hogy érted. Még is kinek... Ugye nem... Mark.- nyílik ki teljesen az ajtó és lépek be rajta Oren mögött. De ahogy meglátom, hogy ki az aki Erik-kel veszekszik lefagyok. Képtelen vagyok akár csak egy lépést is tenni.

- Youngjae.- mondom ki a nevét.

- Mark. Te, hogy kerülsz ide.- néz rám kétségbe esve.

- Önszántából jött vissza.- szól közbe Erik.- Azt mondta mindent meg tesz ha téged elengedlek.- magyarázza el.

- Hogyan? De hát miért?- néz rám értetlenül.

- Kélek ne haragudj rám.- rogyok össze és érzem, hogy a könnyeim is elkezdenek folyni.- Én nem akartam... Én nem tudtam.- kezdek el sírni.

- Ezt, hogy érted.- értetlenkedik.

- Én nem akartam, hogy bárkinek is baja essen. Nem akartam, hogy szenvedj miattam. Kérlek ne haragudj. Én nem akartam.- nézek fel rá könyörögve.

- Hogyan? Még is ki mondta el neki?- ordítja el magát mérgesen és néz körbe a teremben. Egy két új tag kivételével csak régiek vannak bent. Mindenki lehajtott fejjel a földet nézik.

- Kérlek ne haragudj.- töröm meg a csendet és nézek fel rá. Nem szól semmit. Összeszorított öklökkel jön oda hozzám. Hirtelen azt hiszem, hogy be akar húzni egyet. Így becsukott szemmel várom, hogy megüssön. De nem üt meg. Vállamnál fogva húz fel a földről. Mikor már vele szemben állok végig néz rajtam és látom rajta, hogy megakad a szeme a nyakamon. Elkapom róla tekintettem és lehajtom a fejem azzal próbálva meg eltakarni a nyakam.

- Ezért még nagyon meglakolsz.- fordul Erik felé mérgesen.- Mi most elmegyünk.- néz vissza rám majd meg fogja csuklómat és úgy kezd el az ajtó felé húzni maga után. Nem bírok tiltakozni elenne. És legbelül nem is akarok. Hisz én is el akarok innen menni a lehető legmesszebbre. De tudom, hogy nem mehetek. Lehajtott fejjel hagyom, hogy Youngjae húzzon maga után. A többiek pedig még csak meg sem mozdulnak, hogy megállítsanak minket.

- Ha jól emlékszem azt mondtam, hogy nem hagyhatod el a szobát.- szól utánunk Erik. Ahogy meghallom megállok és egész testemben elkezdek remegni. Ezzel pedig Youngjae-t is megállásra késztetem. Meglepődve néz vissza rám és ő is kicsit lefagy ahogy meglátja, hogy a félelemtől remegve állok ott földbe gyökerezett lábakkal.

- Mark.- néz rám kétségbe esetten.

- Kérlek ne haragudj.- motyogom magam elé újra a sírás szélén állva.

- Látom tényleg hallgatsz rám Cica.- jön oda hozzánk mosolyogva Erik és karolja át a derekamat. Összerezzenek az érintésére. De nem húzódom el tőle. Nem merek elhúzódni tőle. Youngjae-ra nézek sajnálkozva. Látom rajta, hogy nem akarja elengedni a kezem és legszívesebben elhúzna magával. De ő is tudja, hogy ezt most ne teheti.

- Ezt még megkeserülöd Erik.- néz fel Erik-re haragosan.

- Azt majd még meglátjuk. Vigyétek ki.- szól a többieknek. Pár másodpercig viszont senki sem mozdul meg. Vég a két új tag az aki megfogja Youngjae-t és viszik ki. Ahogy elengedi a kezem és elhúzzák tőlem felnézek rá. Látom a szemében, hogy ennyivel nem adta fel. Ahogy bezárul az ajtó Erik elenged és visszamegy az asztalához. Én viszont újra a földre rogyok sírva.

- Mint látod betartottam az ígéretem és elengedtem Yuda-t.- fordul felém már a székéből.

- Igen.- szipogóm. Még egy kis ideig a földön térdelek míg sikerül összeszednem magam. Nagy nehezen felállok és ránézek Erik-re. De azonnal el is kapom a tekintetem róla. A földet kezdem el nézni és úgy szólalok meg.

- Akkor hát ha nem szeretnél mást, vissza megyek.- mondom. Érzem, hogy ezzel az utolsó szilánk is eltört bennem, hogy küzdjek Erik ellen.

- Menj csak.- néz rám mosolyogva.

- Igen.- bólintok egyet majd visszaindulok a szobába. A teremben közben senki sem néz rám. Mindenki elfordítja a tekintetét és összeszorított öklökkel állnak néhányan szemüket is összeszorítva. Kivéve Erik-et aki mosolyogva követ végig tekintetével míg el nem tűnök a folyóson és be nem zárul mögöttem az iroda rejtette ajtaja. A szobába érve bezárom magam mögött az ajtót és elmegyek az ágyig. Ott lerogyok a földre és a hátamat az ágynak vetve térdeimet felhúzva kezdek el sírni miközben a felsőkaromat szorítom amilyen erősen csak tudom. Nem törődöm semmilyen fájdalommal. Csak sírok. Az sem érdekel, hogy ezt kint meghallják e.

Fogalmam sincs, hogy mióta gubbaszthatok már az ágy mellett. A könnyeim már rég elapadtak. A hangom is már rég elment. Már csak magamban, némán sírok tovább. Mikor Erik bejön sem emelem fel a fejem. Hallom, hogy bezárul mögötte az ajtó és azt is tudom, hogy észrevett de nem mond semmit. Csendebe megy az asztalához, hogy lepakoljon majd a kanapéhoz megy, és leül rá. Az asztalra nézve sóhajt egy nagyot és csak utána szólal meg.

- Mark. Már tegnap sem ettél semmit. És eléggé jól ismerlek már, hogy tudjam vasárnap sem ettél rendesen. Enned viszont muszáj.- fordul felém. De ahogy látja, hogy nem mozdulok meg és válaszolni sem válaszolok sóhajt egyet.- Mark gyere ide és egyél. Kérlek had ne keljen kényszerítselek.- vált kicsit türelmetlenebb hangra. Néhány másodpercig még ott maradok ülve de végül felállok és szó nélkül lehajtott fejjel megyek oda és ülök le Erik mellé némán. Még csak sziszegni sem sziszegek. Nem foglalkozom semmilyen fájdalommal. Úgy viselkedem mint egy zombi.

- Egyél. Legalább egy kicsit.- néz rám kérlelve de én nem nézek fel rá. Némán enyhén remegő kezekkel nyúlok a tálca felé, hogy magam elé húzzam. Felveszem lassan a villát és veszek vele egy kis tésztát. Robot szerűen emelem a számhoz a villát és kapom be. Gondolkodás és minden egyéb nélkül rágom meg és nyelem le a falatott. Még kétszer háromszor megismétlem majd a villát vissza leteszem a tálcára. A tésztának a negyedét sem ettem meg de már most érzem, hogy képtelen vagyok akár csak egy falattal többet enni.

- Holnap én hozom majd neked az ebédet. Különben megint nem ennél semmit.- néz rám majd a szinte teli tányérra. Nem szólok semmit, még csak rá sem nézek csak bólintok egy aprót.- Beszéltem Oren-nel. Holnap délután Adam-mal elmennek a cuccaidért.- áll fel és megy be a gardróbba, hogy átöltözzön. Némán csak bólintok egy aprót. Néhány perc múlva már pizsamában jön ki és áll meg előttem. Pontosan tudom, hogy mit akar így némán felállok. Egy apró mosoly kíséretében derekamra fog és úgy húz magához közel majd számra csókol. Én mint egy zombi minden féle érzelem vagy megmozdulás nélkül tűröm. Nem szakad el tőlem csak éppen néha annyira, hogy levegőt vegyen. Lassan pedig elkezd velem az ágy felé sétálni. Zombiként követem és hagyom, hogy ledöntsön az ágyra.

Jackson

Reggel felkelni sincs kedvem. Egész este azon gondolkodtam, hogy kitaláljak egy új tervet Mark megtalálásával kapcsolatban. Arra ugyan is hamar rájöttem, hogy még mielőtt megmenthetnénk előbb meg kéne találnunk. Már rég elkezdődőt az első óra mikor nagy nehezen kimászom az ágyból. A készülődést sem fogom éppen a legrövidebbre és leggyorsabbra. Semmi kedvem iskolába menni. Az elmúlt pár napban is csak Mark miatt mentem be mindig a suliba. Végül a második óra végére értem be amiért persze leszidtak, de egy cseppet sem tudott ez most érdekelni. A harmadik órát végig aludtam a negyedik tesi órát pedig ellógtam. Így úgy döntöttem, hogy az utolsó óráról is eljövök. Haza viszont baromira nem volt kedvem menni. A városba lófrálni pedig még kevésbé. Így hát elindultam oda ahol az a személy lakott akire egész nap gondoltam. Hiába tudom, hogy feleslegesen megyek oda, nem lesz ott. De nem bírom ki, hogy ne nézem meg. Mikor felérek Mark ajtaja elé viszont lefagyok. Az ajtó résnyire nyitva van és zajok szűrödnek ki a lakásból. Remegő kézzel nyúlok a kilincs után. A lakásban nem láttok senkit Mark szobájából viszont hangokat hallok. Halkan, lopakodva de annál gyorsabban indulok el Mark szobája felé. Résnyire nyitva van az ajtó így óvatosan benézek, hogy lássam kik vannak bent. Adam-at szinte azonnal felismerem. Ő az ágyon ül és úgy beszél a magasabbhoz aki nekem háttal áll így még csak véletlenül sem ismerem fel. De az biztos, hogy nem Mark az. Elvesz az ágyról két nagyobb táskát majd Adam-haz fordul.

- Azt mondta, hogy ez a két táska az. Másra nincs szüksége.

- Rendben akkor menjünk.- mosolyog rá Adam majd feláll az ágyról és elindul kifelé. Ez így nem lesz jó. Gyorsan ki kell találnom valamit. Itt nem maradhatok az biztos. Végül a mellet döntök, hogy némán követem őket. Hátha elvezetnek Mark-hoz. Amilyen gyorsan csak tudok kimegyek a lakásból és feljebb megyek egy fél emelettel ott bújok meg míg Adam-mék ki nem jönnek Mark lakásából, hogy aztán követhessem őket. De mi van ha kocsival vannak. Akkor nem fogom tudni követi őket. A francba. Erre miért nem gondoltam előbb. Na nem baj. Majd kitalálok valamit ha tényleg kocsival vannak. Pár perc után már hallom is, hogy zárják Mark ajtaját és elindulnak lefelé a lépcsőn. Amilyen halkan csak tudok én is elindulok lefelé, tartva a tisztes távolságot. Mikor kiérünk a házból nem látok kocsit így kicsit megnyugodva megyek utánuk. Néhány sarok után viszont bemennek egy kis utcába ahol rögtön meglátom azt a kocsit amivel jöttek. Na jó Jackson most legyél okos. Találj ki valamit. De gyorsan. Csak most ne hagy cserben agyam. Hát jó ha más nincs akkor marad ez.

- Hol van Mark.- állok meg mögöttük és szólok nekik hangosabban. Na jó talán még sem ez volt a legjobb ötlet.

- Hogy?- fordul meg a magasabb. Most, hogy szemből látom ismerem csak fel, ő volt az egyik aki eljött Mark-ért.

- Ó Jackson.- fordul meg Adam is.- Hát te?- néz rám kérdőn. Na jó Jackson szed össze magad.

- Azt kérdeztem, hol van Mark.- kérdezem újra türelmetlenül.

- Mark Erik-kel van az irodában. Miért?- néz rám kicsit kíváncsian.

- Adam ne fecsegj.- szol rá a nagyobbik.

- Tehát ő Mark egyik barátja.- néz értetlenül a nagyobbikra.

- És hol van Erik. Beszélni szeretnék vele.- folytatom a kérdezgetést hátha ki tudok szedni valamit Adam-ből.

- Szerintem most ő is az irodában van. Bár nem tudom biztosan. Lehet, hogy elment valahová.- gondolkodik el egy kicsit. Válaszát hallgatva nem tudom eldönteni, hogy most tényleg ennyire naiv vagy csak megjátssza.- De ha szeretnéd felhívom, hogy rá ér e.- veszi elő a telefonját mire én csak bizonytalanul bólintok egyet. A magasabb pedig csak lemondóan sóhajt. Ezek szerint tényleg ennyire naiv. Telefonálás közben megpróbálok minden szóra figyelni hátha kiveszek valami fontosat belőle. De nem lettem okosabb semmivel. És csapdát sem tudtam belőle kivenni. Miután Adam elköszön és leteszi mosolyogva fordul vissza felém.

- Azt mondta, hogy szívesen találkozik veled. És, hogy most rá ér. Mi is úgy is arra megyünk elviszünk ha gondolod.- int fejével mosolyogva a kocsi felé. Pár másodpercig nem válaszolok csak a helyzetet latolgatom. Ha most elutasítanám az ajánlatot az nagyon gyanús lenne. De ha tényleg csapda akkor meg nem kéne mégsem bele mennem. Viszont ha ezt most elszalasztom akkor talán nem lesz legközelebb.

- Igen köszönöm, az jó lenne.- fogadom el mosolyogva az ajánlatot végül.