Csapdában 21.rész

Mark

A szobámban ülök az ágyamon a Youngjae-val lévő új közös lakásunkban. Reggel mikor felkeltünk első dolgunk volt elköszönni Bon Hwa-tól. Még egyszer megköszöntem neki mindent, és elmondta, hogy ha úgy alakul akkor bármikor szívesen lát a bandájában, még ha nem is a drogos ügyletekkel kapcsolatban és, hogy ha bármi van akkor szóljunk neki rögtön. Még azt is hozzá tette, hogy ha nem is bandatagként de bármikor szívesen látna és, hogy keressem fel bátran. Ezt persze a százkarátos mosolyával mondta. Utána adott egy autót kölcsönbe, hogy azzal menjünk az új házhoz. Alig fél óra múlva pedig indultam is az iskolába, hogy megtudjam beszélni a visszairatkozásom. Nem csak Bon Hwa-nak leszek örökre hálás hanem az osztály főnökömnek is. Nem kötelezet rá, hogy elmondjam, hogy mi történt, viszont hozzá tette, hogy ha már képes leszek róla beszélni és szeretném akkor ő bármikor szívesen meghallgat. Majd kitöltöttük a papírokat ás már mehettem is. Hazaérve bementem a szobámba és kipakoltam azt a kevés holmit ami át lett hozva. Ruhám szinte semmi, inkább csak könyvek és iskolás cuccok, meg egyéb személyes holmik amikről azt hittem, hogy le kell mondanom, így inkább a régi lakásomon hagytam. Most pedig már reggel van és az ágyamon ülök teljesen meglőve. Fogalmam sincs, hogy mit tegyek. Nincs egy ruhám sem amit fel tudnék venni. Konkrétan semmim. Csak a régi már rég nem hordott ruhákat hagytam a régi lakásomon amik most át lettek hozva. Mind vagy szakadt, vagy már nem jó rám. És ezekből is alig van két melegítőm és három itthoni pólóm.

- Youngjae ments meg. – futok át a barátom szobájába.

- Mi az? – néz rám kérdőn a tükör előtt állva és hajával babrálva.

- Nem tudok mit felvenni. – mondom el neki bajomat mire lemondóan de közben mosolyogva rázza meg fejét.

- Keres valamit magadnak. – bök fejével szekrénye felé.

- Köszönöm. Már így se tudom, hogy háláljam meg mindazt amit értem tettél. – nézek rá hálásan.

- Te is ezt tetted volna.

- Igen de attól még…

- Inkább siess mert még a végén elkésel. Ez a lakás kicsit messzebb van a sulitól mint a régi.

- Köszönöm. – mosolyogok rá és már megyek is a szekrényéhez, kihalászok néhány ruhát ami annyira nem lóg rajtam. Youngjae ugyan is ha nem nagyon de azért nagyobb nálam. Végül egy fehér vastagabb inget választok amin a gomb része és a mellén lévő zseb halványszürke és egy egyszerű fekete gatyát majd megyek is a fürdőbe, hogy megcsináljam a hajam és már megyek is. Még csak véletlenül sem szeretnék késni. Így még ha van is még vagy negyed óra az indulásig inkább nem várom meg. Viszont mikor már szállok le a buszról már nem vagyok ebben az iskolásdiban olyan biztos. Hiába szerettem volna nagyon látni Jackson-ékat, most félek. Azt tudom, hogy mérgesek lesznek rám, nem is kicsit. És teljes joguk van hozzá. Viszont attól félek, hogy ezek után még csak látni sem akarnak. Még mondjuk azt is megérteném. Teljes joguk van arra, hogy gyűlöljenek. Ráadásul Jackson-nak most már van barátnője. De ennek ellenére, még ha nem is bocsát meg nekem, és látni sem akar, muszáj vagyok személyesen bocsánatot kérni. És ha még csak levegőként is, de mellette szeretnék lenni, és segíteni neki, amiben tudok. Na jó Mark nagy levegő és szed össze magad. Óvatosan megfogom a terem ajtajának a kilincsét és remegő kezekkel, ép csak akkora résnyire nyitom az ajtót, hogy be tudjak rajta menni. A fejemet dugom be először a terembe és nézek körül. Alig vannak bent a teremben páran. Mondjuk még csak alig múlt fél nyolc így nem csodálom, hogy még szinte senki sincs bent. Jinyoung-ék sem. Amennyire halkan csak tudok bemegyek a terembe és abban a reményben, hogy a régi helyemet még nem foglalta el senki le ülök oda. Bármennyire próbáltam meg észrevétlenül bejönni mindenki rögtön felfigyel rám, és szinte azonnal le is támadnak, ahogy leülök. Mindenki rögtön elkezd körém állva faggatni, hogy, hogy újra itt vagyok és, hogy mi történt. Kínosan mosolyogva és a tarkómat vakargatva mondom el azt a sztorit amit az ofő talált ki. Azt mondta, hogy a kiiratkozásomat átírja ideiglenesre. De mivel ehhez valami nyomos indokra van szükség, így kitalálta, hogy családi okok miatt sürgősen haza kellet utaznom. Ezt pedig most a lehető leghihetőbben próbálom meg előadni. Mikor befejezem a kitalált történet elmesélést, úgy tűnik, hogy mindenki elhiszi. Legalább is majdnem mindenki.

- Szóval családi okok miatt haza kellett utaznod. – hallok meg egy hangot mire ledermedek. Remegve fordulok a hang irányába. Jaebum áll mögöttem karba tett kézzel érdeklődve nézve.

- Jaebum. – állok fel rögtön. – Én… - akad bennem a szó ahogy egy nagy puffanást hallok meg az ajtó felöl. Remegve fordulok a puffanás irányába. Jackson áll az ajtóban lefagyva. Semmit nem tudok leolvasni az arcáról. Rengeteg érzelem váltakozik a tekintetében amitől csak még jobban megrémülök. Fogalmam sincs, hogy mit tegyek. Megmozdul sem tudok. Pedig meg kell. Bocsánatot kell kérnem. Esélyt kell neki adnom, hogy rám ordíthassa a haragját. Hogy megüthessen ha akar. De még sem bírok megmozdulni. Teljesen leblokkolok a gondolattól, hogy a fejemhez vágja, hogy soha többet még csak hallani sem akar rólam nem, hogy látni. Pedig azt hittem felkészítettem magam erre. De most még sem vagyok képes még csak megszólalni sem.

- Asszem jobb lesz ha kicsit beszélgetünk egy nyugisabb helyen. – karolja át vállam Jaebum. Ijedtségemben ugrok egy kisebbet ahogy kizökkent a gondolataimból és nézek rá félve, de végül csak lehajtom a fejem és bólintok egy kisebbet.

- Helyes. Akkor menjünk. – indul el még mindig vállamnál átölelve így magával húzva. Jackson mellé érve vele is ezt teszi és így megyünk az udvarra egy eldugottabb helyre ahová minden bizonnyal cigizni szoktak járni. Elengedi vállunkat majd úgy fordul felém. – Hallgatunk. – fonja össze mellkasánál kezét és néz rám követelve a választ. Csak szótlanul állok előttünk. Hírtelen fogalmam sincs, hogy mit mondjak. Jackson arcát nézem, és próbálok meg belőle valamit kivenni, de csak hitetlenkedve néz rám. Mint ha nem akarná elhinni, hogy valóban itt állok vele szemben. – Nos? – sürget Jaebum mire rákapom a tekintetem és szedem össze végre magam. Végig nézek mindkettőjükön majd két lépéssel hátrébb lépek és szinte földig hajolok meg.

- Sajnálom. Nagyon sajnálom amit tettem. Bajba kevertelek titeket. Olyasmibe amibe messze nem lett volna szabad. Tudom, hogy nincs jogom arra, hogy azt kérjem bocsássatok meg, és azt is teljesen megértem ha ezek után még csak hallani sem akartok rólam. Nagyon sajnálom. Még ha tudom, hogy képtelenség is de, bármit megteszek, hogy jóvá tegyem. – kérek őszintén bocsánatot de fel nem egyenesedem. Csak várom, hogy mit mondanak és reménykedem benne, hogy nem fogják azt mondani, hogy váltsak iskolát mert nem akarnak a közelemben lenni.

- Idióta. – vág fejbe Jaebum mire kis híján előre esek, de végül csak fejemet fogva egyenesedem fel és nézek rá. – Ha egyszer bocsánatot kérsz akkor azért kérj bocsánatot amiért kell. – néz rám szinte forrva a dühtől. Ledöbbenve nézek rá. Nem értem, hogy miről beszél. Kihagytam volna valami fontosat. De mit? – Nem azért haragszunk mert belekevertél minket ebbe hanem, hogy mikor kellet akkor nem szóltál nekünk és mondtad el az igazat. Pedig lehet, hogy tudtunk volna segíteni. – magyarázza el de még mindig nem értem. – Tudjuk, hogy csak meg akartál minket védeni, de barátok vagyunk, és a barátok arra vannak, hogy segítsenek egymásnak ha baj van. – üt megint fejen.

- Mark kérlek, ha legközelebb bármi van akkor rögtön szólj nekünk. – szólal meg Jackson is. Erre bólintok egyet fejemmel, hogy jelezem megértettem.

- Sajnálom. – teszem még hozzá.

- Ha megint csak így fogod magad és eltűnsz én magam verlek meg. Megérteted? – néz rám fenyegetően Jaebum.

- Igen. – bólintok egy aprót, mire csak elmosolyodik.

- Helyes. Most pedig szólok Jinyoung-nak is, hogy itt vagyunk és ne aggódja magát halálra, hogy hol lehetünk. – fordul el előhalászva zsebéből a telefont és már tárcsáz is. Jackson felé fordulok aki néhány másodpercig csak némán bámul, majd egy hatalmasat sóhajtva ölel magához.

- Úgy örülök, hogy visszajöttél. – szorít magához.

- Sajnálom. – hajtom le a fejem bűnbánóan.

- Ha még egyszer el mersz tűnni én nem tudom mit teszek. – szól rám ő is fenyegetően.

- Rendben. – fújom ki a levegőt megkönnyebbülve. Annyira örülök. Nem elég, hogy hajlandó velem szóba állni de még a barátja is maradhatok. Ahogy még jobban magához ölel emelem én is a kezem, hogy viszonozzam ölelését. De még mielőtt rátenném a kezem megállok a mozdulatban. Bevillan az ahogy Jackosn a barátnőjére mosolyog a kávézóban. Igen Mark. A barátja maradhatsz, de semmi több. És ez így van rendben. Fájdalmasan összeszoruló szívvel tolom kicsit távolabb magamtól és mosolygok rá. Tudom, hogy örülnöm kéne a boldogságának, de fáj. De nem mutathatom ki. Jó barát leszek, és vele együtt fogok örülni a boldogságának. Már éppen szólalnék meg, hogy mondjak valamit mikor egy hatalmas sikítás folytja belém a szót.

- Mark. – sikítja Jinyoung és futva borul rám azonnal magához szorítva. – Annyira jó, hogy itt vagy. Úgy féltem, hogy valami bajod lesz. – sírja el magát.

- Sajnálom Jinyoung. Többet nem fog előfordulni. – ölelem én is magamhoz.

- Ajánlom is. – tol kicsit távolabb magától, hogy szigorúan rám nézzen.

- Sajnálom. – mosolyodom el halványan. De többet már nem tudunk mondani mert becsengetnek.

Jackson

Egész hétvégén alig bírtam aludni, így hétfőn jóval korábban sikerül elindulnom. Az osztályterem ajtaja előtt megállok egy percre mint ahogy eddig is mindig és becsukott szemmel reménykedek benne, hogy ha benyitok akkor Mark ott fog ülni a helyén. De valahogy ahogy telik az idő úgy látok erre egyre kevesebb esélyt. Végül csak sóhajtok egy nagyot lemondóan és úgy nyitok be. Viszont mikor benyitok a megszokottól eltérő látvány fogad. A teremben mindenki egy helyre gyűlt. Még Jaebum is a tömegben áll. Viszont mikor meglátom a tömeg okát mozdulni sem bírok. Mark áll fel Jaebum-mal szemben. Kiejtem a kezemben tartott táskámat és csak Mark-ot nézem. Nem bírok hinni a szememnek. Már több hét telt el azóta, hogy csak úgy eltűnt, most meg itt áll velem szemben, teljes egészében. Annira le vagyok döbbenve, hogy még csak megszólalni sem tudok. Először el sem akarom, hinni, majd mérhetetlen öröm lesz rajtam úrra, de a következő pillanatban már aggódva nézek rajta végig, hogy nincs e megsérülve, utána megkönnyebbültség fut rajtam végig. De mi van ha itt még nincs vége? Újra idegesen nézek rá, majd félve, hogy újra csak így eltűnhet úgy, hogy semmit nem tudok róla. Nem tudok róla semmit, nem láthatom, nem segíthetek neki, és újra csak tehetetlenül állok mellette míg ő bajban van. Jaebum az aki kirángat ebből a gondolat menetemből és vállamat átkarolva visz ki Mark-kal együtt az udvara. Mikor megállunk félve nézek Mark-ra, hogy vajon mit fog mondani. Annyira szeretném ha azt mondaná, hogy mindennek vége. De nem ezt mondja. Bocsánatot kér és mélyen meghajol. De nem értem miért kér bocsánatot. Hisz az amit mond az nem az ő hibája. Akkor meg még is miért? Jaebum erre csak fejbe vágja és elmagyarázza neki, hogy valóban mi az ami rosszul eset nekünk, majd fogja és felhívja Jinyoung-ot is. Mikor pedig Mark felém fordul már nem bírom tovább. Kitörik belőlem az a sok érzelem és olyan szorosan magamhoz ölelem amennyire csak bírom. Nem akarom elengedni, soha többet. Örökre itt akarom tartani a közelemben, az ölelésemben. Félek, ha most elengedem újra eltűnik mellőlem. De nem tart sokáig. Ő az aki megszakítja a pillanatot és eltol magától. Rám mosolyog és látom rajta, hogy mondani szeretne valamit, de végül nem teszi. Jinyoung egy sikítással folytja belé a szót ahogy nyakába borul. Több időnk már nincs arra, hogy bármit is megbeszéljünk mert csengetnek. Nagyon nincs kedvem most órára menni. Még soha nem akartam ellógni ennyire egy órát sem. De nem egyedül. Mark-kal akarok lenni. Most, hogy itt van annyi mindent szeretnék kérdezni tőle. Úgy szeretném újra szorosan magamhoz ölelni. Egyik kezemmel derekát átfogva másikkal hajába túrva húzni magamhoz és az mondani neki, hogy most már minden rendben lesz. De nem tehetem. Most órán kell lennem. Várjunk csak, hogy mi? Rendben, hogy ha Mark-ról ábrándozok akkor gyorsan telik az idő de akkor is. Mondjuk csak örülök neki. Még öt perc és vége az órának. Fogalmam sincs, hogy miről volt szó órán de baromira nem is tud most érdekelni. Mosolyogva fordulok Mark felé aki a tanárt figyeli. Bőszen próbál meg jegyzetelni. Gondolom a sok hiányzás miatt. Amint kicsengetnek már pattanok is fel és szaladok oda Mark-hoz.

-  Látom, tepersz órán. – emelem fel füzetét és lapozgatok bele, csak most vagy két oldalt teleírt. – Ha gondolod akkor szívesen odaadom a jegyzeteimet, hogy be tud hozni magad. – nézek rá mosolyogva letéve elé a füzetét.

- Vannak jegyzeteid? – néz rám értetlenül.

- Ha hiszed ha nem annyira unatkoztam, hogy bejártam, sőt még jegyzeteltem is. – mosolygok rá, büszkén magamra. Azt azért még se fogom neki elmondani, hogy csak miatta jegyzeteltem minden órán szorgosan.

- Értem. – kuncogja el magát. – Köszönöm.

- Viszont szerintem két füzetnél több nincs nálam. Ha gondolod akkor, órák után átjöhetnél értük. - vetem fel rögtön az ötletet.

- Köszönnöm, de biztos jó ötlet, hogy elviszem az összes füzeted? Nem hiszem, hogy holnapra vissza tudnám hozni az összeset. És akkor meg te fogsz lemaradni.

- Nem hiszem, hogy azzal olyan nagy baj lenne. Eddig sem tanultam valami sokat. - mentegetőzöm gyorsan.

- De így még annyi esélyed se lesz rá, ha esetleg még is úgy adódna. – tiltakozik tovább.

- Akkor mit szólsz hozzá, ha átmész hozzá. Akkor talán még arra is ráveszi magát, hogy tanuljon. Az pedig nem ártana neki. – szál be a beszélgetésbe Jaebum is átkarolva a vállam.

- Azért annyira nem állok rosszul. – állok rögtön védelmemre.

- Szerintem ha nem buksz meg az csak azért lesz mert év közben jöttél. – neveti el magát.

- Jaebum azért szerintem ebben te nem éppen szekálhatod Jackson-t. – néz rá szigorúan Jinyoung.

- Azért én sokkal jobban állok mint Jackson. – háborodik fel.

- És ez kinek köszönhető?

- Most nem rólam van szó. – tereli el rögtön a témát. Nevetve fordulok el tőle szem forgatva és nézek rá Mark-ra.

- Akkor? Jó lesz ez így neked? – kérdezem meg reménykedve.

- Ha nem zavarok akkor köszönöm. Elfogadom az ajánlatot. – mosolyog rám.

- Nem zavarsz. – vágom rá rögtön fültől fülig érő vigyorral. A mai napot már nem lehetne fokozni. Mark visszajött, ráadásul úgy, hogy nincs semmi baj. Ugyan úgy tudunk beszélni mint azelőtt. Ráadásul még át is jön hozzám. És nem csak ma, hanem a közel jövőben még jó párszor ha minden igaz. – Akkor ez megbeszélve. – véglegesítem szinte ugrálva az örömtől.

- De ha bármikor zavarok akkor szólj. – fűzi még hozzá.

- Rendben. Bár kétlem, hogy ilyen bármikor is legyen. – bólintok rá. Olyan nincs, hogy Mark engem zavarjon. Ez után tartozom eggyel Jaebum-nak. Mikor bejön a tanár és elindulunk a helyünkre oldalba bököm barátom.

- Kösz haver. Lógom eggyel. – mosolyogom rá.

- Jó újra vigyorogni látni. – neveti el magát. – De behajtom egyszer ne félj. – Bök ő is meg és ül le a helyére. A nap többi részét is végig Mark társaságéban igyekeztem tölteni. Ahogy pedig vége van az utolsó órának is, összepakolom a cuccom és mosolyogva lépek elé.

- Mehetünk? – vigyorgom rá kíváncsian.

- Persze, mindjárt. – szedi össze ő is a cuccait ás lép mellém. – Mehetünk. – mosolyog rám.

Mark

Nagyon boldog vagyok, hogy úgy tudok beszélni a többiekkel, mint ha semmi nem történt volna. Attól pedig felgyorsul a szívem, hogy belegondolok, hogy kettesben leszünk Jackson-nal a lakásán. Ráadásul, ha jól értettem, akkor ez nem csak a mai napra igaz. De muszáj vagyok kicsit lenyugtatni magam. Jackson-nak barátnője van. Csak kedvességből felajánlotta. Ha pedig arról lesz szó akkor egy szó nélkül fogom, kettesben hagyni a lánnyal és sok sikert kívánni neki az estéhez. Elvégre ez a feladta egy jó barátnak. Ettől a gondolattól viszont elszomorodom, így kicsit feszülten megyek be Jackson lakásába.

- Elnézést a zavarásért. – veszem le a cipőm és megyek beljebb.

- Érezd magad otthon. – jön be ő is a nappaliba. – Kérsz valamit inni enni? – néz rám kérdőn.

- Nem köszönöm. – rázom meg a fejem.

- Rendben. De ha bármi van akkor szólj.

- Rendben. – bólintok rá.

- Ülj csak le. – bők fejével a kanapára. – Mindjárt hozom a füzeteket.

- Rendben. – egyezem bele és ülök le a kanapéra, kipakolva a cuccaimat a kanapé előtt lévő kisasztalra.

- Milyen füzetek vannak nálad? – szól ki a szobájából.

- Matek, biosz meg töri. – nézem végig a kitett füzeteket.

- Holnap van töri így szerintem kezdjük azzal. – jön ki a szobájából kezében lóbálva egy füzetet.

- Rendben. – nézek fel rá.

- Parancsolj. – ül le mellém és nyújtja nekem a füzetet mosolyogva. Nem veszem el tőle hírtelen.

- Köszönöm. – veszem végül el és nyitom ki elkezdve másolni a lemaradt részt. De nem jutok valami sokáig. – Izé. – hagyom abba a másolást és fordulok felé. A kanapé szélén ül felhúzott lábakkal és érdeklődve figyel. – Ha nem tudsz miattam tanulni, vagy azt csinálni amit szeretnél akkor szólj nyugodtan. Nem kell itt maradnod végig velem amíg másolok. – szólalok meg óvatosan. Ugyan is amióta leült végig csak engem figyelt. – Ígérem nem nyúlok semmihez. – egészítem ki magam gyorsan. Hisz az természetes, hogy attól még, hogy normálisan beszél velem még tart tőlem a múltam miatt.

- Hogyan? Jaj nem dehogy is. Kicsit sem zavarsz. Amúgy sem tanulnék, és más dolgom sem igen van. És még csak eszembe sem jutott semmi ilyesmi. Te lennél az utolsó akiről bármi ilyesmit feltételeznék. És amúgy is, ha félteném bármimet is tőled, akkor fel sem ajánlottam volna, hogy gyere fel hozzám. – mosolyodik el és ül kicsit közelebb.

- Köszönöm. – nézek rá hálásan. – Viszont akkor ha már itt vagyok a tanulás miatt, akkor ne csak azzal tölts az időd, hogy azt nézed hogyan tanulok. – mosolyogok rá és felé nyújtom az első füzetet ami a kezem ügyébe kerül. – Ha akarod akkor segítek. Így legalább valahogy még viszonzom is a segítséged, és talán meg sem fogsz bukni. - ajánlom fel neki. De látom, hogy kicsit húzza a száját. Gondolom nincs annyira az ínyére a tanulás. Erre viszont muszáj vagyok elnevetni magam. – Nem kell félj. Nem fogom veled még ennél is jobban megutáltatni a dolgot. – nevetek még minidig.

- Kétlem, hogy az lehetséges lenne. – húzza a száját.

- Annyira azért nem vészes. – nézek rá végre abba hagyva a nevetést.

- Ha te mondod. – ránt egyet vállán elfordítva a fejét. Gondolom, valami kibúvó után keresve. De ennyivel nem ússza meg. Elvégre még Jaebum is abban reménykedet, hogy így legalább tanul majd. És legalább akkor ebben segíteni tudok neki.

- Ha ketten tanulunk akkor érdekesebb hidd el. – bíztatom és ülök hozzá kicsit közelebb kettőnk közé téve a füzetét.

- Nincs más választásom mi? – néz rám reménykedve mire csak együtt érzően bólogatok, hogy nem. – Ám legyem. – egyezik bele végül. Így mindketten nekiállunk és elkezdünk tanulni. Mindketten segítünk a másiknak, de hamar kiütközik, hogy igazából egyikünk sem valami nagy agytröszt. Kábé egy óra szenvedés után mikor tőriből próbálok neki elmagyarázni valamit, és utána elővesszük a könyvet és valami teljesen más van beleírva, nevetve emelem magam elé a kezem védekezően.

- Mentségemre szóljon, hogy csak az elmúlt egy évben kezdtem el tanulni, és megpróbálni behozni a lemaradást.

- Tehát akkor most egy olyan valaki akar korrepetálni aki hasonló szinten van mint én? – néz rám nevetve.

- Kikérem magamnak. Én stabil hármasra állok minden tantárgyból  amire szükségem van az érettségihez. – fonom össze mellkasomnál a kezem. – Te meg ha jól tudom akkor bukásra állsz majdnem mindenből. – vágok vissza.

- Ez igaz de… - akad meg mondandójában.

- De? – kérdezek rá és várok kíváncsian, hogy, hogy folytatja. De nem válaszol csak elveszi a kezemből a füzetet és elkezdi olvasni. Nevetve állok fel mellőle és megyek a konyhába.

- Hová mész? – fordul felém kíváncsian.

- Gondoltam jól jönne egy kis rágcsa. – válaszolok mosolyogva, de ahogy kimondom leesik, hogy mit is mondtam. – Ne haragudj. Hírtelen elfelejtettem, hogy nem otthon vagyok. Nem akartam semmi rosszat. - mentegetőzöm rögtön.

- Nem csináltál semmit. Sőt kifejezetten jó ötlet. A sok tanulástól már kezdtem megéhezni. – néz rám mosolyogva. – Szolgáld ki magad bátran. Ha minden igaz akkor a mikro feletti szekrényben van pattogatott kukorica. Ha az jó akkor csináld meg nyugodtan.

- Tökéletes. – megkönnyebbülök, hogy nem haragudott meg az önállóságomon, és indulok el kipattogtatni a kukoricát.

- És amúgy is ha jól rémlik mondtam, hogy érezd magad otthon. – ijeszti ki belőlem a lelket ahogy hírtelen megszólal mögöttem. – Bocsi nem akartalak megijeszteni. – lép mellém, hogy kicsit elém hajolhasson és közben hátamat simogatja.

- Nem gond. – nyugszom meg egy kicsit. Jól esik, hogy hátamat simogatja. – Köszönöm. – fordulok felé így kénytelen elengedni a hátam, de közben kezét végig simítja enyémen amitől hatalmasat dobban a szívem. Sötét szemeit nézem, ahogy melegen mosolyogva néz rám. Levegőt is elfelejtek venni ahogy belefeledkezem szemeibe. Kezemet pedig automatikusan emelem, hogy arcára simítsak, és közelebb hajolva szájára csókoljak. De alig öt centire emelem a kezem mire hangosan sípolni kezd a mikró aminek hála sikerül visszatérnem a valóságba. A mikró felé fordulok gyorsan és már veszem is ki a kukorica felpuffadt zacskóját, hogy kiboríthassam egy tálba. De annyira kapkodok, hogy ahogy rögtön nyitnám ki a kis tasakot megégetem a kezem. Annyira hírtelen ér, hogy ijedségemben a kukoricát a földre ejtem és hangosan fel szisszenek.

- Úr Isten, ne haragudj. – guggolok le rögtön, hogy felszedegessem a kiborult szemeket.

- Jól vagy. – guggol le ő is mellém és fogja meg kezemet és nézi meg a sérült felületet.

- Sajnálom. – hajtom le a fejem és húzom vissza a kezem, hogy folytassam a takarítás.

- Ez nem fontos. – veszi el újra a kezem. – Nagyon megégetted magad? – vizsgálja továbbra is a kezem majd feláll és magával húz engem is, elindulva a fürdő felé. – Jobb lesz ha bekenjük.

- Én jól vagyok, de a… - kezdenék el tiltakozni de belém folytja a szót és leültet a kád szélére.

- A kukoricával ne törődj. Amúgy sem illik túlságosan a tanuláshoz. – guggol le elém elővéve az elsősegély dobozkár és keresi ki belőle az égésre való kenőcsöt.

- Jól vagyok. Nem hiszem, hogy szükség lenne ilyesmire. Ez nem nagy dolog.

- Bármilyen kicsi is, le kell kezelni. – néz fel rám dorgálóan. Tiltakozni akarok de nem bírok. Ahogy belenézek a szemeibe, belém forr minden szó. Csak a szemeit bírom nézni. Pecrekig csak így ülünk egymást nézve, míg végül a telefonom csörgése az ami kiszakít minket.

- Én azt hiszem ezt… Bocsánat. – állok fel zavartan és sietek ki a napaliba ahol a telefonomat hagytam. Gondolkodás nélkül emelem a fülemhez és veszem fel.

- Mark végre. Mi van veled. Már órák óta itthon kéne lenned. – szól bele aggódva Youngjae.

- Basszus Youngjae. Ne haragudj. Teljesen kiment a fejemből, hogy szóljak. Úgy sajnálom. Átjöttem Jackson-hoz, hogy be tudjam pótolni a lemaradásom. Ne haragudj. Elfelejtettem szólni. De már indulok is. – teszem le a telefont és fordulok Jackson felé aki idő közben utánam jött a nappaliba és a falnak támaszkodva figyel.

- Mi a baj? – néz rám aggódva.

- Ne haragudj de mennem kell. – szedem össze a dolgaim. – Megígértem Youngjae-nak, hogy igyekszem majd haza. De nagyon szépen köszönöm, a vendéglátást. – állok már az ajtóban teljesen össze szedelődzködve.

- Rendben van. – kezdi el ő is húzni a cipőjét mire kicsit megállok és értetlenül nézek rá. – Elkísérlek. – jelenti ki.

- Köszönöm de nem kell.

- Nem hagyom, hogy egyedül menj.

- Tényleg nincs erre semmi szükség. Egyedül is megleszek. – mosolygok rá.

- De hát… - kezdene el tiltakozni de nem hagyom.

- Ha bármi van akkor ígérem, hogy szólok. De hidd el nem lesz semmi. – teszem vállára kezem.

- Nem szívesen engedlek el egyedül. – néz rám szigorúan.

- Eskü szólok ha van valami. – nézek rá bíztatóan de nem akar engedni csak makacsul néz rám. De végül feladja és sóhajt egy nagyot.

- Legyen. – adja meg magát végül.

- Köszönöm. – ölelem gyengéden magamhoz de szinte azonnal el is engedem és már megyek is. – Még egyszer köszönöm a vendéglátást. – intek neki és már megyek is ki az ajtón.

- Bármikor. – szól utánam még utoljára, majd már megyek is le a lépcsőn. Ez nagyon közel volt. Kétszer majdnem megcsókoltam és a végén még meg is öleltem. Sokkal nehezebb lesz barátként mellette lenni mint azt hittem. De muszáj leszek. Vissza kell fognom magam. Nem szabad, hogy kiderüljön, hogy érzek iránta valamit. Elvégre neki most  barátnője van.