Sziasztok én Anne-chan vagyok és itt van egy kis újdonság a számotokra. Ezúttal a SHINee van a főszerepben és azon belül is egy kissé szokatlan páros (JonghyunxOnew). Remélem azért tetszeni fog amit alkotok. :) A folytatás várható és előbb-utóbb R18-ra is számítani lehet. ;) Jó szórakozást hozzá! <3
Onew
Akkor érzed, hogy igazán nagy bajban vagy.. ha tényleg igazán nagy bajban vagy... Tehát mikor már a baj nem abból áll, hogy nem tudom fizetni a lakbért, vagy fogalmam sincs, hogy jutok haza az éjszaka közepén.. Hanem abból, hogy fegyveres ürgék vesznek körül és követelik a pénzüket... Azt se tudom kik ezek! Honnan tudnám, hol van a pénzük??
Hátráltam egy lépést, de erre a hátam mögött állóak élesítettek fegyverükkel, így megtorpantam.
- Nézzék, fogalmam sincs, miről beszélnek! Honnan kéne nekem tudnom bármit is erről az egészről? - Én csak véletlenül erre jártam és-
- Fogd be! - szólt közbe az egyik. - Hisz te magad mondtad nem? Hogy a Lee család tagja vagy.
- Azt mondtad Lee Jin Ki-nek hívnak.
- Mert így is van!
- Látod? Épp most vallottad be! - hadonászik egy másik tag a pisztolyával.
Na jó, kezdek kiborulni.. ez így nagyon nem lesz jó! Tényleg itt fogok meghalni? Ezek miatt az idióta, értetlen alakok miatt?? Könyörgöm, bármit csak ezt ne!!
- Hát jó! Ha nem akarod kipakolni szépen a pénzt, akkor megdöglessz! Megtanítjuk mi a Lee csoportnak, hogy ki itt az úr!
Már épp elfogadtam a sorsom és beletörődtem a helyzetembe, mikor és hangos motorhangra lettünk figyelmesek.
- Mi ez? - fordult hátra az egyik. Nem kellet sokat várni, hogy kiderüljön, ugyanis a következő másodpercben már be is kanyarodott abba a zsákutcába a fekete Lexus, ami a hang hallatója volt és kis híján elütve mindenkit kb. 2 centire állt meg tőlem, aki csak ledermedve figyelt. Néhány zaklatóm seggre esett mikor a kocsi majdnem halára gázolta őket, mások azonnal odafordították pisztolyukat.
Lassan kényelmesen szállt ki az anyós ülésen ülő magas, fekete ruhás srác. Nem sokat láttam belőle, csak szőke haját, viszont az arca igazán karakteres lehetett, ha még a nagy sötét ellenére is tisztán láthattam körvonalait, és hogy mosolyra húzza száját.
- Ki a franc vagy??
Erre a srác, kérdezője felé fordította a tekintetét, majd ráemelte a kezében lévő pisztolyt.
- Lee. - mondta meghúzva a ravaszt. Innentől kezdve semmire nem emlékszem, csupán a pisztolyok dörrenésére és a vérre, ami mindent beterített. Nem is tudtam..hogy a vér nagy mennyiségben..ennyire..világos.....
Sötétség és kellemes meleg.. egy nyilalló érzés a jobb oldalamban.. bizsereg az egész testem.. de az a nyilalló érzés olyan kellemetlen, hogy egyszerűen nem tudok aludni. Saját lélegzetem ijesztően hangosan hallom.. és egy ismeretlen férfi hangja húz vissza a valóság felé.
- Hé.. Hé!! Térj magadhoz! Hé!!
Az ismeretlen hangja egyre erősebben hallatszik, így lassan kinyitom szemeim.. és az ismeretlen hang, ismeretlen arca fogad. Csak nyöszörögni tudok. Az ébredésemmel együtt minden élesebbé válik és most a nyilalló fájdalom az oldalamban, olyan mintha egy kést forgatnának bennem. Mozdulni se tudok, szólni végképp nem, hisz most még a légzés is nehezemre esik.
- Azt hiszem túl nagy volt a sokk hatása. - jegyzi meg egy másik srác, aki oldalt áll így megerőltetve magam, picit felé fordítom a fejem, hogy láthassam arcát.
- Nem hibáztathatod, elvégre lelőtték. - hallom egy harmadik hangját is.
- Téged is lőttek már le Minho! - lép előrébb egy negyedik srác is és szép lassan sikerül összetenni a képet. Tehát összesen öten vagyunk - én és négy másik srác - egy számomra ismeretlen, idegesítően világos szobában. Kint korom sötét, éjszaka lehet, esetleg hajnal. Engem meglőttek, az elmondottak alapján és ezek a srácok ápolnak. Tehát az egész, ami történt nem csak egy rossz álom volt..
Annyit tudok, hogy ezek az alakok nem azokhoz tartoznak, akik megtámadtak, hisz megmentették az életemet.. azt hiszem. Persze, ez nem azt jelenti, hogy meg is bízom bennük.
- H.. Hol.. - nyöszörgök rekedtes hangon és próbálok felülni, de a mellettem ülő szőke srác visszanyom az ágyra, ezzel nem kis fájdalmat okozva.
- Ne pattogj! Meglőttek te idióta!
Nem szóltam semmit csak jól megnéztem arcát. Ő volt az a srác, aki kiszállt a lexus-ból. Ahogy gondoltam.. tényleg nagyon helyes arca van. Biztos a lányok kedvence.
- Hol.. vagyok.. - leheltem erőtlenül.
- A Lee csoport egyik szállásán. - guggol le mellém egy másik srác.
- Pontosabban, a mi prefektúránkban. - jegyzi meg a szőke.
- Ez itt a mi villánk, amit a főnök adott nekünk, mint legjobb ügynökeinek.
- Kik vagytok ti? - kérdeztem értetlenül, mire a szőke ismét elmosolyodott.
- Lee.
Emlékeztem arra mikor először ezt mondta, ugyan erre a kérdésre, ugyan ezzel a fölényes mosollyal. Ekkor jöttem rá.. hogy nagyon veszélyes helyre kerültem...
Nem tudtam mit tenni a helyzetem ellen. Megtámadtak, meg akartak ölni, mer azt hitték én is egy vagyok közülük. Sérült vagyok, fel se tudok állni, nemhogy elmenekülni.. teljesen rájuk vagyok utalva.. Utálom ezt! Haza akarok menni.. vissza a panelba.. még ott is jobb, mint most itt...
Nem mondott nekem a négy srác közül egyik se semmit, én pedig jobbnak láttam nem kérdezősködni.
Miután teljesen magamhoz tértem kicsit magamra hagytak, de a szőke, akinek az arcát már nagyon jól megjegyeztem figyelmeztetett, hogy ne próbálkozzak semmi gyanússal. A szoba ajtaját, amiben voltam kívülről rám zárták, gondolom, attól tartanak, hogy hívom a rendőrséget.
Összekapva magam nagy nehezen kitápászkodtam az ágyból és az ablakhoz botorkáltam. Ahogy kinyitottam láttam, hogy az emeleten vagyunk. Amennyit láttam az ablakon kihajolva, így hajnalban, az általuk saját prefektúrának nevezett hely egy háromemeletes luxus apartman volt a város kívül eső részében.
Felmértem a terepet amennyire csak tudtam, menekülő útvonal után kutatva. Talán ha kiülök a párkányra, akkor át tudok lépni a mellettem lévő szoba erkélyének korlátjára, onnan pedig lejjebb tudok mászni a második emeleti erkélyre.. Ezt olyan jól kitaláltam, hogy hirtelen kedvem támadt megvalósítani, így vettem egy nagy levegőt és bele is vágtam. Addig jól ment a dolog, hogy kiültem a párkányra.. itt kezdődtek a problémák. Hogy a fenébe terveztem én lemászni oda?! Mindenesetre nem fordulhatok csak úgy vissza.. hogy nézne ki? Nagy levegőt vettem és amennyire tudtam kiültem a párkány szélére. Kezeimmel szorongattam a párkányt amennyire csak tudtam és óvatosan próbáltam lecsusszanni olyan mélyre, hogy a lábam elérje a korlát tetejét a lejjebbi szint erkélyén.. de így is kellet pár centi.. francba, hogy nem vagyok magasabb! Összeszedtem minden bátorságom és nem foglalkozva az oldalamba nyilalló fájdalommal, leugrottam. Csakhogy megcsúszott a lábam.. ha innen leesek.. biztos meghalok.. Már épp kiáltani készültem, de amint ugrottam és lábam félrecsúszott, valaki elkapta a csuklóm. Sokkoltan néztem a földszint márvány kövét, ahol most akár az én szétloccsant agyam is lehetne. Szívverésem felgyorsult és pánikba esve pillantottam fel, de ez csak rosszabbította az állapotom, mivel pont az a szőke férfi nézett le rám komolyan. Éreztem, hogy keze, amivel elkapott meglazul.
- Ne- akadt el szavam. Megrémültem. Le fog dobni! - Kérlek!
- A rossz fiúkat meg kell büntetni. - válaszolt.
- De nem így! Ez túl durva! Kérlek! Én.. többé nem csinálok ilyet.. megteszem, amit akartok.. Még nem akarok meghalni!
- ...
A srác keze megint csak lazult, mire ijedten nyögtem egyet. Hirtelen nagyon dühös lettem.
- Na ne szórakozz! Ha most ki akarsz nyírni, akkor miért hoztál ide? Meglőttek, nem? Elég lett volna otthagyni, hogy elvérezzek! Engedj el, vagy húzz fel, de valamelyiket csináld már!!
Miket beszélek? Ha ilyeneket mondok tényleg el fog engedni! Ne! Nem akarok meghalni!!
Éreztem, hogy megint lejjebb csúszok és szorosan lehunytam szemem.. de végül hallottam, hogy a srác sóhajt és megszorítja kezem, így kinyitva szemem ismét ránéztem, ő pedig könnyedén felhúzott fél kézzel. Mikor már biztos talajon voltam felsóhajtottam. Remeget a lábam.
- Ha ennyire féltél miért próbálkoztál meg vele?
- Mert.. - hagytam félbe a mondatot. Kérdőn nézett rám, de mikor látta, hogy nem vagyok hajlandó válaszolni feladva sóhajtott.
- Feküdj vissza. Hamarosan vacsora, addig maradj nyugton! Legközelebb nem mentelek meg! - sétált az ajtóhoz. - És még valami: Nem én mentettelek meg, hanem a többiek. Ők akarták mindenképp, hogy magunkkal hozzunk. - hagyta el a szobát és ismét rám zárta az ajtót. Sóhajtva rogytam le az ágyra. Éreztem, hogy szúr a sebem..
- Au.. - görnyedtem össze.
Kis idő elteltével mikor már félálomban voltam, nyílt az ajtó és egy magas barna hajú srác lépett a szobába.
- Kész a vacsora. Gondolom már éhes vagy. - mosolyodott el. Kedves srácnak tűnt, de azért bizalmatlanul húzódtam el mikor kezét nyújtotta, hogy felsegítsen. - Nem kell ennyire tartanod tőlünk, nem akarunk bántani. Minden esetre, ha szeretnél haza menni, jobban jársz, ha meghallgatsz minket. - nyújtotta még mindig felém kezét. Hol szemébe néztem, hol felém nyújtott kezére, de kis gondolkodás után elfogadtam a segítségnyújtást. Mosolyogva bólintott.
- Az én nevem Minho. Te pedig..?
- Jin Ki.
- Feltételezem Lee. - tette hozzá, mire félre néztem. Pedig szándékosan nem akartam elárulni a családnevem..
Ezután a Minho nevezető srác levezetett a konyhába, ami a legalsó emeleten volt. Nem igazán nézelődtem a házban, leginkább csak menekülési útvonalak után kutattam. Mikor leértünk a konyhához, a három ránk váró srác, aki az ebédlő asztalnál ült ránk nézett.
- Bocsi, de nem vártunk meg! - szólt az egyik, miközben Minho leültetett az asztalhoz, két társa közé, hogy véletlenül se tudjak megszökni. Nem mintha próbálkoznék úgy, hogy tudom, egy valakinél biztos van fegyver..
- Egyél, biztos éhes vagy! - szól az egyik srác, de akármennyire is korog a gyomrom, nem nyúlok az ételhez.
- Nem mérgezett. Ha meg akarnánk ölni, egyszerűen lelőnénk. - válaszolja nyugodtan vacsorázva az a szőke srác.. Basszus, de idegesítő alak! Felvettem az elém készített pálcikát és durván belevágva a csirkébe kaptam be a húst egészben. Két srác halkan nevette, Minho mosolyogva forgatta a szemét és láttam, hogy még a szőke srác is halványan elmosolyodik, bár tudta, hogy tiszteletlenségből csinálom ezt az irányába.
Miután befejeztük az evést, leültettek a nappaliban a kanapéra és mind körém gyűltek.
- Szóval a neved Lee Jin Ki. - mért végig a szőke srác. - Mint azt tudod ő itt Minho. - mutatott rá. - Ők pedig Key és Taemin. - mutatott először a Minho mellet álló srácra, majd az utolsóra, aki talán a "kis banda" legfiatalabb tagja lehetett.
- Na és te? - néztem rá. Mindenkit elsorolt, de saját magát, vagyis azt, akire a legkíváncsibb voltam nem említette.
- Jonghyun vagyok. - ennek az négytagú csoportnak a vezetője.
- Pontosan.. kik is vagytok ti?
- Már mondtuk.
- De-
- Annál többet, amit mondtunk nem szükséges tudnod.
- Máskülönben nem engedhetnénk haza. - szól közbe a Taemin nevű srác.
- Szóval elengedtek? - kérdeztem reménykedve, mire a srácok összenéztek.
- Igen. Feltéve, hogy legközelebb nem avatkozol a dolgainkba.
- Most se terveztem.. - néztem félre, de nagyon megkönnyebbültem. Szóval haza mehetek. Hála az égnek!
Azt mondták, hogy csak este visznek haza és addig is pihennem kell, hogy a sebemet ne erőltessem, de nekem már az is elég volt, hogy egyáltalán hajlandóak haza vinni, ugyan akkor abba nem mentem bele, hogy hazáig elvigyenek. Legszívesebben magam mentem volna el innen, de azt mondták, hogy nem tudhatom az utat, ami ide vezet, így végül abban egyeztünk meg, hogy ott tesznek ki ahol fel is vettek. Amíg viszont eljött az este várnom kellet. Addig is bezártak a "szobámba" és nem engedtek ki. A vicces az, hogy ezek a srácok egész jó fejek és kedvesek is. Legalábbis Minho, Key és Taemin. Jonghyun viszont.. szerintem nem tudja, hogy kell mosolyogni.. nem mintha érdekelne, én már csak tényleg haza akarok menni.
Minho volt bent utoljára a szobámba, mielőtt egy óra múlva újra nyílt az ajtó, hogy indulunk és ezúttal Jonghyun lépett a szobába pár ruhával.
- A ruháid tönkre mentek, így összeszedtünk neked néhányat. Lehet, kicsit nagyok lesznek, mert Minho az egyetlen, akinek a cuccai nem lennének kicsik rád.
Ezt most úgy mondta mintha kövér lennék..
- Kösz.. - vettem el a ruhákat és elkezdtem átöltözni, de ő mintha kicsit zavarba jött volna. - Mi van?
- Nem jó ötlet mindenféle idegen előtt öltözködni. - lépett mögém. Miért jött ilyen közel?
- Nem mindegy? Mindketten fiúk vagyunk. - néztem felé, de valami.. fura volt. Éreztem, ahogy a keze meztelen derekamra csúszik. Jég hideg volt a keze.. Az a kéz, amiben nemrég egy pisztolyt tartott.. most gyengéden fogtam a derekam.. Fura, de akármilyen hideg is ez a kéz.. szinte égeti a bőröm. Hallottam, ahogy fülembe lehel és összerezzentem. Hirtelen újra teljesen magamnál voltam és elléptem. - Hé.. Mit?-
- Siess és öltözz át! - fordított hátat és kisietett a szobából.
Mégis, mi volt ez? ..
Miután átöltöztem lementem a földszintre, ahol csak Jonghyun várt.
- A többiek?
- Nem kell ahhoz négy ember, hogy elvigyünk. - lép elém és felém nyújt egy kendőt. - Kösd be ezzel a szemed.
Jobbnak láttam nem kérdezősködni, féltem, hogy a végén még meggondolja magát és nem enged el, így csak csendben engedelmeskedtem. Megölni csak nem fog.. ő maga mondta, ha ez lenne a terve már rég megtette volna. Miután bekötöttem a szemem és a világ elsötétült éreztem, hogy valami hideg fonódik csuklóim köré és kattan rajta. Bár még sosem volt rajtam ilyesmi, nem voltam olyan hülye, hogy ne ismerjem fel ezt a helyzetet.
- Mit művelsz? - próbáltam szabadulni rémülten, de sajnos eredménytelenül is.
- Nyugalom! - csak nem akarom, hogy kiugorj a kocsiból. Ez csupán elővigyázatosság. - fogja meg karom. - Gyere, kivezetlek a kocsihoz.
Kivitt és beültetett.. asszem maga mellé az anyós ülésre. Nagyjából egy órát vezetett, majd lefékezett.
- Megérkeztünk?
- Ssh! - fogta be szám. - Megint itt vannak! - suttogta.
- H-
- Ne beszélj! - suttogta még mindig. Percekig csönd volt. A szívem felgyorsult a félelemtől és alig kaptam levegőt. Vajon, most azokról beszél, akik tegnap megtámadtak engem? Remélem, hogy nem.. de mégis ki másról beszélhetne? Keze egyszer szorosabban fogta be számat. Feszült volna? Hallottam egy furcsa kattanást.. ugye nem a pisztolyát vette elő?? Ez így nem jó! Semmit se látok!
Már épp meg akarta volna szólalni, mikor hatalmas hangzavar kerekedett, pisztolylövések hangja az irányunkba. Jonghyun még időben nyomta le a fejem. Éreztem, ahogy a kocsi ablakának szilánkjai pattognak a hátamra. Próbáltam minél jobban összehúzni magam. Mi a franc van???
- Mi történik?? - kérdeztem teljes sokkban. - Kik ezek? Mit akarnak? Ők-
- Fogd be! - rántja le szememről a kendőt. - Bújj az ülés alá! Siess!
Úgy tettem, ahogy mond. Bebújtam a műszerfal alá és összehúztam magam amennyire tudtam. Kezemmel takartam a fejem, hogy megvédjem a szilánkoktól és egyéb dolgoktól, ha tudom. Jonghyun kiugrott a kocsiból és két lövés után puffanást hallottam és mintha már nem lőttek volna annyira, mint eddig. Ezután, láttam, hogy átfut a másik oldalra, majd kinyitja nálam az ajtót és kirángat. A földre nyomott, hogy maradjak guggolva.
- Maradj mögöttem!
- Várj- léptem utána, ahogy mozdult és követtem őt óvatosan, mindig mögötte maradva. Megállt és kezével engem is megállított majd kilesett a kocsi mögül. Ujját szája elé téve jelezte, hogy maradjak csendben.
- Állj!! - kiáltott valaki, mire abba maradt a lövöldözés. - Hol vannak?
- Lehet, hogy meghaltak!
- Nézzétek meg a kocsit!
Jonghyun megfogta a karom. Még mindig a kocsi mögül lesett ki. Zsebében kezdett kutakodni és kivéve a kocsi kulcsot feljebb nyújtózott és eldobta.
- Ez meg mi volt? - kapták oda fejüket ellenségeink mire itt volt az alkalom! Jonghyun ugyan felrántott, de magamtól is tudtam, hogy most kell futni. Szerencsére éjszaka volt, így a sötét most elrejtett minket. Mikor már biztos távolra voltunk elbújtunk egy sikátorban. Kapkodva a levegőt ültünk a földön.
- Kh.. Kik voltak ezek? - néztem Jonghyun ideges arcát.
- Nem egyértelmű? A múltkori vendégeink. Kezdenek nagyon felidegesíteni! Jelentenem kell a főnöknek, amint ennek vége. Előtte viszont hívok segítséget. - vette elő telefonját, de össze volt törve nagyon komolyan. - Basszus! Ennek annyi! Nálad sincs telefon.. ez szívás!
- Most hogy mondod.. - sóhajtottam. Azért kíváncsi vagyok mi lett a mobilommal.. - Akkor most mi lesz?
- Kétlem, hogy ilyen későn bármi is nyitva lenne. Amúgy is, ebben az állapotban nem mehetünk emberek közé. A végén még ránk hívják a zsarukat. Visszajutni sem tudunk az apartmanhoz, elvégre kocsink sincs.. hacsak el nem kötünk egyet, de most veszélyes a környék. Nem kellet volna ugyan azzal a kocsival pont ugyan oda visszavinni. Francba, hogy nem gondoltam ebbe bele!
Volt ugyan egy ötletem, de nem igazán akartam vele megosztani.. nem bízom annyira benne.. Viszont nem volt semmi tervem, azt pedig kétlem, hogy csak úgy elengedne.. Nincs más választásom!
- A lakásom itt van a közelben.. ott van vonalas telefon.
- Hol laksz?
- Innen kb. 20 perc gyalog. Kisutcán. Nem hiszem, hogy bárkibe is bele botlanánk. Ilyen tájt szoktam hazajárni melóból, ha nappalos vagyok és én sem szoktam.
- Mutasd az utat. - áll fel és nekem is segít.
- Előtte eloldozhatnál..
- Ha tudnálak. A kocsiban maradt a kulcs.
- Tessé- kezdtem volna kiakadni, de befogta a számat.
- Csendesebben! A lakásodba majd valahogy leoperálom rólad. Most pedig mutasd az utat, mielőtt megtalálnak minket!
Igaza van. Nem maradhatunk túl sokáig egyhelyben. Elindultam hazafelé. Nagyon körültekintően közlekedtem, nehogy valaki észrevegyen és figyeltünk, nehogy kövessenek minket. Csak akkor jutott eszembe, hogy kulcsom nincsen mikor a ház elé értünk.
- Nincs kulcsom! - akadtam ki de Jonghyun belenyúlt a zsebébe és kivéve onnan a kulcsom meglengette a szemem előtt. - Hogy..
- Egyike azon kevés tárgynak, amit sikerült megmentenünk.
- Te pedig hagytad volna, hogy nélküle jöjjek haza? Mondhatom szép! Biztos jót röhöghettél volna rajtam!
- Vissza akartam adni. - ment előre a lépcsőn és kinyitotta a bejárati ajtót majd beengedett, ő még egyszer jól körül nézett és becsukva az ajtót maga után be is zárta egyből.
Fejemmel felnyomtam a villanykapcsolót mire az apró, ugyan akkor rendezett lakás megvilágosodott.
- Milyen..
- Rendezett? Tiszta? Helyes?
-.. kicsi. - lépett beljebb és behúzta a függönyöket. Nagyon elővigyázatos.
- Hát jah.. kicsi. De ez van. Bérlem a lakást és még ezt is alig bírom fizetni. Pedig ez egy egyszobás kis lakás. Ráadásul a városközponttól is nagyon messze van. Utálom!
- Akkor miért nem költözöl el?
- Nem vagyok olyan gazdag elkényeztetett kölyök, mint egyesek. - néztem rá szúrós szemekkel.
- Nem igazán lehetne elkényeztetettnek nevezni. Mindent magamtól szereztem, amim most van.
- Téged még sértegetni is lehetetlen! - sóhajtottam, de erre oldalamba beleszúrt a fájdalom. - Auu..
Elém sétált.
- Had lássam a sebed.
- Így nem tudom megemelni a kezem, te gyökerei! Szabadíts ki!
Idegesen morogva rángatott a konyhába karomnál.
- Van itthon fejsze?
- Csak az van! - forgattam szemem.
- Ez esetben kénytelen leszek babrálni. - sóhajt és elkezdi kihúzogatni a fiókokat.
- Azért ne pakold szét a lakást! Ha keresel, valamit kérdezd, meg hol van!
Beletúrt egy fiókba és elővett egy kiskést, majd mögém állt. A kulcslyukba helyezte a kést és elkezdte mozgatni, forgatni. Tehát így értette, hogy babrálni.. Nagyjából 10-15 percég csinálta ezt, de végül végre kattant az zár és elengedett. Megkönnyebbülten sóhajtva nyújtóztam ki. Vééégree!!
- Hol van a telefon? - állt fel hirtelen Jonghyun.
- Ott, a hálószoba ajtaja mellet.
Felvette a vonalasat és tárcsázta a számot. Sokáig csöngött, ő pedig idegesen toporgott, de akárhányszor hívta újra, senki nem vette fel.
- Fenébe! - csapta le.
- Akkor most mit csinálunk?
- Meghózzuk magunkat, amíg vissza nem hívnak. Jobb, ha ki sem mozdulunk, nem kockáztathatunk.
- Mi van? Itt akarsz maradni?
- Nem akarok, csak nincs más választásom. - ült le az apró asztalhoz a konyhában.
- Na, várj már, ebbe én-
- Nincs beleszólásod. Ha nem akarsz meghalni, jobban teszed, ha beletörődsz. Jó lenne, ha rájönné végre a helyzetedre. Ez most nem kívánság műsor!
- Jól van, felfogtam! ..
Kis csend után sóhajtva mentem el a fürdő felé.
- Hová tartasz?
- A nagyságos úr engedelmével lezuhanyozom. - csaptam be magam után a fürdő ajtót.
Alig vártam, hogy beálljak a meleg víz alá. Sokáig zuhanyoztam, de figyeltem, hogy a "nagyfőnöknek" is maradjon meleg víz. Én sem akarom, hogy koszosan feküdjön le vagy valami. Miután végeztem a zuhannyal a törölközésnél óvatosan itattam a vizet a sebemről. Kibaszottul fáj! Derekam köré tekertem a törcsit és kimentem a konyhába egy fájdalomcsillapítóért.
- A sebed..
- Ne törődj vele! Csak kell egy fájdalomcsillapító..
- Van itthon elsősegély dobozod?
- Mondom, nem kell!
- Ne ellenkezz!
- ... A felső szekrényben.. - ültem le és bevettem egy gyógyszert. Ő elővette a dobozt és kikészítette a fertőtlenítőt, seb összehúzó tapaszt, meg kötszert is. Szépen lekezelte a sebemet. Óvatos volt, nem okozott fájdalmat.. Vagyis egyszer igen, kicsit rányomta a gézt és az fájt, így fel is szisszentem, de kezét azonnal a sebemre tette. A hideg kéz, nyugtató hatással volt a gyulladt sérülésre.. jól esett...
A gyógyszer, amit bevettem kiséé álmosító volt.. amúgy is, nagyon fáradt voltam, csak a stressz és adrenalin tartott talpon, viszont nem bírtam tovább. Nem bírtam mozdulni.. annyi erőm nem maradt, hogy elcsoszogjak az ágyig.. szinte beájulva dőltem az asztalra és aludtam el. Mikor viszont felébredtem már nem ott voltam, ahol elaludtam, hanem az ágyamban.. mellettem pedig Jonghyun aludt. Ne már! Ketten ebben a kicsi, egyszemélyes ágyban?? Hogy nem estem le? Próbáltam arrébb húzódni, de nem mert. Ekkor jöttem át, hogy a derekamnál fogva ölel magához. Ez a pasi nem százas! Egy másik férfival, így összebújni!! Mi a franc baja van ennek? Amúgy is,, olyan mogorva és komoly és minden nyűg a számára.. de akkor miért ilyen törődő? Egyáltalán nem értem...
Kikeltem az ágyból és átmentem a kanapéra. Remélem, reggel elhúzza a csíkot. Sajnos ki nem tehetem őt.. megmentett és persze jobb is ha fegyveres emberrel nem húzol ujjat..
Arra ébredtem kora reggel, hajnal tájt, hogy furcsa zajokat hallok. Még túl sötét volt, hogy bármit is lássak, így hogy be vannak hózva a függönyök, szóval felültem és feloltottam a kanapé mellet lévő kislámpát. Kiáltani akartam a rémültségtől mikor megláttam magam előtt egy ismeretlen nagydarab férfit, de befogta a számat.
- Jobban jársz, ha csendben velünk jössz! - suttogta elmosolyodva, de a következő pillanatban egy puffanás kíséretében holtan zuhant a földre. Rémülten húzódtam el a férfi holttestétől amennyire csak tudtam. Jonghyun, aki lelőtte viszont oda sétált és megnézte, hogy biztosan meghalt e vagy sem.
- Nem egyedül volt. Kint is van három. - kezdte el összeszedni a cuccaim.
- ..Halottak?
- Jobban örülnél, ha még élnének és téged akarnának?
- Mit akarnak tőlem? Nem csináltam semmit!
- Elég a tény, hogy mi megmentettünk. Azt hiszik, hogy hozzánk tartozol és mivel jól láthatóan, gyenge is vagy megpróbálnak elkapni. Gondolom vérdíj fejében, vagy, hogy információkat adj át nekik.
- De hisz nem is tudok rólatok semmit!
- De ezt ők nem tudják. - fordult felém komolyan, majd folytatta, amit elkezdett.
- Mit csinálsz?
- Megmentem a segged.. megint!
- Senki nem kért rá! - téptem ki egy pólóm a kezéből. - Én nem megyek el innen! Ez az én házam!
- Amit már tudnak, hol van! Ennyire meg akarsz halni?! - kiabált rám. Nagyon idegesnek tűnt.
- ..De.. mégis hová mehetnék? - szorult ökölbe a kezem. Ő pedig megállt a pakolásban és lassan rám emelte tekintetét. - Haza így nem mehetek.. nem sodorhatom bajba a családom! Pénzem sincs, valószínűleg már munkám sem. Ez volt az egyetlen hely ahová haza járhattam.. mégis hová mehetnék ezek után??! - kiabáltam feszülten. Komolyan úgy éreztem mindjárt elsírom magam.. Eddig se volt könnyű életem, de azok a gondok, amikkel meg kellet küzdenem, közel se voltak ilyen komolyak.
- ...Akkor, visszaviszlek.
- Hova?
- Mégis hova? Hozzánk! - fordított hátat. - Szed össze, mi kell! Sikerült elérnem a többieket, Minho és Key nemsokára itt lesznek. - indult el kifelé.
- De-
- Elég volt! Nem jókedvemből mentegettelek meg mindenhonnan! Ha már ennyit szenvedtem miattad, az a minimum, hogy túléled! Persze nem potyázhatsz csak úgy nálunk, ha már munkát nem is tudsz vállalni nálunk, akkor a ház rendben tartása meg a főzés nem is kérdéses, hogy a te feladatod lesz, szóval remélem jó háztartásbeli vagy!
Nem igazán tudtam mit mondjak. Nem mintha sok választásom lett volna és ezt ő is tudta.
- Én-
- Fogd már be végre! Most kell döntened! Élsz.. vagy meghalsz? - fordult felém.
- .. Nem mintha ezt én dönteném el ugye? .. - néztem félre, de ahogy titokban rálestem láttam, hogy mosolyog. Szóval mégis tud..
Így van.. itt már az életemről sem én döntök. Teljesen rá vagyok utalva.. és amíg ez így van, addig mindenről ő dönt, ami velem kapcsolatos. Nekem nincs beleszólásom, nincs jogom dönteni ebben a kérdésben.. mert ő így akarja és kész. ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése