Jackson
A nap többi része unalmasan telt.. de volt valami
ami nem hagy nyugodni.. az amit Mark mondott. Én és Key? Igen együtt járunk, de
ezt hívhatnánk „egymás társaságát a másikra erőszakolásának”. Ha megkérdeznék,
hogy miért járok együtt Key-vel.. nem tudnám megmondani. De ezzel valószínűleg
ő is így van… Ezután napok teltek el így és én egyre csak gondolkodtam. Annyira
el vagyok merülve a gondolataimban, hogy neki megyek valakinek.
- Anélkül nem is tudunk találkozni, hogy egymásba
botlunk. – szólal meg fél mosollyal Mark, mire én is kicsit elmosolyodok.
- Nem tehetek róla, hogy nem tudsz meglenni
nélkülem! – vonok vállat.
- Ó, de nagyra van valaki magával! – válaszol szem
forgatva. – Amúgy minden rendben? Kicsit zaklatottnak tűnsz.
- Köszi, édes hogy aggódsz, de minden rendben. Kár!
Ha nem lenne akkor élvezhetném a kényeztetésedet! – sóhajtok csalódottan és
neki dőlök a szekrényeknek.
- Tényleg nincs bajod ha van erőd a hülyeségeidre.
- Vagy csak minden rendbe jött ahogy megláttalak. –
nézek rá ezúttal komolyan.
- Jackson, már mondtam, hogy ne hülyéskedj
ilyenekkel, mert még a végén félre értik, azt meg ugye egyikünk sem akarja.
- Jóó, oké, felfogtam. – sóhajtok. Ezután hosszú
ideig csend van kettőnk között. – Mond.. Hogy értetted azt, hogy össze illünk..
én és Key?
- Hát, hogy összeilletek, jól néztek ki egymás
mellett. És valahogy, mintha megértenétek egymást.
- Az hogy „öljük egymást” a „megértjük egymást” szinonimája?
– húzom fel szemöldököm kérdőn.
- Kívülről inkább úgy tűnik mintha jól
elhülyéskednétek. Elvégre csak azzal tudsz vitatkozni, akivel megértitek
egymást. – rántja meg vállát.
- Ezek szerint mi jól megértjük egymást? – hajolok
hozzá vigyorogva. – Elvégre veled vitatkozom a legtöbbet.
- Jackson hagyjál már a hülyeségeiddel! – lök el
mellkasomnál.
- Milyen hideg vagy! – adom fel.
- Csak próbálom tartani a távolságot, hogy ne legyen
belőle baj. – túr bele hajamba mosolyogva, mire fülig pirulok. Erre nem
számítottam.
- Khöm.. jobb lesz ha sietsz, nehogy elkéss óráról.
– lépek kicsit el.
- Neked gondolom nincs kedved időben bejönni.
- Eltaláltad!
- Lógóós!! – hurrog le.
- Strébeeerr!!
- Javíthatatlan vagy! – pöcköl homlokon és sarkon
fordulva elmegy.
- Vigyázz, nehogy megegyenek a matek feladatok! –
fogom homlokom.
- Balfasz! – szól vissza röhögve mire én is nevetve
távozom az ellenkező irányba. Valamiért mostanában ha Markal beszélgetek jó kedvem
lesz, még akkor is ha nincs minden rendben. Mint most is.. Nem tudom mi legyen
ezzel a Key-s üggyel.. nem hagy nyugodni.. Valójában nem azért zártam le
először Key-vel, hogy ez legyen a vége.. le akartam zárni végleg és végre
elengedni a múltat. Ahogy a tetőn ülök és szívom a cigit egyik szálról a
másikra ez jár a fejemben. Közben megérkezik Yugyeom is.
- Mi van itt? – akadt ki ahogy meglátja mellettem a
halom elszívott cigit. Hozzám trappol és kiveszi számból a cigit.
– Elég a dohányzásból! Elrohad a tüdőd!
- Jó is lenne! – sóhajtok hátradőlve. – Korán
meghalni, békésen.. Hátra hagyva a problémákat.. Mondjuk most! – nyúlok át a
kerítés alatt. – Ha innen lezuhannék.. egy pillanat alatt.. – mutatok pisztolyt
ujjaimmal de elmélkedésemből Yugyeom zökkent ki azzal, hogy izomból gyomromba
tapos. Köhögve ülök fel így a kinyújtott kezem jól bevágom. – Meg akarsz ölni??
- Te mondtad, hogy meg akarsz halni. – von vállat.
- De nem a te kezed által! – fogom kezem fájlalva.
- Jaajj, szegény kis Jackson a lelki bánatával és a
fizikai fájdalmával! Kérsz rá puszit?? – gúnyolódott.
- A farkamra egy cuppanósat! - mutatok be neki.
- Álmaidban! – vágódik le mellém.
– Arra ott van a csajod!
- Igaz, hogy Key jól tud szopni.. de most nem ez a
lényeg! Meg kell szabadulnom tőle!
- Akkor tégy úgy!
- Nem tehetem.. csak így.. még egyszer nem.. Az már
tőlem is durva lenne.
- Eleve miért jöttél vele újra össze? Tudtad, hogy
ez lesz, nem? Akkor miért?
- Csak Mark miatt csináltam! – vágom hozzá kiakadva.
– Valljuk be hogy Key nem éppen épp eszű ha a „tulajdonairól” van szó. Nagyon
kibaszott Markal, elvégre már őt is kerüli mindenki és ez Key miatt van.
Féltem, hogy ez csak rosszabbá válna, ha továbbra is folytatom azt amit addig..
de nem tudom nem folytatni!
- Miért? – kiállt rám. Azt hiszem csak fel akar
ingerelni és ez be is válik. – Miért Jackson?? Miért???
- Mert szeretem! .. Szerelmes vagyok Markba.. –
halkulok el és megdöbbenve bámulok magam elé majd Yugyeom-re nézek, aki
elmosolyodik.
- Íme az indok, amiért nem folytathatod ezt az
egészet. – adja rám sapkám, ami eddig ölemben volt.
Mark
Jackson megint hozza az idétlen formáját amin én
magamban csak nevetni tudok, de inkább leállítom nem megyek bele a játékába,
még ha tudom is, hogy azt szeretné. Nem szeretnék még több vitatkozást és
kiabálást. Bőven elég volt már belőlük. Így is örülök, hogy Jinyoung és BamBam
szóba állnak velem. Nem akarok még nagyobb szart kavarni azzal, hogy most
elkezdek Jacksonnal hülyéskedni. Így is konkrétan az egész iskola kerül engem.
Amit azért megértek, de nem esik valami jól. Viszont nem bírom ki, hogy ne
túrjak játékosan a hajába, de még ezt sem lett volna szabad. Hatalmasat dobban
a szívem ahogy elpirul. Na jó akkor a jövőben még az eféléket is hanyagoljuk.
Nem akarok kicsit sem belerondítani a kapcsolatába. Elvégre most tényleg jól
megvannak. Legalábbis nagyon úgy tűnik, még ha mást is állít. Megbeszéltük
Jinyoungal, hogy órák után elmegyünk kicsit plázázni. Különösebben nem keresünk
semmit, csak úgy kicsit lógni, és hülyéskedni. Ami egész jól is alakul. Nagyon
jól esik így elhülyéskedni és beszélgetni mindazok után ami történt. Bár ez sem
tart sokáig. Ugyan is Jackson a haverjával pont felénk sétálnak.
- Ni csak ki van itt. – ér ide hozzánk nevetve
Jackson.
- Legalább most nem egymásba botlottunk.
- Kár érte. – sóhajt mire Yugyeom ad neki egy
tockost.
- Látom van aki neveljen. – nevetem el magam. –
Amúgy mi újságban itt?
- Jöttem megcsináltatni a sapkámat amit tönkre
tettél. – morogja.
- Mondtam, hogy vigyáz rá. – pusmogja orra alatt
Jinyoung.
- Jó bocsi. – vakarom meg tarkóm. – Bár még mindig
azt mondom, ha ennyire fontos vigyáz rá jobban, de jogos, hogy nem kellet volna
begyűrnöm a táskámba és otthon a földre dobnom hanyagul. Bocsi. Állom a
javítást. Így a fair.
- Miii! – akad ki kétségbe esve. – Dobáltad?????
- Igen bocsi. De ha ez vigasztal akkor arra azért
figyeltem, hogy ne a szemét között landoljon, fogjuk rá. – vakarom meg tarkómat
mire megindul felém, szerencsémre Yugyeom visszatartja. – Kifizetem a javítást.
– lépek egy lépést hátra kezemet felemelve védekezően. Nem szeretnék tőle
félni, valahogy még is hírtelen átfut rajtam a félelem ahogy elindul felém, de
nem bírom ki, hogy ne szóljak be neki.
- Hagyjuk a franca. – szól pufogva.
- Ne hisztizz már. – szól rá haverja.
- Tényleg kifizetem. – vágom rá rögtön.
- Mondom nem kell!
- Eskü valahogy jóvá teszem. – próbálom meg
kiengesztelni valahogy.
- Van is egy ötletem hogyan. – mosolyodik el rögtön,
rossz érzésem van az ötletével kapcsolatban.
- És mi lenne az? – kérdezek rá óvatosan.
- Elkísérhetnél.
- Már mint a sapkát megjavíttatni? – kicsit
megnyugszom, hogy csak ennyit szeretett volna. – Rendben van. – egyezem bele
egy apró mosollyal.
Jackson
Cinkos mosolyt vetek Yugyeom felé aki egyből levágja
a helyzetet.
- Akkor indulhatunk is! Itt van a plázába! – karolom
át Markot és kicsit magam felé húzom, míg Yugyeom nekiáll haverkodni
Jinyoung-al.
- Oké. – szól kissé meglepetten Mark. Nagyban
beszélgetünk, közbe lopva pillantgatok Yugyeom felé, aki ekkor rám kacsint.
- Áá! – kiállt egy játékterem felé mutogatva. –Végre
kijött az a játék, amit ki akartam próbálni! Jinyoung! Gyere, próbáljuk ki! Ezt
látnod kell! – karolj át és rángatja magával a srácot.
- Mi? De hát..
- Ugyan már! Jó muri lesz!! – vonszolja magával
továbbra is. - Ti menjetek csak előre! Később ütközünk! – int és elmegy. Ekkor
Markra nézek.
- Hát.. úgy tűnik ketten maradtunk. – mosolyodom el.
- Nagyon úgy tűnik. Elmegyünk a boltig, addig
mindenféle üres, semleges dologról dumálunk, majd bemegyünk a boltba.
- Wang névre van egy rendelésem.
- Máris hozom. – válaszolt az árus csaj. Addig Mark
felé fordulok.
- Tuti ne fizessek? – nézett rám.
- Tuti! Nem vagyok a nőd! – nevetek és fejére teszem
a kezem. – Végül is én voltam aki elhagyta a sapit.
- Te tudod. – rántja meg vállát elfordulva tőlem és
oda sétál a sapkákhoz.
- Szeretem ezt az üzletet. Nagyon jó snapback-ek
vannak itt. – sétálok mellé.
- Én nem nagyon szoktam sapkákat hordani. – próbál
fel egyet és fordul felém.
- Pedig jól áll neked! – nevetek. – Várj csak. –
veszem le róla a sapkát és megfordítom. - Így is nagyon jó! Így még az a helyes
arcod is jól látszik.
- Köszönöm. – veszi le kissé zavartan a sapkát és
visszateszi helyére.
- Elnézést a várakozásért! – szól oda a boltos csaj.
– Elkészült!
- Köszönöm. Nagyszerű lett! – forgatom körbe a
sapkát és fizetek.
- Mi köszönjük! Elvégre mindig itt vásárol. – nevet
pirultan.
- Ez a legkevesebb! – nevetek én is mire a csajszi
még jobban elpirul. – Mehetünk? – fordulok Mark felé felvéve új sapkám.
- Persze. – indulunk el kifelé.
- Bo-Bocsánat! – szól utánunk az árus. – Öhmm.. Mond
csak.. nem lenne.. esetleg.. kedved.. - elmosolyodok és intek majd magammal
húzom Markot.
- Szegény csaj.. Azért sajnálom, elvégre esélye
sincs nálad!
- Biztos vagyok benne hogy az ilyesmi veled is
előfordult már. A különbség csupán annyi, hogy én nem félek lekoptatni senkit.
- Én csak egy koszos buzi vagyok, ne képzelj rólam
ilyen sokat. - erre nagyon felhúzom magam és megragadva karját magammal rángatom.
- Jackson, mégis mi a fenét csinálsz? Hova viszel?
- Fogd be! – rángatom tovább egészen egy eldugott
helyre a lépcsők alá majd a falhoz taszítom és sarokba szorítva megcsókolom.
- Jackson! Hagyd abba! – próbál meg ellökni magától,
de nem hagyom. Ismét magam felé fordítom fejét és megcsókolva a falhoz préselem
a testét sajátommal. Most nem engedem el csak akkor mikor már levegő után
könyörögve szorít rá vállamra. – Mégis mi ütött beléd?
- Ne beszélj ilyen lekezelően magadról! Na és ha
meleg vagy? A legtöbb csaj sokkal rosszabb mint egy pasi. Abba nem gondoltál
bele, hogy te mennyivel többet érsz mint egy csomó csaj. Mark! Jóképű vagy,
okos, erős, tehetséges és nagyon is kívánatos! Soha többé nem akarom meghallani,
hogy így beszélsz magadról! Máskülönben kénytelen leszek bebizonyítani az
ellentétét ennek a borzalmas állításodnak. – nyomom még jobban a falnak
testemmel és homlokának dőlve nézek rá.
- Jackson, te ezt nem érted! – lök el magától. –
Bármit mondasz, ez az igazság! Bőven nem érek annyit amennyit te állítasz! –
indul el, de elkapom karját és visszarántva lefogom.
- Fejezd be! Ne mondj ilyen marhaságokat!
- Gondolj amit akarsz Jackson, de ezzel nem segítesz
az igazságon!
- Mégis miféle igazságon? – rántom magamhoz és újra
szájára tapadok, ezúttal kissé ajkába is harapva. – Ha ezt így folytatod
kénytelen leszek tényleg bizonyítani!
- Jackson, ezt te tényleg nem érted! Fejezd be!
- Nem! – vágom rá ezúttal és ismét a falnak lökve
letámadom. Nyakát, vállát csókolgatom és pólója alá simítom egyik kezem. –
Elegem van.. eddig bírtam.. Most nem szabadulsz! – villantom rá szemem és újra
nyakához hajolok. – Nem érdekel mit gondolsz vagy akarsz, te az enyém vagy! –
csókolom meg nyakát majd kissé beleharapva erősen megszívom, így nyomot hagyva
bőrén. Erre ő halkan felnyög mire még jobban fel megy bennem a pumpa.
- Jackson ne beszélj hülyeségeket. Amúgy is egy
plázában vagyunk, állj le! – próbál meg eltolni magától, de nem tud. Én már
alig tudok gondolkodni, túlságosan is vágytam arra, hogy megérintsem és most
itt az alkalom. Átölelve füléhez hajolok, és füle mögött csókolgatom miközben
hajába túrok.
– Jackson! Ne csináld! - feljebb simítok pólója
alatt mellbimbói után kutakodva, de mikor végre meglett elégedetten kezdem el
ingerelni. Lábam két lába közé nyomom, szabályosan combomra ültetve. Erre
hangosan felnyögött, mire érzem, hogy betelik a pohár.
– Jackson! Szállj le rólam! – lök egyet mellkasomon.
– Neked ott van Key! Ne játszadozz velem! Erre visszacsöppenek a valóságba.
Végig nézek kettőnkön, hallgatom kettőnk felgyorsult lélegzetét és látom Mark
elkeseredett, dühös arcát. Ellépve tőle elengedem és próbálom visszanyerni a
hidegvérem. Nem tudom mit kezdjek most ezzel az egésszel. Fejemet fogva lépek
hátrébb.
- Jobb ha most megkeressük Jinyoung-ékat. – igazítja
el ruháit. Én csak gyorsan bólintok egyet. Ezután vissza megyünk a játékterem
felé, ahol összetalálkozunk a két lehagyott sráccal. Erre egy ismeretlen hang
kiáltása zavarja meg az újratalálkozásról szóló beszélgetést:
- Maaaaaarrrkk~!!! – ugrik Mark nyakába egy számomra
ismeretlen srác.
- Ó, szia BamBam. – túr erre Mark a srác hajába
kissé meglepetten, én pedig elkezdem felhúzni magam. Ez meg mi a fasz??
- Hm? Hát ez meg? – mutat erre a BamBam nevű srác
még mindig Mark nyakán lógva a kiszívásra amit nemrég csináltam mire kicsit
megáll bennem az ütő.
- Semmi! – takarja el Mark gyorsan a foltot
zavartan. Erre Yugyeom nagyon csúnyán rám sandít.
- Mutii~!! – húzza el Mark kezét. Elgondolkodik
kicsit majd hirtelen ráharap a foltra. – Rajtad csak én hagyhatok foltot hyung!
- BamBam, ne már! Ez fáj!- neveti el magát Mark, de
én szinte ösztönből mozdulok és lépek melléjük. A srác csak kérdőn néz mire
megfogom grabancánál és lerángatom Markról, ő pedig kétségbe esetten kapálózik
Mark felé.
- Jackson, te állat! – kapja el Yugyeom a kabátom a
tarkómnál és megrángat. – Egy pláza közepén vagyunk ha nem tűnt volna fel! Tedd
le szépen! - erre morogva eresztem el a srácot aki ijedten ugrik Mark mögé.
- Hyuuung!!
- Grr! – mordulok rá mire összehúzva magát könyörög
bocsánatért. Erre Yugyeom egy határozott mozdulattal csap fejbe jelezve, hogy
tényleg elég, mire mint a jó kiskutya visszanyelem sértettségem. Nem sokkal
később elköszönünk és leszakadunk a három sráctól. Morogva megyek Yugyeom
mellett.
- Yugyeom!
- Hmm?
- Ki volt az a srác?
- Hmm.. BaBam-ra gondolsz? A neve Kunpimook
Bhuwakul.
- Mi van?? – nézek rá értetlenül.
- Igen, Thai.
- Akkor ezért ilyen ahcentusos..
- Te se vagy jobb!
- Az én ahcentusom legalább stílusos!
- Aa, hagyjuk! Mi bajod BamBam-al?
- Utálom!
- Hee? De hisz csak most találkoztatok!
- Nem érdekel! Utálom! – morgom kedvtelenül.
Mark
Nagyon ledöbbenek amikor Jackson elkezd rángatni
valahová. Nem tudom, hogy mit akarhat, de nagyon idegesnek tűnik. Lehet
megharagudott mert azt mondtam koszos buzi és magára vette? De hát én azt csak
magamra értettem. Mikor azonban felken a falra nagyon meglepődök. Én ezt nem
akarom, de képtelen vagyok eltolni magamtól. Ez az egész olyan mint régebben
volt. Bármit mondok, el se jut hozzá, csak egyre erőszakosabban támad le. Már
lassan azt hiszem, hogy itt helyben fog megdugni mikor sikerül észhez térítenem
és leállítanom. Ha ez kiderül tuti Key ki fog akadni, és valahogy kicsinál.
Gyorsan rendbe szedem magam és vissza indulok Jinyounghoz. A következő
pillanatban pedig BamBam támad le és ugrik a nyakamba. Nevetve simítok hajába.
Nagyon meglepett de ezzel sikerült kicsit elterelni a gondolataimat. Viszont
szerencsétlenségemre észreveszi azt a kiszívást amit az előbb csinált Jackson
és még bele is harap. Erre pedig Jackson szinte ráugrik BamBamra. Nem tudom mi
ütött Jacksonba de még én is megijedek tőle. Végül szerencsére Yugyeom leállítja
és mindannyian hazamegyünk.
- Mark. Az, hogy került oda? – néz rám komolyan
Jinyoung mikor már csak ketten vagyunk a buszon.
- Ez csak… Jackson hülyéskedet. – kapom oda a kezem.
- Mark, én nem akarok semmi rosszat, de jobb lenne
ha távol maradnál Jacksontól. Nem akarom, hogy ugyan az legyen mint Jaebummal.
- Igen, tudom. – hajtom le a fejem. Pontosan tudom,
hogy mi lesz ha továbbra is folytatom ezt. Azt is jól tudom, hogy Jackson csak
játszik velem és, hogy mi volt ezzel a célja. Másnap a suliban egész nap
próbálom kerülni.
Jackson
Fogalmam sincs mi ütött belém a plázában..
egyszerűen nem tudtam gondolkodni.. elborult az agyam és ez lett a vége.. Egy
dologban biztos voltam, hogy így már semmiképp nem maradhatok együtt Key-vel..
Másnap első dolgom volt őt megkeresni. Felhívom a tetőre. Nagyon komolyan
viselkedem vele szemben. Nem is érti mi van.
- Egyáltalán nem értelek! Mi a fene bajod van már
megint? - nevet értetlenül, mire megfogom a kezét, hogy leálljon.
- Key.. szakítok veled!
- Mi?...Már.. megint? - borul el az agya. Erre csak
komolyan bólintok. Az arca elkeseredettből egy pillanat alatt vált dühössé és
ököllel behúz, mire felszakad a szám. - Na.. ne szórakozz! - üvölt és sír
egyszerre. Nekem ugrik és teljes erejével ütlegeli mellkasom. Én szótlan,
mozdulatlan tűröm. - Hogy lehetsz te ennyire önfejű, szemétláda, faszfej??!! Mi
a fenének jöttünk akkor újra össze??? - csapkod de az erő szép lassan eltűnik
ütéseiből. Érzem ahogy lejjebb csúszik és elkapom karjánál hogy ne essen össze.
- Sajnálom.. - gyilkos tekintettel néz rám és
ellökve magától elrohan. Sóhajtva törölgetem meg felszakadt számat. Erről
ennyit.
Key
Megint át lettem baszva.. és azt is tudom ez kinek a
hibája!
- Megölöm! Megölöm! - sietek végig a folyosón és
mikor végre meglátom azt a Mark nevű srácot akinek az arca már álmaimban is
kísért egyből neki ugrok és nagyon durván a szekrény sorba vágom. Behúzom neki
és ütöm vágom ahogy érem, közben az arcába üvöltözve. - Az egész a te hibád!!
Ha nem bukkantál volna fel akkor még mindig én lennék számára az egyetlen!
Elvetted tőlem! Add vissza!! - szorongatom a vállánál és újabb pofonra emelem
kezem ami remélem legalább az orrát eltöri, de valaki elkapja a karom, szabad
kezével pedig eltakarja szemeim és hátra húz.
- Elég volt! - hallom Minho komoly hangját a fülemnél.
Könnyeim a tenyerébe folynak.. de így legalább senki nem látja, hogy sírok. Nem
szólok semmit csak karjába kapaszkodom. - Menjünk. - vezet el.
- Ezzel még nincs vége! - szólok oda Marknak
elcsukló hangon.
Mark
Egész nap sikerült elkerülnöm Jackson, sőt még Keyt
is. Nem hinném, hogy most nyugodtan a szemébe tudnék nézni. Még így is, hogy
tudom én nem akartam és végig azon voltam, hogy leállítsam Jacksont. Azonban
nem jött be teljesen az elkerülési tervem. Key jelent meg hírtelen előttem
dühtől forrva. Még csak megszólalni sincs időm már is a szekrényekbe vág és elkezd
ott ütni ahol csak tud. Megszólalni sem tudok annyira hírtelen ér az egész. És
ahogy egyszer gyomron talál még a levegő is kiszökik a tüdőmből, így már
esélyem sincs megszólalni. Az nem lehet, hogy már is tudja, hogy mi történt
tegnap. Hisz senki nem látott minket. Ha csak Jackson nincs akkor idióta állat,
hogy elmondja neki. Más ötletem nincs. Elvégre ahogy tudtam kerültem őket.
Szerencsére valaki hamar leálltja Keyt és elrángatja.
- Ezzel még nincs vége! – ordít még oda nekem. Nem
értem, hogy ezt miért kaptam, elvégre ezúttal tényleg nem csináltam semmit.
Mindkét kezemmel fejemet takarva csúszok le. Tudom, hogy egy undorító kis senki
vagyok, de ezúttal tényleg megpróbáltam mindent, hogy a háttérbe húzódva ne
keveredjek semmibe. Még percekig ott guggolok a földön a fejemet foga. Többen
is látták, hogy mi történt de senki sem akar még csak a közelembe sem jönni.
Keynek lehet még is igaza volt, és ide se kellet volna jönnöm. Csak bele kellet
volna törődnöm abba, hogy mire is vagyok csak jó, és otthon maradnom. Nagy
nehezen feltápászkodom és visszamegyek a terembe. Felveszem a táskám és már
megyek is ki. Nem nézek senkire. Tudom, hogy már szinte mindenki tudja, hogy mi
történ, és azt is tudom, hogy az arcom már szépen belilult. Az ajtóból kimenve
neki megyek valakinek vállal de nem foglalkozom vele. Bocsánatot sem kérek,
csak megyek tovább. De nem hagyja. Vállamnál fogva
visszaránt.
- Mi történt veled? Ki tette ezt? Jól vagy? - teszi
aggódva, óvatosan arcomra kezét Jackson.
- Hagyj békén. – ütöm félre kezét és indulok el újra.
- Hé! Mi van veled? - kap el ismét. - Ne csináld
ezt, csak aggódom érted!
- Jackson, hagy békén. - rántom ki kezem a
szorításából. - Nem akarom, hogy még ennél is jobban félre értse bárki is.
Nincs semmi közünk egymáshoz. Csak hagyj végre, hagy szenvedjek egyedül
magamban. - csuklik el a végére a hangom.
- Na ne szórakozz velem! Hogy hagyhatnálak magadra
mikor ilyen állapotban vagy?? Nézz már magadra! - megfogva karomat magával
vonszol. Nem tudok szabadulni szorításából.
- Jackson könyörgöm, csak hagyj magamra. - sírom
végül el magam ahogy próbálom kezem kiszabadítani, de mindhiába. Nagyon
idegesnek tűnik. Látszik arcán, hogy nem tudja mit tegyen. Felém fordul és
lazít a szorításán. Elenged ugyan de megfogja vállaim.
- Könyörgöm.. legalább.. menj haza! - enged el végül
és hátat fordít fejét fogva. Nem értem, hírtelen mi van vele, elkezd rángatni
majd itt hagy. De inkább nem foglalkozom vele. Igyekszem a kicsorduló
könnyeimet visszafojtani és indulok el haza. De még a kapu előtt megállok. Nem
bírom kinyitni a kaput és bemenni. Újra térde rogyok és előtörnek könnyeim.
Nagyon fáj a fejem, de nem foglalkozom vele. Mikor kicsit már sikerül
lenyugodnom felállok és elindulok a közelben lévő kisebb parkba és ülök le egy
fa tövébe. Hátradöntött becsukott szemmel próbálom meg kiüríteni a fejem,
azonban a telefonom félbeszakít benne. Ahogy meglátom rajta, hogy anya hív,
fájdalmasan szorul össze a szívem, remegő ujjakkal veszem végül fel és emelem
fülemhez.
- "Szia kicsim."
- Szia anya. - szólok bele nagy nehezen. De így is
nagy erőfeszítésbe kerül, hogy ne remegjen a hangom.
- " Minden rendben van?"
- Igen. Minden tökéletes anyu. Viszont most le kell
tennem, kezdődik a következő óra. Szia anya. - teszem le rögtön. Nem bírok most
még vele sem beszélni, elmondani meg végképp nem. Hazudni sem hazudtam olyan
nagyon, hisz még mindig tart elméletileg az iskola. Több
óráig csak ott ülök mire végre sikerül összeszednem magam annyira, hogy vissza
menjek a házba, Ledobálom a cuccaim és nemes egyszerűséggel bedőlök az ágyba.
Hamar elnyom az álom és egészen reggelig alszom is. Szerencsére hétvége van,
így a miatt sem kell aggódnom, hogy ellógom a sulit. Viszont nem tudok terveim
szerint csak az ágyamban fetrengeni. Nagyon fáj az arcom, így muszáj vagyok
kikelni az ágyból és valami féle fájdalom csillapítót keresni. De sehol sem
találok. Én nem hoztam magam, és eddig még nem kellet vennem, így kétlem, hogy
fogok találni. Átveszem a ruháim és elindulok a pláza felé. Fogalmam sincs,
hogy a közelben van e gyógyszer tár, és kedvem sincs kérdezgetni másokat vagy
csak simán keresgélni. Arra viszont emlékszem, hogy a plázától nem messze
láttam egyet a buszon. Bemenve az üzletbe rögtön a pénztárhoz megyek, hogy
segítséget kérjek. De két lépésnél nem jutok tovább. Lefagyok ahogy Jackson lép
el a kasszától és indul el felém egy nagy zacskóval a kezében.
- Oh.. itt vagy? - kérdezi meglepetten és zavartan.
- Otthon kellet volna maradnod.
- Nincs otthon semmilyen gyógyszerem így kénytelen
voltam eljönni venni. - vakarom meg tarkóm zavartan.
- Nem szükséges. - nyújtja felém a zacskót a
kezében. - Aggódtam.. érted.. - értetlenül nézek
rá és veszem el tőle a zacskót. Tele van minden féle gyógyszerrel és
kötszerekkel.
- Köszönöm. - hajtom le a fejem, mire hátulról nekem
jön valaki. Most tűnik csak fel, hogy még minidig az ajtóban állunk, így egy
gyors elnézést után már megyek is ki az üzletből Jacksonnal a nyomomban. -
Figyelj Jackson. - indulok el a buszmegálló felé és szólalok meg halkan. -
Nagyon hálás vagyok, hogy aggódsz értem, és jól esik. De kérlek a jövőben
hanyagold az ilyeneket. Nem érek annyit, hogy miattam tönkre menjen a
kapcsolatod Keyvel. Teljesen megértem, hogy kiakadt miután elmondtad neki, hogy
mi történt, és nekem eset. Úgy, hogy kérlek többet ne csinálj ilyet. Én is
igyekszem majd minél nagyobb távolságot tartani, hogy ne legyen még csak oka
sem, hogy félre értse. - állok meg a buszmegállóban és nézek fel rá most
először mióta elindultunk.
- Várj! Mi van?? Én Key-vel tegnap szakítottam és
amúgy sem vagyok olyan hülye, hogy elmondjak neki egy ilyen dolgot, csak
botrány lett volna belőle. Ő csinálta ezt veled? Képes volt rád támadni? -
kérdezi és nagyon dühösnek tűnik. - Basszus.. ezt nagyon megbánja! Hogy lehet
ennyire őrült?!
- Hogy mi? - hallgatom amit mond de nem fogom fel
hirtelen. - Te szakítottál Keyvel? De hát miért. Ugye nem azért ami a plázában
volt. - akadok ki. - Figyelj nem kell emiatt bűntudatból szakítanod vele. Vegyük
úgy, hogy nem történt semmi. Eskü nem fogom elmondani senkinek.
- Hülye vagy? Szerinted mi a faszért jöttem újra
össze azzal az őrült hiszti király nővel? Egyedül a te kedvedért tettem! Hogy
végre le szálljon rólad!.. Eleve nagy hiba volt vele összejönni és az, hogy
miután szakítottam vele még vissza is fogadtam, csak még jobban rontott a
helyzeten. - sóhajtott idegesen. - Nem szeretem Key-t, sosem szerettem őt úgy,
szóval soha többé ne merj nekem arról beszélni, hogy mi lesz így vele vagy
velünk és soha többé ne mond azt, hogy összeillünk, mert rohadtul nem! -
magyarázza. Nem kiabált, inkább csak durcázot mint valami gyerek. Szinte
tátott szájjal hallgatom amit mond. Hatalmasat tévedtem.
- Én tényleg azt hittem, hogy komoly ami kettőtök
között van. Ne haragudj. És én... Azt hiszem... Köszönöm... Mármint, még minidig
nem értem, hogy miért próbálsz meg, és teszel értem ennyi mindent, de köszönöm.
De nem érek ennyit, hogy fáradozz értem. - fordítom oldalra a fejem az utolsó
mondatnál és suttogom inkább magamnak. Nem akarom, hogy megint felkapja a
vizet, még ha nem is értem, hogy miért, de akkor is így gondolom.
- Hallak ám.. - morogja. - Nem érdekel innentől,
hogy mit gondolsz te.. nekem ugyanis érsz ennyit. - néz rám komolyan.
- Jackson én... Mindegy. - hagyom félbe a mondatom
sóhajtva. Felesleges vele erről vitatkozni, tudom, hogy úgy sem fogja
megérteni. Viszont azt meg én nem értem, hogy miért tiltakozik ennyire ez
ellen. És mit akar azzal, hogy neki. - Még egyszer köszönöm ezeket. - emelem
fel kicsit a zacskót amit tőle kaptam és nézek az érkező busz felé.
- Ugye egyből hazamész? - szól kicsit aggódó hangon.
- Szerintem igen. Nem szívesen mászkálok ilyen
fejjel. - erőltetek egy mosolyt. Halványan elmosolyodik
és bólint.
- Vigyázz magadra.
- Rendben. Szia. - intek neki és felszállok a
buszra. Hazaérve lepakolok az asztalra és kipakolok a zacsiból, hogy pontosan
mik is vannak benne. Beveszek egy fájdalom csílapítót, és a többinek kinevezek
egy helyet és szépen elpakolom őket.
Jackson
Fenébe! Már megint túl sokat dumáltam! Ha ezt így
folytatom rá fog jönni, abból pedig baj lesz mivel az egyértelmű, hogy ő nem
akar tőlem semmit, hogy el kezd kerülni, amit semmiképpen nem akarok! Otthon
csak idegesen járkálok fel alá, hol a telefonomat bámulva, hol a kanapén vagy
az ágyon fetrengek és azon gondolkodom felhívjam e vagy sem.. Meg van a szám
hála az én kis kémemnek. De lehet most nem kéne zavarnom. Vajon evett rendesen?
Olyan mintha megint fogyott volna.
- Áááhh!! - borzolom össze hajamat nyűglődve majd
felkapom a telefonom.. de inamba száll a bátorságom és ledobom magam mellé az
ágyra majd hátra dőlök. Mikor végre eljön a hétfő időben bemegyek, méghozzá Key
miatt. Mikor meglátom a szekrénybe vágom.
- Ez az utolsó figyelmeztetésem! - sziszegem a
fülébe. Meg akarom ütni, de nincs rá lehetőségem mivel Minho elkapja a karom. -
Rád bízom. Ha megont bajt kever akkor az rajtad is csattan! - bólint én pedig
elrántva kezem ülök be órára. Mark.. még nincs itt... Mark nem jött be órára én pedig kezdek
aggódni. Kérdeztem Junyoung-ot, hogy tud e róla valamit de azt mondta nem. Épp,
hogy kicsengetnek én felpattanok és kisietek. A telefonomba keresem a számát
miközben neki megyek valakinek. Ő volt az!
- Hát itt vagy! - sóhajtok. - Hol a fenébe voltál?
- Elaludtam, úgy néz ki a fájdalom csillapítónak
enyhe altató hatása van. - válaszol nem törödömen és megy be a terembe leülve a
helyére. Szó nélkül ülök le a helyemre. Le kell
kicsit higgadnom, elvégre nem vagyok az anyja..
- Mark, végre. Hallottam mi történt. Minden rendben?
- rohan be a terembe BamBam és fut oda Markhoz megölelve és végigtapizva.
- Nyugi BamBam. Szombat délután átmentem és
normálisan lekezeltem minden sérülését. Ahogy sejtettem csak bevett egy vacak
fájdalom csillapítót, és elintézettnek vette. - jön oda hozzájuk Jinyoung is.
- Mert annyi bőven elég is lett volna. És amúgy is
teljesen jól vagyok.
- Jól csináltad Jinyoung. Különben még heges maradt
volna a szép arcod Mark. - öleli meg újra. - De amúgy miért nem szóltatok? Én
is szívesen segítettem volna ápolni.
- Mert nem akartalak megzavarni abban, hogy pasit
tudj magadnak fogni. - húzza mindent sejtőre Jinyoung a mosolyát.
- És legalább sikerrel jártál? – fordul felé
kíváncsian Mark.
- Egyáltalán. – szomorodik el. – Senki még csak a
közeledbe sem ér hyung. – csimpaszkodik újra Mark nyakába.
- Ugyan BamBam. – túr bele Mark a kissrác hajába
nevetve.
Mark
Reggel akkor kelek mikor már a buszon kéne lennem.
Nem értem, hogy aludhattam el ennyire. Még az ébresztő hangjára sem keletem
fel. Gyorsan elkészülök, bekapok egy fájdalom csillapítót és már megyek is.
Igaz, hogy már nem fáj annyira de még mindig nehezemre esik a beszéd, mert nem
kicsit szakadt fel a szám, és azért még az arcom is rendesen zsibbad. Pedig
Jinyoung szombaton átjött és rendesen le is kezelte a sebeimet. Mikor végre
beérek a suliba már kicsöngetnek az első óráról. Annyira sietek, hogy megint
belemegyek valakibe. Azért kezd kicsit vicces lenni, hogy mindig pont Jacksonba
futok bele. Nagyon idegesnek tűnik, így gyorsan megnyugtatom, hogy minden
rendben van és már megyek is be a terembe. De még le sem ülök rendesen BamBam a
nyakamba borul aggódva, hogy minden rendben van e velem. Nagyon aranyos srác.
Szinte körbe rajong. Persze csak puszta barátságból és hülyéskedésből. Én pedig
szívesen belemegyek a kis játékába. Így most is nevetve túrok hajába mikor
elkezd nyafogni, hogy nem talál magának olyan fiút aki akár csak a szépségem
közelébe érne. Persze jól tudom, hogy csak hülyéskedik, és messze nem gondolja
komolyan, de jól esnek az ártatlan kis bókjai. Erre viszont hallom, hogy
Jackson morog valamit. De mire hátrafordulnék, hogy mi baja bejön a tanár és
kiküldi BamBamat. Órára nagyon nehezen figyelek, de amennyire tudok próbálok
jegyzetelni. A következő órával is ez a helyzet. És kezdek egyre álmosabb
lenni. Nem kellett volna bevennem reggel azt a fájdalom csillapítót. Bár hírtelen
abba sem vagyok biztos, hogy a reggeli sietségben nem nyúlta e félre és vetem
be altatót helyette. De azt csak nem vett Jackson. Hisz azt minek vett volna.
Vagy csak ennyivel erősebbek az itteni gyógyszerek, hogy ennyire kiütnek engem.
Nem tudom, de ha ez így folytatódig képtelenség, hogy kibírjam a tesit.
Ráadásul tesi után majd még ki kel bírnom egy matekot is. Tesi előtt odamegyek
a tanárhoz és röviden elmondom neki, mi a helyzet és azt mondja, hogy menjek
nyugodtan pihenjek le. Nagyon megkönnyebbülök, hogy elenged, és nem kell végig
szenvednem, így rögtön megyek is az orvosiba, de még ki sem érek a tesi
teremből meglátom Jackson és sokkal jobb ötletem támad.
- Ha bejössz tesire, ugye nem gond, ha elfoglalom
erre az órára a tetőt? – állok meg mellette, de meg sem várom válaszát már
indulok is el. – Köszi. – intek még oda neki halványan. Inkább a szabad levegőn
pihenek mint egy gyógyszer szagú szobában. Valahogy a tető sokkal jobban
hangzik. Még ha nincs is ágy. De majd valahogy megoldom. Felérve senki sincs
itt. Kinézek magamnak egy napsütötte kényelmesnek tűnő helyet a korlát mellet
és ledőlök. Még el sem helyezkedem rendesen már is elnyom az álom. Valami puha
van a fejem alatt mikor felkelek. Nem tudom, hogy mi az de nagyon kényelmes.
Fészkelődöm egy kicsit, hogy egy még kényelmesebb pózt keressek magamnak és úgy
pihenek tovább. Nem akarom kinyitni a szemem. Olyan jó most így. Valahogy
annyira megnyugtató. Órákig képes lennék csak így itt feküdni. Már épp aludnék
el újra mikor megérzem, hogy valaki finoman beletúr a hajamba. Nagyon jól esik.
Szinte már dorombolva tolom közelebb a fejem, hogy fojtassa és ne hagyja abba.
Még percekig élvezem ezt a pihenést mikor meghallok egy apró kuncogást. Hogy
micsoda? Kipattannak szemeim. Jackson néz rám mosolyogva. A korlátnak támasztva
hátát ül és közben az ölében lévő fejemet simogatja.
- Én. – ülök fel gyorsan és próbálom meg összetenni
a dolgokat. Gyorsan körbenézek. Még mindig a tetőn vagyok. Rajtunk kívül nincs
itt senki. És az is egyből leesik, hogy mivel már lassan sötétedik, nem csak a
tesit aludtam át. Értetlenül fordulok Jackson felé.
- Ne haragudj! Olyan édesen aludtál, nem akartalak
felébreszteni! - nevetett jókedvűen.
- Nem.. mármint.. - próbálom meg összeszedni magam,
de hírtelen fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék ebben a helyzetben. - Köszönöm.
Azt hiszem. - hajtom le a fejem zavaromban.
- Nem kell mindent megköszönnöd. - borzolja össze
hajam mosolyogva. - De azért jól esik nagyon. - gyorsan felállok, és ős is követi példám de kicsit
megremegnek lábai.
- Ne haragudj, miattam elzsibbadtak a lábaid. Nem
kellet volna... - hagyom félbe a mondatot és nézek fel rá, nem bírom folytatni
olyan ártatlanul mosolyog rám, hogy valamiért hatalmasat dobban a szívem. És
valahogy ez a gesztus is nagyon jól esik. - Valahogy meghálálom. - nyögöm ki
végül.
- Lenne
pár ötletem. - vigyorog rám édesen.
- Abban nem kételkedtem. - nevetem el magam kicsit.
- Mi lenne az? - nézek rá kíváncsian.
- Hmm.. Mivel nem adtam sokat, nem kérek sokat. -
néz oldalra és kitárja karjait ölelésre várva.
- Én nem hiszem, hogy ez.. - kezdek el tiltakozni. -
Én mondjuk egy vacsora meghívásra, vagy késői ebédre gondoltam. - ötletelek
gyorsan.
- Mi az? Most randira hívsz? - húzogatja
szemöldökét.
- Nem úgy gondoltam. - tiltakozom rögtön zavartan. -
Ez csak, amolyan hálából meghívlak valamire amire szeretnéd. - hadarom el
gyorsan.
- De az úgy unalmas! - sóhajtja. - De legyen.
Egyenlőre ezzel is beérem. - mosolyodik el.
- Rendben. - egyezem bele végül is sóhajtva egy
kisebbet. - És hová szeretnél menni? - nézek rá kíváncsian.
- Hozzád! Olyat akarok enni amit te főzöl!
- Hogyan? - akadok ki kicsit, mintha nem hallottam
volna rendesen.
- Jól hallottad!
- Én nem főzök valami jól, és amúgy sincs most
otthon kész kaja, jobban járnál ha a közelben néznél ki magadnak egy helyet. -
próbálok meg tiltakozni, de valahogy van egy olyan érzésen, hogy felesleges.
- Ugyan már! - sóhajt. - Te is olcsóbban megúszod,
én is megkapom amit akarok. Mi baj lehet belőle?
- Legyen. - adom meg magam. - De szóltam, hogy nem
vagyok jó szakács, így nem akarok egy panaszt sem hallani. - mutatok rá
fenyegetően.
- Nem fogsz, ígérem! - nagyon aranyos ahogy, szinte ugrál örömében, mert
megkapja amit akar. Mint egy kiskutya. Már csak ugatnia kellene hozz.
Elmosolyodom ahogy őt nézem, de szinte azonnal össze is szedem magam és
visszaindulok a terembe, hogy összeszedjem a cuccaim, majd megyünk is hozzám.
Még is mi a fenne ütött belém. Hogy gondolhattam azt Jacksonról, hogy aranyos?
Tuti ez is a gyógyszer hatása.
- Nincs otthon valami sok minden. Max egy rizses
omlettet tudok neked összedobni. De ha valami máshoz lenne kedved akkor van nem
messze egy bolt. Be tudunk oda ugorni. - fordulok felé ahogy leülünk a buszon.
- Nem kell, a rizses omlett tökéletes! - vigyorog
boldogan.
- Rendben. - fordulok előre kicsit zavartan. Most
vagy a mosolyával nem stimmel valami hirtelen, vagy nem szabad soha többet
gyógyszert bevennem. Eddig nem volt semmi bajom tőle. Most meg alig bírok
ránézni zavaromban. Gyorsan megnyomom a jelző gombot és már állok is fel. Még ha
messze is van még maga a megálló. Míg hazaérünk igyekszem kerülni a tekintetét.
Mikor felérünk hozzám leveszem a cipőt és rögtön a konyha felé veszem az
irányt.
- Mindjárt elkészítem. Addig néz körül nyugodtan. -
kiabálok ki a konyhából. Jókedvűen nézelődött a házban, de semmit nem vesz el a
helyéről.
- Hmm. Nem egyedül élsz? Én azt hittem! - néz egy
bekeretezett fotót a polcon.
- Nem teljesen. Habár nem tudom, hogy pontosan minek
számít. - gondolkozom kicsit el. - Anya egyik barátnőjéé a lakás. Neki viszont
munka miatt el kellet menni egy olyan jó fél évre, és a családja is vele ment.
Így gyakorlatilag most én vigyázom a házra. De ha visszajönnek azt mondták,
hogy nyugodtan maradjak, így vehetjük úgy, hogy velük lakom.. gondolom.. - gondolkozom
el újra.
- Hmm. Nem egyszerű..
- Hát jobban aggódom a ház miatta, mintha a sajátom
lenne. - gondolkodom el még mindig, a kelleténél talán kicsit jobban is, mert
nem vigyelek oda rendesen és a fazék füle helyet az oldalát fogom meg. – Au. - kapom el gyorsan a kezem
felkiáltva és veszem be számba rögtön három ujjamat.
- Jól vagy? - rohan egyből hozzám.
- Igen persze csak nem figyeltem. - rázom meg
kézfejem. - Ne aggódj ez gyakran megesik velem. - nevetem el magam kínomban,
még mindig ujjaimat fújdosva. Ez most tényleg fáj.
- Óvatosabb is lehetnél. - fogja meg kezem és apró
csókot nyom ujjaimra.
- Már hozzá szoktam. - húzom el zavartan a kezem.
- Ülj le nyugodtan. Szerintem egy olyan tíz perc és
kész.
- Oké. De légy óvatosabb azért. - foglal helyet.
- Rendben. - fogok meg ezúttal egy kendőt és azzal
veszem le a tűzhelyről a fazekat. Nem akarom, hogy nagyon túlreagálja a
dolgokat így többet nem is foglalkozom a kezemmel, de mire elkészülök és megterítek
már nem bírom tovább. Nem tudom, hogy mi a fenét csináltam, hogy ennyire fáj,
de muszáj vagyok bevizezni egy kisebb rongyot és a kezemre tekerni és csak
utána teszem le Jackson elé az adagját. Magamnak is csináltam de egy jóval
kisebb adagod, mivel én nem igazán vagyok éhes. Még ha úgy is, hogy már jó
ideje nem eszem rendesen.
- Jó étvágyat. - ülök le végül elé.
- Jó étvágyat. - mosolyodik el zavartan és elkezd
enni de közben végig engem figyel.
Megeszem az adagom felét és kicsit eltolva magamtól befejezettnek
nyilvánítom az evést.
- Még mindig ennyire csúnya lenne a fejem? - nézek
fel rá mikor már nem bírom tovább, hogy végig engem figyel. Közben mosolyogva
simítok végig óvatosan arcomon.
- Jajj, dehogy! Nem azért.. - néz el és folytatja az
evést.
- Azért remélem ehető lett. - nézek rá kérdőn, hogy
azért valamennyire oldjam a hangulatot.
- Nagyon finom! - nevet. - Köszönöm!
- Örülök, hogy ízlik. - állok fel az asztaltól és
teszem el a tányéromat a nem kevés maradékommal együtt a hűtőbe. Majd vissza
leülök vele szemben. - Egyél csak nyugodtan, Nem kell sietnek. - nevetem el
magam ahogy látom, hogy kicsit belehúz az evésbe. Gondolom mert én már
befejeztem.
- Mindig ilyen keveset eszel? - kérdezi aggódva.
- Fogjuk rá. - rántom meg vállam. - Egy ideje nincs
valami nagy étvágyam. Ma már szerintem nem fogok többet enni. Mondjuk
reggelizni sem volt időm. - gondolok vissza a reggelre, hogy mennyire
kapkodtam, hogy elkészüljek.
- Ezért vagy te ilyen sovány! Ez nem egészséges,
ugye tudod?
- Mióta itt vagyok
szerintem jóval többet eszem mint régebben. Most szerintem csak a gyógyszer
miatt nincs étvágyam. - mentegetőzőm gyorsan. - Az igaz, hogy régen nagyon
keveset ettem de mióta itt vagyok és rászoktam, hogy Jinyoungékkal közösen
ebédelek sokkal többet eszem.
- Akkor jó. - sóhajt megkönnyebbülve és fejezi be az
evést. Mindegy falatig megette. - Köszönöm a vacsorát, nagyon finom volt.
- Örülök, hogy ízlik, bár azt nem értem te, hogy
bírsz ennyit enni. - nevetem el magam és kezdek el mosogatni. - Kérsz valamit
inni? Nem tudom, pontosan mi van itthon de szolgáld ki magad. - szólok oda neki
felé sem fordulva csak folytatva a mosogatást. Hirtelen mögém lép és ismét megfogja sérült kezem.
- Ez nem néz ki túl jól. Van valami fertőtlenítő
kenőcsöd itthon? Hova raktad a gyógyszereket amiket hoztam? Vettem krémet is. - meglepődöm, mikor hirtelen
mögém lép és megfogja a kezem de csak a jobb oldali fiók felé bökök fejemmel.
Kikeresi azt a krémet amire gondolt és vissza leültet az asztalhoz. Elém állva bekenegeti az ujjaim
majd nyugtatóan fújja őket. Kis
idő után rak rájuk seb tapaszt amit a zsebéből húz elő.
- Hordasz magadnál seb tapaszt? - lepődök meg talán a
kelleténél sokkal jobban.
- Sokat verekszem. - von vállat. - Bár nem is magam
miatt tartom magamnál hanem Yugyeom miatt, mivel van, hogy belé kötnek meg anno
Key miatt aki mint tudod igazi baj keverő.
- Tényleg félre ismertelek. - nevetem el magam és
nézek fel rá. - Tényleg törődsz a hozzád közel állókkal. - mosolygok rá. Erre mintha kicsit zavarba jött volna, gyorsan elnéz. - Köszönöm. - húzom vissza kezem
és simítok végig a ragtapaszokon. Néhány percig egyikünk sem szolt semmit mire
felállok.
- Én akkor befejezem a pakolást. - indulnék el a
konyhába de megbotlom és kis híján arcra vágódom. Tudom magamról, hogy nem
vagyok valami nagyon ügyes de azért ez már kezd túlzás lenni amit ma művelek. Szerencsére Jackson időben elkap.
- Atyám, tee.. - sóhajt. - Hányszor tervezed még
megállítani a szívemet? - neveti el magát.
- Bocsi. Általában
nem vagyok ilyen szerencsétlen. - nevetem el magam kínosan.
- Csak néha? - neveti el magát bár kissé feszültnek tűnik.
- Azért általában tudok magamra vigyázni. -
egyenesedem fel kicsit elfordulva tőle durcásan. Fejemre teszi kezét és hajamba túr. Mire kicsit puffogva indulok el
most már tényleg elpakolni. - Nem vagyok én olyan gyámoltalan mint hiszi. -
morgom alig hallhatóan.
- Hm? Mondtál valamit?
- Semmit. - puffogok tovább és pakolom el a
tányérokat. - Tessék. -
fejezem be a pakolást és elé lépve felé nyújtok egy pohár vizet. - Mivel nem
választottál ezt kapod. - nyomom a kezébe és még minidig kicsit sértetten
megyek a nappaliba és ülök le a kanapéra. Miután felhajtja a vizet ő is kisétál és megáll előttem.
- Most bedurcáztál? - neveti el magát.
- Nem. - fonom össze mellkasomnál kezem és fordulok
el tőle közben törökülésbe felhúzva a lábam. Nevetve ül le mellém.
- Ugyan már! - támasztja vállamra állát. - Mondjuk
nagyon édes vagy így! - ezzel
az egy mondattal az összes haragom elszáll. Lemondóan sóhajtok és fordulok
felé.
- Jackson még is, hogy a fenébe mondhatod rólam,
hogy édes vagyok? Ez egyáltalán nem igaz. Alapból fiúra nem lehet ilyet
mondani. - kicsit megakadok mondandóban, hogy vajon tényleg igazat mondok e de
hamar rájövök, hogy nem. - Jó mondjuk van akire tényleg lehet, Mondjuk BamBam
is nagyon édes mikor valaminek nagyon megörül és szinte rajongani kezd érte, de
rám messze nem lehet ezt mondani. - komolyodom el a végére és nézek újra rá.
- De mindenkinek más az aranyos. Például én azt a
thai prücsköt egyáltalán nem tartom aranyosnak! Ellentétben veled!
- Thai prücsök? - nézek rá értetlenül. - Miért hívod
Bambam at tahi prücsöknek?
- Mert az! - húzom fel az orrom. - Kicsi, idegesítő
és thai. - erre kénytelen
vagyok elnevetni magam.
- Csak nem féltékeny vagy rá mert neki sokkal
aranyosabb az akcentusa. - nevetek tovább húzva az agyát.
- Legalább én meg tudom különböztetni az L és az R
betűt.. - morogja puffogva.
- Jól van Jól van. Ne puffogj neked is különleges a
kiejtésed. - hagyom abba a nevetést és fordulok felé hajába túrva mosolyogva,
hogy kicsit megvigasztaljam, bár be kell lássam, hogy vicces húzni az agyát. Erre mintha nagyot nyelt volna
és kicsit meg is feszül.
- Még minidig durcizól? - csücsörítem kicsit számat
grimaszolva, hogy kibékítsem. A gyenge pontjára tapinthattam az akcentus dologgal
mert nagyon idegesnek és mérgesnek is tűnik. Erre befogja számat.
- Ezt inkább.. ne csináld. - hajtja le fejét
feszülten.
- Most miért? - ijedek meg kicsit és húzom el szám
elöl kezét. - Nem akartalak megsérteni. Teljesen rendben van a beszéded. Ne
haragudj. Tényleg nem gondoltam komolyan. - nézek rá ijedten.
- Nem.. Nem ez a baj.. Mark, te nagyon óvatlan vagy
mostanában. Egyáltalán nem félsz hogy.. - erre inkább csendben marad. - Hagyjuk. Jobb ha most megyek!
- áll fel.
- Várj egy kicsit. - fogom meg kezét hogy megállítsam.
- Ezt én nem értem. Még is mit tettem most amiért mérges vagy rám. Beláttam,
hogy tévedtem veled kapcsolatban és megpróbáltam veled normálisan viselkedni,
most meg mérges vagy rám. Eddig azt akartad, hogy ne ítéljelek el, most meg,
hogy hajlandó vagyok kicsit jobban megismerni mérges leszel rám. - állok fel
vele szembe, de nem kiabálok. Egyszerűen már tényleg nem értek semmit. Erre szinte azonnal mozdul és
kezei közé véve arcomat hosszan megcsókol. Mire észbe kapok már kicsit
eltávolodik.
- Most már érted? - suttogja és mintha szomorú
lenne. Szám elé kapom a kezem és úgy lépek két lépést hátrébb tőle.
- Miért. - nézek rá kétségbe esve. De többet nem
bírok mondani. Pontosan tudom, hogy mit akarnak tőlem az emberek, de Jackson
eddig azt állította, hogy ő nem erre hajt. Annyi mindent tett azért, hogy ezt
bebizonyítsa. Még a múltkorit is betudtam annak, hogy össze volt zavarodva a
Keyvel való szakítás miatt. Pedig tényleg el akartam kezdeni benne bízni, hogy
ő valóban mást akar. Hisz ma is annyi lehetősége lett volna akkor meg. Várjunk.
Hiszen az előbb én.. Pedig én nem annak szántam. Akkor most miattam. -
Bocsánat. Én nem...- hagyom félbe a mondatot. Kérdőn néz rám.
- Most meg miért kérsz bocsánatot? Nekem kéne..
- Te azon voltál, hogy bebizonyítsd, hogy nem arra
hajtasz mind a többiek, de én félreérthető dolgokat tettem. Bocsánat. - hajtom
le a fejem. Nagyon szégyellem magam.
- Fejezd ezt be! - emeli a hangját. - Én már a leges
legelejétől fogva.. magamnak - hirtelen csendben marad. -.. Nem.. felejtsd el!
Az én hibám. Túlságosan elragadtattam magam. - teszi fejemre kezét. - Többet
nem csinálok ilyet. Ne haragudj. -
Nem értem, hogy pontosan mit akar de inkább csak beleegyezően bólintok.
Jackson
Miután hazaérek, ledobom a cuccaim és lerogyok a
kanapéra. Hogy én mekkora egy marha vagyok! Nem tudtam parancsolni magamnak és
most teljesen félre vezettem! Mi van ha teljesen félre értett?? Nem mondhatom
el neki mit érzek, nem is hinne nekem, ha azt mondanám, hogy szeretem. Nem
akarom őt elveszíteni.. így kénytelen leszek barátként mellette maradni, hisz ő
sosem szeretne bele egy magam fajta fickóba. Jaebumot sem az igazi személyisége
miatt szerette.. én pedig rosszabb vagyok.. sosem fog rám úgy gondolni, ebbe
bele kell törődnöm. Másnap a suliba úgy megyek be, hogy kész vagyok játszani a
jó barát szerepét.. Legalábbis ezt hittem, de mikor meglátom a szekrényénél
megfutamodva rohanok Yugyeom terméhez. Amint meglátom a srácot szenvedve vetődöm
a nyakába.
- Mi lelt? - paskolgatja a karom.
- Jackson, ez nem fair! Mi szerettünk volna most
Yugyeom-el foglalkozni! - nyavalyogtak a csajok.
- Mindig a tietek, most az enyém! - nyújtom rájuk a
nyelvem.
- Ez nem is igaz, mindig a tiéd!
- Jól van na, hé! Mindenkinek bőven jut belőlem, de
most Bo Ra, Sun Hi, a barátomnak lelki támaszra van szüksége, így elsőbbséget
élvez.
- Nem fair!
- Na, na! Majd ebéd szünetben veletek is foglalkozom.
- csípte meg Bo Ra állát majd Sun Hi-ra kacsintott, mire beleegyezően
bólogattak, majd bementek a terembe.
- Atyám, ez a kettő! - sóhajtok.
- Imádom őket! - mosolyog édesen Yugyeom. - De a
lényegre térve.. Mi történt?
- Háátt.. - mindent elmondtam Yugyeom-nek, majd egy
kicsit beszélgettünk és lelket öntött belém. Ezután mindketten megyünk órára.
Vagy két órát ellógtunk, most pedig osztály főnöki lesz, szóval jobbnak láttam
bemenni. Most még nem is kések, jó fej leszek. Nyugodtan sétálok a terem felé,
de fura mód nagy zajongás vár a teremnél és rengeteg, más osztályból való diák.
Átverekedem magam a többieken, de mikor meglátom a döbbenet tárgyát én is
lesokkolok. Mark elsötétült arccal áll a padja mellet, amire horrorisztikusan
az volt belekarcolva: Rohadt buzi, dögölj meg!
- Ki csinálta ezt? - fordulok a többiek felé, de ők
is csak a fejüket rázzák. - Senki nem látott senkit erre?
- Az előző óra tesi volt.. mindenki a pályán volt. -
suttogja az egyik lány. Nem merek oda menni Markhoz.. egyszerűen nem tudom mit
tegyek. Csak lesokkolva nézem az eseményeket.
Mark
Teljesen nyugodtam jöttem suliba, és már nagyjából
rendbe is jöttem. Legalább is gyógyszerre már egyáltalán nincs szükségem. És a
nap is kellemesen telik. Igaz Jinyoungékon kívül még mindig nem szól hozzám
senki és még mindig kibeszélnek, de bár fáj, kezdek hozzászokni. Tesiről
röhögve megyünk vissza a terembe, viszont a megszokottól eltérően egy kisebb
tömeg van a termünkben és amint odaérünk síri csend lesz és egy apró ösvény nyílik,
hogy beengedjenek. Nagyon meglep a dolog. Az oké, hogy eddig sem bírtak, de
most már ennyire undorodnak tőlem? Vagy mi? Viszont amikor belépek a terembe és
a helyemre sétálok mindent megértek. Lefagyva nézem a padomat ami már szinte
horrorba illően össze van firkálva, hogy dögöljek meg. Mozdulni sem bírok. Azt
eddig is tudtam, hogy nem bírnak, de azt nem, hogy ennyire gyűlölnek. De még is
miért? Mert egy undorító koszos buzi vagyok aki ennyire irritál valakit? Ha
valakit irritál a képem az általában megfenyeget vagy megver, de ilyet még soha
nem csináltak. Tényleg kezd minden újra kezdődni. Én ezt nem akarom. Hallom,
hogy Jackson is bejön ami meglepő mód kicsit észhez térít. Nem fordulok felé.
Arra még képtelen vagyok. Még mindig lefagyva figyelem a padomra véset írást.
Ahogy meghallom, hogy az előbb tesi volt rögtön beugranak a tanárok. Az előző
suliban is zaklatta, még ha nem is pont így, és volt is amikor kiderült. Akkor
pedig csak még rosszabb volt. Nem hagyhatom, hogy ez is kiderüljön. Ha én nem
mondom el kétlem, hogy bárki elmondaná bármelyik tanárnak, hisz még csak szóba
sem állnak velem. De mit csináljak. Mindjárt becsengetnek, és ha ezt meglátja
akkor egyértelmű lesz. Na jó Mark, mozdulj már végre. Gyorsan felveszem a padot
és a kijárathoz sietek vele.
- Szólj légyszi a tanárnak, hogy véletlen eltörtem a
padot, és kicserélem. - állok meg Jackson mellet és súgom oda neki, majd
indulok is. A raktárba érve a legeldugottabb helyre
elrejtem a padot és gyorsan keresek egy másikat amit már fel is kapok és viszek
is vissza.
- Mark tudom, hogy új vagy, de szerintem az iskola
tulajdonának rongálása még Amerikában sem megengedett. - kezd el rögtön idegesen
lecseszni a tanár ahogy beérek a terembe.
- Elnézést, nem fog még egyszer előfordulni. -
hajolok meg mélyen.
- Nagyon ajánlom, egyébként is egyből szólnod kellet
volna nem pedig csak így kicserélni, Nem lehetsz ennyire önálló az iskolában.
Lassan hozzá kéne már szoknod az itteni rendszerhez. Így is amióta itt vagy
csak rosszat hallok rólad.
- Elnézést kérek. Igyekszem visszahúzni magam a
jövőben. - hajolok meg újra mélyen.
- Nagyon helyes. - bólogat, de még mindig szinte
forr a méregtől. - Óra után pedig megnézzük szeretném látni a padot, és számíts
rá, hogy ki kell fizetned a javítását.
- Nincs szükség megnézni. - egyenesedem fel gyorsan.
Nem hagyhatom, hogy kiderüljön. - Az egész padot kifizetem. - vágom rá rögtön.
Kicsit még gondolkodva néz rám mire csak sóhajt egy nagyot.
- Legyen, viszont tényleg jobban teszed, ha visszahúzod
magad. Most pedig menj a helyedre. - szól rám mire a helyére viszem a padot és
leülök. Lejjebb csúszok a széken és úgy ülöm végig az órát egy hangot sem adva.
Óra végén elmegyek az osztály főnökkel és a kezembe nyom egy nem kis
mennyiségről szóló számlát ami fedez egy teljes padot. Elteszem és már indulok
is. Szerencsére mára ez volt az utolsó óra így gyorsan csak kiürítem a
szekrényem és már indulok is haza. Nem akarok még csak az iskola közelébe sem
lenni.
- Mark! - kapja el valaki a karom. Jackson az. -..
Jól.. vagy?.. - hírtelen nem tudom mit feleljek neki,
túl sok érzelem van bennem, ez pedig már sok nekem, viszont nem hagyhatom hogy
ere rájöjjön, vagy hogy kitörjön belőlem. És amúgy sem akarom újra belekeverni
valamibe.
- Igen. - nézek fel rá végül egy erőltette mosollyal
ami annyira gyengére sikerült, hogy abban sem vagyok biztos, hogy észrevette e.
Megszorítja a karom. Idegesnek tűnik.
- Gyere! Haza kísérlek. - húz gyengéden magával.
- Nincs rá szükség. - próbálok meg
tiltakozni, de nem sok sikerrel.
- Ne szórakozz. Borzalmas állapotban vagy, haza se
találnál. Amúgy se engedném, hogy most egyedül legyél, ki tudja milyen
elmebeteg találta ezt ki..
- Talán még is pont ezért jobb ha egyedül vagyok. -
állok meg vele szemben. - Nem akarom, hogy már megint miattam belekeveredj
valamibe. Az lenne a legjobb ha nem is jönnél a közelembe. Ezeket után még Jinyoungékat
is kerülni fogom. Nem érek annyit, hogy miattam bárki is megsérüljön. -
fordítok neki hátat és indulnék el haza. De ismét elkapja
a karom.
- Meg mondtam, hogy nem érdekelnek a hülyeségeid! Ha
nem akarod akkor is veled megyek, nem tudsz megakadályozni! - indul el ismét. Már
éppen nyitnám újra a szám, hogy tiltakozzak de belátom, hogy nincs értelme. Így
csak csendben követem. A kapuhoz érve nem megyek be rögtön. Percekig csak némán
állok mire végül sikerül megszólalnom.
- Köszönöm. Bár egyedül is haza tudtam volna jönni,
de köszönöm. - nézek fel rá a mondandóm végén. Csak csendben bólint. -
Vigyáz magadra. - intek neki majd bemegyek a kapun.
- Te is! Jól zárd be az ajtót és az ablakokat! -
szól rám majd elindul.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése