Csapdában 20.rész

Mark

Hátulról ölei át derekam ás húz magához.

- Nagyon hiányoztál Cica. – csókol nyakamba. Idő közben a fürdőből eljutottunk az ágyig és már lassan nyolc óra. Fogalmam sincs Erik hányszor csinálta velem, de nem is akarom tudni. Belegondolni sem akarok. Csak arra tudok gondolni, hogy lehet, hogy még ma véget ér ez az egész. Szívem szerint már órák óta sikítoznék Erik-nek, hogy menjünk és intézzük el minél hamarabb a papír munkát, de tudom jól, ha én magam mondom, hogy menjünk akkor gyanút fogna, így még csak megszólalni sem merek. Némán tűrom, hogy kínozzon, és közben magamban imádkozom, hogy minél előbb induljunk.

- Legszívesebben pihennék egy kicsit és utána folytatnám tovább. – harap bele a nyakamba. –Egyszerűen nem tudok betelni veled. – neveti el magét és fordít szembe magával. – Viszont bármennyire nem akarom, lassan indulnunk kellene. – csókol meg és simít végig oldalamon. – Úgy, hogy öltözz Cica és legyünk túl rajta minél előbb. – csókol meg még egyszer röviden és mászik le rólam.

- Lefürödhetek gyorsan? – fordulok felé óvatosan. Hiába szeretnék innen minél előbb elmenni, le akarom magamról mosni Erik érintését, illatát és mindenét. Még ha az emlékezetembe örökre bele is vésődött.

- Rendben, de siess. – egyezik bele és megy be a gardróbba, hogy rendbe szedje magát. Gyorsan bemegyek a fürdőbe és beállok a forró víz alá és egyből szivaccsal kezdem el magam súrolni, jó sok tus fürdőt nyomva rá. Amennyire csak lehet, le akarom magamról, mosni Erik-et.  Azonban mikor megérzem, hogy két lábam között folyik valami, összerezzenek. Undortól remegő kézzel nyúlok lábaim közzé. Meg se kell néznem, rögtön tudom, hogy mi az. Elfog a hányinger, és az egész testemet átjárja az undor. De nem tudok vele mit csinálni. Amennyire tudom visszafojtom az undorom és egy nagyot nyelve guggolok le, hogy lent is ki tudjam magam tisztítani. Mindig is utáltam ezt. Ilyenkor nem csak Erik-től hanem magamtól is undorodom. Eszembe jut mindaz, ami alig fél órája történt. Olyan mintha másodjára is át kéne élnem ugyan azt, még ha ez jóval rövidebb ideig tart is. Mikor végzek, felállok, és újra átmosom magam mindenhol szivaccsal. De még mindig nincs sok hatása. Kimászom a forró víz alól és derekam köre tekerve a törölközőt megyek át a gardróbba, hogy felvegyek valamit. Erik még mindig itt van, és ahogy meglát, mosolyogva húz magához és csókol meg.

- Ha így mászkálsz előttem, holnapig sem fogunk elindulni. – szakad el tőlem, de már csókol is meg újra, nekitolva a falnak, kezével rögtön combomat simogatva egyre beljebb és feljebb nyúlva. Fájdalmasan nyögök bele a csókba. Még csak nem rég szállt le rólam a sokadik menet után, és hiába nem volt most különösebben durva, teljesen kimerültem mind testileg mind lelkileg. Nem bírnék ki még egy menetet. Főleg nem itt a gardróbban. Tudom, hogy az előzök után is képes lenne itt rákényszeríteni.

- Erik kérlek, ezt … - szólalok meg miután elengedett.

- Egyszerűen nem tudok betelni veled Cica. – harap erősen nyakamba, amitől fájdalmasan felnyüszítek. – De igazad van. Előbb intézzük el a munkát, hogy minél hamarabb végezhess ezzel a feladattal és újra csak az enyém lehess. – kuncogja el magát és mar újra ajkaimra. Kezeit leveszi combjaimról és oldalamra simít rá. – Siess. Én kint megvárlak. Különben félő, hogy nem fogok tudni ellenállni neked. – kuncogja el magát majd elenged és kimegy a gardróbból. Ahogy hallom a gardrób ajtajának csukódását merem kacs kifújni az eddig bent tartót levegőt. Ha nem lenne bennem az a remény, hogy már csak addig kell kibírnom amíg elérünk Bon Hwa-hoz, még ennyire sem lennék képes megnyugodni. Még vagy fél percig csak ott állok míg sikerül összeszednem magam és elkezdek öltözni. Nem foglalkozom vele, hogy mit veszek fel. Az első kezem ügyébe akadó ruhadarabokat csak gyorsan magamra aggatom és már megyek is ki, ahol Erik vár rám.

- Indulhatunk Cica? – néz rám kérdőn ahogy bezárom magam mögött a gardrób ajtaját.

- Igen. – bólintok egy aprót és indulok el felé, de nem nézek rá. Végig a padlót figyelem. Félek, ha a szemébe nézek, akkor gyanút fog, hogy reménykedem valamiben. A fotel karfáján ül. Ahogy odaérek lába közé húz és kuncogva állam alá nyúl, úgy emeli fel a fejem, hogy aztán tarkómnál fogva húzzon le magához és csókoljon meg. Automatikusan csókolok vissza. Szerencsére nem tart valami sokáig a csók. Még bőven az előtt elszakad tőlem, hogy kifogyna valamelyikünk a levegőből. Elengedi tarkómat, de derekamat már nem. Csak kicsit távolabb tol engem, hogy kényelmesen fel tudjon állni.

- Induljunk. – húz magához megint közelebb és ad egy puszit a számra és már indul is ki a szobából. Derekamat azonban egy percre sem engedi el. Az irodába érve Deon és Oren felpattan a fotelból, ahol eddig gondolom ránk vártak. Köszönnek nekem én viszont csak egy kisebb bólintással viszonzom csak. Még a szemükbe sem vagyok képes nézni. Elönt a bűntudat, hogy mire készülök már megint és, hogy ezzel mit okozok majd neki a jövőben. És nem csak neki, hanem az egész bandának. A kocsiban ülve még azon is elgondolkodom, hogy elárulom az egészet Erik-nek, és nem foglalkozom azzal, hogy mit kapnék ezért. Nagy való színűséggel, ha elmondom neki, akkor azt is ki fogja belőlem szedni, hogy mit műveltem Bon Hwa-val. Attól pedig csak még jobban bemérgesedne, ha még nem lenne neki az is elég, hogy újra megkíséreltem a szökést tőle, ami kis híján sikerült is volna. Minden bizonnyal a csókot megcsalásnak venné, így tuti kapnék még egy örök heget, bár abba inkább nem gondolok bele, hogy ezúttal, hogyan csinálná, és hova. A szökési kísérletért pedig minimum pórázra köt, és ha szerencsém van, akkor az ágyhoz nem láncol ki. Még ha mind a kettőre volt is már példa. Ezeket végig gondolva jócskán elszáll attól a vágyam, hogy eláruljam az igazat. És hiába tudom, hogy ezekkel nem kicsit bántom meg, és teszek rosszat Deon-éknak bevillan Jackson mosolygós tekintete. Ezzel pedig az összes gondolatom elszáll arról, hogy én bevalljam Erik-nek az igazat. Mikor megérkezünk én szállok ki a kocsiból utoljára. Annyira belefeledkeztem a gondolataimba, hogy észre sem veszem mikor megérkezünk. Erik-nek kellett rám szólni, hogy szálljak végre ki a kocsiból. Ahogy odaértem hozzá rögtön maga mellé húzott és el sem engedett addig amíg be nem értünk Bon Hwa irodájába.

- Mark. – csillannak fel Bon Hwa szemei, ahogy bemegyünk az irodájába és észrevesz. – Jó, hogy eljöttetek Erik. – köszön nekik is és áll fel a helyéről asztala elé sétálva ás rátámaszkodva. – Örülök, hogy végül elfogadtad a megállapodást, bár nem sietted el. – neveti el magát.

- Nem áll olyan dolog a szerződésben ami miatt ne lenne okom elfogadni a megállapodást. Bárt fikarcnyit sem értem miért akartad, hogy Mark hozza vissza a szerződést. – válaszol, bár hangjában egy csepp kedvesség sem hallatszik.

- Ugyan. Ne légy mogorva. Csak úgy gondoltam, ha egyszer vissza engedem hozzád akkor már nem lesz rá lehetőségem, hogy újra lássam. Így kihasználok minden adandó alkalmat. – válaszol teljesen nyugodtam mosolyogva. Meg sem rezdül Erik dühtől forró tekintetétől.

- Mit akarsz te Mark-tól? Jobban teszed, ha még csak rá sem nézel. – fordul felém mire az ijedségtől össze rezzenek és még remegni is elkezdek. Félek akár csak megmozdulni vagy ránézni Erik-re. – Melegen ajánlom, hogy míg itt voltál nem csináltál semmi hülyeséget. – fenyeget meg amire csak épp, hogy egy kisebb bólintás szerűt tudok produkálni.

- Ugyan. Ne légy már ennyire szigorú azzal a szegény fiúval. – néz rá Erik-re együtt érzően ajkait lebiggyesztve. – Nem tehet semmiről. Hisz nekem nem lehet ellenállni. – neveti el magát. – Viszont valóban rendesen befenyítetted, hisz az utolsó itt töltött napjáig nem tudtam semmire sem rávenni. – néz ránk ártatlanul, de én képtelen vagyok hinni a fülemnek. Érzem, hogy Erik rendesen forr a dühtől. Amennyire csak bírom összehúzom magam, de szívem szerint olyan távolra menekülnék amennyire csak bírok. De még csak egy centit sem merek elmozdulni Erik mellől. Végül csak nagy nehezen kifúja a levegőt és úgy szólal meg.

- Ezt majd ha visszaértünk megbeszéljük. – néz minden bizonnyal rám, de én még mindig nem merek ránézni csak bólintok egy aprót. – Ad oda neki a szerződést és már itt sem vagyunk. – nyújtja át a borítékot Deon-nak aki rögtön el is veszi tőle és már indulna is, de Bon Hwa nem engedi.

- Ha jól emlékszem az volt a kikötésem, hogy Mark hozza vissza nekem. - szólal meg hűvösen.

- Ha azt hiszed, hogy ezek után még csak a közeledbe is engedem Mark-ot, nagyon nagy tévedésben élsz. – szinte sziszegi Bon Hwa-nak dühében.

- Akkor hát gondolom vehetjük semmisnek a megállapodást. – löki el magát az asztaltól vállát megrántva és indulna vissza a helyére, befejezettnek nyilvánítva a beszélgetést.

- Erik. – szólal meg óvatosan Deon még mindig a kezében szorongatva a borítékot.

- Francba. – szakad fel Erikből egy nagyon fújtatva. – Ha több mint fél percig fog tartani míg erre a szent helyre vissza nem érsz én esküszöm nem állok jót magamért. – morogja kitépve Deon kezéből a borítékot és nyújtva felém. Félve nézek a keze felé de rá még mindig nem merek. Remegő kezekkel veszem el tőle a borítékot és bólintok egyet, hogy megértettem amit mondott. Ahogy a kezembe volt a boríték veszek egy nagy levegőt, hogy össze tudjam magam annyira szedni, hogy eltudjak indulni. Néhány lépéssel oda is érek Bon Hwa mellé és még mindig remegő kezekkel nyújtom felé a borítékot. De nem veszi el. Félve nézek fel, hátha megtudom, hogy most vajon mit tervez, de csak mosolyogva pillant rám.

- Még is mire vársz? – morran fel Erik.

- Csak akkor veszem el a szerződést ha megígérsz valamit. – jelenti ki nyugodtan.

- Még is mi a francot képzelsz. – borul el Erik agya teljen és indul el felénk de Oren-éknek sikerül visszatartaniuk.

- Ugyan. Csak egy kis ígéret. – győzködi.

- Ha azt tervezed, hogy most majd megígérteted velem, hogy Mark-ot neked adom, akkor hatalmasat tévedsz. – mutat Bon Hwa-ra fenyegetően.

- Nem erre gondoltam. – neveti el magát. – Bár nem tagadom, hogy ez is megfordult a fejemben, de biztosra vettem, hogy ebbe nem mennél bele. – neveti el magát újra.

- Akkor még is mi a francot akarsz? – szól rá már türelmetlenül.

- Csak annyit, hogy ígérd meg, hogy a szerződésben leírt összes rész bár, hogy is alakuljon betartod. – mondja el végül amit akart.

- Hiszen azért írtam alá. – értetlenkedik Erik.

- Akkor ezt vehetem annak, hogy megígéred. Tudom, hogy neked mennyit jelent egy ígéret és, hogy sose szegnéd meg.

- Igen. Megígérem ha csak ennyit akarsz. – morran fel idegesen és értetlenül.

- Remek. – mosolyodik el a mellettem álló és veszi el ezúttal már tényleg a felé nyújtott borítékot, és már bontja is ki, hogy át ellenőrizhesse minden rendben van e. – Örülök, hogy végül sikerült minden féle galiba nélkül megkötnünk a szerződést. – mosolyodik el felnézve a papírokról.

- Remek. Most pedig már gyere ide Mark és itt sem vagyunk. – morran fel egyre türelmetlenebbül, mire én csak összerezzenek és már indulnék is vissza Erik-hez.

- Nem hinném, hogy Mark-nak bárhová is kéne mennie. – mosolyodik el megfogva csuklómat és vissza ránt maga mellé és öleli át derekamat. Minden vér kifut belőlem annyira meglepődök és Erik-re néz a félelmem olyan szintre ugrik mint még talán soha. Még életemben nem láttam olyan idegesnek mint most. Látszik rajta, hogy maga sem tudja még mi tartja vissza attól, hogy őrjöngve Bon Hwa-nak ugorjon.

- Még is mi a francot képzelsz. Mark te pedig most azonnal húzd ide a beled. – dühtől szinte már ordítva néz mélyen a szemembe. Nyelni sem merek annyira megijedek. Tudom, ha csak egy másodpercet is várnia kell arra, hogy elinduljak csak még idegesebbé teszem ha ez ebben a helyzetben még lehetséges, így gondolkodás nélkül, a félelemtől hajtva indulok el remegő lábakkal Erik-hez. Ahogy mellé érek derekamra mar és ránt magához. Nagyon fáj ahogy húsomba mélyeszti ujjait, de nem merek megszólalni, a tiltakozás pedig még csak eszembe sem jut. Lehajtom a fejem és remegve folytok vissza egy hangos fájdalommal teli nyögést. Ujjai cseppet sem enyhülnek, sőt mintha talán egyre erősebb lenne szorítása. Fájdalomtól teljes testemben remegve tűröm ahogy szinte kimar egy darabot oldalamból.

- Úgy néz ki már most megszeged ígéretedet, pedig azt hallottam eddig egyet sem szegtél meg. De akkor úgy néz ki az csak hazugság volt. – morran fel csalódva.

- Te meg még is mi a szent szarról beszélt.

- Az előbb tett ígéretedről a szerződéssel kapcsolatban. Bár lehet, hogy csak nem ártana újraolvasnod, hogy emlékezz rá. – sétál elénk és nyújtja oda a papírt Erik-nek. Szabad kezével szinte kitépi a lapot és futja át újra.

- Had ismételjem meg. Te meg még is mi szent szarról beszél. – néz fel a papírról egyre türelmetlenebbül és értetlenül.

- Ó, igaz is. Majd elfelejtettem. – csap Bon Hwa a fejéhez és sétál vissza teljesen nyugodtan az asztalához egy teli pohárért és jön vissza elénk. – Így talán érthetőbb lesz. – önti le a pohár tartalmával a lapot. Teljesen ledöbbenve próbálja meg felfogni Erik, hogy mi történik éppen. De ezzel nem csak ő van így. Bon Hwa elveszi Erik kezéből a lapot és párszor megrázza, hogy a folyadék nagy része leperegjen róla. – Tessék. Most nézd meg újra. – adja vissza Erik-nek. Ledöbbenve veszi vissza a lapot de ahogy ránéz eltorzulnak arcvonásai. Felnézni még mindig nem merek így nem látom, hogy mi az amitől ennyire ideges lesz hírtelen, csak azt érzem, hogy még erősebben markolja oldalam, aminek hála már nem bírom visszafojtani a fájdalmas nyögésemet. Pedig tudom, hogy jobban járnék ha még ennyire sem szólalnék meg, de már nem bírom visszafojtani.

- Akkor hát, ha sikerült újra elolvasnod, akár el is engedhetnéd Mark-ot.

- Ez még is mi a halál. – fújtat dühösen és már gyűrné össze a szerződést, de Bon Hwa gyorsabb és kikapja kezei közül a papírt mielőtt baja eshetne.

- Mint láthatod az a szerződés amit aláírtál, és megígérted, hogy semelyik részét sem szeged meg. – jelenti ki még mindig teljesen higgadtan.

- Én nem ezt a szerződést írtam alá. – jelenti ki mérgesen.

- Pedig ez itt egyértelműen a te eredeti aláírásod, pecséted és ujjlenyomatod. – mutat a lap aljára.

-  Még is mi a francot öntöttél rá az előbb?

- Sima alkoholt. – válaszol még mindig rezdüléstelenül Erik-kel ellentétben teljesen nyugodtan.

- Sima alkoholtól nem kerül hírtelen a már aláírt szerződére egy új feltétel. – jelenti ki még mindig értetlenül.

- Nem is került rá. Eddig is rajta volt. Csak szükség volt alkoholra, hogy látszódjon is. – magyarázza el. – Most pedig. – lép közvetlenül elém és ránt ki Erik öleléséből csuklómnál fogva. Úgy érzem, hogy az oldalamból egy darab Erik kezében maradt, de nem merek akár csak oda nézni vagy oda nyúlni, hogy megnézzem.  – Tartsd légy szíves az ígéretedhez magad és távoz, természetesen Mark nélkül. És soha többet az életben még csak a közelébe se merj menni. – emeli fel a hangját az este folyamán először és morran rá Erik-re ellenvetést nem tűrve. Erik idegesen veszi le tekintetét Bon Hwa-ról és néz most engem. – Mark-ot hiába nézed. Ő az egészről nem tudott semmit. Csak annyit mondtam neki, hogy ő hozza vissza a borítékot. – közli vele.

- Ugye nem gondoltad, hogy majd csak így ennyivel hagyom az egészet. – indul el felénk fenyegetve.

- Pedig jobb lesz ha feldolgozod és beletörődsz. – lép egy lépéssel hátrébb magával húzva engem is, és lepik el a szobát hírtelen Bon Hwa emberei. Ketten rögtön lefogják Erik-et mire Deon és Oren is rögtön Erik-hez ugrik, hogy leszedjék róla az ellenfeleit. Azonban túl sokan vannak ellenük így hamar elkapják őket és viszik ki az irodából.

- Ezt nem úszod meg ennyivel. – kiált vissza Erik dühösen, de a következő pillanatban már el is tűnik és záródik utána az ajtó. Bon Hwa a sikertől mosolyogva megy vissza az asztala mögé és ül le a székére. Én azonban megmozdulni sem tudok. Nem bírom felfogni, hogy mi történt az előbb. Még mindig remegve állok ott lecövekelve, ahova Bon Hwa húzott el Erik elől. Percekig csak ott állok és próbálom meg felfogni, hogy mi is történt. De nem megy. Még mindig érzem a fájdalmat az oldalamban amit Erik okozott. Bevillan az agyamba, hogy már nincs itt és ezek után nem is lesz. De nem bírom elhinni. Hinni akarok benne, de egyszerre nem is. Óvatosan, remegő kézzel nyúlok az oldalamhoz, ahol pár perce még Erik szorított magához. De hiába fáj, Erik keze már nincs rajtam. Lenézek oldalamra, de a saját kezemen kívül nem látok semmit. Hiába tudom, hogy valószínűleg ennyi idő alatt még az épületet sem hagyta el, valahogy még is úgy érzem hírtelen, hogy olyan távol van tőlem, ahol nem ér már el.

- Most már szabad vagy. – szólal meg Bon Hwa. Lassan odafordulok felé. De ahogy látja, hogy milyen állapotban vagyok, sóhajt egy kisebbet és felállva, idejön hozzám. – Most már megnyugodhatsz. Nem ér el idáig. Nem tud újra hozzád nyúlni. – simít bele a hajamba, aminek hála kicsit megnyugszom. – Gyere, ülj le. – húz a fal mellett lévő kanapéhoz és ültet le rá, míg ő leguggol elém. – Mutasd mennyire bántott. – nyúl a pólómért és húzza fel de csak annyira, hogy lássa a marás helyét. A látványától csak fájdalmasan felszisszen így én is automatikusan nézek oda. Már most az egész oldalam lilába forog. De még így is tökéletesen kivehető a hatalmas sötétlila foltból, ujjainak helye. Néhol még a bőr is fel van karistolva, és vér is szivárog néhány helyen.

- Maradj itt. Már is lekezelem. – áll fel és siet el, gondom az elsősegély dobozért. Bár felesleges, volt mondania, hogy maradjak itt. Ha akarnék sem lennék képes most bárhová is menni. Néhány perc múlva már vissza is ér a kezében valóban az elsősegély dobozzal. Kipakol mellém mindent amire úgy véli szüksége lesz és neki is lát a seb fertőtlenítésének. – Sajnálom, hogy nem tudtalak teljesen megvédeni, és megsérültél. – kér bocsánatot de fel nem néz.

- Ez semmi ahhoz képest amiket eddig kaptam. – nevetem el magam halkan, hogy kicsit oldjam a feszültséget. Most, hogy már a marást az oldalamon kezeli le nekem Bon Hwa, és a nyugtató szavak és tettek után, kezdek lenyugodni és feldolgozni, hogy tényleg vége. Bár még mindig hihetetlen számomra, még is nyugalom árad szét bennem. – És valószínűleg ez lenne a legkisebb sérülésem ha nem segítesz nekem. Köszönöm. – hajtom le a fejem.

- Ne nekem köszönd. – neveti el magát befejezve az utolsó simításokat a kötésemen és ül le mellém. – Nem én voltam az aki egyedül kitalálta ezt. – néz rám mosolyogva. – A barátod nélkül az eszembe sem jutott volna. – hallom amit mond nem fogom fel hírtelen.

- Barátom? – ismétlem el szavát.

- Igen. – helyesel bólogatva. – Még az nap este, hogy idejöttél, eljött a barátod, hogy a segítségemet kérje. Nagyon őszintének tűnt, s látszott rajta, hogy bárhogy, de segíteni akar neked, így beleegyeztem és kitaláltuk, hogy mi is legyen pontosan. – magyarázza el. – Bár eleinte mikor először megtudtam, hogy Erik apja téged küld ide, azt terveztem, hogy először megnézem, hogy mennyire vagy tehetséges, és annyi ideig húzom a küldetésed, ameddig csak bírom, hogy minél tovább nekem dolgoz, és abban is reménykedtem, hogy közben meghódítalak magamnak. – neveti el magát hangosan. – De Youngyae teljesen átírta a terveimet. – sóhajt egy nagyot lemondóan.

- Youngyae. – lepődök meg a név hallatán. Mikor azt mondta, hogy Barátom nem tudtam eldönteni, hogy kire gondol.

- Igen, és már mindent elintéztem ha nem gond. – jön be az ajtón az emlegetett egyén egy hatalmas mosollyal. Amint meglátom és tudatosul bennem, hogy valóban ő az, már szaladok is hozzá és nyakába borulok.

- Annyira sajnálom. – tör ki belőlem a sírás.

- Nincs mit sajnálnod. Mindenki ezt tette volna a helyedben. – simogatja meg a fejem és ölel ő is magához.

- Annyira örülök, hogy nincs semmi bajod. – hajolok kicsit távolabb tőle, de csak éppen annyira, hogy meg tudjak bizonyosodni róla, hogy valóban igazam van és már ölelem is újra szorosan magamhoz, mit sem törődve az oldalamba nyilalló eszméletlen nagy fájdalomra.

- Jól van na. Most már minden rendben. – simogatja meg újra fejem és tol el magától. De én nem hagyom magam. Nem akarom még elengedni. – Még is mit szólna Jackson ha ez most látná. – neveti el magát újra. Én viszont csak értetlenül nézek rá. Nem értem mit akar most ezzel mondani, de végül nagy nehezen elengedem, de ahogy leül a kanapéra én is rögtön leülök mellé.

- Intéztem neked egy új szállást, és az összes holmidat ami a régi lakásodban maradt már átvittem az újba. Bár ruhád az nem sok volt, így azokat majd venned kell majd újakat. – kezd el magyarázni. – És azt beszéltük Bon Hwa-val, hogy nem biztos, hogy lót tenne neked ha rögtön hagynánk egyedül élni, így ha nincs ellenedre akkor én is beköltözöm hozzád. – néz rám, hogy beleegyezem e feltevésébe mire csak buzgón rázom a fejem benne vagyok. – Remek. – mosolyodik el. - Van esetleg valami amit ezen kívül szeretnél? – néz rám kíváncsian.

- Én…- akadok el. Nem tudom, hogy egyáltalán van e jogom kérni bármit is. Örülnöm kéne, hogy most nem Erik kínzását kell elviselnem, nem pedig követelőznöm.

- Mond csak. – bátorít barátom mire kicsit összeszedem magam és kimondom.

- Ha lehetséges, iskolába szeretnék járni. – ezt hallva viszont csak elneveti magát. értetlenül nézek rá. Ennyire furcsa dolgot mondtam volna?

- Sejtettem, hogy ezt fogod mondani. – hagyja abba a nevetést.

- Már beszéltem a volt osztály főnököddel. Azt mondta, hogy holnap délben nyugodtan menj be és el tudjátok intézni a papír munkát. – szólal meg Bon Hwa is. Ledöbbenve nézek rá. – Bár annak jobban örülnék, ha inkább alattam dolgoznál tovább a bandában. – neveti el magát. - Bár azt tartsd észben, hogy bármikor szívesen látlak, még ha nem is, hogy csatlakoz csak, hogy velem találkozz. – kacsint rám de már neveti is el magát.

- Ha így mondod, még a végén azt hiszi, hogy kötelessége ágyba bújni veled mert segítettél neki. – morran rá barátom.

- Nem várok el semmi ilyesmit. De ha úgy adódik eszem ágában sincs visszautasítani. – jelenti ki.

- Még egyszer nagyon köszönöm, hogy segítettél nekem. – állok felés és hajolok meg amilyen mélyen csak tudok. – Amint tudom meghálálom valahogy, minden féle képen.

- Rendben van. – áll fel Bon Hwa is és lép oda, hozzám, hogy felegyenesítsen. – Szavadon foglak majd. – mosolyog rám.

- Igen. – bólintok egyet hálásan, majd visszaül a székébe. – De szerintem most már menjetek. Mindkettőtökre rá fér a pihenés. – folyt egy apró ásítást. – Ma estére még maradjatok itt. Hyuk majd megmutatja melyik szobában fértek el mindketten. – jön be erre, gondolom az előbb említett banda tag aki csak meghajol és nyitja az ajtót, hogy kövessük.

- Rendben. – állunk fel. – Nagyon szépen köszönök mindent. – hajolok meg újra. Youngyae viszont vállamnál fogva húz fel és indulunk el Hyuk után. A szobába érve egyből eldőlök a nagy francia ágyon és most kezdem csak érezni, hogy a bennem lévő egész napos feszültség átalakul mérhetetlen fáradtsággá. Azt még halványan érzékelem, hogy Youngyae is lefekszik mellém, de többet már nem. A párnát szorosan magamhoz ölelve nyom el az álom.