Az a bizonyos nyolc betű 2.fejezet

Mark

Vagy három órán keresztül mászkáltunk a plázában de egyikünk sem vett semmit. Mondjuk én kinéztem magamnak egy deszkás cipőt amit a közeljövőben meg is fogok venni. De egyenlőre nincs elég nálam. Így hazaindulunk.

- Tényleg. – fordul felém a buszmegállóban. – Gondolom még nem mondta neked senki, de a holnapi ofő helyett matek lesz, így a házit is holnapra kell megcsinálni. – tájékoztat a remek hírről.

- Pedig direkt bent hagytam a matek könyvem. Így sem fér már semmi a táskámba. – sóhajtok lemondóan egyet.

- Ha akarod szívesen visszakísérek. – ajánlja fel rögtön.

- Rendben köszönöm. – mosolygok rá hálásan és szállunk fel a buszra. Szerencsére nincs messze a pláza a sulitól. Pár megálló és szállunk is. A suliban rögtön a terem felé vesszük az irányt. A másodikra érve egy tanár megállít minket. Legalább is Jinyoungot.

- Előre megyek. – intek a terem felé fejemmel mire bólint egyet én pedig már ott sem vagyok. A terembe benyitva azonban lefagyok. Jackson éppen egy srácot csókol, de nem is akárhogy. Szinte a falra préseli. Mikor elszakadnak egymástól vesznek csak észre. Sóhajtok egy nagyot és csak utána megyek be az asztalomhoz, hogy kihalásszam a matek könyvem a padomból, és már indulok is ki a teremből. Nem nézek rájuk, nem is veszek róluk tudomást. Pedig hallom, hogy Jackson mondana valamit, de hidegen hagy mit akar. Azonban mielőtt kiérnék a teremből Jinyoung nyit be.

- Na meg van a könyved? – lép be a terembe, de ahogy meglátja a még mindig egymást ölelő párost, rögtön elkussol. – Bocsánat, nem akartunk zavarni. – hajol rögtön szinte bokájáig. Szem forgatva lépek mellé és húzom egyenesbe.

- Minek kérsz bocsánatot? Ha zavarunk akkor legközelebb nem a suliban esnek egymásnak. – nézek rájuk egy enyhe fintorral és Jinyoungot magam után húzva kimegyek a teremből. Hallom, hogy utánam kiált, de pont leszarom, hogy mit akar. Még ha csak csesztetni is akart nap közben ne fusson utánam miután egy másik srác torkában járt alig két perce. Nahát ez nagyon nem hiányzott a napomhoz. De nem hagyom, hogy emiatt a két idióta miatt tönkre menjen a nap maradék része. Inkább csak igyekszem elfelejteni. Viszont ahogy látom Jinyoungot igen is megviselte a történtek.

- Te tényleg nagyon bátor vagy. – szólal meg végül egy mosolyt erőltetve az arcára.

- Miért nekem kéne bocsánatot kérnem, ha ők csináltak ilyesmit rossz helyen. – vonok vállat nemtörődömön.
- Nem félsz, hogy csinál majd valamit?

- Nem félek tőle, hogy csinálna bármit is. – gondolkodom el röviden. – Én itt erre megyek. – intek fejemmel balra. 

- Rendben. Akkor majd holnap találkozunk. – mosolyog rám erőtlenül. Én is bólintok neki egyet köszönésként és már indulok is. Szerencsére nem lakom olyan messze a sulitól. Nagyjából fél óra és otthon is vagyok. Ledobom a táskám a földre és miután csináltam magamnak valami kaját leülök az asztalhoz, hogy megcsináljam a holnapi házikat. Magamhoz veszem a táskámat és csak most esik le, hogy nálam volt Jackson sapkája és, hogy vissza adhattam volna neki. Francba. Pedig akkor megúszhattam volna, hogy holnap ne keljen beszélnem vele. Na mindegy. Kiveszem az összegyűrt sapkát a táskámból és egy egyszerű mozdulattal kirázom, hogy visszanyerje eredeti formáját, majd nemes egyszerűséggel a kanapémra dobom és visszatérek a házikhoz. Mikor befejezem, elmegyek zuhanyozni és rögtön lefekszem. Nagyon remélem, hogy hamar átállok erre az időzónára.  Még csak tíz van de már most alig bírok ébren maradni.

Reggel bőven időben beérek a suliba és ülök le a helyemre. Viszonylag gyorsan telik a nap, minden féle akadály nélkül. Addig fel sem tűnik, hogy a szöszi srác ma nem volt hajlandó bejönni, míg Jinyoung a szünetben, mikor kettesben vagyunk megkönnyebbülve sóhajt fel, hogy Jackson háll Istennek nem jött ma be. Most már értem, hogy miért volt ilyen nyugodt ez a nap. Bár így nem tudom neki vissza adni a sapkáját. És szeretném minél előbb letudni, hogy minél kevesebb ideig legyen hozzá bármilyen közöm is. Ebéd szünetben Jinyoung elment a barátaival a menzára, én azonban magamnak hoztam enni. A teremben viszont nem szeretnék egyedül enni. Hátamra veszem a táskám és úgy indulok el a tető felé, hogy ha úgy vesszük, akkor a szabadban egyek. A tetőre érve senki sincs fent, kivéve Jacksont. Pedig nem tűnik rossz helynek. Vagy csak azért nem jön ide fel senki soha, mert a szöszi itt szokott lenni és ennyire félnek tőle? De nem értem, hogy miért. Na mindegy. Nem foglalkozom vele, hogy engem néz. Becsukom magam mögött az ajtót, és a szemben lévő legtávolabbi korláthoz sétálok és telepedek le törökülésbe, hátamat nekivetve a korlátnak. Kiveszem táskából a kis dobozkát, de mielőtt nekiláthatnék az evésnek a szöszi elém lép ezzel eltakarva a napot. Nem nézek fel rá, így nem látom, hogy biztosan ő e az, de mivel nem láttam rajta kívül senkit a tetőn csak ő lehet. Leteszem az ölembe a dobozt és a mellettem lévő táskámhoz nyúlok. Kiveszem belőle a sapkáját és odanyújtom neki. Rá azonban még mindig nem nézek, csak folytatom tovább a még el se kezdett evésem. Nem törődöm vele, hogy lesokkolt a látványtól, hogy az állítólagosan imádott sapkáját, hol, hogyan tároltam eddig és, hogy milyen egyszerűséggel veszem elő a telezsúfolt táskámból.

Jackson

Key örülhet az életének. Baromira felhúzott, azt hittem kinyírom! De szerencséje volt, egy ujjal se nyúltam hozzá. Remélem viszont eléggé ráijesztettem ahhoz hogy leálljon a hülyeségeivel. Basszus! Emiatt egész este nem tudtam aludni és még a sapkám sincs meg! Minden esetre másnap bementem a suliba de csak ebéd szünetre érek be és egyből a tetőre megyek. Ahogy a korlátnak támaszkodva nézem az eget, belefeledkezem az időbe. Csak arra leszek figyelmes hogy nyílik az ajtó. Na, ez most vagy Key vagy Yugyeom. Ezt gondoltam de nagy meglepetésemre egyik sem, mert Mark az. Egy szót se szól, csak le ül a tőlem legtávolabb eső helyre. Nem tudom annyiban hagyni. Mellé sétálok mire rám se néz, hozzám se szól csak előkotor valamit a tatyójából és felém nyújtja. A felismerés sokkoló..

- Te.. jó ég.. – sápadozva elveszem a sapkát és körbeforgatom. Tiszta gyűrött, a felirat rajta csupa karc. Egy pillanatra mindenről megfeledkezem és csak a sapka jár a fejembe. Nem tudom örüljek e amiért meg van vagy sírjak amiért ilyen állapotban kaptam vissza, de végül összeszedve magam Markra nézek. - Szóval nálad volt.. - sóhajtottam. Azért kicsit megkönnyebbültem hogy meg van.

- Ja. Elvégre te raktad rám ha nem tévedek. - eszik tovább még mindig nem nézve rám. Erre nem tudok mit mondani szóval egy hosszú és kínos csend következik. Ezután viszont leülök mellé felvéve sapkám és ránézek.

- Mond.. Mit tettem ami miatt ennyire gyűlölsz? - komolyodok el. Nem sokan láthatnak ilyennek.

- Azon kívül, hogy alap járat egy bunkó, egoista beképzelt fasz vagy? - néz rám most először. - Amúgy nem tettél ellenem úgy különösebben semmit, de így is elég okom van rá, hogy ne akarjak a közeledben lenni. - tér vissza az evéshez.

- Veled talán sosem fordult elő hogy el akartál rejteni valamit az emberek elől valamivel? Nem is ismersz igazán, de ítélkezel. Ugyan olyan vagy mint a többi. - állok fel és egy lenéző pillantás után kicsit arrébb megyek. Elpakol a táskájába és mellém sétál.

- Elég hozzád hasonlóval találkoztam már, hogy teljes jogom meglegyen hozzá, hogy azt gondoljak rólad mait akarok. És azt magyarázd már el, hogy miért hiszi minden hozzád hasonló ember, hogy csak neki van múltja amit el akar felejteni? - erre ideges lettem és nem tudom mi jött rám de megfogva karjánál lerántom és a padlóba vágom.

- Mert talán csak a jó kisfiúknak van joguk megsértődni?! - üvöltöm rá vállánál leszorítva.

- Mert ugye, ha valaki olyan nagy gengszter rögtön erőszakhoz folyamodik. De ki kell, hogy ábrándítsalak. Egyáltalán nem vagy ijesztő. Nem tudsz olyat tenni velem, hogy én megijedjek tőled. - hihetetlenül felidegesített. Le kell higgadnom. Nem akarom megütni.. Nem fogom megütni. Kicsit vállába markolok. Elkezdek nevetni és leszállva róla visszaülök a helyemre.

- Egyszer mutatja meg az ember az igazi arcát és szemre hányást kap érte. Yugyeom-nek igaza volt.. Fel kellet volna adnom.... Menj! Szaladj csak vissza ahhoz a mit sem sejtő naiv pajtidhoz. Szólj ha meguntad a gyávaságát. – legyintek, majd elkezdek táskámban kutakodni. Kell egy cigi!

Mark

Teljesen lesokkolok, mikor elkezd nevetni és leszáll rólam. Nem erre számítottam. Minimum arra, hogy arcba vág, vagy egy durvára sikerült csókra amiben véresre harapja a számat, figyelembe véve, hogy nyíltan felvállalja melegségét. De ez lesokkolt. Hirtelen nem is tudok felállni, csak bambán bámulok magam elé. Na jó, szed össze magad. Jobb lesz ez így. Legalább már remélhetőleg nem fog rajtam legyeskedni. Felállok nagy nehezen és táskámat magamhoz véve indulok el.

- Ahogy akarod. - szólok még oda. Az ajtóhoz érve viszont megállok és felnézek rá. Valamiért összeszorul a szívem ha őt nézem így. De mielőtt tovább gondolhatnám a dolgot visszamegyek az iskolába. Nem szabad ilyeneken gondolkodnom. Nem engedem, hogy megismétlődjön a múlt.

Jackson

Idegesen gyújtok rá. Elegem lett. Nem leszek mindig én a rossz. Akkor legyen csak olyan mint az összes többi, nekem olyan nem kell! Felhívom Yugyeom-t telefonon.

- "Mond" - szól.

- Húzd fel a beled! - parancsolok rá. Pár perc múlva itt is van.

- Baszott lassú vagy! - vágom hozzá üres cigis dobozom.

- Hé! - állt volna nekem de belenéz a dobozba.

- Ez üres! Mennyit cigiztél ma??

- Nem mindegy? Minden álmom fiatalon meghalni. - dőlök hátra.

- Mi bajod van? Ki dobtak? - guggol le mellém.

- Hogy van az, hogy akárhányszor levert vagyok mindig ez az első kérdésed? - erre csak vállat von és leül mellém.

- Hol volt a sapkád?

- Marknal.

- Mark? Mármint a következő áldozatod?

- Már nem az. Feladom. - sóhajtok. - Elegem lett.

-.. Ma.. olyan furcsa vagy... - szünet végén összeszedem magam és most az egyszer időben beérek órára. Ledobom a táskám és levetődve elnyúlom a padomban. Mindenki úgy néz rám mintha szellemet látott volna. Még 10 perc van az órából.

Mark

A terembe érve rajtam kívül még szinte senki sincs bent. Leülök a helyemre, és próbálom elterelni a gondolataimat az előbbi eseményről, de nehezen megy. Tényleg nagyon meglepett Jackson viselkedése. Ő az első, aki egy ilyen után nem behúz nekem, vagy erőszakkal letámad. Most vagy tényleg sikerült a lelkébe gázolnom, bár azt nem nagyon értem, hogy mivel, vagy rohadtul undorodik tőlem ahhoz, hogy letámadjon. De az még nem zárná ki azt, hogy megüssön. Nem értem mi járhat a fejében. Mondjuk, azt sem értem miért jár ő az én fejemben. Hisz attól még, hogy most ilyen volt, nem tudhatom biztosra, hogy nem olyan e mint a többiek az előző sulimból. Az is lehet, hogy ez is csak egy hülye trükkje. Nem szabad újra belesétálnom egy ilyen csapdába.

Mindjárt vége a szünetnek, és Jinyoung is most ér vissza az ebédből. Egyből hozzám, jön oda és kezd el mesélni valamit amit most hallott az egyik haverjától. Sikerül vele elégé elterelnie a figyelmem, hogy nagyjából sikerüljön elfelejtenem az előbbi gondolataimat. Még csak gondolni sem érdemes ilyenekre. Egyszer már eldöntöttem, hogy újra kezdek mindent.

Még csengő előtt mindenki beér a terembe. Még Jackson is. Ahogy végigsétál a padok között, és mellettem a helyére megy, végig követem szememmel. Nem tudom miért csinálom, de majdnem hátra is fordulok ahogy mögém ér. Szerencsére a csengő időben visszazökkent, és innentől már csak az órára figyelek. Mivel mára ez volt az utolsó óránk Jinyoung már összepakolva készen az induláshoz áll előttem, és siettet. Mivel egy ideig egy irányba megyünk haza, így megbeszéltük, hogy ma együtt megyünk. Mielőtt szétválnánk Jinyoung felé fordulok kíváncsian.

- Van a közelben edző terem? – teszem fel kérdésem ami már tegnap este is eszembe jutott.

- Szoktál edzeni? – néz rám furán. Nem vagyok valami izmos így érthető, hogy miért néz így rám.

- Nem úgy, ahogy gondolod. – javítom ki gyorsan. – Inkább egy olyan terem kéne, ahol kényelmesen lehet ugrálni, szaltózni meg hasonlókat csinálni. – magyarázom el, hogy mire gondolok.

- Amolyan akrobatikás cuccokhoz?

- Igen, valami olyasmihez.

- A plázától talán két megállóra van egy nagyobb sportpálya, versenyeket is szoktak ott tartani, és kell lennie olyan teremnek is amilyet keresek. – gondolkodik el kicsit és magyarázza el, hogy merre van.

- Köszi, akkor holnap találkozunk. – intek neki és már megyek is.

- Igen, szia. – köszön el ő is. Már otthon sem volt időm elmenni kicsit gyakorolni, és mióta itt vagyok sem voltam egyszer sem, és már kezd nagyon hiányozni. Hazamegyek átöltözöm valami kényelmesebb és sportosabb cuccba és már indulok is a megadott helyhez. Könnyen odatalálok, mert tényleg nagy és már messziről kiszúrtam. De magát a termet már közel sem találom meg benne ilyen könnyen. Nagyon sokat kóválygók és több embert is megkérdezek, mire megtalálom. Megkönnyebbülve nyitom ki a két szárnyas ajtó egyik felét és lépek be a hatalmas terembe. De ahogy beérek lefagyva figyelem, ahogy Jackson épp most ér földet egy kicsit nehezebb szaltó után. Nem csinálta a legszebben de akkor is a földön koppan az állam. Hajába túrva nézett rám, de nem szólt semmit csak folytatta a gyakorlatozást. Túlteszem magam a meglepettségen, és nem törődve vele, pakolok le egy közeli padra és kezdek el nyújtani bemelegítés ként. Bár legszívesebben sarkon fordultam volna és kimentem volna a teremből, de már tényleg nagyon hiányzott az edzés, és nem hiszem, hogy lenne a közelben még egy hely ahol gyakorolhatnék. Nyújtás közben bár igyekszem nem Jacksont figyelni, hogy miket csinál, nehezemre esik nem tátott szájjal nézni, ahogy a levegőben ugrál. Kifejezetten ügyes.

- Nem gondoltam volna hogy te is edzel. - tart egy kis szünetet belekortyolva vizébe. Kicsit meglepődök, hogy a mai után idejön hozzám beszélgetni, de inkább nem firtatom ezt a témát.

- Én se gondoltam volna, hogy te edzel. - állok fel egy majdnem sikerült spárgából. - Mármint az egyértelmű volt, hogy edzel, csak azt nem hittem, hogy pont ezt. - fordulok kicsit háttal neki és hajolok le terpeszben, hogy befejezzem a nyújtást. - De egész ügyes vagy. - állok fel és fordulok felé. Ő viszont enyhén nyitott szájjal bámul rám. - Mi az?

- Nem.. Semmi.. - köszörüli meg torkát elnézve. Kicsit döbbent volt. Furcsállva nézek rá, de kerüli a tekintetem. Nem tudom mi üthetett belé hirtelen. De mindegy is.

- Rég edzetem már. Nincs kedved egy apró versenyt tartani, hogy újra belejöjjek? Megmutatod a legkönnyebb ugrást amit tudsz, és én azt utánad csinálom. És fokozatosan nehezíted az ugrásokat. Az nyer aki a végén olyat tud amit a másik nem. - mondom el neki az ötletem. Úgy is jobban szeretek úgy edzeni, ha nem egyedül kell csinálnom. És így talán még szórakoztatóbb is lesz.

- Hmm, miért is ne. - vetett felém egy apró mosolyt. - De tegyük érdekesebbé a dolgot! A nyertes kapjon valami jutalmat.

- Jutalmat? - nézek rá kicsit meglepődve. - Milyen jutalmat? - kicsit félek, hogy mit talált ki, de végül is én vetettem fel a verseny ötletét. Mondjuk, ha valami nagyon durva dolgot talál ki, akkor visszautasítom.

Jackson

Ha ideges vagyok a legjobb stressz oldó az edzés.. méghozzá az akrobatikus. Lassan egy órája edzem mikor nyílik az ajtó és legnagyobb meglepetésemre Mark áll benne. Épp annyira meglepet mint én, de nem szól semmit csak neki áll nyújtani. Miután befejezem az utolsó gyakorlatot és kicsit lepihenek, lenyelem korábbi sértettségem és megszólítom. Azt hiszem eddig ez a pár mondat amit itt váltottunk volt a legnormálisabb az összes közül. Megkönnyebbültem, hogy tudunk normálisan beszélni ugyan akkor nagyon befeszülök ahogy azt nézem ahogy nyújt és bele pucsít az arcomba. Nagyon óvatlanul viselkedik! Igazából rengeteg alkalmam nyílt már hogy letámadjam, csoda hogy nem tettem meg. Ez a mostani viszont kemény volt. Inkább gyorsan félre nézek. Nem szabad ráugranom! Ne ugorj rá!! De hál' isten eltereli a figyelmem. Szóval egy verseny? Ez érdekesen hangzik! Na meg remek alkalom is a számomra!

- De tegyük érdekesebbé a dolgot! A nyertes kapjon valami jutalmat.

- Jutalom? - néz rám kicsit meglepetten. - Milyen jutalom? - széles mosolyra húzom a szám.

- Mondjuk a nyertesnek a vesztes teljesíti egy kívánságát! Mit szólsz?

- Egy kívánságát? - néz rám bizonytalanul és gondolkodik el. - Milyen kívánságra gondolsz?

- Azt majd a végén elárulom. - mosolygok rá sötéten. - Persze ha van hozzá merszed! - látszik rajta, hogy nem nagyon tetszik neki az ötlet, és alaposán átfontolja.

- Legyen. Benne vagyok. - nyújtja felém a kezét, mire megrázom.

- Akkor kezdjük! - állok a pályára és megmutatom neki a legegyszerűbb szaltómat. - Most te jössz! - adok neki helyet.

- Szép. - jön oda hozzám aprót tapsolva, és már ugrik is, hogy ő is megcsinálja amit én az előbb. - Azért ennél nehezebbre gondoltam. - neveti el magát felegyenesedve.

- Te mondtad, hogy a legegyszerűbb.. De ahogy akarod! - csinálok ezúttal egy dupla szaltót.

- Ügyes. - lepődik meg de azért ennek is rögtön neki rugackodik. - Van még más szaltód is? Vagy rúgásokat is ismersz? – egyenesedik fel, aprót kuncogva ahogy tökéletesen megcsinálja. 
- Inkább pörgessük fel az eseményeket és fejezzük ezt be gyorsan! - mozgattam kicsit meg magam. Ezt a mozdulatomat nemrég fejlesztettem tökéjre. Ha ezt megcsinálja megeszem a sapkám! Rákészülök és megcsinálom a legnehezebb rúgó szaltóm. Remekül érek földet. Nagy levegőt veszek és kifújom magam, majd rásandítva elmosolyodom. Látszik rajta, hogy kicsit lefagyott.

- Azta. - nyögi ki végül. – Jó rég csináltam ehhez hasonlót. - ezzel most sikerült meglepnem. - Akkor hajrá. - lép előrébb és lendül neki. Kíváncsian figyelem mit lép. Mikor meglátom, hogy neki ugrik meglepődöm és felkészülök hogy veszítek, csakhogy leérkezéskor megbotlik és az oldalára esik. Kicsit megijedek így gyorsan odarohanok.

- Jól vagy? - teszem vállára kezem.

- Igen. - rázza meg kicsit a fejét. - Asszem vesztettem. - állapítja meg, miközben felhúzom a földről. Széles mosollyal nézek rá.

- Ez esetben kérem a jutalmam! - sóhajt egyet és csak utána néz fel rám.

- Legyen. Így a fair. Mit szeretnél?

- Hmm.. - gondolkodok el pedig már rég tudom mit akarok. - Egy randit! Gyere el velem randizni!

- Randi?- néz rám döbbenten. - Amolyan randi randi? Mármint ahogy a párok szoktak randi?

- Hogy máshogy lehet még randizni? - nevettem.

- Lenne egy két ötletem. - néz rám még mindig hitetlenül.

- Én egy rendes randira gondoltam. Igazi, párok közti randira.

- Legyen, elvégre te nyertél. Mondjuk ez a páros dolog még új nekem. - egyezik végül bele, de még mindig bizonytalanul néz rám. Kicsit nevetnem kell arca láttán

- Ugyan, ne aggódj már! Ez csak egy randi! Nem foglak felfalni! - teszem vállára kezem nyugtatóan.

- Nem félek. - szól oda epésen. - Az eddigieknél nem lehet rosszabb amiken voltam. Bár azokról nem tudom, hogy lehet e őket rendes randinak hívni. - gondolkodik el magában

- Nos, ez egy rendes randi lesz. - hajolok füléhez suttogva. - Csak várd ki a végét!

Mark

Jó ötletnek bizonyul a verseny. Jól érzem közben magam. Amilyen szaltót csinál, olyan csinálok én is. Egész könnyűeket csinál, bár így, hogy rég gyakoroltam, oda kell figyelnem rendesen, hogy sikerüljenek, és nem megy csak így rutinból. Mikor azonban beszólok neki, hogy a szaltókon kívül nem ismer e mást, egy olyan pörgő rúgást mutat be, amit már nagyon nagyon rég csináltam. És egyébkén egyáltalán nem tartozik a könnyűek közé. Ő viszont nagyon szépen hajtja végbe az ugrást. Rendesen meg is lepődök rajta, hogy ilyen ugrásokat is ismer. Sok időbe telt régen, hogy ezt meg tudjam rendesen csinálni. De ha akkor sikerült, akkor most is kell neki. Veszek egy nagy levegőt és már ugrok is. Jól indítom az ugrást, és a levegőben sem rontok. Viszont a leérkezés már nem megy olyan egyszerűen. Rosszul érkezem az egyik lábamra és nem bírom megtartani magam, így a földön kötök ki. Rögtön odajön hozzám, hogy minden rendben van e velem. Rögtön megnyugtatom, és miközben felhúz a földről megállapítom, hogy vesztettem. Viszont mikor közli velem, hogy mit akar tőlem, nem hiszek a fülemnek.

- Randi? – ismétlem vissza a szót amit az előbb mondott. Hírtelen nem tudom eldönteni, hogy még is, hogyan kéne értelmeznem ezt a randi dolgot. De ahogy kifejti, hogy mire gondolt, még kevésbé tudok hinni neki. De megígértem, így kénytelen vagyok elfogadni. De még mindig nem bízom benne, hogy tényleg olyan randira gondolt amilyen a filmekben szokott lenni. Tudom, hogy már megtanulhattam volna, hogy felesleges reménykednem benne, de valahogy még is meg akarok most bízni Jacksonban. Csak tudnám miért. Hazafelé menet próbálom kiverni a fejemből ezt a féle bizalmat, hisz ha nem bízom benne, akkor csalódnom sem kell. És nem fog fájni annyira, ha újra pofára esek. Még is bízom benne, hogy ez egy normálisnak mondható randi lesz. Ha még sem… Nincs már arra erőm, hogy megint újra kezdjek mindent. Még ha most randira megyek is Jacksonnal, elméletileg nem tudja, hogy meleg vagyok. És ennek így is kell maradnia. Nem tudhatja meg senki sem.

Az elkövetkezendő napok kifejezetten csendesen és nyugodtan teltek. Most már nem csak Jinyounggal vagyok jóban az osztályban, hanem néhány haverjával is. Úgy is mondhatjuk, hogy bekerültem a baráti körébe. Sőt még az osztályon kívülről is összebarátkoztam pár emberrel Jinyoung által. Az egyik alattunk lévő osztályba jár egy thai gyerek, aki egész szimpatikus. A nevét nem jegyeztem meg, bár ezzel nem csak vele vagyok így, de a beceneve cuki. Azt hamar megjegyeztem. BamBam. De ez nem azt jeleni, hogy állandóan velük vagyok. Legtöbbször Jinyounggal vagyok kettesben vagy egyedül. Más nem nagyon történt, aminek örülök is. Jobb ha inkább nem kerülök a középpontba. Mondjuk így is hallom, hogy néhányan rólam beszélnek a hátam mögött, ami kifejezetten zavar. Mindenki azt mondogatja, hogy „ szegény srác „ Csak tudnám, hogy miért. Na jó van egy sejtésem. Ahányszor látom Jacksont folyton vagy önfeledten röhög, vagy mint egy vadalma mosolyog, és egy folytában engem bámul. A régi sulit juttatja az eszembe, hogy így pletykálnak a hátam mögött. Ez pedig kifejezetten idegesít. Már csütörtök van, és holnap lesz a napja, hogy elmegyek randira Jacksonnal. Egy dolgot minden féle képen tisztáznom kell vele. Bármi is történik, titokban kell tartania, hogy mi randiztunk. Nem akarom, hogy a többiek félreértsék, és továbbra is pletykáljanak rólam.

Jackson

Nagyon izgatott vagyok! Nem gondoltam, hogy Mark beleegyezik a randiba de nagyon örülök, hogy így lett. Itt az én nagy esélyem! Este nem tudtam aludni és a sulis napokat átvigyorogva vártam a péntek délutánt. Már mindent elterveztem! Ezt pedig az én nagylelkű és önfeláldozó kémemnek és egyetlen barátomnak Yugyeom-nek köszönhetem. Mivel ő jól kijön az emberekkel (és elég híres a lányok körében, elvégre olyan aranyos) nem volt nehéz pár dolgot kiderítenie nekem a tökéletes randihoz. Persze a suliban mindenki hátborzongatónak találta a kicsattanó jókedvem, de ez egyáltalán nem érdekelt, még Key hisztije sem tudta elvenni a kedvem. Bár Markal nem beszéltünk csak pár szót a napokban, de ez még mindig több volt mint azelőtt, és amúgy is a randin csak az enyém lesz! Pénteken csak még izgatottabb leszek, és alig vártam a délután ami lassacskán érkezik el! Úgy beszéltük meg, hogy a suli előtt találkozunk, hogy ne bámuljon minket az egész osztály, ahogy együtt távozunk. Így ott várok rá mikor végre felbukkan. Intek neki mire odajön hozzám.

- Mehetünk? - mosolygok.

- Igen. - sétál ide hozzám, egy aprót sóhajtva.

- Nem tűnsz valami vidámnak. Mondjuk én erőltettem a dolgot, így nem is csoda. - indultam el ő pedig követett. - Nálad van a deszkád?

- Csak fáradt vagyok. Nem nagyon megy ez az idő átállás vagy mi. - nyom el egy kisebb ásítást. - Amúgy a lakásban van ha arra vagy kíváncsi.

- Akkor viszont el kell mennünk érte. Legalább cipőt tudsz váltani és le tudsz pakolni.

- Rendben. - néz rám kicsit meglepve. - Várjunk csak... honnan tudod, hogy deszkázom? - néz rám kérdőn és vált irányt a buszmegálló felé.

- Az nem számít. Tudom és kész! - azt azért mégsem mondhatom, hogy ráküldtem egy kémemet.. Nem vetne jó fényt rám. Kicsit bizonytalanul néz rám de végül csak vállat von.

- Találkozzunk valamikor valahol, ahová szeretnél menni? Vagy el akarsz kísérni? - fordul felém kíváncsian mikor megjön a busz.

- Természetesen elkísérlek! - ragaszkodom hozzá. Kicsit vonakodva száll fel utánam a buszra.

- Ahogy akarod, nem lakom olyan messze. - ülünk le egymás mellé.

- Amúgy honnan jöttél? - igazából még semmit sem tudok róla és ez a legjobb alkalom az ismerkedésre.

- Los Angeles-ből. Bár ha jól emlékszem ezt is elmondtam bemutatkozásnál. Mondjuk nem vagyok benne biztos. - gondolkodik el.

- Igen de én nem voltam jelen akkor. Tudod, én vagyok a lógós diák. – mutatok magamra. Milyen kis feledékeny, de édes!

- Tényleg. Na mindegy. Amúgy szállunk. - áll fel és jelez. Követtem őt. Kíváncsi vagyok hol lakik.

- Szóval a családoddal ide költöztetek? - folytattam a beszélgetést.

- Egyedül jöttem, így volt a legjobb mind annyiunknak. - fordul be a sarkon és áll meg a másodig lakásnál. - Be akarsz jönni vagy megvársz itt kint?

- Ahogy neked jobb. Nem akarok betolakodni! - vagy inkább nem akarom, hogy újabb remek alkalmam nyíljon ráugrani..

- Akkor egy perc és jövök. - nyitja ki a kaput és megy be a kisebb családi házba. Pár perc múlva deszkával a kezében tér vissza.

- Akkor meg is volnánk. Gyere, innentől én mutatom az utat. - indulok el a buszmegálló felé mire követ. - Szóval te is egyedül élsz. - jegyezem meg.

- Fogjuk rá. Amúgy pontosan hová megyünk?

- Majd meglátod. - mosolyodom el és felszállva a buszra vissza megyünk egy megállót, onnan pedig 15 percet sétáltunk, közben beszélgettünk. Pontosabban én kérdezősködtem, ő válaszol. Majd végre megérkeztünk a gördeszka pályára. Egy nagyon király szabadtéri pálya, bár én itt csak lébecolni szoktam mivel deszkázni nem nagyon tudok. Csodálkozva néz körben a parkba. - Nem is tudtam, hogy van a környéken egy ilyen jó kis hely. - teszi le a deszkáját, vigyorogva és nézelődve megy egy gyors kört a parkban, hogy megnézze mik is vannak itt pontosan. Mosolyogva követem őt a szememmel.

- Tudtam hogy ez tetszeni fog. - nevetek. - De készülj fel, én csak néző vagyok. Hacsak meg nem tanítasz!

- Nem tudsz deszkázni? - áll meg előttem meglepődve. - De akkor, hogy, hogy ide jöttünk? Mondjuk ha szeretnéd és nem félsz túlságosan, akkor szívesen megtanítom az alapokat, hogy gurulni tudj. - neveti el magát.

- Hát kipróbálhatjuk. De csak ha erősen beléd kapaszkodhatok közben. - kacsintok rá. - Amúgy meg nincs különösebb oka, hogy ide hoztalak. Egy randinak az a lényege hogy mindkét fél jól érezze magát. Teljesen mindegy hogy hol vagy mivel. Meg akartam neked mutatni ezt a pályát. Én szeretem itt lógatni a lábam. Plusz kicsit arrébb van egy kosár pálya, ott jól elszoktam szórakozni.

- Kosár pálya is van. - fordul a mutatott irányba. Mikor azonban vissza fordul látszik rajta, hogy hirtelen nem tudja a helyzetet hová tenni. - Ha esés közben nem rántasz magaddal, akkor szívesen megmutatom, hogy kell. - száll le a deszkáról és áll két lépéssel hátrébb. Mosolyogva állok fél lábbal a deszkára.

- Eddig jutottam. Mit csináljak tanár úr? - kuncogva lép hozzám közelebb.

- Az első lábad told kicsit előrébb és helyezd rá a test súlyod. Majd lökj egy kisebbet a hátsó lábaddal és tedd a másik mögé. - magyarázza el és próbálja meg mutatni a levegőben, hogy hogy gondolta.

- Így? - teszem azt amit kér, elég ügyetlenül és pánikolva kapaszkodom belé. De jó.. Ezzel tönkre vágtam az imidzsemet.. Felkuncog mikor elindul a deszka én meg rögtön belé kapaszkodok.

- Fogjuk rá. - kuncog még mindig. - Ha akarod megmutatom.

- Én nem ellenkezem! - ugrok le gyorsan a deszkáról. Édes talaj! <3 Rááll a deszkára és lök a hátsó lábával egyet amit utána a másik mögé tesz. Mielőtt azonban megállna, menet közben tesz a földen egy 180 fokos fordulatot, hogy felém nézzen. Majd lök mégy egyet hátsó lábával. Mellém érve viszont leteszi hátsó lábát ezzel lefékezve és megáll.

- Hátsó lábbal tudod magad hajtani, az elsővel pedig tudsz kisebbeket kanyarodni, attól függően, hogy melyik irányba nyomod le a deszkát. - néz fel magyarázatából.

- Oké.. asszem értem. - állok rá a deszkára és bizonytalanul hajtom magam, de mikor megpróbálok befordulni sikeresen seggre esek. - Á.. bassza.. - úgy érzem ma sokat fogok káromkodni, Mark pedig nevetni.

- Jól vagy? - jön oda hozzám és nyújtja felém a kezét. - Egyenlőre ne próbálj meg ekkorákat kanyarodni. Az ilyen féle irány váltásokhoz más trükk van. Nem elég csak oldalra nyomni a deszka egyik oldalát. - hagyja abba végül a nevetést. Elfogadom kezét mire felhúzott én pedig újra a deszkára állok és már jobban megy.

- Tudod, ha olyan tanárok lennének a suliban mint te lehet nem lógnám el az órák 80%-át.-nevetek leszállva a deszkáról.

- Ügyes vagy. Már egész jól megy. - dicsér meg, de a bókomra nem válaszol csak a deszkáját bámulja ahogy lábával piszkálja.

- Mutatsz néhány trükköt?

- Ha szeretnéd. - vonja meg kicsit a vállát, de már áll is fel a deszkájára. Lök magén néhányat és már ugrat is a levegőbe és csinál egy flippet, asszem legalább is így hívják. Megy egy két kört a pálya körül, közben trükközve párat. - De rég deszkáztam. - áll meg mellettem mosolyogva és kicsit kimerülve.

- Hát most már akármikor tudsz. - mosolygok rá. - Én pedig szívesen elkísérlek majd. - motyogtam elnézve. Kint voltunk még egy ideig ő tanítgatott meg trükközött én pedig néztem. Átnéztünk a kosár pályára is, de labdánk sajnos nem volt. De majd legközelebb. Végül jól elrepült az idő fölöttünk és ránk sötétedett. Viszont ragaszkodtam hozzá, hogy haza kísérjem.

- Hát köszönöm a mai napot... - állunk meg a kapuban. - Asszem ilyenkor valami ilyesmit kell mondani. - vakarja meg tarkóját. Mosolyogva nézek rá.

- Inkább nekem kellene megköszönnöm. Szóval.. köhm.. Köszönöm.. - motyogom elnézve. Basszus.. Úgy érzem magam mint valami szűz kislány.. Tiszta gáz..

- Nem. Mármint... - néz ő is félre. - Jól éreztem magam. Jó volt egy igazi randin részt venni. - fordul vissza felém. - Köszönöm, és bocsi.

- Miért kérsz bocsánatot? - nevetek halkan. De boldog vagyok, hogy ezt mondta.

- Asszem kicsit félre ismertelek. - túr hajába. – Azt mondjuk nem mondom, hogy nem volt okom azokat feltételezni rólad. De bocsi. - erre csak összeborzolom a haját.

- Volt rá okod. Nem vagyok jó ember és ez nem változik. De nem vagyok olyan rossz sem mint amilyennek hisznek... Nos, jó éjt! Tényleg kösz.. a mait. - köhintek zavarban.

- Igen, jó éjt. - bólint ő is egy aprót és megy be a házba. Ezután én is hazamegyek, egész úton mosolyogva.

Mark

Már lassan két hete itt vagyok, de egyszerűen nem tudom megszokni ezt az idő átállásos dolgot. Most is kis híján elaludtam utolsó órán. Szívem szerint most rögtön hazamennék és reggelig aludnék. Na jó tudom, ha most elaludnék akkor megint olyan hajnali kettő három körül kelnék. Miért ilyen macerás az alvás? Az iskolából kilépve látom, hogy Jackson integet nekem így oda megyek hozzá. Majdnem elfelejtettem mit beszéltünk meg annyira az alvás körül járt az agyam. Mikor azonban közli, hogy átugrunk hozzám a deszkámért, éberebb leszek. Nem tudom, hogy jó ötlet e ha megtudja, hogy hol lakom. Még mindig nem bízom benne annyira, hogy tudjam nem lesz ebből bajom. De annyira magabiztosan és ellenvetést nem tűrően mondja, hogy ő is elkísér, hogy képtelen voltam ellenkezni. A házhoz érve viszont meglepődök, hogy nem akar bejönni. Azt azért nem mondom, hogy bánom a dolgot. Anya legjobb barátnőéé a lakás, így gyakorlatilag velük élek, még ha ő jelenleg nincs is itthon. Elutazott valamilyen munka ügyben olyan fél évre és az egész családja vele együtt ment. De hiába lakom most jelenleg egyedül, még se az én házam, és nem szívesen engednék be idegeneket más házába.

Gyorsan lepakolok, átváltom a cipőm és megkeresem a deszkám. Legalább kipróbálhatom milyen az új cipőm amit pár napja sikerült végül megvennem. Rákérdezek, hogy pontosan hová is megyünk, de nem hajlandó elárulni, így csak csendben követem. Míg odaérünk, egy folytában csak beszél. Annyira nem idegesítő. Viszont az állandó kérdezősködésével nem nagyon tudok mit kezdeni. Válaszolok mindegyikre amelyikre tudok és ennyi. Mikor odaérünk nagyon meglepődök. Nagyon jó kis hely. Gyorsan leteszem a deszkám és körbe gurulok a parkban, hogy kicsit feltérképezhessem a terepet. Mikor azonban benyögi, hogy ő ma csak néző lesz, mert nem tud deszkázni kénytelen vagyok megállni mellette. Nagyon ledöbbenek, hogy nem tud deszkázni. De azt még kevésbé értem, hogy akkor még is miért jöttünk ide. Azonban a válaszával sem leszek előrébb. Nem értem, hogy mit akar tőlem. És válaszolni sem tudok rá. Egyszerűen nem vagyok hozzászokva, hogy valaki így viselkedjen velem. Így inkább csak gyorsan felajánlom, hogy megtanítom deszkázni. Ami kifejezetten jó ötletnek tűnik. Sokat bénázik, és sokszor nevetek rajta de végeredményben jól érzem magam. És ahogy látom ő is. Egész gyorsan elrepül az idő. Kicsit ki is merülök nap végére. Jó volt egy kicsit újra deszkázni. Rögtön felveti, hogy haza kísér. Nem akarom elfogadni de nagyon ragaszkodik hozzá, így nem bírom lebeszélni róla. Viszont bármennyire is jól éreztem magam deszkázás közben, nem jut más az eszembe csak az, hogy hátsó szándék miatt akar haza kísérni. Régebben is mindig ez volt. Mondjuk akkor nekem kellett haza kísérnem őket. Most viszont, hogy tudja, egyedül lakom … Csak reménykedem benne, hogy nem így van, de valahogy még sem tudok benne hinni. Viszont a kapuban megáll és még csak fel sem ajánlja, hogy bekísér vagy, erőszakkal be akarna jönni. Azt hiszem valóban tévedtem vele kapcsolatban. Ennek pedig magam számára is meglepően örülök. Kénytelen vagyok tőle bocsánatot kérni, és persze meg is köszönöm a mai napot. Nagyon aranyos, ahogy ő is megköszöni, és utána elmegy. Várjunk mit mondtam az előbb? Aranyos? Ezt gyorsan ki kell vernem a fejemből. A szobámba érve ledobom magam az ágyra és még egyszer végiggondolom a mai napot, de a végére sem jutok már alszom is. Nem aggódom amiatt, hogy holnap mikor kelek elvégre hétvége lesz.

Jackson

Nagyon jól éreztem magam a randin és úgy láttam Mark is. Otthon elégedetten nyúlok el az ágyon és felhívom Yugyeom-t hogy beszámoljak neki.

-" Hallo? "

- Ne halloz itt nekem. Rajtam kívül senki sem keres.

-" Össze tévesztesz magaddal. "- jegyezte meg, de csak nevetek. -" Ezek szerint jól sikerült a randid. "

- Randiztam? ÉN tényleg randiztam! - nevetek mire ő is.

 A hétvége nagyon lassan telik.. csiga lassan! Szeretném újra piszkálni kicsit Markot, itthon unalmas egyedül.

Hétfőre összeszedtem magam valamennyire, de alig várom, hogy újra láthassam Markot! Első óra előtt összefutunk a szekrényünknél, mivel ugye most már egymás mellett van.

- Hogy telt a hétvége? – kérdezem a szekrényemben turkálva. – Sokat gondoltál rám?

- Hát az tuti, hogy kevesebbszer, mint te rám. – kuncog lekezelően.

- Ah! Az tuti! A zuhany alatt, a kanapén és az ágyban is számtalanszor eszembe jutottál! <3 – nyűglődök, mire csak sóhajt.

- Úgy érzem megerőszakolták a lelkem…

Erre nevetve paskolom meg a fejét, mire csak elhúzza a száját.

Valamiért úgy érzem mintha nagyon bámulnának.. Mikor hátra fordulok be is bizonyosodik ugyanis Key gyilkos tekintettel bámul minket. Erre kekeckedve elmosolyodom és magamhoz ölelem Markot haját simogatva. Ő persze csak ellök és homlokon bök:

- Ha kérhetem ne rajtam éld ki a beteges szeretet hiányodat!

- Bocsi csak olyan cuki arcot vágtál! – pimaszkodom. Szem forgatva távozik egy gúnyos mosoly kíséretében. Erre visszafordulok Key-hez és rányújtva a nyelvem én is elmegyek. Még szemem sarkából látom, hogy bosszankodva csapja be szekrényét.

Key

Ezt egyszerűen nem hiszem el! Kidob egy ilyen nem törődöm senkiért aki még csak nem is meleg?? Látszik, hogy nem akar semmit se Jackson-tól, az az idióta mégis a nyomában lohol mint egy kutya! Én miért nem voltam jó?? Mindent pontosan úgy csináltam ahogy azt ő szerette!! Ezt nem hagyhatom annyiban!! Az a srác.. nagyon megbánja!!

Dühöngve megyek a termek felé de annyira elvagyok foglalva a gondolataimmal, hogy belesétálok valami felhő karcolóba.

- Vigyázz má.. - kezdem, de felnézve kicsit megbékélek. – Csak te vagy az Minho. – sóhajtom.

- Mi zaklatott fel ennyire? – túr a hajamba.

- Semmi! – csapom el kezét idegesen. – Menjünk! – indulok el.

- Hová megyünk? – lép oldalra hogy behajoljon elém, mire kicsit hátra hőkölök.

- Majd meglátod! – tolom el arcát és Jacksonék osztály terme felé veszem az irányt. Nem nehéz kitalálnom mivel bosszanthatom fel a srácot.

- Ugye nem akarsz valami rosszba rángatni megint? – lép elém mosolyogva. – Vagy cinkos társat akarsz belőlem csinálni?

- Talán nem lennél a cinkos társam? – húzom fel csábosan fél szemöldököm.

- Azt nem mondtam. – lép vissza mellém. – Csak kíváncsi vagyok kinek a gyilkosságában segédkezem.

- Nem mindegy az? A lényeg hogy velem. – kacsintok rá.

- Csak gondoltam nem ártana tudni az áldozat nevét, ha a rendőrségen kihallgatnak. Különben hogy vállaljam magamra a hülyeségedet?

- Nagyon humoros.. – sóhajtok lefárasztva, majd kicsit energikusabbá válok mikor végre a 11. évfolyam 5. osztályának a termét meglátom. Feltűnően berontok mire mindenki rám figyel fel.

- Hé te! – fordulok egyből a nemrég Jacksonnal látott srác felé, mire rám néz.

- Mi van?

- Te és Jackson.. Az imént láttalak titeket a folyosón ölelkezni. Csak nem jártok? – nevetem el magam. – Ezek szerint.. te meleg vagy?