Kétségek közt 2.fejezet

Jackson

Már van egy jó két hete annak, hogy Markkal összefutottam abban a sikátorban. És azóta sem változott semmi. Sőt mintha jobban kerülne mint azelőtt. Pedig már azt hittem, hogy most majd akkor jobban ki fogunk jönni egymással. Úgy néz ki újra tévedtem.

- Szóval? - lök meg vállamnál Jaebum.

- Hm? - nézek rá kérdőn.

- Rendben akkor májat eszünk. - sóhajt egy nagyot lemondóan. - Két májas menüt kérünk. - fordul Az egyetem büfés néniéhez aki az ebédet szolgálja fel.

- De miért? Hiszen azt utálom. - akadok ki.

- Parancsoljatok. - adja ide nekünk a büfés néni mire egy jó méterre eltartva magamtól a tányért követem Jaebumot.

- Tudom, és így jár az aki nem figyel a másikra. - szögezi le majd ül le az első üres helyre. Nyafogva követem és ülök le vele szemben.

- Nem szeretlek. - kezdek el dúrcázni.

- Még is mi van veled mostanában Jackson? - néz rám komolyan nem is törődve megszólalásommal.

- Ezt meg, hogy érted? - nézek rá értetlenül felhagyva a nyafogással és váltok én is komolyra.

- Hát épp erre. - bök rám evőpálcikájával mire csak felhúzom egyik szemöldököm jelezve, hogy még mindig kunsztom sincs miről beszél. - Az elmúlt időben ez már a sokadik alkalom, hogy meg sem hallod ha hozzád beszélek annyira el vagy merülve a gondolataidban. - fejti ki mire elgondolkodom egy pillanatra majd csak vállat vonok.

- Nekem nem tűnt fel.

- És ez a másik. Tudom, hogy meg fogom bánni, hogy ezt mondom, de hiányoznak azok az unalmas idegölő szar poénjaid. Nem rég még valami olyasmit nyögtél volna be az előbb, hogy "királyi személyednek az ilyenek fel sem tűnnek" vagy valami hasonló balfaszságot.

- Ó szóval még is csak szereted a poénjaimat. - vigyorodok el rögtön önelégülten. - Mondjuk a poén királytól még is mit vártunk. Engem csak szeretni lehet. - nevetek fel.

- Tudtam, hogy meg fogom bánni.

- Ugyan, ugyan. Nem szégyen bevallani, hogy bírsz engem. - nevetek fel újra mire csak fejcsóválva kezd enni. Már én is éppen harapnék bele az egyik falatba mikor leesik, hogy még is mi az amit készülök megenni. Majd vissza leejtem tányéromba és messzire eltolom magamtól.

- Szia Jackson. Nem gond ha én is leülök ide. - köszön Amber, az egyik lány a csoportból.

- Szia Amber. Nem dehogy ülj csak le.

- Biztos jól meggondoltad, hogy e mellé az idegesítő  nikkelbolha mellé akarsz leülni? Ráadásul szabad akaratodból? - húzza fel egyik szemöldökét értetlenül.

- Nem értem Jaebum. Ha ennyire nem bírod Jacksont akkor miért vagy folyton vele? - néz rá értetlenül.

- Hidd el ez magam számára is örök rejtély marad. - sóhajt egy nagyot majd eszik tovább.

- Ugyan, ugyan hisz engem csak szeretni lehet. - nevetek fel.

- Ha te mondod. - mosolyodik el Amber is. - Bár ami igaz az igaz. Valóban okkal ültem ide. - vallja be. - Az az igazság, hogy nem sokára lesz egy tánc verseny amire már beneveztünk a csapattal. Viszont két fiú tagunk pár napja lesérült. Így most szükségünk van két fiúra akik helyettesítik őket a versenyen. És rád gondoltunk. - meséli el kérlelően rám nézve.

- Benne vagyok. - egyezzem bele rögtön. - Akrobatikában király vagyok a táncban is az leszek. - nevetek fel.

- Köszönöm Jacks. - ölel át. - Megmentettél.

- Ugyan hisz ehhez értek. - nevetek fel. - Amúgy ki a másik fiú. - kérdezek rá helyettesítő partneremre.

- Hát ő még nincs meg, hogy ki lesz.

- Akkor ezt hagyjátok csak rám. Ismerek egy nagyon tehetséges srácot. - kacsintok rá.

- Köszi még egyszer Jacks. Tényleg életet mentesz. - áll fel mellőlem még egyszer megölelve.

- Semmiség, és szólok amint meg van a másik fiú is.

- Rendben, köszönöm. - int mosolyogva majd már megy is.

- Mond, hogy nem arra készülsz amire gondolok. - néz rám rosszat sejtve Jaebum.

- Nem tudom te mire gondolsz de én arra, hogy megkérdezem Markot, szeret e táncolni. - állok fel önelégülten mosolyogva.

- Sejtettem. - támaszkodik meg kezén lemondóan. De már nem is törődöm vele csak a pár asztallal arrébb ülő Markkal.

- Hey Mark. - sétálok oda hozzájuk és ülök le Yugyeom mellé, hogy így nagyjából vele szemben legyek.

- Helló Jackson. - nyammog Yugyeom, bár nem épp úgy tűnik mint aki lélekben is ott lenne. Valamin nagyon gondolkodhat, de mindegy is.

- Mit akarsz breakpoint? - néz rám unottan Mark. Milyen rossz a hangulat ennél az asztalnál

- Örüljetek sziporkázó személyem megmenti az asztalnál lévő hangulatot. - nézek rájuk vigyorogva

- .. Mi a fenéről beszélsz? - néz rám Yugyeom.

- Ja, tökéletes volt a hangulat amíg ide nem toltad a képed. - morog Mark.

- Nekem elég morcinak tűnt. - biggyesztem le ajkaimat és hiába nyögnék be egy újabb poént ezzel kapcsolatban valahogy még sem megy. Na mindegy is, inkább gyorsan lapozzunk. - De hagyjuk is ezt. Nem ezért jöttem.

- Akkor bökd ki végre miért jöttél és menj vissza enni. A szünetnek mindjárt vége és én még cigizni akarok. - rágcsál unottan a tenyerébe dőlve Mark.

- Ám legyen. - vigyorgok mint a tejbe tök. - Remek híreim vannak a számodra. - nézek Markra és tartok egy nagyon rövid hatás szünetet és csak utána folytatom. - Lehetőséged nyílt arra, hogy királyi személyemmel mentsd meg az iskola tánccsapatát a közeljövőben tartandó tánc versenyen való részvétellel. - mondom el neki a nagy hírt.

- Kösz, de nem. - ad egyenes választ és eszik tovább.

- De ne már Mark. Nem teheted, hogy csak így hátat fordítasz a csoporttársaidnak. - kezdek el nyafogni.

- Dehogynem, és mint látod meg is teszem.

- Lehetnél kedvesebb is. - sóhajt Yugyeom.

- Fogd be, neked ehhez semmi közöd.

- Ahogy akarod, de lehet még bánni fogod. - sóhajt és feláll. - Órán találkozunk. - hagy minket faképnél.

- Látod, még Yugyeom is egyet ért velem. - mutatok Yugyeom után.

- Persze mert Yugyeom egy önfeláldozó barom. Túlságosan szereti a csoporttársait és a lányokat, hogy bajban hagyja őket. Kérd meg őt, hogy táncoljon, ő amúgy is tánc szakos. - kortyol italába.

- De ez a csapat akrobatikusokból épül fel és gondoltam, hogy a legtehetségesebbekkel tuti nyernének így rögtön hozzád fordultam. - mosolygok rá kedvesen. Egy ideig csak komolyan néz.

- Jól van.. viszont ezért tartozni fogsz nekem! Felkészültél arra, hogy tartozz éppen nekem? - vigyorodik el démonian.

- Huh. - fújom ki a levegőt megnyugodva. - Kezdem már kicsit parázni, hogy foglak rá beszélni, vagy ha nem sikerül akkor, hogy közlöm Amberel, hogy még sem jött össze tekintve, hogy már megígértem neki a dolgot. - nevetem el magam. - Amúgy persze. Ha én valamit megígérek akkor azt be is tartom. Ezt diktálja a Jackson Wang féle királyi erkölcs kódexem. - mosolygok rá, de azért kicsit tartok attól mit fog majd kérni. - Amúgy sincs olyan dolog ami gondot jelenthetne nekem.

- Látszik, hogy még nem tudod mit jelent Mark Tuan-nak tartozni. - kuncog gonoszan.

Suga

Elkezdődött a vizsga időszak. Legalább is lassan kezdetét veszi így már sokan amiatt vannak bezsongva. Ami azért nem olyan nagyon meglepő. Ráadásul ami jó ebben, hogy ilyenkor az idegesítő nyomorékok is ezzel vannak elfoglalva így annyira nem idegesítőek. Nem azt mondom, hogy nem húznék be nekik még így is néha, viszont sokkal vissza fogottabban viselkednek. Legalább is a fő kolompos biztosan. Sőt még az önjelölt hős is visszavet általa választott szakmájából. Aminek már sokkal jobban örülök több szempontból is. Viszont még ha jóval kevesebbet is hallom a hangját és látom azt az irritáló képét is minden egyes alkalommal mikor a szemem elé kerül, még ha csak a szemem sarkából is látom meg a terem másik végében, az a bizonyos este jut eszembe. Amitől viszont egyből ideges leszek. Egyszerűen már mindent megpróbáltam, hogy valahogy kiverjem a fejemből, de sehogy sem bírtam. És ebben nem is az a legrosszabb, hogy egy fiút dugtam. Sőt még csak nem is az, hogy azt az irritáló, beképzelt hősjelöltet, pedig be kell lássam már csak ez önmagában elégnek kellene lennie hozzá, hanem az, hogy bárhogy próbálom képtelen vagyok meghazudtolni a saját emlékeimet. Jobban élveztem mint eddig bármelyik másik estémet. Ha nem csinálok sürgősen valamit nagyon valószínű, hogy a közeljövőben nagyon hamar meg fogok bolondulni. Így úgy döntöttem más nem révén a tanulásra fogok összpontosítani. És mivel eddig nem nagyon fektettem a különösebb képpen nagyobb erőfeszítést a tanulásba, így hamar rá kellet jönnöm, hogy le vagyok maradva. Így hát az egyetemhez közel lévő könyvtár mellett döntöttem, mint délutáni elfoglaltságom színhelye. Lássuk csak. Állok meg a lift melletti táblánál, hogy kibogarásszam melyik emeletre is kell nekem pontosan mennem. Meg van. Az ötödik lesz az. Szállok be a liftbe közben fülemre húzva a fejhallgatómat és elég hangosra kapcsolva benne a zenét, hogy ne halljam ha megszólít valaki. Megnyomom az ötödik emelet gombját majd a lift hátuljába állva dőlök neki a falnak becsukott szemmel és lehajtott fejjel, úgy várva, hogy elinduljon a szerkezet. Érzékelem, hogy még valaki bejön a liftbe rajtam kívül, de nem foglalkozom vele. Érzem, hogy bezáródik az ajtó és indul is. Azonban nagyjából egy perccel később a megnyugtató apró rezzenés helyett amit akkor érzel amikor megáll a lift, egy sokkal nagyobb rezzenést érzek. Így kicsit megijedve nyitom ki a szemem, hogy lássam mi is történt. Azonban amint kinyitom és meglátom, hogy ki szállt még be rajtam kívül, teljesen elfeledkezem magam körül mindenről. Újra előszöknek fejemben azok az emlékek melyeket már oly régóta igyekszem elfelejteni és veszi át düh a meglepettség érzését.

- Mit keresel te itt? - szegezem neki kérdésem meg sem próbálva elrejteni dühöm.

- Mit számít az most? Mi a fene történt a lifttel? - sápad le kissé és elkezdi nyomkorászni a gombokat.

- Ezt, hogy érted? - ragadom meg vállát és fordítom magam felé.

- Nem indul.. és két emelet között vagyunk, így esélytelen, hogy kijussunk. Fenébe ez szívás! - fogja fejét. - Meg kell várnunk amíg kiszednek minket.

- Nagyon ajánlom, hogy most benyögd, hogy ez csak egy kibaszott nagy poén akar csak lenni. - mutatok rá ingerülten.

- Úgy csinálsz mintha az én hibám lenne, de tudod nem az! - morogja mérgesen.

- Bassza meg. - csapok bele ököllel a lift falába. - Nem lehet. - kezdem el nyomogatni a gombokat. - Ez nem lehet a valóság. Tuti csak álmodom. - nyomogatom tovább a gombokat de semmi. Képtelenség, hogy tényleg be ragadjunk ide. Az lehetetlen. - Bassza meg. - kezdem el kétségbe esettebben nyomogatni újra és újra a gombokat. Ekkor azonban nagy meglepetésemre Yugyeom gyengéden kezemre teszi saját kezét.

- Nyugodj meg. Nincs semmi baj. - néz rám higgadtan.

- Nyugodt vagyok. - rántom vissza kezem és hátrálok el a falig. Tudom, hogy nem szabadna bármi féle gyengeséget mutatnom, főleg nem előtte de egyszerűen képtelen vagyok kontrolálni magam. Be vagyok zárva egy alig két négyzetméternyi területre ami a levegőben lóg és ki tudja mi miatt állt meg. - Francba. - túrok mind két kezemmel hajamba és markolok bele. A levegőt is elkezdem kapkodni és lassan teljesen úrrá lesz rajtam a pánik. - Nem vagyok itt, nem lehetek itt. - kezdem el mondogatni magamnak. - Elég nagy a hely, sok levegő van. - próbálom nyugtatni magam de mindhiába. - Kibaszottul be vagyok zárva egy kibaszott liftbe. - görnyedek össze végül és csúszom le a földre már teljesen bepánikolva és már remegve is.

- Suga. - érzem ahogy térdemre teszi kezét a srác. - Ne aggódj. Nincs mitől félned. Hamarosan értünk jönnek.. és kivisznek minket innen. - mondja. Ahogy megemelem fejem egyenesen szemébe nézek. Elkezd kotorászni a táskájában és elővesz egy vizes palackot. – Tessék, igyál. Jó hideg, most vettem. Ettől jobban leszel. - remegő kezekkel veszem el tőle a üveget és próbálom meg kinyitni sikertelenül kezem remegése miatt. Elvette az üveget és letekerve a kupakot visszaadja. Még minidig remegő kezekkel de végül sikerül innom pár kortyot amitől bár csak egy kicsit de megnyugszom. Legalább is annyira, hogy már nem állok egy pánikroham szélén és a levegőt sem kapkodom. - Köszönöm. - adom vissza neki az üveget szinte már suttogva.

- Suga, nézz rám. Engem nézz. - emeli meg állam kedvesen. - Most képzeld azt, hogy valahol máshol vagyunk. Mondjuk kint a levegőn. Süt a nap és gyengén fúj a szél. Menni fog?

- Azt hiszem. - bólintok neki alig láthatóan

- Jól van.. nincs baj. - teszi karomra kezét. Ekkor zörgés hallatszik és szétfeszítik a lift ajtót.

- Jól vagytok? Minden rendben, kiviszünk titeket innen.

- Kérem, őt vigyék előbb. - teszi vállamra kezét. - Fel tudsz állni?

- Igen. - bólintok és egyik kezemmel a falnak támaszkodva húzom talpra magam ám még így sem állok biztosan a lábamon és gondolom ezt Yugyeom is észre veszi így karomnál fogva segít az ajtóhoz ahol kihúznak. Amint kint vagyok néhány lépéssel távolabb megyek és újra lecsúszom a fal mellett. Na jó Suga most már nyugodj meg. Kint vagy. Nem vagy bezárva sehova és levegőd is van. Azonban még mindig nem marad abba remegésem.

Nem sokkal utánam Yugyeom is megérkezik. Elém guggol és aggódva néz rám.

- Jól vagy? Szeretnél kimenni a levegőre?

- Most már jól vagyok. Csak kell egy kis idő. - felem még mindig kicsit remegő hanggal. Sokkal rosszabbul vagyok mint azt be merném vallani magamnak. - Azt hiszem egy kis levegő jól jönni. - húzom fel magam újra a falra támaszkodva. Utána Yugyeomet követve a lépcső felé megyek és nem sokkal később már az utcán állok a falnak dőlve és úgy érzem végre fel tudok lélegezni. Bár még minidig kell egy kis idő míg teljesen sikerül lenyugodnom és a remegésen is leminimalizálódott de már sokkal jobban vagyok.

- Így haza fogsz tudni menni? Talán jobb lenne ha elkísérnélek.

- Most már jól vagyok. - lököm el magam a faltól de nem éppen úgy alakul ahogy én azt terveztem és megbotlok a saját lábamban. Azt hiszem ez a nap már nem lehet ennél rosszabb ráadásul érzem, hogy mutatványom miatt még el is pirulok, így csak gyorsan fogom magam és elindulok rá bízva, hogy mit csinál.

Sóhajtva követ engem és mellém érve minden lépésemet figyeli. Csak én érzem úgy vagy tényleg aggódik értem?

Lehetséges lenne még ennél is jobban megaláznom magam a mai nap folyamán? Hajtom lejjebb a fejem és sétálok tovább azért még figyelve minden lépésemre. Semmi féle képpen sem szeretném még jobban megalázni magam, hogy még neki is aggódnia keljen miattam. Olyan érzés mintha vesztettem volna vele szemben. Azonban bármennyire is nem szeretném be kell ismernem, hogy emiatt cseppet sem lehetek mérges rá. Sőt. Aj a francba.

- Köszönöm, hogy segítettél. - köszönöm meg neki alig hallhatóan és ahogy kimondom már inkább abban reménykedem, hogy nem hallotta.

De ő döbbenten néz rám, majd elfordítja fejét mintha zavarba lenne.

- Ezt.. igazán nem kell megköszönnöd.

- Csak maradj csendben és fogad el. - mérgelődöm már teljesen vörös fejjel. Szó nélkül bólint és elmosolyodik.

Esküszöm ennek a napnak az eseményeit is a sírba fogom vinni magammal. Döntöm el egyszer s mindenkorra.

Yugyeom

A történtek óta egyszerűen nem tudok koncentrálni. Nehéz napokon vagyok túl és úgy érzem minél inkább próbálom elfelejteni annál inkább ivódik az emlékezetembe.. Ha ez ne lenne elég folyton ez az álom kísért, így még éjszaka sem tudom kipihenni magam. Ami pedig a legrosszabb.. azóta még csak rá se nézek a lányokra.. Ezt nem úgy értem, hogy a férfiak kezdtek érdekelni.. csak azóta nem érdeklődöm senki iránt. A sok aranyos lányt elhanyagolom.

Nem vagyok önmagam.. nehéz koncentrálnom.. és pokoli összefutni Sugával, úgy érzem megfulladok! És persze, hogy ilyen helyzetbe kellet kerülnünk ma! Ver az isten minket az már tuti! Beszorulni egy liftbe.. pont vele?? Feszült vagyok és kissé bepánikoltam.. de én még mindig jobban néztem ki mint ő. Valójában.. az, hogy ő rosszul lett rajtam segített.. mert így csak arra figyeltem, hogy neki segítsek.. életembe nem hallottam még ezeket a szavakat a szájából:"köszönöm,,. Jól esett.. bevallom.

Mikor a háza elé érünk én megállok.

- Akkor én most megyek. - nézek rá mikor belép a lakásába.

- Vigyáz hazafelé. - válaszol halkan és már zárja is be az ajtót

- Suga! - fordulok vissza és tudom, hogy amit mondani fogok meg fogom bánni. - Tudod.. azóta az este óta.. megváltoztam. Teljesen tönkretettél.. mert AZT.. túlságosan is élveztem. - nézek rá komolyan, majd sarkon fordulok és elmegyek.

Azonban nem jutok két méternél távolabb mikor is valami neki vágódik a hátamnak és automatikusan kapok a sajgó pontra. Mikor oldalra nézek, hogy még is mi volt az látom meg, hogy egy cipő volt. Így teljesen ledöbbenve fordulok vissza. Suga áll az ajtóban fél pár cipőben.

- Ugye nem gondoltad komolyan, hogy ezt benyögöd és csak így elmész. - néz rám idegesen

Meglepetten nézek rá, majd lehunyom szemem.

- Ezt.. el kellet mondanom. Mert úgy éreztem ha nem teszem, nem leszek képes túllépni rajta. Így talán.. megszűnnek..

- Szóval te csak elárulod ezt itt nekem, hogy neked jobb legyen közben le sem szarva, hogy velem mi lesz így, jól értem? - veszi le a másik cipőjét is és vágja nekem majd így már mezítláb lép elém. Nem szólok semmit csak komolyan nézek rá.

- Sajnálom.. de úgy éreztem.. ez a titok megfolyt.

- Ó igen? - fogja meg pólómat nyakamnál és megfordítva tol neki a ház falának. - Akkor segítek neki. - présel neki a falnak. - És én még képes voltam ma egy pillanatra azt hinni, hogy normális vagy. Sőt még meg is köszöntem neked. Hát rohadt nagyot tévedtem

- Mit.. mit művelsz? - nézek hátra döbbenten.. de az arckifejezése.. egyszerűen lefagyok tőle.. megrémít kissé.

Néhány másodpercre csak a szemembe néz majd mint ha felrobbant volna benne valami.

- Bassza meg. - szűri fogai közt majd faltól kicsit elhúzva vág vissza bele erőteljesebben. A következő tettétől azonban ledöbbenek. - Három másodpercet kapsz, hogy elhúzd a beled vagy olyat teszek amit én magam is bánni fogok. És nagyon erősen ajánlom, hogy még csak a látó terembe se kerülj. - sziszegi fülembe majd elengedi pólóm és egy lépéssel hátrébb áll.

Először el akarok futni.. de aztán nyelek egy nagyot és a falnak préselem magam. Nem mozdulok.. nem tudok megmozdulni. Komolyan nézek szemébe.

- Tudod jól, hogy én nem vagyok az a fajta aki menekül. Régóta ismerjük egymást.. ezt már meg kellet volna jegyezned. Elvégre én vagyok az akit a világon a legjobban gyűlölsz, nem? - mosolyodom el.

- Még ha csak szimplán gyűlölnélek. Egyenesen a pokolba kívánlak. - vakkantja ide nekem majd újra elém lépve most vállaimnál fogja nyom neki a falnak. - Csak nem mazochista hajlamaid vannak, hogy inkább a verést választod a könnyű menekülés helyet? - szorítja össze arcomat államnál fogva.

- Heh.. meglehet, hogy az vagyok. Elvégre ezt most nem másokért teszem.. senkit nem akarok megvédeni.. nem olyan mint máskor, igaz? - mosolygok rá. - De talán ha megversz.. az segít mindent kitörölni az emlékezetemből és könnyebb lesz. Úgyis régóta fened rám a fogad, nem? Most itt a lehetőség. Üss meg! - kiáltok rá.

- Te kis. - préseli össze fogait és tisztán kivehető düh jelenik meg a szemében és már emeli is ökölbe szorított kezét, hogy behúzzon nekem. Azonban a fejem mellett néhány centitől megállítja. Összeszorított szemem kinyitom. Csalódott vagyok.

- Mi lesz? - nézek rá dühösen. - Üss már meg az istenit! Ezerszer csináltad már mással, akkor velem miért nem megy?! - vetődtem mellkasának és elkezdem tépni pólójánál. - Miért.. nem vagy képes megütni engem?

- El sem tudod képzelni mennyire a pokolba kívánlak. - lök egy egyszerű mozdulattal mellkasomnál fogva a falnak amitől egy aprót szisszenek. Majd nyakamra fog. - Én megmondtam, ha nem tűnsz el akkor olyat teszek amit én magam is bánni fogok. - markol rá pólómra és kezd el befelé húzni a házba.

- Mi-mit művelsz? - próbálok ellenállni, de nincs sok értelme, erősebb nálam.

- Hagy tippeljek. - lök le végül ágyára és kulcsolja össze csuklóimat fejem felett. - Nem is a verés reményében maradtál itt igaz? - hajol le nyakamhoz és harap bele pontosan ugyan ott ahol a múltkor alaposan meg is szívta azt.

- Mi? Nem.. ez nem igaz! Te voltál aki megállított! Én simán elsétáltam volna.. de te nem bírtad ki, hogy ne köss belém. Eressz! - nézek rá dühösen.

- Ne hazudj. Amikor megemlítettem, hogy olyat teszek amit még én is megbánok abban a pózban, az első dolog ami eszedbe jutott,  hogy alattam fekszel nyögve a gyönyörtől. És vágyni kezdtél rá. Igazam van? - hajol el nyakamtól és néz bele szemembe közben szabaddá téve egyik kezét, figyelve hogy még így is szorosan lefogja enyéimet és rásimít ágyékomra.

- Ne.. ne csináld! .. Állj! - rángatózok és próbálok szabadulni. - Uh.. - francba.. francba.. miért izgulok fel én ennek a rohadéknak az érintéseitől?

- Én nem úgy veszem észre, hogy valóban azt akarnád, hogy álljak le. - kuncogja el magát. - Igazából arra vágysz, hogy most is érjem el, hogy még több gyönyörért könyörögj. - hajol vissza nyakamhoz és nyal végig rajta közben bele is markolva éledező férfiasságomba.

- Miért csinálod ezt? Nem úgy volt, hogy utálod ezt? Hogy undorodsz még a gondolatától is és el akarod felejteni? Akkor miért teszed most ezt velem?? - lihegem és még mindig próbálok kiszabadulni. Azonban ahogy megérzem, hogy egyáltalán nem mozdul, lefagyok egy pillanatra. - Így van. - veszi le kezét ágyékomról, sőt engedi el kezemet is és ül rá csípőmre. – Gyűlöllek. Sőt még a gondolattól is undorodom. Sőt a pokolra kívánlak, és fejben már vagy milliószor vertem szét a képed. És olyan, de olyan szívesen behúznék neked a valóságban is. - néz rám végül. De ledöbbenek tekintetén. Nincs benne harag csak tömény kétségbe esés.

- Miért. - nézek rá rémülten. - Miért pont én?

- Ezt rohadtul nekem kellene kérdeznem. - áll fel rólam és sétál az ajtóhoz kinyitva azt. - Most pedig tényleg takarodj, vagy az égre esküszöm ezúttal nem hagyom befolyásolni magam és beverem a képed. - szol rám szinte ordítva. Összerezzenek, majd feltápászkodok és elmegyek mellette, ki a szobából és a házából, de még visszanézek.

- Ez volt az utolsó alkalom az életbe, hogy mi ketten beszéltünk egymással. Így lesz a legjobb. - megyek el.

Suga

Még is mi a szar van velem? Tényleg kezdek megőrülni. Az, hogy segített nekem a liftben történt pánikrohamomnál és ahogy azt tette, egy pillanatra azt az érzés keltette bennem, hogy nem baj, hogy annyira élveztem a múltkorit. Úgy éreztem egy rövid időre, hogy teljesen félre ismertem és, hogy legyőzött. Amit én nem bántam abban a pillanatban. Sőt még meg is köszöntem neki. Erre mit tesz ez a gyökér? A semmiből benyögi, hogy mennyire jó volt és, hogy mennyire szenved emiatt. Aztán mint aki jól végezte dolgát el akart húzni mondván, hogy neki így már jobb. Na azt már nem te kis rohadék. Egy pillanat alatt sikerült engem felhúznia. És egy másodperc alatt elérnie, hogy minden korábbi gondolatomat megbánjam, sőt szégyelljem magam, hogy egyáltalán egy rövid időre átfutott ilyesmi az agyamon. Remélem nem képzelte komolyan, hogy ezek után csak úgy hagyom elmenni. A legkevesebb, hogy beverem a képét. Csak úgy simán közli velem, ezeket mintha semmiségek lennének közben le sem szarva, hogy velem mi van. Mit gondol, hogy én csak simán elkönyveltem egy egy éjszakás kalandnak aztán minden ment utána tovább ahogy szokott? A nagy lószart. Azóta minden egyes napom pokol és képtelen vagyok ellene mit tenni. Erre ő csak simán benyögi, hogy ő most ezt elmondta és már is jobb neki. Egyszerűen gyűlölöm ezt e beképzelt idiótát. De akkor még is miért nem vagyok képes akár csak egy ujjal is hozzá érni? Annyiszor, de annyiszor lett volna alkalmam szétverni a képét. Most is itt áll előttem és már szinte könyörög, hogy húzzak be neki egy kibaszott nagyot. És olyan de olyan szívesen verném valóban véresre a képét. De akkor miért nem tudom végig vinni a mozdulatot. Miért állok le minidig az utolsó pillanatban. És miért érzek akkora kényszert közben magamban arra, hogy újra sikításra bírjam magam alatt. Ez nem normális. Kibaszottul nem normális. Ráadásul már fogalmam sincs, hogy mit teszek. És még ő kérdezi, hogy miért. Ezt kibaszottul nekem kell kérdeznem. Nem tehetek mást. Ha képtelen vagyok behúzni neki akkor egyszerűen csak el kell kerülnöm. Még soha nem menekültem el senki elől, de most nem tudok mást tenni. Addig kerülöm amíg képes nem leszek végre behúzni neki egyet. És akkor meg fog bánni mindent amit addig velem tett.

Yugyeom

A történtek nem kicsit zavartak össze. Azt sem értem miért kellet kinyitnom a számat?! Teljesen elment az eszem? Miért nem maradtam csendben? Ha így tettem volna ez az egész nem történt volna meg. Azt hittem jobb lesz.. azt hittem ha kiadom magamból ami a szívemet nyomja megkönnyebbülök és tovább tudok lépni. Ehelyett.. most itt állok a tükör előtt és a Suga által hagyott csóknyomot bámulom. Összeszorítva fogaim teszem rá kezem. Már három nap telt el de még mindig látszik.

- Tűnj már el..

Bizony 3 nap telt el azóta. Én.. nem mentem be az egyetemre a történtek után. De ma már be kell mennem ugyanis elkezdődtek a vizsgák és ma tesztet írunk.

Belépve a terembe feljebb húzom garbóm nyakát.

- Yugyeom! - fut hozzám egyik csoporttárs nőm átölelve.

 - Szia Cho-Hee. - mosolygok rá halványan.

- Csakhogy itt vagy öreg, már aggódtunk érted! - csap rá vállamra egy másik csoporttársam. - Ha Mark nem lenne senki nem tudná mi van veled.

- Bizony, már azt hittük meghaltál! - nevet egy másik srác.

- Bocs, hogy aggódnotok kellet. - mosolygok rájuk gyengén, majd elmegyek mellettük és leülök Mark mellé.

- Nem tudom mi történt de nekem beszélhetsz róla. - szól de nem néz rám.

- Nem.. erről senkinek sem beszélhetek. - hajtom le fejem.

Az osztályból gyakorlatilag mindenki kedvel. Mindenki kivéve Sugát. Pont azt a személyt akivel valami olyat csináltam amit sose lett volna szabad és akivel beszélhetnék a dologról. De ő gyűlöl engem.. és épp ezért nem értem miért tette amit tett... ez összezavar.

- Jól van csoport. - jön be a tanár ezzel félbe szakítva gondolat menetemet. - Most kicsit kérem, hogy mindenki figyeljen rám. Tudom, hogy mindenki nagyon elfoglalt a vizsgáival azonban remélem senki nem felejtette el a csoportos munkát sem. Egy hetetek van még, hogy leadjátok. Aki pedig eddig nem talált párt jöjjön ide hozzám és megbeszéljük mi lesz. Ezzel pedig a mai órának vége is. Mehettek. - kezd magyarázni. Álljunk meg. Még is milyen csoportos feladatról beszél? És nekem miért nem szólt senki. Nézek Markra kétségbe esve, aki már pakol is, hogy mehessen.

- Ugye azért nem szólt nekem senki mert te írtál fel magadnak a párodként csak elfelejtettél szólni?

- Bocsi Yugyeom, és bár így lenne. – sóhajt egy nagyot gondterhelten. – Jackson fogta magát és felírt maga mellé párnak a tudtom nélkül így esélyem sem volt. – dől rá a padra.

- Ezt megszívtam. - állok fel végül és megyek a tanárhoz, közben kikerülve egy kettő csoport társamat ahogy beszélgetve már indultak is ki a többiekkel együtt.

- Ó Yugyeom. Nagyon meglepődtem, hogy pont neked nincs párod. Viszont szerencsére nem vagy egyedül. Suganak sincs párja így ez meg is oldva. Holnapra adjátok le a témátokat és dolgozzatok keményen.

Lesápadva nézek a tanárra majd elkezdek Suga felé fordulni lassan. Nem ez nem velem történik! Neem!!

- Mit bámulsz? - szól rám morogva ahogy ideér mellém. Látszik rajta, hogy már attól ideges, hogy egy légtérben kell velem lennie.

- Rendben most, hogy mindenkinek van párja a mai órától kezdve párok szerint üljetek. – szól a tanár a még bent lévőknek amitől még rosszabbul leszek. – És adjátok tovább a többieknek is. – teszi még hozzá.

- Ezt ugye nem úgy érti, hogy… - néz rám ingerületen a Suga még csak ki sem mondva azt az eshetőséget, hogy velem kell lennie. És mivel ő csak most ért ide így nem hallhatta a végleges döntést.

- Jó munkát. – köszön el a tanár az egész csoporttól és megy is ki. Így Suga most rám néz gyilkolni kész szemekkel. Ez így nagyon nem jó. Ráadásul közölhetem vele én a remek hírt. Nyelek egy nagyot.

- Szar hírem van. – sóhajtok Sugára pillantva de nem fordulok felé, továbbra is oldalasan állok felé. Erre ő is hatalmasat sóhajt.

- Na mi az? - dobja eddig kezében tartott táskáját egyik vállára.

- Csoport munkát kell végeznünk és leadnunk. Egy csapatba osztottak minket. – sóhajtok. – Mivel idő szűkében vagyunk, így kénytelenek leszünk belehúzni. - erre csak nagy szemekkel néz rám és csúszik le válláról a táska egyenesen a földre.

- Ki van csukva, hogy én veled együtt csináljak bármit is. - kapja fel gyorsan táskáját és indul el kifelé idegesen. Elkapom táskáját, hogy megállítsam de olyan nagy lendülettel indult el, hogy nekiránt hátának mire összeütközünk. Csak most tűnik fel mennyivel alacsonyabb.. fura.

- Bocs, véletlen volt! - engedem el feltartva kezeim és hátrébb lépek.

- Mit akarsz? - fordul felém megigazítva táskáját.

- Meg kell csinálnunk a feladatot! Oké, hogy nem bírod a képem de nem fogom hagyni, hogy leromoljanak a jegyeim mert te nem vagy hajlandó beszélni velem.

- Vess magadra, hogy három napig otthon gubbasztottál a seggeden, így mellém lettél beosztva. - szól vissza gúnyosan. Várjunk. Honnan tudja pontosan, hogy hány napig hiányoztam?

- Ne gyerekeskedj! - kapom el csuklóját. - Felnőttek vagyunk, megbirkózunk egy ilyen feladattal nem gondolod? Befogom a számat és csak is kizárólag a feladatról fogunk beszélni! Ne cseszd el, nem akarom, hogy megbuktassanak! Vagy le akarsz húzni még egy plusz évet a  társaságomban?

Utolsó mondatomra kicsit ledermed és mintha el is gondolkozna.

- Legyen. De csak azért, hogy  minél kevesebbet lássam a képed. - egyezik végül bele.

- Megegyeztünk. Befejezzük ezt a feladatot és után többet nem is beszélünk!

- Remek. - bólint beleegyezően és indul el de két lépés után megáll. - Holnap van a határ idő. Most akkor akarod csinálni és jössz is vagy már most meggondoltad magad? - fordul felém.

- Természetesen nem gondoltam meg magam, megyek! - morgom rá követve. Huh? Ezek szerint most hívattam meg magam a házába? Nem! Ezt nem akarom! Túl veszélyes kettesben maradni vele!! Ahh, de mégis mit tehetnék? Én is egyedül élek.. ott ugyan olyan kockázatos.. Amúgy is miért aggódok? Nemrég még be akarta verni a képem. Igen, egész biztos nem fog megerőszakolni! .. Ugye?..

Hirtelen megáll előttem amitől újra majdnem neki megyek.

- Hova akarsz menni? - fordul felém.

- Eh? - pislogok. - Miért, te hová indultál?

- A köny...- harapja el a mondat végét félre nézve. Most tényleg megijedt egy kicsit?

- Hm? - pislogok. Lehetséges, hogy a könyvtárba akart menni? De hisz az egyetem könyvtára nagyon kicsi a városinál pedig beszorultunk a liftbe.. ahh akkor ez az oka.. oda nem akar menni. - Menjünk hozzám. Van elég anyagunk a kutatáshoz, ha pedig mégse majd én elmegyek a könyvtárba, te addig dolgozhatsz a témán.

- Felőlem aztán. - von vállat és indul el de még így háttal nekem is látszik, hogy mennyire megkönnyebbült.

- Akkor viszont átveszem a vezetést! - futok elé és bevallom csap csipkelődöm vele egy kicsit.

Azonban nem bírja sokáig, hogy mögöttem caplasson így hamar mellém lép. És mintha egy nagyon kicsit gyorsabban is próbálna menni mint én. De nem olyan nagyon feltűnően. Kicsit felgyorsítok, hogy teljesen egymás mellet menjünk.. de mivel még az egyetemen vagyunk elég furán néznek ránk. Nem szoktak így együtt látni minket, főleg, hogy elég ellenszenvesek vagyunk egymással szemben, főleg mostanság.

- Siessünk. - futok előre. Nem akarom, hogy kérdésekkel bombázzanak a csoporttársaink holnap engem..

Furcsán néz rám ahogy elkezdek futni és nem is követi a példám így az egyetem előtt kénytelen vagyok megállni és megvárni.

- Csak nem km hiányban szenvedsz. - néz rám undokul de meg sem áll csak megy tovább.

- Marha vicces. - sóhajtok mellé lépve és úgy sétálunk tovább. Szerencsére gyalog 15 perc az egyetem, így nem lesz olyan hosszú azt út, hogy sokat kelljen beszélgetnünk.  - Erre. - kapom el karját, hogy jobbra irányítsam mivel ő automatikusan balra indul.

- Elég ha mondod, nem kell belém karolni. - rántja ki kezét szorításomból.

- Te indultál rossz irányba.. és már megint! Erre, erre!! - kapálózok, hogy végre engem kövessen és ne menjen el a másik irányba folyton.

- Jól van. - rántja ki a kezét újra. - Remélem már nincs messze. - mormogja az orra alatt közben végig az utat figyelve.

A házhoz érve felmegyünk a lépcsőn. Társasházban lakom, van néhány szomszédom, de szerencsére nem csak lift van hanem lépcső is. Én a második lakom, így nem is kell sokat lépcsőzni.

- Megjöttem Marshmallow - lépek be mire a fehér perzsa cicám nyávogva jön elém, így felveszem.

- Ez... egy macska. - lép be mögöttem a lakásba Suga is a kezemben tartott cicámat figyelve. És esküszöm mintha rándult volna egyet a keze a cica felé. - Elkezdjük még ma? - megy be a lakásba morogva levéve a cipőjét és most komolyan jól láttam, hogy vissza sandítva Marshmallowra mosolygott? Nem az képtelenség. Gonoszan vigyorodok el.

- Héé.. csak nem bírod a macskákat? - teszem szám elé a kezem. - Szeretnéd megsimogatni? Naa? - megyek felé a cicával mire Marshmallow csak cukin néz Sugára és nyávog.

- Nagyon remélem ezt te sem gondoltad komolyan. - fordul felém idegesen de egy pillanatra sem néz rám. Végig Marshmallow-t nézi. És bár mérges próbál lenni, vágy árad a szemeiből. - Inkább kezdjük már. - fordul el gyorsan. - Minél előbb végzünk annál előbb elhúzhatok innen.

- Jól van, jól van. - teszem le sóhajtva Marshmallow-t és elkezdem előhalászni laptopomat, amíg ő leül a nappaliban a kanapéra. A kis asztalra teszem a gépet és én a földre ülök, hogy megfelelő magasságba kerüljek a dohányzó asztallal és tudjak gépelni.

- Szóval a téma.. - gondolkodom el. - Te mire gondoltál? .. Ah! Marshmallow! - nézek rondán cicámra mikor szokásának híven a laptop billentyűzetére fetreng.

A következő pillanatra azonban lefagyok. Suga kezd el kuncogni mögöttem. Azonban mikor felé fordulok csak mérgesen kezd el krákogni.

- Kérek egy kis vizet. - böki ki elfordítva a tekintetit. Bólintva állok fel és megyek a konyhába. Mikor vissza érek lefagyok az ajtóban. Suga mosolyogva térdel ott ahol az előbb még én és kényezteti cicámat.

- Szóval macskás vagy. - gondolkodom el. - Mindig is azt gondoltam, hogy a kutyákkal jobban kijössz. - lépek be a nappaliba és felé nyújtom a vizet.

- Nem tudom miről beszélsz. - ül vissza gyorsan a kanapéra elvéve a vizet durcásan.

- Ugyan ezen nincs mit szégyellni. Tudod.. - veszem fel cicám boldogan. - Ezt a kislányt az utcán találtam még tavaly mikor ide költöztem. Nem tudtam ott hagyni szóval haza hoztam. Először el akartam ajándékozni de úgy a szívembe lopta magát. - puszilom meg cicám feje búbját majd leteszem.

- Kit érdekel. - böki ide viszont szemével Marshmallowot figyeli ahogy kimegy a szobából. Erre csak halkan felkuncogok. - Mi olyan mókás? - néz rám mérgesen.

- Semmi. - köhintek összeszedve magam. - Szóval a feladat. - ülök vissza a földre.

Egy ideje már a feladaton dolgoztunk és kezdett besötétedni, de még mindig rengeteg dolgunk van vele. Fáradtan nyújtózkodóm egyet.

- Nem tartunk egy kis szünetet? Én éhes vagyok, te nem? - állok fel.

- De igen. - veszi ölbe most ő a lap topot és nézi át. - Úgy hogy én megyek is.  - olvassa el az utolsó sorokat majd teszi le azt asztalra a gépet.

- Eh? De hisz még egy csomó dolgunk van vele! Ugye nem azt tervezed, hogy rám sózod az egészet és lelépsz?? - morgom mérgesen.

- Annak ellenére, hogy jó jegyet akarsz, nem figyelsz az órán. - fordul felém lemondóan. - Holnapra csak a témát kell leadni egy rövid vázlattal. Egy hét múlva lesz csak a prezentáció. - közli velem.

- Igen, de így is le vagyunk maradva, hisz én három napot hiányoztam. Nem leszünk kész vele!

- Csak nem betojt a hercegnő, hogy négyest kap ötös helyett. - neveti el magát. - De legyen. Kívánságos számomra parancs. - felei gúnyosan. - Kajáljunk valamit aztán folytassuk. - ül vissza morogva a kanapéra.

- Nem. Meggondoltam magam. Tűnj el! - nézek rá mérgesen. Mi az, hogy hercegnő?! Hogy nevezhet így.. pont úgy mint azon az éjszakán...

Kissé feszülten veszem fel Marshmallow-t és nézek Sugára dühösen és kicsit zavarba jőve.

- Felőlem aztán mindegy. - von vállat felállva és az ajtó felé menve. - Nekem tökéletesen megfelel a kettes is. Ez meg már ér egy kettes. - kezdi el húzni a cipőjét.

- Cöh! Nem mintha érdekelne. Csak azt akarom, hogy eltűnj, még ha ez azt is jelenti, hogy egyedül kell fojtatnom a feladatot és egész éjjel fent is kell maradnom! Az én jegyeim nem lesznek rosszabbak csak mert te és én.. - erre elhallgatok. Megint mérges lesz és nekem most nincs energiám vele veszekedni.

Idegesen fordul vissza felém és szorul ökölbe a keze. - Egyszer a szart is kiverem belőled, ezt szentül megfogadom. - fenyeget meg és megy ki a lakásból becsapva maga után az ajtót. Összerezzenek az ajtó csapódására, majd sóhajtok.

- Ezt jól megcsináltam, igaz Marshmallow? - nagyot sóhajtva megyek vissza a nappaliba de még csak leülni sem tudok mire kopogtatnak.

Megyek ajtót nyitni és mikor kinyitom kicsit meglepődöm.

- Mit akarsz?

- Hol vagyunk pontosan? - néz rám kicsit zavartan

Sóhajtva megyek vissza a házba és felveszem cipőmet.

- Elkísérlek a buszmegállóba. Szinte a házad előtt tesz le a busz. - lépek ki bezárva az ajtót magam után és elindulok.

- Elég ha megmondod merre van. - tiltakozik rögtön.

- Úgysem fogsz odatalálni! - vakarom fejem. - Amilyen szarul tájékozódsz. Egyszerűbb ha megmutatom. Úgyis máskor is el kell találnod, hisz még egy hétig együtt kell dolgoznunk. - erre nem válaszol csak elindul morogva. De a házból kiérve már is rossz irányba fordul.

- Hahó! Ha nem akarod, hogy pórázon vezesselek mint egy kutyát akkor engem kövess! - mutatok magamra.

Idegesen rám néz majd arra az irányba amerre az előbb indult majd morogva indult el utánam.

A buszmegállóhoz érve megnézem, hogy megy busza. Szerencsére 10 perc múlva itt a következő. Megállok és összehúzom magam. Elég hideg van.. lassan ideje lesz kabátot venni.

- Egyedül is ide találtam volna. - morogja majd fordul el tőlem. - De kösz. - motyogja az orra alatt és mint egy végszóra még a hasa kis meg kordul.

- Atyám! Hihetetlen! Tudod, ha nyugton ültél volna a seggeden már ehetnénk! - mutatok rá dühösen. Én is elég éhes vagyok.

- Mindegy. - von vállat. - De ha annyira éhes vagy ott egy kajálda. - bök a fejével az utca túl oldalán lévő kimbaposra.

- Uhh.. - harapok ajkamba és az én gyomrom is meg kordul.

- Na mi lesz. Azt hittem éhes vagy. - kuncogja el magát.

Elmegyek mellette és elindulok a kajálda felé.

- Hey. - szól utánam mire visszafordulok felé, hogy mit akar. - Hát... - kezd bele de nem folytatja csak a buszmegálló tábláját nézni.

- Nem úgy volt hogy éhes vagy? Gyere már, később is megy busz!

- Ha nem merült volna le a telefonom egyedül is hazatalálnék. - kullog ide hozzám az orra alatt morogva. - Bassza meg, hogy még a buszt sem tudom melyik visz haza.

- Ugyan, sok olyan ember van aki nem tud tájékozódni. - legyintgetek. - Persze te már aztán különleges eset vagy. - kuncogok.

- Ne neves vagy kicsinállak. - morog rám idegesen

- Ezt már sokszor hallottam. - vonok vállat belépve a kajáldába.

- Egyszer akkor is kicsinállak. - jön be utánam morogva. A pultnál kiválasztjuk a sajátunkat, én kettőt míg Suga hármat kér majd mellé egy-egy adag kimchivel és üdítővel majd leülünk az asztalhoz enni. Még szerencse, hogy Suga pont a kedvenc ételem kajáldájára mutatott. Imádom a kimbapot

- Ahhoz képest mekkora vagy keveset eszel. - böki ide nekem egy újabb karika kimbapot tömve a szájába

- Hogy érted? - húzom fel fél szemöldököm nyammogva. - Mindenki más mennyiséget képes megenni.

Erre csak vállat von és eszik tovább közben valamin nagyon elgondolkozva és végig engem figyelve

- Mit bámulsz? - kérdezem teli szájjal. - erre csak vállat von de nem hagyja abba. Mérgesen nézem őt ahogy engem bámul. Kezd nagyon idegesítő lenni. Elnézek, visszanézek, elnézek, visszanézek, de mindannyiszor engem néz.

- Mi van már? Borzasztóan idegesítesz! - kezdem el hisztisen.

- Azon gondolkodom, hogy érhetném el, hogy tarts tőlem verés nélkül. - nyögi ki végül majd egy újabb karikát töm a szájába és folytatja. - Mindig idegesített, és kíváncsi is voltam, hogy miért vagy ennyire nagyra magaddal, hogy kiállsz ellenem. Miért nem féltél soha még azelőtt sem, hogy kiderült nem tudok neked behúzni? Vagy csak végig megjátszottad magad, hogy bejöjj a csajoknak? - gondolkodik el és figyel engem még mindig árgus szemekkel.

- Sosem játszottam meg magam. Soha nem féltem tőled. - teszem le poharam miután megiszom vizemet. - Mindenki annyira tartott tőled, hogy hozzád se mertek szólni, de én úgy gondoltam te is csak egy srác vagy. - nézek rá komolyan. - Sosem féltem a fájdalomtól. Kitudja, lehet ez attól van mert sokat vertek kiskoromban! - nevetek fel. - Én csak azt akartam, hogy te is beilleszkedj a csoportba. - mosolyodom el szomorúan. - Mindig azt láttam, hogy egyedül vagy. Egyedül ülsz, egyedül eszel, egyedül jössz és mész haza. Azt gondoltam ha kimutatom nem félek egy idő után ráébredsz arra, hogy valójában te is csak egy srác vagy és nyitsz felénk. Persze ezt nem csak érted tettem. A többiek féltek tőled és nagyon megijesztetted őket egy, egy kirohanásoddal, így le kellet állítsalak.. a többiek érdekében.. és a magad érdekében is, hogy ne utáljanak meg. Talán marhaságnak tűnik ezt tőlem az önjelölt hőstől. - dőlök hátra rámosolyogva.

- Általában akiket vernek kiskorukban azok inkább meghúzzák magukat nehogy újra megtörténjen velük. - dől ő is hátra még mindig engem vizslatva majd egyszer csak vállat vonva abba hagyja stírölésem. - Fura vagy.

- Meglehet. De te még nálam is sokkal furább vagy. - nyújtózom egy nagyot. - Lassan mennünk kéne. Ha így folytatjuk az utolsó buszod is elmegy.

- Akkor elárulod végre melyik busszal jutok haza? - állunk fel és indulunk el kifelé

- Persze. Fel is raklak rá, a végén még elmész a másik irányba. - nevetek fel.

- Ne hogy azt hidd, hogy azért mert beszélgettem veled egy kicsit most majd minden megváltozik. Kitalálom a módját, hogy kicsináljalak. - fenyeget meg az öklével.

- Nem hiszem. Jobb is ha semmi sem változik. Máskülönben mindketten nagy bajban lennénk. - mosolyodok el lehunyva szemem. Már elfogadtam.. a történteket.. és mindent megteszek annak érdekében hogy... hogy ő...

Épphogy a buszmegállóba érünk már jött is a busz és ő a hátsó ajtón felszáll.

- Hé, Suga! - szólok oda neki mire felém fordul. - Szeretnél megint gyűlölni? - mosolyodok el.

- Sőt a halálba kívánni. - válaszol fél mosollyal.

- Talán sosem leszel képes elérni, hogy féljek tőled. Kivéve akkor.. ha megint megpróbálsz megerőszakolni. - nézek rá sötéten.

Elfogadtam a történteket.. éppen ezért, mindent megteszek annak érdekében, hogy ő gyűlöljön engem.

Mark

Ha nem lett volna elég bajom a táncversenyre készüléssel csupa olyan embernek a társaságában akiket nem kedvelek, még egy közös feladatot is be kellet adnom olyan csapattárssal akit ki nem állhatok. Az ember egy napot hiányzik és máris kicsesznek vele! Jackson komolyan engem írd be párjának csak mert Jaebum nincs most suliba? Miért nem valamelyik csajt?? Miért pont engem???

Minden esetre nekem fontos a jó osztályzat. A késések miatt már így is nagyon ki van rám akadva a professzor ha ezt elcseszem lehet, hogy le kell adnom az óráját. Így hát nincs más választásom együtt kellet működnöm Jacksonnal.

- Állítsunk fel néhány alap szabályt! - magyarázom. Már nála vagyunk, hogy elkezdjük pár napos késéssel a munkát. - Nincs poénkodás, rakd félre az egód és a nagyságos, királyi fenségem meg hasonló megszólításokat magadra. Továbbá nem vagyok Marky, a nevem Mark! Ha ezeket a szabályokat betartod olyan munkát írok neked hogy 5öst kapunk és nem erőszakollak illetve öllek meg. Hogy tetszik? - vigyorgok rá.

- Bízd csak királyságom... - kezd bele már rögtön de hirtelen elakad. - Mármint rendben. - egyezik bele végül mosolyogva. Kíváncsi vagyok meddig fogja bírni. - Viszont az egyik kikötéssel van egy kis bajom. - komolyodik el kicsit.

- Mégpedig?

- Azért csoport feladat, hogy ketten csináljuk. Nem hagyhatom, hogy egyedül írd meg és csak úgy ráírd a nevem. - erre elmosolyodok és hátra dőlök.

- Tudod ha befogtad volna a szádat egyedül megcsináltam volna az egészet és megspóroltál volna egy csomó energiát saját magad fényezésére. - nevetek. - De rendben. Ha már így alakult csináljuk együtt.

- Hey, ami király azt csak fény... - kezd bele újra de megint félbe hagyja. – Jó, jó bocsi. Utolsó esküszöm. És amúgy is. Nem tudom, hogy milyennek gondolsz de elég sértő, hogy ilyesmit kinézel belőlem. - feleli elszomorodva és kicsit lehajtva fejét.

- Ezt nem belőled nézem ki hanem a legtöbb csoporttársunkból. Elég sokat dolgoztam együtt a többiekkel. Eddig Yugyeom-en kívül mindenki hagyta, hogy az egész előadást egyedül megcsináljam. Tudták, hogy simán írok egy 5öst így nem aggódtak, csak rám hagyták az egészet. Engem ez nem is zavart különösebben, nem szeretem az embereket, jobb szeretek egyedül dolgozni és így nem volt esélyük lerontani az osztályzatom.

- Akkor most már két ember lesz akivel közösen dolgozhatsz. - emeli fel a fejét lelkesebben. - És ígérem, hogy mindent beleadok, hogy ne rontsam le a jegyet. - teszi egyik kezét mellkasára másikat meg emeli fel.

- Hmp! Majd meglátjuk mire jutunk. - nevetem halkan. Elkezdjük a munkát de már a témán összeveszünk. Mire sikerül dűlőre jutni lemegy a nap, de valamennyit azért sikerül haladni. Ásítva nézek fel az órára. –

- Oh, basszus, már 10 óra! - sóhajtok. - Mennem kéne.. - dőlök le az asztalra. - De olyan nehéz megmozdulni.

- Akkor miért nem maradsz? - ül le mellém letéve az asztalra egy nagy tál nasit.

- Ugyan, nem akarlak zavarni. - ásítok megint és lehunyom szemem. Csak egy kicsit..

- Te képtelenség, hogy zavarj. - kuncogja el magát de alig hallom.

Jackson

Hogy őszinte legyek számítottam valami hasonló kikötésre még ha kicsit szomorú is vagyok. Hisz így, hogy mutassam meg neki a sziporkázó énem. Na nem baj. Viszont azzal, hogy azt gondolta csak simán hagyom, hogy ő csinálja meg az egészet, az tényleg nagyon fájt. Még ha nem is csak rám hanem az egész csoportra gondolt így. Akkor is, hisz ez azt jelenti, hogy rám is, hisz én is benne vagyok a csoportban. Vagy nem? Viszont elhatároztam, hogy bebizonyítom neki, hogy én más vagyok, és így talán kicsit közelebb enged magához és a barátom lesz. Igen. Ezúttal biztos sikerülni fog.

- Hey Mark. Elaludtál? - nézek rá kíváncsian és simítok óvatosan el egy hajtincset a szeméből, hogy lássam valóban csukva van e. - Tényleg nagyon fáradt lehetsz. - kuncogóm el magam de rögtön számra kapom kezem. Halkabbnak kell lenem ne, hogy felkeltsem. Óvatosan segítek neki rendesen ledőlni a kanapéra, hogy kényelmesen aludjon a fejét egy párnára hajtva. Majd a szobámból kihozok egy takarót és rá terítem majd megigazgatom azt, hogy még csak véletlenül se fázzon meg.

- Nhhn.. - nyöszörgi kinyitva a szemét és hirtelen átkarolva nyakamat húzza fel magát hozzám és szájon csókol. Nagyon ledöbbenek hirtelen tettén és mozdulni sem bírok. Azonban ahogy kimondja Siwon nevét magamhoz térek. Ez így nagyon nem jó. Össze kever valakivel.

- Mark. Én nem Siwon vagyok. - tolom el magamtól óvatosan.

- Mmm... - ráncolja homlokát oldalára fordulva és összehúzva magát. - Siwon.. te szemét.. - mondja ezt keserű arckifejezéssel. De ki az a Siwon?

Gyorsan megigazítom rajta a takarót ás már megyek is ki a szobából. Basszus még is mi akart ez lenni? Mikor kimondta Siwon nevét hatalmasat dobbant a szívem. És baromira kedvem lenne lekiabálni annak a Siwonnak a képét, hogy megbántotta Markot. Fogalmam sincs, hogy mit csinált vagy éppen mit nem csinált de nekem nagyon úgy jött le, hogy Mark igen csak neheztel rá. Vetődöm be az ágyamba gondolkodva majd még kettőt fordulok és már alszom is. Reggel az ébresztőm hangjára kelek majd szem forgatva megyek ki a konyhába és kezdek el kávét főzni majd azt elkezdve elfogyasztani leülök az asztalhoz. Hát ez meg? Nézek körbe az asztalon. Teli van tányérokkal meg poharakkal. Este nem pakoltam volna össze? Ez ritka. Várjunk csak. Állok fel gyorsan és osonok a nappaliba. Akkor még is csak jól emlékeztem. Mark ott alszik még mindig a nappaliban. És olyan nyugodtan tűnik. Na jó Jackson szed össze magad. Most vendég látó vagy. Irány a konyha és üss össze valami reggeli félét. Veszem magam be a konyhába és látok neki egy hagymás rántotta elkészítésének. Meg persze még egy kávét csinálok majd miután mindennel kész vagyok megyek csak vissza a nappaliba Markot felkelteni.

- Mark, ébresztő. - guggolok le mellé és kezdem el szólongatni.

- Mmm.. Jacks? Mi történt? Elaludtam? Hány óra? - ül fel szemét dörzsölve és pislog egy sort. - Mi?? Már reggel van??? - kap észbe.

- Bizony. - vigyorgok rá. - Reggeli meg már tálalva is. - intek a konyha felé.

- Reggeli? - néz rám értetlenül de beleszimatol a levegő. - Uhh.. éhes vagyok... - pirul el teljesen. Wáó még sosem láttam ilyen kifejezést az arcán!

- Parancsolj szolgáld ki magad. - állok fel és adok neki helyet, hogy ki tudjon menni a konyhába és mindenem megfeszítem, hogy ne mondjak egy jó kis Jackson féle poént. Megígértem hát be is tartom. - És itt a kávéd is . - teszem le elé a bögre feketeséget már az asztalnál.

- Jackson.. - szól bár kicsit zavarodottnak tűnik. - Ugye nem mondtam vagy tettem semmi furcsát az este? - néz fel rám.

- Hogy hát... - nézek kicsit el. - Aludtál úgy, hogy nem. - fordulok vissza felé mosolyogva. Pontosan. Elvégre akkor még aludt. Így fogalma sem volt mit tesz vagy, hogy kivel teszi. Erről nem tehet.

- Biztos? - néz rám gyanakvóan. – Csak mert.. elég fura álmom volt.

- Álom? Csak nem... - csillan fel rögtön a szemem és már mondanék is valami vicceset de rögtön leállítom magam. - Rosszat álmodtál?

- Csak furát. - dől tenyerébe. - Egy emlék volt. Valami.. ami nagyon régen történt.

- Az régen volt. Most pedig már ha kell akkor vannak akik kiálljanak érted bárkivel szemben. És szerintem ezzel Yugyeom is így van. - mosolygok rá.

- Biztos nem csináltam semmit? Csak mert fura vagy. Ez ijesztő.. - húzódik el.

- Háát, lehet beszéltél egy naaagyon kicsikét álmodban. - mosolyodom el egy kicsit félve. Na jó ha ennyit mondok akkor abból csak nem lehet baj. Nem akarom megint magamra haragítani. Hisz végre kezdünk jobban kijönni.

- Huh? Komolyan? - sokkolt le. - Mit mondtam?

- Háát lássuk csak. Asszem valakit leszemeteztél ha jól rémlik. - gondolkodom el egy kicsit, hogy vajon menyit mondjak. De mivel nem akarom, hogy nagyon felkavarja a dolog így kihagyom kit is mondott. - Csak nem én idegesíttettelek fel megint valamivel álmodban? - próbálom meg inkább elterelni a gondolatait.

- Hah! Nem kell ahhoz aludnom, alapból idegesítesz! - vigyorog bár most csak cukkolni próbál.

Viszont annak örülök, hogy sikerült elterelnem a gondolatait.

- Ah, hé ha nem sietünk lekéssük a buszt! Ugye nem akarsz gyalog menni?

- Ó igaz. Egy perc és kész vagyok. - sietek el a szobámba össze pakolni a cuccaimat de a konyha ajtóban megállok és onnan nézek vissza Markra. - Honnan tudod, hogy mikor jár reggelente a busz? - nézek rá értetlenül. Várjunk. Csak nem? - Te is ezzel szoktál járni? - lelkesedem fel.

- Mi? Nem, dehogy!! - pattan fel. - Cs..csak véletlenül láttam tegnap a menetrendet mikor leszálltunk a buszról!!

- Wáow. Neked aztán jó memóriád van. - lepődök meg majd nevetve szedem össze a cuccaim. - Na mehetünk? - megyek vissza a konyhába

- Ahha. - lép mellém bár elég fura fejet vág. - Siessünk!

- Okés. - húzzuk fel a cipőt és már szinte rohanunk is mert pár perc késésben vagyunk. Viszont szerencsére pont elérjük a buszt. – Azta, neked tényleg nagyon jó memóriád van.  - nevetek fel. - Tegnap csak egyszer jöttünk eddig hozzám busszal és fejből tudod az utat. Én csak végig azon voltam, hogy tudjam tartani veled a tempót. - nevetek fel újra

- Ah.. hát elég könnyen tájékozódom. - néz el zavartan. - Nem nagydolog.

- Irigyelek. Ha hiszed ha nem nekem még a mai napig előfordul, hogy eltévedek haza felé ha nem a megszokott úton megyek. - nevetek fel saját magamon. - Mondjuk néha jól is tud jönni. - mosolyodom el önelégülten.

- Nem olyan nagy dolog ha eltévedsz. Elvégre nem régóta vagy a városban. - von vállat majd a busz megáll és mi leszállunk.

- Köszönöm. - mosolygok rám és megyek be önelégülten az egyetemre. - Siess vagy elfoglalják az összes jó helyet a teremben. - fordulok vissza hozzá. - Elvégre egymás mellett kel ülnünk.

- Basszus ez tökre kiment a fejemből. - fut utánam.

Szerencsére még időben beérünk, hogy viszonylag jó helyet fogjunk ki.

- Hey Yugyeom. - kiáltom el magam ahogy meglátom és integetek neki, hogy üljön ő is mellénk.

De ő csak ingatja a fejét és Suga mellé mutat, jelezve, hogy nem jó ötlet.

- Igaz is, Yugyeom Sugával van párban. Jobb ha nem ülünk mi négyen egymás mellé, semmi jó nem sülhet ki belőle. - jegyzi meg Mark.

- De kár. - kezdek el rögtön siránkozni, és sandítok feléjük.

- Heh! Annyira ne sajnáld. Én csak Yugyeom miatt aggódom. Remélem Suga nem terrorizálja. Mostanában mindig garbó van rajta. Lehet, hogy fojtogatja? Ijesztő..

- Á nem hiszem, hogy Suga képes lenne ilyesmire. - legyintek egyet.

- Hmm.. talán igazad van.. talán nem. Minden esetre én aggódom Yugyeom miatt.

Suga

Fogalmam sincs, hogy miért csináltam azt, azokat egész idő alatt. Hogy őszinte legyek még örültem is neki mikor felajánlotta nekem, hogy legyünk nála. Nem hiszem, hogy képes lettem volna bevallani neki, hogy nem nagyon szeretnék még csak a könyvtár közelébe se menni. Azonban ahogy beléptünk a lakásba már is megbántam az egészet. Inkább mentünk volna még is a könyvtárba. De nem nekem bele kellet egyeznem, hogy jöjjünk fel hozzá ahol egy ilyen kis ellenállhatatlan cukiság van. Nem szabad még több gyengeséget vagy bármi olyat mutatnom neki amit később akár fel használhat ellenem de egyszerűen nem bírtam ki, hogy ne arra az imádni való hó fehér cukiságra figyeljek. Ráadásul mikor a laptopot kezdte el molesztálni. Egyszerűen nem bírtam tovább így kiküldtem Yugyeomet gyorsan és kezelésbe vetem azt a kis ennivalóságot. És itt kezdődött az első baj. Ugyan is meglátott. Hát csak gratulálni tudok neked Suga. Együtt dolgozni vele azonban meglepően jó volt. Nagyon jól haladtunk és jól össze is tudtunk dolgozni. Észre sem vettem, hogy elrepült az idő és, hogy mennyire megéheztem. Így gondoltam, hogy lemegyek a közeli étkezőbe venni valamit. És igen tudom, hogy azt a kérdést úgy gondolta, hogy majd ő készít valamit. De azt egyserűen nem engedhettem. Az, hogy az ő főztjét egyem olyan... olyan á bele sem akarok gondolni. Azonban ő ezt félre értette én meg nem bírtam ki, hogy ne szóljak be neki így ráhagytam ezt a félre értést. Sőt... Hirtelen olyan aranyosnak tűnt ahogy így megilletődött, hogy egyszerűen csak kicsúszott az a becenév. Hivatalosan megbuggyantam. Így gyorsan próbáltam menteni a helyzetet. Amiből az lett, hogy full megszégyenülve kellet vissza mennem, hogy segítsen haza találni mert  lemerült a telefonom. És ha ez még nem lett volna elég az este még közel sem ért véget ugyan is nekem az étkezdében rám kellet, hogy jöjjön az őszinteségi roham, és utána még képes volt ki is röhögni. Jó nem pont amiatt de akkor is. És még képes megkérdezni, hogy akarom e őt újra utálni. Minden porcikám azt mondta, hogy vágjam a fejéhez, hogy már most is utálom sőt eddig is és mindig is fogom és, hogy ne legye magától így elszállva. És persze, hogy nem ezt böktem ki. Egyszerűen képtelen voltam kimondani, hogy utálom. De egy biztos. Holnapra kitalálom, hogyan gyepáljam el. Megbeszéltük, megígérte az a nyomorék kis görény, hogy a sírba viszi és soha nem szól róla. Erre képes volt egy ilyet benyögni a buszmegálló közepén ilyen hangosan. És bár ezt mondom és már a teremben ülök még mindig felforrt agyvízzel, fogalmam sincs hogyan csinálhatnám ki. Pedig nagyon ki akarom. Bassza meg. Dőlök le a padra és csukom be a szemem a zenére koncentrálva. Jobb ha kicsit lenyugszom.

Nem hallok semmit csak látom, hogy valaki lehuppan mellém, na és ki más ha nem ő.. Bár ez ellen nincs mit tenni, ezen az órán párokban kell ülni. Nem szól semmit, csak bámul előre tenyerébe támaszkodva.

Mikor bejön a tanár sem foglalkozom vele. Sőt úgy különös képpen semmivel sem. Fekszem továbbra is a padon csukott szemmel.

Ekkor érzem hogy Yugyeom megböki a vállam. Felnézve látom, hogy mozog a szája és a tábla felé mutat. Francba. Morgok magamba egy sort majd egyik fülesemet kihúzva nézek rá, hogy ha annyira akar valamit akkor mondja.

- Mi van?

- A professzor.. téged szólít. - pislog.

- Suga, felelj ha téged kérdezlek! - vág fejbe egy krétával a professzor a többiek pedig nevetnek.

- Wow, szép dobás professzor! Ilyen messziről.. teli találat!

És a mai napom is kibaszott jól indul mit ne mondjak.

- Mire kellene felelnem? - ülök fel morogva, hogy ha annyira kíváncsi tőlem valamire a proff akkor kérdezzen. Előre érzem, hogy ma az első aki a közelembe jön törött orral fog távozni a találkozásunkról.

Az óra többi része viszonylag nyugodtan telik. Óra végén állok fel, hogy menjek ki cigizni, de ahogy felállok Yugyeom követ. Legalább már tudom kinek fogom betörni a képét.

Ahogy elérek a cikizős helyre és még mindig a nyomomban van kicsit sem visszafojtva idegességemet fordulok felé.

- Mi a halált akarsz?

- Semmit, csak nincs jobb dolgom. - mosolyog rám azzal az idegesítő mű mosolyával.

- Na jól van. - ragadom meg garbójánál fogva és húzom magamhoz. - Most nagyon jól figyelj rám. Ma még egyszer összeülünk megírni azt a szart és megbeszélni vele kapcsolatban mindent ami kell. Kibírjuk egymást még ebben a pár napban egymás mellet ülve aztán húzol a francba mellőlem. Nem érdekel, hogy még is milyen indok miatt gondolod úgy, hogy figyelned kell rám. Csak felejtsd el és hagyj lógva. Nincs szükségem semmi féle önjelölt jótevőre. Megnyugtathatlak a felől, hogy soha nem volt senki akit érdekeltem volna és soha nem is lesz, és ez pont így van jól. Fel tudtad fogni azzal a beképzelt csökevényes agyaddal? - rántom még egy kicsit közelebb magamhoz majd elengedem.

- Hazugság, hogy soha senki nem volt aki érdeklődne felőled. Akkor szerinted én mi vagyok? Nem értem miért teszem egyik nap ezt másik nap azt.. de nem gondolod, hogy ez azért van mert érdeklődöm irántad? - bököm meg mellkasát. - Az előbb hazudtam. Azt mondtam azért jöttem utánad mert nincs jobb dolgom. Igazából azért vagyok itt.. mert kíváncsi voltam, hogy reagálsz a tegnap történtek után.

- Ha valóban olyan nagyon érdekelnélek akkor észrevennéd,  hogy  mennyire bököd a szemem és elhúznál a közelemből. Így is minden egyes megszólalásoddal csak egyre jobban felhúzol. - lököm neki a falnak és indulok el de végül megállok és csak még idegesebben fordulok felé. - Ha valóban annyira szereted a csoport társaidat akkor a helyedben igyekeznék, hogy mindenki messzire kerüljön el engem. Ugyan is annyira sikerült felhúznod, hogy az első embernek aki a közelembe jön betöröm az orrát. - indulok el újra de megint csak megállok. - Ez így talán jól is van. - kuncogóm el magam. - Ha ennyire szereted a csoport társaid akkor szépen leállítod magad és nem idegelsz fel így nem bántom egyik nyomorékot sem. - nézek rá ingerülten egy gonosz vigyorral.

- Te akartál megint megutálni. Én csak teljesítettem a kívánságot. Akkor miért vagy mérges? - néz fel rám sötét mosollyal.

- Csak, hogy tisztázzunk akkor még valamit. - lépek újra közel hozzá. Éppen annyira, hogy már érezem arcomon leheletét. - Éppen eléggé utállak, úgy hogy most már elhúzhatsz.

- Heh! Tökéletes. Épp ezt akartam elérni. - tol el maga elől és elsétál. - Ma megint hozzám megyünk. Haza ne menj. – szól még vissza.

Én nem fogok kibírni vele akár csak egy órával is többet. Ráadásul ha jól rémlik akkor a következő előadás is vele van közösen.

- Nincs az az isten, hogy én arra beüljek. - morgom magamban majd a kijárat felé véve az irány megyek is. Muszáj vagyok kicsit lehűteni magam. Így a közeli park másik oldalán lévő kissé lepukkantabb negyedbe megyek. Öt percbe sem telik, hogy belém kössenek. Így habozás nélkül kezdek el verekedni. És habár baromi jól jött ez most azt beismerem, hogy nem éppen így terveztem el még ha csak hirtelen felindulásból is tettem. Többen is jöttek így szereztem egy néhány komolyabbnak mondható sérülést is de semmi olyan hű de komolyat. Felszakadt a szemöldököm meg a szám. Az orromon is van egy kisebb vágás és az ökleim sem a legszebbek. De még is én kerültem ki jobban. Ráadásul nyugodtabb is vagyok. Úgy, hogy vissza megyek az egyetem elé és az egyik padra támaszkodva gyújtok rá egy cigire és várom meg, hogy Yugyeom végezzen.

Mikor elém ér döbbenten néz rám.

- Te meg mi a fenét műveltél? - támad le aggódva. Most komolyan mi ez a durva hangulat ingadozás nála. - Mi történt veled? - simítja arcomra kezét mire ledöbbenek. Mi az a keserűség a szemében?

- Verekedtem. - nyögöm ki végül döbbenetemben.

- Miért? - néz rám aggódva.

- Mondtam, hogy betöröm az első ember orrát akivel össze futok. - vonok vállat és ellökve magam a padtól arrébb lépek, hogy ne érje el az arcomat.

- Én nem ezt.. - nyögi. - ..nem ezt akartam elérni!

- Fogalmam sincs miről beszél. - nézek rá értetlenül de nem bírom ki, hogy ne sóhajtsak egy  nagyot és lépjek vissza mellé. - A többiek sokkal rosszabbul vannak. - vakarom meg tarkóm mire a kezemen lévő sebeket is észre veszi. Óvatosan fogja meg kezem és szemügyre veszi a sérüléseket. Ajkába harapva áll fel.

- Menjünk! El kell látni a sebeidet! - húz maga után. Az egyetemre ilyen állapotban nem vihetett vissza, főleg, hogy egyikünket se lenne jó ha így együtt látnának minket, így haza vitt magához és bekötötte a sebeim. Mire kész lett már nyugodtabb volt.

- Nem vagy se az anyám se a húgom, hogy ezt csináld. - bököm oda neki morogva kicsit miközben teszi el a kötszereket és dörzsölöm meg bekötözött ökleimet.

- Nem de a hibás az én vagyok. - teszi el a felső polcra az elsősegély dobozt, majd a konyhába megy de egy perc múlva már jön is vissza egy kis vízzel amit letesz elém.

- Nem hinném, hogy a te hibád lenne, hogy egy ember helyett egy társaságba botlottam bele és így végeztem. - fordulok el. Basszus miért érzek egy kevés bűntudatot? Ez igen is az ő hibája volt. Ha le tudna végre szállni rólam. - Amúgy... - kezdek el turkálni a táskámban. - Fel tehetem töltőre? - húzom elő a telefonom. Bár még nincs lemerülve de véletlenül se szeretnék úgy járni mint tegnap.

- Ah, persze. Ad ide, felteszem neked. - nyújtja kezét.

- Kösz. - nyújtom oda neki. De valamiért nem tudok rá nézni. Na jó Suga most szed össze magad. De nagyon gyorsan. És hát persze, hogy még te is felbukkansz, hogy gyengíts engem. Fordulok az éppen felém somfordáló fehér kis cikuság felé.

Yugyeom felteszi tölteni a telómat, majd leül az asztalhoz velem szemben a földre, hogy tartsa a távolságot.

- Elkezdjünk dolgozni? - köhint. Kissé mintha zavarban lenne.

- Elvégre nem csak azért jöttem, hogy kiélhesd rajtam az ápolói hajlamaid. - veszem elő rögtön újra a táskám elkezdve elővenni a könyveket belőle. Yugyeom addig bekapcsolja a laptopot és hoz némi rágcsálni valót, hogy ne járjunk úgy mint a múltkor. Szerencsére úgy mint tegnap most is egész jól sikerül össze dolgoznunk és gyorsan is haladunk. Lassan tíz óra és bár még nem vagyunk készen teljesen de úgy döntök, hogy ideje mennem mert elértem, hogy több energiát fektetek arra, hogy nyitva tartsam a szemem mint, hogy a feladatra figyeljek. Ez is az ő hibája, elvégre tegnap annyira felcseszett, hogy alig aludtam valamit.

- Asszem jobb lesz ha én megyek. - dörzsölöm meg a szemem amit abban a pillanatban bánok meg mert a szemöldököm felszakad újra, a kezem meg zsibbadni kezd. - Bassza meg. Na mindegy legalább felkeltem annyira, hogy haza is találjak. - kezdek el össze cuccolni mikor egy vércsepp hullik a szemöldökömről a padlóra. - Bocsi. Ha adsz egy zsepit feltörlöm. - nézek fel rá.

- Hagyd inkább ülj le! - pánikol. - Teszünk a szemöldöködre egy seb összehúzó tapaszt. - Váá, emeld meg a fejed! - emeli meg államnál fejem. - Te jó ég a fehér szőnyegem..

- Tényleg bocs. Elfelejtettem, hogy ilyen a képem. - húzom el kicsit szám igyekszem nem őt figyelni. - Majd... Kifizetem... a tisztítást. - mormogom az orrom alatt. Francba. Nekem van szétverve a képem akkor miért én érzem magam rosszul miatta?

- Nem kell, nem a te hibád, előfordul. - matat homlokomnál. Túl közel van! - Így, azt hiszem jó lesz. - simít végig a tapaszon hogy rendesen tart e vagy sem.

- Elég. - Tolom el gyorsan magamtól. - Mondtam már, hogy nem vagy se az anyám se a húgom. Túl fogok élni egy apró vágást. - nem hiszem el. Mi az ördög van velem. És még mindig nem bírok ránézni.

- Jól van, oké. - sóhajt hátrébb lépve és hajába túr. - Anyám, nem kéne ilyen durván viselkedned azzal aki segíteni akar neked.

- Nem szorulok rá semmi féle segítségre. - morgom magamban és kezdek el pakolni. Van egy olyan érzésem, hogy ma sem fogok valami sokat aludni.

- Akkor legközelebb nem segítek. - húzza fel orrát, majd nyújtózva dől el a szőnyegen, mire macskája hasára mászik de arrébb is áll. - Csak legyünk túl az előadáson.. - sóhajt hajába túrva, de ahogy kinyújtja kezét pólója felcsúszik hasán.

Erre akaratlanul is nyelek egy nagyot. Na jó ebből most lett elege.

- Bassza meg. - rúgom arrébb lábát és állok fel. - Tekintve, hogy ha maradok akkor valószínűleg bealszom, és esélyes, hogy már haza sem fogok jutni, holnap is kénytelenek leszünk találkozni. De nagyon ajánlom, hogy holnap már letudjuk ezt a szarságot és ne keljen utána többet találkoznunk. - nézek rá szúrósan. Egyszerűen már csak az felidegel amilyen viselkedést kivált belőlem ez a beképzelt görény itt előttem. És fogalmam sincs, hogy miért és, hogy egyáltalán hogyan. Erre sóhajtva ül fel.

- Tudod hol az ajtó.

Esküszöm minden mondatával csak idegesebb leszek tőle. Hátamra dobom a táskám és már ott sem vagyok. Egyenesen a buszmegálló felé veszem irány, hogy minél előbb otthon lehessek végre és megpróbáljak aludni végre valahára egy kicsit. Azonban egy bő tíz perc múlva rá kell sajnos jönnöm, hogy valahol rossz irányba  fordultam mert jóval kevesebb mint tíz percre van annak az idiótának a lakása a buszmegállótól. Na mindegy, majd GPS-en megnézem. Kezdem el elővenni zsebemből a telefont. Itt nincs. Állapítom meg a nyilván valót. A kabát zsebem is üres. Akkor a táskámban. Veszem le gyorsan és kezdem el áttúrni. Itt sincs. Fagyok le egy pillanatra és már kezdeném el az egész tartalmát kiborítani mikor beugrik hol is van.

- Hogy az a. - Nem hiszem el. Ez már a második alkalom, hogy azért megyek vissza mert nem találok haza. Képes lennél még ennél is jobban leégetni magad? És van egy olyan rossz érzésem, hogy igen. Úgy, hogy gyorsan csak visszamegyek azon az úton ahonnan jöttem igyekezve pontosan ugyan ott bekanyarodni minidig. És szerencsémre sikerül is elsőre vissza találnom. Fél órája jöttem el. Tuti idiótának fog nézni. - Essünk túl rajta minél előbb. - állok meg az ajtóban és kopogok be.

- Megyek! - hallom ki bár hangja fura. Mikor ajtót nyit viszont lesokkolok. Egy szál törölközőben áll előttem kissé vizes hajjal és bőrrel. - Mit hagytál itt? - lepődik meg.

- A... A... - kezdek el hebegni és nyelnem is kell egyet. - A telefonom. - mutatok a nappali felé.

- Ah. Gyere be, mindjárt odaadom. - megy be előttem. A telefon viszont a földön van így lehajol érte.. nem akarom részletezni milyen látványt nyújt ezzel.

Muszáj vagyok még egyet nyelni és úgy érzem, hogy valami el is pattant bennem. De hogy mi és, hogy miért azt nem tudom. Jelenleg csak annyit tudok, hogy képtelen vagyok uralkodni magamon. És automatikusan lépek mögé.

- Yugyeom. - szólok neki mire feláll és felém fordul. Azonban nem hagyom, hogy akár csak megszólalni legyen ideje. Felkarjaira fogok és a legközelebbi falhoz tolom és akaratosan kezdem el csókolni.

- Mnh?! - nyög meglepetten. - Várj.. mit.. ah! - feszülnek meg izmai és a falhoz préselődik. Szájáról lassan áttérek nyakára közben egyik lábammal lábai közé férkőzöm és úgy kezdem el őt ingerelni combommal. Számmal elérek nyakának arra a pontjára hol bár csak halványan de még minidig látszik az a bizonyos folt. Egy gonosz mosollyal enyhén felkuncogva hajolok a folthoz és nyalok rajta lassan végig majd harapok bele kicsit. Azonban még nem szívom meg.

- Ah, ne.. ne! Már majdnem eltűnt! Nem akarok egyfolytában garbóban ülni az osztályteremben! Amúgy is mi ütött beléd? Eressz már el!!

- Ha annyira jó szívű vagy hercegnő akkor ismerd be, hogy ez is a te hibád. - kuncogóm el magam majd elhajolva nyakától újra ajkait veszem kezelésbe közben elhúzva a faltól a földre döntöm két lába közé térdelve, elég nagy terpeszbe tolva azokat ahhoz, hogy leessen derekáról a törölköző és öléhez nyúlva férfiasságát is kezelésbe veszem.

- Ahh.. nem.. ez nem az én hibám! Eressz! - rángatózik, bár tiltakozása közel nem olyan erőteljes és szemei inkább azt súgják folytassam.

- Nem kell megjátszanod magad. A nélkül is megerőszakollak. Elvégre te kértél meg tegnap. Ráadásul a nyílt utcán. Vagy tévednék hercegnő. - kuncogok fel majd egyik kezemmel feje felet a földhöz szegezem csuklóit. Másikkal pedig ahogy teljesen kemény lesz lejjebb csúsztatom és bejáratát kezdem el kicsit ingerelni.

- Ah! Ne.. elég! Mmm.. - harap ajkába lehunyva szemeit és elfordítva fejét. Feladta. Rájött, hogy erősebb vagyok, így nem próbálkozik kiszabadulni.

- Ha jól emlékszem nem bírod a fájdalmat. - hajolok nyakához, hogy kicsit szadizzam majd eddig bejáratát ingerlő kezemet szájához emelem. - És ha jól sejtem nincs kézközelben síkosítod. - duruzsolom bőrébe közben egyre lejjebb haladva számmal mellkasa felé.

- Ah.. ne-nem akarom. - fordítja el fejét összeszorítva ajkait. - Szállj le rólam!

- Te is tudod, hogy e nélkül is végig csinálom. - hajolok el kicsit tőle és nézek rá. De ahogy nem nyitja ki száját elhúzom kezem fejétől és elkezdem újra ölére simítani és onnan lassan még lejjebb.

- Ne, várj! Bekapom! Csak ne így csináld! - rémül meg.

- Látom még is férkőzött egy kis ész beléd. - mosolyodom és szájához emelve kezem bekapja és elkezdi végig nyalni. Ettől pedig kellemes bizsergés fut rajtam végig és erősen kezdem érezni, hogy igen csak szoros már a nadrágom. Míg ő az ujjaimmal van elfoglalva mellkasára hajolok és ezúttal egyik mellbimbóját veszem számba kicsit megharapva majd végig nyalva rajta szívom meg.

- Ah, ne! Ott ne! - nyögi ujjaimmal szájában. Kuncogva folytatom közben elengedve csuklóit másik kezemmel öléhez nyúlva mire egy újabbat nyög még minidig ujjaimmal szájában.

- Azt hiszem ennyi elég lesz. - hajolok el mellkasától és veszem ki ujjaim szájából majd térdeit felhúzva nagyobb terpeszbe nyitom lábait és nyálától nedves ujjaimmal újra bejáratát kezdem el ingerelni.

- Ah! Ugh.. - rándul össze és kezd el reszketni. Pólómba kapaszkodik, hogy ne essen vissza a földre közben kapkodja a levegőt.

- Lazulj el. Ígérem élvezni fogod. - búgom füleibe közben lassan feltolva benne egyik ujjam kicsit mozgatva benne. Lassan folytatom ezt addig míg mind a három ujjam kényelmesen tudom benne mozgatni. Hatalmas bennem a vágy, hogy most rögtön betegyem neki. Azonban minden erőmmel vissza fogom magam és tovább tágítom míg meg nem találom azt a bizonyos pontot benne amitől a múltkor is ívbe szaladt a háta. És szerencsére nem kell sok idő ahhoz, hogy megtaláljam.

- Ah! - nyög egy nagyot és ívbe feszül a háta. Kezeivel a szőnyeget próbálja megmarkolni és összeszorítja fogait, hogy ne legyen még hangosabb. - Uh.. ne.. az.. Ah!

- Megvan. - mosolyodom el önelégülten majd kihúzva ujjaimat letolom nadrágomat és egy kisebb nyögést folytok vissza, hogy végre megszabadultam a már a baromi szűk nadrágomtól ami konkrét kínzásnak ért fel eddig. Majd újra farkára fogok egyik kezemmel és kezdem el masszírozni míg másikkal bejáratához helyezem sajátomat és lassan elkezdem benne feltolni. Egészen addig amíg teljesen benne nem leszek. És várok egy nagyon kicsit, hogy megszokja. Azonban nem bírok sokáig várni. Így igen hamar elkezdek benne mozogni eleinte lassan de hamar felgyorsítok és erőteljesebbeket lökök belé. Eleinte csak nyöszörög de amint megszokta erőteljes nyögések szakadnak fel torkából egy-egy mélyebb lökésemnél.

- Ah, la-lassíts! Nem bírom! - rántja fel lábait. - Ugh.. túl.. sok!

Erre kihúzom belőle teljesen férfiasságom és felülök. Értetlenül néz, hogy mi történik.

- Suga? - liheg pirultan.

Elvigyorodva nyúlok le és húzom fel őt karjainál fogva ölemre ültetve majd csípőire csúsztatva kezem tartom meg és kezdem el irányítani mozgását.

- Mi? Ah! Ne, várj.. váh! - kapaszkodik nyakamba nehogy lecsússzon.

Ahogy közelebb hajol hozzám nyakába csókolok.

- Ah! Ne hagyj nyomot! - ijed meg.

- Ne félj hercegnő. Ez elég lent van ahhoz, hogy ne kelljen majd miatta többet garbót hordanod. - hajolok kissé lejjebb és kulcscsontját kezdem el ezúttal csókolgatni és harapdálni.

- Ah, ah! - szorít magához erősebben és összegörnyedve mellkasomra dől.

- Ch! Most meg már élvezed, mi? Ahhoz képest mennyire nem akartad. - nyúlok feneke alá, hogy megemeljem, majd ölembe ejtem.

- Ah! Ez nem.. nem igaz! - rázza fejét pólómat markolva.

- Csakugyan? Akkor talán nem kéne ilyen kéjes hangon sikongatnod! - szorítom le csípőjét gyorsabban mozogva benne és igyekszem elérni legmélyebb pontját.

- Ah! Ah! Ne!

- Nem félsz, hogy a szomszédok meghallanak? Mit gondolnának rólad ezek után? - kuncogok megemelve állát.

- Én.. nem.. nem akarom..

Hajába markolok és hátrafeszítve fejét torkába harapok, majd megszívom.

- Ne! Az túl fent van! Látszódni fog!

- Akkor jobb ha elkezdesz gondolkodni rajta mit mondj a lányoknak a csoportból. - döntöm magam alá. - Ha látnák, hogy fekszel egy másik pasi alatt biztos nem kedvelnének annyira! - támaszkodom feje mellé és közelebb húzva derekát kezdek el erőteljesen mozogni.

- Ah, ne! Ah!

Yugyeom már nem képes másra csak nyögni. Szemei könnyeznek és az arckifejezés amivel néz csak még jobban beindít. Azok a szemek.. még sosem láttam ezt a tekintete azelőtt. Vajon mi lehet ez?

- Na mi az? Elvitte a cica a nyelved? - nevetek de tempómon nem lassítok.

- Ah.. én el.. elfogok..

- Máris? Pedig épphogy elkezdtük. - szorítom meg farkát mire felkiált. - Még nem mehetsz el! Túl korai!

- Neh.. Ne! - rázza fejét és láthatóan szenved. - Had menjek el!

- Akkor mond.. mond mit akarsz?

- El..El akarok élvezni! - markol vállamba. Elmosolyodva engedem el farkát mire ő azonnal elsül ezzel ismételten tönkre téve egy pólómat. Lihegve dől a földre és sóhajt egy nagyot megkönnyebbülve.

- Ne olyan gyorsan! - térdelek fel és húzom alsótestét ölembe mire farkam tövéig belé csúszik.

- Ahh! - nyög fel meglepetten.

- Én még nem végeztem! - veszem fel ismét azt a tempót amit az előbb, de még durvábban kezdek el mozogni. Ő nyögdécselve kapaszkodik a szőnyegbe. Közbe ismét egyre keményebbé válik. - Szóval ennyire élvezed ha megdugnak? Erre egy csaj nem képes, mi? - vigyorodok el és feltolva combjait fölé magasodok.

- Csak várd ki.. mindjárt megmutatom..

- Ne! Ne belém! Kérlek!! - próbál menekülni hasára fordulva de elkapom derekát és visszarántom.

- Ne siránkozz! Amúgy is az egész a te hibád! Ez a büntetésed érte! - lököm mélyebbre farkam, mire nagyot nyög és ismét elélvez. Ő a szőnyegre élvez én pedig belé. Kicsit még szorítom derekát majd szorításom gyengül és elengedem mire a földre zuhan.

- Ugh.. - remeg és próbál felkelni nem túl sok sikerrel, így csak összehúzva magát fekszik tovább a földön rám se nézve.

- Te.. - kezdem, de közbe szól.

- Kifelé.. - szól erőtlenül.

- Hogy?

- Azt mondtam kifelé! Takarodj! - vágja hozzám telefonom ami a földön hevert. Magamhoz veszem majd megigazítom ruhám és már ott sem vagyok. Bassza meg. Még is mi a szar ütött belém? Ezt kurvára nem így terveztem. Még ha kibaszott jó is volt.

Másnap a suliban teljesen kikészülve ülök az elsők között a teremben a szokásos helyemen leghátul a sarokban. Meg is lepődnek azok akik már jóval korábban itt szoktak lenni, hogy most én is közéjük tartozom. Bár az is lehet csak a szétvert képem az oka. Habár pont leszarom, hogy melyik. Csak morgok egyet, hogy még is mit bámulnak és már nem is foglalkoznak többet velem. Igazam lett végül tegnap, ugyan is most sem aludtam szinte semmit. Fogalmam sincs mit ütött belém tegnap. Viszont azt már képtelen vagyok ezek után letagadni, hogy rohadtul élveztem. És bassza meg abban sem vagyok biztos, hogy nem tenném meg újra. Pedig az soha a büdös életben nem történhet meg. Úgy, hogy ha az kell szét verek magam körül bárkit de én még egyszer még csak a közelébe sem megyek. És nagyon jól teszi ha ő is messziről elkerül engem. Morgok magamban mire nyílik az ajtó és persze, hogy neki kell lennie annak. Ó, hogy bassza meg. Ki ment a fejemből az a rohadt feladat. Hát azt lesheti a tanár, hogy én azt tovább folytassam vele. Leszarom ha meg is húznak ebből a tárgyból. Állok fel szinte már vörös fejjel az idegességtől és a méregtől és indulok el Yugyeom felé aki még mindig az ajtóban áll rám nézve. Tisztán látszik a tekintetén, hogy azt hiszi, hogy megint neki megyek. Amit nagyon szívesen meg is tennék. És a betört képe felet vigyorognék.

- Takarodj. - állok meg egy pillanatra előtte és szólok rá cseppet sem visszafojtva indulataim. De még meg sem várom, hogy reagáljon egyszerűen nekimegyek vállának ezzel durván félre lökve és megyek ki a teremből.

Yugyeom

Miután Suga elmegy én még egy ideig a földön fekszem mozdulatlan. Nincs elég erőm felkelni. De végül mégiscsak erőt veszek magamon és feltápászkodom. Nagy nehezen állok talpra és vánszorgom a fürdőbe ahol addig engedem a nyakamba a forró vizet amíg az el nem fogy. Kiráz a hideg és elfog a gyűlölet ahogy érzem, hogy annak a rohadéknak a nedve folyik ki belőlem végig a combomon. A csempébe vágok és a földre csúszva ölelem át térdeim. Nem.. ez nem velem történik!

A tegnap történtek után eszem ágában sincs Suga közelébe menni. Tudom, hogy eleinte én provokáltam, de nem ez volt a célom.. legalábbis nagyon remélem, hogy tudat alatt sem ez volt a célom. Minden esetre a tegnapi után elég világossá vált a számomra, hogy el kell kerülnöm, így nem szólok hozzá még akkor sem mikor reggel belém jön.

- Yugyeom jól vagy? - siet hozzám az egyik csaj.

- Persze, semmi bajom. - mosolygok rá, bár ez a mosoly nem volt őszinte.

Ma is garbóban kellet suliba jönnöm és nem elég, hogy a nyakamon de a testem többi részén is tele vagyok csók és harapás nyomokkal.

Sokan kérdezték a nap folyamán tőlem, hogy minden rendben van e, de csak Mark nem hitte el mikor azt mondtam persze. Ennek ellenére még mindig nem beszéltem vele erről a dologról.

Suli után a könyvtárba megyek és befejezem egyedül a közös feladatot, majd elküldöm Sugának azt a részét amit neki kell előadnia azzal az üzenettel, hogy "Ezzel végeztünk."

Ezután egyből haza megyek.. Otthon a fürdőben.. alig merem levenni felsőmet, de végül erőt veszek magamon és levetkőzve nézek a tükörbe. Testem tele van nyomokkal.. Suga.. ezt még megbánod!

Jackson

- Nekem úgy tűnik be vált a tervem. - mesélem Jaebumnak az ebédlőben. Egy hétre haza kellet mennie így a közös feladatnál nem volt itt úgy, hogy most dicsekedem el, hogy mi is volt. - Mivel te nem voltál eldöntöttem, hogy Markkal leszek egy párban így beírtam magam mellé. - vigyorgok büszkén.

- És ezt csak úgy hagyta?

- Nem volt bent amikor a párokat kellet választani. - vallom be neki mire lenézően forgatja szemeit. - De nem is ez a lényeg. A lényeg, hogy egyértelműen közelebb kerültünk egymáshoz. Tuti, hogy már haverként tekint rám. - dicsekedem el.

- Én ezt valahogy kétlem. - néz rám bizonytalanul.

- Pedig igaz. - erősködöm. - Nézd ott is van. - veszem észre az ebédlőből kifelé menve. - Én megyek is. Próbánk van. Két nap és előadást. - intek Jaebumnak majd felállva Markhoz siketek És vállát átkarolva dőlök rá.

- Szia Mark.

- Szia. - veszi le kezem válláról. - Siessünk el ne késsünk.

- Igen. - mosolyodom el és vigyorogva kezdem el kezénél fogva húzni a próbaterem felé. - Megjöttünk. - nyitom ki az ajtót és köszönök rögtön hangosan magammal húzva Markot is.

- Cső. - int majd tovább áll. Nem jön ki valami jól a többiekkel.

- Kezdhetünk? - jön meg Amber is majd szinte egyszerre helyeselünk és már állunk is be a helyünkre. Szerencsére a próba jól megy. Szinte alig hibázik most már bárki. Sőt még élvezem is. Így szinte alig veszem észre ahogy elrepül az idő és már vége is a próbának.

- Jackson. - jön ide hozzám Amber. - Mivel nektek Markkal ez lesz az első fellépésetek, pláne így, hogy ez egy verseny szerintem nem ártana kicsit itt maradnotok még gyakorolni az akrobatikus elemeket. Csak, hogy biztosak legyetek magatokban. - veti fel az ötletet.

- Felőlem rendben. - egyezem bele.

- És te mit szólsz Mark? - fordul most Mark felé.

- Ha már elvállaltam csináljam rendesen, nem? - néz felénk és azt hiszem ez beleegyezésnek számít.

- Remek. akkor hát hagylak is titeket. - megy az ajtó felé majd egy intéssel el is ment.

- Mit nézzünk át először? - sétálok mellé. - Vagy csak táncoljuk el párszor az elejétől fogva?

- Úgy a legegyszerűbb ha az elejétől eltáncoljuk. Nekem a lépésekkel amúgy is több gondom akad mint az akrobatikus mozdulatokkal.

- Akkor legyen így. - megyek a lejátszóhoz majd indítom a zenét és már állok is vissza a helyemre. Eltáncoljuk még kétszer az egészet mire kimerülten állítom le a magnót.

- Pihenjünk egy kicsit. Kifulladtam és baromi melegem van. - veszem le a pólóm és iszom pár kortyot a kulacsomból. - Még szerencse, hogy már nincsenek itt a lányok. Nem vagyok olyan szégyenlős de még sem illik levenni előttük a pólót nem gondolod? - fordulok Mark felé. De ő rám se néz. Mintha zavarban lenne, de lehet, hogy csak nagyon kimelegedett.

- Ah, igen. - mosolyodik el halványan de még mindig nem néz rám csak iszik vizéből.

- Akkor mi legyen. Folytassuk? - lépek kissé elé mosolyogva

- Jackson.. te mióta vagy ennyire komoly? - néz rám értetlenül. - Ma még egyetlen hülye poénodat nem hallottam!

- Hát... - gondolkodom el egy kicsit és tarkóra tett kezekkel ülök le az egyik falhoz kicsit lejjebb csúszva. Meglepett hirtelen a kérdésével, de végül az őszinteség mellet maradok. - Tudom, hogy nem igazán szereted, meg amúgy rajtam is múlik, hogy hogy fognak szerepelni a többiek így a lehető legkomolyabban kell vennem. És nem mellékesen élvezem is. – mosolyodom el. - Szerintem az első versenyem előtt élveztem valamit ennyire utoljára. Nagyon izgatott vagyok miatta. - vallom be végül. - Miért? - nézek rá most én kíváncsian.

- Csak arra gondoltam. - lép elém és lehajolva térdeimre támaszkodik. - Hogy mennyire is tetszik ez a Jackson. Már-már kívánatos. - mosolyog rám sötéten. Erre csak hangosan felnevetek.

- Hát hogy ne. - nevetek tovább.

- Komolyan beszélek. - hajol közelebb. - Hé, lenne kedved hozzá? - ül ölembe. - Tudod egy fiúval sokkal jobb csinálni mit egy lánnyal. - karolja át nyakam csábos mosollyal majd megcsókol.

Erre teljesen ledöbbenek és hirtelen eszembe jut, hogy hogyan csókolt meg egyszer már korábban.

- Mark. Te meg mit csinálsz? - tolom el egyik kezemmel magamtól.

- Hát nem egyértelmű? - nyalja meg ajkát és közénk nyúlva férfiasságomra teszi kezét. - Csináljuk Jackson!

-Áj, Áj, Áj. - ijedek be nem is kicsit és próbálok meg kimászni alóla aminek az lesz a vége, hogy teljesen lecsúszom a földre. - Nem hiszem, hogy ez jó ötlet. - tiltakozom ezerrel.

- Ugyan már, ez csak egy kis játék, nem kell olyan komolyan venni. - mászik fölém és ismét megcsókol. - Vagy talán nem azt akartad, hogy barátok legyünk?

- De igen. - vágom rá szinte azonnal mire ravasz mosoly húzódik ajkaira. - De nem hiszem... Mármint két barát... - kezdek el hebegni. Francba. Tényleg jóban szeretnék vele lenni, de félek ezzel nem lesz jobb. Sőtt. Nem várjunk csak. Nem ez a lényeg. Egyszerűen csak nem helyes és kész.

- Mi a baj? - billenti oldalra fejét. - Végtére is azt nem mondhatjuk, hogy nem izgultál fel. - simít végig nadrágomon. - Én is be vagyok indulva, mi lenne ha kielégítenénk egymást? - dől homlokomnak és feltűri hasán pólóját. - A csoportos munka és a táncpróbák miatt nem volt időm mostanában csinálni. Szerinted ez kinek a hibája Jacks?

- Várj én nem…nem is. - próbálok meg kikúszni alóla és elhátrálni. Ez képtelenség. Miért izgultam fel? - Ez nem is az én hibám. - próbálok még mindig menekülni és tiltakozni.

- Tényleg? Pedig nekem nagyon úgy tűnik. - ül farkamra bár ruhán keresztül. - Ugyan már, te is akarod, nem? - emeli meg fejem és ismét megcsókol most kicsit durvábban. - Ne kéresd magad, ez csak szex!

- Én ezt akkor sem... - fulladok bele  a mondatba egy nyögés  miatt  ahogy Mark kicsit megmozdul ölemben.

- Mit nem? - nevet és elkezdi mozgatni csípőjét. - Jó érzés nem igaz? Tudod én nagyon szeretem a szexet.

- De ezt akkor sem. - harapok számba és küszködöm a saját nyögéseimmel. - Mark állj le. - próbálom eltolni magamtól. Fogalmam sincs mit tegyek. Ha durván elutasítom tuti megint elhidegülünk egymástól, de ha meg bele megyek... nem ez eszembe sem kellene jusson. - Kérlek. - próbálkozom tovább

- Cöh! Milyen unalmas! Jól van nem fogok könyörögni. - térdel fel. - Ha nem akarod csinálni nem kell, de mivel eléggé fel vagyok izgulva ezt el kell intézni. Szóval ha kielégítesz békén hagylak. - cipzározza le nadrágját.

- Hogy? – lepődök meg még az előzőeknél is jobban és ülök fel lendületből.

- Nos? Mi lesz? Választhatsz, de csak úgy elmenni nem hagylak. - simítja farmerja elejére kezét.

- De hát én még soha... - kezdek el kicsit hátrálni. Tényleg Jackson? Az első kifogás ami eszedbe jut, hogy te még soha nem szoptál le mást? Basszus most mit csináljak?

- Ugyan nem olyan nehéz! Használd a kezed ha máshogy nem akarod. Azért azt csak tudod hogy kell kiverni, nem? - nevet letolva nadrágját és bokszerét is. - Ha jól csinálod én is csinálom neked!

- Az nem szükséges. - Vágom rá rögtön. Basszus ez mos olyan mintha belegyeztem volna. Most mit csináljak? Basszus nincs más választásom. Lassan feltérdelek és remegő kezekkel kezdek el lassan Markhoz nyúlni. Még is, hogy kerültem én ebbe a helyzetbe, hogy ezt kelljen csinálom? A francba essünk túl rajta inkább minél hamarabb. Kezdem el húzogatni Mark férfiasságán kezemet.

- Nos.. hogy is mondjam ez elég béna. Csináld rendesen, vagy talán magadnak is ilyen szarul csinálod? Vagy csak kell egy kis ösztönzés? - lök hátra és combomra ül, majd elkezdi legombolni nadrágom és előveszi farkam. - Wow, elég kemény vagy! Ahogy gondoltam tényleg nagy! - nevet elkezdve kényeztetni.

- Állj, hagyd abba. Értem, értem. - kapom arcom elé kezeimet zavaromban.

- Miért állnék le? Elvégre jóérzés, vagy nem? - ül feljebb és dörzsöli férfiasságát enyémnek. - Na ez már játék!

- Ezt nagyon nem kéne. - nyögök fel egyet a végén. Basszus saját magamat hazudtolom meg a saját hangom miatt.

- Sok mindent nem kéne. De a szabályok azért vannak, hogy megszegjük őket, nem? - nevet bár hangja el csuklik közbe és jobban kezd dörgölőzni hozzám. - Ah, ez jó!

- Francba, ha így folytatod... - csuklik el a hangom.

De nem csak én nem bírom visszafogni magam. Mark egyre gyorsabban mozgatja csípőjét és közben élvezettel nyögdécsel. Feltolja pólóját és átveszi nyakán, hogy ne legyen útban, majd mellkasomra támaszkodva mozog tovább.

- Segíts egy kicsit! Most olyan vagy mint egy darab fa! - morogja és kezemet megfogva mellkasához nyomja tenyerem. - Itt.. simogass.

Nagyon ledöbbenek Mark minden egyes mozdulatára, a kezem még is ahogy mellkasához ér szinte automatikusan mozdul. Francba ez nagyon jó. És neki is hallhatóan tetszik. Az egyik nagyobb nyögésénél pedig egyszerűen nem bírom tovább. Felülve egyik kezemmel összefogom magunkat és úgy kezdem el rajta mozgatni kezemet gyors tempóban majd hajánál fogva óvatosan hátrahúzom fejét és nyakába csókolok. Nem harapok bele és nem is szívom meg csak csókolgatom és haladok lejjebb mellkasa felé.

- Ah! Na végre! Itt van! - kuncog és elégedetten karolja át nyakam. - Csak előbújt a vágyakozó éned!

Basszus még is mit tett velem Mark. Képtelen vagyok leállni. Sőt többet akarok. Ez miért ilyen jó érzés? - Mark én mindjárt... - préselem ki magamból két elsóhajtott nyögés közben. Érzem, hogy még pár mozdulat és tényleg elsülök.

- Mmm.. én is! - kapaszkodik vállamba és nagyot nyögve élvez el én pedig követem. Minden nedvesség a mellkasomon landolt Mark pedig nevetve dől vállamra.

- Francba ez jó volt! Kedvem támadt folytatni. De nem kínozlak tovább. - áll fel. - Megtetted amit kértem szóval most elengedlek. De ne hidd, hogy később nem fogok újra bepróbálkozni. - tűri hátra haját szexi mosollyal.

Kicsit lihegve fekszem el földön és összeszedem magam annyira, hogy rendbe szedjem a ruháim és kezdek kicsit le is nyugodni és rájönni, hogy még is mit tettem.

- Még is hogy tehettem ezt. - kezdek el a földön fel le gurulni fejemet fogva mindkét kezemmel és siránkozva.

- Ugyan, nem olyan nagy dolog, nem tudom mit vagy úgy oda. - öltözik fel Mark rendesen majd felkapja cuccait. - Na én megyek. Ez jó volt de közel sem elég, szóval lenézek a bárba. Ha meggondolnád magad a dologgal kapcsolatban hívj fel. - kacsint rám, majd elmegy.

Csak bambán nézek utána és még jó tíz percig folytatom a földön lévő fetrengést és önostromozást mire sikerül annyira összeszednem magam, hogy én is felálljak és rögtön telefonomat elővéve hívom fel legjobb barátomat.

- Jaebum, mindennek vége. - kezdek el siránkozni rögtön ahogy felveszi.

- Még is miről beszél? Mi történt? - faggat rögtön aggódva.

- Én és... és... Még is miért kellet ezt csinálom?

- Jackson, ebből semmit nem értek. Mit csináltál?

- Mark az előbb... - sírok fel újra. - Mindent elszúrtam. - ezt hallva azonban nagyot sóhajt.

- Mi történt már megint?

- Mark és én az előbb… - kezdek bele de hirtelen elhallgatok.

- Igen? - próbál meg sürgetni.

- Semmi. - vágom inkább rá gyorsan és teszem le a telefont. Nem mondhatom el neki. Belehalnék a szégyenbe és tuti ezzel csesztetne egyfolytában. A meleg bárosat is kiszedte belőlem és azóta is poénkodik vele. Ez örökre a titkom marad. Döntöm el majd táskámat vállamra véve indulok el de amint bezáródik mögöttem az ajtó megállok. Hogy viselkedhettem így? Kapok arcomhoz zavartan.

Másnap kissé félve mentem be a suliba és mikor először találkoztam Markkal egy kisebbet ugrottam ijedtemben és kis híján el is szaladtam a másik irányba. De végül csak intet nekem köszönés ként mint ahogy szokott és ment  is tovább mint ha mi sem történt volna. Ledöbbenten és kissé zavartan mentem én is tovább. De hamar rá kellet jönnöm, hogy Marknak a tegnapi nem jelentett semmit. A táncpróbán azért újra feszült voltam és emiatt rontottam is egyszer. Nem tehetek róla de egész végig a tegnapi dolgok voltak a fejemben. Azonban Mark itt is teljesen ugyan úgy viselkedett mint mindig szokott. Úgy néz ki ez csak bennem hagyott ilyen mély nyomokat. Tánc végére azonban nekem is sikerült valamilyen szinten túl tennem magam rajta. Sőt, estére már eszembe sem jut. Végig a másnapi versenyen jár a fejem és az a kellemes izgulás és izgatottság jár át mely oly ismerős régről és melyet annyira szerettem. Így nem is csoda, hogy mikor végre eljött az idő már a tánchoz való ruhában izgatottan beszélgetek Jaebummal az öltöző előtt, miközben várom, hogy kezdődjön végre.

- Már alig várom, hogy színpadra állhassak. – mondom szinte már ugrándozva izgatottságomban.

- Azt látom. – neveti el magát. – Viszont így túlfogsz pörögni. Kicsit próbálj meg megnyugodni. – teszi fejemre kezét.

- De hát ha egyszer… - kezdenék el tiltakozni de egy hang félbe szakít.

- Jackson Wang. – hallok meg egy olyan hangot melytől szabályosan elkezdek remegni félelmemben. Képtelenség legyen, hogy ez igaz. – Jackson Wang. – ismétli meg a hang.

- Azt hiszem nagy bajban vagy. – súgja ide nekem Jaebum mire egy hatalmasat nyelek.

- Szia apa. – fordulok meg mosolyt erőltetve magamra és köszönök apának. – Anya. – intek neki is ahogy észre veszem ő is itt van. – Hogy, hogy itt vagyok? – kérdezem remegő hangokkal.

- Hallottuk, hogy versenyed lesz. Így anyáddal úgy döntöttünk, hogy az első koreai versenyedet nem hagyhatjuk. Azonban lennél olyan szíves megmagyarázni, hogy még is mi akar lenni rajtad ez a hacuka? – néz rám idegesen.

- Hát tudod, igazság szerint… - kezdek el hebegni. Ezt még is, hogy magyarázhatnám ki?

- Jó napot. – jön ki a hangzavarra Amber és kezd el mindenki más is minket figyelni. – Valami probléma van? Tudok esetleg segíteni? – fordul apám felé kedvesen. Amber a tánc csapat vezetője így gondolom kötelezettségének érzi, hogy segítsen, de kétlem, hogy tudna. Mögé sandítok ahol a többiek figyelik, hogy mi is történik. Mark csendben figyel közben megpróbálva vissza tartani a többieket, hogy ne jöjjenek ők is Amber mellé, bele szólva a dolgokba.

- Probléma? Az van. Hogy tudsz e segíteni? Nagyon kétlem. Azt kérdeztem, hogy mi folyik itt? Volnál szíves felelni? Jackson!? – fordul felém idegesen.

- Az a helyzet igazából... – kezdek bele újra de egyszerűen képtelen vagyok bevallani.

- Itt szerintem félre értés van. – szól közbe Amber megint.

- Félre értés? – fordul felé az apám hitetlenkedve.

- Igen. – bólint magabiztosan. – A csapatból két tagunk lesérült így megkértem Jacksont, hogy segítsen ki és ugorjon be az egyikük helyett. – magyarázza el, de érzem, hogy ez bőven nem lesz elég.

- Ez eddig érthető is és tiszteletre méltó ha segít másokon. Azonban azt már kétlem, hogy ezt is ilyen egyszerűen meg tudnád magyarázni. – nyom mellkasomnak egy szórólapot. Remegő kezekkel veszem el és nézem mag. Elkezdem átfutni és egyből kiszúrom. „Tánc csapat tagjai: Jackson Wand – akrobata szak” Erre hatalmasat nyelek és félve nézek fel a szórólapról.

- Félre nyomtatás? – próbálkozom meg félve, bár előre sejtem, hogy feleslegesen.

- Jackosn Wang nagyon nem most van itt az ideje a hülye tréfáidnak. – szól rám erőteljesen.

- Tudom. – hajtom le a fejem elkeseredve és ijedten.

- Még is, hogy képzelted, hogy nem szimplánk engedély nélkül, de egyetlen árva szó nélkül átiratkozol egy teljesen másik szakra? – kezd ordítozni velem. – És ráadásul egy ilyen szakra. Akrobatika és tánc? Még is mit gondoltál? Ezek nem is minősülnek igazi sportnak. Hogy merészelted csak így sutba dobni a vívást? Te is pontosan jól tudod, hogy mit jelent a család számára. Még is mit gondoltál? Ezért akartál Koreába jönni tanulni, hogy az egész eddigi munkádat kukába dobva egy ilyen haszontalan dolgot tanulhass? – ordítja le a fejemet és fagy meg nem csak a folyosón de még az öltözőben is a levegő. – Szedd össze a cuccod! – szól rám mire ledermedek. – Haza megyünk! – jelenti ki majd megfordulva elindul.

- Várj egy kicsit. – kapok észbe gyorsan. – Úgy érted…

- Igen. Hong Kong-ba. - jelenti ki. – Holnap vissza költözöl. Bőven van mit bepótolnod az edzésben, így szed a lábad. Nincs vesztegetni való időd.

- Várj egy kicsit. – sietek utána kétségbe esve. – Nem mehetek el csak így. Mi lesz az egyetemmel? 

- Átiratkozol egy hong kong-i sport egyetemre vívás szakra.

- De ház itt már ez a második évem. – próbálkozom továbbra is.

- Így is úgy is elölről kell kezdened a vívás miatt.

- És mi lesz a versennyel. – próbálkozom utolsó remény sugárként. – Számítanak rám. Nélkülem nem indulhatnak. Nem hagyhatom csak úgy cserben őket. Rengeteg munkájuk van benne.

- Erre akkor kellet volna gondolnod mikor meggondolatlanul elvállaltad.

- De hát…

- Szó sem lehet róla.

- Drágám. – szól közbe anya is. – Igaza van. A többiekkel szemben ez nem fair. Hisz nem ők tehetnek arról amit Jackson tett. – győzi meg apát, hogy legalább a versenyen hagy maradjak.

- Rendben. – egyezik bele végül amire apró mosoly szökik arcomra. – Azonban amint lejöttél a színpadról indulunk is. – jelenti ki ellenvetést nem tűrve.

- Igen. – hajtom le a fejem letörten. – Azért… - nézek fel rájuk félve. – Azért megnézitek az előadást?

- Elvégre azért jöttünk. – feleli anya majd apát követve elmennek. Én pedig a földre csúszok összetörten. Jaebum mellém guggolva teszi hátamra kezét.

- Nincs semmi baj. Megoldjuk valahogy. – próbál meg vigasztalni reménytelenül.

- Ezt nem lehet megoldani. – hajtom rá felhúzott térdeimre homlokomat.

- De nézd a jó oldalát. – próbálkozik tovább.

- Ennek van olyanja? – nézek rá hitetlenül.

- Hiszen részt vehetsz a versenyen amire akkora örömmel készültél. Ha el is kell menned legalább ezt élvezd addig amíg lehet. Amúgy is, mi van veled? A királyi éned ilyen könnyedén feladja? – bokszol bele vállamba egy bátorító mosollyal

- Igazad van. – egyenesedem fel. – Élveznem kell ezt a versenyt. – állok fel magabiztosan. – Amúgy is. Királyosságom nem ismeri a feladást. – nevetem el magam.

- Na ez az a Jackson akit ismerünk.

- Igen. Irány készülni. – megyek vissza az öltözőbe ahol mindenki hitetlenkedve néz rám. – Még el sem kezdődött a verseny de már mindenki lehangolt. – nézek körbe mindenkin.

- De hát… - jön ide hozzám Amber.

- Királyosságom is részt vesz a versenyen úgy, hogy csak jók lehetünk. – nevetem el magam. – Ezért élvezzük! – vigyorodom el a végén.

- Igazad van. – mosolyodik el ő is.

- Azért ne legyél eltelve magadtól ennyire. – karolja át egy másik táncos a vállamat. – Mark még így is jobb nálad. – neveti el magát.

- De csak mert vagyok olyan nagylelkű, hogy hagyjam magam. – emelem fel orrom büszkén, mire mindenki elkezd nevetni.

- „Kérjük a következő csapatot a színpadra” – szólal meg a hangos bemondó.

- Ezek mi vagyunk. – szól Amber. – Gyerünk srácok. És ami a legfontosabb ma, hogy élvezzük amennyire csak lehet. – fordul mindenki felé és mosolyog rám a végén.

- Igen. – kiált fel egyszerre mindenki és indulunk is a színpad felé. Érzem, hogy a torkomban dobog a szívem ahogy a színpadra lépek és elfoglalom a helyem. Becsukom a szemem és hagyom, hogy az izgalom okozta adrenalin átjárja a testem és automatikusan vigyorodom el ahogy megszólal a zene és már mozdulok is. Élvezek minden egyes lépést amit a színpadon teszek. Mikor az akrobatikus részhez érünk Markkal egymásra nézünk egy pillanatra és elrugaszkodva a földtől ugrunk fel szinte teljesen egyszerre. Ahogy leérkezünk a dupla szaltó után megcsap a közönség tapsvihara amitől energikusabban kezdek el mozogni egészen a szám utolsó másodpercéig mikor is megállunk is lihegve hajlunk meg nagyjából egyszerre. Valami eszméletlen érzés volt. Egy olyan amit biztos soha nem felejtek el.

- Ez valami eszméletlen volt. – ujjongok Jaebumnak az öltözőnél. – Nagyon köszönöm. – sietek Amberhez ahogy meglátom és ölelem magamhoz szorosan.

- Ugyan. – neveti el magát. – Inkább mi köszönjük, hogy kisegítettél minket. – ölel vissza majd lép egy lépést hátrébb. – És szörnyen sajnálom, hogy így alakult a végén. – mosolyodik el szomorúan.

- Én is. – mosolyodom el én is szomorúan. – Azonban remekül éreztem magam. – pörgök fel újra ahogy átjár megint az az érzés amit nem rég a színpadon éreztem.

- Itt vannak a szüleid Jackson. – lép mellém szomorúan Jaebum.

- Azt hiszem nekem most mennem kell. – veszem a vállamra edzőtáskám. – Köszönöm, hogy részt vehettem. És ne féljetek. Nélkülem is királyok vagytok. – nézek körbe elköszönve a többiektől.

- Igyekezni fogunk. – ölel meg újra Amber.

- Abban biztos vagyok. – ölelem vissza. Majd elengedve őt Jaebumhoz lépek. – Majd még beszélünk.

- Minden féle képpen. – ölelem meg őt is majd kilépve öltözőből szomorúan nézek szüleimre mire egy szó nélkül indulnak el a kijárat felé. Lehajtott fejjel megyek utánuk.

- Ügyes voltál bátyó. – lép mellém húgom mire meglepetten nézek fel rá.

- Te is eljöttél?

- Na ná. Ki nem hagynám a versenyed. – mosolyog rám. – Ügyes voltál nagyon.

- Köszönöm. – mosolygok vissza rá szomorúan. Majd csendben megyünk tovább. A kocsinál viszont megállunk és apa felém fordulva sóhajt egy nagyot csalódottan.

- Nagyon nagyot csalódtam ma benned. – jelenti ki.

- Tudom. – szomorúan néz rám és további szó nélkül ül be a kocsiba és lép most anya elém.

- Nem erre számítottunk. – kezd bele ős is mire még lejjebb hajtom fejemet. – Azonban be kell ismernünk apáddal, hogy áradt belőled, hogy mennyire élvezed amit csinálsz. – folytatja mire értetlenül nézek fel rá. – Nagyon régen láttunk ennyire boldognak vívás közben. És bár ezt nehéz elfogadnunk de be kell, hogy lássuk, hogy nem foszthatunk meg attól ami ennyire boldoggá tesz. – fejezi be mire hitetlenkedve nézek fel rá.

- Ez az jelenti, hogy…

- Igen. Maradhatsz. – bólint egyet beleegyezően anya. – Viszont nagyon szépen kérlek ne hagyd abba a vívást. Már csak az apád miatt se. – néz rám kérlelően.

- Nem fogom ígérem. Már holnap keresek egy jó vívó egyesületet. – egyezem bele habozás nélkül mosolyogva.

- Rendben van. – ölel magához mire azonnal szorosan vissza ölelem.

- Nagyon szeretlek titeket.

- Mi is téged. – enged el. – Azonban hagy apádnak egy kis időt.

- Rendben. – nézek rá mosolyogva majd még egyszer szorosan átölelem és csak utána szál be a kocsiba.

- Sokkal tartozol nekem bátyó. – lép elém büszkén egy szem húgom. – Sok energiámba került meggyőznöm őket.

- Abban biztos vagyok. – ölelem őt is szorosan magamhoz. – Ne félj pöttöm. Nagyságom sose feledi el nagylelkűséged. – vigyorgok rá.

- Akkor kezd azzal, hogy felhagysz ezekkel a béna poénokkal. – néz rám rosszallóan.

- Ezennel szentül megfogadom, előtted több béna poént nem sütök el. – vigyorgok rá.

- Valahogy ebben nem bízok. – néz rám bizonytalanul.

- Csak és kizárólag királyságomhoz méltóan jó vicceket. – kacsintok rá nevetve mire lemondóan sóhajt.

- Valahogy sejtettem. De ezek nélkül nem is te lennél. – ölel magához mosolyogva.

- Tényleg nagyon köszönöm.

- A bátyámért bármit. – váll el tőlem mosolyogva.

- Vigyáz magadra. – köszönök el tőle puszit nyomva homlokára.

- Te is. – integet nekem majd szál is be a kocsiba. Addig ott álok integetve míg be nem kanyarodnak és el nem tűnnek a látó teremből. Majd táskámat vállamra dobva futok vissza a többiekhez és ugrom Jaebum nyakába.

- Te meg? – lepődik meg nem is kicsit.

- Maradhatok. – mesélem rögtön büszkén mire ledöbben.

- Mi történt? – faggat rögtön. – Hogyan?

- Királyságomnak semmi sem lehetetlen.

- Jackson. – néz rám rosszallóan, hogy mondjam már el mi történt valójában

- Na jó. Egy királyi húg is szükséges volt hozzá. – vallom be végül és borulok Jaebum nyakába végül. Imádom a családomat. És imádom a húgomat. Ezért örökre az adósa maradok.

Mark

A verseny előtt volt némi kavarodás és Jackson láthatóan nagy bajba került. Hallottam minden szót amiről a szüleivel beszélt és nagyon felidegesítettek így miután lement a verseny még Jacksont megelőzve megyek a szülei elé.

- Elnézést! - lépek eléjük mikor indultak volna Jacksonért az öltözőbe. - Tudom talán nincs beleszólásom a dolgaikba, de annyit had mondjak el, hogy Jackson az egyik legtehetségesebb akrobatikus az egyetemen és a táncban is jeleskedik meg még sok más dologban is! Nem fair amit vele művelnek! Miért nem csinálhatja azt amit szeret??

- Elnézést fiatal ember, de nincs beleszólása a család dol-

- Tudom, de akkor is végig fognak hallgatni! - szakítom félbe Jackson apját. - Nézzék. A fiúk a legidegesítőbb, legnagyképűbb srác akit valaha is ismertem. Gyerekes és béna poénokkal dobálózik, minden egyes szavával lefárasztja a körülötte lévő embereket. De ő egy olyan srác aki bármit megtenne a barátaiért, kedves és kisegít másokat.. még akkor is ha az illető gonosz vele, vagy rá se hederít, ő segít ha kell. Az egyetemen mindenki szereti, a tanárokat is beleértve mert tehetséges! Oké, lehet kicsit többet kéne tanulnia az elméleti tárgyakra, de mindent belead! Az istenért a fiúk 22 éves! Had csinálja azt amihez ért és amit szeret! Mert meglátják ha hagyják kibontakozni néhány év múlva a Guinness-rekordok könyvében lesz a neve! A TV-ből bámulhatják majd a tehetséges fiúkat, aki nem mellesleg élvezni fogja amit csinál! Gondolkodjanak el ezen! - fejezem be és választ se várva hagyom őket faképnél.

- Ez szép volt. - jegyzi meg Yugyeom a színpad mellet várakozva a falnak támaszkodva.

- Egy szót se Jacksonnak vagy esküszöm megkeserítem az életed. - mutatok rá ingerülten. - Francba, ettől a sok kiabálástól megfájdult a torkom.

- Hát nem is szokásod kiabálni másokkal, te annál higgadtabb vagy.

- Na persze. - lököm meg vállát és megyek el mellette. - Menjünk.

- Jaja. - jön utánam.

Mint az kiderült Jackson maradhat a suliban. Nem tudom, hogy ez nekem vagy másnak köszönhető.. de azt érzem, hogy egy életre meg fogom bánni, hogy marasztaltam... ettől függetlenül.. nem tudtam nem mosolyogni mikor megláttam azt a boldog vigyort a képén.