Mark
Mikor Youngjae megijeszt
a buszmegállóban majd kiugrik a szívem a helyéről. De amint
tudatosul bennem, hogy nincs mitől félnem és kezdek lenyugodni
szinte rögtön előtör belőlem a sírár.
- Úr Isten Younjae.
Annyira aggódtam miattad.- borulok nyakába, hogy úgy öleljem
szoroson.
- Ugyan Mark, nyugi. Mint
láthatod nem lett semmi bajom.- ölel ő is meg miközben hátamat
simogatja nyugtatásként. De képtelen vagyok abba hagyni a sírást.-
Jól van.- nyugtatgat tovább míg nagy nehezen megnyugszom és
elállnak a könnyeim, de ölelésemen még mindig nem lazítok.
- Na. Így még a végén
megfojtasz- neveti el magát halkan.
- Bocsi.- engedem el
szemeimet dörzsölve és még mindig kicsit szipogva.
- Most viszont jobb ha
mész.- simogatja meg a fejem, fejével az éppen leparkoló busz
felé intve.- Így is késő van már.- néz rám kicsit szigorúan.
Mindig is amolyan védelmező típus volt. Hiába én vagyok az
idősebb, mindig olyan volt mintha a bátyám lett volna. Szelíden
rámosolygok.
- Üm.- bólintok mint
egy beleegyezés ként. Majd a helyet, hogy csak elmennék újra
szorosan megölelem.- Szia Youngjae. Jó, hogy újra láthattalak.-
köszönök el tőle. Majd elengedem és csendben felszállok a
buszra. Leülök az ablak mellé és onnan figyelem ahogy régi
barátom ott állva néz engem. Még mindig képtelen vagyok elhinni,
hogy tényleg itt van és, hogy nincs semmi baja. Már nagyon sokszor
fel akartam venni vele a kapcsolatot de féltem, hogy Erik megtudja
hol is vagyok. És féltem attól is mi lesz ha kiderül, hogy
Youngjae-nek is köze van az eltűnésemhez és csak bajba keverem
azzal ha megkeresem. Egyszer azonban nem bírtam visszafogni magam és
felhívtam egy rejtett számról. De amint felvette és meghallottam
a háttérben Erik hangját még csak megszólalni sem tudtam. Így
azután képtelen voltam újra megpróbálni. Most viszont, hogy
láttam és még beszélni is tudtam vele tényleg sikerült
megnyugodnom. Elmondhatatlanul boldog vagyok. Mikor hazaérek szinte
mosolyogva fekszem le.
~
~ ~
Éppen futok az utcán.
Hogy miért? Ez egyszerű. Mert bár nyerek 3:1 arányban, a 6:1
arány már nem épp a legkedvezőbb rám nézve. De nehogy azt
higgyétek, hogy csak így gyáva mód elfutok csak mert nem áll jól
a szénám. Csak azért mégsem a suli előtt kéne megint
verekednem. Inkább itt. Fordulok be az egyik nagyobb sikátorba. De
amint megteszem meg is bánom.
- Fuck.- tör ki belőlem
ahogy szembetalálom magam vagy tíz emberrel. Már épp fordulnék
vissza de beértek akik eddig üldöztek, így elzárták az összes
menekülési útvonalamat.
- Biztos ő volt az?-
szólal meg valaki a tömegből.
- Igen. Százszázalék.-
válaszolja neki az üldözőim közül a legdagadtabb.
- Nem néz ki úgy mint
aki megverte volna Deon-t.- néz végig rajtam.
- Pedig ő az. Ügyesebb
mint gondolnád.
- Ám legyen.- mondja
majd indul is el felém. Néhány lépés után pedig többen is
követik. Magam elé teszem mindkét kezem és úgy kezdek
el hátrálni. Bár nincs sok értelme, hisz körbevettek.
- Úgyan srácok. Ennyien
egy ellen azért még sem fer.- próbálom menteni magam de mintha
meg sem hallották volna.
- Akkor mit szolnál az
egy-egy ellenhez?- szólal meg valaki a tömeg mögül mire mindenki
megáll és egy kisebb ösvényt nyitnak maguk között. Egy magasabb
fekete hajú fiú jön felém. Tényleg valami nagy embert verhettem
el a múltkor ha még a banda vezér is kijött. Legalábbis ahogy
kiveszem ő lehet a főnök.- Na?- ér oda elém és néz rám
kérdőn.
- Tessék?- szólalok meg
végül egy kis idő után.
- Felőlem szét is
veretheted magad.- mondja nem törődőmen.
- És honnan vegyem, hogy
ha most megverek még egy tagot nem támadnak meg utána megint
csapatosan. Vagy később még többen bosszúból.- nézek rá most
én kérdőn, összeszedve magam amennyire csak tudva. Nem akarom,
hogy akár csak egy csepp félelem is látszódjon rajtam. De ő erre
csak elneveti magát.
- Eszes vagy.- nevet még
mindig.- Ám legyen. De csak mert jókedvemben találtál. Megígérem,
hogy ha nyersz akkor nem ér utána semmi féle második támadás.-
hagyja abba végül a nevetést és néz rám még mindig kérdőn,
hogy így már bele megyek e az ajánlatába.
- Rendben.- szólalok meg
kicsit habozva.- Bár egyáltalán nem bízom benned, de nem hiszem,
hogy most lenne más választásom.- egyezem bele. Erre ő csak
megint nevet egyet.
- Akkor hát fiúk ki
szeretne verekedni?- fordul hátra széttárt karokkal. Erre többen is elkezdenek
kiabálni, hogy majd ők megvernek engem.
- Majd én megtanítom,
hogy hol van a helye.- lép előre végül egy magasabb de viszonylag
soványabb férfi. Ahogy elnézem valamivel idősebb lehet a
banda vezérnél. A többiek erre csak elhallgatnak és hátrébb
állnak, hogy helyet hagyjanak nekünk. Sóhajtok egy
nagyot és kisebb terpeszbe állok, ökölbe szorítom mindkét
kezem, kicsit behajlítva könyökeimet, hogy úgy várjam a
támadását. Először csak kinevet és csak utána kezd el felém
futni. Először a fejemet kezdi el ütni de valamivel gyorsabb
vagyok nála így még időben kitérek előle. Kicsit lehajolok és
úgy ütők egyet gyomor szájába amitől kicsit összegörnyed de
nem mozdul meg, így gyorsan csak hátra megyek két lépést. De még
meg sem állok már jön is felém. Megint a fejemet támadja de most
nem sikerül előle teljesen kitérnem. Még be sem fejezi az ütést
rögtön gyomron térdel amitől hirtelen eláll a légzésem és
nehezen kapok levegőt. Kicsit hátra tántorodok. De ennyitől nem
adom fel. Most rajtam a sor, hogy támadjak. Megvárom, hogy közelebb
jöjjön majd egy gyenge ütéssel támadok vissza amit
könnyedén ki is kerül miközben csak nevet egyet. Én viszont
gyorsan kihasználom a helyzetet, egy lépéssel hátrébb megyek és
egy oldalazó rúgással fejbe rúgom. A feje hátsó részét
találom el. De nem hagyom abba, amint letettem a lábamat rögtön
lendítem is a másikat. De ezzel már nem találom el. Elkapja a bokámat és úgy egyenesedik fel. Gyorsan magam mögé teszem
mindkét kezem és a még földön lévő lábammal felugrok és úgy
rúgom mellkason, hogy kiszabadítsam másik lábamat. Közben hátul
a kezeimre támaszkodom a földön. De a támadásom nem ért sokat.
Bár valamennyire sikerült sérülést okoznom vele, sőt nem is
keveset, de lábamat még mindig fogja. Szabad lábam gyorsan
visszahúzom mielőtt azt is megfogná és teszek egy 180 fokos
fordulatot. Így már nem háttal vagyok a betonnak hanem szembe.
Ezzel sikerült megint meglepnem. Így szabad lábammal most a nyakát
támadom meg. Felemelem lábam amennyire csak tudom és úgy rúgom
meg nyakhajlatát felülről olyan gyorsan és erősen amennyire csak
bírom. Ezzel sikerült annyira meglepnem, hogy enged a lábam
szorításán így ki tudom magam szabadítani. Gyorsan felé
fordulok de felállni nem állok fel. Kicsit még térdelek a földön
és úgy próbálom magam kifújni amennyire bírom. De amint
meglátom, hogy előző támadásom kómássá tette
ellenfelem úgy döntök itt az ideje véget vetni ennek. Odaugrom
elé és amilyen gyorsan csak tudom tarkojára teszem kezem és úgy
húzom a föld felé miközben térdemet teljes erőmből meglendítem
felfelé ezzel gyomorszájon térdelve őt. Ellenfelem ezután
köhögve esik a földre és ott is marad. Én kicsit tántorogva
lépek hátrébb a földön fekvő ellenfelemtől és nézek fel a
tátott szájjal engem bámuló tömegre. Kicsit még némán várok,
hogy most mi fog jönni. És ahogy sejtettem néhány perc elteltével
már néhányan indulnak is el felém.
- Elég lesz.- állítja
meg őket a főnök amitől nem is kicsit lepődök meg. De most örülök neki. Lassan jön oda hozzám miközben erősen végig mér rajtam.- Az előbb azt hittem, hogy csak nagy a
szád. De elég nagyot tévedtem.- néz rá a földön fekvő
emberére.- Ő volt az egyik legerősebb a bandában. Akit a múltkor
megvertél bár nála valamivel gyengébb volt, ugyan úgy a legjobb
embereim közé tartozott.- néz vissza rám.- nem hittem volna, hogy
tényleg sikerül megverned őt.- jön most teljesen közel hozzám
és úgy súgja a fülembe a többit.- De azért jó, hogy nem vertek
szét. Kár lett volna a szép arcodért.- mosolyodik el a végén.
Majd tovább megy.- Indulás fiúk.- kiáltja el magát.
- De főnök. Tényleg
csak így elengedjük?- szólal meg valaki a tömegből. Közben
ketten odamennek a földön fekvőhöz és segítenek neki felállni.
- Igen. És nem akarom
később meghallani, hogy valaki megkereste e miatt és balhét
csinált.- mondja jóval erélyesebben. Hirtelen még csak meg sem
tudok mozdulni. Fel sem tudom fogni, hogy tényleg csak így itt
hagynak. Miután mindenki kiment a sikátorból szépen lassan
megfordulok és én is elindulok. Még vissza kell mennem a suliba
mert ott hagytam a táskám és úgy mindenem. Mikor beérek mindenki
furcsán néz rám. Gondolom látszik rajtam, hogy az előbb
bunyóztam.
- Mark, beszélhetnénk.-
szól utánam az ofőm. Hát ez remek.
~
Épp egy buliba tartok.
Rég voltam már és a kb egy héttel ezelőtti balhé után rám fér egy kis kikapcsolódás. Mikor odaérek és beengednek
( jóval idősebbnek nézek ki a koromnál ) iszom egy vodka narancsot
és már megye is táncolni. Próbálom élvezni a zenét. Pár
szám után viszont kicsit visszamegyek a pulthoz pihenni. Kérek még
egy vodka narancsot és azt iszogatom. Már épp azon vagyok, hogy
visszamegyek táncolni mikor valaki megkocogtatja a vállam.
- Szia Mark. Segíts
kérlek.- szólal meg teljesen kétségbe esve.
- Tessék?- nézek rá
értetlenül. Azt sem tudom hirtelen, hogy ő még is kicsoda.- Te
még is...?- hagyom nyitva a mondatom.
- Loren vagyok a szomszéd
osztályból. Az egyik barátomat megtámadták a klub mögött.
Kérlek segíts.- már szinte könyörög nekem. Veszek egy nagy
levegőt és úgy állok fel a székből.
- Merre?- nézek rá
kérdőn mire rögtön elmosolyodik és már indul is, hogy
mutassa az utat. Kimegyünk a hátsó ajtón. Nem messze az utcában
nyílik egy kisebb sikátor. Odavezet de úgy, hogy már én vagyok
elől ő pedig a hátam mögé bújik. Mindketten tizenhat évesek
vagyok de ez most olyan mintha idősebb lennék nála és egy lányt
kellene megvédenem.
Mikor beérünk a
sikátorba két idősebb alak szekál egy kisebb fiút. Bár nálam
nagyobbnak tűnik és erősebbnek is, még sem az ha még ezzel a két
hülyével sem képes elbírni.
- Ketten egy ellen nem
éppen fer.- lépek oda hozzájuk de már rögtön emelem is az öklöm
és behúzok egy jobb egyenest az egyiknek amitől földet is fog.
Egy ezzel letudva. Most a másik felé fordulok aki csak megdöbbenve
néz rám egy pillanatig de amint sikerül felfognia a helyzetet már
ütne is amit csak kikerülök és úgy ütöm gyomorszájon amitől
ö is összerogy.
- Ha ennyire gyengék
vagytok nem kéne verekedést kezdeményezni.- nézek a két földön
fekvő felé.
- Neked meg nem kéne
folyton beleszólni az ügyeinkbe.- szólal meg egy ismerős hang a
hátam mögül. Mikor megfordulok először csak lefagyok. Az a
banda vezér áll előttem a háta mögött három nagyobb emberrel
akivel egy hete találkoztam a sikátorban. Meg sem tudok szólalni
először. Így ő csak fogja és elsétál mellettem. Utána
fordulok. A két földön fekvő egyikéhez megy oda és gugól le hozzá. Megfogja nyakánál a pólót és úgy emeli fel, hogy
láthassa az arcát.
- Ők azok srácok.
Vigyétek el.- szólal meg végül, majd a vele lévő három ember
már indul is, hogy felkaparják őket a földről. Mikor már
elmentek, a főnök odajön hozzám és megáll velem szemben.-
Tényleg jól verekszel. Nem akarsz csatlakozni a bandához?- néz
rám kérdőn. Nekem csak leesik az állam. Nem éppen erre
számítottam.
- Hogy mi?- nézek rá
most én kérdőn, mire ő csak elneveti magát. A kelleténél
hangosabban.
- Nem erre számítottál
mi?- nevet még mindig.
- Hát nem.- felem neki
őszintén.
- Azt a két fickót már
jó ideje próbáljuk elkapni. Csak ezért bocsátok most meg neked.-
vált kicsit komolyabbra.
- Ha tényleg ennyi időbe
telt míg elkaptátok ezt a két hülyét, ráadásul segítséggel,
nem lehettek valami erősek.- nevetem el magam most én.- Amúgy sem
akartam segíteni nektek. Két sulitársamnak segítettem.- bökök
fejemmel a két megszeppenve álló fiú felé akik nem nagyon értik
a helyzetet. Erre az előttem álló fiú csak megint nevet egyet.
- Bár verekedésben nem
jók. Menekülni profiként tudnak. Amúgy Erik vagyok.- nyújtja
felém a kezét.
- Mark.- rázom meg.
- Akkor?- néz rám
megint kérdőn mire én csak némán állok előtte. Hirtelen nem
értem mire gondol.- Csatlakozol?- magyarázza el.
- Bocs de...- kezdeném
el visszautasítani de közbeszól.
- Ugyan már. Jól
bunyózol. Eszes vagy. És még jól is nézel ki.- mosolyodig fültől
fülig.
- Nem hinném, hogy az
embereid örülnének nekem így, hogy két tagot is elég szépen
helyben hagytam.- mosolyodom el most én egy kicsit.
- Ebben van valami.-
látja be ő is.- De ezzel ne foglakoz. Majd csak megbékélnek vele.
Na ne kelljen könyörögnöm.- néz rám szinte kérlelve. Én erre
csak sóhajtok egyet.
- Bocsesz de nem
terveztem egy bandához sem csatlakozni.- utasítom vissza megint.
- Nagy kár. Pedig sokkal
jobban járnál. És még pénzt is kereshetnél. És csak azt kéne
csinálnod amit eddig is.- győzköd még mindig.
- Bocs de nem.- utasítom
vissza megint. Bár az amit mondott igen is jól hangzik.
- Hát legyen. Te tudod.
De ha még is meggondolnád magad itt megtalálsz.- nyom a kezembe egy
cetlit és már megy is. Miután már nem látom kinyitom a cetlit
amit adott. Az egyik közeli raktár épület címe van rajta.
Hallottam már, hogy egy banda törzshelye. De még sosem jártam
arra. Zsebre teszem a lapot majd hátra fordulok a két
iskolatársamhoz.
- Akkor én mentem.-
mondom nekik és már indulok is.
- Vár egy kicsit.-
szalad oda hozzám Loren, ha jól emlékszem. Megállok és
visszafordulok felé, hogy vajon mit akar.- Ugye nem akarsz
csatlakozni ahhoz a bandához?- néz rám kérdőm.
- Pasz.- vonok vállat, és már indulnék is de visszatart.
- Kérlek ne tedd. Nagyon
rossz hírük van.- néz rám kérlelve. Nem értem, hogy még is mit
akar tőlem. Még csak nem is ismerem. Most beszéltem vele talán
először.
- Majd eldöntöm.-
mondom flegmám majd már fordulnék is vissza, hogy induljak.
- Nem vagy olyan rossz
mint amilyennek tartanak.- mondja még mire ledermedek. De erre már
nem szólok semmit csak elindulok.- Köszönöm szépen a
segítséget.- kiabál még utánam de már nem állok meg csak
megyek tovább. Bár még vissza akartam menni kicsit táncolni de
ezek után már nincs kedvem így csak hazamegyek.
Pár nappal később
mikor belém köt valaki végül úgy döntök, hogy csatlakozom a
bandához. Ha tényleg csak ugyan azt kell csinálnom mint eddig (
verekedni ) csak éppen nem egyedül és még pénzt is kapok érte
akkor miért is ne. Előveszem újra a papírcetlit és megnézem a
pontos címet. Mikor odaérek senkit sem találok sem az utcán sem
az udvaron így csak fogom magam és bemegyek. De még az előtérben
sincs senki. Felmegyek hát a legfelső emeletre. Az ajtó előtt itt
már van pár ember akik amint meglátnak dühösen indulnak felém.
De mielőtt bármit is csinálnának megállnak nem sokkal előttem
és úgy néznek végig rajtam.
- Mit keresel te itt?-
néz rám kérdőn a legnagyobb. Ez remek tehát emlékeznek rám.
- Erik-hez jöttem.-
mondom ki könnyedén mire hatalmasra tágul a szemük.- Ha nem
gond.- mutatok az ajtó felé miközben átlépek kettőjük között.
- Mi? Várj.- szól
utánam az egyik kicsit késve. Én addigra már benyitottam. Amint
belépek a helységbe nyolc kérdő szempár néz rám. Néhányan
szinte rögtön felismernek és már indulnak is felém.
- Tehát sikerült
döntened.- szólal meg végül Erik a tömeg mögül mire mindenki
megáll ott ahol van és kérdőn néz a főnökükre.
- Valahogy úgy.- felelem
annyira nyugodtan amennyire csak tudom, mire Erik feláll és
odasétál elém.
- Akkor hát üdv a
csapatban Mark.- nyújtja felém a kezét mosolyogva amit én
viszonozok is.
- De hát főnök. Ő
verte meg Deon-t és Oren-t.- akad ki valaki.
- Pontosan és ez
bizonyítja, hogy mennyire erős is.- mondja még mindig engem
nézve.- Amúgy is már döntöttem. Beveszem a bandába és kész.-
mondja, ellenvetést nem tűrve.- Akkor hát mutatkozz be.-
fordul el tőlem végül, és néz a többiek felé.
- Sziasztok. Mark YI-En
Tuan vagyok. Tizenhat éves.- mosolyodom el a végén. Főleg a sok
megdöbbenő szempártól. Oldalra fordulok és igen. A mellettem
lévő főnök is leesett állal néz rám.- Mi az? Idősebbnek
néztél?- nézek rá kérdőn kicsit nevetve.
- Minimum
tizenkilencnek.- vallja be.
- Így már nem is
csatlakozhatok?- kérdezem tőle kis csalódást színlelve.
- Azt azért nem
mondtam.- feleli kicsit összeszedve magát.- Hát akkor üdv
nálunk.- köszönt újra és már megy is a helyére. Ezután még
néhány percig csak ott álok egymagam majd néhányan odajönnek
hozzám, hogy beszélgessenek velem és, hogy tényleg csak ennyi
vagyok e. Na meg, hogy honnan tudok ilyen jól verekedni mikor ilyen
fiatal vagyok.
~
Már vagy három hete a
banda tagja vagyok, és bár még újnak számítok, már is volt egy
komolyabbnak mondható ügyem. Amit nem kis meglepetésre jól is
vittem véghez. Így a többiekkel együtt úgy döntöttünk, hogy
az első sikeres „küldetésemet” menjünk és ünnepeljük meg.
Egy számomra teljesen új bulizó helyre jöttünk. Már korábban
is akartam ide jönni de túl drága volt nekem.
- Igyál amit csak
akarsz. Én állom.- jön oda hozzám Erik és vezet a pult felé.
- Rendben.- egyezem bele
mosolyogva és már kérek is. Úgy döntök, hogy egy whisky kólával
kezdek. Amint megkapom rögtön iszom is belőle két nagy kortyot
majd mosolyogva nézek Erik-re mint egy köszönet ként. Aki csak
visszamosolyog rám és kicsit megemeli a poharát. Én ezután iszom
még egy kortyot majd a tánc térre nézek és utána vissza Erik-re.
Bár nem értem miért. Hisz nincs szükségem engedélyre. De ő
csak nevet egy kisebbet és int, hogy menjek csak. Mosolyogva
köszönöm meg neki és már megyek is táncolni. Odaérve megiszom
az utolsó korty italom, leteszem az egyik nem messze lévő asztalra
a poharam és már táncolok is. Nagyon szeretem ezt a számot így
teljesen beleélve magam mozgok, miközben nem is figyelek a
környezetemre. Amikor vége van a számnak veszem csak észre, hogy
idő közben kaptam egy partnert is. Bár nem ismerem nem nagyon
ellenkezem. Legalábbis míg egy bizonyos határt át nem lép. Bár
lányt így sem akarok nagyon megbántani. Még ha nem is az eseteim.
Úgy alapból a lányok.
Még néhány számot így
végigtáncolunk majd bocsánatot kérve otthagyom és visszamegyek a
pulthoz. És bár látom, hogy ez nem éppen esik jól neki de
annyira nem tud érdekelni. Mikor odaérek a pulthoz rögtön észre
veszem Erik-et ahogy az egyik bár széken ül és közben engem néz,
így odamegyek hozzá.
- Te nem táncolsz?-
nézek rá kérdőn. Hogy őszinte legyek, vele inkább táncolnék
mint az előbbi csajjal. De azt azért mégsem tehetem. Egyrészt
mert nem akarom, hogy kiderüljön, hogy meleg vagyok és e miatt
bajom legyen, vagy ki is tegyenek a bandából. Más rész mert
bármennyire is jó fej Erik, mégiscsak ő a banda főnök.
Odafordulok a csaposhoz és kérek még egy whisky kólát. Majd én
is leülök.
- Most nincs kedvem.-
mondja röviden miközben iszik a saját italából.- De te igen is
jól táncolt.- néz rám.
- Köszönöm.- jövök
kicsit zavarba. Mert bár tudom, hogy nem nézek ki rosszul, és,
hogy mozogni is tudok, de nem vagyok hozzászokva a bókokhoz.
- Hogy, hogy ott hagytad
azt a csajt? Nem volt az eseted?- néz rám kérdőn.
- Nem éppen. Nem annyira
jönnek be a csajok. Az ilyen csajok.- javítom ki magam gyorsan. De
ő csak elneveti magát.
- „Az ilyen csajok”?-
néz rám kérdőn még mindig kicsit nevetve
- Fogjuk rá.- kuncogok
egy kisebbet, hogy elrejtsem a zavarom. Hát ez remek Mark már el is
szóltad magad.
- Értem.- mondja majd
leteszi a poharát és teljes testével felém fordul.- Tényleg
nagyon szép vagy. Főleg így, hogy zavarba jöttél.- mosolyodik
el. Erre én szinte belefulladok az italomba. Köhögve nézek rá,
hogy tényleg jól hallottam e.- Ne néz így rám. Már legelső
alkalommal is mikor találkoztunk mondtam, hogy tetszel.- mondja majd
feláll és elindul.- Gyere egy kicsit.- szól vissza nekem. De
hirtelen azt sem tudom, hogy pontosan mi is történ így pár
másodpercig csak ott ülök bambán, majd nagy nehezen felállok és követni
kezdem. A pult melletti lépcsőn megyünk fel. A folyosó végén
lévő ajtót kinyitja és beenged. Egy elég nyilvánvaló, hogy
mire tervezett szobába jöttünk. Nem sok minden volt benne. Egy
nagy franciaágy két szekrény az ágy két oldalán, két lámpa az
ágy mellett és egy a plafonon. Ezenkívül még egy nagyobb kanapé
egy asztal és két szőnyeg. Egy az asztal és a kanapé alatt egy
pedig az ágy és a bejárat között. Mikor Erik is bejön a szobába
bezárja maga mögött az ajtót ha jól hallom kulcsra. Utána
hátulról megfogja a csuklómat de mire hátranézhetnék rá már
maga elé is húz. Még megszólalni sincs időm de már nekinyom az
ajtónak és megcsókol. Eleinte még csak nyalogatja az ajkaimat.
Majd óvatosan kicsit követelőzve bele is harap alsó ajkamba, mire
én engedek neki és kinyitom számat. Rögtön nyelvével be is
hatol számba és úgy csókol tovább. Pár pillanat múlva már én
is visszacsókolok. Mikor már nem kap egyikünk se levegőt szakad el tőlem. De éppen csak annyira, hogy beszélni tudjon.
- Most már az enyém
vagy. Ezt jól jegyezd meg.- mondja és már csókol is újra. Sokkal
követelőzőbben, mégis szenvedélyesen.
~ ~ ~
Reggel mikor felkelek
egész testemben remegek és kapkodom a levegőt, érzem, hogy
teljesen leizzattam. Pár percig még csak megmozdulni sem bírok.
Megint rém álmom volt. Pontosabban a régi életemről álmodtam.
Miután sikerül kicsit összeszednem magam, lefürdök ami a szokásosnál
hosszabbra sikerül. Most legszívesebben az egész napot kihagynám és
itthon maradnék. Szükségem van egy kis magányra, hogy
lenyugodjak. De tudom, hogy akkor Jinyoung csak aggódna miattam. És
valószínűleg a többiek is. Tényleg Jackson. Tegnap este csak úgy
otthagytam. Remélem nem sértődött meg. Okey Mark szed össze
magad. Iskolába kell menned és lehetőleg késés nélkül. Gyorsan
felöltözöm és megcsinálom a hajam majd összepakolok és már
indulok is. Az úton végig nézelődök. Sőt még a buszra is
felszállok. Így talán kisebb az esély, hogy összefussak
Erik-kel, vagy az egyik emberével. Nem törődöm a beszólásokkal
és a sutyorgásokkal mikor felszállok. Csak továbbra is az ablakon nézek ki. Majd mikor leszállok szinte futva megyek be a suliba.
Mikor már bent vagyok kicsit lelassítok és úgy megyek be a
terembe. Szinte azonnal le is támadnak. De szerencsére csak Jackson
az. Nem sokkal után ér csak oda hozzám Jinyoung.
Jackson
Reggel már a suliban
vagyok bőven óra kezdése előtt és majd kibújok a bőrömből.
Tegnap lefekvéskor elég rossz érzésem volt Mark-kal kapcsolatban.
Remélem, hogy nem eset hazafelé menet semmi baja. Már Jaebum és
Jinyoung is megérkeztek. És ahogy látom baromira idegesítem őket
az aggódásommal.
- Jackson nyugodj már
le. Inkább mond el, hogy mi van.- szol rám végül Jaebum mikor már
nem bírja tovább.
- Semmi.- mondom
egyszerűen. De mikor mérgesen kezd el rám nézni feladom és
elmagyarázom nekik.- Tegnap Mark átjött, hogy megcsináljuk a
házit. De elég későig elnyúlt és hiába mondom neki, hogy
maradjon nyugodtan ő csak fogta magát és haza ment. És tegnap
este lefekvéskor elég rossz érzésem volt ezzel kapcsolatban.
Azóta nem beszéltem vele és aggódom, hogy történt vele valami
hazafelé menet. Miért nincs még itt. Pár perc és kezdődik az
óra.
- Te olyan késő este
hazaengedted egyedül?- akad ki Jinyoung.
- Mondtam neki, hogy
maradjon. De minden féle képpen menni akart. Nem tudtam hirtelen mit
kéne csinálnom.- fakadok ki én is. De ebben a pillanatban már
nyílik is az ajtó. Amint meglátom, hogy Mark az aki kicsit lihegve
lép be a terembe, már szaladok is felé.
- Hol voltál eddig? Jól
vagy? Nem történt semmi tegnap este?- rohanom le a kérdéseimmel
miközben végignézek rajta, hogy nincs e megsérülve.
- Minden rendem. Jól
vagyok. Reggel elaludtam. Ennyi az egész.- próbál meg
megnyugtatni. Közben Jinyoung is ideér és aggódva néz Mark-ra.-
Tényleg minden rendben. Nem történ semmi.- mosolyodik el. De
látszik rajta, hogy erőltetett a mosolya.
- Akkor rendben.-
mosolyodom el én is. Látom, hogy történt valami de mivel nem
mondja el nem fogom faggatni. Csak remélni tudom, hogy tényleg nem
valami komoly dologról van szó.
- Rendben. Mindenki üljön
le.- jön be az angoltanár. Még egyszer végignézek Mark-on majd
leülök a helyemre. Órán még csak véletlenül sem próbálok meg
figyelni. Végig Mark-ot nézem. Bár ledőlt a padra nem alszik. Ami
angol órákon ritkának számít nála. És idegesnek is látszik.
Valami tényleg történt tegnap. Csak azt tudnám, hogy mi. A
padtársam zökkent ki a gondolat menetemből. Megböki a vállam és
átnyújt egy összehajtott lapot. Eleinte nem értem, hogy mi ez de
amint kinyitom és elolvasom rögtön tudom, hogy Jaebum küldte. „Ne
aggódj ennyire feltűnően Mark-ért. Mi is aggódunk. Nézd csak
meg Jinyoung-ot. Ő is csak Mark-ra képes figyelni. De ha tényleg
van valami komolyabb biztos vagyok benne, hogy elmondaná nekünk.
Lehet csak még nem sikerült rendesen feldolgoznia a történteket.”
Olvasom el és nézek fel most a Mark mellett üllő legjobb
barátjára. Szemmel láthatóan alig bír magával és folyton
padtársát nézi. Rendben, kicsit nyugodj le Jackson. Felnézek
Jaebum-ra aki rám néz és csak egy mosollyal válaszolok neki, hogy
értse felfogtam mit mondott. De azt nem hiszem, hogy a
feldolgozással lenne a baj. Tegnap ugyanis teljesen jól volt. Sőt
ha jól hallottam még enni is elmentek. Valami biztos történt.
Mikor vége lett az
órának benyúlok a táskámba egy lapért és azzal együtt megyek
oda a még mindig a padon fekvő Mark-hoz.
- Szia.- köszönök neki
még egyszer mire csak felemeli a fejét és kérdőn néz rám. Erre csak magamhoz húzok egy széket és leülök vele szembe.- Ezt
tegnap neked csináltam.- adom oda neki a lapot.
- Mi ez?- kérdezi
miközben felegyenesedik és átveszi. Csak mosolyogva nézek rá,
hogy nézze meg. Miután elolvasta és leeset neki, hogy a rap-ünk
az csak szebben leírva és érthetőbben bejelölve rajta a dolgok,
meglepődve néz rám.- Mivel tegnap nálam hagytad gondoltam nem
ártana belőle neked is egy példány.- mosolygok még mindig egy
gyors magyarázatot adva.
- Köszönöm szépen.-
mosolyodik el most már ő is amitől kicsit megkönnyebbülök. Ez
ugyan is rendes mosoly volt nem pedig tetettet mosoly.
- Nincs kedved ma is
gyakorolni?- kérdezem meg. Erre hirtelen nem felel. Sőt. Mintha
valamin nagyon erősen elgondolkodna.- Ha gondolod lehetne most
nálad.- mondom neki amire kicsit jobb lesz a kedve. Tehát jól
sejtettem és tényleg történt valami tegnap este.
- Rendben. Benne vagyok.-
mosolyodik el.- Rögtön suli után, vagy előbb még hazamész?- néz
rám kérdőn.
- Jó lesz rögtön suli
után. Vagy még szeretnél előbb összepakolni?- hülyéskedek vele
amitől már el is neveti magát.
- Köszi de nem kell. Bár
nincs az a hű de nagy rend, de nincs kupi sem nálam.- nevet még
mindig.
- Értem.- nevetek fel én
is halkan.
- Miről beszélgettek,
hogy Jackson kicsit zavarba jött?- jön oda hozzánk Jaebum kicsit
nevetve miközben ráüt egy kisebbet a vállamra.
- Nem is jöttem
zavarba.- akadok ki. De erre csak mindketten kinevetnek.
- Tessék.- jön ide
Jinyoung is és tesz le elénk egy, egy pohár kávét amitől meglepődők. De amint meglátom Mark-ot rögtön megértem.
Hálásan néz legjobb barátjára és úgy köszöni meg neki. Tehát
ilyenkor a káva az megnyugtatja és Jinyoung ezért hozta. Én is
megköszönöm és belekortyolok egyet. Néhány percig csak némán
ülünk és isszuk a kávénkat.
Nap végére szép lassan
Mark olyan lett mint eddig is, ettől pedig szinte már teljesen
megnyugodtam. De miközben Mark-hoz mentünk át egy pillanat alatt
elszállt a nyugalmam. Két számomra idegen lép elénk a semmiből.
- Szia Mark.- köszönnek
ők először. Tehát ismerik Mark-ot. És ahogy elnézem ez fordítva
is igaz, ugyan is Mark amint meglátja őket kicsit elsápad és le
is fagy.
Mark
Miközben hazafelé
megyek Jackson-nal együtt, már szint meg is feledkezem az álmomról.
Sőt mondhatni jól is érzem magam. De nem tart sokáig.
- Szia Mark.- lép elém
két régi banda tag.
- Deon. Oren.- dermedek
le egy pillanatra de szinte rögtön sikerül is összeszednem magam.
Úgy döntök jobb lesz most ha a régi énemet veszem elő. Bár
reméltem, hogy Jackson ezt sosem fogja látni. Csak abban
reménykedem, hogy verekedni nem kell majd. Sóhajtok végül egy
nagyot és úgy nézek fel újra az előttem álló két régi
bandatársamra.- Mi van. Erik elköltözik és mindenki követi?-
mondom nekik egy flegma kuncogással együtt. De nehezebb mint
gondoltam. Alig bírom kimondani Erik nevét.
- Csak néhányan
jöttünk. A legtöbben otthon maradtak. De ha arra vagy kíváncsi,
Yuda is itt van.- Mondja Oren. De olyan barátságosan mintha még
mindig L.A.-ban lennénk és nem mentem volna el egy évvel ezelőtt.
Jól esik, hogy még mindig ilyen barátságosan kezelnek engem. Azt
hittem ha megint találkozunk szó nélkül nekem támadnak.
- Tudom. Már találkoztam
vele.- mondom nekik mire csak kérdőn néznek rám. Gondolom nem
mondta el a többieknek, hogy tegnap este találkoztunk.- A bárban
múltkor. Ő jött Erik-ért. Várjunk. Csak nem megint ti
csináltatok balhét.- teszem össze gyorsan a dolgokat miközben
próbálom kimagyarázni Youngjae-t. Nem akarom bajba keverni.
- Nem mi.- tiltakozik
rögtön Deon.- Az itteni néhány új tag. Mi csak próbáltuk őket
leállítani.
- Tehát ti is benne
voltatok.- nevetem magam el mert igazam volt.
- De komolyan.- vált
rögtön témát Oren és néz rám olyan komolyan mint még talán
kétszer ha láttam ennyi idő alatt.- Jobb lenne ha most velünk
jönnél.- erre én csak lefagyok és megszólalni sem bírok. Újra
eszembe jut a pár nappal ezelőtti buli és Erik, hogy még csak
tiltakozni sem tudtam ellene rendesen. Majd az az este mikor egy
életre szóló heget adott. Már szinte reflexszerűen szorítok rá
felsőkaromra ahol a heg van. A többiek csak sóhajtanak egy nagyot
hallhatóan szomorúan. Ők is pontosan tudják, hogy mi is történt
velem az nap este. Még néhány pillanatig csak ott állunk némán.
- Figyelj Mark. Jobban
jársz ha most eljössz velünk mint, hogy később Erik keressen meg
mint anno. Azt te sem szeretnéd.- próbál meg meggyőzni Oren. De
egyre csak törnek fel bennem az emlékek és érzem ha ez így
folytatódik még remegni is fogok.
- Nem akarok újra
visszamenni oda.- tör ki belőlem végül, mire csak egy újabb
szomorú sóhajtást kapok.
- Mi tényleg nem
akartuk.- mondja még mindig Oren miközben lassan közelebb jön
hozzám. Tényleg el akartam kerülni, hogy verekedni keljen de úgy
néz ki, hogy nem lehet. Ebben az állapotban viszont nem hiszem, hogy
nyerhetnék. És már egy jó ideje nem is verekedtem.
- Fiúk kérlek.-
próbálnám meg meggyőzni őket de még be sem fejezem Jackson elém
áll.
- Hagyjátok bégén
Mark-ot.- véd meg engem rögtön, mire kénytelen vagyok
elmosolyodni.
- Állj félre. Veled
nincs semmi dolgunk.- jön mos Deon közelebb.
- Már mondtam, hogy
megvédem Mark-ot.- áll még mindig ellőttem. Jackson meglepő
viselkedésének hála viszont sikerült kicsit összeszednem magam.
- Pont te? Szerintem ha
komolyabb verekedés lenne te csak útban lennél.- nevet most Oren.
- Eleinte rám is ezt
hittétek ha nem tévedek.- lépek ki Jackson mögül és állok
kicsit elé.- De ha már egyszer nem tudjuk elkerülni a verekedést.
Legalább ne itt. Keressünk egy nyugisabb helyet.- mondom végül
amivel meglepem Jackson.
- El tudnánk kerülni ha
velünk jönnél.- vált megint szomorú hangnemre Oren.- De ahogy
akarod.- sóhajt egy nagyot majd megfordul és előre megy. Egy szó
nélkül követem majd Jackson-ra nézek és megállok egy pillanatra, amitől az előttem álló is megáll.
- Bocsi Jackson. Ma még
sem jön össze a próba. Jobb ha most hazamész.- mondom neki egy
mosollyal majd már indulnék is de megállít.
- Ezt ugye te sem
gondoltad komolyan. Hogy csak így elmész velük én pedig csöndben
hazamegyek.- mondja kicsit haragosan.
- Lásuk be, hogy
valószínűleg tényleg csak útban lennél.- mondom neki ridegen.
Még mindig nem bízom abban, hogy én most nyerni tudok. De azt
semmi féle képpen nem szeretném, hogy miattam ő is bajba
keveredjen. Nem engedhetem neki, hogy kövessen minket.- Jobb ha most
elmész.- hagyom abba a mosolygást és nézek rá komolyan.
- De...
- Kérlek. Csak menj. Én
megleszek. Már nem egyszer megvertem mindkettőjüket- mosolyodom el
újra a végére. És már indulok is el újra. Nem várom meg, hogy
válaszoljon. De azt még látom, hogy ökölbe szorítja az öklét.
De jobb lesz így.
- Itt balra.- mondom majd
miután befordultunk megállunk én pedig csak veszek egy nagy
levegőt. Tényleg rég verekedtem már. De muszáj lesz újra
a régi énemnek lennem. Csak reménykedem, hogy emlékszem még
valamire.
- Tényleg nem kell ezt
csinálnunk.- néz rám Oren.
- Csak azért mert már
egy éve nem verekedtem azt hittétek, hogy ketten elegek lesztek
ellenem?- nézek rájuk kérdőn kicsit nevetve.
- Mark kérlek. Te is jól
tudod, hogy most nincs esélyed ellenünk. Csak gyere velünk.-
kérlel most Deon. Erre csak sóhajtok még egyet és lehajtom a
fejem.
- Tudom.- vallom be
végül.- De nem akarok vissza menni Erik-hez. Nem akarom még
egyszer átélni azt a poklot.- fakadok ki végül. Felnézek és
látom, hogy mindketten összeszorított öklökkel állnak előttem.
Így elnézve nem hinném, hogy szívesen csinálják most ezt. De
azt is tudom, ha most nem visznek vissza engem ők fognak rosszul
járni.
- Miután elmentél pokol
volt szinte mindenkinek a bandában lenni. Több hónap volt mire
Erik a régi lett. De főkén Yuda az aki pórul járt.- kezdi el
mesélni Oren.
- Mi történt
Youngjae-vel.- fakadok ki.- Azt hittem minden rendben van. Azt
mondta, hogy jól van, hogy nem történt semmi.- nézek rájuk
kétségbe esve. Mire ők csak még jobban elszomorodnak. A földet
kezdik nézni és úgy meséli tovább most Deon.
- Miután elmentél Erik
teljesen kiakadt. Mindenhol kerestetett de sehol sem talált meg. Nem
tudom emlékszel e arra az új gyerekre Aaron-ra. Talán két héttel
az eltűnésed előtt lépet be.- Néz fel rám kérdőn.
- Igen.- felelem röviden
és várom, hogy folytassa.
- Meghallotta miközben
telefonon beszélt Yuda a szüleiddel, hogy miden rendben van e.
Szinte azonnal el is mondta ezt Erik-nek. Gondolom így akart nagyobb
ember lenni a bandában. Ezután Yuda-t Erik kivallatta. Még az
eddigieknél is durvábban. De ő nem mondott semmit. De ennek
ellenére is mindenki tudta, hogy mi az igazság. Bár az ezek után
sem derült ki, hogy pontosan hová is mentél csak az, hogy repülővel.
Utána Yuda kapta a legrosszabb feladatokat. Sokszor megverték. De
még ezek után sem mondott semmit. Pedig Erik még azt is megígérte
neki, hogy ha elmondja hol vagy, akkor soha többet nem lesz emiatt
bántva. De még így sem mondott semmit. Pedig tudod te is nagyon jól. Ha Erik valamit megígér, azt tényleg be is tartja. Úgy, hogy kérlek Mark, gyere vissza.- fejezi be végül. Én viszont még
csak megszólalni sem tudok. Összerogynak a térdeim és úgy
gubbasztok a földön.
Nagyon izgalmakkal teli részeket írsz ;) Nagyon tetszik, hogy Mark múltját is izgalmasra írtad, sok ember a visszaemlékezéseket unalmasra írja és elhamarkodja, ami miatt a történet "felborul".Külön gratulálok ehhez. A helyesírásodban (bocs ha megint ezzel jövök) két dolgot kéne kijavítani, az ügye azt ugye-nek írd, a meny helyett pedig menj-et :) :D (nem akartam nyalisnak tűnni ezért gondoltam írok egy kis véleményt ) További sok sikert ;)
VálaszTörlésNagyon örülök, hogy tetszett, tetszik a történetem :) és ígérem, hogy legközelebb odafigyelek rájuk. :)
Törlés