Sziasztok. Ezúttal kicsit változtatok a párosításon. Ugyan is egyik nap mikor Yugyeom-ről olvastam érdekességeket és megláttam, hogy mi az ő ideálja rögtön Mark jutott eszembe, és kénytelen voltam írni róluk egy történetet. Végül egy one-shot mellett döntöttem. Remélem tetszeni fog. Jó olvasást hozzá. :)
R18
Rin Rin
Yugyeom,
BamBam-al és Youngjae-val éppen egy rádióadásban vannak.
Yugyeom-nek ez ma az utolsó programja míg másik két
csapattársának még hátravan egy hosszabb fotózás. A GOT7
legismertebb párosának pedig a JJ Projektnek még fel kell
énekelnie a stúdióban a legújabb számukat. Így ők sem,
mostanában fognak végezni. A Markson páros pedig otthon pihen.
Nekik ma szabadnapjuk van. Jó mondjuk Mark-nak volt délelőtt egy
kisebb fotózása de azzal hamar végzet, így a nap többi része
szabaddá vált számára. Most épp a konyhában csinál magának és
a nemsokára fáradtan és éhesen hazaérő csapattársának
vacsorát. Na meg persze a nappaliban videojátékozó Jackson-nak
is.
-
Mindjárt lejár a műsor időnk.- jelenit be a rádiós fő
műsor vezető.- Jöjjön akkor a mai utolsó kérdés az itt lévő
GOT7 tagoknak.- néz végig az előtte ülő három fiún.
-
Rendben.- egyezik bele a középen ülő, csapat legfiatalabb tagja
Yugyeom.
-
Milyen az ideális lány típusod Yugyeom?- olvassa fel az sms-t mire
az igen csak magas srác meglepődig.
-
Az ideális lány típusom?- kérdez vissza halkan inkább magának,
és gondolkodik el.- Lássuk csak. Aki különleges és ritka 4D-s
személyisége van, legyen szép mosolya, éljen a saját kis
világában és kifejezetten aranyosnak tartom, ha kicsit ügyetlen.-
sorolja fel végén egy hatalmas mosollyal.
-
Nocsak. Igen szép elképzelésed van.- állapítja meg, meglepetten
a műsorvezető.- Nagyon úgy tűnt, mintha egy konkrét személyt
írtál volna le. Csak nincs valaki aki tetszik?- néz rá kérdőn.
-
Nem igazán.- ad szinte azonnal választ a kérdésre még mindig
mosolyogva. Bár ő maga tudja, hogy ez nem így van. Nagyon is
tetszik neki most valaki. És szíve szerint ezt el is mondaná
mindenkinek de tudja, hogy nem teheti. Mert akkor az ügynökség
helyben lefejezné minimum. De ha túl is élné otthon a vörös
hajú szerelme szidná le nagyon.
-
Értem. Akkor hát köszönöm srácok, hogy itt voltatok. És nektek
is, hogy hallgattatok minket. További szép napot és sziasztok.-
köszön el a műsor vezető.
-
Köszönjük, hogy itt lehetünk. Sziasztok.- köszön el Youngjea.
Majd sorban BamBam és Yugyeom. Végül egyszerre. Mikor kikapcsolják
a mikrofonokat és teljesen leáll a műsor a GOT7 megköszöni a
kemény munkát és már mennek is.
-
Jó fotózást.- köszön el Yugyeom csapattársaitól.
-
Sziaaaa.- köszön el integetve BamBam míg Youngjea csak bólint
egyet. Majd indul is a közös lakásuk felé. Út közben végig
Mark-on jár az esze és azon, hogy, hogyan is jöttek össze.
~
~ ~
Mikor
azt mondja a rádió műsorban, hogy nem egy konkrét személyt írt
le akkor nem teljesen hazudott. Már régóta így képzelte el
magának az ideálját. De azzal a személlyel aki száz százalékig
meg felel neki csak nem sokkal debütálás előtt találkozott. Bár
akkor még azt hitte, hogy csak vissza húzódó és amolyan csendes
típusú a srác. Ó igen, egy srácról van szó. Ez a másik fele,
hogy miért nem mondhatja el. És bár most egy fiúval van együtt
nem veti meg ilyen szinte a lányokat sem. Viszont nem sokkal azután,
hogy megismerte a jelenleg vörös hajú fiút, rögtön tudta, hogy
ő neki a tökéletes. Elég hamar rájött, hogy nem vissza húzódó
hanem full 4D-s a sárc. Nem is kicsit. De igazán csak a közös
lakásba költözés után pár héttel szerettet bele. Mikor egyik
nap egyedül megy haza épp Mark sétál fel előtte a lépcsőházban.
-
Szóval megint a saját kis világában van.- állapítja meg magában
miközben háta mögé sétál és az előbbinél kicsit hangosabban
köszön neki. Ettől viszont Mark úgy megijed, hogy miközben
hátrakapja fejét, hogy lássa ki az, elveszti az egyensúlyát és
leesik a lépcsőről. Már ha Yugyeom nem kapja el derekánál
fogva.
-
Kö... köszönöm.- köszöni meg kicsit dadogva, miközben egy
parányit elpirul.
-
Bármikor.- vigyorog rá a magasabb, de egy pillanatra sem veszi le
másik szemeiről a sajátját, amitől Mark csak még jobban zavarba
jön. És a piros folt az arcán is egyre nagyobb lesz. Végül Mark
az aki elkapja a fejét. Gyorsan kimászik Yugyeom tartásából és
besprintel a közös házukba.
-
Nem csak eszméletlen dögös, de 4D-s is. És ha ez még nem lenne
elég kicsit ügyetlen. Hát én mindjárt megzabálom.- áll még
mindig kint a folyóson egyedül. Ez volt az a pillanat, mikor vissza
vonhatatlanul beleszerettet Mark-ba. Még egy-két percig csak ott
áll az ajtó előtt míg végül egy hatalmas, levakarhatatlan
mosollyal együtt nem követi a nála alacsonyabb srácot. Mikor
beér, hiába néz körül nem találja sehol sem. Mark ugyan is
rögtön bement a Jackson-nal közös szobájukba és bedugta a
fülhallgatóit és úgy feküdt be az ágyba. Bár nem alszik
behunyja szemét és úgy pihen. Eközben Yugyeom azon filózik, hogy
bemenjen e a vörös hajú sráchoz. De végül a nem mellet dönt.
Inkább ő is fogja és bevonul a saját szobájába. Nem sokkal
később Mark arra figyel fel, hogy szoba társa ráugrik és úgy
könyörög neki.
-
Csináááálj vacsiiiiit. Éhes vagyok.- siránkozik.
-
Oh My God. Jackosn.- kiabál az idősebb egy enyhe szív roham után.-
Kis híján szív rohamot kaptam miattad.- fordul szembe szoba társával
míg a kínai rap-per lemászik róla.
-
De Hyung. Már régóta szólongatlak, sőt még kopogtam is nem
egyszer.- vált szomorú és ártatlan arcra. Mark erre csak sóhajt
egyet és kimászik az ágyból. Már elég régóta ismeri Jackson,
hogy tudja nem rosszból tette. Egyszerűen ő ilyen.
-
Gondolom mindenki éhes.- mondja a csapat többi tagjának akik a
nappaliban tv-nek. Mire egyszerre jön egy hatalmas „IGEN”
válasznak. Mark csak szó nélkül bevonul a konyhába és körülnéz,
hogy mit is hozhatna össze. De örömmel látja, hogy kedves
leader-ük nem felejtett el bevásárolni. Végül úgy dönt, hogy
csinál egy kis kimbap-ot. Azt úgy is rég evet már ő is. De
sejti, hogy ez nem lesz elég, így grillez mellé egy kis csirkét
és összedob egy gyors salátát is. Már kezdi megszokni, hogy neki
kell főznie legtöbbször. Bár nem csak ő tud. De a többiek
szerint az ő főztje a legfinomabb. Mikor elkészül megterít az
asztalon és szól a többieknek.
-
Kész a vacsora.- kiáltja el magát mire szinte egyszerre ugrik fel
Jackson és JB a kanapéról és indul az asztal felé. BamBam is
azonnal abba hagyja a videójátékozást és követi a két
idősebbet. JR pedig nevetve követi őket. Youngjae viszont először
még elmegy szólni Yugyeom-nek, hogy ő is jöjjön.
-
Te nem jössz?- kopog majd nyit be a szobába Youngjae.
-
De.- válaszol röviden és már indul is, hisz a többiekkel együtt
ő is elég éhes már.
-
Mark ez nagyon jól néz ki.- hallatszott már a nappaliból ahogy
Jackson örvendezett.
-
Mi a vacsi.- kérdezi Youngjae amint a konyhába ért.
-
Kimbap, csirke egy kis salátával.- sorolja Mark.
-
Ó. A kedvenceim.- lép Yugyeom is az asztalhoz, hogy végignézzen
azon a rengetek kaján amit Mark készített nekik. Majd egy hatalmas
mosollyal Mark-ra néz és úgy köszöni meg.
-
Én nem tudtam, hogy ez a kedvenced.- mentegetőzik zavartan miközben
bal kezével a tarkóját vakarja és a földet fixírozza. Yugyeom
erre kénytelen egy kisebbet nevetni. Egyre jobban és jobban tetszik
neki Mark. Végül mindannyian leülnek és mindent elpusztítanak
amit Mark készített.
-
Ez nagyon finom volt.- dől hátra Jackson egy elégedett mosollyal.-
Köszönöm Mark.- fordul az idősebb felé.
-
Egészségedre.- válaszolja mosolyogva. Szereti ha ízlik a
többieknek az étel amit készít. Végül mindenki megdicséri,
hogy mennyire finom volt és megköszönte Mark-nak. Utána szinte
egyszerre felállnak és mennek vissza a nappaliba, hogy folytassák
a nemrég félbehagyott tevékenységet. Már az is szokássá vált,
hogy evés után Mark egyedül pakol el. Miközben a legidősebb
mosogat Yugyeom a konyha pultra támaszkodik pont Mark-kal szembe.
-
Tényleg nagyon finom volt.- mosolyog miközben végig Mark szemét
nézi.
-
K...Köszönöm.- válaszol dadogva. Mert bár ő sem tudja miért de
zavarba jött a nála jóval fiatalabbtól. Amitől ő csak kisebbet
kuncog. Yugyeom soha nem volt az a félénk, vagy a visszahúzódó fajta, de most valahogy mégsem bír ennél többet mondani így csak
ott áll és figyeli tovább ahogy Mark takarít.
-
Izé, ha gondolod, nyugodtan segíthetsz.- nyögi ki végül Mark
mikor már megelégelte, hogy csak ott áll és őt bámulja. Mire
válasznak csak egy mosolyt kap és a fiatalabb már megy is a
konyhába, hogy segíthessen. De Mark abban a pillanatban meg is bánta
amit kért. Yugyeom ugyanis közvetlenül mögé állt és úgy vette
ki kezéből a tányért és kezdte el elmosni. Amitől csak még
jobban zavarba jött.
-
Én akkor addig elpakolom a tiszta edényeket.- buj ki a fiatalabb
öleléséből ami Yugyeom-et megint csak mosolygásra bírja. Amint
elmosogatja még azt a néhány tányért ami hátra volt megint Mark
mögé áll, de most nem karolja át. Egyik kezével megtámaszkodik
Mark mellett a pulton míg másikkal felnyúl a polc tetejére, hogy
eltegye a kezében lévő edényt. De úgy, hogy ezzel a mozdulattal
mellkasa hozzáérjen Mark hátához. Amitől az idősebb elpirul.
-
Egyedül is el tudok pakolni.- próbálja magát menteni a
helyzetből.
-
Ha kell segítség szólj.- hajol le az idősebb füleihez, hogy úgy
mondja neki. Utána a nyakához és ott folytatja.- Rendben?- mire
Mark csak bólintani tud egy kisebbet. Yugyeom vesz végül egy nagy
levegőt és elhajol tőle és rögtön kimegy a konyhából, hogy
csatlakozzon a többiekhez a nappaliban. Mark viszont a konyhában
még csak megmozdulni sem tud. Ugyan úgy ott áll ahogy Yugyeom
hagyta. Próbálja magát összeszedni.
-
Oké Mark nyugodj le. Mély levegő.- nyugtatja magát míg végül
tényleg sikerül kicsit lenyugodnia. Gyorsan elpakolja még azt a
néhány edényt ami hátra van és már rohan is a szobájába, hogy
összeszedje a fürdős cuccait.
-
Elmentem fürdeni.- mondja a többieknek miközben a nappalin
keresztül elmegy a fürdőbe. Szinte azonnal meg is nyitja a vizet
és alá áll. Nagyon sokáig nem is csinál mást csak ott áll és
hagyja, hogy a csobogó víz lenyugtassa. Végül egy kb fél óra
után elzárja a vizet. Majd még vagy öt percet azzal tölt, hogy
teljesen elkészüljön. Mikor végül ki megy a fürdőből rögtön
neki ütközik valakinek de szerencsére nem esik el. Még időben
fogja és el kapja a derekát az akinek nekiment, hogy úgy tartsa.
-
Nem ártana kicsit jobban figyelned Hyung. Ma már másodjára kaplak
el.- mondja mosolyogva miközben Mark szemeit nézi.- Bár hozzá
tudnék szokni.- neveti el magát miközben az idősebb rendesen
féláll és úgy fordul szembe vele.
-
Köszönöm.- mondja miközben megint a földet kezdi el nézni.
-
Bármikor.- válaszolja még mindig fültől fülig érő szájjal.
-
Én akkor...- mutat a szobája felé zavarában.- Jó éjt.- nyögi
ki végül és már indul is.
-
Jó éjt Hyung.- mondja utána.
A
következő pár nap is végig így telik. Yugyeom amikor csak tud
Mark közelében van és végig bókol neki vagy épp segít neki ha
ügyetlenkedik. Míg egyik nap valami csoda folytán ketten maradnak
a házban. BamBam és Jackson átmentek a 2PM-es barátaikhoz
meglepni őket a forgatáson. JR fotózáson van míg JB és Youngjae
valamilyen show-ba mentek amolyan meglepetés vendégeknek. Mark a
szobájában fekszik az ágyon és éppen apujával skype-ol. Yugyeom
pedig a saját szobájában ül az asztala előtt és azon filózik,
hogy hogyan férkőzhetne Mark közelébe míg eszébe nem jut
valami. Be is kopogtat Mark szobájába és egy halk igen után be is
nyit.
-
Mark nem lenne kedved filmet nézni?- teszi fel rögtön a kérdést.
De amint meglátja, hogy mit is csinál éppen Mark odamegy mellé és
úgy köszön.- Jó napot Tuan Bácsi.- hajol meg kicsit. Yugyeom
nagyon jóban van Mark családjával. Na jó az egész banda nagyon
jóban van Mark családjával. Eszméletlen jó fej apja van
Mark-nak.
-
Szia Yugyeom.- hangzik a válasz a kamera másik oldaláról.- Hát
akkor hagylak is titeket.- köszön el rögtön.
-
Rendben. Szia apa.- köszön el Mark is.
-
Viszlát Tuan Bácsi.- majd kikapcsolják a skype-ot és Mark
lehajtja a lap top-ot.
-
Bocsi Hyung. Nem tudtam, hogy apuddal beszélsz.- kér rögtön
elnézést.
-
Semmi.- vágja rá rögtön az idősebb majd kérdőn néz a másikra.
Pár pillanat után viszont Yugyeom-nek is leesik, hogy miért néz
rá kérdőn.
-
Senki sincs itthon és unatkozom. Gondoltam nézhetnénk filmet.-
magyarázza. De Mark-nak nincs nagy kedve, hogy Yugyeom-mal kettesben
nézzenek filmet. Érzi, hogy ebből baj lesz.
-
Ugyan Hyung. Ha akarsz választhatsz te filmet. Kérlek.- próbálja
megfűzni és olyan szomorúan néz az idősebbre amennyire csak tud.
Mire Mark csak sóhajt egyet.
-
Rendben.- egyezik bele végül. Valahogy képtelen ellenállni neki.
Mert bár még magának sem ismeri be de igen is aranyosnak találja
Yugyeom-et. Végül Mark egy amerikai vígjátékot választ.
-
Míg berakod hozok kukoricát.- mondja Yugyeom a konyha felé véve
az irányt.- Kérsz valamit inni?- kiabálja már a konyhából.
-
Egy kis kólát.- hangzik a válasz. Mire Yugyeom visszaér Mark már
a kanapén ülve várja. Végül Yugyeom Mark mellé ül. Kicsit
közelebb is mint kéne. Szinte már összeér a combjuk. Film közben
igyekszik a filmre figyelni de nem nagyon jön össze neki. Folyton
csak azt érzi, hogy Yugyeom őt figyeli. Mikor viszont már kezd
elege lenni belőle úgy dönt, hogy megkéri, fejezze be. De nem
volt jó döntés a részéről. Mikor oldalra fordítja a fejét,
egy elképesztően szép barna szem párt lát meg ami közvetlenül a
sajátjába néz. Kénytelen rögtön elkapni a tekintetét.
-
Hyung, mondták már, hogy elképesztően aranyos vagy.- mondja még
mindig Mark szemeit fürkészve.
-
Nem igazán. Mármint én nem vagyok...- kezd el hebegni.
-
Pedig az vagy.- fojtatja mit sem törődve azzal, hogy a másik
mennyire jött zavarba.- És az illatod is elképesztően jó.- hajol
egészen a másik nyakához, hogy mélyet lélegezzen. Közben egyik
kezét rárakja Mark combjára és finoman simogatni kezdi amitől az
idősebb megborzong. Yugyeom erre csak elmosolyodik és elhajol Mark
nyakától és úgy néz a szemébe.
-
Elképesztően jól nézel ki.- folytatja a bókolást amitől a
mellette lévő fiú csak elvörösödik.
-
Én azt hiszem, jobb ha most.- kezdi el magát kimenteni miközben
feláll és a szobája felé veszi az irányt. De Yugyeom megfogja
csuklóját és visszarántja a kanapéra.
-
Ugyan Hyung maradj.- engedi el csuklóját.- Most jön a film legjobb
része.- mutat a tv felé. Mire Mark csak sóhajt egyet beleegyezően.
-
Rendben, de akkor csak filmet nézünk.- mondja mint egy értve az ő
zaklatásaira. A mellette lévő srác csak elmosolyodik és a tv
felé fordul. De kezét újra Mark combjára teszi. Most viszont nem
simogatja. Csak ott hagyja. Először meglepődik Mark és rá akar
szólni de végül, hogy látja nem csinál semmit, így megengedi
neki.
-
Jó kis film volt.- fordul az idősebb felé a film végén.
-
Igen.- válaszolja.- Szeretem ezt a színészt.- mosolyodik el úgy
nézve rá a fiatalabbra.
-
De Hyung. Ne mondj ilyeneket. Még a végén féltékeny leszek.-
lesz kicsit durcás és biggyeszti le ajkait mire Mark megint zavarba
jön.
-
Nem, mármint én nem úgy...- kezd el mentegetőzni mire Yugyeom
csak nevet egyet. Mark a fiatalabb felé néz meglepettségében mire
egy elégeted mosollyal találja magát szemben.
-
Tényleg elképesztően aranyos vagy.- hajol hozzá és simít bele
szabad kezével a hajába míg másikat még mindig combján hagyja.
-
Nem is.- tiltakozik rögtön és néz el más irányba de feje még
mindig Yugyeom felé néz. Erre a fiatalabb megint csak nevet egyet.
-
És egyre csak aranyosabb leszel.- simít végig most arcán és úgy
kényszeríti, hogy ránézzen. De amint Mark már nyitná a száját,
hogy tiltakozhasson, Yugyeom szájon csókolja. Eleinte még
megpróbál tiltakozni és két kezét Yugyeom mellkasára téve
eltolni de hamar feladja. Leejti kezeit saját ölébe és úgy
hagyja, hogy csókolja őt. Közben Yugyeom óvatosan elfekteti, hogy
így teljesen felé kerüljön, de csókjukat egy pillanatra sem
szakítja meg. Amint Mark is visszacsókol, felbátorodik és szép
lassan elkezdi nyalogatni először felső majd alsó ajkait. Majd
gyengéden ráharap Mark alsó ajkára amitől az idősebb belenyög
a csókba és automatikusan kinyitja száját. Yugyeom rögön mélyít
is csókjukon, nyelvével behatolva Mark szájába. Mark erre már
karjait Yugyeom nyaka köré fonja és úgy csókol vissza a nála
jóval fiatalabbnak.
-
Szeretlek Hyung.- hajol el végül Mark-tol, de csak éppen annyira,
hogy beszélni tudjunk. De mire bármit is tudna Mark reagálni, újra
csókolni kezdi. Rögtön nyelvével szájába hatolva és úgy
ízlelve őt. Mikor újra elszakad tőle felnéz szemébe és egy már
szinte fekete, vágytól izzó szem pár néz vissza rá. Yugyeom
visszafojt egy kisebb nyögést és úgy áll fel.
-
Jobb lesz ha ezt a szobában folytatjuk.- fogja meg Mark egyik kezét
és húzza fel. Mark jól tudja, hogy ezt nem szabadna de egyszerűen
nincs ereje tiltakozni. Így hagyja, hogy amint feláll rögtön
derekánál fogva húzza magához és úgy csókolja meg újra. Így
vezeti Yugyeom Mark-ot be a saját szobájába bezárva maguk mögött
az ajtót, hogy Mark hátát nekinyomva csókolhassa még mélyebben
és mélyebben. Közben Yugyeom egyik kezével végigsimít térdétől
egészen oldaláig combján, hogy aztán onnan csúsztassa kezét
fenekére, mire Mark kénytelen belenyögni a csókba, amitől a
másik csak elvigyorodik. Szépen lassan elhajol tőle, hogy szájáról
rátérhessen kicsit nyakára. Eleinte csak végigcsókolja de amint
elér nyak hajlatához bele is harap egy kisebbet amitől az idősebb
egy hangosabbat nyög és érzi, hogy már nem képes semmi másra
csak a remegésre és az élvezetre. Erre a nyögésre azonban a
fiatalabb igen csak felbátorodik és másik kezét is Mark fenekére
simítva markol bele úgy nyomva hozzá saját ágyékát az övéhez.
Mark erre már kénytelen beharapni alsó ajkát és úgy borul rá
Yugyeom vállaira. Erre csak még jobban másik fenek alá nyúl és
úgy emeli fel és viszi az ágyhoz, hátára fekteti és rögtön
fölé mászik.
-
Elképesztően gyönyörű vagy.- tör ki a fiatalabból miközben az
alatta fekvő srác szemeibe bámul. Erre az idősebb csak elpirul és
oldalra néz zavarában. Yugyeom csak kuncog egyet majd feltérdel és
leveszi magáról a pólót. Majd rátér az idősebb vetkőztetésére.
Mindkét kezével benyúl pólója alá de még nem veszi le róla.
Csak végigsimít has falán. Majd rátér izmos hasára és
mellkasára. Közben egyre feljebb és feljebb tűrve pólóját.
-
Tényleg gyönyörű vagy.- mondja miközben mellkasához hajol és
elkezdi csókolgatni. Erre Mark már kénytelen kézfejére harapni.
-
Ugyan hyung. Nincs itthon senki.- kuncog egyet miközben elveszi Mark
kezét a szájától és sajátja elé emeli, hogy megcsókolja a
rajta lévő harapás nyomot. Majd elengedi kezét és teljesen
leveszi Mark pólóját. Odahajol hozzá és szenvedélyesen
megcsókolja miközben kezeivel háta mögé nyúl és úgy ölelve
húzza még közelebb magához. Mikor már elfogy a levegőjük
elszakad tőle és visszaengedi az ágyra. Két kézzel
megtámaszkodik mellette majd még egy aprót rácsókol Mark
ajkaira. Onnan halad tovább lassan nyakára majd mellkasára és
hasára. Amint ágyéka felé ér kicsit megáll és felnéz Mark-ra.
Közben kezével még nadrágon keresztül végigsimít igen csak
látható merevedésén amitől az idősebb felnyög. Yugyeom
mosolyogva nézi Mark szemeit majd visszahajol, hogy megcsókolhassa.
Csók közben kezét lejeb simítja ágyékáról bejáratához, és
így nadrágon keresztül kezdi ingerelni. Az idősebbet ezzel igen
csak meglepve. Remegve nyög az eddigieknél nagyobbat a csókba,
amitől a fiatalabb csak elégedetten elmosolyodik. Mikor elhajol
Mark-tol kezét újra másik ágyékára simítja de most bele is
markol kicsit amitől Mark alsó ajkát beharapva próbálja meg
visszafogni a nyögését. Yugyeom erre megint csak kuncog egyet és
lehajol, hogy rácsókolhasson ágyéka fölé miközben kigombolja a
másik nadrágját és lassan lehúzza azt, de alsóját még
rajtahagyja. Úgy markol rá most másik merevedésére alsón
keresztül és kezdi el simogatni. Mark kénytelen mindkét kezével
a lepedőbe markolni. Yugyeom közben csókjaival egyre lejeb és
lejeb halad. Mikor eléri alsója szélét lassan húzza csak lejeb
míg végül teljesen ki nem szabadítja Mark merevedését a már
kényelmet len ruhától, és veszi le róla teljesen. Majd vissza
hajol ágyéka felé és végig csókol rajta. Makkjánál megáll
kicsit, éppen csak bekapva végét, és szív rajta egyet amitől
Mark már nem bírja visszafogni hangját és felsikít egy kisebbet.
Yugyeom nem is vár tovább. Rögtön tövig bekapja. De nem kezdi el
se szívni se rendesen szopni. Egyelőre csak lassan nyalogatja, hogy
ezzel is tovább ingerelje az idősebbet, hogy még ennél is jobban
kívánja őt. Lassan elkezdi kiengedni szájából közben megszíva
de még mindig nem erősen. Majd újra tövig bekapja közben egy
pillanatra sem megállítva nyelve mozgását. Szép lassan gyorsít
tempóján és szívásai is egyre erősebbek lesznek amitől Mark
egyre gyakrabban és hangosabban kezd el felnyögni.
-
Elég lesz.. én.. mindjárt.. - túr Yugyeom hajába, hogy így
jelezze már nem bírja sokáig. Yugyeom még szív rajta egy utolsót
és csak utána engedi ki szájából. Kicsit felegyenesedik és úgy
néz rá Mark-ra. Egész idáig nem mert. És igen. Pont emiatt.
Amint meglátja Mark arc kifejezését és belenéz a vágytól
csillogó szemeibe, odahajol hozzá és az eddiginél jóval
hevesebben csókolja meg rögtön mélyítve azon. Közben mindkét
kezével Mark hajába túr. Az idősebb abban a pillanatban csókol
vissza a nála fiatalabbnak, hogy megérzi másik ajkait sajátján.
Mikor megszakítja csókjukat elhajol tőle de csak éppen annyira,
hogy beszélni tudjon.
-
Nagyon szeretlek hyung.- tör ki belőle de már csókol is újra.
Mikor elválnak csak vár és néz. Hallani akarja, hogy Mark mit
érez iránta. De Mark hiába ismerte már be magának, hogy igenis
tetszik neki a fiatalabb, képtelen még kimondani. Így válasz
helyet csak felnyúl Yugyeom nyakához és úgy húzza magához, hogy
most először ő csókolja meg őt szenvedélyesen. Yugyeom-nek több
se kell. Így is teljesen jól érti, hogy mit érez iránta. Örömmel
veszi át csók felet az irányítást. Szájáról kicsit később
áttér nyakára amit kicsit meg is harap majd megszív. De csak
éppen annyira, hogy látszódjon egy apróbb lila folt. Bármennyire
is szeretne nem hagyhat ennél nagyobb csókfoltott Mark puha fehér
bőrén. Mikor már elégedett lesz munkájával felegyenesedik és
lemászik az ágyról, hogy most magáról vehesse le a nadrágot. De
alig tolta le magáról a farmert Mark is felül és most ő húzza
magához közzel Yugyeom-et és ülteti le az ágyra és térdel elé.
A fiatalabb kerek szemekkel nézi az előtte térdelő fiút aki egy
szó nélkül markol rá másik kemény péniszére és kezdi el
masszírozni. Mark még gatyán át rácsókol a fiatalabb
merevedésére amitől a másik egy kisebb nyögést folyt vissza.
Majd lehúzza róla az utolsó ruhadarabot és szinte azonnal be is
kapja erősen megszívva azt. Ettől már Yugyeom kénytelen Mark
vörös hajába markolni és úgy nyög fel szinte összeszorított
szemekkel. Biztos benne, hogy Mark-nak nem ez az első szopása ugyan
is nagyon is jó benne. Még néhány percig csinálja és elment
volna. Így leveszi egyik kezét Mark hajáról és végigsimít vele
arcán ezzel jelezve, hogy abbahagyhatja. Mark felegyenesedik és úgy
áll fel. De még csak megszólalni sincs ideje. Yugyeom rögtön
visszafekteti az ágyra maga alá és úgy mar ajkaira miközben
kezeivel felhúzza Mark térdeit és terpeszbe nyitja azokat.
Elengedi Markot és az éjjeli szekrényéhez hajol, hogy kivegye
alsó fiókjából a vazelint. Majd visszamászik Mark lába közé.
Nyom egy kicsit ujjaira majd szétkenni másik bejáratánál.
Először csak kívülről masszírozza körkörös mozdulatokkal.
Utána szép lassan behelyezi első ujját. Óvatosan egyre feljebb és
feljebb tolja és így kezdi el ki be mozgatni míg úgy nem érzi,
hogy hozzáadhat még egy ujjat. A másodiknál, már jóval
szorosabbnak érzi így még lassabban mozgatja ujjat. Majd óvatosan
elkezd ollózni Mark-ban. Eközben az idősebb a lepedőt markolja és
úgy tűri. Bár nem fáj neki nem a legjobb érzés. Mikor viszont
megérzi magában a harmadik ujjat már kénytelen kicsit
felszisszenni. Yugyeom erre lelassít és másik kezével Mark szabad
péniszét kezdi el masszírozni, hogy ezzel is elterelje a
figyelmét. Ez igen csak jó ötletnek tűnik ugyan is Mark jóval
gyorsabban kezd el tágulni így. Még néhány mozdulat után
Yugyeom-nek sikerül megtalálni azt a pontot amitől Mark felsikít.
Ezután már tudatosan ér hozzá az előzőnél jóval
intenzívebben, hogy még jobban sikításra bírja az idősebbet.
Ettől a hangtól viszont Yugyeom is kénytelen kicsit felnyögni.
Még néhány mozdulat után úgy dönt már ő sem bírja tovább.
Kihúzza ujjait és saját merevedésére is ken egy kis vazelint majd
Mark bejáratához helyezi magát de mielőtt még behatolna odahajol
Mark-hoz, hogy megcsókolja. Csók közben óvatosan teszi be neki
először csak makkját. De Mark már ennyitől is belenyög a csókba
amiben egy kevés fájdalom is érezhető volt. Még erősebben kezdi
el markolni a lepedőt és úgy szakad el Yugyeom ajkairól. Yugyeom
viszont nem mozdul csak Mark szemeit fürkészi mint egy engedélyre
várva. Nem szeretne neki fájdalmat okozni. De úgy néz ki, hogy ez
nem sikerült, mert már most fáj Mark-nak. Ha nem is nagyon de
láthatóan.
-
Jól vagyok.. csak.. folytasd..- lihegi elfulló hangon. Yugyeom erre
odahajol ajkaihoz.
-
Ne haragudj.- mondja halkan majd szenvedélyesen megcsókolja. Közben
bár lassan de teljes hosszát feltolja Mark-ban aki belesikít a
csókba. Yugyeom elengedi Mark száját és úgy hajol kicsit el tőle
és figyeli ahogy liheg az idősebbik. Közben egyik kezével
rámarkol péniszére és lassan elkezdi masszírozni amitől bár
csak egy kicsit de sikerül Mark-nak ellazulnia.
-
Most már.. mozoghatsz..- mondja még mindig lihegve. Yugyeom erre
lassan elkezdi magát kihúzni majd újra betolni. Lassan és
fokozatosan gyorsítva a tempóján és közben keresve azt a pontot
melytől az idősebb is élvezni fogja. Még néhány próbálkozás
után meg is találja amit egy hatalmas sikítás jelez. Ezután már
mozogni is kényelmesen tud és bátrabban is teszi. Mark pedig egyre
gyakrabban sikít. Mikor már érzi, hogy lassan elmegy még nagyobb
terpeszbe teszi Mark lábait ás újra ráfog péniszére. Lelassít
tempóján és rátér a lassan ki és gyorsan, intenzíven be
tempóra. Közben kezét másik péniszén ugyan ilyen tempóban
húzogatja.
-
Yugyeom.. én.. - nyögi Mark miközben összeszorítja szemet és
úgy hajtja hátra fejét közben a lepedőt markolva maga mellett.
-
Én.. is..- lihegi vissza Yugyeom. De néhány mozdulat múlva már
el is megy egy erőteljes nyögés kíséretében. Néhány pillanat
múlva Mark is követi miközben ívbe feszül a háta és Yugyeom
nevével a száján sikít fel. Yugyeom lassan és óvatosan kiveszi
péniszét Mark-bol majd lefekszi mellé átölelve őt olyan
szorosan amennyire csak tudja.
-
Nagyon szeretlek.- mondja Yugyeom hatalmas mosollyal.
-
Én is.- válaszol neki Mark szinte reflexszerűen. Miután kimondta
eset csak le neki, hogy mit is mondott, de nem bánta meg. Hisz
tényleg érzett valamit a fiatalabb iránt. Ezt meghallva viszont
Yugyeom engedett az ölelésen. De éppen csak annyira, hogy
szenvedélyesen meg tudja csókolni. Még néhány percig csak így
ölelték egymást közbe meg, meg csókolva a másikat. Yugyeom már
azon volt, hogy felvesse a második menet ötletét mikor
szoba társaik ebben a pillanatban találtak hazajönni. Mindketten
lefagytak. Mark volt a gyorsabb így ő kelt ki először az ágyból
és öltözött fel amilyen gyorsan csak tudott.
-
Hyung főztél valamit?- hallatszik BamBam kiáltása a konyhából.
Mark még gyorsan megigazítja a haját és a ruháit és már megy
is ki a szobából. Eközben Yugyeom is már elkezd felöltözni és
már megy is szerelme után. Pont időben ugyan is amint beér a
konyhába Mark elcsúszik. Ha Yugyeom nem lenne elég gyors és nem
kapja el derekánál foga, dobot volna egy elég szép hátast.
-
Óvatosan.- mosolyog rá Mark-ra még mindig tartva őt és úgy
megcsókolva. Amint elszakadnak egymástól Mark gyorsan csak feláll
és abban a pillanatban le is fagy.
-
Ti meg?- néz rájuk teljesen lefagyva Jackson.
-
Szia hyung.- köszön neki Yugyeom kicsit megijedve. Mark még csak
megszólalni sem tud hirtelen. Jackson végül csak oldalra néz ahol
BamBam épp most fordul feléjük. Szerencsére eddig a hűtő
tartalmát vizsgálta. Visszanéz a teljesen megszeppent párra majd
csak sóhajt egyet.
-
Megzavartunk mi?- néz fel már egy huncut mosolyra húzva szája
szélét.
-
Történ valami Mark hyung.- jön oda hozzájuk a banda második
legfiatalabb tagja.
-
Semmi amire már elég idős lennél.- borzol bele Jackson a
fiatalabb hajába.
-
De Yugyeom fiatalabb nálam.- akad ki, hogy kihagyják valamiből.
-
Az most nem számít.- neveti el magát a rap-per.
-
Ez nem ér.- kezd el nyafogni BamBam és Mark-ra néz, hogy
magyarázza el neki mi folyik itt. De ő csak bocsánat kérően
visszamosolyog.
-
Inkább menyünk el enni valahova.- karolja át Jackson BamBam
vállát. A fiatalabb még egy kicsit durcázik, de hamar beadja a
derekát és mosolyogva egyezik bele.
-
Rendben.- indul is el az ajtó felé, hogy felhúzza cipőjét.- De
te fizetsz hyung.- kiabál vissza az ajtóból.
-
Legyen. De csak most az egyszer.- kiabál vissza még mindig a
konyhából majd Yugyeom-re néz.- Jössz nekem eggyel.- közli vele
majd már indul is felvenni a cipőjét.
-
Köszönöm hyung. Minden féle képen meghálálom.- kiabál utána
szinte fültől fülig érő szájjal majd Mark-ra néz és amint
hallja az ajtó záródását már húzza is magához és megcsókolja
rögtön mélyítve azon.
-
Ha kérhetem mennyetek szobára. A konyhát többen is szoktuk
használni.- kukucskál be a konyhába Jackson egy huncut mosollyal
és már megy is. Yugyeom erre csak felnevet és úgy öleli meg
Mark-ot közben vállára hajtva fejét.
-
Mit szólnál ha inkább bemennénk a szobába.- szólal meg végül
Mark amitől bár Yugyeom kicsit meglepődik de már indul is vissza
a szobába Mark-kal kézen fogva.
~
~ ~
Mikor
Yugyeom hazaér és bemegy a lakásba rögtön Jackson-t látja meg
aki a nappaliban videojátékozik.
-
Szia Hyung.- köszön ő először. De nem kap azonnal választ.
Néhány másodperc után Jackson kiabálva ugrik fel.
-
IGEN.- ugrál még egy ideig míg észre nem veszi a bambán rá
bámuló csapat társát.- Ó. Szia Yugyeom.- köszön neki majd
vissza is tér a játékra.- Mark a konyhában van.- mondja még
gyorsan. Yugyeom erre csak bólint egyet, leteszi a cuccait a
nappaliban és már megy is a konyhába. Párja éppen háttal áll
neki és valamit kavar a tűzhelyen. Halkan mögé oson és úgy
karolja át Mark derekát és csókol a nyakába.
-
Szia hyung.- köszön neki. De Mark erre annyira meg ijed, hogy
kiejti kezéből a fa kanalat ezzel lefröcskölve saját kezét.
-
Áu.- szisszen fel.
-
Jól vagy Mark.- ijed meg kicsit Yugyeom. Megfogja Mark kezét és
szájához emeli, hogy megcsókolja az éget felületet.
-
M..Mit csinálsz?- hebegi kicsit zavarba jőve Mark.
-
Miattam égeted meg magad. Adok rá egy gyógyító varázs csókot.-
csókol rá újra kezére. Majd vissza felnéz Mark szemébe és úgy
húzza derekánál fogva magához.- Ne haragudj.- kér tőle
bocsánatot miközben megcsókolja. Mark szinte azonnal vissza is
csókol neki.
-
Nem haragszom.- szakad el tőle de csak éppen annyira, hogy beszélni
tudjon majd mosolyogva csókol vissza. Yugyeom közben még inkább
magához húzza és kezét szép lassan lejeb viszi Mark derekáról,
fenekére, hogy belemarkolhasson. Mark erre belenyög a csókba
amitől Yugyeom csak még intenzívebben csókol vissza.
-
Kérlek mennyetek szobára.- nyög fel Jackson a konyha pultra
támaszkodva ezzel megszakítva a pillanatot.
-
Igen is hyung.- fordul felé mosolyogva Yugyeom és már húzná is
be magával Mark-ot a szobába.
-
De hyung.- vált kicsit nyafis hangra Jackson.- ÉÉÉÉÉÉhes
vagyok.- mondja mire Mark egy szem pillantás alatt húzza ki kezét
Yugyeomé-ből és szalad a tűzhelyhez. Eleinte a fiatalabb csak
bambán nézi, hogy most mi van, de amint meglátja, hogy Mark éppen
a vacsorát próbálja meg megmenteni a teljes odaégéstől, csak
kuncog magában.
-
Mit szólnál ha előbb ennénk.- fordul oda Mark Yugyeom-hez aki
csak beleegyezően mosolyog.


Nagyon király kis one-shot lett ;) Egyszerűen imádom Markot (nem hiába az u.b.-m) ,csak uke-ként tudok róla yaoit olvasni,mert Mark nem való semének ,szóval köszönöm neked :D Úgy vélem hogy írás terén látványosan fejlődtél ,ügyes vagy :)
VálaszTörlésKöszönöm. És nagyon örülök, hogy tetszett a párosítás ellenére. :) Teljesen egyet értek veled. Mark-ot én és is csak uke-ként tudom elképzelni. :)
Törlés