2015. augusztus 16., vasárnap

Csapdában 8.rész


Jackson

Csak ledöbbenve állok és hallgatom ahogy Mark szinte könyörög nekem, hogy ne menjek vele. Legszívesebben leordítanám, hogy, hogy hagyhatnám, hogy egyedül velük menjen. De ahogy a szemeibe nézek képtelen vagyok megszólalni vagy akár csak megmozdulni. Csak ott állok lefagyva és az egyre távolodó hátukat nézem. Mikor befordulnak az egyik sarkon még pár percig csak ott állok míg nagy nehezen sikerül összeszednem magam. Előveszem telefonomat a zsebemből és rögtön hívom is azt az embert akit ebben az esetben hívni tudok. Bár biztos vagyok benne, hogy most is épp szerelmeskedik valahol, de tudom, hogy megérti és rögtön segíteni fog.
- Nagy baj van.- szólok bele rögtön a telefonba köszönés nélkül amint felveszi.- Mark elment két emberrel. Úgy tűnt mintha ismernék egymást. De vissza akarták vinni Erik-hez. Ő viszont nem ment így verekedés lett volna a vége. Mark viszont azt mondta, hogy akkor legalább menjenek egy nyugisabb helyre. Én vele akartam menni de nem engedte. De én tényleg vele akartam menni.- borulok ki a végére teljesen.
- Nyugodj le kicsit Jackson.- szól bele Jaebum is a telefonba.- Biztos meg volt az oka, hogy miért nem engedte, hogy vele menj. Nem akarta, hogy megsérülj.- próbál meg megnyugtatni de nem sok sikerrel.
- De hát esélye sincs az a kettő ellen egyedül. Lehet, hogy régen simán nyert. De most látnod kellett volna. Teljesen szét volt esve.- mondom neki már szinte kiabálva.
- Nyugodj kicsit le Jackson. Ezzel most nem segítesz.- szól rám erélyesebben.- Inkább azt mond el, hogy most hol vagy.
- Nem messze Mark lakásától. Az út másik oldalán van egy kisebb deszkás bolt.- mondom neki megpróbálva valamennyire összeszedni magam.
- Rendben. Maradj ott. Mindjárt oda megyek.- mondja kicsit hadarva.
- Én tudom, hogy hova ment Mark.- hallatszik Jinyoung hangja a háttérből.
- Mi? Hova? Honnan?- kérdezek vissza szinte azonnal.
- Azt mondtad ugye, hogy Mark vezette őket egy nyugisabb helyre?- kérdez vissza.
- Igen.- felelem kicsit elgondolkodva.
- Nem messze tőled. Kb öt perc sétára van egy nagyobb sikátor. Szinte biztos, hogy oda vezette őket. Mi is kábé öt percre vagyunk tőled. Várj meg, rögtön ott vagyunk.- mondja de már hallom, hogy indulnak is.
- Honnan tudod ilyen biztosra?- kérdezi Jaebum a háttérből.
- Nem rég mikor egy buliból mentünk haza részegen, miközben levágtuk az utat arra, megemlítette, hogy ott szívesen verekedne és, hogy az a hely mintha arra lenne kialakítva. Nagy, eldugott és elhagyatott.- magyarázza, de ahogy hallgatom csak egyre nyugtalanabb és nyugtalanabb leszek.
- Értem. Tényleg nagy a valószínűsége, hogy oda menetek.- mondja Jaebum egy rosszalló sóhajjal együtt.
- Merre van pontosan?- kérdezem meg türelmetlenül. Nem bírom kivárni míg ideérnek.
- Egy perc és ott vagyunk.- veszi át úja a készüléket Jaebum.- Tudom, hogy oda akarsz menni, de ne menj egyedül. Mindjárt mi is ott vagyunk.
- Rendben.- egyezem bele nagy nehezen.- De siessetek.- teszem le végül a telefont. De ahogy várok rájövök, hogy rossz döntés volt. Nem bírok magammal. Úgy érzem mindjárt felrobbanok tehetetlenségemben. Telefonálás közben legalább lekötötte valami a figyelmem. Így szinte fél órának tűnik míg Jaebum-ék ide érnek. Pedig az órám két percnél nem mutat többet. Amint ideérnek és meg állnak előttem, szinte habozás nélkül támadom le őket.
- Merre?- kérdezem és már indulok is ahogy az irány fele mutat. Szinte szaladva megyünk. De mikor odaérünk és befordulok a sarkon ledermedek. Se mozdulni se szólni nem tudok semmit. Az egész sikátor üres. Egy lélek sincs itt.
- Hol van?- tör fel belőle suttogva.
- Nem tudom.- feleli teljesen elkeseredve Jinyoung.
- Az nem lehet, hogy már is sikerült elvinniük.- rogyok térdre és bámulok magam elé.
- Azt nem hinném.- szólal meg végül Jaebum jóval nyugodtabban mint Jinyoung-gal mi ketten vagyunk.- Nem hinném, hogy itt verekedés lett volna. Ahhoz képest túl nyugodt minden.- néz körül alaposan mire én is felemelem a fejem, hogy értsem mit mond. De valóban igaza van. A zacskók szépen sorban vannak a fal mellet mintha csak most tették volna le őket. A légkör is más. Nyugalmat sugároz az egész sikátor.
- De akkor még is hol van?- néz ránk kérdőn Jinyoung.
- Mi van ha végül még se verekedtek, és csak simán el ment velük?- mondom az első dolgot ami az eszembe jut.
- Az nem lehet. Hisz ti is láttátok mennyire ki volt akadva a múltok.- tiltakozik Jinyoung.- Nem menne oda vissza önszántából.- fakad ki már szinte sírva.- Az nem lehet.- rogy végül ő is a földre.
- Azt mondta, hogy nem akar vissza menni.- mondom még az eddiginél is szomorúbb hanggal.- De nem jut más az eszembe. Lehet, hogy valahogy rávették. Vagy megfenyegették. Nem tudom.- vallom be szinte már kiabálva és érzem, hogy a könnyek már kezdik csípni a szemem.
- Ha viszont tényleg velük ment, akkor még a közelben kell lenniük.- Gondolkodik el kicsit Jaebum.- Próbáljuk meg megkeresni.- próbál meg egy kis életet és reményt verni belénk.- Váljunk szét és keressük meg. Aki megtalálja őket felhívja a többieket.- magyarázza el mire Jinyoung-gal gyorsan összeszedjük magunkat.
- Én megnézem Mark házát és a környékét, hátha haza szökött vagy valahogy sikerült hazamennie.- szólal meg először Jinyoung.
- Én megyek akkor a parkhoz, és a környékét nézem meg.- mondja Jaebum és már fordul is irányba.
- Én körül nézek a környéken és a külváros felé.- mondom de már szaladok is a saját irányomba. Ahogy elmegyek egy, egy kisebb utca mellett lelassítok és benézek. Bár még nem voltam erre felé, nem foglalkozom a ténnyel. Csak az jár a fejembe, hogy lehet a következő utcában Mark épp bajban van. De hiába keresem már egy órája, még csak nyomát sem láttam sehol. Közben szinte öt percenként nézem a telóm, hogy kaptam e már a többiektől értesítést. De semmi. Egyre jobban kezdek kiakadni és a remény is egyre kisebb, hogy megtalálom. Érzem, hogy már a testem sem bírja sokkal tovább. Így is már jó ideje erősen lihegve futok. De tempómon nem vagyok hajlandó lassítani. Már sötétedni is elkezdet. Viszont mikor meghallom csörögni telefonom megállok és érzem, hogy még a vér is megfagy az ereimben. Kiveszem zsebemből és amint meglátom, hogy Jaebum az gondolkodás nélkül emelem fülemhez és szólok bele.
- Megtaláltátok?- lihegem teljesen kimerülve.
- Nem.- hallatszik a válasz mire úgy érzem összetörik bennem valami. Kétségbe esve esek össze, nagy részt a fáradtságtól.- Otthon sincs. Az előbb néztük meg újra. Nem tudjuk, hogy hol lehet.
- Értem.- mondom teljesen elkeseredve.
- Jobb ha most félbe hagyjuk a keresést. Menj haza pihenni.- mondja hallhatóan szomorúan. De én akkor sem vagyok hajlandó elfogadni, hogy csak így feladja a keresést.
- De...- kezdenék el rögtön tiltakozni de nem hagyja.
- Menj haza Jackson.- mondja már szinte rám parancsolva.- Elfáradtunk mindannyian. Sötét is van már. Holnap folytatjuk.- folytatja már sokkal nyugodtabban.
- De...- kezdenék el újra tiltakozni.
- Nincs értelme már keresni. Amúgy is, lehet holnap ugyan úgy jön iskolába mint eddig.- próbál meg megnyugtatni ami kicsit sikerül is.
- Rendben.- egyezem bele végül, és lerakom a telefont. De nem állok fel. Nincs hozzá erőm. Ott ülök a földön behajlított térdekkel szinte már sírva. Nem érdekel most az sem, hogy hány ember bámul és ki mit gondol rólam. Egyszerűen csak össze vagyok törve. Vagy fél óráig csak ott ülök míg végül egy idősebb hölgy oda nem jön hozzám, hogy minden rendben van e.
- Igen köszönöm.- mosolygok rá erőltetetten és állok fel végül ami igen csak nehezen megy. Mindkét lábam remeg az egész napos futkosástól. De most ez sem tud érdekelni. Szívem ezerszer jobban fáj bárminél. Így csak vaktában elindulok egy irányba, még mindig azzal a reménnyel, hogy hátha megtalálom Mark-ot. De egy bő fél óra séta után, be kell látnom, hogy tényleg nincs haszna. És sétálni sincs már erőm. Még pár méter és összeesek. Leülök, az egyik ház falának támasztva hátamat, és ott emésztem magam. Ha akkor kicsit is makacsabb lettem volna és követem, ha nem hagyom, hogy egyedül menjen, akkor lehet most valamelyikünk házában beszélgetnénk. Vagy már mindketten aludnánk békében a saját lakásunkon. Mikor viszont már érzem, hogy kezdek álmos lenni és nem sokon múlik, hogy a fáradtságtól és a stressztől, ami ma ért szinte elájuljak, ránézek telómra. Már éjfél is elmúlt. Ilyenkor már a buszok se járnak. Mondjuk azt se tudom, hogy hol is vagyok pontosan. Így a taxi mellett döntök. Megnézem a legközelebbi utca táblát és úgy próbálom el elmagyarázni a sofőrnek, hogy hol is vagyok. Mikor megérkezik beszállok, elmondom hova szeretnék menni és az út többi részén az ablakon nézek ki kezemre támaszkodva és közben azon igyekszem, hogy ne ájuljak el. Húsz perc alatt hazaérek. Kifizetem a taxit majd beérve a lakásba egyből ledőlök az ágyra. Még a cipőmet sem veszem le. Amint érzem, hogy már fekszem nem küzdök tovább. Azonnal kidőlök.
Reggel az ébresztőórám idegesítő csörgésére kelek. Elképesztő mód fáj a fejem és még szédülök is. Egész testem fáj és megmozdulni sem tudok. Már éppen azon vagyok, hogy leszarok mindent és visszafekszem, de hirtelen megjelenik előttem Mark arca, ahogy már szinte könyörög nekem, hogy ne kövessem és utána az egyre csak távolodó háta. Szinte egyszerre szorul össze a szívem és gyomrom. Nem törődve semmi féle fájdalommal azonnal kiugrom az ágyból. Gyorsan lezuhanyzom, magamra kapom az első ruhadarabokat amik a kezem ügyébe kerülnek és már indulok is. Most a legkevésbé sem tud érdekelni, hogy, hogy nézek ki. Mikor az iskola közelébe érek rögtön a környezetemet kezdem el figyelni. Még jobban mint eddig a buszon tettem. Viszont beérve az iskolába sem látom sehol Mark-ot. Kinézek az udvarra de ott sincs. Az osztály terembe benyitva pár emberen kívül senkit sem látok. Mark pedig nincs köztük. Így csendben leülök a helyemre és felváltva nézem Mark padját és az ajtót. De mindhiába. Mikor Jinyoung és Jaebum megjönnek rajtuk is látszik, hogy aggódnak de nem szólnak semmit. Végül az angol tanár is megérkezik. Az órára egyáltalán nem figyelek. Csak folytatom Mark padja és az ajtó közti nézést. A szívem egyre jobban és jobban összeszorul ahogy az idő telik. És a tehetetlenség szinte már felemészt. Viszont mikor meghallom az ajtó kopogást hússzorosára ugrik a pulzusom és meredten figyelem, hogy ki jön be rajta. És igen. Ő az. Egyben. Épségben.
- Gratulálok Mark. Óra vége előtt pár perccel sikerült beesned.- akad ki a tanát és szidja le.
- Bocsánat.- kér bocsánatot egy mélyebb meghajlással együtt és megy csendben a helyére. Jinyoung ahogy meglátja szinte elsírja magát. Amint leül mellé szorosan átöleli. És el se engedi. A tanár erre csak krákog egyet és úgy folytatja.
- Úgy látom ma ezzel vége is az órának így kicsit előbb kénytelen vagyok titeket elengedni.- sóhajt egyet és már megy is ki a teremből. Ennél jobban még sose örültem, hogy előbb vége van az órának. Azonnal állok is fel és szaladok oda Mark-hoz, hogy meg bizonyosodjam tényleg minden rendben van e. Mikor odaérek viszont mosolyogva fogad amit hirtelen nem tudok hová tenni.
- Sajnálom, hogy aggódnotok kellett miattam.- mondja kicsit elszomorodva de már folytatja is mosolyogva.- Viszont minden rendben van. Nincs semmi bajom. Csak egy kicsit álmos vagyok.- nyújtózik egy nagyot.
- De hát.- kezdek el hebegni.
- Tényleg minden rendem.- néz egyenesen a szemembe. De valami nagyon nem stimmel. És ahogy látom ezt a többiek is érzik. De nem faggatom. Ha itt az ideje el fogja mondani. Legalábbis reménykedem benne.
- Ha bármi van szólj.- mondom neki kicsit szomorkásan. De igyekszem én is mosolyt erőltetni az arcomra.- Ígérd meg.- váltok kicsit komolyabbra. De csak éppen annyira, hogy ebben a helyzetben ne legyen még sok.
- Rendben,- egyezik bele még mindig ugyan azzal a mosollyal. Tudom, hogy örülnöm kéne, hogy mosolyog. És ez nem is az az erőltettet mosoly, még is rosszul érzem magam tőle.

Mark

A sikátorban a földre rogyva hallgatom amit Deon-ék mondanak.
- Én nem akartam, hogy bárki is bajba kerüljön.- fakadok ki.- Én nem.- érzem, hogy lassan a könnyeim is kezdenek előtörni. A földön gubbasztva zokogok.- De én nem akarok... Nem akarom... - mondom remegő hanggal, de képtelen vagyok befejezni a mondatot.- Kérlek.- nézek végül fel rájuk még mindig sírva. Mindketten összeszorított öklökkel félrenézve állnak előttem.- Kérlek.- törik ki belőlem újra. De nem válaszolnak semmit. Így csak ott ülök a földön percekig és zokogok míg nagy nehezen sikerül kicsit összeszednem magam és abba nem hagyom a sírást.
- Ha..- kezdem el halkan.- Ha vissza megyek. Minden a régi lesz, ugye?- nézek fel rájuk kérdőn még mindig vörös szemekkel és könny áztatta arccal.- Nem bántja többé Youngjae-t. És titeket sem. Minden olyan lesz mint régen.- nézek rájuk teljesen összetörve és reménykedve. Még mindig nem mondanak semmit és rám nézni sem néznek. Csak Oren bólint egyet.- De én képtelen vagyok.- ejtem le földre mindkét kezem és bámulok magam elé.- Én nem.- motyogom mire a többiek csak még jobban összeszorítják ökleiket.- Ilyen hirtelen nem.- mormogom magam elé.- Kérlek. Legalább egy kis időt hagy kapjak.- fordítom a föld felé a fejem és úgy mondom teljesen erőtlen hanggal.- Legalább estig.
- Rendben.- szólal meg végül Oren.- Éjfélkor abban a bárban ahol pár napja találkoztatok. Az úgy jó?- néz végül rám kérdőn.
- Igen.- egyezek bele erőtlenül végig a földet nézve. Csak azt hallom, hogy elindulnak.- Köszönöm.- mondom még nekik mikor hallom, hogy elmennek mellettem. Egy pillanatra megállnak de nem mondanak semmit csak mennek tovább. Mikor már nem hallom őket felállok és én is elindulok. Bár erő egy porcikámban sincs még sem állok meg. Elsétálok a közeli parkba és az erdősebb résznél lekuporodok egy bokrokkal elrejtett fához. Felhúzom mindkét lábam és azokat átkarolva hajtom rájuk a fejem. Közben felsőkaromat szorítva a hegnél. Úgy ülök ott. Szívem mélyén most sírnék, ordítoznék, kiabálnék, elbújnék, elfutnék. Mindent megtennék csak, hogy ne keljen most itt ülnöm. De tudom, hogy nem tehetem. Képtelen vagyok rá. Ha megint elmenekülnék csak a többieknek ártanék. Miattam szenvedne mindenki. Így legalább csak én szenvedek. Csak nekem lesz rossz. Csak én kapok hegeket. Még erősebben kezdem el szorítani felsőkaromat és érzem a könnyeim is nemsokára előtörnek. De nem szabad most még ennél is jobban összetörnöm. Órákig ülök úgy ott míg végül el nem kezd sötétedni körülöttem. Elengedem térdeimet és lassan felállok és elindulok ahhoz a bulizó helyhez ahol pár napja visszakerültem a régi életemhez. Sétálva megyek oda hiába van nagyon messze. Így viszont több órába telik míg oda érek. Mikor bemegyek ugyan olyan nyüzsgés van mint múltkor. Egyből a pult felé veszem az irányt ahol szinte azonnal ki is szúrom Erik-et ahogy ott ül, ahol párnapja én ültem és iszik valamit. Majd a pult felett lévő órára nézek. Tíz perccel múlt éjfél. Veszek egy nagy levegőt de még így sem tudom magam rávenni, hogy oda menjek hozzá. Csak ott álok és bámulok egyre inkább összeszoruló gyomorral. Végül valaki hátulról nekem jön. Bocsánatot kér és már megy is tovább. De ennek hála sikerült elindulnom. Néhány lépés után viszont már remegő lábakkal teszem meg az utolsó három métert.
- Szia.- állok meg mögötte és köszönök neki teljes testemben remegve. Innen már nem fordulhatok vissza. Erik lassan megfordul és úgy néz rám.
- Késtél.- mondja mosolyogva.
- Sa.. Sajnálom.- kérek hebegve bocsánatot.
- Ülj le.- húz közvetlenül maga mellé egy széket. De néhány másodpercig továbbra is csak ott állok. Megmozdulni is alig bírok. Mikor végül türelmetlenül néz rám veszek egy mély levegőt és ülök le mellé. Régen természetes volt, hogy bármit mondott én azonnal megcsináltam. Bele se mertem gondolni, hogy mit csinál velem ha nem teszem. De most kifejezetten nehezemre esik.
- Egy whisky kólát.- szól a csaposnak aki rögtön adja is a kért italt amit Erik elém csúsztat.
- Köszönöm.- veszem el a poharat de nem iszom bele, csak piszkálom a poharat.
- Mikor pár napja megláttalak, először fel sem ismertelek a vörös hajad miatt.- fordul felém teljes testtel miközben egyik kezén támasztja fejét a pulton könyökölve. Hirtelen nem tudom, hogy mit mondhatnék, de végül úgy döntök, az lesz a legjobb ha úgy viselkedek mint annak idején.
- Visszafestessem?- kérdezem, de nem nézek rá. Még mindig a poharamat piszkálom.
- Nem kell. Kifejezetten tetszik ez a szín. Így csak még dögösebb vagy.- túr bele hajamba amitől bár minden porcikám összerezzen ki kell bírnom. Nem húzhatom el a fejem. Viszont mikor simítása szorításba megy át már megfeszülök. De nem csinálok semmit csak tűröm. Ez semmi ahhoz képest amit eddig kaptam és amit kapni fogok.
- Olyan rég találkoztunk. Azt hittem, hogy jó lesz ha mellettem ülsz de tévedtem.- szorongatja tovább a hajam.- Miért nem ülsz inkább az ölembe.- mosolyodik el még jobban. Nekem viszont megfagy az ereimben a vér. Nem bírok megmozdulni.- Azt hittem már nem vagy ennyire szégyenlős, hogy egy nyilvános helyen ne merj az ölembe ülni. De ha akarod felmehetünk az emeleti szobába is. Ott nem lát minket senki.- folytatja még mindig mosolyogva véletlenül sem abbahagyva hajam szorongatását. Ahogy meghallom másik ötletét összeszorítom fogam és kis híján összetöröm a kezemben szorongatott poharat. De végül csendben felállok és elé sétálok. De nem ülök rá. Megállok vele szemben és úgy nézem a földet. Ő viszont rögtön derekamra fog és úgy húz két lába közé egészen közel magához.
- Ez alatt az egy év alatt ennyire szégyenlős lettél?- nevet egy kisebbet majd egyik kezével hátulról megfogja nyakamat.- De ahogy látom a tested még mindig emlékszik rám.- feszülök meg és szorítom ökölbe kezeimet ahogy érzem kezét nyakamon. Ő viszont csak nevet.
- Erik.- szedem össze magam és nézek rá most először.- Ha visszajövök hozzád.- mondom ki végül igyekezve minél kevésbé remegni.
- Mi ez a feltételes mód?- mondja kicsit haragosan miközben rászorít hátulról nyakamra amitől kénytelen vagyok felszisszenni. Majd teljesen magához présel.- Tényleg azt hiszed még van esélyed elmenni? Ezután örülj ha a szobámból kijöhetsz.- erősít kicsit nyakam szorításán amitől már kénytelen vagyok összeszorított szemekkel tűrni a fájdalmat miközben halkan felszisszenek.
- Kérlek enged el Youngjae-t.- fejezem be a mondatott a szorítástól még mindig összeszorított szemekkel.
- Még is miért tenném.- lazít kicsit szorításomon miközben felnevet.
- Kérlek. Bármit megteszek.- nézek rá könyörögve.- Kérlek.- nevetve néz vissza rám de hamar elkomolyodik.
- Szóval bármit?- néz rám most ő kérdőn.- És azt kéred, hogy higgyek neked?
- Könyörgöm.- kérlelem végig a szemébe nézve. Így bár ritkán de anno sikerült elérnem néhány dolgot.
- Szóval bármit?- szólal meg végül kis szünet után egy sejtelmes mosollyal miközben leveszi tarkómról kezét és alulról megfogja vele államat.- Még le is szopnál itt helyben?- simít végig hüvelykujjával számon miközben mosolya egyre nagyobb lesz. Hirtelen csak össze rezzenek újabb érintésétől, de ökölbe szorítom kezem, összeszorítom a fogam és újra szemébe nézek. Majd veszek egy mély levegőt és remegő lábakkal kezdek el letérdelni elé. Igyekszem nem foglalkozni az egész testemben lévő undorral és remegéssel. Mikor teljesen letérdeltem két kezemet ráteszem belső combjára és úgy hajolok közelebb hozzá. Pár másodpercre viszont teljesen lefagyok. Rendben. Nyugodj le egy kicsit Mark. Ha ezt most megteszed bizonyítasz és Youngjae szabad lesz. Már nagyon sokszor csináltad. Csaj újra meg kell tenned. Zárd ki azt a tényt, hogy egy tömött helyen vagy és mindenki teljesen jól lát téged. Mély levegő és rajta. Becsukom végül mindkét szemem és úgy hajolok teljesen közel Erik ágyékához. Először csak nadrágon keresztül csókolom meg aminek már érzem is, hogy volt hatása. Majd mindkét kezem lassan nadrágja gombjához és cipzárjához csúsztatom. Közben végig csókolgatom és ingerlem. Majd mikor kigomboltam és elkezdem lehúzni a cipzárt abbahagyom és foggal folytatom a vetkőztetést. Először a cipzárját húzom le fogaimmal teljesen majd kicsit lejjebb húzom magát a farmert is. De csak éppen annyira, hogy hozzáférjek. Így már csak alsón keresztül kezdem el kényeztetni. Mikor fogammal megfogom alsója szélét, hogy azt is lehúzzam róla belemarkol hajamba és úgy állít le.
- Elég lesz Mark.- mondja kicsit lihegve mire meglepetten nézek fel rá. Még sose állított meg szopás közben. Felhúzza nadrágját és úgy állít fel engem is, hogy újra két lába közt álljak és derekamnál fogva öleljen magához.- Tehát tényleg bármit.- mosolyodik el most jóval sejtelmesebben mint az előbb.- Gyere velem.- áll fel és indul el a hátsó kijárat felé. De ezúttal nem hagyja, hogy magamtól kövessem. Megfogja csuklómat és úgy húz maga után. Hang és minden féle ellenállás nélkül követem, közben a földet bámulva. De érzem, és tudom is, hogy nem csak egy két ember néz minket. Mikor kiérünk a hátsóajtón egy lélek sincs a kis sikátorban. Először azt hittem, hogy az említett fenti szobába visz. Így igen csak meglepődve nézek körül. Autót viszont sehol sem látok. Ugye nem itt akar megdugni. Nézek rá rémülten és kezdek el szabályosan remegni a gondolattól. Már sok helyen csináltuk de eddig mindig zárt ajtók mögött. Miután bezáródig mögöttem az ajtó felém fordul és lassan elkezd felém sétálni. Félelemtől remegve hátrálok de nem jutok messzire. Pár lépés után nekimegyek a falnak. Erik szinte azonnal elém lép miközben halkan nevet.
- Csak, hogy lásd kedvességem, kihoztalak. Itt egy lélek sem lát minket.- nevet még mindig. Amennyire csak tudok a falhoz simulok és két kezemmel próbálok meg, magam mellett a falba kapaszkodni. De megfogja csuklómat és kicsit behajlítva könyökömet a falnak szorítja kezem a fejem mellett. Rémülten nézek rá még mindig remegve. Odahajol hozzám és szinte azonnal szájon csókol. Amint megérzem ajkait abbamard remegésem és teljesen lefagyok. Közben térdét lábaim közé nyomja és combját ágyékomhoz dörzsöli. A hirtelen érzéstől kénytelen vagyok egy nagyon aprót felnyögni. Kénytelen vagyok saját magamnak is beismerni, hogy bármennyire is próbáltam nem tudtam elfelejteni Erik-et. A testem örökre megjegyezte őt. Halk nyögésemtől csak elmosolyodik és elválik tőlem.
- Nyisd ki a szád.- mondja alig egy centire ajkaimtól közben lábával jobban elkezdi dörzsölni ágyékom. Újra felnyögök de most behunyom szemeim és kicsit előredöntöm fejem. Erik újra megcsókol de számat még mindig nem nyitom ki így ráharap alsó ajkamra, de hatást ezzel sem ér el. Harapása jóval erőteljesebbé válik és fogai közt ajkammal kezd el beszélni.
- Mark. Nyisd ki a szád. Ne keljen még egyszer szólnom.- mondja kicsit mérgesen miközben csuklóimra erősen rászorít, hogy már fájjon, és ágyékomhoz is erőteljesebben nyomja combját még nem fájdalmasan de mint egy jelzésként. Felszisszenek és már kezdem érezni számban a vér jellegzetes fémes ízét. Összeszorítom szemeimet és még lejjebb hajtom fejem. Úgy nyitom ki remegve végül számat. Kuncogva engedi el fogaival alsó ajkam és csókol meg újra. Csókjával kényszerít, hogy fejemet hátra hajtsam és csak utána hatol nyelvével számba. Először végig simít nyelvemen majd szájpadlásomon utána visszatér újra nyelvemhez. Csók közben bármennyire is undort, megvetést és félelmet érzek reflexszerűen csókolok vissza neki pár másodperc múlva, amitől Erik belemosolyog a csókba és még hevesebben folytatja azt. Mikor végül elszakad tőlem nevetve néz szemembe.
- Nagyon hiányoztál Cica.- mondja miközben lazít szorításomon. De ágyékom dörzsölését nem hagyja abba. Sőt intenzívebben kezdi el dörzsölni és ingerelni. Újra elkezdek remegni és behunyt szemekkel hajtom le fejem egy újabbat nyögve.- Meggyőztél Cica.- hajol fülemhez.- Elengedem Yuda-t.- tér át nyakamhoz.- Megígérem.- harap végül bele egyet erősebben de nem annyira, hogy jobban fájjon csak épp, hogy érezzem és, hogy jócskán nyoma maradjon. Aprót felszisszenve emelem fel rá tekintetem szemébe nézve.
- Köszönöm.- mondom még mindig remegve de megkönnyebbülten. Erre újra megcsókol nyelvével behatolva számba. Így, hogy tudom Youngjae-nek már nem eshet baja, cseppet sem ellenkezem. Behunyt szemekkel tűröm, hogy úgy csókoljon ahogy csak akar. Mikor elszakad tőlem kicsit távolabb hajol.
- Menjünk.- hajol újra fülemhez.- Ezt a szobámban akarom folytatni.- mondja miközben végigcsókolja nyakam, miközben még egyszer hozzányomja ágyékomhoz combját, majd elválik nyakamtól, elenged és ellép tőlem. Lefagyva állok a fal mellett miközben lassan leengedem kezeimet. Tudtam, ha visszajövök mi lesz a vége. És bár nem lehet rá felkészülni úgy gondoltam rá tudom majd magam kényszeríteni. De most, hogy az ő szájából hallottam, hogy mi fog következni, újra előtör belőlem a félelem, és a remegés. Úgy érzem egy lépést sem tudok megtenni magamtól. Lehajtott fejjel állok miközben remegésem egyre csak erősebb lesz.
- Mi a baj? Most, hogy a haverod már biztonságban van, semmisé vált az ígéreted.- néz rám haragosan.
- Nem.- mondom majd összeszorítom ökleimet és úgy próbálom magam rávenni, hogy elindulja. De így sem sikerül. Végül összerogynak térdeim és a földre zuhanok.
- Sajnálom de nem megy.- mondom halkan közben lassan felnézve rá.- Még nem.- teszem hozzá még halkabban.
- Ezt meg, hogy értsem?- áll meg előttem és néz rám meglepődve.
- Még nem megy.- hajtom le újra a fejem.- Sajnálom.
- Azt akarod, hogy adjak egy kis időt?- kérdezi meglepve.
- Sajnálom.- ismétlem magam. Mást egyszerűen nem vagyok képes mondani.
- És honnan tudjam, hogy nem mész el újra?- lesz újra mérges.
- Megadom a telefonszámom, a címet ahol most lakom, hogy melyik iskolába járok és melyik osztályba. Hogy mikor szoktam végezni. Bármikor felveszem vagy bármikor felhívlak. Ha látni szeretnél rögtön megyek.- nézek fel rá könyörögve.- Ha szeretnéd az iskolát is otthagyom utána. Ha azt mondod, még a szobádat sem hagyom el. Csak kérlek, adj még egy kis időt.- könyörgöm már teljesen kétségbe esve. De nem válaszol csak néz rám szótlanul. Végül sóhajt egyet és úgy válaszol.
- Legyen.- guggol le hozzám. Megfogja államat és úgy húz magához és csókol meg.- Ezt a hetet megkapod.- szakad el tőlem.
- Köszönöm.- köszönöm meg. Majd feláll és előveszi a telefonját.
- Gyere értem Oren. A club mögötti sikátorban vagyok.- szól bele majd leteszi és odanyújtja nekem a telefont.- Addig írd bele a számod, a címed és minden mást.- mondja ridegen.
- Igen.- felelem halkan majd csendben elveszem a telefont és elkezdem beleírni még mindig a földön ülve. Mikor úgy vélem mindent beleírtam ami eszembe jutott visszanyújtom Erik-nek, hogy nézze meg szeretne e még valamit tudni.
- Elég lesz.- mondja majd újra elém jön és leguggol hozzám.- Jobb lesz ha felkészülsz. Jövőhéten már semmilyen kifogást nem fogok elfogadni.- közli velem fenyegető hangsúllyal majd újra államnál fogva húz magához és csókol meg.- Vasárnap pontban éjfélkor legyél ugyan ott ahol pár napja találkoztunk.- enged el.- De nehogy akár csak egy percet is késni merj.- mondja fenyegetően majd feláll és elmegy. Én ott ülök még vagy egy órát míg sikerül magam annyira összeszednem, hogy haza sétáljak. Mire hazaérek már négy óra van. De nem foglalkozom vele. Nem érzem magam álmosnak. Sokkal inkább mocskosnak. Fürdés közben bár hányszor mosom meg magam még mindig érzem Erik érintését. Negyven perc után viszont már úgy döntök, hogy feladom. Kimászok a zuhany alól. Kicsit sikerül lenyugodnom, de csak éppen annyira, hogy álmosnak érezzem magam. Bemászom az ágyba és azonnal el is alszom.
Reggel magamtól kellek de még mindig fáradt vagyok. Először azt hiszem, hogy már dél körül van de mikor ránézek az órára meglepődve látom, hogy nem sokkal múlt nyolc. Visszadőlök az ágyba és úgy döntök, hogy nem megyek ma suliba. Suli. Jackson. Úr Isten. Tegnap csak úgy magára hagytam. Teljesen kimet a fejemből. Biztos aggódott értem. Jinyoung-nak is biztos szolt. Kikelek gyorsan az ágyból és felöltözöm. Pár perc készülődés után pedig már indulok is. El sem hiszem, hogy elfelejtettem őket. Legalább küldhettem volna tegnap nekik egy sms-t, hogy nem kell izgulniuk. Rendesen el kell majd magyaráznom nekik, hogy mi is történt. Bár most, hogy így jobban belegondolok már csak öt napot tudok velük lenni. Nem szabad, hogy ebben a maradék pár napban aggódjanak miattam. Jobb lesz ha nem tudnak semmiről. Döntöm el végül mire a terem elé érek. Már készülnék kopogni de az ajtó előtt meg áll a kezem és nem bírom megtenni. Na jó Mark. Nyugodj le egy kicsit. Te döntöttél így. Nincs már vissza út. Veszek egy mély levegőt és kopogtatok. Mikor benyitok a tanár rögtön le is szid a rengeteg késés miatt. Bocsánatot kérek és mélyen meghajlok majd csendben a helyemre megyek. De közben nem merek ránézni senkire sem. Amint leülök Jinyoung szorosan magához ölel. Tehát tényleg szólt nekik Jackson. De nem bírok megszólalni. Összeszorul a szívem ahogy egyre erősebben szorít és érzem mindjárt elsírja magát. A tanár szól, hogy előbb vége van az órának. Gondolom miattam. De még ki sem megy a teremből Jackson és Jaebum oda jönnek hozzánk.
- Sajnálom, hogy aggódnotok kellett miattam.- nézek rájuk mosolyogva. De ez a mosoly még számomra is meglepően igazi. Igaz, hogy legbelül teli van szomorúsággal de nem hagyhatom, hogy ezt ők is megtudják.- Viszont minden rendben van. Nincs semmi bajom. Csak egy kicsit álmos vagyok.- nyújtózkodóm egyet.
- De hát.- szólal meg rögtön hebegve Jackson és látszik, hogy nem tudja hová tegye.
- Tényleg minden rendem.- ismétlem meg magam közvetlenül a szemébe nézve. Bár tudom, hogy ennyivel nem tudom őket megnyugtatni, nem bírok valamit kitalálni, hogy becsapjam őket. Így is összeszorul a gyomrom ahogy ezt kimondom. De szerencsére nem faggatnak tovább.
- Ha bármi van szólj.- Mosolyog vissza Jackson bár látszik rajta, hogy nehezére esik.- Ígérd meg.- vált kicsit komolyabbra.
- Rendben.- egyezem bele. De már most tudom, hogy nem fogom tudni betartani ezt az ígéretet.

5 megjegyzés:

  1. Ohhhohooo.... Imádom,nagy aranyos Jackson aggódása, tetszik az egész ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :) nagyon örülök, hogy még mindig tetszik. És bocsánat, hogy megint ilyen későn tudok csak frisset hozni. :( Igyekszem az elkövetkezendő két napban hozni az új fejezetet.

      Törlés
  2. Semmi baj,nagyon türelmes ember vagyok ;) Fighting

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Öszintén sajnálom de csak kedden tudom felrakni az új részt bizonyos okokból ( 5 napja nincs csak mobilnetem a telefonomon ) Ha adigra sikerül megcsinálni a netet amit nagyon remélek. De cserébe az eddigieknél hoszabb részt fogok hozni.

      Törlés