Csapdában 14.rész

Jackson

Lefagyva állok és hallgatom, ahogy Mark könyörög. Amiket mond, és ahogy kétségbe van esve. Most tudatosul csak bennem, hogy miért félt Mark ennyire, és, hogy miket is él át. Élt át. Mikor Mark ötlet híján elvállal valamilyen küldetést Erik nagyon meglepődig. Ennek hála viszont úgy tűnik, sikerült meggyőznie, hogy ne verjen szét. De itt valami nagyon nem stimmel. Ha még Erik is ennyire meglepődött. Sőt mintha még bánná is, hogy elvállalja. De tovább nem tudok ezen gondolkodni Mark ugyan is feláll, és Erik után megy, amivel kizökkent. Utána szólok és egy lépést közelebb is megyek hozzá. Erre megáll és visszafordul felém.

- Kérlek, ne haragudj rám. - kér bocsánatot. De nem értem most miért. Hisz nem csinált semmit. A szívem szakad meg, ahogy ott ál Erik mellet teljesen szétesve és bocsánatért könyörög nekem.

- Mark én nem...- kezdeném el megnyugtatni, hogy nem haragszom rá, hogy nem csinált semmi rosszat. De nem bírom még a mondatot sem befejezni. Elcsuklik a hangom és érzem, hogy nem sokon múlik, hogy el is sírjam magam.

- Ne haragudj. - kér tőlem újra bocsánatot, de nem néz rám. Ettől pedig csak még jobban összeszorul a szívem. Erik mond még valamit, de nem figyelek rá. Csak azt figyelem, ahogy Mark-ot derekánál fogva elkezdi visszahúzni az emeletre. Némán állok ott és még csak megmozdulni sem bírok. Néhány pillanat múlva többen is megjelenek a teremben. Ketten odajönnek hozzám, megfognak és kivisznek az épületből. Nem ellenkezem. Nem bírok ellenkezni. Teljesen lefagyva hagyom, hogy kivigyenek. De közben sem veszem le a szemem Mark-ról. Viszont ő még mindig nem néz rám. Ahogy kiérünk az épületből és az utca széléhez érünk, elengednek és egy szó nélkül indulnak is vissza. Még néhány percig csak ott állok lefagyva a járda közepén mire sikerül magam összeszedni annyira, hogy elinduljak haza. Út közben végig magamat szidom, hogy mekkora egy szerencsétlen fasz vagyok. Idejöttem, hogy megmentsem Mark-ot. Erre nem, hogy megmenteni nem tudtam, de még csak megnyugtatni sem. Egyetlen szót sem tudtam magamból kipréselni Mark érdekében. Sőt ha jobban belegondolok valamit még rá is kényszerítettem. És ahogy Erik reakcióját néztem nem valami jó dologba. Ó kérlek, mond, hogy ha már megnyugtatni nem tudtam, akkor legalább nem vittem bele valami rosszba.

Nem sietek haza. Lassan magamat gyötörve megyek nem törődve senkivel és semmivel. Egyszer mikor átmegyek az úton majdnem el is ütnek. De még ezzel sem foglalkozom. Mikor a ház elé érek némán, monoton megyek az ajtó elé és kezdem el keresni a kulcsomat. De a kulcsom helyet az éppen most megszólaló telefonomat veszem elő. Nem akarom felvenni. Eleinte kinyomnám. De mikor meglátom, hogy Jaebum az csak sóhajtok egyet és kicsit vonakodva nyomom meg a zöld gombot és emelem a fülemhez.

- Igen?- szolok be unottan a köszönéssel nem fáradva. Hallom, hogy már szólna is be, ezért de végül, ahogy meghalja, hogy nem vagyok, valami jó állapotban csak kifúja a levegőt és úgy szól bele ő is.

- Mi történt? Hova tűntél?- kérdezi aggódva. De képtelen vagyok megszólalni. Nem bírom neki elmondani, hogy vagyok akkor fasz, hogy csak rontottam Mark helyzetén. - Jackson mi történ? Minden rendben?- faggat tovább egyre jobban aggódva.

- Igen... Mármint nem. - szólalok meg végül. - Ne most. Majd holnap elmondom. - préselem ki magamból és rögtön leteszem a telefont. Nem várom meg, hogy válaszoljon rá. Majd visszaejtem a táskámba a telefonom és most már a kulcsomat veszem elő és megyek be a lakásba. Leveszem a cipőm, és mint egy zombi megyek el zuhanyozni majd rögtön utána lefeküdni. De nem bírok elaludni. Ahányszor lecsukom a szemem Mark-ot látom magam előtt. Összeszorul a szívem ahogy felidézem magamban azokat a sérüléseket amik rajta voltak. Ahogy eszembe jut menyire szétziláltan nézet ki. Órákig csak forgolódom az ágyban. Már szinte sírok mire elalszom.

Másnak kelletlenül megyek be a terembe, késve persze. Már a második órának is vége mire beérek. Mikor bemegyek, nem látom se Jaebum-ot se Jinyoung-ot. Végül lehajtott fejjel senkire sem nézve megyek a helyemre és döntöm a fejemet rögtön a padra. Hallom, hogy becsengetnek, de nem törődöm vele. Még csak fel se nézek. Már az óra felének vége mire érzem, hogy valaki megdob engem. Kedvetlenül emelem kicsit fel a fejem mire Jaebum-ot veszem észre, aki engem figyel. Nem köszönök neki még csak nem is tartom rajta a tekintetemet. A papír fecni felé fordulok, ami most előttem hever a padon. Felegyenesedem és kihajtogatom a kis cetlit. " Szünetbe beszéljünk." Olvasom el a kis üzenetet majd újra Jaebum-ra emelem a tekintetem és bólintok egy aprót. Többet nem foglalkozom vele. Visszafekszem a padra és úgy várom meg, hogy kicsengessenek. Csengő után még várok egy kicsit és csak utána állok fel és megyek ki a teremből. Az udvar egyik eldugodtabb részére megyek ahol cigizni szoktunk. Mire odaérek Jaebum már ott vár engem. Bólintok egyet köszönésként, amit viszonoz. Egy kis ideig még csendben állunk egymással szemben. Nem bírok megszólalni.

- Mi történt?- töri meg végül ő a csendet. Nem válaszolok hirtelen. Kell, egy kis idő mire összeszedem magam.

- Tegnap találkoztam Mark-kal. - nyögöm ki végül.

- Hogy mi?- lepődik meg. - Még is, hogyan? Hol?- faggat tovább rögtön.

- Tegnap elmentem Mark lakására. Ott összefutottan Adam-mal. Ő elvitt Mark-hoz. - magyarázom el neki. Nem szól semmit, csak csendben várja, hogy fojtassam. De én már nem bírom tovább. Sírva faggatok ki és összetörten fojtatom. - Látnod kellet volna. Borzalmasan nézet ki. Teljesen szét volt zilálva. Rengeteget fogyott. Csoda volt, hogy tudott még járni. Teli volt sebekkel. A nyaka. A nyak volt a legrosszabb. Bele sem merek gondolni, hogy miket kellet átélni. Muszáj segítenünk neki. Főleg most. - csuklik el a hangom. Nem bírom fojtatni.

- Semmi baj. Nyugodj meg. - ölel meg és próbál meg kicsit megnyugtatni. Percekig csak ott állunk mozdulatlanul. Mikor már kicsit sikerült megnyugodnom és már nem sírok, kicsit távolabb húzódok. Mikor már ő is úgy érezte, hogy képes vagyok folytatni a beszélgetést újra kérdezni kezd.

- Hogy értetted, hogy főleg most?- kérdezi kíváncsian. nem válaszolok rögtön. Megvárom, hogy a becsengő hangja elálljon. Egyikünk sem törődik a csengővel. Veszek egy mély levegőt és úgy összeszedve magam magyarázom el neki.

- Nem kellett volna odamennem. - hajtom le a fejem. - Erik is ott volt. Mark pedig annak érdekében, hogy nekem ne essen bajom elvállalt egy küldetést. De ettől még Erik is meglepődött. Sőt. Mint ha meg is ilyet volna. Ha nem megyek oda. Ha nem idegesítem fel ott Erik-et. - csuklik el megint a hangom. Nem sokon múlik, hogy megint el ne sírjam magam.

- Oké. Nyugi Jackson. Ne aggódj. Segítünk rajta. Valamit kitalálunk. - húz magához megint és ölel meg nyugtatóan.

- Rendben. - szipogóm a nyakába. - Köszönöm. - távolodom el tőle egy kicsit.

Mikor már sikerült teljesen megnyugodom, már amennyire ebben a helyzetben lehet, elindulunk vissza a terembe. Még kábé öt perc van hátra az órából így leülünk az aulában egy asztalhoz és ott várjuk meg, hogy kicsöngessenek. Csengetés után nem sokkal Jinyoung odajön hozzánk és kérdőn néz mindkettőnkre. Nem szólok semmit, csak lesütöm a szemem. Végül leül Jaebum mellé. Röviden elmondja neki, hogy mit történt tegnap. Bár csak a lényeget mondja el. Jobbnak látja kihagyni azokat a részeket, hogy mennyire szét van zilálva Mark. Ő is kiakad, bár sokkal jobban viseli, mint én. Végül becsengetnek és visszamegyünk órára. Az utolsó órákat még nagy nehezen végig ülöm. Na, jó, végig fekszem, majd Jaebum-mal együtt elindulunk haza. Jinyoung azt, mondta még van valami dolga így ő még marad. Az iskolát elhagyva már épp fordulnánk, ki az utcából mikor valaki utánunk kiált.

- Várjatok. - hallom meg a kiabálást. Hirtelen ledermedek. - Várjatok. - ér be a hang forrása. Nem fordulok meg. Bár nincs is rá szükség. Néhány pillanat múlva már előttünk áll.- Várjatok. Ugye ti vagyok Mark barátai?- néz ránk kérdőn. Hirtelen meg sem tudok szólalni.

- Hogy?- kérdezek vissza?

- Ti vagytok Mark barátai?- kérdezi újra reménykedve.

- Mi...

- Ki vagy?- vág a szavamba Jaebum.

- Igen. Bocsánat. Youngjae-nek hívnak. - mutatkozik be és hajol meg.

- Youngjae?- ismétlem, vissza a hallott nevet mire bólint egyet. - Akkor te vagy, aki segített Mark-nak anno. - emlékszem vissza arra, amit Mark mesélt anno.

- Igen. És pont emiatt is kerestelek meg titeket. - felel egy kisebb magyarázattal a fel nem tett kérdésünkre.

- Igen. Mark barátai vagyunk. - feleli Jaebum a korábbi kérdésre. - Mi is szerettünk volna veled beszélni.

- Miről szeretettek volna beszélni velem?- folytatja érdeklődve és kicsit meglepetten.

- Ezt most hagyjuk. Inkább mond te előbb miért kerestél minket. - kérdez vissza rögtön a lényegre térve.

- Rendben. - egyezik bele, majd körbenéz. - Nincs kedvetek beülni valami csendes helyre? Ott nyugodtabban tudnánk beszélni. - mutat az iskolától nem messze lévő kávézóra.

- Rendben. - egyezik bele Jaebum majd én is bólintok beleegyezően. Néhány perc múlva pedig már a kávézóban ülünk egy, egy bögrével magunk előtt egy eldugottabb asztalnál.

- Tehát miben segíthetünk?- kezdem el a beszélgetést. Nem felel rögtön. Először iszik egy kortyot az előtte lévő forró teából és csak utána szólal meg.

- Ha jól emlékszem ti veletek volt Mark mikor abban a buliban újra találkozott Erik-kel. - kezd bele magyarázatába.

- Igen. - bólint Jaebum helyeslően.

- Akkor gondolom, ismeritek már Mark múltját. - áll meg újra magyarázatában és néz rám. Erre csak helyeslően bólintok egyet. - És azt tudjátok, hogy, hogy került vissza Erik mellé? Miért, hogyan ment oda vissza?- néz rám kérdőn és reménykedve.

- Sajnáljuk. Nem tudunk semmi konkrétat. - kér bocsánatot Jaebum.

- Egyik nap mikor mentünk hazafelé összefutott két régi banda taggal. Akkor ott velük ment. De másnap ugyan úgy jött iskolába. Rá egy héttel pedig csak egy levelet hagyott maga mögött, hogy vissza megy Erik-hez. - mondok el mindent, amit ezzel kapcsolatban tudok.

- Elolvashatom az a levett?- néz rám fellelkesülve

- Igen. - bólintok kicsit akadozva a meglepettségtől majd a táskám után nyúlok és előkeresem belőle a levelet. Kicsit félve nyújtom oda neki. Elveszi és elolvassa. De ahogy a végéhez ér megváltozik a tekintete. Meglepetten és kicsit hitetlen kedve néz rám.

- Te...- akad el mondandójában. Kicsit megijedek. Nem tudom, mit akarhat. - Te együtt voltál Mark-kal?- kérdezi meg végül, amit akart. Teljesen lesokkolok kérdését halva.

- Nem. - válaszolok végül kicsit rekedten a fejemet is lassan megrázva.

- Értem. - könnyebbül meg egy kicsit és teszi le maga elé az asztalra a levelet. - És én miben segíthetek?- néz ránk most ő kérdőn.

- Hallottuk, hogy anno te segítettél Mark-nak. - kezdi el a magyarázatot Jaebum.

- És meg szerettünk volna kérni, hogy tudnál e segíteni nekünk Mark-ot kihozni Erik-től?- fejezem be a magyarázatot és kérek segítséget tőle. Erre csak meglepetten néz vissza ránk.

- Értem. És természetesen segítek nektek hisz nekem is az a célom, hogy kihozzam onnan Mark-ot. Bár, hogy őszinte legyek gőzöm sincs, hogy hogyan. Ugyan is már nem vagyok banda tag. - magyarázza el nekünk.

- Igen tudjuk. - feleli röviden Jaebum.- És köszönjük a segítséget. - mosolyog Youngjae-ra. Mire mosolyogva bólint egyet viszonzás képen.

- És nektek már van valamilyen tervetek?- néz ránk kérdőn.

- Nem nagyon. - szomorodom el ahogy felelek neki.

- Habár azt legalább már tudjuk, hogy hol van Mark pontosan. Bár ha jobban belegondolok te is tudod. - jut eszébe a nyilvánvaló és, hogy eredetileg miért is akartuk megkérni Youngjae-t.

- Egyedül rájöttetek, hol van Mark. - lepődik meg. - Hogyan?

- Tegnap Iackson találkozott Mark-kal.

- Hogy mi? De hát még is, hogyan? Biztos voltam benne, hogy nem hagyhatja el a szobát. - lepődik meg és kezd kicsit megijedni.

- Tényleg nem adhatja el. - adok igazat Youngjae-nek.

- Akkor meg, hogyan?- faggat tovább, mire elmesélem neki az egészet részletesen. Néha kérdez párat, amire én válaszolok. Mire teljesen befejezem teljesen lesokkolva szinte fal fehéren kérdez vissza.

- Mond, hogy nem igaz. Mond, hogy nem vállalta el. Nem vállalhatta el. - esik pánikba. - Ez így nagyon nem jó. Kevesebb időnk van, mint hittem. - magyaráz tovább inkább magának mint sem nekünk.

- Pontosan mi ez a küldetés?- kérdezek rá végül, ahogy kicsit megnyugszik.

Mark

Ahogy visszaérünk, a szobába bezárja mögöttünk az ajtót, de nem szól semmit. Mind ketten ott állunk a szoba közepén egy szó nélkül. Nem nézek semmire, főleg nem Erik-re. Igyekszem végig a földet nézni. Erik viszont végig engem néz. Lassan már lyukat éget a lapockáim közé. Hosszú percekig így állunk némán, míg végül Erik az, aki először megmozdul. Előveszi a zsebéből a telefonját és már hív is rajta valakit. De azt nem tudom, hogy kit. Mielőtt még elkezdene, rendesen telefonálni fogja magát és kimegy rám zárva az ajtót. Talán most először kulcsra. Összébb húzom magam, ahogy meghallom a kulcs kattanását a zárban. Ahogy pedig már az egyre távolodó léptek is teljesen elhalkulnak, nem bírom tovább tartani magam. Térdre rogyok. Nem hiszem el mit csináltam. Hogy vállalhattam el. Nem vagyok normális. Én képtelen vagyok ezt a küldetést megcsinálni. Ó könyörgök, mond, hogy ez nem igaz. Csípek bele teljes erőmből a jobb kezembe. De nem történik semmi. Ugyan úgy marad minden. Tényleg igaz, ami törtét. Elvállaltam Erik apjának a  küldetését. Hát én tényleg megőrültem. Nem. Nem igaz. Nem volt más lehetőségem. Muszáj voltam elvállalni. Csak így menthettem meg Jackson-t. Ó könyörgök, mond, hogy most nem magát hibáztatja. Bár nem tudhatja, hogy milyen küldetésről lehet szó. Remélem, minden rendben van most vele.

Jó néhány percig ott térdelek és emésztem magam, mire nagy nehezen felállok és  a kanapéhoz vonszolom magam és leülök. Most veszem csak észre az ajtó mellé letett táskákat. Legalább a cuccaim meg vannak. Nagy nehezen erőt veszek magamon és elkezdem kipakolni a csomagjaim. A ruháimat hagyom utoljára. Kiteszem a lap top-om az ágy melletti ki éjjeli szekrényre az én oldalamon. Majd a fürdőben teszem ki a cuccaimat. Nincs sok holmim így hamar végzek itt is. Már csak a ruháim és a kiegészítők vannak hátra. Bemegyek a gardróbba, hogy ott folytassam. Ahogy beérek, rögtön észreveszem az üres polcokat, amik az én ruháimra vártak. Sóhajtok egyet és elkezdem a ruháimat is szépen összehajtva a helyükre pakolni. Egy jó húsz percet el is vacakolok, vele mire végzek. Már csak a kiegészítőimet kell eltenni és kész vagyok. A karkötőket, nyakláncokat és egyebeket is szépen elrendezem a nekik szánt külön polcokon. Mikor végzek, még egyszer gyorsan körül nézek, hogy minden a helyén van e, majd vissza kimegyek a hálószobába. Leülök az ágyra, ölembe véve a lap top-ot, hogy azzal üssem el az időt. Bár nem sokáig hagynak gépezni. Még egy részt se tudok megnézni a Game Of Thrones-ból már is berontanak a szobába. Az, az berontanának a szobába, ha nem lenne kulcsra zárva. Abból pedig, hogy kopogtatás nélkül szeretne bejönni Erik apjára, tippelek.

- Erik, fiam ne legyél már ilyen. Nyisd ki az ajtót. – hallom kintről Erik apjának a kiabálását. Tehát igazam volt tényleg ő az.

- Mondtam, hogy várd, meg amíg befejezem nem?- lehet hallani Erik egyre közeledő hangját is. Erik hangjától akaratlanul is összébb húzom magam.

- Inkább siess és nyisd ki az ajtót. Nem is értem, hogy zárhatsz be egy ekkora kincset. - nyílik ki az ajtó és jön be rajta Erik apja hatalmas vigyorral. Leteszem az ölemből a gépem és felállok, hogy egy meghajlással üdvözölhessem.

- Ó hagyjuk ezt. - jön oda hozzám és húz el a kanapéig, hogy vele szemben leültessen rá. Közben Erik is bejön és harmadiknak leül mellém. – El sem tudom mondani mennyire hálás vagyok azért, hogy elvállaltad. – kezd el hálálkodni nekem.

- Nincs mit meghálálnia. – tiltakozom rögtön. - Hisz eleinte, sőt még most sem szívesen vállalom el ezt a küldetést. – vallom be őszintén.

- Értem. – neveti el magát. – Attól még igen is hálás vagyok, hogy bármilyen okból kifolyólag is, de elvállaltad. És persze az őszinteségedért is. – neveti el magát újra. – Ritka az, aki ilyen őszintén képes elmondania a véleményét. Bár vigyáz ezzel. Egyszer még pórul járhatsz emiatt. – figyelmeztet kicsit komolyabbra váltva.

- Igen, köszönöm. – bólintok egy aprót.

- Inkább térjünk a lényegre. – vág közbe Erik és néz türelmetlenül az apjára.

- Ne légy türelmetlen. – szól rá egy apró mosollyal nyugodtan.

- Egyesekkel ellentétben rengeteg dolgom van. – válaszol, erélyesebben Erik mire az apja csak halkabban felkuncog.

- Nem is hozzád jöttem drága fiam. Ha szeretnél, nyugodtan elmehetsz. – oktatja ki fiát. Erre láthatóan ideges lesz.

- Ne képzeld, hogy kettesben hagyom veled Mark-ot. – förmed rá apjára.

- Akkor meg ne türelmetlenkedj. – szól rá, mire Erik durcásan fujtat egyet és elfordul tőle, de el nem hajlandó menni.

- Szóval. – fordulok el Erik-től az apja felé. – Miért keresett meg? – kérdezek rá, mire mosolyogva fordul felém ő is.

- Szerettem, volna megbeszélni a részleteket. – feleli még mindig jókedvvel.

- Értem. Rendben. – egyezem bele egy apró bólintással együtt és törődöm bele magamban abba, hogy mire is készülök pontosan. Már amennyire ebbe bele lehet törődni.

- A feladat lényegét és célját már a múltkor elmagyaráztam, így arra már szerintem nincs szükség. – vált komolyra. Erre csak bólintok egyet beleegyezően és úgy nézek fel rá, hogy folytassa. – Remek. Akkor elmagyarázom az apróbb részleteket. Holnap találkozom Kim Bon Hwa-val egy üzleti ügy miatt. Akkor szóba hozlak. Elhintek rólad egy kis infót, hogy kb tudja mi a helyzet veled. Így biztos vagyok benne, hogy néhány napon belül fel fog téged keresni. Fel fogja ajánlani, hogy csatlakozz hozzá, amit el is kell fogadnod. De persze arra figyelj, hogy ne legyél feltűnő. Csak viselkedj természetesen. – mosolyodik el.

- Igen, értem. – bólintok egyet és várom, hogy folytassa.

- Rendben. Gondolom akkor azt felesleges is mondanom, hogy ez az egész ottléted alatt fontos és akár az életedbe is kerülhet. – állapítja meg. Erre kicsit megrémülök. Ennyire komolyan bele sem gondoltam még. Még jobban megrémülök. Nem akarom ezt csinálni.

- Igen. – bólintok végül egy nagyot nyelve és kicsit összeszedve magam. Erik közben a hozzá közelebbi combomra teszi a kezét és elkezdi lassan simogatni. Meglepődök a mozdulatán és felnézek rá. Kicsit ijedten, de bátorítóan néz rám. Gondolom észrevette, hogy megrémültem mikor tudatosodtak bennem azok a következmények, amit az apja sorolt fel.

- Akkor rendben. – folytatja a magyarázatot. – Mikor bekerültél a bandába egész biztos Bon Hwa a maga közelében fog téged tartani. Amit meg is értek. Én is biztos így tennék. Egy ekkora tehetséget, mint te nem szabad elfecsérelni piti kis kezdők szintjével. Bár az is biztos, hogy gyanakodni fog rád. De ne félj ez ellen is kitaláltam valamit, ami segít majd. Viszont meg kell tenned mindent majd, hogy minél előbb hozzá férjhes a terjesztési adatokhoz, amiket át kell, adj nekem. Ezután pedig csak fogod magad és lelépsz, onnan amint tudsz. Az első utad pedig ide vezessen. Itt vagy a legnagyobb biztonságban. Még ha rá is jönnek, hogy mi történt itt nem eshet bajod.

- Rendben. Értem. – válaszolok röviden.

- Van kérdés? – néz rám kérdőn befejezettnek tartva a rövid eligazítást.

- Mi az a módszer amivel, eltereli rólam a gyanút? – gondolok vissza a korábbi magyarázatára.

- Mikor holnap találkozunk, azt mondom majd neki, hogy találkoztál Erik egyik emberével, aki vissza szerettet volna vinni, de összeverekedtetek amiből, persze győztesen jöttél ki. Újra sikerült elszöknöd Erik elől és most előle menekülsz. A sérüléseid pedig pont kapóra fognak jönni. Ő pedig fel fogja ajánlani, hogy ő majd segít ez elől az idióta elől elbújni, és ha kell, akkor meg is véd. De attól még nem leszel…- hagyja fél be a mondatot és kapja az ajtó felé a fejét a kopogtatásra.

- Igen. – válaszol kicsit morogva Erik.

- Ne haragudj Erik, de jönnöd kéne. Probléma van az egyik új taggal. – jön be Adam. Erik erre csak még jobban elkezd morogni majd engem, kezd el vizslatni.

- Rendben. Rögtön ott vagyok. – válaszol, kicsit lemondóan majd miután Adam kiment fordul csak vissza felénk. – Akkor hát, ha mindent megbeszéltetek, akkor akár ki is kísérhetlek. – néz apjára durcásan még is kicsit reménykedve.

- Ne haragudj kincsem, de még van, mit szeretnék Mark-kal megbeszélni. Menj csak nyugodtan előre, majd én is megyek. – mosolyodik el, amitől Erik csak még idegesebb lesz.

- Ha öt perc múlva nekem kell ide visszajönnöm érted én magam fújom le ezt az egészet. – fujtat egy nagyot és már megy is ki a szobából a nélkül, hogy megvárná apja válaszát.

- Reménytelen kölyök. – rázza meg lassan a fejét kicsit lemondóan.

- Miről szeretett volna még beszélni? – kérdezek rá rögtön, hisz ismerem már annyira Erik-et, hogy tudjam komolyan gondolta. Bár talán, jobb is lenne, ha lefújná ezt az egészet.

- Van még valami, ami talán a legfontosabb rád nézve. De ezt addig nem mondhattam, míg a fiam itt volt. – kezd el újra magyarázni.

- Mi? – kérdezek rá kíváncsian, és várom, hogy mi az, amit még ezek után mondhat.

- Van még egy módszer, hogy hamar a bizalmába férkőzz. – közli velem majd egy kis szünetet hagy. Nem szólok semmit, csak várom, hogy folytassa, de kezd az eddiginél is rosszabb előérzetem lenni. – Bon Hwa biszex. – jelenti ki. De nem értem mit akar ezzel mondani. – Nem is, inkább mondanám melegnek. Habár már nem egyszer látták lánnyal is nem csak fiúval. – magyarázza tovább, de nekem még mindig nem teljesen tiszta, hogy mit akar ezzel pontosan. – Mikor meglátott téged L.A.-ben rögtön elbűvölted. És most nem csak a képességeidről beszélek. Habár már azok magában elegendőek lennének. De téged több okból is meg szeretett volna szerezni magának. Főleg miután megtudta, hogy te is meleg vagy. – fejezi be a magyarázatát és néz rám kérdőn és vár, hogy leessen nekem, mit is szeretne ezzel. Amit lassan kezdek is felfogni.

- Az akarja…- hagyom abba egy pillanatra és nyelek egy nagyot. – Azt akarja, hogy csaljam meg Erik-et. – mondom ki végül. – Ezt még kimondani is nehezemre esik, nem, hogy megtenni. Bele sem merek gondolni mi, lenne a következménye, ha erről Erik tudomást szerezne. – teszem a torkomra az egyik kezem és szorítom rá nagyon gyengén. – Már abba majdnem belehaltam, hogy elmagyarázzam neki, nem voltam együtt senkivel az elmúlt egy évben. Arról nem is beszélve mit kaptam akkor mikor tényleg meg is tettem. Én azt nem akarom még egyszer átélni. – fakadok ki teljesen. Én ezt nem akarom.

- Nyugodj meg kicsit Mark. – próbál meg, megnyugtatni, de nem sok sikerre. – Nem azt mondom, hogy meg kell csalnod. Csak legalább hitesd el vele, hogy van valamennyi kis esélye, hogy jobban megbízzon benned. Nem kell vele lefeküdnöd. Talán csak egy, két apróbb csók, vagy ha úgy hozza a helyzet esetleg egy szopás. – kezd el győzködni. De ezt ő sem gondolhatja komolyan. Ha akár csak kicsit is barátságosabban hozzáérek, akár csak a karjához is. Biztos, hogy Erik megöl. Minimum megkínoz. – Erik miatt ne aggódj. – Simít végig óvatosan vállamon. – Nem fogja megtudni. De ha még is, akkor majd én, megvédlek. Nem fog emiatt egy ujjal sem hozzád érni. – mosolyodik el gyengéden. De ezzel nem sikerült megnyugtatnia.

- Én ezt nem akarom. – mondom ki talán most először hangosan.

- Mark, most már nem mondhatod vissza. – lesz egy nagyon kicsit mérges, amitől még jobban megijedek. Nagyon ritka, szinte soha nem hallottam még Erik apját mérgesnek. El sem tudom képzelni mennyire ijesztő lehet, ha kijön a sodrából.

Kis csend után meg köszörüli, kicsit a torkát majd feláll, és úgy folytatja tovább.

- Holnap, míg én a megbeszélésen leszek, eljönnek érte és elvisznek, oda ahol addig fogsz lenni, míg Bon Hwa fel nem keres. Reményeink szerint ez még a holnapi nap folyamán meg fog történni, de legkésőbb holnap után pénteken. Ha mindent úgy csinálsz, ahogy megbeszéltük akkor nem lehet semmi probléma. Azon pedig, amit az előbb mondtam gondolkozz el kicsit. – nyilvánítja, befejezettnek a mondandóját.

- Igen. – felelem röviden lehajtott fejjel. Bár még mindig nem sikerült elfogadnom azt, amit mondott Bon Hwa-val kapcsolatban. Végignéz még egyszer rajtam és elindul az ajtó felé.

- Igaz is, majd elfelejtettem. – fordul vissza már a nyitott ajtóban állva. Kicsit ijedten nézek fel rá, hogy vajon mi lehet még az amivel, még jobban tönkre teheti a kedvem. – Azt azért be kell, hogy ismerjem, hogy bármilyen ügyes is vagy, egy év kihagyás még is csak sokat számít. Még a mai nap folyamán el fogsz kezdeni gyakorolni. Erik kiválaszt majd neked valakit a bandából, aki segít újra a régivé tenni. – közli, velem majd már fordul is ki és zárja be maga mögött az ajtót, a válaszomat meg se várva. Már nem mintha nem lenne egyértelmű, hogy mit válaszolnék. Már nem mintha a beleegyezésen kívül válaszolhatnék bármi mást is.

Egy jó bő negyven percig egyedül ülök csendben a kanapén és próbálok meg, beletörődni a helyzetembe, míg valaki be nem nyit kopogtatás után. Nem vagyok meglepve, hogy ennyire hamar jön valaki. Hisz előre közölte velem Erik apja, hogy mi lesz a mai napi programom. Még az sem lep meg, hogy Deon az, aki végül jött. Sőt, talán még kicsit örülök is neki.

- Minden rendbe? – zárja be maga mögött az ajtót.

- Mondjuk. – felelem egy apró mosollyal igyekezve elrejteni a fájdalmaim.

- Képzelem mennyire. – fintorog egy aprót és leül mellém.

- Akkor minek kérdezed, ha tudod? – fordulok felé értetlen kedve.

- Talán mert illik. – von vállat fél vállról, mire én gyengébben kézen ütöm. Erre ő csak felnevet mire én is kénytelen vagyok elnevetni magam. – Meg, mert tényleg érdekel. – folytatja mikor már abbahagytuk a nevetést. – De jó látni, hogy újra nevetsz. – mosolyodik el gyengéden.

- Igen, köszönöm. Neked hála. – mosolygok rá vissza hálásan.

- Bár gondolom, tudod igazából miért jöttem. – fordul el kicsit tőlem.

- Igen. – bólintok egy aprót beletörődően.

- Bár ha tényleg újra megbízásra mész, valóban nem árt kicsit újra edzeni téged. – néz fel rám bíztatóan.

- Igen igazad van. De azért légyszi légy gyengéd. – kuncogóm el magam és állok fel.

- Meglátom, mit tehetek. – neveti el magát ő is. Elé állok, és a kezemet nyújtom neki mosolyogva, amit szívesen el is fogad. Felhúzom, de alig áll meg rendesen két lábon máris lendíti a szabad kezét egy ütésre. Meglepődök, ahogy észreveszem a szándékát, de szinte reflexszerűen térek ki az ütés elől és lököm vissza a kanapéra.

- És még, hogy bánjak veled gyengéden. – neveti el magát. – Ha nem lennének sérüléseid szerintem se perc alatt a régi lennél. Inkább nekem kéne megkérni téged, hogy légy velem gyengét. – néz rám meglepődve, majd most ő az, aki nyújtja a kezét, hogy húzzam fel a kanapéról. Néhány másodpercig elgondolkodom rajta, hogy jó ötlet e, de végül mosolyát viszonozva fogom meg kezét és húzom fel.

- Te sem változtál semmit. Ugyan olyan sunyin támadsz. – nevetem el magam én is, míg felsegítem. De ezúttal már figyelek is arra, hogy ha megint támadna. Ami be is következik. De most hiába készültem rá meglepve ér. Ütésének az irányát az utolsó pillanatokban megváltoztatja, és vállaimat karolja át végül.

- Meg ijedtél mi? – neveti el magát gúnyosan.

- Álmodj csak. – vágok, vissza gúnyolódva miközben kibújok öleléséből és pár lépéssel elhátrálok, és védekező pózba állok.

- Ugyan Mark. Nem gondolhatod, komolyan, hogy majd ebben a szobában fogunk edzeni. – néz körbe fintorogva.

- Hol máshol? – értetlenkedek. – Nem mehetek ki a szobából. – világosítom fel a nyilvánvalóra.

- Ne izgulj. Erik-kel már beszéltem. Átmegyünk a két szinttel lejjebbi edző terembe. A lényeg, hogy végig melletted kell lennem. – magyarázza el büszkén. Bár az is lehet magára, hogy rá tudta venni Erik-et, hogy kimehessek ebből a szobából.

- Értem, és köszönöm. – mosolygok rá hálásan.

- Ugyan. Ez a legkevesebb. – kuncogjak el magát még mindig kicsattanva a büszkeségtől. Erre pedig én is kénytelen vagyok elnevetni magam. – Na, akkor szerintem mehetünk is. – int fejével az ajtó felé.

- Igen. – egyezem bele és már indulunk is. Az ajtóhoz érve azért még megállok egy pillanatra. De végül szorosan Doen mögött én is kijövök a szobából. Ahogy bezárul mögöttem az ajtó és a kis folyosón megyünk ahhoz az irodához, ahol minden bizonnyal Erik is van, egyre jobban kezdek izgulni, és félni is. Az iroda rejtet ajtaján belépve, félve követem Deon-t. Körbenézni sem merek. Csak mikor meghallom, hogy Erik szól nekem, nézek fel.

- Mark, Cica. – vesz észre és szólít meg. Összerezzenek a hangjára. Elkezdek félni. Lehet mégsem volt olyan jó ötlet kijönni a szobából. – Annyi ideig voltatok bent kettesben, hogy azt hittem már valami rosszban sántikáltok. – jön oda hozzám mosolyogva és vet közben egy gyanús pillantást Deon-ra.

- Csak elkezdtünk edzeni. – magyarázza el gyorsan. Kicsit értetlenül néz rám Erik ezt meghallva.

- Reflex. – mondom röviden, hogy még csak véletlenül se keverjem semmilyen bajba barátomat.

- És szinte ugyan olyan ügyes, mint anno volt. – kezd el dicsekedni rólam. – Ha nem lenne ennyire lestrapálva, szerintem egy két gyakorló bunyó után ugyan olyan ügyesen verekedne mit egy évvel ezelőtt. – jön kicsit közelebb. Erik erre csak morog egy sort magában és csak utána válaszol, igen csak kivehető gúnnyal a hangjában.

- Ennek örülök. – néz még egyszer végig Deon-on, majd közvetlenül elém lép és ráfog derekamra. De nem csókol meg rögtön. a szemembe néz vágyakozva vagy egy percig mire magához húz, és úgy csókol meg hosszan. – Ha végeztem, lemegyek megnézni, hogy álltok. – közli velem, mint egy búcsúként, és távolodik el tőlem.

- Rendben. – bólintok egyet, majd talán most először nézek, körbe a teremben rendesen mióta itt vagyok. Jó néhány régi ismerőst látok, akik kicsit sem meglepetten, inkább érdeklődve néznek rám.

- Gyere Mark. – szól rám Deon már indulva is ki az irodából.

- Megyek. – szólok utána és kicsit gyorsabb tempóban érem be.

- Mikor először megláttak nem akartak hinni a szemüknek. – szólal meg mikor már teljesen elhagytuk az irodát. Gondolom észrevette, hogy néztem körbe a többieken az előbb. – Nagyon sokunknak hiányoztál. Sokan szerettek volna veled találkozni, de még csak megemlíteni sem mernek téged Erik előtt. Nem, hogy felhozni azt az ötletet, hogy ki gyere abból a szobából és találkozhass velük. – magyarázza el. Közben elmegyünk egy régi banda tag előtt aki, ahogy meglát, ledermed. Nem szól semmit, csak csendben figyel engem. Halványan rámosolygok és bólintok neki köszönés, ként. Nem viszonozza rögtön. Kell, neki egy kis idő gondolom, míg összeszedi magát. Kicsivel később ő is elmosolyodik amolyan meleg üdvözlő mosollyal, és hajol meg. Azért jó látni, hogy nem vetnek meg engem, azért amit tettem. És, hogy nem változott olyan sok minden. Kuncogóm el magam a gondolatra és nézek fel Deon-ra.

- Mi az? – fordul vissza felém kíváncsian.

- Még mindig te vagy szinte az egyetlen, aki így mer beszélni Erik-kel. – mondom el neki, amin gondolkodom. – Az apján kívül eddig csak Youngjae volt az, aki így beszélt vele. Meg persze Oren. – emlékszem vissza a kisebb, nagyobb veszekedésekre és nézeteltérésekre, amik köztük voltak. Mindenki más még csak megrezzeni sem mert Erik-kel szemben.

- Igen. Meg persze te. – neveti el magát ő is. – Emlékszem mikor még csak nem rég csatlakoztál és őrjöngve rontottál be az egyik fontos megbeszélés közben, hogy az egyik Erik általi megbízásba belekeveredtet pár sulis társad, és ezért majdnem kirúgtak. És, hogy mit képzel magáról. Mindenki nagyon meglepődött. A legtöbben meg sem bírtak szólalni. Szerintem akkor ott nyerted el a legtöbb tag bizalmát. – neveti el magát ő is, ahogy visszaemlékszik.

- Igen emlékszem. – kuncogóm el magam újra. – Az után mindig, ha valami baja volt valakinek nekem kellet közvetítenem Erik-hez. Legalábbis amíg én is el nem kezdtem félni tőle. – emlékszem tovább az eseményekre és kezdem el most már jóval összetörtebben követni.

- Ne haragudj. – kér bocsánatot már ő is szomorúan.

- Nem haragszom. – erőltettek egy élet hűbb mosolyt magamra és nézek fel rá. Bár az nem tudom, hogy miért kért bocsánatot, hisz nem csinált semmi olyat, amiért haragudnom kéne rá. De jobbnak érzem ezt most nem felhozni. Nem szeretném teljesen lerontani azt a jó kedvet, ami eddig volt.